Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-23 / 197. szám

Ma este a TtSDI Hasén ellen Ê*<>st invtjtjvi Hírlap SPORT 1990. AUGUSZTUS 23. Váci Ili meccs Gól nélkül A Váci Izzó első csapatához ha­sonlóan a többi váci gárda is meg­kezdte őszi szereplését, s a nyi­tányon a Bp. Honvéd volt az el­lenfelük. NB I-es tartalékbajnokság:: Bp. Honvéd—Váci Izzó 6-1 (2-0). Gól: Romanek. Jó: Cseresznyik, Ronta­nék. Az utánpótlás találkozóját Vá­cott rendezték. Ifjúságiak: Váci Izzó—Bp. Honvéd 0-0. Jó: Lévai. Dobrocsi, László. Serdülők: Váci Izzó—Bp. Honvéd 1-4 (1-2). A ha­zaiak becsületgólját Kádár szerez­te: Mivel az utánpótlás mérkőzéseit sűrítve vívják, hét közben újabb forduló volt. Kovács Péter Solymáron Bár a magyar élcsapatok számára egy-két héttel ké­sőbb még hasznosabb lett volna, ez azonban nem so­kat változtat a tényen, mely szerint az utóbbi évek leg­rangosabb férfi kézilabda­tornája a Chemolimpex Kupáért és az idén első Íz­ben valutáért kiírt sorozat kezdődik ma délután, még­pedig párhuzamosan három helyszínen. Pest megye és a főváros Iké- ziJabdabarátai — akik ugyan­csak kiéheztek a jó meccsek­re az elmúlt „diétás” időszak­ban — érthető módon a soly­mári. illetve győri csoport ese­ményei felé fordulnak megkü­lönböztetett figyelemmel, el­végre ebben a kőiben érdekelt a solymári PEMÜ-Honvéd SE gárdája. Az ellenfeleik erősebbek, mint a korábbi három évben bár­mikor. Az igazi sztár jelző két­ségkívül az előző években az Európa-kupákban többször is Kezdődnek a 11-es rúgások Nagykátán, Nagykőrösön Az országos 11-es rúgó ver­seny megyei csatározása a hét végén kezdődik. Mielőtt a műsort ismertetnénk, sokak kérésére ismételten közöljük a tudnivalókat. Az ország­szerte. lebonyolított csatározá­sók után a 19 megyei győztes, valamint az öt fővárosi to­vábbjutó vesz majd részt a fi­nálén, amelyet a magyar— olasz EB-selejtező előjátéka­ként tartanak október 17-én a Népstadionban. A tizenegyesrúgó-bajno.ksá- gon az UEFA szabályai az ér­vényesek. Az első fordulóra rűgótársat mindenki hozhat magával, s a kapus posztra bárki vállalkozhat. NB I-es és NB Il-es labdarúgók nem in­dulhatnak, kapusként viszont bárki szerepelhet. Értékes nyeremények várnak a legjob­ba kra. A részvételi díj személyen­ként .1.500 forint. Befizetési la­pot az ; Express Utazási Iro­dánál,: illetve a Konzumbank fiókokban lehet vásárolni. Postán is befizethetik a díjat a rózsaszínű utalványon a kö­vetkező számra: KOI—12 159, a Futballszéria Kft. címére. A közlemény rovatba 11-es ne­vezési díj megjegyzést kell írni. Menet közben módosítottak az előíráson, így a helyszí­neken is lehet nevezni, a je­lentkezési díj befizetésével együtt. Sipos Sándor, a 11-es rúgó bajnokság megyei szervezője elmondta, hogy szombaton 10 órától Nagykátán lesz az első viadal, amelyre a nagykátai körzet résztvevőit várják. A következő napon Nagykőrösön próbálkozhatnak a 11-es ru­gók ugyancsak 10 órától. Szep­tember 1-jén Veresegyházon, a következő héten Monoron lesz az újabb állomás. Az érdeklődés függvénye­ként jelölnek ki majd ,újab£ helyszíneket. R. L. A knjnk-kenu világbajnokságon A négyes már döntős Bár a kiszolgálólétesítmé- nvek építésével, a területren­dezéssel a házigazdák nem ké­szültek el. annak nem volt aka­dálya, hogy Poznanban a Mál­tai-tavon a kitűzött időben szerdán reggel megkezdődje­nek a 23. ka'iák-kenu világbaj­nokság küzdelmei. A helyi il­letékesek egyébként úgy dön­töttek, hogy az építőknek visz- szavonulót fújnak, csak egyes helyeken, például a tribünön, ahol a tévés, rádiós közvetítő- állásokat is ki kellett volna alakítani, folytatják a munká­latokat. Ezek után nem csoda: többen is azt találgatják, a vb után lesz-e valamiféle ösztön­zés, hogy százszázalékos ké­szültségi’ állapotba kerüljön ez a gyönyörű, talán túlságosan is pazar pálya. Ä szerda délelőtti nyolc 500 méteres szám (a női K—4-esek csak csütörtökön kezdenek) előfutamaiban kivétel nélkül érdekeltek voltak a magyarok. Közülük senki sem kényszerült a vigaszágra, vagyis a re­ményfutamokban való részvé­telre, a többség a középdöntő­ben folytathatja, míg a kajak négyes már a fináléba vere- kedte be magát. A kenusoknál is mindhárom számban lehető­ség volt mindjárt a döntőbe jutásra, de mivel Szabó Attila harmadik,' a Hoffmann Ervin, Szabó Attila, Leikep Gusztáv, Bohács Zsolt alkotta négyes­fogat negyedik, míg a Pálizs Attila, Zala György duó csak ötödik lett, így nekik még a pénteki versenynapon a közép­döntőben kell javítaniuk. A piros-fehér-zöld színek képvi­selői közül a Mészáros Erika, Dónusz Éva kettős és a Kajner Gyula, Petrovics Béla. Csípés Ferenc, Abrahám Attila ka­jakkvartett szerzett futamgyő­zelmet. Délelőtt egyébként a több­szörös olimpiai és világbajnok kajakos Gyulav Zsolt, vala­mint a Fidel László, Szabó II Gábor kajakpáros másodikként evezett célba, Gyuíay Katalin a harmadik helyen végzett. Yamahával vizsgáztatóit Remek a Hungaroring Neves vendége volt a Hun- garoringnek: John Kocinsky, a világhírű amerikai motorke­rékpáros versenyző. A látoga­tás azonban nem volt vélet­len, mert az utolsó tesztelést végezte a jövő heti gyorsasági motoros világbajnoki Grand. Prix előtt, ugyanis korábban akadtak olyan nemzetközi vé­lemények, hogy a pálya borítá­sa túl veszélyes. Kocinsky, aki a Marlboro Kenny Roberts Yamaha csapa­tának a tagja, és a 250 kem-es géposztály idei világbajnoki címének az esélyese, elégedet­tén és elragadtatással nyilat­kozott a Húngarwingről. Tette ezt annak ellenére, hogy ami­kor a keddi,tesztelést végezte, csaknem végig szakadt az eső, s a vizes aszfalt valóban jc felkészültséget igényel a spor­tolóktól. A Michelin gyár eső­re készült gumiját használta motorján, s a négyórás gyakor­lás alatt igen biztonságosnak bizonyult, majd amikor felszá­radt a pálya, még gyorsabban száguldhatott. A sportoló a környezetet is dicsérte, mint mondta, talán a legszebb pálya egész Európá­ban. Kocinsky a hétvégi brnói világbajnoki futamon indul, s a közelséget használta fél ar­ra, hogy eljöjjön Budapestre. nyertes, Illetve finalist* TŰSEM Essen legénységének jár ki, annak ellenére is, hogy egy évvel korábban az egyéb­ként igen jó erőikből álló Va­lencia ellen elszórakozták a tornagyőzelem lehetőségét. Feltehetően ez a 100 százaléko­san profi klub még egyszer nem enged meg magának ilyen luxust. Ráadásul éppen ma­gyar sztárral, a Grosswallstadt- tól megvásárolt Kovács Pé­terrel erősítettek. Az egykori honvédos. 35 éves átlövő bizo­nyára hazai pályán is bizonyí­tani kívánja kiugró képessé­geit. Hasonlóan csak az elis­merés hangján lehet szólni a másik csoportellenfélről, a renäkivül jó erőkből álló ju goszláv csapatról, az CZ Beog rád együtteséről, amely 1989 ben csaknem elnyerte a Che molimpex Kupát is, ebben csak. a Valencia tudta meg akadályozni minimális kü­lönbséggel kivívott győzelmé vei. A négyes mezőny harmadik tagja az utóbbi három évben háromszor magyar bajnoki cí­met szerzett Rába ETO Győr gárdája, amely papíron ugyan gyengült, de hogy mennyire, ezt'majd a gyakorlat bizonyít ja be. — Papíron mindhárom el­lenfelünk erősebbnek tűnik vélekedett a tegnapi edzés után. Hunyadkürti János, solymáriak mestere. — Az Essen bizonyítottan Európa egyik legerősebb klubcsapata amelytől tavaly tisztes, 15-13 arányú vereséget szenvedtünk A belgrádiak folyamatosan adják a fiatal tehetségeket or­száguk válogatottjának, velük i,s nehéz dolgunk lesz. Talán sokan meglepődnek, amikor azt tnoiqdom, a legtöbb esé­lyünk a Rába ETO ellen lehet, .akik ellen győzelmet várok csapatomtól. Hát röviden ennyi előzetest, a többit majd az események diktálják. A nyitómeccsre ma este 18.30-kor ikerül sor a soly­mári sportcsarnokban, ahol a PEMÜ-Honvéd a TŰSEM Essen ellen lép pályára. Jocha Károly Diplomaták Kisorosziban Hétvégi golfparti A Magyar Golf Szövetség szombaton és vasárnap a Budapest golf parkban (Kisoroszi) rendezi meg első nemzetközi meghívásos egyéni és csapatversenyét. Ezen nyugatnémet, osztrák, csehszlovák, valamint a hazánk­ban akkreditált japán és dél-koreai diplomaták és üzlet­emberek csapatai vésznek részt. A magyar színeket a Kék Duna Golf Klub versenyzői képviselik a mindkét napon 8.30 órakor kezdődő viadalon. Az egyéni és a csa­patverseny eredményhirdetése vasárnap 16 órakor lesz. A szövetség és a szponzor Mikromatika Kft. a hazai golfélet színvonalának emelése érdekében és a nemzet­közi kapcsolatok erősítése céljából írta ki ezt a versenyt, amely az első ilyen jellegű magyar pályán. A sportese­mény színvonalát emeli, hogy azon a hazai golfsport fej­lődésének évtizedes támogatója, a Közép-Duna-vidéki Intéző Bizottság és annak elnöke, dr. Sági Vilmos is részt vesz. Ilavrlaiigr Walesánál Gorskival a döntőbe? Joao Havelange, a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség (FI­FA! elnöke, 40 perces találko­zón vett részt Lech Walesá­val, a Szolidaritás vezetőjével. A brazil sportvezető a Gdansk­ban zajló Szolidaritás Játé­kok sporteseményeinek meg­tekintésére érkezett a lengyel városba. A többnyire zárt ajtók mö­gött lefolytatott eszmecserét követő sajtótájékoztatón a FI­FA első . embere kifejezte re­ményét, hogy Lengyelország eljut az 1994. évi labdarúgó­világbajnokság döntőjébe. Wa­lesa válaszul elmondta, hogy szeretné Kazimierz Gorskit s nemzeti válogatott élén látni, mert a sikerszakember sze­mélye garancia lehetne a gyors eredményekre. Gorski, aki 1974-ben bronzéremre ve­zette csapatát a vb-n, egyéb­ként szintén jelem vollt a saj­tótájékoztatón. Havelange Walesának FI- FA-emlékérmet nyújtott át ta­lálkozójuk tiszteletére, és a tervek szerint a napokban Wojciech Jaruzelski államfő is fogadja a futballelnököt. A Hiáfiodos/láljboii Gólzáporos nyitány Felemelt létszámmal, két 16 csapatos csoporttal kezdődött a megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság, Több gólzápo­ros találkozó volt az első for­dulóban: a Törökbálint és az Üjhartyán 7-7 találatot szer­zett, a Péteri pedig hatot.' (Zá­rójelben az ifieredményeket közöljük.). Északi csoport: Pomáz—Szokolya 3-1, Tö­rökbálint—Kiskunlacháza 7-1. Vecsés—Budakeszi 1-0 (4-1), Perbál—Tököl 3-1 (2-1), Nagy­maros—Sóskút 4-1 (1-0), Hé- vízgyörk—Halásztelek 2-1 (3-1). Verőce—Budaörs 1-1 (3-4), Vámösmikoía—Göd 2-14 (0-2). Deli csoport: Örkény—Kakucs 0-0 (3-2)y Újlengyel—Nagykáta 0-2 (8-0), Sülysáp—Tápiószeeső 2-2 (7-0). Péteri—Délegyháza 6-2, Túra— Vácszentlászló 2-0, Üjhartyán —Ceglédi Kossuth Honvéd II. 7-1, Pánd—Maglód 2-4 (0-11). Az " Abonv—Monor mérkőzés eredménye nem érkezett meg. ErrdméiiTCAokor Vecsési érmek BIRKÓZÁS. a BVSC Úttörő nemzetközi kötöttfogású meghívá­sos versenyén a B , korcsoportban az abonyi Cstema.dia végzett az élen (35 kg-os súlycsoport). ÖKÖLVÍVÁS. Egerben az ifjúsá­gi' és juniortornán jól szerepeltek a yecsésiek. Az ifjúságiaknál Var­ga és Szeidl első lett súlycsoport-' já-ban. w . . TEKE. A fővárosban a Besz- teítczán János-emlékversenyen fér­fi;. csapatversenyben bronzérmes leit a Közgép. A sorrend 1. BKV Előre 2704, 2. FTC 2692, 3. Ceglédi Közgép-2621. LOVAGLÁS. A díjugrató Buda- pest-bajnokságon a középkate­góriában a GEAC versenyzője, Fiaúteas. József ezüstérmet szerzett. Ti Műkőkészítőket fel­vesz magyar—ameri­kai kft. Jelentkezni' lehet a 134-4256-os te­lefonszámon. Bátyi italboltba pufi tost felveszünk. Ér­deklődni hétfő—kedd —szerda : 20—22 óráig : 06-(26)-43-523. Karosszérialakatos végzettséggel fiatal munkatársakat kere­sek. Érdeklődni: Vác. Zeke u. 5. (Bonifert). Fiatal felszolgálóito­két és lehetőleg szak­képzett szakácsot fel­veszek. Érd.: Gödöl­lő (28)-30-137 telefo­non csütörtökön és vasárnap 20 órától Az Alagi Állami Tan­gazdaság Váci Tanke­rületre felvesz trak­torvezetőt. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Vác, Mária-ud- varon. __ B iztos munkahelyet kínál a Budapesti és Pest Megyei Társada­lombiztosítási Igaz­gatóság előadói és el­lenőri munkakörbe, érettségizett, megbíz­ható. szorgalmas munkatársakat kere­sünk. A szakmai bela- nítást vállaljuk. Fize­tés megegyezés sze­rint. Budapesti és Pest megyei lakosok jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: sze­mélyzeti és munka­ügyi osztályon. Buda­pest VIII.. Mező Im­re út 19/A I. em. 161. Telefon: 133-0508. 107, 108 mellék. ________ k ereskedelmi és Ven déglátóip. Szakm. képző Iskola szakács szakoktatót keres. — Feltételek: érettségi és szakm.-bizonyí vány, valamint 5 év szakmai gyakorlat. — Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az iskola titkár­ságán 1990. aug. 22-től a délelőtti órákban. A Skála Budapest Ke­reskedelmi Leányvál­lalat hipermarket osz­tálya felvesz: pénztá­rosokat (szakképzett és szakképzetlent is», vegyi eladókat (szak­képzett és szakkép­zetlent is), 2 fő ta­nulófelelőst. két mű­szakos munkaidő-be­osztásban. Jelentkez­ni: lehet a 185-0774-es telefauon ... vagy sze­mélyesen a hipermar­ket őszi á lyi gazsa \ v-'.á- gon a Budapest XI. kér., KŐ rosy József u. 4. szám ala*’ Legyen Cn is mu jkatársurA ! Családi ház nagy kerttel eladó. Nagy­koros IV.,1 Kustár ü. 20. szám. Riadók : Zsiguli kom­bi. 2 éves műszakival,. 600-as szalagfűrész. 1 db körfűrész, l komp­resszor. 125-ös MZ motorkerékpár. söp­rűn y él-gömbölyítő gép. Nagykőrös. Csil- lag u. 5, szám. Eládp. Toyota Corolla XL Hatchback 1300 kem-es, 2 éves. első kézből. Irányár: b.íJ ezer Ft. Napközben érdeklődni lehet: a 06-(28)-70-200-as telefo­non, személyesen este a Kerepestarcsa. Sza­badság u. 200. sz. alatt. Nyaraló eladó: Tisza- kéeske. Cinke 19. Ér­deklődni : Tiszakécs- ke. Attila 11. _ Vli. kér.. Murányi u.-i. fszt.-i. telefonos, parabolaantennás. tel­jesen felújított, azon­nal beköltözhető, te­hermentes. 60 nm-es öröklakásomat el­adom. Tel.: 251-0373 (7-től du. 4-ig). ______ T árnokon, a Talán út 42. sz. alatt. 889 nm- es telken két és fél szobás családi ház el­adó. állattartásra is- alkalmas helyen, azonnali beköltözés­sel. Érdeklődni a helyszínen, naponta 17 órától. _______ ._______> E ladó nyugdíjazás vé­gett 1 db műanyag- daráló és fröccsgép. 80. 100. 150 grammos csigával és összes, tar­tozékával. Szabó Gyu­la. Dabas- IT 4., Marx K. U. 78, 2370._______ A mátraszőlösi határ­ban 1653 nm-es hétvé­gi ház építésére alkal­mas.telek sürgősen el­adó. Érdeklődni min­dennap: Vall us Ta­rn ásh é. Mjfctrászól ős. Csillag út'3. . Budai, 66,5 nm-es. 2 plusz 2 félszobás, összkomfortos. Itt. emeleti,, tehermentesí­tett ’öröklakás, négy-, emeletes panelházban Öd ü 1 ón vezet* ■ h a tá i á­ban. jól megközelíthe­tő helyen-eladó. Tele­fon, központi parabo­laantenna van. Vidé­kiek is megvásárol­hatják. Beköltözés: megegyezés szerint. — Érdeklődni az esti órákban lehet: 186- 599. KÖZLEMÉNYEK Szedd magad! A Fóti Vörösmarty Mgtsz szedéçi akciót szervez a fóti —-.sikátorpusz- tai gyümölcsösében.-, A gyümölcsös elérhe­tő a fóti úton a Rákospalota—FöV közötti be- kötöutakról az M3-as autópálya irányában. A szilva ára 12 Ft/kg. A kert nyitva tartá­sa hétköznapokon 8—20-ig. szom-banton 8— 17-ig. vasárnap 8— 14-ig. Augusztus, 2l-étől naponta várjuk önöket, ' ­Középiskolások, figyelem! Alapfokú angol­francia-, németnyelv-vizsgára előkészítő tan­folyamokat indít heti -2x3 órában a Pest Me­gyei Ismeretterjesztő Egyesület. 1 pra 45 Ft. Felvilágosítás: 185-04-92. Budapest XI., Ka­rinthy F. út 3. Pest Megyei Ismeretterjesztő Egyesület a következő s-zajk képesítést (nyújtó - képzéseket indítja 1990 őszénkadótanácsadói szakvizsgára felkészítő, középfokú személyzeti, felső- és középfokú munkaügyi, iratkezelői tanfo­lyam. Felvilágosítás: 185-04-92; Budapest XI., Karinthy F. út 3.j, ­Szakismeretet bővítő, továbbképző ?0 órás tanfolyamokat indít 1990 őszén a Pest Me­gyei ismeretterjesztő Egyesület adóelszámo­lási ismeretek, vállalkozási alapismeretek, vám- és deviza-ügyintéző tanfolyam. Felvi­lágosítás: 185-04-92. Budapest XI., Karinthy F. Út 3. Pest Megyei Ismeretterjesztő Egyesület ka­zánfűtő. ipari gáz- és .olajtüzelő berende­zést kezelő-szerelő tanfolyamokat indít 1990 őszén. Felvilágosítás: 185-04-92. Budapest XI., Karinthy F. út 3. Tartsa meg magának dollárjait! Velünk fo­rintért utazhat külföldi tárgyalásaira, üzlet­kötéseire! A földkerekség 128 országába megszervezzük utazását irodánk devizakerete terhére. Keressen fel bennünket, szívesen megismerjük kívánságait egy kávé. mellett! Időpontegyeztetés céljából b,v.ia a 117-6341- es telefonszámot. Top Travel Business Tours — Társ az üzleti sikerhez! Sikerének titka: a megbízható Információ — Magyar Gazdaság! Cégmutató Kér.ie fel­vételét P M S. Kft. Bp Pf.: 248 1519. Tapétából, öntapadós tapétából az ország legjobb választéka. Astoria tapétabolt, Bp., Múzeum krt. 7. Tel,: 117-3325. Kékrókák továbbte- nyésztésre, kedvező áron. eladók. Érdek­lődni levélben: Nagy- k ő rös. Pf. : 2. 2752. __ Azonnal beköltözhe­tően. eladó (Vác. Loi.z Károly utca 1. sz. alatt) 138 négyzetmé­teres társasház. Ára: 2.1 millió forint plusz OTP. Érdeklődni: For­gács. Vác. Népek ba­rátságának útja öi. lí. ______. v E ladó PC 43—28 frsz.-ú Trabant. Ér­deklődni: I<osd, Te­mető út 14. (M-inden- nap.) Vác. Haraszti Ernő ut­ca 4-ben másfél szo­bás. földszinti lakás eladó. Érdeklődni: Vác, Tavasz utca 18.. Belovai._(l6 óra után ) Eladoni 1.a dá n y ben é n "2 szobás, összkomfor­tos családi házamat, amelyhez istálló, ólak. különféle mellékhelyi­ségek tartoznak. A gyümölcsös gazdáik^.-?, dúsra is alkalmas. Ér~v deklodni a helyszínen, Budapesttől 70 km-ré.; Nyári László, Ladánv-' bene. Pálinkás dűlő 19. szám. Három éve épülte összközm űves családi ház, műhellyel, ipari árammal, 100 n.-öles telken eladó. Buda­pest XV., Bessewfíy u. JH4. Gázadapter személy­gépkocsiba és kist«-' bérautóba — beszerel léssel is — eladó. „Be-, dini. PMH 8340” iel- i?era kiadóba. Eladó Gödöllőn 4 la­kásos társasházban 100 nm-es 2 szintes la­kás -f 54 nra-es mű­hely 4- garázs + 100 nm kért. Telefon: 20­147. ____ __ __ Ú j vályog kapható. •— Nagykőrös. Esed dűlő 19. Dinók Ferenc. Eladó Gödöllő köz­pontjában. Ambrus Z. köz 7. IV. em. 38. te­hermentes. másfél szobás OTP örökla­kás. Érdeklődni: nap­közben a 06-28-30-096 telefonszámon. 18 óra után a fenti címen. Gödöllőn eladom vagy családi házra cseré­lem két szoba össz­komfortos, tehermen­tes lakásomat. Strom­feld st. 8. VIII. 2. Vi­dg.____*_ ________ E ladó Mb noron, a Strázsahegyep, 220 négyszögöl szőlő nlusz hazakért, 30 négyzet- méteres. hétvégi ház­zal, tetőtér beépítve, épület alatt borospin­ce. 800 ezer forintért.. Érdeklődni: Monor. Liliom u. 96. Telefon: 203. 8—17 'őráig. Egy darab csőri «ős traktor (Dutra). egv darab UAZ (platós) -'•s három darab láncfű­rész (Hus.ciuarrta) el­adó. Illés György. R’>d bődért? t^r ? Isaszegen új 3 szobás családi ház áron alul eladó.. Érdeklődni: Isaszeg. Alkotás vu. 7.. bármikor.. Bérleti jog átvállalás­sal. berendezéssel együtt eladó a Cuki presszó: Szpkolya Aradi u. 1. Kis náz eladó Gödöl­lő Arany János u. 50. 50 nm-es műhelyt ke­resek és 100 nm-es raktárt egy helyen, 2 géplakatosnak és 3 asszonynak munkale­hetőséggel. Esetleg közös' tevékenység is szóba jöhet vagy 2, ipari mintaoltalommal védett, bevezetett ter­méken} gyártási jogát, technológiával, mű­szaki vezetéssel, év:is elszámolással, át­adom, az értékesítés­ben részt veszek. 3 fázisú 15 A áram és telefon szükséges. Az ajánlatokat a Nagy­kanizsa, Alpári Gy. u. 16. sz. $lá kérem. — Horváth László. Egyéni és kisvállalko­zók részére könyve­lést vállalok. Levele­ket „Megbízható 97 560” jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai u. 9.).__ ■ Kiadó vác-deákvári, kétszobás. összkom-j fortos. bútorozott la-J kás havi hétezer fo-i rinpért f plusz rezsiért. 'Éraékíodni : Dunáke- szí, Szilágyi utca 4. (esténként). FELKÍNÁLJUK-közös vállalkozási - formában történő üzemeltetésre, autójavító üzem kiszolgálására létesített 131 nm alapterületű gépműhelyünket. (Forgácsoló, maró, • fékdob-fékbétét- szabályozó, ù műanyag ózó gépekkel.) Munkával és megrendeléssel rendelkezők jelentkezését várjuk, : Érdeklődni lehet: főmérnöknél, tel.: 1477-398. FÖSPED, Bp. X., Gyömrői út 105. Különálló szobát biz­tosítok, teljes ellátás--' sál, nyugdíjas nőnek; esetleg házaspárn \k, aki a háztartásomba besegítene. Bp. XIV., Öv. u. ,146.. délután. VEGYES Redőnyös! Bordás Gé­za. Alsósod. Kodály Zoltán utca 18. 2131. — Telefonszám: (27)-45- 181. FELAJÁNLJUK HASZNOSÍTÁSRA —• önálló 400 nm • alapterületű műhelyünket — komplett irodával, raktárral rendelkező ‘: műhelyünket (43 nm. 91 nm, 175 nni) ' —- fedett, zárt hidegraktárunkat 290 nm.' Felvilágosítás a főmérnöknél: tel.: 1477-398. FÖSPED, Bp. X., Gyömrői út 105. Nógrádon, a vár tövé­ben eladó egy 130 nm- es családi ház, 350 n.- öles leiekkel. Irányár: 3 millió F-tv Gyuricza, Nógrád. Mikszáth 'u. 3. • Kispesti Geritrum Áruháznál 1 + A 2 fél­szobás szövetkezeti lakás, felújított, para- laantennás. erkélyes, sürgősen eladó. kp. -}- OTP. Megtekinthető este 6 »után. XIX., Si- monyr Zsigmond u. 9 VHI 24. Ri mai. Eladás. Vácott, a Ha-1 raszti E. út 61. szj alatt 2 szobás. 57 nm-< es lakás sürgősen ein adó. Ár: 1 200 000 Ft. Érdeklődni szomba­tonként 8—15-ig. Gu­lyás László»-

Next

/
Thumbnails
Contents