Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-22 / 196. szám

4 1990. AUGUSZTUS 22., SZERDA ÉGETŐKEMENCE A LAKÓSZOBÁBAN Tolmácsból lett művész M VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 3Î1 -1446 a —“-“1■—^■“ kossági kérésre —, hogy egy Az illetékes válaszol A BMRV sem EpsI hlíeBezni Messziről hozott levelet a ^ postás. A mohácsi múzeumból érkezett Pomázra. A házaspár S együtt olvassa el. Jó hír van S benne. Szép számmal kérnek ^ Horváth László népi iparmű- ^ vész munkáiból. Próbálom ki- ^ fürkészni az arcokból, melyí- b kük örül jobban? Ezek a szépmívű, még alig fellelhető hagyományokat őrző népművészeti tárgyak ugyanis kettejük közös alkotásai. Aztán mégis a feleséghez for­dulok: aki mindenkor a hát­térben áll, férje keze alá dol­gozik, ám neve igen ritkán kerül szóba. Pedig gyerekko­rától dédelgetett élethivatását változtatta meg férje ked­véért, s szegődött az igaz mű­vészet szolgálatába. Horvâthnê Molnár Rita azt mondja magáról, hogy örök különc volt. Nem járt táncol­ni, társaságba, nem volt ba­rátkozó természetű. Egyszer véletlenül japánokat hallott beszélgetni. Megtetszett neki a nyelv dallamossága. Tanulni kezdte, bár még csak tizen­három esztendős volt. Min­den alkalmat megragadott arra, hogy bővítse, hasznosít­hassa tudását. — Magától értetődővé vált számomra, hogy japán tol­mács leszek — meséli. — Az alapfokú nyelvvizsgát korked­vezménnyel tettem le tizenhét évesen, 1975-ben. Sajnos 1 azonban autóbalesetet szen­vedtem, s nagyon hosszú idő kellett ahhoz, hogy rendbe jöjjek. Szinte minden porci- kámat úgy kellett összerakni, s egy időre még a látásomat is elvesztettem. Ez véget vetett a további tanulásnak, hiszen a jeleket látni kell! Abból él­tem, amit addig megtanultam. Hogy mégsem roppantam ösz- sze, azt professzoromnak kö­szönhetem. Leginkább Ortu- tay Gyula tartotta bennem a lelket. Ugyanígy támogatott Major Gyula és Sövény Ala­dár, aki az első magyar—ko­reai szótárt megírta. Nem­csak biztattak, hanem — ami talán még fontosabb — ők juttattak munkához. Igen nehéz elképzelni most itt, a falusi mellékutca csend­jében ezt a mozgalmas élet- utat. Pedig nagyon sok min­den történt addig, amíg ide, Pomázra érkezett. — Amikor már nagyjából rendbe jöttem, akkor ismer­kedtem meg Horváth László mohácsi népi iparművésszel. Neves fazekasdinasztia ha­gyományait hozta magával, s megőrzésükért harcol ma is... Tulajdonképpen az első pilla­natoktól megértettük egymást, mert férjem szintén különc ember. Mégis három esztendő telt el, amíg hozzámentem. A munka iránti mélységes tisz­telete, végtelen kitartása és szorgalma számomra példa­mutató volt. Mindemellett tiszta jelleme, rendkívüli el­hivatottsága késztetett arra, hogy életformát változtassak. — Lehetséges az, hogy va­laki csak úgy felmond addigi önmagának? ! — Ez történt! Fejest ugrot­tam a fazekasmesterségbe. Lacitól megkaptam a maxi­mális segítséget, de bizonyos dolgokat magamnak keliett kitapasztalnom. Szerinte ugyanis csak akkor lesz vala­kiből jó szakember, ha végig­járja a különböző lépcsőfoko- kát, s magától jön rá a forté­lyokra. Amikor terhes lettem, úgy döntöttünk, hogy Pest közelében telepedünk le. Igen nagy anyagi megterhelés árán tudtuk megvenni ezt a nem túl jó állapotban lévő házat Pomázon. Amikor a kis Rita megszületett, már itt lak­tunk ... Te jó Isten, ennek már több mint nyolc éve! — Simán ment minden? — Dehogy! Nagyon keser­vesen rázódtam bele az új életformába. Mindkettőnknek meg kellett vívnia a maga harcát a családon belül. El­határoztam: megpróbálok úgy együtt dolgozni Lacival, hogy közben legyenek önálló mun­káim is. Az egymás iránti sze­retet, tisztelet, az akarat se­gített abban, hogy nem bán­tottuk egymást olyan dolgo­kért, amikről egyikünk sem tehet. Ő becsülte például ben­nem azt, hogy képes vagyok naponta nyolc órát dolgozni a műhelyben. Hol volt akkor még a mű­hely! Azt csak 1988-ban épí­tették. Addig az egyik szobá­ban dolgoztak, korongoztak, égettek, a másikban laktak. A penész méteres magasságban tenyészett a falon, és állan­dóan agyagpor lebegett a leve­gőben. — A hozzáértő emberek el­ismerése is hozzájárult ahhoz, hogy nem veszítettük el a hi­tünket. Pedig azok a tárgyak, amelyek kultúrtörténetileg ér­tékesek és használhatóság szempontjából a mai kornak is megfelelnek, a zsűriztetés- nél nem kaptak reális értéke­lést. Szerintem azért, mert az én uram gyakran hangoztat­ta, hogy a magyar népművé­szetet anyagi előnyökért lejá­ratják a giccsekkel. Aki iga­zán árt a népművészethez, az mind becsüli a férjemet. Szakmailag igen kiforrott, hiszen ősei — apái ágon — mind fazekasok voltak. Ma már jóformán senki sem ké­szít mohácsi fekete kerámiát és baranyai mázast az ország­ban. Munkái most a mohácsi múzeumba kerülnek — a ré­gebbiek mellé —, ahol édes­apjának állandó kiállítása nyílt. — Hogyan látja a népmű­vészet jövőjét? — Üzletkötőként azt ta­pasztalom, hogy o piac telí­tett. Reménykedem, hogy megindul egy jó irányú kiros­tálódás. Ennek következtében kisodródnak azok, akik nem igazán jó szakemberek. Biz­tos vagyok abban, hogy nem fognak tudni megélni. Talán majd a világkiállításon értéke lesz az igazi népművészet­nek ... Vennes Aranka A Pest Megyei Hírlap au­gusztus 6-i és 8-i számában egy-egy olvasói levelet közölt, mely a vállalat vízdíjszámlá­zását kifogásolta. Ugyanakkor tudjuk, hogy nemcsak két olyan érintett akad, aki a DMRV által alkalmazott szám­lázást nem tartja jó megoldás­nak. Éppen ezért úgy gondol­juk, hogy a korábbi tájékoz­tatásaink mellett további ma­gyarázatot kell fűznünk az idei díjszámlázás módszeréhez. A vízdíjszámlázási rendszer megváltoztatásának objektív okai vannak. A szolgáltatott, elfogyasztott víz termelői árá­nak nagyobb hányadát, hatvan százalékát a felhasználó, a la­kosság fizeti meg, utólag, a számlázást követően. A víz­szolgáltatás azonban addig is s azután is folyamatos, amely­nek költségeit a vállalat — mi­után a felhasználóktól csak utólag kapja meg — csak ma­gas kamatozású bankhitelekből tudja fedezni. Ebből követke­zően a vállalat is hitelező, ko­rábban egy évig hitelezte meg a vízdíjakat. Ebben az évben a magas kamatok miatt már csak fél évig tud hitelezni. Vállalatunk még 1990. feb­ruár 24-én a Pest Megyei Hír­lapban közzétette azt a részle­tes közleményt, amely a DMRV-vel kapcsolatban álló fogyasztót előzetesen tájékoz­tatta a víz- és csatornadíjról, melyek központi intézkedés hatására változtak. A közle­mény alapján az abban jelzett módszerrel készültek el és ke­rültek a fogyasztókhoz a most kifogásolt számlák, .da.-uua.-.v Az egyik számla az 1989. évi, leolvasott adatok alapján ál­lapítja meg az elmúlt évi víz­díjat a régi díjtétellel. A tény­leges adathoz hozzáadtuk a vízmérő-leolvasás és az 1990. január 8. közötti időszak fel­tételezett fogyasztásának dí­ját. Ennek a magyarázata a tájékoztatónkban közölt tech­nikai, szervezeti ok: több tíz­ezer vízmérő egyetlen napon vagy akár több napon belüli leolvasása is kivitelezhetetlen. A másik számla bár előleg- számlaként került a tájékozta­tóba, tulajdonképpen nem elő­leget jelöl, hanem az 1990. el­ső félévének vízdíját kívánja rendezni becsült adatok, előző év átlaga alapján kiszámolt díjtétellel — mert a vízmérő leolvasása nem történt meg. Az egész éves fogyasztás el­számolása már ismét a tény­leges adatok alapján, leolvasás után történik meg. A végösz- szegből levonásra kerül az el­ső félév becsült adatai alap­ján fizetett összeg. Tehát nem előleg, hanem szerencsésebb elnevezéssel részletfizetés, részletszámla, amelynek cél­ja, hogy az éves vízdíjat ne egy összegben, hanem két részletben térítsék meg. A húszszázalékos késedelmi kamat az 1989. évi nem rende­zett díjra vonatkozik. A Ptk. 232 (2) bekezdése lehetővé te­szi, hogy a vállalat a határidő­re nem fizetett közüzemi díj után fix összegű késedelmi ka­matot számoljon fel. A féléves fogyasztás után fizetett díj, előleg nem a fogyasztó adomá­nya, a díj alapja az előző év azonos időszakára eső fogyasz­tás átlaga. Végezetül elnézést kérünk valamennyi fogyasztónktól, ha az előzetes tájékoztatónk elle­nére a vízdíjszámlázás gya­korlati végrehajtása félreér­tésre adott okot. Lényeg azon­ban az, hogy az év végi el­számolásnál egyetlen fogyasz­tónkat sem rövidítjük meg. Márkus István, a DMRV igazgatója Ne féltsük a köz­helyektől Cikkírójuknak nincs neve (M.) a Pest Megyei Hírlap 1990. július 26-i számának el­ső oldalán. Azt sem tudni, melyik „város tanácselnöke ítéltetett a pofozógép bábujá­nak szerepére”. Vác városá­nak tanácselnöke azonban most kiemelt helyet élvez a sajtóban. A Naszály Váci Fó­rum 2-es oldala teljes terje­delemben az övé mint pol­gármesterjelölté, amikor a többi jelöltnek még csak a nevét sem tudjuk. Lehet, hogy ő kapja majd a legtöbb sza­vazatot, ő lesz a legjobb pol­gármester. De a sajtópropa­gandának egy időben talán mégis nyitnia kellene mások felé is. Vagy most is csak egy közül választunk? Az új polgármesternek min­denesetre sokkal több véle­ményt, kritikát kell majd ki­állnia, mint az eddigi tanács­elnöknek. Sőt, ezekre még fi­gyelnie is szükséges! Remé­lem, hogy a „sok szónak” egyre inkább tere lesz, mint „egy a vége”. Hogy egyelőre sok a közhely? Erre. progra­moztak be minket. A vezény­szót vagy az egyszólamú gyermekdalt könnyebb felfog­ni, mint a bartóki „hangza­vart” (Illyés Gyula). Számom­ra viszont nagy élmény, hogy ennyi év után végre többszó­lamú a dallam, hogy ma már sokan próbálgatják hangju­kat, ha még nem igazán tisz­tán. Ügy látom, a „volt és a van között” nagyon sok a kü­lönbség. Lehet választani egyik, másik, harmadik — ik- szedik hang között. Ha újságíró lennék, biztat­nám az embereket: merjenek szólni. Mondja ki-ki, ami neki lényeges. Az újságíró ne féltse a demokráciát a köz­helyektől, s ne fokozza az el­csigázott, elszegényedett ol­vasótábor rossz hangulatát. Ha nincs tollában bátorító üzenet, nem tudja a felemel­kedést szolgálni. A kritika pe­dig legyen objektív és konk­rét. Somogyi-Tóth Zsuzsanna Vác Lenin és a közmorál A ma oly divatos szobordön- tögetés korában különösen fel­háborító módon távolították el Lenin ülő szobrát Gödöllőn, ahol több milliót költenek köz­ben a műemlékek restaurálá­sára. Hogy engedély nékül ledön­tenek szobrokat, azt egyetlen jogállam sem tűrné szó nél­kül. Ám hogy a ledöntött szo­bor helyére WC-kagylót tegye­nek felelőtlen egyének, ezt még a maffiával bajlódó olasz rendőrség sem nézné ölbe tett kézzel. Ha az arra hivatott vezetőség úgy határoz — la­szobrot el. kell távolítani, ám legyen, de én nem így képze­lem a demokráciát. Ugye milyen észbontó lenne, ha ateisták és kommunisták korábban vagy napjainkban ilyen kirívóan vertek volna szét út széli kereszteket, szent­háromságszobrokat?! Mikor fo­gunk már eljutni arra a fok­ra, hogy a nemzet panteonjá­ban mindazoknak helye van, akik valami jót is tettek né­pünkért? Csak utólag derült ki, hogy Görgey Artúr nem áruló, hogy Stromfeld Aurél okosabb volt Kun Bélánál a hadtudományok területén, és hogy a fiatal és öreg szovjet katonákat a sztálini rendszer kegyetlensége küldte millió- számra a sírokba! Az ég szerelmére! Ha csak az indulatoknak és a gyűlölet­nek szelét vetjük el, akkor számolnunk kell azzal is, hogy vihart arathatunk! Sík István Gödöllő Ez ca kenyér drága Egyre-másra hallom, olva­som, hogy a kemyér árát nem lehet emelni. Politikusok, mi­niszterek nyilatkozataiban fo­galmazódik meg, hogy a leg­alapvetőbb élelmiszert nem szabad drágítani. Ez helyes. A baj csak ott van, hogy más a nyilatkozat s más a valóság. A dunabogdányi maszek pékség­ben például egy kiló kenyér ára huszonöt forint. Igaz, jó a minősége, de a kiskeresetűek, a nagycsalácf&sok: ÚgyáHéfcak ,.szívják a fogukat” a kilónkén­ti árról hallva. Ez a kenyér pedig a jövedelmekhez, a pénz­tárcákhoz szabva drága, na­gyon drága. Lángné Dunabogdány Volt Inp, nines lag» „Búcsú az Olvasótól?” Ezzel a kérdőjeles címmel hozta az olvasó tudomására Szombathe­lyi István, az Üj Fórum (volt) főszerkesztője, hogy a lap az MSZP elnökségének 1990. áp­rilis 25-i határozata alapján megszűnik. Erre azért van szükség — szólt az indok —, mert a lap ráfizetéses. Ez ed­dig „rendben is van”, de ezt megelőzően áprilisban, mivel az előfizetés egész évre teljes mértékben még nem volt ren­dezve: a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Iroda 172 forint be­fizetését kérte. Ez ellen sem völt kifogásom, azonban a la­pot megszüntették, az utolsó szám május 18-án látott nap­világot. Ha már az MSZP elnöksége határozatával megszüntette a lapot, arra is kötelezhette vol­na a terjesztőt, hogy az előre beszedett díjakkal számoljon el az előfizetőknek. Ez. lett vol­na a tisztességes eljárás, ezzel szemben most az a helyzet: se lap, se pénz. Vajon ki vagy kik intézkednek a díjak visz- szafizetéséröl? Hiszen a lap megszűnésekor még hét hónap volt hátra az 1990-es eszten­dőből, s az előfizetési díjból, az éves 492 forintból azért 25o' visszajárna.' Koroknai Gábor Vámosmikola Margó RANG NÉLKÜL Csoda történt. Szomorú csoda. Tizenhat munkanap kellett hozzá. Ennyi idő alatt az üzlethelyiség átalakult. Volt: könyvesbolt. Lett: sör­bár. A volt tulajdonos (álla­mi cég) jól járt. Megszaba­dult egy ráfizetéses „egysé­gétől”. Az új tulajdonos szintén jól járt. Mivel ö áll­ta az átalakítás költségeit, olcsón jutott hozzá a bolthe­lyiséghez. Reményei indokol* tak. A sör kelendőbb, mint a könyv. A kisváros statiszti­kája mit sem változott. A „kereskedelmi hálózat egy­ségeinek alapterülete” nem módosult. Csak éppen a ket­tőből egy csepp boltocska maradt az egész város szá­mára, ahol könyvet lehet kapni... Félszáznál valamivel több könyvüzlet volt a megyében 1988-ban, amit a csúcs esz­tendejének tekinthetünk. A fogyás azóta folyamatos. Szakemberek szerint az em­lített számnak a fele marad meg szerencsés esetben, ha viszont rosszabbra fordul a helyzet, akkor megtörténhet, még a városok mindegyiké­ben sem lesz a könyvnek sa­ját kereskedelmi hajléka. Esetleg meghúzhatja magát néhány, jobb érzésű magán- kereskedő papír- és írószer­üzletének a sarkában. A másik város egyetlen könyvesboltjában vöröslő képpel szeretné eltüntetni a „bűnjeleket” az üzlet veze­tője. Régi ismerős, felbukka­násomra vélte takarandónak a szégyent: a feltűnő helyre kirakott erotikus meg pornó­lapokat, könyveket, poszte­reket. A főnökség közölte vele: vagy forgalmat produ­kál. vagy ... „Az ördöggel is összeállók, de akkor sem en­gedek!” Elszántan mondia, mert elszántan és megszál­lottan könyves, tizenéves ko­ra óta könyvet és csakis könyvet akart árulni. Most. ha azt akarja, hogy neki is legyen kenyere és a bolt is megmaradjon, akkor ..forgal­mat kell produkálnia”. Ez az ukáz a főnökségtől, akik szintén nem kárhoztathatok, mert ingatag lábon áll az egész cég. bevétel kell, jöve­delem kell, bármi áron. Ilyen, rang nélküli áron is, hony az egn nemi aktusra jutó ötven fillérek — mert annyi van belőlük egy könyvben, hogy a borsos vé­telárat elosztva, ez az ösz- szeg jön ki — mentik meg a könyvesboltot. Régi a baj ezzel a könyv­kereskedelemmel. S éppen az a baj, hogy a könyv és a ke­reskedelem kommersz módon társittatott össze, alapterületi mutatókkal, aktív és inaktív belső térrel (a raktár: inak­tív...), egy foglalkoztatott­ba, egy négyzetméter eláru­sítóterületre jutó forgalom­mal... Mint a cipőa tőke­hús, a fehérnemű. Meglepő, de tény: mindezek ellenére a megyében a könyvesboltok forgalma (agy négyzetméter elárusítóterületre vetítve) nagyobb, mint például a zöldséges üzleteké, a felsőru­házati szakboltoké. Igaz, nem említhetők egy lapon a könyvüzletek a náluk elért­nél ötször nagyobb forgalmat felmutató ékszerboltokkal, a négy és félszeresét nyújtó vas-műszaki üzletekkel... Gyötrelmes felismerés: ha csak, és csakis a gazdaságos­ságot nézzük, akkor ezeknek a könyvüzleteknek valóban nincsen jogosultsága. Ma a könyvforgalmazást azok a rang nélküli vámsze­dők uralják, akik a bevitt tőke hozamát legkevesebb ötven százalékban szabják meg'. Évi ötven százalék és tisztán, azaz „csont nélkül”, adózás és más terhek levo­nása után... Ezek a ki­adók!?) mindenre hajlandók, ami hasznot hoz, mert a hasznot (azt az ötvenszáza­lékosat) egy bizonyos kiad­ványkörtől lehet csak elvár­ni, azzal öntik nyakon a tár­sadalmat. Erre mindig lesz vevő, ahogyan az alkoholra van. A rang nélküli kiadási tevékenység rang nélküliség­re készteti, kényszeríti a könyvforgalmazást. Ha fel­színen kíván maradni, akkor mindent kínálnia kell. S ki tudja, ebben a mindenben mi a végső pont, van-e egyáltalán? ! Vannak, akik adminisztra­tív korlátozást, tiltásokat kö­vetelnek. Téves irány! A ha- szonelvűség szemléletének kiterjesztése mindenre: ez az ok. A megoldás is ebben az irányban van, a szemlélet- váltásban. Aminek majd el­jön az ideje. Es meglesz az ára. Mészáros Ottó « i $ ) «J ; Gázkészülékek kedvesé áron! n [T?T?mTíI 30-féle gázkészüléket — cirkok Hitelügyintézés, kínálunk, _ konvektorok- gáztűzhelyek _ hősugárzók Díjtalan házhoz- kazánok nagy választékban. szállítás.

Next

/
Thumbnails
Contents