Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-10 / 160. szám
1990. JÚLIUS 10., KEDD Vagyonőrség a piliscsabai volt szovjet laktanyában Surranó már van, hasábrádió lesz A Béke út vezet a két piliscsabai szovjet laktanya közül az északihoz. Nem, ez nem humor! Ez a valóság! Mert a Béke út tényleg a békéhez, a megbékéléshez vezet, hiszen alig több mint három hete, hogy a szovjet katonák elhagyták az északi tábort, s helyüket a frissiben szervezett magyar vagyonőrség vette át. Az épületeket, eihasználó- dottságukhoz képest jó állapotban vette át a Pénzügyminisztérium Zárolt Állami Vagyont Kezelő és Hasznosító Intézménye, mégis meglehetősen primitív körülmények között kezdték meg szolgálatukat a vagyonőrök. Az első napokban áram, víz * a legszükségesebb bútorok nélkül, utcai ruhában, szinte állva teljesítettek szolgálatot — egymást 24 óránként váltva — a vagyonőrök, mert székből is csak egyetlen egyet hagytak hátra a távozó szovjet katonák. Az elmúlt három hétben azonban fokozatosan felszerelte őket a PM vagyonkezelő intézménye: részben központi, részben zárolt munkásőrellátmánybó] kaptak több kerékpárt a sok hektáros telep rendszeres és gyors bejárását megkönnyítendő, valamint gumibotot, gázspray-t, messzelátót, kézi fényszórót s terepszínű egyenruhát surranóval. Időközben öltözőt, pihenőhelyet alakítottak ki maguknak. Hamarosan hasábrádiókat is kapnak az őrök, hogy ha egymástól távol vannak a telepen, kommunikálni tudjanak. A telefon-összeköttetés helyreállítását nemrég megígérte a Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokság híradófőnöke, valószínűleg a váci híradóbázísra hárul ennek a felàdatnak a megoldása. Szükség is van erre a felkészültségre, s a jobb munka- körülmények megteremtésére, mert — mint Gyugyi Béla létesítményvezető elmondta —, egyre több a kíváncsiskodó falubéli vagy környékbeli polgár. Már szövetkezetek, állami vállalatok képviselői, magánvállalkozók is meglátogatták a volt laktanyát mint leendő tulajdonosok vagy résztulajdonosok. Őket az előírásoknak megfelelően továbbra is útbaigazítják a vagyonőrök, s megmutatják az épületeket a komolyan érdeklődő, potenciális vásárlóknak. Bár néhányan a civilek közül már betévedtek a volt laktanya területére, de Gyugyi Béla szerint nem volt erőszakos behatolás. A korábbi híresztelés ellenére sem kezdték el bontani az épületeket a civilek. Csak három fiatalember mászott át a kerítésen, s ugrált az egyik melléképület tetején. Egy másik alkalommal a közeli szovjet lakótelepről két kislány kíváncsiskodott át. Ok a hosszú kerítés sérült szakaszán jutottak be, de minden különösebb probléma nélkül kitessékelték a gyerekeket. Viszont egy valóságosnak ígérkező veszélyhelyzetről is szólt a létesítményvezető. Véleményét gyors tájékozódására s immár nem lebecsülendő helyismeretére alapozta. Eszerint számítanak arra, hogy az idő múlásával egyesek szemében mind kívánatosabbá válnak majd az üresen álló épületek. Akár tömeges lakás- foglaló akciók is bekövetkezhetnek, bár a volt laktanyában csak legénységi szállások maradtak, lakás céljára szolgáló helyiségek nem! Viszont vannak olyan tákolmányokban lakók, akiknek a kaszárnya életszínvonal-emelkedést jelent. A létesítményvezető ezért is szeretné minél sürgősebben gyarapítani a vagyonőrök létszámát, illetve mihamarább megkapni a működő telefonokat! Egy másik veszélyhelyzetről is kérdeztük Gyugyi Bélát. Arról, amit a helybeliek Burlakov-szindrómaként emlegetnek: előfordulhat-e, hogy az északi laktanya őrzését visszaveszik a szovjet katonák? Gyugyi Béla magánvéleményét közölte, miszerint a visszarendeződés teljesen valószínűtlen. Ugyanis az átadásátvétel már megtörtént június 12-én. Elkészült a vagyonleltár, s a kiürítés a mindkét fél által aláírt kétoldalú, kétnyelvű jegyzőkönyv szerint bonyolódott le. Szerinte biztos, hogy egy ésszerű kompromisszum semlegesíti majd a Burlakov- féle kinyilatkoztatás okozta feszültségeket a vagyonelszámolással kapcsolatban. Végül azt is elmondta a létesítményvezető, hogy már megtörtént a laktanya bejárása a helyi pártok, a tanács, a tűzoltóság, az ügyészség és az egészségügy képviselőinek jelenlétében. Nem találtak szándékos rongálásra utaló nyomokát az épületeken. Viszont biztonsági okokból fel kell kutatni a tűzcsapokat, mert a vízvezetékrendszer rajza elveszett. Később minden bizonynyal fel kell újítani az elektromos energiarendszert is. A vagyonőrök e napokban parkgondozói feladatokat is ellátnak, mert az utóbbi hetek nagy esőzései miatt egyes helyeken olyan magasra nőtt a fű, hogy az nagyon megköny- nyítheti az erőszakos behatolók elrejtőzését. Különben pedig a balesetveszély miatt óva intette a polgárokat a létesítmény illegális látogatásától. Aszódi László Antal Trabi-emlékmű. Félig földbe temetett Trabanttal állítottak emléket az érettségiző diákok az 1989/90-es tanév világtörténelmi jelentőségű eseményeinek, a berlini fal lebontásának, a német újraegyesítésnek, 1990. június 12-én, az iskolaév zárásakor, Berlinben. Antikor a tizedest rosszul iiiik Lélektelen gépek hogy a családom előtt titkoltam el valamiféle külön jövedelmet, csak éppen azt a tizenháromezret nem tudom most titokban elcsenni otthonról. Nem ét a nevem A tanácsi munka az a terület, ahol állandóan találhatnánk bírálni valót. Ezt állítja az ügy illetékes előadója, akivel dolgom akadt. Ebben a kérdésben olyannyira közös nevezőre jutottunk, hogy mindjárt ki is jelentettem: nekem sincs kedvem, hogy rajtuk köszörüljem a golyóstoll hegyét. Megértem én, hogy néha torlódnak az ügyek, hibát meg hol az egyikünk, hol a másikunk követ el, nincs értelme elverni a port egymáson. Rendezzük hát a rendeznivalókat Szezon eleje rég volt, egyesek már le Is tudták a nyaralást. Más években ilyenkor tömve voltak az utazási irodák. az asztal belső telén ülök izzadva próbáltak mosolyogni a júliusi kánikulában. Most nem mondhatnám, hogy túlontúl elfoglaltak, a dahasi IBUSZ- kirendeltségen legalábbis szélcsend van. Olyan csend, amely a sokat tapasztalt, utaztatásokban jártas szakembert elgondolkoztatja, sőt; aggasztja. Joggal. Mert úgy tűnik, válságba jutott az utaztatás is. A TURIZMUS KALÓZAI Lidi tanti úgysem tudja Gyimesi Tiborné a régi szép időkkel kezdi a tájékoztatást, azzal a korszakkal, amikor csupán a vállalatok, politikai és társadalmi szervezetek által mégrendezett kirándulásokból összejött a dabasi ki- rendeltség éves árbevételének jó 80 százaléka. — Nem múlt el nőnap, november 7. vagy április 4., hogy ne indítsanak barátságvonatot, különjáratot a Szovjetunióba, az NDK-ba, Jugoszláviába, sőt a vége felé már Ausztriába is. (Kíváncsi vagyok, milyen történelmi ösz- szeíüggésekkel magyarázták a létjogosultságát egy bécsi kirándulásnak ...?) Haláljáraf Velencébe Az ilyen tömegutaztatásokat a pártszervezetek, a KISZ, a HNF és a nőszövetség finanszírozta, illetve dotálta. Egy- egy útra 380—400 embert is kivittünk. Ma? Stagnálunk. S ez nemcsak a gazdasági helyzet függvénye, egyre inkább érződik a maszek utaztatások „áldásos” hatása. Manapság bárki felcsaphat kirándulásszervezőnek, Velencébe. Isztambulba, Európa minden részébe indulnak magánvállalkozók által indított autóbusz- járatok. Utazást szervez a fodrásznő, a hentes, a szatócs, útra kelnek a máshonnan klszuperált, maszekok által megbütykölt autóbusz-matuzsálemek. Már 800 forintért ki lehet jutni Olaszországba. Az olaszországi utak főleg Velencét érintik. Velencét látni, s aztán meghalni! — jut eszembe az egykori szlogen. Nos, ezeknek a maszek autóbuszoknak nagy része valóban olyan állapotban van, amiért is nem ok nélkül mondják a velük lebonyolított utakról, hogy haláljáratok. — Magánemberként kérdezem: el nem tudom képzelni, mi a jó ezekben a kirándulásokban — sóhajt Gyimesi Tiborné. — Nonstop utazni 14 —16 órát, nincs megszervezve a pihentetés, étkeztetés, nem áll rendelkezésre szakképzett idegenvezető. De ami a leglényegesebb: nincsenek az utasok biztosítva! El tudja képzelni egy baleset jogi következményeit? Kit fog a károsult perelni? A fodrásznőt vagy a pilótát? Sajnos, erre nem gondol senki, fel sem merül a gondolata egy bekövetkezhető rokkantságnak, vagy ami még rosszabb, egy halálesetnek. Ki fizeti majd az életjáradékot, a nyugdíjat, kártérítést? — Maradjunk a velencei túránál, amit a „fodrásznő” nyolcszázért kínál. Mennyibe kerül egy ugyanilyen út önöknél? — 1600 forintba. Ebben sincs koszt, szállás, csak a biztosítás és az idegenvezető. Hogy miért a duplája? Egyszerű: a maszek nem fizet adót, áfát, esztékát, biztosítást, csupán az autóbuszt bérli. Egyetlen úttal zsebre tesz 10 ezer forint tiszta hasznot, amiből egy fillért sem fizet be adóként. Megfogni nem lehet őket, illetve nehéz volna rájuk bizonyítani, hogy üzleti megfontolásból nyüzsögnek. Arról már nem is beszelve, hogy egy ilyen kisvárosban, ahol mindenki mindenkit ismer, végtelen kínos egy ilyen ügyben feljelentget- ni. Pedig megérdemelnék. Évi 20-25 százaléknyi forgalmunkat viszik el a kalózkodó utaztatások. Az ambrózia kevés A dabasi IBUSZ-iroda tavaly kétmillió forintos forgalmat bonyolított, ennek fele nyugati, 25 százaléka keleti utakból realizálódott, s csupán 500 ezer forintot tett ki a belföldi üdültetés. — Ennyi talán az idén is összejön — mondja a főnök asszony, arról viszont elfelejt szólni: összegében kijön, de a személyek számát illetően romlik a helyzet, hisz amit tavaly, teszem azt, 4500- ért kínáltak, az ma már 6300 forintba kerül. — Milyen utat tudna hirtelenjében ajánlani Nyugatra, amit ön szerint még elbír egy magyar turista zsebe? — A görög tengerpartot. Thesszaloniki mellett, csodálatos környezetben, nagyon szép villákban teljes komfor- tú. ötszemélyes apartmanokat. Hét éjszakára egy ilyen apartman bérleti díja — fekvéstől és infrastruktúrától függően — 11 ezertől 20 ezer forintig kóstál, azaz egy személynek hozzávetőleg 3000 forintja bánja. Lehet, a görög mitológia megannyi istene beérte ambróziával, ám mi, magyarok, szeretjük a hasunkat. A koszt viszont nincs benne a thesszaloniki szolgáltatásban, arról mindenki maga kell gondoskodjék, úgyszintén az utazásról is. Saját anyagi lehetőségeimet ismerve, azt kell mondjam, a mi családunk nem tartozik ama kiváltságosak közé, akik a görög fövenyen süttethetik magukat a nappal. — Nemcsak Thesszalonikit, de egy jobb magyar üdülőt is nyugodtan kihúzhatsz a listáról — véli anyagi dolgokban még nálam is jártasabb nejem, mikor belepillant a jegyzeteimbe. A pécsi István Király Szállóban 7771 forintba kerül egy nyolcnapos üdülés, igaz, ebben a teljes ellátás is benne van, ám három személlyel számolva aligha tudnám kiizzadni a 23 313 forintot, és még hol van akkor az útiköltség és a költőpénz? Anziksz Hamburgba — Ha kevéssel beéred, ajánlhatom Borgátát — próbálok humorizálni. — Egy ötszemélyes faház mindössze 1378 forintba kerül egy hétre. Főzni is lehet. Lecsót, le- bencslevest, paprikás krumplit, lehetőleg olyasmit, amibe nem kell hús. Hogy mit lehet Borgátán csinálni? Azt nem tudom. Az 1975-ben kiadott ilyen jellegű tájékoztató nem tesz említést e községről. A térképre hagyatkozva egy biztos: szörfözni nem lehet. Anzikszot viszont küldhetünk a hamburgi nénikénk- nek, azt igazolandó, miszerint mi is voltunk nyaralni. Lidi tanti úgysem tudja, merre van Borgáta, s a lecsós ebédekről — melyekből kimaradt a kolbász — sem feltétlen muszáj beszámolni. Matula Gy. Oszkár civil módra — ajánlottam. Az ember különben sem gép, , amelynek nincs agya. Az utóbbi mondat második felének nagy igazságát a taka- ' rékpénztárban jelentették ki annak az ügyfélnek, aki méltatlankodva közölte, hogy őt ' és férjét megszégyenítve, fizetési letiltást küldtek a munkahelyükre. Pedig rendszeresen . törlesztőnek. — De hát a gépek! — hivatkoztak és nem szabadkoztak, mert a gépek ilyet nem tesznek. Komisz tréfákat engednek meg maguknak ezek a rakoncátlan masinák, melyek jóvoltából nekem például már kétszer hívták le a számlámról szomszédom áramdíját. Nem lévén otthon, tőle nem tudtak kasszírozni, a pénz meg kellett, hát fizessen a szomszéd — gondolták mechanikusan. A gépnek ugyanis nincs lelke, elegánsan szólva empátiakészsége sem. Nem érti meg, milyen kínos a saját pénzemért átszólni. Rémülten olvastam Azt sem tudhatják ezek a masinák, hogy az idő pénz, az állampolgár türelme pedig véges. Mert kérem szépen, lehet ő törvénytisztelő, meg pontos adófizető, ha egyszer valamelyik szerkentyűbe rosz- szul ütnek be egy tizedesvesz- szőt. Két évvel ezelőtt magam is rémülten olvastam a felszólítást, hogy több mint tizenháromezer forintos hátralékomat fizessem be. Hosszú procedúra után sikerült tisztázni a tévedést, olvasni a megnyugtató felmentő határozatot, melynek végére sem azt nem írták, hogy pardon, sem azt, hogy tisztelettel. Ezzel szemben közel egy év múlva érkezett egy újabb felszólítás. Megint csak tiszteletlenül követelték rajtam azt, amiről már egyszer elismerték, hogy nem tartozom vele. Egy békés hangú levélben kértem, nézzék át a határozataikat. ezután félévi kampánycsend következett. A napokban viszont életem párja előtt keveredtem gyanúba, mert éppen akkor jött haza, amikor a csinos kis postáslány kézbesítőkönyvét írtam alá a konyhaasztalon. Az ajánlott levélben megint az adóhivatal írt a régi összeg miatt, s most már a lakóhelyem szerint illetékes irodába idézett egyeztetésre. Minden jel arra mutatott, Ismerős szakemberhez kellett átbújnom egy vízszintes csapóajtó alatt, aki, miután bejutottam a pult mögé, kedélyesen kezét a váltamra téve kérdezte — Mit gondolok én, miből éljen ez a szegény állam, ha nem fizetek? — El kell adni ezeket a szép tájképeket — mutattam a falra, átvéve a laza hangvételt, külön is örülve annak, hogy egy állami hivatalban már ilyen is van. Ha jól emlékszem, tettem még néhány hasonló célzást a süppedő szőnyegre, a szépen fényezett íróasztalokra, de csak a hangulat kedvéért. Aztán kirakva a kártyáimat, bebizonyítottam, hogy nem ér a nevem. Az APEH-nek velem szemben ez- egyszer pechje van. Ám azóta sem vagyok nyugodt. Éjszakánként fel-felriadok egy elejtett mondatra, ami szintén derűsen hangzott, de így szólt: aki keres, az talál. A gázos egyszer csenget Keresett egy nyúrga, nagyon hatósági modorú fiatalember az Állami Biztosítótól is, de végül összement a fotelben, és szerényre vált a hangja, amikor bemutattam a fizetési tőpéldányokat. Ők is rendszertelen átutalással gyanúsítottak. Vártuk a gázszolgáltatók szakemberét, mert írtak, hogy munkaidőben itthon kell maradnunk, mivel műszaki ellenőrzés lesz. Nem jött fél négyig. Gondoltuk, úgyis akad neki még másoknál is dolga ebben a nagy házban, ezért más hivatalos ügyben elmentünk fél órára. Meghagytuk a gyereknek, hogy jövünk négyre, közölje a bácsival. Ezalatt jött, sértődötten távozott, üzente, hogy többé nem látjuk. Szóval, ilyenek ezek az emberek, akiknek agyuk is, szívük is van, és lélektelen gépeket irányítanak. Kovács T. István
