Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-15 / 191. szám

1990 AUGUSZTUS 13. A 33. hét Totôiippek Újpest—Ferencváros Szeged—Bp. Volán Siótok—Rába ETO Bp. Honvéd—Vác Bochum—1. FC Köln Düsseldorf—Hamburg Kaiserslautern—Frankfurt Karlsruhe—Dortmund Leverkusen—Nürnberg Uerdingen—Wattenscheid Darmstadt—Oldenburg Essen—Hannover Schweinfurt—Duisburg Mainz—Meppen 1 x x 1 X 1 1 X 2 x 1 x 2 1 1 2 x x ä 2 Módosítod versen a kiírás Rajt előtti foeipezsgé s Előbb a körzeti szövetségi vezetők megbeszélését tartot­ták, majd a hagyományos rajt előtti labdarúgó! iga-ülés kö­vetkezett a Steindl Imre utcá­ban. Az összejövetelre a 16 megyei I. osztályú csapat mel­lett, a második vonal 16-16 együttesének képviselőit vár­ták. Mint ismeretes, a mosta­ni bajnokságtól kezdve fel­emelték a másodosztály lét­számát, 14-ről 16-ra. Saiga Lajos, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség főtitká­ra külön köszöntötte a kör­zetekből feljutott hét együt­test. Elmondta: nem készíte­nek külön versenykiírást, a régi van érvényben néhány kiegészítéssel. A kiesés kér­désében úgy határoztak: ha esetleges visszalépés miatt rit­kulna a mezőny, nem a ki­esőkkel töltik be a fennma­radt helyeket, hanem a me­Jó ideje készülődnek a csapatok. A felvétel az üllői emlék­torna Üllő—Monor találkozóját idézi, sötét mezben a győztes hazaiak Ünnepélye# megnyíló Ráckevén Nemzetközi ifitorna Ma kezdődik Ráckevén a ha­gyományos nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna. A Hargita Kft. most először támogatja az ese­ményt, amelynek új elnevezése: Aran.vkalász-Hargita Kupa. A viadalt az MLSZ utánpótlás-bizott­sága, valamint a Ráckevei SE ren­dezi. Ma 15 órakor tartják a ráckevei sporttelepen az ünnepélyes meg­nyitót, majd elkezdődnek a mér­kőzések. A találkozókon Pest me­gyei játékvezetők bíráskodnak. A mai műsor. Ráckevén. 16 óra: Bajor tartományi válogatott—Ma­gyarország A (Bakos), 18: Jugo­szlávia—Cseh és Szlovák SZK (Nagy I.). Kiskunlacházán. 17: Szovjetunió—Magyarország B (Dar- nyik). Szigetújfalun. 17: Izrael— Románia (Födi). A két csoport mérkőzései csütör­tökön és pénteken folytatódnak, a végső sorrendet vasárnap döntik el. A mezőnyben 1974-es születésű fiatalok szerepelnek, a magyar B csapatot 75-ösökből válogatták. Auíókcr-Biidapcsí rali külföldiekkel Csúcsmezőny a megyén át Bár Mogyoród, a Hungaroring környéke újra csendes, ezen a hét végén sem maradnak felejthetetlen élmény nélkül az autósport szerel­mesei. Az autózás csúcstechnológiáját jelentő gyorsasági autos világ­ba inokság, a Forma—1 mezőnye ielpakolt, de szép lassan mar erkez- nelt is a péntek-szombati Nemzetközi Autóker-Budapest rali résztve­vői. Az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő rali egyben a Mitropa Kupa magyarországi futama, s az országos bajnokság ötödik versenye. A rendező Hungária Biztosító^ Rtf.—OSC a utósszaikösátályariak vezetője, a rali szervezőbizott­ságának elnöke, dr. Sirhon La- jós elmondta, hogy az idén ne­vezési csúcs született. A hazai élmezőny tagjain kívül 40 kül­földi, köztük osztrák, olasz, nyugatnémet, csehszlovák ver­senyzők állnak rajthoz. Pénteken reggel 8 órakor a budapesti Hősök terén a gep- átvétellel veszi kezdetét a ver­seny, ezt követi a 16 órakor rajtoló körverseny a Felvonu­lás téri dísztribün előtt. Szom­baton aztán kora hajnalban kelhetnek az autósok, hiszen 7.15-kor indulnak 545 kilomé­teres útjukra. A rali mezőnye két megye, Pest és Nógrád te­rületén át, hat gyorsasági sza­kasszal „megspékelve”, a késő éjszakai órákban érkezik visz- sza a fővárosba. Az eredmény- hirdetést vasárnap 10 órakor a volt szakszervezeti székház­ban tartják. A Felvonulás téri első gyor­sasági szakaszt az Ergonett szponzorálásával rendezik, s a támogatók nevét viseli a többi erőpróba is. így a szombati Kontrax, amely Nagytarcsa és az isaszegi elágazás között húzódik, a Marlboro Isaszeg é,s Kerepestarcsa között, a Se- ■\eMónfc 'üörton’ü *éí Gál pama­csa térségében, a Videicomp Aé&vr'és‘ Erdáhutt között, ■•vala­mint a SKY Kft. által támoga­tott Vanyarc—Szirák közötti gyorsasági szakasz. A legérde­kesebbnek és a helyezések el­döntése szempontjából a leg­fontosabbnak, az Isaszeg—Ke­repestarcsa szakasz mutatkozik, amelyen az utóbbi években is a legöldöklőbb küzdelmet vív­ták az autósok. A rendezők igyekeztek biz­tonságos és kevésbé kocsigyil­kos pályát kijelölni, amelynek menet közbeni versenyközpont­ja a gödöllői művelődési ház lesz. Ami az esélyeket illeti a Ferjáncz—dr. Tandari páros legnagyobb ellenfele a tavalyi győztes osztrák Moosleitner, Tüchler duó lehet. Ök jelenleg is vezetik a Mitropa Kupa összesített táblázatát, amely­ben kellemes meglepetésként, az abszolút sorrend negyedik helyén áll a magyár Hideg— Kecskeméti páros. Esélyes a győzelemre a tavalyi ezüst-, il­letve bronzérmes, a Lanciával versenyző Ranga—Dudás duó, és a Ford Sierrával autózó Hopfer—Schőnlechner kettős is. Németh Andrea Junior öttusa-világbajnokság Terepfutás Pákozdon A tavalyi budapesti felnőtt öttusa-világbajnokság után egyöntetű volt a vélemény, hogy a rendezőket is aranyérem­mel kellene díjazni. Biztosnak látszik, hogy a 23. junior- fér- fi-vb szervezői is megérdemlik a hasonló jutalmat — pedig csak csütörtökön kezdődik meg Székesfehérvárott a legjobb 21 éven aluliak viadala. Ma az ünnepélyes megnyitót tartják. Túlzás nélkül állítható, hogy a város már vb-lázban ég, szerte az utcákon plakátok hirdetik az eseményt. A léte­sítmények készen állnak, á modern uszodát a vb előtt avatják. A lovaspálya, az or­szágom bajnokság zárónapján már bemutatkozott. A gyönyö­rű környezetben talán még azok is örömmel szállnak ló­ra, akiknek nem erősségük ez a szám. S hogy közönségben sem lesz hiány, azt már a „főpróba”, az OB vasárnapi versenye is bizonyította. Sőt, lehet, hogy sokaknak nem is jut hely a tribünökön ... Nem mindennapi látványt ígér a terepfutás. A 3000 m-es távot Pákozdon, az arborétum mel­lett teszik meg a versenyzők, ahol „ráhangolásként”, a kö­zönséget légi bemutatóval szó­rakoztatják a szervezők. Te­hát a körülményeken sçmmi sem fog múlni. De a rendezők tudják, hogy fáradozásukat csak akkor fogja dicsérni a közönség, ha sikeres lesz a magyar csapat. A 25. vb magyar szereplői: Katona Ferenc (Álba Volán, 1969-ben született), Csernok László (Ü. Dózsa, 1970), Han- zély Ákos (Csepel, 1969), Sár­falvi Péter (Csepel. 1970) — tartalék. gyei második vonal csapatai­val. Ez a jó vérkeringést szol­gálja. Egyszóval: a megyei I. osztályból két csapat esik ki. Ez növekedhet NB III-as Pest megyei búcsúzó esetén. Kötelező ifjúsági és serdülő­együttest szerepeltetni, kivé­tel a Ceglédi Kossuth-Honvéd SE IL, valamint a GEAC csa­pata. A ceglédiek szereplésé­vel kapcsolatban sok észrevé­tel hangzott el, így például az: mi garantálja, hogy nem az NB III-as csapat játékosait küldik pályára a megyében. Az MLSZ versenykiírása ki­köti, hogy 48 órán belül nem játszhat két meccset egy lab­darúgó. így tehát nem is kel­lett külön rendelkezést hozni, legfeljebb azt, hogy írásban rögzítsék a megyei bajnokság­ban játszó együttes névsorát. A Cegléd II. feljutási jogo­sultság nélkül indul. Újítás a játékvezetői jelen­téseknél, hogy arra rá kell vezetni kiállítás esetén a ki­állítás körülményeit, s a há­rompéldányos jelentést a bí­rón kívül a két együttes kép­viselője láttamozza. Bejelen­tették azt is, hogy a Magyar Kupa selejtezőjét korábban kezdik, már idén október 23- áű; megtartják az első fordu­lót: : Ignátz Gyula, a Spori he­lyettes vezetője, valamint Ti­hanyi Ferenc, a PLSZ szerve­zési és versenybizottságának vezetője válaszolt a felvető­dött kérdésekre. A rajt előtti utolsó szabad hétvége mozgalmas volt. Ba­rátságos találkozókat vívtak az együttesek, emellett, mint ismeretes, 20 Pest megyei együttest a Magyar Kupa or­szágos selejtezőjének nyitánya mozgósított. A megyei bajnok­ságban játszók közül csupán az Aszód vendégeskedett, nem járt sikerrel herédi kirándu­lása. — A rendes játékidő gól nélkül végződött, a hosszab­bításban két találatot szerzett a házigazda Heréd együttese — mondotta Gazsó Pál,, aszó­di tudósítónk. — Három régi játékosunkat kellett nélkülöz­ni, Németh József a Maglód, Bokros Pál a Sörgyár együt­tesébe távozott, Száraz Ár­pád pedig szögre akasztotta cipőjét. Fiatalokkal pótoljuk őket. Az otthon játszók javára sem sok babér termett az NB III-as vendégek ellenében, íme néhány eredmény: Tá- piószecsö—Salgótarjáni BTC 3-4, Pilis—Malév 1-2, Nagy­körös—RTK 1-3. lánnal már játszottak kupa­meccset. A mostani meccsen mezőnyben egyenrangú ellen­felék küzdöttek, gólra törőbb játékával nyert a fővárosi együttes. Pilisen a Malév már 2-0-ra vezetett, Maczkó sze­rezte a helyiek becsületgólját. A Pest megyei gárda tartalé­kosán állt ki, jónéhányan még nyaralnak, szabadságukat töl­tik. Bár jelenleg kilenc Pest megyei együttes van az NB Ill-ban, a kupaküzdelmek rajtjakor a feljutót nem ve­hették figyelembe. S vajon mit csinált a hét végén a kilen­cedik, azaz a Dány? Az I. osztály bajnoka, va­lamint a II. osztály Északi csoportjának győztese, a Kar- tal a bajnokság után barát­ságos találkozót vívott egy­mással, s akkor a Kartal ide­genben 3-2-re nyert. Most a visszavágón is fölényes győ­zelmet aratott. 4-0-ra diadal­maskodott Berták, Sós, Ben- csik és Morvái találatával. Morvái bombagólt lőtt. Mint hallottuk: bombaíbrmában van az újonc kartali gárda. — Rcitter — Nagykőrösön annak idején az RTK elődjével, a 22-es Vo­lrúny Ingvár Off road parly Uzsgorod, azaz Ungvár ad ott­hont péntektől hétfőig az úgyne­vezett autós off road fesztiválnak. Az ökörsütéssel, pisztrángfogással, saslikkészítéssel, vereckei-szorosi kirándulással egybekötött valódi jamboree-ra bárki jelentkezhet, aki terepjáró autójával kedvet érez az úttalan utakon való versenyzés­hez. De aki kívülállóként, csak turistaként kívánja élvezni a fesz­tivált, az 3 ezer forint ellenében részese lehet a hétvégi találkozó­nak, aki pedig versenyezni is óhajt, az 3 ezer 650 forint befize­tése ellenében teheti. Gyermekek­nek mindössze 2 ezer 400 forintba kerül a program, jelentkezni Óbu­dán, a Traex-klubnál lehet, a Frankel Leó üt 72-es szám alatt. Az első ízben megrendezésre ke­rülő ungvári off road fesztivált ezentúl minden évben kétszer kí­vánják összehívni a rendezők. Csoportbeosztás Röplabda Elkészült a röplabda NB II csoportbeosztása. A szeptem­ber 16-án kezdődő küzdelem­sorozaton megyénket négy női és három férficsapat képvise­li. valamennyien a középcso­portban szerepelnek. A nők­nél a Gödöllői SC, a Sziget- szentmiklósi TK, a Dabas, a Budaörsi DSE, a férfiaknál a Gödöllői EAC, a Pomázi Komplex SE, valamint a Rác- keve játszik. 1Mi\en-onnan\ © Augusztus 17. és szeptember 2. között rendezik meg a japán Maebasi városában a pálya- és or­szágúti kerékpáros világbajnoksá­got, amelyre a két magyar részt­vevő, Somogyi Miklós és Pais Pé­ter hétfőn utazott el. Az FTC két pályaversenyzöje a pontverseny 30 km-es selejtező számában áll rajthoz augusztus 24-én. • Az amerikai Santa Monica TC 4xl00-as váltója 50 000. dollár rajt-- pénz fejében áll rajthoz az au­gusztus 22-i linzi atlétikai viada­lon. A hatszoros olimpiai bajnok Carl Lewis vezette kvartett világ­csúcsjavítás esetén újabb 50 0Ó0 dolláros jutalmat vehet fel a szer­vezőktől. 0 Augusztus 16—26. között a hol­landiai Medemblickben rendezik meg három vitorlás hajóosztály világbajnoki küzdelmeit. A tízna­pos viadal után a kétszemélyes tornádó és a 470-es, valamint a há­romszemélyes soling kategóriák­ban hirdetnek végeredményt, vb-n három egység képviseli magyar színeket. Kézilabda Pemü—Hon véd A veszprémi élcsapat, a VÁÉV-Bramac vendégeként tartózkodik hazánkban a Bun- desligába idén feljutott Stutt­gart Scharnhausen férfi kézi­labda-együttese. A nyugatné­metek összemérik tudósukat megyénk legjobbjaival is, au­gusztus 17-én a Pemü-Hon- véd otthonában vendégszere­peinek. Benta-völgye Mgtsz II. Sz. Építésvezetősége. Gödöllő, felvesz: ács­állványozó. kőműves, lakatos, villanyszere­lő. burkoló szakmun­kásokat. valamint se­gédmunkást. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Gö­döllő. Dózsa György út 69. földszint 5. szo­ba (2100) (a Városgaz­dálkodási Vállalat iro­daépületében) Molnár József építésvehetőn»1. Épületasztalos szak­munkásokat betanított férfi és női munkáso­kat azonnali belépés­sel felveszünk budaör­si asztalosüzemünkbe. Bérezés megegyezés szerint. Vidékiek szá­mára munkásszállást biztosítunk. Érdeklőd­ni telefonon: 120-6395. 166-6932. Budaörs. Vas­út u. 3 ■ A (Rifa Kft.). KÖZLEMÉNY Az év legkedvezőbb isztambuli ajánlata! 6 nap 6199 Fi! Top Travel Szulejmán Tours, a legtapaszaltabb Isziarnbul-speclalista! Ho­tel Astoria hall. tel.: 117-3411/1371. Okleveles közgazdász, adótanácsadói képesí­téssel, hároméves ál­lamigazgatási gyakor­lattal állást változtat­na. A válaszleveleket „Megbízható. PMH 99 256” jeligére, a ki­adóba kérem. ______ A Magyar Iparművé­szeti Főiskola Idegen­nyelvi Lektorátusa angol szakos tanárt keres. Előnyben ré­szesülnek azok, akik­nek a másik szakjuk is idegen nyelv, lehe­tőleg német. A főisko­lának kiterjedt nem­zetközi kapcsolatai vannak, fey mód nyí­lik a külföldi mun­kákban való részvétel­re is. Az első évben egyéves szerződést kö­tünk. amely kölcsönös megfelelés esetén ki­nevezéssé változtatha­tó. A heti kötelező óraszám: 16. Bérezés: a felsőoktatási intéz­ményekre érvénvés szabályok és besorolás szerint. A jelentkezé­seket (Önéletrajz, szakmai önéletrajz, a szakképesítést igazoló dokumentumok fény­másolatai) augusztus 20-áig kérjük elkülde­ni a lektorátus címé­re: MIF Idegennyelvi Lektorátus, Budapest. Zugligeti út 9—25. 1125. Cseh Borbála lektorá­tusvezető, ___________ A z ELTE .visegrádi üdülőjébe szakmai gyakorlattal rendelke­ző. agilis vezetőt ke­res felvételre. Jelént- kezni lehet: -gazdasági Igazgatóság, Jakabné osztályvezető, Bp. A Ceglédi Tejipari Közös Vállalat felvé­telre keres kiemelt bérezéssel élelmiszer- ipari főiskolai vagy felsőfokú végzettségű dolgozót tejipari mű­szakvezetői munkakör betöltésére. Jelentkez­ni lehet: Cegléd. Toar- telepi u. 5. Telefon: iO-327 12. ADÁSVÉTEL Eladó az Örs vezér te­rén jó állapotban le­vő. parabolaantennás ná romszobás. össz­komfortos öröklakás azonnali beköltözéssel. Érdeklődni napköz­ben: 114-1840/206, 236 122-4468, este: (26)-28­Gödöllön panoramas építési telek eladó. — 632 n -öl. Víz. villany, gáz van. 30U0 Ft/n.-öl. Érdeklődni: Gödöllő Kölcsey F u Sárközi VIII.. Kun; », fér ■ Eladó 230 négyszögöl Telefon : 133-7500. Fegyveres szolgálatra, budapesti munkahely­re keresünk legalább 8. általános iskolai végzettséggel rendel­kező, büntetlen elő­életű. sorkatonai szol­gálatot teljesített fér­fiakat 35. éves életko­rig. Havi fizetés : 10 .-00 Ft felett. A jelentke­zéseket önéletrajzzal. „Hivatás 3803” lei­igére a Bp. Pf.: 56. 1383 címre kérjük. Itt az ön lehetősége! Menedzserképzés munkalehetőséggel! — Tájékoztatás: aug. 21- én. 17 órakor. Cegléd, Déli út 43. Agnes presszó. ________________ A Pest Megyei Fog­lalkoztatási Központ (Budapest XI., Ka­rinthy F. út 3.) fel­hívja a munkavállalók figyelmét, hogy az Ál­talános Építőipari Szö­vetkezeti Rt. felvesz kőműves, festő, vala­mint villanyszerelő szakmunkásokat. Je­lentkezés: Bp. X., Mázsa u. 18. Tábori György rayonvezető- nél. Telefon: 1-434-182. Tartós külföldi mun­kára keresünk WIG minősítésű hegesztő­ket, akik INOX anyaggal tudnak dől. gozni, Németnye!v-tu- dás előny. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal az alábbi címen; Bu­dapest. Pagony u. 4, 1124. INCONEX Kis­szövetkezet. Tel.: 1354- '594. Keresünk minősített hegesztőket (elektró­da, CO, AWI, WIG). továbbá szerkezeti la­katosokat felvételre. Külföldi munkavégzé­si lehetőség is van. Szakmai önéletrajzo­kat az alábbi címre kérjük; Budapest. Pa­gony u. 4. 1124. Tel.: 1554-596. Törzskönyvezett do- bermann kölyökku­tyák NSZK vérvonalú kitűnő szülőktől, sporttársi áron el- adók. azonnal elvihe­tők. Fodor József. Cegléd, Kökény u. 32 Eladó TP írsz.-ú 1600- as zöld Lada friss műszakival. Érd.: Cegléd XI. kér. Ká­mán u, 6, 2738, ______ K ispesti, 53 nm-es, parkettás, erkélyes, parabolas, tehermen­tes szövetkezeti lakás eladó. Bp. XIX., Zrí­nyi u. 9. VIII. em 24.. 15 órátóll. Polski FIAT 126-os, nyolc hónapos, 5 ezer kilométerrel, extrák­kal eladó. Érdeklődni: 17-től 19 óráig, Gyöm- rő, Eötvös u. 47. Háromszobás, távfűté­ses családi ház eladó, sok melléképülettel. Nagykőrös. Kölcsey u, 30'B szám alatt. Ér­deklődni a helyszínen. Eladók tehenek, üszők, bikák, 2 éves csödör, csikó beko- csizva, UY 1500-as La­da, IT Wartburg sür­gősen. ceglédbercei, Pesti út 91. Köles eladó, 50 mázsa, Cegléd, Rákóczi út 39/A. fszt. 2. Érdek­lődni lehet minden nap 18 óra után. telek Gödöllőn, a Ba­logh Adám utcában. Érdeklődni: Gödöllő. Szőlő u. IS. IV. 14. Pano József 18 örököl. 2 szobás családi ház eliadó. nagy telekkel. Gázfűtés van. Érdek­lődni: Gödöllő. Éva u. 11. szám. Ráfutófékes utánfutó eladó. Érdeklődni: Gödöllő, Móricz Zs utca s _______________ P latós Zsuk kisteher­autó eladó. Molnár Ferenc, Nagykőrös, Esed dűlő 18. szám. Nagykőrös—Kőcser haté mái. __ O lcsón árvereznek Kiskunlacháza köz­pontjában, a Liszt F u. 3. alatt, csöndes fekvésű ingatlant, 2 millió 456'000 Ft-ért. — Két szoba, komfortos, cserelakás esetén 1 millió 756 Ft-ért, 236 n.-öl telken két beköl­tözhető. jő elrendezé­sű. téglából épült új házzal. A családi ház 212 nm-es. kétszintes, + 53 nm alápincézett garázzsal. A mellék- épület 35 nm-es. Iro­da. penzió létesítésére is alkalmas a lakóház. Megtekinthető : 1990. aűg. 25-én 8—12 óra között. .Az árverés ideje: 1990. szept. 3. 8 óra 30 perc. Az ár verés helye: Ráckevei Bíróság, Ráckeve. Kossuth u. 25 fszt. n Eladó Dacia 1310. 4 éves, 1992. májusig műszakizva. Irányár 93 ezer foript. Érdek­lődni 16 óra után: Mo- nor. Mártírok u. 14. Szoba, kqnyha. kam­ra. gerendás paraszt- ház garázzsal. 410 nm telekkel eladó Gödöl­lőn. Érdeklődni: Gö­döllő, Stromfeld 5. fszt. 4. 18 őrá után. Nyolc hónapos 626-os Mazda sürgősen eladó. Érdeklődni: 20/50-597, Dömsödön, 110-es víz­part! telken. 66 nm-es, tetötér-beépítéses, té. liesített, komfortos nyaraló eladó vagy budapesti lakásra cse­réljük. értékeayezte- léssel. Tel.: Ul-5871, hétköznap. Eladó négylakásos kertes társasházban levő kétszobás, ossz. komfortos lakás te- hermentesen. Váci csere érdekel. Nagy­kőrös, Sallai u. 4. — Tel.: 20,51-485. 200 grammos fröccsön­tő gép olcsón eladó. Érdeklődni : Nagykő­rös, Mentovich u. 5, Tel.: 51-243. ____________ C egléd központjában, Kazinczy u. 30. szám alatt egybeépitett emeletes és földszinti házrész sürgősen el­adó. Két családnak v. nagyobb irodának, esetleg üzletnek is alkalmas. — Irányár: 2 600 000 Ft. Kicsi ud- vara és garázs van, ZX-es karosszériám« bás és UD rendszámú 1200-as Lada 1990. no­vemberig. illetve 1992. júliusig érvényes mű­szaki vizsgával eladó vagy elcserélném 1500- asra vagy kombi La­dára, Barkasra. Ér­deklődni: Nagykőrös. Tázerdei u. 47/A. Dél­után^ __________________ E ladó vagy kiadó köz­műves (viz, villany, faház, betonút) zárt­kert a város szélén. — Érdeklődni: Nagykő­rös, Alpári út 34. 2730 vagy 20/50-003-as tele­fonom__________________ A laszkai malamut te­nyészkan eladó. Nagy­kőrös, Alpári út 34. 2750. Tel.: 20 30-003. Törzskönyvezett szu­ka berni pársztor kis­kutya eladó. Nagykö­rös, Szolnoki út 57. — Telefon : 51-606. ________ P rága szippantó 140 ezer Ft-ért eladó. Ér­deklődni : Csömör, Bacsó B. u. 6. 2141. Megjelent az auguszé tusi Lakásépítők Ma­gazinja! Tartalmából s Falazást ABC, földhi­vatali csomag. — Ki tervezhet, ki építhet? — Áfás termékek. —• Fűrészteszt. LM— • laikusok g7ak1»nla. Bontott tégla eladó. Bp. VII„ Dohány ■1 30/A. ______________ A Ceglédi Lenin Mgtsz 16. sz. A. D. részlege eladásra felkfnál feke­tetarka Holstein fríz állományából vemhes- üszőt. SZÜZÜSZŐt. S70- Dósborjakat. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Külső Kátai dti *ele- pen. Telefon: 11-888. Fiatal házaspár külön bejáratú albérletet ke­res Üllőn. Cím: Rankő Agnes. Üllő, Gárdonyi 43, sz. __________________ F akivágás alpinista módszerrel. 169-5646. Befektetés nélküli pénzhezjutás. külföldi munkavállalások, an­gol számítógépes totó­kulcsokat küldök 1000 Ft-ért utánvéttel. — Cím : Zalaegerszeg, Pf.: 3. 8905. ___________ G azdálkodók, figye­lem! A Nagykőrös és vidéke ÁFÉSZ Gazdá­ból ti a kedvező áron kínálja a mezőgazda­sági gépeket. Rotációs kapák, fűnyírók, sző­lőprések. darálók szé­les választéka várja a vásárlókat. Nagykő. rös. Szolnoki út 54. Gödöllőn 61 nm-es, összkomfortos, teher­mentes öröklakás el­adó, készpénzért. Tel.: 131-4123, Ceglédi Állami Tan­gazdaság csemöi ke­rülete (Csemő. Hor- nyák d. 5. 2715) árve­rést tart 1990. augusz­tus !7-én 9 órakor. — Árverésre kerülnek : mezőgazdasági erőgé­pek, munkagépek, gépjárművek. A gé­pek és berendezések megtekinthetők az ár­verés napján 8 órától az árverés helyszínén. Vásárlás esetén fizetés a helyszínen kész- pénzzzel. Hallgattál a szivedre, most hallgass az eszedre. Üzemeltessük együtt az új metrószakaszt! BKV Gyorsvasúti Igazgatóság Budapest, Hungária krt. 46. Telefon: 252-7887.

Next

/
Thumbnails
Contents