Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-14 / 164. szám
10 1990. JŰLITTS 14., SZOMBAT HOVA TUNTA MÍG INGYEN SEM Ha nem volna „mozis” a családban, talán fenntartás nélkül elhinném, hogy egy községi mozi megszüntetése nemcsak a kultúrát ért sérelem, de vétek a népgazdaság ellen is. Sajnos tudom, hogy a moziszakma vegetál, ráfizetéssel működik, még a nagy pesti, belvárosi filmszínházak is komoly gondokkal küzdenek. Hát még a vidéki mozihálózat?! KELEEIT A MOZI »Színházi levél Kváz Tápiószelén mindenesetre úgy adták elő a dolgokat, mint egy kisebbfajta bűntényt: leszerelték, megszüntették a mozit, mindezt valami vandál nemtörődömséggel, a székeket összetörték, a villamos kábeleket kiszaggatták a falból, s ki tudja, mi lett a gépek sorsa, talán egyenesen a MÉH-telep- re vitték. A törzsközönség legenda Privát Információim nem mértékadóak, elindultam hát utánajárni a dolgoknak. A legilletékesebbet, Hegedűs Gézát, a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat műszaki osztályvezetőjét kerestem fel a Budafoki úti „főhadiszálláson”, ahonnan a megye 51 vidéki filmszínházának és autósmozijának műszaki üzemeltetését irányítják. Vannak világhírű operaénekeseink, de a megyei település nyári színházát be kellett zárni. Vannak nemzetközi mércével is elfogadható filmszínészeink, de egy Pest megyei mozi már ingyen sem kell a helyi tanácsnak. Vannak sok-sok nyelvre lefordított íróink, de a községi könyvtárak haldokolnak. Operaénekesünket megtapsolják a milánói Scalá- ban, filmszínészeink külföldi szerződést kapnak, íróinkat elismerik. Magyarországot mégsem az ő produkcióik alapján ítéli meg a világ, hanem az itt dolgozó névtelen százezrek, milliók munkája nyomán. S ezek a névtelenek immár hosszú esztendők óta szűkében vannak a művelődési lehetőségeknek. Se pénz, se idő könyvre, színházra. Márpedig az operaénekes, a színész után most hazánk készül kiállni a világ színpadára, Európa kíméletlen közönsége elé. Megtapsolnak vagy kifütyülnek? Vagy fütyülnek ránk? Azt akarjuk, hogy elfogadjanak, befogadjanak. Európa részévé kívánunk válni. Mi, egy olyan ország, ahol a fémcikkeket gyártó megyei vállalat olyan vödröt készít, amelynek a régi, lapos formájú helyett keskeny, kerek fém a füle, s levágja cipelőjének az ujját. A mérnöknek, igazgatónak, munkásnak nem jut eszébe, hogy az általa tervezett, gyártott, forgalmazott vödör alkalmatlan arra, amit hivatott volna szolgálni. Egy olyan — A veszteség kifejezés túl enyhe a valós állapotokra. Keményen ráfizetünk — mondja a fiatal műszaki szakember, aki úgyszólván gyerekfejjel került a vállalathoz, s szó szerint kisujjában hordja a szakmát. — A tápiószelel mozi épülete már az indulás pillanatában sem volt alkalmas erre a célra. A falai vályogból vannak, nedves, nehezen kifűthe- tő, s a tetőszerkezetet olyan rég ácsolták, hogy önmaga súlyát is alig bírta. Az igazság az, hogy ez a mozi akkor sem volt nyereséges, amikor a filmszínházakat dotálták. A nagy ,.törzsközönség” csupán legenda. A látogatók zöme a község cigány lakosságából került ki, ez viszont az összlakossághoz mérten meglehetősen kevés. A nyolcvanas évek második ország készül Európába, amelynek ipara olyan locsolócsövet gyárt, ami viszont éppenséggel nem kerek, hanem lapos: nem áramlik benne a víz, ezért tönkreteszi a — jaj, ■de könnyen tönkremenő! — hazai gyártású búvárszivaty- •tyút ,., Hogy mi köze a vödörnek, a slagnak, a búvárszivattyúnak a színházhoz, a mozihoz, a könyvtárhoz? Sajnos, nagyon sok. Illetve ma már nagyon kevés. Általános műveltségi, kulturális szintünk tragikusan gyors süllyedésének vagyunk tanúi, s ennek csak része ipari kultúránk eltűnése. Mert hogyan gyártson a hazai munkás jó Toyotát, ha életében mást sem vezetett, mint Trabantot? Hogyan exportáljon kiváló ízű bioélelmiszert majd az a gazda, aki tív éve már csak töpörtyűn és parizeren él? Hogyan állítson elő praktikus, emberbarát építőanyagot az, aki panelházban aíbér- letezik? Nincs más lehetőség: a tra- bantosnak Tóyota-szintre kell feltornáznia: tudását, ha máshogyan nem, hát éjszaka, a könyvekből. A töpörtyűt falatozó gazdának rá kell jönnie a kaliforniai háziasszonyok 1992-es ízlésére. A panelszoba lakójának magára kell zárnia a WC-ajtót, hogy a csöndben, az erdei patakcsobogást szimuláló rossz WC-tartály állandó öblítése közepette kitalálja az új falazóanyagot. A névtelen százezreknek, felében a dotálások radikális csökkenésének függvényében nőtt a ráfizetés is. Ráadásul az épület olyan állapotba került, hogy nem lehetett tovább halogatni a felújítási munkákat. Köszönte, nem kérte — A vállalat megbízásából felkértem egy neves statikust, aki elvégezte a szükséges felmérést. Az eredmény még a vártnál is rosszabb volt. A falak ötven százalékát kellett volna kicserélni, új falakat és új tetőt írt elő a szakember. Ez 1987-ben, az akkor elkészült költségvetés szerint, hárommillió forintot igényelt. Ma hozzávetőleg hatmillióba kerülne. Lehetőségeinket kiválóan érzékelteti a tény, hogy állag- megóvásra évente félmillió forint áll rendelkezésünkre. Az 51 mozira. Következésképp: 1987-ben sem volt hárommilliónk, és most sincs hat. Az ingatlant tehát sürgősen el kell adjuk, mert a további állagromlás már balesetveszélyes. Hozzáteszem: a jelenlegi földtörvény nem ad módot rá, hogy magánszemélynek értékesítsük. millióknak kell hatalmas áldozatot hozniuk azért, hogy ama bizonyos színpadra kilépve, ne szenvedjünk kudarcot. Nekik, nekünk kell megküzdeni azért, mert negyvenegyné- hány éven keresztül a terv- utasítás nem tette igazán fontossá a tudást. Egy csoport be- határoltan egyirányú „szellemi felsőbbrendűsége” nem tette szükségessé, sőt, gyakorlatilag gátolta ama névtelen, tsz-paraszttá, bérmunkássá, aktakukaccá degradált százezrek, milliók állandó, folyamatos művelődését. Márpedig közeleg az idő, amikor a bérmunkás már nem a műhely névtelen senkije lesz, hanem egy, a munkaerejét a munkaerőpiacon áruba bocsátó szakember. Amikor a mérnök nem a vállalat rosz- szul fizetett, alig megtűrt szellemi segédmunkása lesz, hanem a menedzsment oszlopos tagja. Érdekeink szerint dolgozhatunk, s érdekünk lesz a napra kész tudás, a műveltség — de legalábbis a művelt ember látszatának keltése, mert Nyugaton is sok helyütt csak ez utóbbi járja. Egy bizonyos: akár sznobizmusból, akár valódi érdekből, de nagy szükségünk volna mozira, színházra, hangversenyre, könyvekre. S hogy ma azt látjuk, hogy épp ezek a dolgok kerülnek a rangsor legaljára? Hát istenem! Ha már dróttüle van a vödörnek, ha már lapos a slag, akkor miért éppen a kultúrának menjen jól? tbe A vállalat kétszer is megkereste a szelei tanácsot. Előbb a közös üzemeltetésre tettek ajánlatot, majd a felújításhoz kértek hozzájárulást. A tanács elzárkózott. A nemleges válasz motivációja jogos: a mozivállalat tulajdonában ment tönkre' az épület, természetes hát, hogy nem a tanács gondja-kö- telessége a felújítás. A második elzárkózás után került sor a bezárásra, majd a leszerelésre. — Nagyon jól emlékszem a leszerelésre. Darabra megmondom, mi hová lett. A vetítőgépek 15 évesek voltak. A kettőből csináltunk egyet, ami ma is működik az aszódi autósmoziban. A faszékek abban az évben ünnepelték a negyvenedik születésnapjukat. Nem kívánom senkinek, hogy végigüljön rajtuk két órát. Ennek ellenére, kellő felújítás után ezekkel pótoltuk a monori és gyóni mozik kiselejtezett székeit. A többi berendezés még szót sem érdemel. A tanács nem akart közös tálból cseresznyézni a mozivállalattal, de hajlandó lett volna az ingatlant megvenni, azaz a mozit maga üzemeltetni. A hivatalos felértékelés 1,6 millió forintra taksálta az épületet és telket (kb. 500 négyszögöl), ám ezt a tanács sokallta. Az újabb felértékelés 900 ezret mondott ki, de akkorra már a tanács is végeztetett egy privát felmérést, aminek az alapján azt mondta: köszöni, de még ingyen sem tart igényt a mozira. Innen más irányt váltott a beszélgetésünk, az aszódi autósmozi kapcsán áttértünk erre a „műfajra”. Mint kiderült, ez a fajta szolgáltatás épp tízéves, 1980-ban Szentendrén nyílt az .első autósmozi, melynek tervezője és kivitelezője pont Hegedűs Géza 'volt. ' Es megint a pénz — Az igazság az, hogy eladdig magam is csak filmekben láttam ilyesmit. Akkor kezdtem komolyan • utánajárni a szakirodalomnak, amikor felmerült az igény, jó volna Szentendrén egy autósmozit csinálni. Ma már tíz autósmozi van a megyében, Szentendrén kívül Dabason, Ráckevén, Bagón, Aszódon, Gombán, Mo- noron, Cegléden, Érden, és az utolsót — Piliscsabán — az idén nyitották. — 1887-ben felajánlottuk Tápiószelén is, hogy a Blas- kouich-kastély parkjában, a kastély előtti térségen telepítsünk egy autós kerti mozit. Nem volt rá igény. Kár, mert szép a környezet és jók az adottságai. Talán a közeljövőben vagy jövőre, az új községatyák felülbírálják a mozival kapcsolatos döntést. Persze a jó szándék még nem minden. A kultúra e mostohagyermekének felkarolásához is mindenekelőtt pénz kell. Matula Gy. Oszkár Futótűzként terjedt a hír Dunaharasztin, hogy a helyi diszkóbárban hétvégén, éjsza- kánként élő szexbemutatóval színesítik a műsort. Az információ fülbe súgva terjedt, ugyanis a Club 19 a szexprogramot sehol nem hirdette. A közvélemény azonban minden fontos részletet — egyrészt a szex-tett pozitúráiról, másrészt a szereplők díjazásáról — meglehetős pontos információkkal bírt. Megkérdeztük Fodor Endrét, a Club 19 főnökét, hozzájárul- na-e, egy helyszíni, fényképes riport elkészítéséhez. — Természetesen, ám ez egyelőre akadályokba ütközik. A műsorban szereplő hölgy Ismerős zsargonsző. Olyasmire szoktuk mondani, ami reménytelenül összekuszált, zavaros, áttekinthetetlen. De akkor is használhatjuk, ha nagy föl fordulást ói. akarunk beszélni. A fenti, dőlt betűvel szedett szavak, jelzőként, meglehetős pontossággal határozzák meg a Körszínház új bemutatóját. Kazimir Károly, aki fáradhatatlanul deríti fel a világirodalomból a dramatizálásra alkalmas vagy nem alkalmas müveket, s eszkábál belőlük színpadi előadású szöveget, ezúttal egy norvég—dán író, bizonyos Ludvig Holberg 1722- ben írott, eredeti címén A politikus rézöntő című komédiájából kreált produkciót. Ez az alapmű (azért alap, mert a későbbi számtalan átiratnak, átdolgozásnak, magyarításnak, magyar színpadra alkalmazásnak, újrafordításnak s egyebeknek mégiscsak ez volt az alapja), arról szólna, hogy lehet valaki bármilyen kiváló mesterember, a politikához ez nem elég, az tudomány, műveltség, felkészültség nélkül nem művelhető — tehát a mester maradjon a mesterségénél, rézöntő az öntőüstnél. Valamikor a reformkorban kapta nálunk ez a darab a mostani címét, s lett A politikus csizmadia, és ezáltal született a mondás: suszter maradjon a kaptafánál. (Csak mellesleg: a suszter: cipész, a csizmadia meg: csizmadia, teugyanis három hónapos szerződésre az NSZK-ba utazott. — És a duó férfi tagja? Ugyanis a fáma szerint a művésznő több héten át ugyanazzal a partnerrel dolgozott. Mesélik, igen jól összekovácso- lódtak... — No, ha arra gondol, az nem úgy volt. A bemutatón természetesen csak imitálták a szeretkezést. — Akik látták a műsort, azok mást mondtak. És úgy gondolom, az ilyesmit egy bizonyos határon túl meglehetősen nehéz már csupán imitálni... — Igen, egyszer valóban megtörtént, hogy élesben ment a dolog. De figyelmeztettem hát a mondás így lenne pontosabb: csizmadia maradjon a kaptafánál — merthogy cipőt és csizmát egyaránt kaptafán készített a mester, tehát a kaptafa a közös nevező.) Ez az aiapgoftdölat talán még nem is volna érdektelen manapság. a sok botcsinálta politikus korában. De Kazimir- nak ez nem- elég. A játékba belekeveri a hamarosan a 200. éves megszületését ünneplő magyar színjátszás ügyét, Jókai Mór egy darabja révén, belekeveri a magyar folklórt, a legfáradtabb pesti vicceket, népdalokat, a csel víg játékok néhány közismert motívumát — s az eredmény: összekuszált, zavaros, áttekinthetetlen cselekménysor, tisztázatlan figurákkal és ötletekkel, hatalmas fölfordulással. Hiába vannak a szereposztásban jó nevek, Szabó Gyula mint politikus csizmadia leginkább egy bumfordi komondorra emlékeztet, Esztergályos Cecília negédesen kellemkedve „színjátszik”, Ínke László megadóan tűri, hogy időről időre meg kell jelennie a színen, mások pedig részt vesznek a játékban anélkül, hogy illusztráláson kívül másra is módjuk lenne. A Körszínház az utóbbi években meredek zuhanórepülésben van. Ez az előadás arra vall: az alsó holtpont valahol igen mélyen lehet, ha még mindig van lefelé. Takács István őket, ilyen többet ne forduljon elő! — Ügy tudom, Dunaharasz- ti közvéleménye ugyancsak megoszlott e produkció megítélése dolgában. — A közönségnek viszont egyételmúen tetszett. A műsort éjjel két órakor tartottuk, amikor máskor már rendszerint kihalt a terem. A bemutatók idején viszont vagy kétszázan szorongtak a színpad körül, s ahogy néztem. a produkció alatt csak néhányan mentek el, azaz ki a teremből. — A művésznő tehát Nyugaton kamatoztatja különleges képességeit. Vagyis élő szex- show nélkül maradnak a dana harasztiak? — No, nem. Teljes sztriptíz most is van, és egy hónapon belül ismét lesz élő szexbemutató. A külföldre szerződött hölgy partnere ugyanis vállalta, hogy hoz egy új lányt. emká e Sydneyben Carlos Santos spanyol zongoraművész a kikötőben, T7T rJ~\ 7TT IXTTT esy USZ^'V tetején adott hangversenyével szórakoztatja az ar- ▼ LldlÁjlhLyEj. ra sétálókat, a közeli botanikus kert látogatóit és egy sétahajó utasait. A művész saját bevallása szerint is kedveli a szokatlan helyszíneket. Ahol a vödörnek drótíülc van Dunakarasztiak, türelem ! Márkeresik az új művésznőt
