Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-21 / 170. szám
1990. JÚLIUS 21., SZOMBAT f^fggfgp 9 Amerikai mintájú sikertörténet? Szabályok főj (oltásában Ki ne hallott volna tipikusan amerikai karrierekről, kitántorgott magyarokról, akik tejesemberként kezdték, és őt év múlva már hatalmas tejfeldolgozó vállalatuk volt, vagy mosogatóként dolgoztak egy vendéglőben, s néhány esztendő alatt ételbárláneot. építettek ki. Araerika, egyáltalán a Nyugat a korlátlan lehetőségek földje. De ki hallott már hasonló villámgyors karrierekről Magyarországon, most, a XX. század utolsó Legyen-e a hírlapíró fűszeres ? Rendszerváltás a kocsmában Optimista a kocsmáros. Pedig semmi oka rá, mostanában még annyi sem. Ügy volt, hogy megveheti a bisztrót, amit már tavaly óta bérel. Ki is glancolta szépen, örülnek az asszonyok Pilisszentlászlón, hogy legalább tiszta, gusztusos helyre jár az emberük. Mert úgyis oda járna, hová máshová? Akkor meg kapjanak valami többet is a pénzükért. Van játékautomata meg terasz meg kerthelyiség, s az ÁFÉSZ sem töprengett sokat: januárban megkötötték az adás-vételi szerződést, áprilisban Dombaiék megkapták a papírt, hogy övék a kocsma. Ám a helyi tanács ekkor közbelépett, s megvétózták az ügyletet. évtizedében? Talán érthető, hogy némi kétkedéssel fogadtam a hírét egy ilyen amerikai -mintájú hazai sikertörténetnek. Kétkedésem be is igazolódott, meg nem is, amikor megismertem Szegedi Lajos életpályáját. A fiatalember igen fiatalnak látszik, de az ember hajlamos idősebbnek nézni valakit, akinek négy műszakicikk-üzlete van a Csepel-szigeten. Szegedi Lajos még nincs harmincéves és huszonöt volt, amikor elhatározta, fordít élete során; géplakatosból vállalkozóvá lép elő. Piacozni kezdett, azzal kereskedett, amire éppen igény volt. A vásárok könyörtelen, kemény világa életre szóló tapasztalatokkal vértezte fel, miközben a bevétel megalapozta a jövőt. Alig egy év alatt összegyűjtött annyi pénzt, hogy megvásárolhatta az első üzletét. Árulhatott volna élelmiszert, bazárárut vagy bármi mást. Ö a szórakoztató elektronika, a hang- és videokazetták mellett döntött. Ügy okoskodott, hogy a kamasz gyerekek és a pályakezdő, szórakozni vágyó fiatalok minden időben és gazdasági helyzetben áldozni fognak szenvedélyükre. — Azt hiszem, abban különbözöm a többi vállalkozótól — mondja Szegedi Lajos —, hogy mindig minden fillért visszaforgattam az üzletbe. Tényleg csak annyit éltem fel, amennyi feltétlenül szükséges volt. A mai napig albérletben lakunk, bár a nagyobbik fiam már tízéves. Nem cserélgetem az autómat, egy tizenhat éves kocsival járok. Tulajdonképpen nincs semmim. Éppen két albérlet között vagyunk, mert a régi helyen felmondott a tulaj, kell a hely a nősülni szándékozó fiának. Szegedi Lajos az üzletekért igen nagy áldozatokat hozott. Az elsőre ráment a házassága, a másodikra az élettársi kapcsolata. Barátnője nem bírta a rendszertelenséget, az állandó távollétet és gyermekükkel együtt hazaköltözött Norvégiába. A fiatalembernek van üzlete Ráckevén, Tökölön, Szigethalmon, és idén januárban szerződéses üzemeltetésre vette át a szigetszentmiklósi Márka Skála Áruház híradástechnikai osztályát. Az árukészlet valamennyi boltban imponáló. Akár a kéttenyérnyi szigethalmi üzletben, akár az áruházi osztályon néz körül az ember, olyan, mintha a Bécsi út másik végén járna. — Sokfelé jártam Európában, lestem a boltokat — meséli. ■*- Rá kellett jönnöm arra. választani csak választékból lehet. Nincs elszomorítóbb, mint egy üres polc. A tököli üzlete ma az egyik legjobb, s ugyanez a bolt az ÁFÉSZ kezelésében csődbe ment. Igaz, Szegedi Lajos sok üzlete, ha kell, egyetlen nágy bolt. Ugyanis az egységek állandó CB-kapcsolatban állnak egymással. Ha az egyik helyen hiányzik valami, amit a vevő keres, a másik helyről kisegítik. A rádió arra is jó, hogy a főnök bármikor ellenőrizhesse az eladókat. — Látja, ebben is különbözöm a többi kereskedőtől — folytatja. — Azt kérdezik, hogy merem magukra hagyni őket. Nem félek, hogy kilopják a szemem? Azt kell mondanom, hogy nem. Fiatalokkal dolgozom, és függetlenül attól, hogy naponta rádiókapcsolatban vagyok velük, illetve ők egymással, havonta egyszer összeülünk és megbeszéljük a gondokat, értékeljük a munkát. Azt hiszem, büszkék arra, hogy ekkora önállóság mellett dolgozhatnak, de érzik, hogy a bizalomért megbízhatósággal, korrekt, tisztességes munkával kell fizetni. A beszélgetés közben kiderül, hogy a Szegedi családban nem ő az egyetlen kereskedő, öccse 1982-ben' hagyta el az országot, az NSZK-ban telepedett le. Igyekezett hamar kikerülni a lágerből, kölcsönt vett fel, ma négy videokölcsönzője van. — Már nem tartom a kapcsolatot vele — jegyzi meg kisA szomszédos Ausztriában az elmúlt hónapokban mind súlyosabb belpolitikai problémává nőtt a külföldi munka- vállalók ügye, köztük a becslések szerint mintegy ötvenezer illegálisan foglalkoztatott személy sorsa. Egyes becslések szerint ezeknek az illegálisan Ausztriában dolgozóknak mintegy 6—10 százaléka magyar, így bennünket különösen közelről érint az az intézkedéssorozat. amelyről a napokban egyeztek meg az osztrák koalíciós pártok. A döntés lényege, hogy egyelőre 1991-re és 1992-re — de a tervek szerint ezt a rendszert a későbbiekben is fenntartják — az osztrák munkaerő-állomány tíz százalékában szabták meg a legális külföldi munkavállalók arányát. Ez körülbelül háromszázezer munkásé rezignáltan Szegedi Lajos. — A jólét nagyon meg tudja változtatni az embereket. De biztos, az ő karrierje is közrejátszott abban, hogy én is belefogtam valamibe. Ismerem a kinti kezdő vállalkozók helyzetét, jól össze tudom hasonlítani a sajátommal. Én itt borotvaélen táncolok, úgy tudok fennmaradni, hogy mindent visszaforgatok az üzletbe. Tehát a munkám gyümölcsét nem élvezhetem. Rettegek, ha nem forog az áru, hiszen a bérleti díjat, a villanyszámlát, a vízdíjat, a szemétszállítást, a béreket és annak közterheit akkor is fizetnem kell, s az adómból legföljebb a pénztárgép árát írhatom le. Ügy gondolom, ez a legnagyobb különbség az öcsém és a vállalkozásom között, öt hagyták kibontakozni, beindítani az üzletet, és olyan elvonás van, amely nem a szabályok áthágására ösztönzi. Szegedi Lajos üzletmenete ugyancsak megérzi a két Csepel-szigeti nagyüzem válságát, a tömeges elbocsátásokat. Sokat jelent ugyan, hogy takarékszövetkezeti kölcsönnel huszonötezer forintig előtörhelyet jelent. Jelenleg mindössze 210 ezren dolgoznak legálisan Ausztriában külföldi állampolgárként, azaz csaknem harminc százalékkal nőhet ez a létszám már jövőre. Az illegálisan ott dolgozókat leszámítva — akik nyilvánvalóan az új lehetőséggel élve engedélyt fognak kérni — mintegy ötvenezer munkahely nyílik meg a külföldiek előtt. Az egyes tartományok külön- külön fogják szabályozni a náluk kiadható munkavállalási engedélyek számát. A rendelkezéscsomag fontos eleme, hogy azok a jelenleg illegálisan Ausztriában dolgozók, akik április elsejétől be vannak jelentkezve a rendőrségen, októberig rendezhetik munkavállalói státusukat. A többieket, akik április után érkeztek, vagy nincsenek bejelesztés nélkül lehet vásárolni, de ő újabb vevőcsalogatókon töri a fejét. Például gyűjtik a vevőik címeit. Ha valaki értékesebb árucikket vásárol, vagy többször betér kisebb- nagyobb árú holmikért, felírják a címét, és értesítik az esetleges leértékelésekről, kedvezményes akciókról. Most, azok a vevők, akik az üzlet által küldött levél borítékját bemutatják, száz forinttal olcsóbban vásárolhatnak meg bármilyen árucikket. A jövőről már nem tudunk sok szót váltani. Brékel a CB- rádió, Ráckevére hívják. Gazdasági biztonságot szeretne, mondja, olyan elvonási rendszert, amely nem fojtja meg az induló vállalkozást, amely nem kívánja a kereskedőtől, hogy a szabályok kijátszásával próbáljon egy kis lélegzethez jutni. Nyugodt, bizalomra épülő kapcsolatot az adóhatósággal. Olyan egyszerű lenne akkor a vállalkozó élete, teszi hozzá, majd így folytatja: — Mikor jelenik meg ez a cikk? — Július 21-én, szombaton — válaszolom. — Tudja mit? írja bele, legyen szíves, aki a tököli, szigethalmi és ráckevei üzletemben, vagy a Márka Skála híradástechnikai osztályán bemutatja ezt a szombati újságcikket, ezer forintos vásárlás esetén 100 forint engedményt kap. Megteszi, ugye? Móza Katalin lentve a rendőrségen, külön bírálják el. Aíci már egy éve legálisan dolgozik az országban, az olyan igazolást fog kapni, amelynek birtokában munkahelyet is változtathat. Az a külföldi pedig, aki az elmúlt nyolc év alatt öt évet legálisan az országban dolgozott, mentesül mindenfajta elhelyezkedési kötöttség alól, és lényegében a belföldiekkel azonos munkavállalói jogokat élvez. A magyarok számára is jó hír reális értékeléséhez azonban hozzá tartozik, hogy elsősorban a keresett szakmákban megfelelő képesítéssel rendelkezők, például ápolónők, kőművesek. egyes műszerészek számíthatnak jó eséllyel megfelelő állásra, és mindenekelőtt feltétel a használható német nyelvtudás. Illés György vb-titkár mutatja a peres papírokat, meg a jogszabályokat: az ÁFÉSZ az egyelőre érvényben lévő földtörvény értelmében nem adhatja el a kocsmát. Egyrészt azért, mert ingyen kapta, „átszállással”. A tulajdonjog átszállásáról van szó: 1958-ban a Hangya Szövetkezet tulajdonában lévő telek, a rajta lévő kocsmával és bolttal együtt, úgy, ahogy volt, „átszállt” az ÁFÉSZ jogelődjére. Kenyeret és pálinkát Lehetne persze kibúvó. Azt mondja a földtörvény, hogy ha a szövetkezet nem gondoskodik a falusiak ellátásáról, akkor boltja és kocsmája átszáll az államra, illetve a helyi tanácsra. A vb-titkár rögtön élénk tiltakozásba kezd, még csak az kéne, hogy rájuk háruljon a tetőcsere, a festés, az állandó karbantartás gondja. És ha megunja a bérlő? Odébbáll, s lehet í .egint keresni az embert, aki vállalkozni akar, meg pénze is van. Ha a tanácsé a bolt, muszáj embert találni, a kocsmát nem lehet zárva tartani. Ez is az ő bajuk lenne. Jobb, amíg az ÁFÉSZ bajlódik a bérlővel. Ámde közbejött a másik törvény: privatizálni kell. A bérlemény vajon már magánkézbe adás? Ül a vb-titkár a közlönyök meg törvénykönyvek fölött, s töri a fejét. Fogós kérdés. Tiszta volna a dolog, ha eladná a kocsmát a szövetkezet, hiszen vevő is van * rá, méghozzá nagyon elszánt. De ezt nem lehet. Mert a jogszabály nem engedi. És ha az új földtörvény meg is engedné, akkor sem életbiztosítás, hogy a főtéren az a kis házikó mindig kocsma marad. Ha megunják, ha nem éri meg, ha elköltöznek, ha a gyerekeiknek más tervei vannak, ha az új tulajdonos inkább mosodát nyitna? Ki fogja garantálni a lakossági ellátást? Illés György azt mondja, rengeteg kikötést lehetne tenni, hogy a kocsma kocsma maradjon. De hogyan érvényesítenék? Ha egyszer magántulajdon — milyen alapon szól bele bárki? Mert ugye a pártállamban akkor is volt pálinka, ha a fene fenét evett. Kenyér és pálinka mindig volt, bármilyen áron. A tanácselnök, a párttitkár bármit elkövethetett, csak egyet nem. Nem zárathatta be a kocsmát. No de a Józsi vagy a Lajos? Szedi a sátorfáját, s nyit egy boltot Szentendrén vagy Po- mázon, ha neki az éri meg jobban. Nem jutunk zöld ágra a vb- titkárral. Patthelyzet van Pilisszentlászlón. S ha jönne is az új földtörvény, ha a kisgazdák megkapják a maguk negyvenhetét, akkor sem bírnak előrelépni. Mert 47-ben ez a telek, rajta a kocsmával meg a bolttal, a Hangya Szövetkezeté volt. A Hangya nem éledt még újjá a faluban, de ha meg is tenné, a szövetkezeti tagság nem öröklődik. Ki hát az eredeti tulajdonos, s ha nincs ilyen, miért nem lehet eladni annak, aki meg akarja venni? Néhai Váradi A kocsmáros optimista, még ebben a paragrafuskáoszban is. Visszacsinálták az üzletét, amibe már annyit feccölt, aminek örülnek a falusiak, s amire mindenki szerint szükség van. A kocsma jog szerint mégsem az övé. És ez az optimizmusán mit sem rontott, továbbra is szépíti, vezeti, gondját viseli a falu egyetlen szórakozóhelyének. Bízik benne, hogy övé lesz egyszer, a rendszerváltás igéi szerint neki áll most a világ. Ha a kocsma dolga meg is oldódik valamiképp egyszer — végül is doktor urak vezetik most az országot —, még mindig ott van a szomszédságában az ABC. A helyzet ugyanaz. Ugyanaz a telek, ugyanaz a Hangya, amelyről ugyanúgy átszállt a tulajdonjog meg a kötelezettség ugyanarra a szövetkezetre. A különbség az, hogy a boltot még nem akarják eladni. Bár a kocsma példája szerint talán nem is tudnák. Hiszen a bolt alatt a telket ingyen kapta a szövetkezet, s a rajta lévő Hangya-boltot lebontották, annak helyén épült a közért. Kié a telek, kié az épület, és kinek kellene? S meddig lehet visszanyúlni a tulajdonviszonyokban? 58-ig? 47-ig? Vagy még messzebb? Talán egészen az ősidőkig, mondjuk a harmincas évekig, amikor a nagyapám — akár hiszik, akár nem —, néhai Váradi Jenő történetesen éppen Pilisszentlászlón volt fűszeres. Ên meg vagyok az örökös. Most, a nagy privatizációs hercehurcában jutott eszembe, mégiscsak illenék megnézni ősi jussomat. Ne érjen váratlanul, ha egyszer csak jön a végzés, hogy köteles vagyok vegyesboltot tartani Piliszentlászlón. Mert születhet olyan törvény, hogy költözzek oda, ahol a boltom van. Hogy kölcsönöket vegyek föl, hogy sörösládákat cipeljek? Hogy „szálljak át”? A ■másik meg, aki mondjuk éppen Pilisszentlászlón, nagyapám boltjától két házzal arrébb maszek boltot vezet a családi ház nyári konyhájában, visszakapná esetleg a Hajdúságban dédapja földjét. Ö meg lemehetne szántani, aratni? Mikor az ő szakmája a kereskedés, s már tízéves kislánya is a bonbonosdobo- zokat árazza? Nyugodjunk békében Szép kis népvándorlásnak nézünk elébe. Persze ha rám tukmálnák a nagyapám boltját, azonnal eladnám. Mondjuk a helyi tanácsnak, hiába kapálózik ellene kézzel-lábbal a vb-titkár. Majd nem kapálózik, ha jegyző lesz. Továbbadja szépen annak, aki megveszi. És akinek a jogszabály megengedi. Most már csak az a kérdés, milyen lesz a törvény. Hogy megengedi-e majd az ÁFÉSZ-nak, hogy megszabaduljon a kocsmájától, hogy megengedi-e Dombaiéknak, hogy teljesen a maguk urai legyenek a kocsmájukban, vagy olyan-e, hogy nekem kell nagyapám miatt visszatérnem ősi foglalatosságunkhoz, amely egyébként már kihalt a családból. Netán olyan, hogy munkaadója lennék azoknak a boltosoknak, akikhez most legföljebb vásárolni mehetek be, s akik attól rettegnek, hogy mikor kerülnek az utcára. Mert a privatizációs törvényről ők is hallottak. Bizonytalanok azóta, félnek és várnak. Csak nagyapám nyugszik békében a főváros egyik külvárosi temetőjében. ö az egyetlen, akit nem fenyeget a veszély, hogy újra cukorkát kell mérnie. Bár a fene tudja. Lehet, hogy még a föltámadásról is hoznak törvényt. Jakubovits Anna Ötezer munkahely Nyelvtudás és jó szakma kell «
