Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-30 / 177. szám

1990. JÜLIUS 30., HÉTFŐ Fedák Sári helyett fűrészgép „ Takaréklángon " a faluszépítők Vár állott, most kőhalom azokon a településeken, ahol nem működött faluszépítö egyesület. Budakeszin azonban korunkat megelőzve, több mint öt esztendeje egyesültek már a szépítő hajlamú polgárok. Nem először: a múlt század végén is, s e század húszas éveiben is összegyűltek a településbeliek szépí­tő egyesületet létrehozni. Mind a két régi egylelet a világhá­borúk szórták széjjel. Most nincs világháború, s sokak szerint mégis szűnőben eme országos hírű egyesület. A béke vetett neki véget? Avagy belső hábory? Van-e béke a fenyőfák alatt? Ezt először az egyesület titkárától, dr. Szalóki Gyulától kérdez­tem. — Szó sincs arról, hogy a Budakeszi Szépítő Egyesület megszűnt volna. Csak takarék­lángon ég, s a látványos ün­nepségek, álösszejövetelek A tervrajz is előkerült Mégis volt rizikó! Három fiatalember — bün­tetlen előéletű 19 évesek — elhatározta, hogy csinál egy balhét. No nem öncélúan, ha­nem pénzt akartak szerezni. A színhely Dunakeszi kertvá­rosa, ahol szép családi házak emelkednek egymás mellett. L. Zs. arról beszélt két ba­rátjának; B. Á.-nak és P. T.- nek, hogy a szomszédjuk mó­dos ember, érdemes lenne tő­le egyet-mást elvinni. És nincs is az ügyben semmi rizikó, ugyanis majd meggyőződik ró­la, hogy mikor nincs otthon. Leszedik az ablakról a szú­nyoghálót, így könnyen be­jutnak. és elviszik, amit akar­nak. Így is történt. A fiatalem­ber átment a szomszédhoz, és megkérdezte. hogy mikor megy permetezni? Ígérte, hogy majd elkíséri, és segít neki. À gyanútlan szomszéd meg­mondta az időpontot, és a há­rom fiú ekkor valóban zavar­talanul bejutott a lakásba. El­vittek negyvenkilencezer fo­rintot és százötvenezer forint értékű ékszert. Zsákmányu­kat azután megbecsültették egy ékszerboltban, majd fél- áron — hetvenezer forintért — eladták három cigányasszony­nak. Ám úgy látszik, mégsem volt az ügy teljesen rizikó- mentes, mert lebuktak. Sőt, mi több, a kifosztott ház terv­rajza is előkerült, bizonyíté­kul szolgálva akkor, hogy mi­lyen gondosan készültek a be­törésre. S hogy mire kellett a pénz? Mint mondották ; nagyvona­lúan óhajtottak élni, divatosan öltözködni. Hát így — nem sikerült. Ga. J. jéről. Saját idejükből, saját erejükből. Hogyne fájna nekik kétszeresen is, ha például gú­nyos levelet kapnak, melyben kifigurázzák az emlékművet? Ha Nyugaton egyesületi tag valaki, köztiszteletnek örvend­het. Ha nálunk egyesül, jó tű­rőképességnek kell örvende­nie. Legjobban azok kritizál­ják munkájukat, akik valaha tagok voltak, de egyetlen szal­maszálat sem tettek keresztbe. Pedig más élet lehetett va­laha Budakeszin. Ott, ahol most a fatelep szőrös deszkái sorakoznak, a háború előtt táncosnők villantották ki a vi­lágot jelentő deszkákon szőrte- len bokájukat. Ahol most a fűrészgép visit, ott hajdanán Fedák Sári énekelt. A régi ké­peslapon kávéházat látok, ki­nézek az ablakon, ugyanaz az épület áll ott most is, torony, kávéház, s a benne ülő, hajda­ni egylettagok nélkül. Ezt azonban már Budakeszi másik végén, Herein Gyula ablaká­ból bámulom. Gyula bácsi azért ama, fentebb említett helytör­téneti csoport vezetője, mert a piaristáknál beléoltották a múlt tiszteletét. Mikor téesz- elnök volt, gyalog járt a trak­tor nyomában, hiszen itt ró­mai kori határköveket fordí­tott ki a Sztalinyec. — A harmincas években 27 egyesület működött Budake­szin — mondja, fejből idézve az adatot. Hogyne tudná idéz­ni: nyolc esztendőt töltött ai Országos Levéltárban, ahol vastag kötetre rúgó adatokat gyűjtött ki településéről. A Budakeszi Szépítő Egyesület egyik jelessége ez a mű, iiéí- küle például most igen nehéz volna rendezni a község bir­• iökvíszönyait. A kiadásra meg­szavazott nyolcvanezer forint azonban csak nem akar összé- jönni. — Nincs nekünk gondunk olyan, amit ne tudnánk meg­oldani, de sajnos, egyre elfog­ultabbak, hajszoltabbak az emberek, már kevésbé tudnak időt szakítani a környezetük megismerésére, ápolására. Ne­hezebb így működni. A Budakeszi Szépítő Egye­sület alakulása 1985-ben pél­da értékű volt. Ma is példa ér­tékű lehet jelene, jövője. Ta­lán újabb fellendülésüket an­nak köszönhetik majd, ha be­indulnak a község határában tervezett beruházások. Nerr, tiltakozni akarnak, csak jeler lenni a döntéseknél. Reméljük lesz, aki jelen legyen. TBE helyett csendesen jdolgozunk — mondja a titkár. — Karácsony óta vezetőségi ülést sem nívtak egybe — ve­tem közbe. — Nem lett volna értelme, megvárjuk az önkormányzati választásokat, csak ez után tu­dunk dönteni jövőnkről. Most olyan géphez hasonlít a mi egyesületünk, amely készen van, s bár a tavalyi, nagy tel­jesítményű működéséhez ké­pest csak töfögni látszik, de ha beledobjak a tantuszt, új­ból felpörög. Listát kapok, mely szerint tavaly december 31-én 67 bu­dakeszi polgár fizetett tagdí­jat. Mennyire aktívak? Idén, mikor a német testvérfalu ti­zenkét napos látogatására in­dultak, ötvenketten szálltak fel a buszra. Nagyon erős az egyesület helytörténettel fog­lalkozó tagjainak működése, munkára kérhető ember is akad. Milyen gondokkal kell szem­benéznie ma egy ilyen egye­sületnek? Megviselte őket a pártosodás vihara. Az egykori alapítók, vezetők, tagok közül sokan valamely politikai párt kebelén élték tovább társadal­mi életüket, olyan is volt, aki maradt, de a maradék íaluszé- pítőket kívánta pártja szárnyai alá venni. — Ezt sikerült elkerülnünk — mondja a titkár. — A pár­tok közvetlenül nincsenek je­len munkánkban. Kérdem, a politikai harcok­ból hogyan került ki .az..egye­sület: pártok feletti avagy pár­tok alatti szervezetként? — Mi pártok mellettiek sze­retnénk lenni. Ha Nyugatra tekintünk, azt látjuk, hogy az egyesületek épp úgy meghatá­rozói egy falu életének, mint a politikai pártok. A mi né­met falunkban is működik vagy húsz egyesület. Lehet, némelyikük csak négytagú, de nem ez a lényeg, hanem az. hogy akik benne vannak, jól érzik magukat. Azt szeretnénk, ha itt, Budakeszin, sőt az or­szágban ilyen élet lenne. Ha az öt motorbiciklis fiatal úgy gondolja, alakítson motoros egyesületet, a kertbarátok, kuglizók úgyszintén. Ettől azonban még messze lehetünk. Az a száznegyven­százötven ember, aki megfor­dult a szépítő egyesület tagjai között, parkosítottak, rendbe tették a falu patakmedrének egy szakaszát, s gondoskodtak a település második világhá­borús áldozatainak emlékmű­Jelenleg még nem csökkenti feldolgo­zókapacitását a Dunai Kőolajipari Vállalat. A benzinhiány elkerülése ér­tlekében a tartalékok egy részét mozgósították, de ha továbbra is a szovjet kőolajszállítások csökkenésével kell számolni, akkor szembe kell nézni a kőolajfinomitó esetleges lépcsőze­tes leállításával. Tartálykocsikba töltik az elkészült benzint a százhalombattai Áfor-állomáson. A kapacitás még a régi. Összeíogfak a nagycsaládosok Csereberevásár műt juttatott el Dunakeszire, a szervezetnek. Először a nagycsaládosoknak, majd a nyugdíjasoknak és a lakosság­nak hirdettek akciót. Azon a gyerekek kinőtt, de jó állapot­ban lévő ruháit a családok egymás között is kicserélhet­ték. Arra is volt már példa, hogy különböző vállalatoktól, gyáraktól kaptak szörpöt, konzerveket és azokat terme­lői áron adták el a leginkább rászorulóknak. A vöröskeresz­tes titkár azt is elmondta, hogy több intézmény és ma­gánszemély is érdeklődött már a nagycsaládosok egyesülete iránt, de még nem ajánlották fel- -a segítségüket, holott arra igen nagy szükségük lenne. Az ilyen egyesületek az új, helyi önkormányzatok meg­alakulása után szeretnének részt venni például a gyám­ügyi segélyek elosztásában. A dunakeszi szervezet tervei kö­zött szerepel alapítvány létre­hozása, melynek része lenne az a pénz is, amit a város költ­ségvetéséből a gyermekekre tudnak fordítani. A segélyek szétosztására pedig kuratóriu­mot kívánnak megalakítani, melynek tagja lesz pedagógus, gyermekorvos, védőnő és ter­mészetesen az egyesület egyik képviselője is. A későbbiek­ben igyekeznek segíteni a munkalehetőségek felkutatásá­ban, különféle tanfolyamok és nyelvi táborok szervezésében, M. I. Néhány hónappal ezelőtt — az ország számos településé­nek példájára — Dunakeszin is összefogtak és egyesületet alapítottak a nagycsaládosok. A nyári szünidő, a szabadsá­gok ideje alatt is találkoznak, csak most ritkábban. Az ösz- szejövetelek helyszíne hol az egyesület titkárának, Gyombo- lainé Kindler Edit lakásának pincéje, hol a városi könyv­tár nagyterme. Molnár Sándorné, a Vörös- kereszt helyi titkára — aki szintén tagja az egyesületnek — elmondta, hogy jelenleg 130 tagot tartanak nyilván. Nem­rég az MDF egyik helyi kép­viselője, látván a zsúfoltságot egy-egy összejövetelen, a párt segítségét kérte. A vezetőség megvitatta a kérdést és fel­ajánlotta Urbán Márta elnök­nek, az MDF Verseny utcai épületének egyik irodáját. Már a helyiség berendezésén fáradoznak. A nagycsaládosok egyesüle­te azzal a céllal alakult, hogy segítsen. Dunakeszi a főváros agglomerációs övezetébe tar­tozik, sok a bejáró, ingázó szülő. Ebből adódóan — külö­nösen a nyári időszakban — sok az otthonmaradt, nyaká­ban lakáskulccsal az utcán kó­száló gyerek. Főként az ilyen családoknak és gyermekeiknek szeretnének kedvet teremte­ni, programokat ajánlani a szabadidő hasznos és kellemes eltöltéséhez. A nagycsaládosok Az alábbi állásajánlatokról részletes felvilágosítást ad a Pest Megyei Foglalkoztatási Központ (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.). Telefon: 185-2411,149-es és a 191-es mellékállo­máson. A MAv körzeti üzemfönök- scge, Kákosreudező (Bp. XIV., Teleki Blanka u. 19—21. Tel.: 110-2943) felvesz: 18. életévüket betöltött 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, orvo­silag alkalmas férfiakat: kocsi­rendezőnek, fizetés nettó: 15—16 000 Ft/hö, illetve saras­nak, fizetés nettó: 16—18 000 Ft/bó. A képzési idő mindkét területen 6 hét, ennek idejére 7500 Ft hó alapbért (átképzési támogatást) biztosítanak. Munkarend: 12124, ill. 12/48 fo­lyamatos, 174 óra havi kötele­ző munkaidő mellett, vezény­lés alapján. Ttllórázási lehető­ség. Vidékieknek kulturált munkásszálló áll rendelkezés­re. A dolgozóknak és család­tagjainak az utazás díjmentes, egyévi munkaviszony után külföldre is. A vállalat széles körű üdülési lehetőséget, és magas színvonalú orvosi ellá­tást biztosit. A PENOMAH ceglédi gyára keres különböző szakembere­ket. Várnak: gépszerelőt, géplakatost, villanyszerelőt. villamosberendezés-szerelőt, nisipari szak- és betanított nunkást, hütőgépkczelőt, vala- nint kazánfűtőt. A 8 általá­nost végzett és 16 életevét be­oltott férfiak és nők részére szakmunkás-tanfolyamat indí- anak. Jelenkezni lehet: Ceg- éd. Dohány u. 14. A Mavad Rt. Termelési Mű- izaki Igazgatóságának vecsési exportüzeme húsipari szak- nunkásokat keres. .ló kere- leti lehetőséggel, fizetés meg­egyezés szerint. Csoportos je- entkezés esetén a munkábajá- •ás, a szállítás megoldható. Je­lentkezés: munkaügyi előadó­nál. A vállalat műszaki-beru­házási osztálya felvételre keres gyakorlattal rendelkező ener­getikust legalább középfokú végzettséggel. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezni Dávid Miklós osztályvezetőnél lehet. Ugyancsak felvételre keresnek középnyomású kazán kezelését ellátó fűtőt, valamint villany- szerelőt. Jelentkezni: 2220 Ve- csés. Sali ai u. 45. (Telefon: 113-8601) lehet. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Álláskereső című hetilap kedden megjelenő számában további Pest megyei és budapesti munkalehetőségekről olvashatnak részletes informá­ciókat. Tűz a hegyen Vasárnap délután. Délután? Inkább csak ebéd utáni idő, éppen befejeztem háromnapos munkám, pótoltam naplóm hi­ányzó oldalait, a Kárpátalján tett kirándulás eseményeit. Ilyenkor elfog az a csodálatos érzés, hogy most aztán megtet­tem a kötelességem, lehet egy kicsit pihenni, olvasni, ejtőzni, lustálkodni a kései, három-négy óra között feltálalt ebéd előtt. De alig csukom be a szemem, máris autó húz a hegyre, s megáll a házunk előtt. Csak nem a gyerekek jöttek utánunk? Nehezen lehet kilátni a futórózsa sövénye mögül, de látom, hogy az autó lcék színű, ilyen kocsi nincs a családban. Azért bekiáltok a te­raszról : — Vendégek érkeztek! De nem hozzánk, noha a ház előtt állnak meg, közvetlenül a Ladám mögött. Jaj, már látom, ezek a nem köszönő szomszé­daink, a szemköztiek, akik a mi parkolóhelyünket a sajátjuk­nak tekintik. Igen, ők a nem köszönő szomszédok, nem sokszor jöttek még ki, éppen csak építőanyagot hordtak a telekre, ke­rítést húztak, s félévenként egyszer megjelennek, hadastul-csa- patostul. Maris tele van velük a hegy, vasárnapi nyugalmam­nak vége, milyen jó, hogy befejeztem a mai napra rendelt írást, mert már szól a rádiójuk, hangosra állítva hadd tudja mindenki, hogy ők most aztán megérKeztek. Az asszony felhord­ja az ebédcsomagot az asztalra, az apa gyufát gyújt, bedobja a telek közepén felhalmozott szemét, korhadó faágak, elszáradt fű közé, s máris lobog a tűz. Én a tábortüzet szeretem, nincs ellenemre, de ilyenkor tüzet gyújtani? Száll a pernye, szeren­cse, hogy nem most ebédelünk, hiszen be kellene menekülni a nyári kánikulában a faház harmincfokos hőségébe. Amikor mi először megjelentünk a Tyúkos-tetőn, bemutat­koztunk szomszédainknak, akik örvendeztek nekünk, hiszen a honfoglalás első idején még örömet jelentett minden meghódí­tott terület és minden kedves szomszéd. A későbben jövők kö­zül néhányan elfelejtették (vagy nem tudták) eme illemsza­bályt, de beilleszkedtek a hegyi közösségbe. Ezek égető, rádió­zó, hangoskodó és lázasan dolgozó szomszédok mindezt nem tudják. Nem köszönnek. Ettől persze még jól megvagyunk, de a tűz egyre nagyobb aggodalmat kelt a szívünkben. Hiszen van ugyan a hegyen két tűzoltó, ámbátor mindkettő nyugdíjas, s mit csinálnánk ebben az ájulatba ejtő vasárnap délután, ha a tűz átterjedne az erdőre, vagy az éppen kint nem lévő két ol­dalszomszéd telkére? Mi védve vagyunk, közöttünk a betonút. De éppen most támad fel a szél. Kapdossa a lángokat, megijed­nek a gyújtogatok is, a felelőtlenek. A tavasszal ültetett fáik kö­zül már lángol a diófa, állnak a tűz körül, tehetetlenül, csap- dossák a lángokat, mindhiába. Itt csak a véletlen segít. Már há­romszor akkora a tűz mint az első negyedórában, már ég a féV telek, az egyik aggályoskodó szomszéd odamegy a kerítésükhöz, beszól, de nem is felelnek neki. Nem tudok nyugton lenni. Ha ilyenkor kint lenne a két veszélyeztetett szomszéd, vajon mit szólnának? De látszatra semmi baj, a rádió elnyom­ja a beszédjüket, vagy sopánkodásukat, vagy aggodalmukat, tőlünk húsz métere tombol a tűz. Csak tovább ne terjedjenek a lángok. Csak le ne égjen az erdő. Mintha csillapodna a tűz. Olyannyira, hogy az asszony már terít, otthagyják a lángo­kat, nem csapkodják. Esznek. Rádióznak. Aztán bekapcsolják a villanyfűnyírót, mert azt is hoztak magukkal. Szenvedelemmel vágják a füvet. A ház előtt. A betonút és a kerítés között. S a tüztől el nem foglalt területen, kerítésen belül is. Rendet csi­nálnak. Méricskélnek. Csak nem építkeznek? Mert akkor be­csukhatjuk a kertkaput, kimenekülhetünk a magányunkból, oda lesz az én csodálatos alkotóteraszom csöndje, nyugalma. Megváltoztatják a hegyi világot. Próbálok aludni. Sikertelenül. Olvasom Faludy György Pokolbéli víg napjaim lehetetlen kötetét. Leteszem. A rádiót akarom bekapcsolni, de rájövök, minek, hiszen mintha itt szól­na az ő rádiójuk. Mit lehet ma délután csinálni? Meneküljünk haza? Máris? Aztán felberreg az autó. Csak nem mennek el? Nem. Még maradnak. Csak éppen átviszik autójukat a kerítésük elé. Lám, lehetett volna azonnal. Én, is így nyírom a füvet. A ház elé ál­lok, s aztán — ha már a felső részen levágtam a füvet —, fel- jebbállok. Más elé állni, számomra elképzelhetetlen. Még akkor is, ha csak magunk vagyunk kint a hegyen. Nézzük egymást, tehetetlenül. Ezentúl mindig így lesz? Hanem hirtelen csomagolnak. Lapát, ásó be az autóba, berreg a motor, indulnak. Azt se mondják: fapapucs. Ha nem köszön­tek érkezőben, úgy vélik, elmenőben már igazán felesleges. Egymásra nézünk. Nevetünk. Felszabadultan. A feleségem azt mondja vagy kérdi inkább: Teríthetek? Takács Tibor sokkal jobban ügyelnek gyer­mekeikre, mint például az egy-, vagy kétgyermekes szü­lők. Napi gondjaikkal sokszor egyedül, magukra maradnak. Ezért is volt szükség az össze­fogásra — magyarázta a vö­röskeresztes titkár. Ezekkel a családokkal köny- nyebb a kapcsolatteremtés, nyitottabbak, segítőkészebbek egymás iránt. Gyermekeik sem szégyenük a szeretetet. Köte­lességtudat, felelősségérzet, egymás féltése igen korán megmutatkozik az ilyen kiskö­zösségekben felnövő csemeték­ben. Ennek köszönhető az is, hogy velük van a legkevesebb probléma az óvodákban, isko­lákban. Nagyon hamar be tud­nak illeszkedni. A dunakeszi egyesület egye­lőre önfenntartó. A tagdíj 100 forint a három- vagy ennél több gyermekes családoknak. Pártoló tag bárki lehet. Sze­rény anyagi helyzetükön úgy is megpróbálnak javítani, hogy többféle pályázatot nyújtottak be. Felvették a kapcsolatot a helyi párt- és társadalmi szer­vezetek képviselőivel. Nagyon sok segítséget kaptak és kap­nak a könyvtártól, a József Attila Művelődési Központtól, a Mechanikai Laboratóriumtól és a Vöröskereszttől. Ez utób­bi vezetői ingyenes ruhaakci­ókat szerveztek (nemcsak az ő számukra). Molnár Sándor­né elmondta, hogy a Máltai Szeretetszolgálat sok ruhane-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents