Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-30 / 177. szám
1990. JÜLIUS 30., HÉTFŐ Fedák Sári helyett fűrészgép „ Takaréklángon " a faluszépítők Vár állott, most kőhalom azokon a településeken, ahol nem működött faluszépítö egyesület. Budakeszin azonban korunkat megelőzve, több mint öt esztendeje egyesültek már a szépítő hajlamú polgárok. Nem először: a múlt század végén is, s e század húszas éveiben is összegyűltek a településbeliek szépítő egyesületet létrehozni. Mind a két régi egylelet a világháborúk szórták széjjel. Most nincs világháború, s sokak szerint mégis szűnőben eme országos hírű egyesület. A béke vetett neki véget? Avagy belső hábory? Van-e béke a fenyőfák alatt? Ezt először az egyesület titkárától, dr. Szalóki Gyulától kérdeztem. — Szó sincs arról, hogy a Budakeszi Szépítő Egyesület megszűnt volna. Csak takaréklángon ég, s a látványos ünnepségek, álösszejövetelek A tervrajz is előkerült Mégis volt rizikó! Három fiatalember — büntetlen előéletű 19 évesek — elhatározta, hogy csinál egy balhét. No nem öncélúan, hanem pénzt akartak szerezni. A színhely Dunakeszi kertvárosa, ahol szép családi házak emelkednek egymás mellett. L. Zs. arról beszélt két barátjának; B. Á.-nak és P. T.- nek, hogy a szomszédjuk módos ember, érdemes lenne tőle egyet-mást elvinni. És nincs is az ügyben semmi rizikó, ugyanis majd meggyőződik róla, hogy mikor nincs otthon. Leszedik az ablakról a szúnyoghálót, így könnyen bejutnak. és elviszik, amit akarnak. Így is történt. A fiatalember átment a szomszédhoz, és megkérdezte. hogy mikor megy permetezni? Ígérte, hogy majd elkíséri, és segít neki. À gyanútlan szomszéd megmondta az időpontot, és a három fiú ekkor valóban zavartalanul bejutott a lakásba. Elvittek negyvenkilencezer forintot és százötvenezer forint értékű ékszert. Zsákmányukat azután megbecsültették egy ékszerboltban, majd fél- áron — hetvenezer forintért — eladták három cigányasszonynak. Ám úgy látszik, mégsem volt az ügy teljesen rizikó- mentes, mert lebuktak. Sőt, mi több, a kifosztott ház tervrajza is előkerült, bizonyítékul szolgálva akkor, hogy milyen gondosan készültek a betörésre. S hogy mire kellett a pénz? Mint mondották ; nagyvonalúan óhajtottak élni, divatosan öltözködni. Hát így — nem sikerült. Ga. J. jéről. Saját idejükből, saját erejükből. Hogyne fájna nekik kétszeresen is, ha például gúnyos levelet kapnak, melyben kifigurázzák az emlékművet? Ha Nyugaton egyesületi tag valaki, köztiszteletnek örvendhet. Ha nálunk egyesül, jó tűrőképességnek kell örvendenie. Legjobban azok kritizálják munkájukat, akik valaha tagok voltak, de egyetlen szalmaszálat sem tettek keresztbe. Pedig más élet lehetett valaha Budakeszin. Ott, ahol most a fatelep szőrös deszkái sorakoznak, a háború előtt táncosnők villantották ki a világot jelentő deszkákon szőrte- len bokájukat. Ahol most a fűrészgép visit, ott hajdanán Fedák Sári énekelt. A régi képeslapon kávéházat látok, kinézek az ablakon, ugyanaz az épület áll ott most is, torony, kávéház, s a benne ülő, hajdani egylettagok nélkül. Ezt azonban már Budakeszi másik végén, Herein Gyula ablakából bámulom. Gyula bácsi azért ama, fentebb említett helytörténeti csoport vezetője, mert a piaristáknál beléoltották a múlt tiszteletét. Mikor téesz- elnök volt, gyalog járt a traktor nyomában, hiszen itt római kori határköveket fordított ki a Sztalinyec. — A harmincas években 27 egyesület működött Budakeszin — mondja, fejből idézve az adatot. Hogyne tudná idézni: nyolc esztendőt töltött ai Országos Levéltárban, ahol vastag kötetre rúgó adatokat gyűjtött ki településéről. A Budakeszi Szépítő Egyesület egyik jelessége ez a mű, iiéí- küle például most igen nehéz volna rendezni a község bir• iökvíszönyait. A kiadásra megszavazott nyolcvanezer forint azonban csak nem akar összé- jönni. — Nincs nekünk gondunk olyan, amit ne tudnánk megoldani, de sajnos, egyre elfogultabbak, hajszoltabbak az emberek, már kevésbé tudnak időt szakítani a környezetük megismerésére, ápolására. Nehezebb így működni. A Budakeszi Szépítő Egyesület alakulása 1985-ben példa értékű volt. Ma is példa értékű lehet jelene, jövője. Talán újabb fellendülésüket annak köszönhetik majd, ha beindulnak a község határában tervezett beruházások. Nerr, tiltakozni akarnak, csak jeler lenni a döntéseknél. Reméljük lesz, aki jelen legyen. TBE helyett csendesen jdolgozunk — mondja a titkár. — Karácsony óta vezetőségi ülést sem nívtak egybe — vetem közbe. — Nem lett volna értelme, megvárjuk az önkormányzati választásokat, csak ez után tudunk dönteni jövőnkről. Most olyan géphez hasonlít a mi egyesületünk, amely készen van, s bár a tavalyi, nagy teljesítményű működéséhez képest csak töfögni látszik, de ha beledobjak a tantuszt, újból felpörög. Listát kapok, mely szerint tavaly december 31-én 67 budakeszi polgár fizetett tagdíjat. Mennyire aktívak? Idén, mikor a német testvérfalu tizenkét napos látogatására indultak, ötvenketten szálltak fel a buszra. Nagyon erős az egyesület helytörténettel foglalkozó tagjainak működése, munkára kérhető ember is akad. Milyen gondokkal kell szembenéznie ma egy ilyen egyesületnek? Megviselte őket a pártosodás vihara. Az egykori alapítók, vezetők, tagok közül sokan valamely politikai párt kebelén élték tovább társadalmi életüket, olyan is volt, aki maradt, de a maradék íaluszé- pítőket kívánta pártja szárnyai alá venni. — Ezt sikerült elkerülnünk — mondja a titkár. — A pártok közvetlenül nincsenek jelen munkánkban. Kérdem, a politikai harcokból hogyan került ki .az..egyesület: pártok feletti avagy pártok alatti szervezetként? — Mi pártok mellettiek szeretnénk lenni. Ha Nyugatra tekintünk, azt látjuk, hogy az egyesületek épp úgy meghatározói egy falu életének, mint a politikai pártok. A mi német falunkban is működik vagy húsz egyesület. Lehet, némelyikük csak négytagú, de nem ez a lényeg, hanem az. hogy akik benne vannak, jól érzik magukat. Azt szeretnénk, ha itt, Budakeszin, sőt az országban ilyen élet lenne. Ha az öt motorbiciklis fiatal úgy gondolja, alakítson motoros egyesületet, a kertbarátok, kuglizók úgyszintén. Ettől azonban még messze lehetünk. Az a száznegyvenszázötven ember, aki megfordult a szépítő egyesület tagjai között, parkosítottak, rendbe tették a falu patakmedrének egy szakaszát, s gondoskodtak a település második világháborús áldozatainak emlékműJelenleg még nem csökkenti feldolgozókapacitását a Dunai Kőolajipari Vállalat. A benzinhiány elkerülése értlekében a tartalékok egy részét mozgósították, de ha továbbra is a szovjet kőolajszállítások csökkenésével kell számolni, akkor szembe kell nézni a kőolajfinomitó esetleges lépcsőzetes leállításával. Tartálykocsikba töltik az elkészült benzint a százhalombattai Áfor-állomáson. A kapacitás még a régi. Összeíogfak a nagycsaládosok Csereberevásár műt juttatott el Dunakeszire, a szervezetnek. Először a nagycsaládosoknak, majd a nyugdíjasoknak és a lakosságnak hirdettek akciót. Azon a gyerekek kinőtt, de jó állapotban lévő ruháit a családok egymás között is kicserélhették. Arra is volt már példa, hogy különböző vállalatoktól, gyáraktól kaptak szörpöt, konzerveket és azokat termelői áron adták el a leginkább rászorulóknak. A vöröskeresztes titkár azt is elmondta, hogy több intézmény és magánszemély is érdeklődött már a nagycsaládosok egyesülete iránt, de még nem ajánlották fel- -a segítségüket, holott arra igen nagy szükségük lenne. Az ilyen egyesületek az új, helyi önkormányzatok megalakulása után szeretnének részt venni például a gyámügyi segélyek elosztásában. A dunakeszi szervezet tervei között szerepel alapítvány létrehozása, melynek része lenne az a pénz is, amit a város költségvetéséből a gyermekekre tudnak fordítani. A segélyek szétosztására pedig kuratóriumot kívánnak megalakítani, melynek tagja lesz pedagógus, gyermekorvos, védőnő és természetesen az egyesület egyik képviselője is. A későbbiekben igyekeznek segíteni a munkalehetőségek felkutatásában, különféle tanfolyamok és nyelvi táborok szervezésében, M. I. Néhány hónappal ezelőtt — az ország számos településének példájára — Dunakeszin is összefogtak és egyesületet alapítottak a nagycsaládosok. A nyári szünidő, a szabadságok ideje alatt is találkoznak, csak most ritkábban. Az ösz- szejövetelek helyszíne hol az egyesület titkárának, Gyombo- lainé Kindler Edit lakásának pincéje, hol a városi könyvtár nagyterme. Molnár Sándorné, a Vörös- kereszt helyi titkára — aki szintén tagja az egyesületnek — elmondta, hogy jelenleg 130 tagot tartanak nyilván. Nemrég az MDF egyik helyi képviselője, látván a zsúfoltságot egy-egy összejövetelen, a párt segítségét kérte. A vezetőség megvitatta a kérdést és felajánlotta Urbán Márta elnöknek, az MDF Verseny utcai épületének egyik irodáját. Már a helyiség berendezésén fáradoznak. A nagycsaládosok egyesülete azzal a céllal alakult, hogy segítsen. Dunakeszi a főváros agglomerációs övezetébe tartozik, sok a bejáró, ingázó szülő. Ebből adódóan — különösen a nyári időszakban — sok az otthonmaradt, nyakában lakáskulccsal az utcán kószáló gyerek. Főként az ilyen családoknak és gyermekeiknek szeretnének kedvet teremteni, programokat ajánlani a szabadidő hasznos és kellemes eltöltéséhez. A nagycsaládosok Az alábbi állásajánlatokról részletes felvilágosítást ad a Pest Megyei Foglalkoztatási Központ (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.). Telefon: 185-2411,149-es és a 191-es mellékállomáson. A MAv körzeti üzemfönök- scge, Kákosreudező (Bp. XIV., Teleki Blanka u. 19—21. Tel.: 110-2943) felvesz: 18. életévüket betöltött 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, orvosilag alkalmas férfiakat: kocsirendezőnek, fizetés nettó: 15—16 000 Ft/hö, illetve sarasnak, fizetés nettó: 16—18 000 Ft/bó. A képzési idő mindkét területen 6 hét, ennek idejére 7500 Ft hó alapbért (átképzési támogatást) biztosítanak. Munkarend: 12124, ill. 12/48 folyamatos, 174 óra havi kötelező munkaidő mellett, vezénylés alapján. Ttllórázási lehetőség. Vidékieknek kulturált munkásszálló áll rendelkezésre. A dolgozóknak és családtagjainak az utazás díjmentes, egyévi munkaviszony után külföldre is. A vállalat széles körű üdülési lehetőséget, és magas színvonalú orvosi ellátást biztosit. A PENOMAH ceglédi gyára keres különböző szakembereket. Várnak: gépszerelőt, géplakatost, villanyszerelőt. villamosberendezés-szerelőt, nisipari szak- és betanított nunkást, hütőgépkczelőt, vala- nint kazánfűtőt. A 8 általánost végzett és 16 életevét beoltott férfiak és nők részére szakmunkás-tanfolyamat indí- anak. Jelenkezni lehet: Ceg- éd. Dohány u. 14. A Mavad Rt. Termelési Mű- izaki Igazgatóságának vecsési exportüzeme húsipari szak- nunkásokat keres. .ló kere- leti lehetőséggel, fizetés megegyezés szerint. Csoportos je- entkezés esetén a munkábajá- •ás, a szállítás megoldható. Jelentkezés: munkaügyi előadónál. A vállalat műszaki-beruházási osztálya felvételre keres gyakorlattal rendelkező energetikust legalább középfokú végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni Dávid Miklós osztályvezetőnél lehet. Ugyancsak felvételre keresnek középnyomású kazán kezelését ellátó fűtőt, valamint villany- szerelőt. Jelentkezni: 2220 Ve- csés. Sali ai u. 45. (Telefon: 113-8601) lehet. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Álláskereső című hetilap kedden megjelenő számában további Pest megyei és budapesti munkalehetőségekről olvashatnak részletes információkat. Tűz a hegyen Vasárnap délután. Délután? Inkább csak ebéd utáni idő, éppen befejeztem háromnapos munkám, pótoltam naplóm hiányzó oldalait, a Kárpátalján tett kirándulás eseményeit. Ilyenkor elfog az a csodálatos érzés, hogy most aztán megtettem a kötelességem, lehet egy kicsit pihenni, olvasni, ejtőzni, lustálkodni a kései, három-négy óra között feltálalt ebéd előtt. De alig csukom be a szemem, máris autó húz a hegyre, s megáll a házunk előtt. Csak nem a gyerekek jöttek utánunk? Nehezen lehet kilátni a futórózsa sövénye mögül, de látom, hogy az autó lcék színű, ilyen kocsi nincs a családban. Azért bekiáltok a teraszról : — Vendégek érkeztek! De nem hozzánk, noha a ház előtt állnak meg, közvetlenül a Ladám mögött. Jaj, már látom, ezek a nem köszönő szomszédaink, a szemköztiek, akik a mi parkolóhelyünket a sajátjuknak tekintik. Igen, ők a nem köszönő szomszédok, nem sokszor jöttek még ki, éppen csak építőanyagot hordtak a telekre, kerítést húztak, s félévenként egyszer megjelennek, hadastul-csa- patostul. Maris tele van velük a hegy, vasárnapi nyugalmamnak vége, milyen jó, hogy befejeztem a mai napra rendelt írást, mert már szól a rádiójuk, hangosra állítva hadd tudja mindenki, hogy ők most aztán megérKeztek. Az asszony felhordja az ebédcsomagot az asztalra, az apa gyufát gyújt, bedobja a telek közepén felhalmozott szemét, korhadó faágak, elszáradt fű közé, s máris lobog a tűz. Én a tábortüzet szeretem, nincs ellenemre, de ilyenkor tüzet gyújtani? Száll a pernye, szerencse, hogy nem most ebédelünk, hiszen be kellene menekülni a nyári kánikulában a faház harmincfokos hőségébe. Amikor mi először megjelentünk a Tyúkos-tetőn, bemutatkoztunk szomszédainknak, akik örvendeztek nekünk, hiszen a honfoglalás első idején még örömet jelentett minden meghódított terület és minden kedves szomszéd. A későbben jövők közül néhányan elfelejtették (vagy nem tudták) eme illemszabályt, de beilleszkedtek a hegyi közösségbe. Ezek égető, rádiózó, hangoskodó és lázasan dolgozó szomszédok mindezt nem tudják. Nem köszönnek. Ettől persze még jól megvagyunk, de a tűz egyre nagyobb aggodalmat kelt a szívünkben. Hiszen van ugyan a hegyen két tűzoltó, ámbátor mindkettő nyugdíjas, s mit csinálnánk ebben az ájulatba ejtő vasárnap délután, ha a tűz átterjedne az erdőre, vagy az éppen kint nem lévő két oldalszomszéd telkére? Mi védve vagyunk, közöttünk a betonút. De éppen most támad fel a szél. Kapdossa a lángokat, megijednek a gyújtogatok is, a felelőtlenek. A tavasszal ültetett fáik közül már lángol a diófa, állnak a tűz körül, tehetetlenül, csap- dossák a lángokat, mindhiába. Itt csak a véletlen segít. Már háromszor akkora a tűz mint az első negyedórában, már ég a féV telek, az egyik aggályoskodó szomszéd odamegy a kerítésükhöz, beszól, de nem is felelnek neki. Nem tudok nyugton lenni. Ha ilyenkor kint lenne a két veszélyeztetett szomszéd, vajon mit szólnának? De látszatra semmi baj, a rádió elnyomja a beszédjüket, vagy sopánkodásukat, vagy aggodalmukat, tőlünk húsz métere tombol a tűz. Csak tovább ne terjedjenek a lángok. Csak le ne égjen az erdő. Mintha csillapodna a tűz. Olyannyira, hogy az asszony már terít, otthagyják a lángokat, nem csapkodják. Esznek. Rádióznak. Aztán bekapcsolják a villanyfűnyírót, mert azt is hoztak magukkal. Szenvedelemmel vágják a füvet. A ház előtt. A betonút és a kerítés között. S a tüztől el nem foglalt területen, kerítésen belül is. Rendet csinálnak. Méricskélnek. Csak nem építkeznek? Mert akkor becsukhatjuk a kertkaput, kimenekülhetünk a magányunkból, oda lesz az én csodálatos alkotóteraszom csöndje, nyugalma. Megváltoztatják a hegyi világot. Próbálok aludni. Sikertelenül. Olvasom Faludy György Pokolbéli víg napjaim lehetetlen kötetét. Leteszem. A rádiót akarom bekapcsolni, de rájövök, minek, hiszen mintha itt szólna az ő rádiójuk. Mit lehet ma délután csinálni? Meneküljünk haza? Máris? Aztán felberreg az autó. Csak nem mennek el? Nem. Még maradnak. Csak éppen átviszik autójukat a kerítésük elé. Lám, lehetett volna azonnal. Én, is így nyírom a füvet. A ház elé állok, s aztán — ha már a felső részen levágtam a füvet —, fel- jebbállok. Más elé állni, számomra elképzelhetetlen. Még akkor is, ha csak magunk vagyunk kint a hegyen. Nézzük egymást, tehetetlenül. Ezentúl mindig így lesz? Hanem hirtelen csomagolnak. Lapát, ásó be az autóba, berreg a motor, indulnak. Azt se mondják: fapapucs. Ha nem köszöntek érkezőben, úgy vélik, elmenőben már igazán felesleges. Egymásra nézünk. Nevetünk. Felszabadultan. A feleségem azt mondja vagy kérdi inkább: Teríthetek? Takács Tibor sokkal jobban ügyelnek gyermekeikre, mint például az egy-, vagy kétgyermekes szülők. Napi gondjaikkal sokszor egyedül, magukra maradnak. Ezért is volt szükség az összefogásra — magyarázta a vöröskeresztes titkár. Ezekkel a családokkal köny- nyebb a kapcsolatteremtés, nyitottabbak, segítőkészebbek egymás iránt. Gyermekeik sem szégyenük a szeretetet. Kötelességtudat, felelősségérzet, egymás féltése igen korán megmutatkozik az ilyen kisközösségekben felnövő csemetékben. Ennek köszönhető az is, hogy velük van a legkevesebb probléma az óvodákban, iskolákban. Nagyon hamar be tudnak illeszkedni. A dunakeszi egyesület egyelőre önfenntartó. A tagdíj 100 forint a három- vagy ennél több gyermekes családoknak. Pártoló tag bárki lehet. Szerény anyagi helyzetükön úgy is megpróbálnak javítani, hogy többféle pályázatot nyújtottak be. Felvették a kapcsolatot a helyi párt- és társadalmi szervezetek képviselőivel. Nagyon sok segítséget kaptak és kapnak a könyvtártól, a József Attila Művelődési Központtól, a Mechanikai Laboratóriumtól és a Vöröskereszttől. Ez utóbbi vezetői ingyenes ruhaakciókat szerveztek (nemcsak az ő számukra). Molnár Sándorné elmondta, hogy a Máltai Szeretetszolgálat sok ruhane-