Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-24 / 198. szám

' •• •' ■ ' * -Uf •;'#»'-„ ' tnvyyot <- Êiiriup . :tr0^ U> ■. ; ■an 1990. AUGUSZTUS 24. Az esély atloál » Athén előre Szpirosz Metakszasz, az 199G. évi nyári olimpiai játékok meg­rendezésére alakult athéni bizott­ság elnöke sajtótájékoztatón je­lentette be, hogy a görög főváros nem indul újra harcba a jelölé­sért, ha a NOB szeptember 18-i tokiói ülésén nem adja meg a rendezés lehetőséget. — Erkölcsi, történelmi és kul­turális szempontból mindenkép­pen minket illet a centenáriumi olimpia, hiszen az ókori játékok és az első újkori olimpia helyszí­ne is görög földön volt. Ennek ellenére azt mondanám, ötvenszá­zalékos az esélyünk a győzelem­re — jelentette ki az iparmág­nás. * Sportvezetők szerint Athén vá­rosának egymilliárd dolláros be­ruházásra van szüksége ahhoz, hogy tető alá hozzák a még hiányzó, és befejezzék az épülő sportlétesítményeket, illetve to­vábbi liatmilliárd dollár kell az infrastruktúra korszerűsítésére ab­ban az esetben, ha a pályázók — Athén mellett Atlanta, Belgrád, Manchester, Melbourne és Toron­to — közül a görög metronolisz­nak ítélné a NOB az aranyolim­piát. © Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke először tett hivata­los látogatást az Egyesült Álla­mok Olimpiai Bizottságának szék­helyén, Colorado Springsben. Re­ményének adott hangot, hogy a szeptember 22-én Pekingben kez­dődő Ázsiai játékokon az Irak által megszállt Kuvait önálló csa­pattal vesz részt. A rendezők ha­sonló állásfoglalását jelzi, hogy a Pekingben megtartott megnyitó- főpróbán a kuvaiti zászlót is fel­vonultatták, és az ország himnu­szát is eljátszották a többiekével együtt.' Az AP hírügynökség jelentése szerint a NOB elnöke elképzelhe­tőnek mondta Dél-Afrika esetle­ges visszatérését az olimpiai mozgalomba már 1992-ben Barce­lonába?*, de hozzátette, hogy mind­ehhez az afrikai országoknak kell az^átdásúkat’ adniuk. : V • v‘lV ­xiníót és motorokat njcrlieíihik Világbajnokok a ringen Sokan (elsősorban a fiatalok) talán nem is emlékez­nek már rá (nem tudják), hogy évtizedekkel ezelőtt Bu­dapesten rendszeresen lebonyolítottak gyorsasági mo­torversenyeket. A Várban, a Népligetben és a Városli­getben száguldottak az akkori idők leggyorsabb motor­kerékpárjai. azután hosszú szünet után ismét volt, az utolsó 1982-ben, a Ferihegyi repülőtéren. lét a külföldi hirdetések te­szik ki, igaz, ebből biztosítjuk a 458 ezer svájci franknyi pénzdíjat. Mert a világbajno­ki szabályzat szerint minden részvevő anyagi elismerésben részesül, az első helyezett pél­dául 16 ezer frankot vehet fel. A hazai hirdetések, a te­levíziós jogdíjak és természe­tesen a belépők jelentik a to­vábbi legfontosabb bevételi forrásunkat, tehát bizakodók vagyunk. Milyen az érdeklődés, meny­nyi nézőre számítanak? — er­ről is szó volt, a rendezők őszintén elmondták: nehéz jó­solni. Lehet, hogy „csak” 40 ezren gyűlnek össze a Hunga- roringen, de az sem lenne meglepetés, ha százezren fi­gyelnék a Hondákat, Yamahá­kat, Suzukikat, a 150-200 kilo­méteres sebességgel száguldó motorokat. A belépőjegyek fe­leannyiba kerülnek, mint a Forma—1 legutóbbi futamán. A starttribünre a háromnapos belépő 2300 forint, a többi en­Azóta jobbára csak hírekből, televíziós filmekből értesültek a hazai sportrajongók a cso­dálatos gépek száguldásáról, a világbajnoki versenyekről. De már nem kell sokáig várni, alig tíz nap, s a Hungarorin- gen alkalom lesz az 1990. évi gyorsasági világbajnokság egyik, magyar futamának a megtekintésére. A hazai be­mutatkozást megelőzően, csü­törtökön a Taverna Szállóban sajtótájékoztatón ismertették az előkészületeket, a verseny •lebonyolítását és a külföldi sportolók érdeklődését. Bulcsú Rezső, a szervezőbi­zottság elnöke elmondta: a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) még tavaly döntött arról, hogy az idei 16 futamból az utolsó előttit Bu­dapest, a Hungaroring kapja (már a jövő évre is biztosítva van a verseny), úgyhogy négy kategóriában (125, 250, 500 kcm és oldalkocsis) alkalom lesz a világ legjobbjának a megismerésére. A külföldiek érdeklődése várakozáson felü­li, a 125 kcm-es viadalra pél­dául 75 nevezés érkezett, de természetesen ennyien nem állhatnak rajthoz. Mindhárom géposztályban 36 lehet az in­dulók száma, az oldalkocsisok­nál pedig összesen húsz. A külföldiek legtöbbje a Hunga- roringen, lakókocsikban száll meg, de a leghíresebbek a fő­városi szállodáik vendégei lesz­nek — saját költségükre. Öt év óta visszatérő gond, hogy a Forma—1-es autós vi­lágbajnokság ráfizetéses. Va­jon a motoros Grand Prix is az lesz? — hangzott el egy kérdés, amelyre dr. Medgyes Zsuzsa, a szervezőbizottság elnöke adott választ. — Reméljük, nem, a magyar Grand Prix-nek 40 millió fo­rint a-költségvetése,, ennek fe­néi olcsóbb, az állóhely pél­dául 500, a diákjegy 300 forint — ugyancsak három napra, de vannak napi belépők is. A műsor már augusztus 30-án, csütörtökön megkezdő­dik, amikor szabad edzés lesz minden kategóriában. Hasonló a program pénteken és szom­baton. Vasárnap délelőtt 9 órától újból felvonul a „né­gyes mezőny”, s 12 órakor lesz az első világbajnoki rajt. A 125 kem-es motorok 24 kört, ezt követően az 500 kem-es kategória (13.15 ó) verseny­zői 28, majd a 250 kem-es géposztályéi (15. ó) 32 kört tesznek meg. A záróesemény a 24 körös oldalkocsis ver­seny (16.30 ó). — A budapesti Grand Prix előtt, e hét végén Brnóban, a csehszlovák nagydíjat bonyo­lítják le, onnan érkezik Bu­dapestre a mezőny, s a hírek szerint több ezer szurkoló, akik a világon mindenhová elkísérik őket — mondta be­fejezésül Bulcsu Rezső. — S mivel ezt követően már csak egy vb-futam van hátra, az ausztráliai, elképzelhető, hogy Budapesten több kategóriában is lesz már végső győztes, te­hát világbajnok-avatásnak le­hetünk a szemtanúi. Iskolások háziversenye Fóti teniszező palánták egyik bronzérmes. Ezzel kap­csolatban a Fóti Általános Is­kolai DSK szakkörvezető edző­je, dr. Balogh Lajos megemlí­tette, hogy az említett játékos az ő versenyzőjük, tehát fóti teniszező. A helyi tendszpalántáikról egyébként már a Fótinform is beszámolt. A nagyközség in­formációs füzete kis cikkben méltatja dr. Balogh Lajos 43 éves munkásságát. Ö maga an­nak idején a Honvéd Szabó Lajos SE OB I-es csapatának tagja volt, majd pályafutása befejeztével utánpótlás-neve­léssel foglalkozik. Foton 1988 októberében mindhárom helyi iskolában meghirdették 7-8 éves fiúk ré­szére a tenisztanfolyamot. Dr. Balogh Lajos irányítja a mun­kát. Ez év júliusában egyhetes házi körversenyen mérték ösz- sze tudásukat a fiatalok. Itt a következő sorrend szü­letett: Király Erzsébet, Janik Szilvia, Bajsza Réka. Kovács Ildikó, Pazar Kálmán, Elek Petra, Kovács Balázs, Geri Ká­roly, Szeder Balázs. A három általános iskola közül legtöb­ben az 1. számúból voltak. Nem csak háziversenyen sze­repelnek, hanem Dunakeszin, Gödön, Mezőtúron, valamint a fővárosban is rajthoz álltak, illetve állnak a fóti gyerekek. R. L. Máiul Szentendrén : nemzetközi torna A Renault sem segített Csütörtök este Solymáron a több, mint kéthónapos szü­netet követően az első, való­ban, komolynak ígérkező el­lenfél, a TŰSEM Essen több­szörös Európa Kupa-győztes és -helyezett csapata lépett pályára a Chemolimpex Kupa férfi kézilabdatoma nyitó- mérkőzésén. A mintegy 6-700 néző ez­úttal csak magának a játék­nak örülhetett, színvonalas csatát, látványos megoldáso­kat ez alkalommal még nem láthatott. Még a Pémü-Hon- véd új szponzora, a Renault- Baumgartner cég szép sárga felirata sem segített a soly­máriakon, akik szoros első félidő után értelmetlenül könnyelmű gólok következté­ben végül sima vereséget szenvedtek. Pcmü-Honvéd SE—TŰSEM Essen 13-16 (7-8). Pemü-Honvéd: Kárpáti — Somogyi 1, Kovács 4, Sóto- nyi 3, Gávai 2, Becskereki 3, Lehel. Cs.: Pándi (k.), Sza­bó L., Molnár. A széttördelt játékban 30 percen át egyenrangú ellen­fél volt Hunyadkürti János csapata, a második játékrész­ben viszont céltudatosabban használta ki helyzeteit Ko­vács Péter immár harmadik B undesl i ga- cs apa ta. Pénteken 18.30 órakor a CZ Belgrád lesz a következő Pemü-ellenfél, ismét Solymá­ron. (jocha) © A korábbi években megszokott június végi terminus helyett ez­úttal ezt a hétvégét választotta a Pest megyei nyár eseménysoro­zatában helyet kapott nemzetkö­zi ifjúsági kézilabdatorna szerve­zőbizottsága. A helyszín a szent­endrei Móricz-gimnázium, a mér­kőzések ma délután 15 órakor női találkozókkal kezdődnek, majd szombaton egész nap» vasárnap pedig 8—13 óráig pattog majd a labda a tornateremben. A résztvevők a következők. Fiúk: Bp. Honvédé Elektromos, Tisza Volán, Pest megye váloga­tottja. Lánvok: A csoport: Herz- FTC I., Partizanske, Debreceni Sí, Postás SE; B csoport: Herz- FTC II., Rulmentul Brasov, Pest megyei válogatott. Kézilabda Váci siker A férfi kézilabda Magyar Ku­pában Gyöngyösön lépett pályára a Váci Izzó. s egygólos sikere to vábbjutását jelentette. Gyöngyösi SE—Váci Izzó 21-22 (10-13). Izzó: Bielik — Jámbor (1). Flas- kai (3). Madár (1), Bognár (2) Serfőző (2). Miklián (4). Csere: Szegvári, Nemes (6), Szunyogh (2), Sebestyén. Gratzál (l). A két NB Il-es újonc találkozó­ján végig a váciak irányítottak, a hazaiak zömmel a vendégek hi báiból éltek, s ez kis híján a győzelmüket jelentette. Rajtolnak a kézilabdázók Rangadók az NB Ill-ban A múlt heti labdarúgónyitány után a hétvégén a kézilabdázóknál is elkezdődik a küzdelem. A focisták második fordulójában a Váci Izzó az MIK együttesét fogadja. Az NB III-ban két megyei rangadó is lesz, az Érd—Gödöllő, valamint a Dömsöd—Dabas összecsapás. A megyei I. osztály műsorán most is csak hét találkozó szerepel, a GEAC—Iklad meccset később vívják. A Nagykőrös—Szigetújfalu, a Hernád—Főt, s a Bugyi—Kanal találkozó ígérkezik a legérdekesebb­nek. A vízilabda OB I-be jutásért ma a Margitszigeten Tatabánya- Évig Ceglédi Vasutas találkozó lesz, s a győztes indulhat a szeptem­ber elején kezdődő OB I-es küzdelemsorozaton. Egyre több az ese­mény, ez is mutatja, hogy kezd belelendülni a sportágak gépezete. Egy fiatal teniszező, a dunake­szi Hámori Viktor, aki a Vas­utas OB III-as csapatában is játszik. Dunakeszin is sok fia­tal bontogatja szárnyait A közelmúltban tartották Dunakeszin az országos te­niszversenyt. A fiatalok ered­ményeinek közlésénél a he­lyiek tájékoztatása alapján azt írtuk, hogy a gyermek korcso­portban Kovács Balázs (Fe­rencvárosi Vasutas) volt az PÉNTEK KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Nagykanizsa—Dunai Kőolaj (17), Taurus—Főt (17), Dunakeszi VSE— Tiszavasvári (16), Ceglédi Közgép —Csepeli Papír (18). SZOMBAT GOLF. Meghívásos nemzetközi verseny (Kisoroszi, 8.30). KÉZILABDA. NB I B. Nők: Vá­ci Forte—Kisvárda (11). NB II. Fér­fiak: Szentes—Gyömrő (17). LABDARÚGÁS. NB III. Duna csoport: Dunakeszi—Budai SE (17, Windisch), Malév—Dunai Kőolaj (17, Polgár). Alföld csoport: Ceg­lédi Kossuth Honvéd SE—Miske (17, Kokavecz), Dömsöd—Dabasi Fehér Akác (17, Gulyás). Megyei bajnokság (ifi 15, felnőtt 17 órakor). I. osztály: Nagykőrös— Szigetújfalu (Lovász), Szentendre —Dunavarsány (Bokori, Sziget­szentmiklós—Pilis (Csorba). II. osztály: Göd—Verőce (Pécsi), Halásztelek—Nagymaros (Szöllős), Ceglédi Kossuth Honvéd II.—Túra (Antal). VÍZILABDA. Osztályozó az OB I-be jutásért: Tatabánya—Évig Ceglédi VSE (Margitsziget, Hajós Alfréd uszoda, 16). VASÁRNAP GOLF. meghívásos nemzetközi verseny (Kisoroszi, 8.30). KÉZILABDA. NB I B. Nők: Cse­pel Autó—Jászberény (17). LABDARÜGAS. NB I. váci Izzó— MTK-VM (17). NB III. Duna csoport: Érd—Gö­döllő (17, Horváth). Mátra csoport: Dány—Apc (16.30, Farkas), Bag— Romhány (16.30, Koródi). Megyei bajnokság (az ifjúsági előmérkőzések 15, a felnőtt-talál­kozók 17 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában). I. osztály: Her­nád—Főt (Oláh), Aszód—Üllő (Márk), Bugyi—Kartal (Kálmán), Tápiószentmárton—Pilisvörösvár (Heves megyei játékvezetők). II. osztály. Északi csoport: Bu­daörs—Hévízgyörk (Karcsú), Sós­kút—Perbál (Túri), Tököl—Vecsés (Holló), Budakeszi—Törökbálint (Zsiák), Kiskunfélegyháza—Pomáz (Szabó János), Szokolya—Vámos- mikola (Petneházi). Déli csoport: Maglód—Üjhartyán (Mészáros), Vácszentlás/.ló—Péteri (Czelle), Délegyháza—Sülysáp (Fa­ragó), Tápiószecső—Újlengyel (Nagy László). Nagykáta—Örkény (Somén), Kakucs—Abony (Toldi), Monor—Pánd (Maiina). ÖKÖLVÍVÁS. Pest megye — Bu­dapest válogatott—Román tarto­mányi válogatott (Szigetszentmik- lós, Csepel Autó tornacsarnok, 10). R. L. Autócross-bajnokavató Túrkevén Dömsödiek az élbolyban A technikai sportok kedvelőinek kínál izgalmas látványos­ságot vasárnap Túrkeve: az idei országos autócross bajnokság zárófordulóját rendezik meg a 825 méter hosszú, kanyarokkal és emelkedőkkel nehezített versenypályán. Az előzetes neve­zések alapján a sportág szinte valamennyi képviselője ott lesz a rajtnál, hiszen a Keviring ad utoljára lehetőséget a helye­zések javítására. Ami a versenyzők rangsorát illeti: a 3500 kem-es kategóriában hat forduló után a szegedi Nagy Sándor vezet két dömsödi autós, Szabó József és Tóth Sándor előtt. Az 1600 kem-es kategóriában a nagykanizsai Radák Sándor a listaelső, öt Balogh István (Gázművek) és Szabó András (Autófer Szeged) követi. A program 10 órakor a kötelező időmérő edzésekkel kez­dődik, majd 13.30-tól az előfutamokat, azt követően a közép­döntőket és döntőket rendezik meg. A nézők helikopteres sé­tarepülésen is részt vehetnek. KÖZLEMÉNYEK Nyárvégi utazás olcsó árakon ! -Utazzon ve- lünki megéri! Ajánlataink: Velence, 3 nap, 1600 Ft; fő. Isztambul, 6 n^p* 5900 Ft /fő. Athén, 2400 Ft és 105 DM/fö. Jelentkezés, részletes információ a f78-6331-es telefonsza- mon. Személygépkocsi- és motorkerékpár-vezé- tői tanfolyam indul Aszódon a Petőfi Gim­náziumban 1990. szept. 3-án 17 órakor. Je­lentkezés folyamatosan az aszódi könyv­tárban. Kossuth L. u. 10. és szept. 3-án a gimnáziumban. Fogyókúra-szenzáció! 13 napban 0 és 4 kg között fogyhat! A fogyókúra leírását meg­küldjük 500 Ft posta befizetése után! Cím: Special Stúdió 0001. Bp. Pf.: 377. 1519. A Fővárosi Számítás- technikai és Díjbesze­dő Vállalat, XVI., Kossuth L. u. 33. sz. alatti kirendeltsége, díjbeszedőket alkal­maz Gödöllő területé­re, kizárólag főállás­ban. Jelentkezés sze­mélyesen vagy a 183­5330 telefonon. _________ F elvételre keresünk gépkocsival rendelke­ző üzletkötőket. — „CZIM” Kft. műszaki tömítésgyártó részleg, Cegléd V. ker„ Szol- nokl u. 9. sz. 2700. A ceglédi 203. Sz. Bem József Műszaki Szak- középiskola és Ipari munkásképzö Intézet magyar—német vagy ançol nyelvszakos ta­nárt. valamint bőripa­ri üzemmérnököt ta­nári munkakörre ke­res felvételre. Bérezés megegyezés szerint. — Jelentkezés írásban: Cegléd, Kozma S. u. 2. 2700._________________ Szeptembertől üzeme­lő szépségszalonba kozmetikust felveszek. 1-2 év szakmai gya­korlat előny. Érdek­lődni: Csordás Xá- rolyné. Sülysáp, Vas­út u, 44.______________ Az Érd Városi Tanács V. B. Építőipari Költ­ségvetési Ü2:em felvé­telre keres: magasépí­tési munkák előkészí­tésében nagy gyakor­lattal rendelkező, fel­ső- vagy középfokú végzettséggel rendel­kező műszaki előké­szítőt — 15 fős, jól gé­pesített asztalos mű­hely vezetésében, ille­tőleg épületasztalos munkák helyszíni irá­nyításában jártas asz­talos részlegvezetőt — kivitelezésben jártas épületgépész részleg- vezetőt. technikusi v. főiskolai végzettséggel — magasépítési mun­kák vezetésében gya­korlattal rendelkező önálló építésvezetőt, a szükséges végzettség figyelembevételével. Fizetés : megegyezés szerint. Jelentkezés : Érd Városi Tanács V. B.. Építőipari Költ­ségvetési Üzem, É^d II., Enikő u. 2/B 203'). Ä Pest Megyei Textil- tisztító és Nyomda Vállalat felvételre ke­res IFA tehergépko­csik javításában jár­tas autószerelőt. Ér­deklődni lehet: Nagy­kőrös. Batthyány u. 50. szám alatt vagy a2 50-78C-as telefonon a vállalat főmérnökénél. ( ADÁSVÉTEL VII, kér., Murányi u.-i, fszt.-i, telefonos, parabolaantennás. tel­jesen felújított, azon­nal beköltözhető, te­hermentes, 60 nm-rs öröklakásomat el­adom. Tel.: 251-0378 (7-től du. 4-ig). Kékrókák továbbte- nyésztésre. kedvező áron. eladók. Érdek­lődni levélben: Nagy» kőrös. Pf.: 2. 2752, Eladom Ladánybenén 2 szobás, összkomfor­tos családi házamat, amelyhez istálló, ólak. különféle mellékhelyi­ségek tartoznak. A gyümölcsös gazdálko­dásra is alkalmas. Ér­deklődni a helyszínen. Budapesttől 70 km-re. Nyári László. Ladány- bene. Pálinkás dűlő 19. szám.______________ Három éve épült, összközműves családi ház, műhellyel, ipari árammal, 100 n.-öles telken eladó. Buda­pest XV., Dessewfíy u. 144. _________________ G ázadapter személy- gépkocsiba és kiste­herautóba — beszere­léssel is — eladó. „Be- dini, PMH 8340’* jel­igére a kiadóba.__ G ödöllőn eladom vagy családi házra cseré­iéig két szoba össz­komfortos, tehermen­tes lakásomat. Strom­feld st. 8. VIII. 2. Vi­da.____________________ E ladó 220—380-as. új állapotban levő aggre­gátor és méheskonté­ner sürgősen, költözés miatt. Mikebuda, II. dűlő 55. Kovács Jó­zsef ___________________ E ladó Mikebudán csa­ládi ház 400 négyszög­öl gyümölcsössel, sür­gősen. Érdeklődni le­het: Mikebuda. Malom utca 13. szám. Gorella Rivál F5 nagy­szemű korai bőtermő eperpalánta 3 Ft/db eladó. Nyári János. Cegléd, Folyó u. 6. 2700. .___________ K uvasz, 3 hónapos, törzskönyvezett kisku­tyák sporttársi áron kaphatók. Mákos Jó- zsef Cegléd. Béla u. 1. Wartburg 353 típusú gk., 6,5 éves, kevés kilométerrel, olcsón eladó. Gödöllő, Ibolya u. 33.__________ T rabant Limousine fűtött garázsból, ?6 ezer kilométerrel el­adó. Cegléd, Körösi út 1. Gödöllőn, Hegy utca 31. (tv-toronv melletti) 150 négyszögöles, köz­művesített üdülőtelek kis faházzal eladó. — Érdeklődni: Gödöllő. Költői A. u. 21 A. Tele­fon : 30-522 Albert. Másfél éves Skoda 120-as gépkocsi, tető­ablakkal. ’ vonóhorog­gal, rádiósmagnóval stb. felszerelve eladó. Nagykőrös, Kárász u.~ 5/D. Érdeklődni lehet 17 óra után az 51 -315- ös telefonszámon. 2 db Zaccaria Flipper és 3 db fekete-fehér videojáték 140 ezer Ft-ért eladó. Érdek­lődni: hétfő. kedd. szerda, 20—22 óráig : 06-(26)-43-523.__________ 0 km-es 2107 Lada sür­gősen eladó. Érdek­lődni: Monor. Vörös Hadsereg u. 55., egész n ap.__________________ J ó állapotban levő lö- csös kocsi eladó. Tá- piószentmárton, Vö- rös Hadsereg u. 21/A. Eladó kombinált gya­lugép 410 mm késten­gely behúzó gvári fa­vázas. Ára megegye­zés szerint. Ugyanott autóemelő, 2 m ma­gasra emelhető. Meg­tekinthető bármikor. Albertirsa, Pesti út 16. 2730._______________ M onoron 60 négyzet- méteres, gázfűtéses lakótelepi öröklakás eladó. Érdeklődni a helyszínen : Monor. Pozsonyi-lakótelep, A épület, 3. lépcsőház. III. emelet 14., Fodor Károly. 3 szoba hallos, két­szintes, összkomfortos családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni a helyszínen augusztus­ban 8—18 óráig. Tör­tei, József Attila u. 10/B,________________ Tanya eladó Csemő IV. - k-er.. Jlskolra dv 9. sz. gazdálkodásra és kertészkedésre egy­aránt alkalmas. 2 szo­ba, konyha, kamra és gazdasági épületekkel. Víz, villany van. Ér­deklődni a helyszínen. Verebes Zoltánnál. Eladó 14 ezer kilomé­tert futott, fehér, nem egészen hároméves kis Polski. Érdeklődni le­het a (27)-54-226-os te­lefonszámon. 17 óra után. hétvégén egész nap vagy személye­sen: Nagymaros, Szo- bi utca 6, álatt, Monoron 200 négyzet- méter lakóterületű dupla összkomfortos ház. 120 négyzetméter melléképülettel, üzlet céljára, forgalmas he­lyen eladó. Monor. Ceglédi u. 18. Nánai 4-es főút mellett. Törzskönyvezett 2 éves dalmata kan el­adó. Monor. Dózsa Gy. u. 58. Kovács. Érdek- lődni egész nap. Eladó Üllő. Hosszúbe­rek u. 1. alatt 2 szo­bás családi ház. kü­lönálló szoba, kony­ha, melléképületek. — Érdeklődni: a helyszí­nen egész nap, Ková­cséknál.________________ Eladó Monoron, Baj- csy-Zs. utca 54. alatt 395 négyszögöles tel­ken levő családi ház. Érdeklődni: Solti Já­nos. Monor, Ady E. u. 27. Telefon: 37. Märklin játékvasutat, 32 mm nyomtávút, tar­tozékokat vennék. Te­lefon: 129-4516. ______ A RO 320 D 4x2 platós, totálkáros roncs el­adó. Érdeklődni: Pi- lis. Malom u. 34. 2721. kétszintes, 200 nm alapterületű, közpon­ti fűtéses családi ház melléképületekkel el­adó. Nyíró. Bag. Sport u 9. _________________ Négyszálas új szeeő- gép eladó, Cegléd. Körte u. 2. ________ G ödöllőn panoráma« építési telek eladó. — 632 n.-öl. Víz. villanv gáz van. 3000 Ft/n Érdeklődni: Gödön* Kölcsey F U Snrkö Nagykőrös, Vadas u 3/A gázfűtéses családi há2 fizetési kedvez­ménnyel eladó. 3 szo­ba -I- 40 négyzetméte­res nappali, garázs műhely Érdeklődni az esti örákbqn Boroshordók eladók 400—500 lit. Cegléd Török Ignác u. 20. Eladó C kilométeres 2104 típusú Lada sze­mélygépkocsi, vala­mint hároméves Wartburg. 353 típusú. Érdeklődni lehet: Vác Vöröskereszt sor 34. (2600). Egy darab csőri ős traktor (Dutra). egv darab UAZ (platós) “9 három darab lánc.ű- rész ( H usa u árnál el­adó. Illés György Rád tér : Építkezők, figyelem! Fenyő gömbfa is megrendelésre kifűré­szelt gerenda kapha­tó. Tüzelő- és építő­anyag-telep. Nagykő­rös. Bajza u. 5. Tele­fon: 06-20-51-215, Eladó 6 darab kolo- niálszék 2 db ágyne­műtartós heverő. — Nagykőrös. Deák tér 1. szám. ______________ E ladó egy 86 nm-es 2 plusz 2 félszobás la­kás garázzsal vagv anélkül. Irányár: v3 ezer Ft/nm. Ceglévl Fürst S u. 11/A .v. em. 9. (Piac mellett.) Tel.: 11-909.__________ C seni őben 150 négy­szögöles zártkerti in­gatlan szőlővel, gyü­mölcsössel. lakóépü­lettel eladó Dénes Andrásné. Csemő, IV. kér.. Herceg dűlő 8. 2713.____________________ T örzskönyvezett oer- náthegyi kölyökku­tyák eladók Telefon: 28-10-490. munkaidő­beír______________ T öbbszörösen győztes szülőktől származó berni pásztor kölyök­kutyák kaphatók: Bossányi László. Vác, Köztársaság út 27. 2600. Telefonszám: (27) ­Kispesti Centrum Árunáznál 1 + 2 fél­szobás szövetkezed lakás felújított, para- laantennás. erkély es, sürgősen eladó. kp. + OTP. Megtekinthető este 6 után. XIX.. Si- monyi Zsigmond , u. 9. VIII 24. Rimai. Fakivágás alpinista módszerrel, 169-5646 A Ceglédi Lenin Mgtsz 16. sz. Á. D. részlege eladásra felkínál feke­tetarka Holstein fríz állományából vemnes- üszőt. szűzüszőt, szo­pósborjakat. Érdek­lődni lehet: Cegléd. Külső Kátai úti tele­pen . Telefon: 11-883. Keríiéslecek, balkju- elemek, közvetlenül a gyártótól, nagy vá­lasztékban. Cím: Ör- bott.yán. Arany J. u. 8. 2162. Nyitva tartás: 6—1 5.45-ig.____________ Előnevelt csibe kap­ható 17 órától, szom­baton egész nap. — Kecskemét, Hegedűs köz 2. ______________ N SZK és külföldi társkereséshez segít önnek az Aranytűd Társkereső Iroda. — Gyors, diszkrét ügyin­tézés. Kérje tájékoz­tatónkat válaszborí­tékkal. Cegléd. Pf.: 106. 2701.___________ É pítkezők figyelem! Világszínvonal, 10 év garancia! VARM víz és fűtőrendszer. Tízez­reket takaríthat meg? Tervezünk, szerelünk eladunk. VARM Kft. Székesfehérvár, Ady 9. Tel.: (22)-16-060.__ C serép- és téglaszálii- tás, -beszerzés teljes ügyintézéssel I0°/0-os szállítási kedvez, ménnyel. . Megrendel­hető uniform, termo ton, ikersejt és hófo­gós cserép. Ifj. Sza- szák Ádám. Békéscsa­ba. Árpád sor 132.. le­vélben. Telefonüzene ■ rögzítés : 06-66/23-777. Az SZDSZ esem szervezete 1990. au gusztus 27-én 17 óra­kor választási gyűlé- re hívja a falu lakos­ságát. Helyszín köz­ségi tanács. Kérjü hogy a helyhatóság választásokban érde­kelt személyek és pár­tok megjelenjenek. — Gábor Ferenc ügyvi.. vő. ___________________ N agykörösön, a köz­ponthoz közel, há rész, beköltözhető'' betegség miatt, sürgő sen eladó. Ár: 350 < Ft. Érdeklődni: Nag- körösi ÜMK. Dr. Ho’ váth Klára. Levélcím ; Üllő Széchenyi u. ül. 2225._________________ K eresem 35—40 > évesig azt a hölgyet vagy őz vegyasszonyt, aki megismerkedne 42 éves. független férfi val. Családi ház van. Megkereső levelet „Rég várok rád 097,641” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. Közönségszolgálat cí­mére, Cegléd, Teleki u. 30. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents