Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-16 / 165. szám

EE S T MEG VEI XXXIV. ÉVFOLYAM, 1G3. SZÁM Ára: 5,SO forint 1993. JÚLIUS 13., HÉTFŐ Szociáldemokrata hétvége Szétváltak az egyesülök Ügy látszik, alig múlhat el hét szocdemes botrány nélkül. Szociáldemokrata pártból már három is mű­ködik hazánkban. A Petra­sovits Anna vezette MSZDP szombaton rendezett orszá­gos értekezletét kínos inci­dens zavarta meg, amikor is egy férfi röpiratokkal igye­kezett hangulatot kelteni az elnök asszony ellen. Az ér­tekezlet egységesen kiállt Petrasovits mellett. Ugyancsak szombaton, Debrecenben, tíz megye szocdemei tanácskoztak, s itt már nem volt; ilyen ked­vező az elnök asszony tevé­kenységének megítélése. Olyannyira nem, hogy a részvevők határozott köve­telésére eltávolították Pet­rasovits Anna fényképet a párt debreceni székházából. Bírálták a körülötte kiala­kult klikket, bűnözőknek nevezték őket, és a Petraso- vits-csoport nélküli politizá­lás mellett álltak ki, hangsú­lyozva: a szociáldemokrácia lejáratott tekintélyét csak a vidék állíthatja helyre ha­zánkban. Akadt meglepetés a deb­receni táj értekezleten is. Ugyanis déielőtt Takács Im­re, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy együttműködési szövetséget ajánlott az MSZDP-nek, s erről előzetesen meg is álla­podott Petrasovits Annával. Délután azonban Takács Imre azt közölte, hogy sem­misnek tekinti a korábbi megállapodást, mert a bur dapesti értekezleten zavar­keltő kijelentés hangzott el pártjával kapcsolatban. Takács Imre hangsúlyoz­ta: nem közeledett az SZDP az MSZDP-hez, csupán vá­lasztási szövetséget ajánlott. De nem tudnak egy olyan párttal együttműködni, amely 30 millió forint fel- használásáról nem tud el­számolni a tagságnak. E halom pénz sorsa to­vábbra is rejtélyes, ugyanis Petrasovits Anna a szombati budapesti értekezleten ugyancsak elhatárolta ma­gát és pártját ezektől a pénzügyi kérdőjelektől, Valutásfoolthan sokkal drágább Mától mégis áremelés Akkor mától toljuk? A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a ter­melői ár és a fogyasztási adó emelésével összefüggésben hétfőtől emelkedik az üzem­anyagok fogyasztói ára. A motorbenzin átlagosan 20 százalékkal (literenként 5.50—6,50 forinttal) a gáz­olaj 30 százalékkal (literen­ként 5 forinttal) lesz drá­gább. A 86-os normálbenzin ára 33,50 forint, a 92-es ok­tánszámú szuperbenziné 35.50 forint, a 98-as oktán­számú extra szuperbenziné 37.50 forint lesz. Az ólom­mentes szuperbenziné — környezetvédelmi szempon­tokra is tekintettel — 37,00 forint lesz. A gázolaj' új ára 22.00 forint literenként. Eze­ket az árakat az üzemanyag- töltő állomások hétfőn 0 órá­tól, illetve üzemkezdettől al­kalmazzák. A kormány döntése alap­ján július 16-tól magasabb lesz a dohánytermékek és az égetett szeszes italok fo­gyasztási adója. Az ebből adódó áremelkedés átlagosan mintegy 25 százalékos. A fogyasztási adó mértékének változása mellett a tényleges áremelkedés attól függ, hogy a gyártók és a forgal­mazók a gyümölcspálinkák, a kommersz szeszes italok, a borpárlatok és a brandyk, továbbá a különféle cigaret­ták, a szivar és a fogyasztói dohány konkrét árát illetően hogyan döntenek. Július ló­tól a zárt elszámolású diplo­mataboltok kivételével a konvertibilis valutáért áru­sító - üzletekben történő el­adásoknál megszűnik a fo­gyasztási adómentesség, itt az áremelés mértéke az elő- zőekben jelzettnél nagyobb is lehet. Ab Mi$M Esémbékofí ÍT€sk€§éz&iH 1 még nem árnyékkormány Árnyékkormány létrejöt­téről hazánkban még korai volna beszélni, az ezzel ’kap­csolatos találgatásokkal el­lentétben nem is ezt, hanem ellenzéki szóvivői rendszert alakított ki az SZDSZ — je­lentette be vasárnap Zsám- békon, az SZDSZ parlamen­ti frakciójának kétnapos ülését követő sajtótájékozta­tón Pető Iván, a frakció helyettes vezetője és Hack Péter, a frakció vezetőségé­nek tagja. Mint elmondták, a frak­ció kétnapos ülésének el­sődleges témája az aktuális politikai helyzet értékelése volt, a Parlament alakulása óta eltelt több mint hetven nap és a kormány első öt­ven napjának tükrében. A tanácskozáson kikristályoso­dott álláspont szerint az SZDSZ úgy Ítéli, hogy az MDF és az általa kialakított koalíció rendkívül komoly politikai hibákat követett el. Hosszan késlekedett azzal, hogy megalakítsa a kor­mányt, és — különösen a választásoktól számítva — sok idő telt el, míg első in­tézkedéseit meghozta. Az SZDSZ véleménye szerint a kormányzat véglegesen el­szalasztottá azt a történelmi lehetőséget, hogy a rend­szerváltás pillanatában való­di politikai és gazdasági for­dulatot hajtson végre. Ez a lehetőség már nem tér visz- sza, ezért a kormányzati té­nyezőket súlyos felelősség terheli. Az Antall-kormányzat te­vékenysége az SZDSZ-érté- kel'és szerint rendkívül el­lentmondásos, s ugyanakkor hibát hibára halmoz. Egyik példája ennek a pénzügyi csomag előterjesztésének bi­zonytalansága : parlamenti megerősítést kért olyan dön­téshez, amelyet saját hatás­körében is meghozhatott volna, de amikor komolyabb ellenállást észlelt, az elhang­zottakra való érdemi reagá­lás nélkül vonta vissza a be­terjesztést. Ugyancsak a kormányzat tevékenységének kritikája­ként hangzott el, az önkor­mányzati törvénytervezet elkésett előterjesztése, rá­adásul a tervezet egyértel­műen centralista törekvése­ket, takar, így az ellenzék számára teljességgel elfo­gadhatatlan.. Ebben a politikai helyzet­ben az SZDSZ-frakció, min­den eshetőségre felkészülve, első lépésként, átalakította eddigi parlamenti vezetési struktúráját: olyan rend­szert hozott létre, amelyben minden fontosabb kormány­zati területen állandó szóvi­vők képviselik, ismertetik az álláspontját. A 26 tagú testület általános szóvivője Tölgyessy Péter, Hack Pé­ter, Magyar Bálint, Pető Iván és Tardos Márton. Azt is bejelentették, hogy létrehozzák az SZDSZ Gaz­dasági Kollégiumát, amely­nek — Tardos Márton, Bor­si Mátyás és Teliér Gyula vezetésével — az lesz a fel­adata, hogy a gazdasági át­BBIPOMTMAI Országos szövetségbe tömörültek a munkástanácsok a szombaton Budapesten rendezett gyűlésen, ahol az MDF Mimkásérdekvédelmi Tanácsa ügyvivője méltatta e vállal­kozás jelentőségét. ® Rehabilitációs üdülőt avattak Ba- konyszűcsön az egykori plébánia épületében. A társadalmi összefogással elkészült intézményben betegségből felgyó­gyult gyermekeket helyeznek el. © A Magyar Szakszerve­zetek Országos Szövetségébe tömörült szakszervezetek képviselői szerint sorra születnek a munkavállalói érdeke­ket és jogokat sértő kormányzati és parlamenti döntések — hangoztatja az MSZOSZ vasárnap kiadott felhívása. © Már a helyhatósági választásokra való felkészülés je­gyében szervezett háromnapos juniálist Szanazugban az MDF békéscsabai és gyulai szervezete. Abu Bmd az NDK-han ? Fegyver § párna alatt A nemzetközi terrorizmus egyik veszedelmes, körözött alakja az NDK-ban tartózko­dik — jelentette vasárnapi számában a N y ugat-B erhü­ben megjelenő Berliner Mor­genpost. A láp értesülése szerint az 52 éves Abu Daud- ról van szó, akit azzal gya­núsítanak, hogy részt vett az 1972-es müncheni olimpián az izraeli csapat ellen elkö­vetett túszszedő akcióban, amely véres drámába torkol­lott. . , A Morgenpost munkatár­sai kiderítették,, hogy Daud 1983-tól 1988 közepéig „VIP” (very important person, azaz igen fontos személyiség) mi­nősítéssel évente négy-öt al­kalommal szállt meg a kelet- berlini Palast Hotelben. Lak­osztályát Tarek néven vette igénybe, s bár a szálloda ve­zetője 1986-ban az alkalma­zottak tudomására hozta „Tarek” valódi kilétét, egy­úttal titoktartásra kötelezte valamennyiüket. A szállodai dolgozók a Morgenpost ri­porterei által felmutatott ' fényképen fölismerték a nemzetközileg körözött ter­roristát, akiről az egyik szo­balány azt állítja,, hogy a párnája alatt mindig ott .la­pult egy nagy kaliberű revol­ver. ...L................................ m enettel és a gazdaság stabilizálásival ; kapcsolat­ban . komplex programokat dolgozzon ki; A,rról is döntött az SZDSZ parlamenti frak­ciója, hogy saját' kutatóap- párátust hoz létre, amely Parlamenten kívüli szakér­tők bevonásával elsősorban a gazdasági szerkezetváltás miatt hátrányos helyzetbe került . régiókról , készít elemzéseket a frakció szá­mára. A Szovjetunió válságát nem a szocializmus elvei, hanem azok múltbeli elfer­dítése idézte elő — állapítja meg az SZKP programnyi­latkozata. A párt pénteken zárult kongresszusán elfoga­dott dokumentum, amelyet a Pravda közölt vasárnapi számában, hangoztatja: a párt a humánus demokra­tikus szocializmus felé való átmenetben látja a kiutat. A nyilatkozat elismeri v.ffyánakkör, hogy a vezetés a gyökeres viegújulás felé Vezető petészirojka irányítá­sában követett el hibákat: az új gazdaságirányítási rendszer egyelőre nem mű­ködik, nemzetiségi konflik­tusok rázkódiatják nieg az országot, a párt megújulása lemaradt az események mö­gött. Ebben a politikailag bi­zonytalan, káosszal fenyege­tő időszakban az SZKP ab­ban látja feladatát, hogy az állampolgári közmegegyezés pártjává váljon, biztosítsa a válság leküzdésében érde­kelt különféle politikai erők együttműködését. Ismét lesz legeltetési bizottság Fűbért fognak fizetni Az ország állatállománya ugyan , csökkenőben van, ám tartja magát a föltételezés: amennyiben jobbak lenné­nek a legeltetési viszonyok, nagyobb lenne a tenyésztői kedv is. Ennek megfelelően a Földművelésügyi Minisz­tériumban felülvizsgálják a legeltetési bizottságok mű­ködésével kapcsolatos ta­pasztalatokat, és új prog­rammal teszik lehetővé, hogy a földtörvény elfoga­dásával szinte egy időben ezek a bizottságok újra hiva­talba léphessenek — erről adott tájékoztatást Mezei János, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályve­zető-helyettese. A fennálló rendelkezések ugyan eddig sem akadályoz­ták meg a legeltetési bizott­ságok életre hívását, a ta­pasztalatok szerint azonban az országban mindössze né­hány működik belőlük. Á hazai gyakorlat szerint a mezőgazdasági nagyüzemek feladata a legelőterületek át­adása, biztosítása, ezt az ese­tek többségében meg is te­szik, ám az utóbbi időben egyre több helyen vita van a legelő bérbeadása körül. A gazdák sürgetik, hogy az új önkormányzat kialakulása után a bizottságok hatáskö­rébe kerüljön a legeltetés ügye. A megoldás legjobb módszere az lenne, hogy a földtörvény adta lehetőség kihasználásával a közösségi tulajdonba kerülő vagy ott lévő területeket a bizottság adná ki az állattartóknak, akik — ugyanúgy, mint ré­gen — fűbért fizetnének, és ez a pénz a bizottság közös kasszájába kerülne. A bevé­telből tartanák rendben a legelőt, fizetnék a pásztort és a vízszolgáltatást is meg­oldhatnák belőle. : Időgépbe ültek Visegrádon A visegrádi palotajátékok kétnapos rendezvényén mintegy ötezer néző előtt mérkőzött meg tizenegy erős ember a Toldi Miklós címért. A vendégek nemcsak egy színvonalas sportversenyt izgultak végig, hanem meg­ismerkedtek Zsigmond és Mátyás-korának életével, ze­néjével, lovagi játékaival. A Toldi ' Miklós-választáson egyébként bejött a papírfor­ma: a vetélkedést az esélyes­nek tartott dorogi Fekete László nyerte, aki a malom­követ 416 centiméterre dob­ta, a rudat pedig 124,3 má­sodpercig tartotta. Második: Gondola Bertalan Szolnok­ról, 404 centiméterrel és 98 másodperccel. A harmadik helyét Pest megyei induló szerezte meg, Krebsz György Kismarosról. Eredménye 400 centiméter, illetve 92 má­sodperc. (Tudósításunk a 4. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents