Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-09 / 134. szám
10 1990. JÜNIÜS 9., SZOMBAT vezte a szépen hangzó önkormányzatot; valamiféle utó- pisztikus minitársadalmat. Olyan emberekből, akik megszokták, hogy pofonokat kapnak és olyanokból, akiket arra nevelt az élet, ha kell valami vedd el, üss oda, olyanokból, akik akaratuk gyengesége miatt kiszolgáltatottjává váltak az alkoholnak, akik elváltak a feleségüktől, s önálló életet már nem tudtak kezdeni, csövesekből és intézetiek- ből. A legnagyobb hangúnkat, és a legnépszerűbbeket választották vezetőnek. A folytatás könnyen kitalálható. Diktátorok kerültek ki a tömegből, akiknek voltak barátaik is, nekik tehát előnyök jártak. Elkezdődött a találgatás, sikkasztásokról suttogtak.., Hogyne, hiszen ingyen-adományok érkeztek, szinte számo- laítónul. Most vége a demokráciának. Az önkormányzat vezetője nem titkolja, öt nem válthatják le a táborlakók, az ügyeleteseket, kapuőröket sem. A kiválasztás egyetlen kritériuma pedig, hogy „szeszmentes” legyen a kiszemelt ember. Az önkormányzat ezekből áll. Bálikit kiutasíthatnak a táborból. Megnyugtatnak, a kizárás előtt háromszor figyelmeztetik a delikvenst! De ha úgy esik — mint néhány napja — akár este tízkor is összeverbuválják az önkormányzatot és döntenek a renitens sorsáról, a többiek érdekében. Nincs apelláta. Ha az őr úgy látja az „otthonba” megtérni szándékozóról, hogy ivott — sétára utasítja. Általában két óra a friss levegőn elég a kijózanodáshoz. Meg is van a szigornak az eredménye, megváltozott a táborlakók összetétele. A csöveseket például eleve be sem engedik. Hogy mi a különbség a csöves és a hajléktalan között? Az előbbi életforma, az utóbbi állapot. Kiválogatják tehát azokat, akiken segíteni lehet, akiknek cßak „állapota” az elesettség. Azok jöhetnek — ha nem tatarozzák az épületeket. Megpróbálják a gödörből .kiráncigálni ezeket az embereket. Papírokat szereznek. Al- koholelvonó kúrára küldik. „Otthonon” belül is alkoholtilalom van. a visszaesők nevét „szégyentáblán” jegyzik. Munkát is felhajtanak, esetleg munkásszállást. Előfordul, hogy a kimosakodott, kereső, s nem alkoholista embert a családja is visszafogadja. Vgy tervezik, az egyik, épüNincs az a „katonás” rend tért háromszori étkezés és tiszta ágynemű dukál. Meleg vízzel zuhanyozhatnak, sőt hetente háromszor orvosi rendelés is van. A legtöbb hajléktalan papírok nélkül érkezik. Az igazolványaikkal mintha a személyiségüket is elveszítették volna. Némelyik arra sem emlékszik pontosan, mikor és hol született. Olyankor kezdődik a nyomozás. Fontosak ezek a cetlik, mert a „meghatódon kívül” mindenhez papír kell. Anélkül nincs munka, munkásszálló sem. A kórházak •nfem fogadják — az állandó lakhely nélküli — a beteg hajléktalanokat. Szóval a jogrendszerünk mintha visszalökdösné a gödörből kimászni szándékozót. És a „gödörben” egyre többen vannak. A szociális háló, és a refrénként visszatérő ígéret ellenére, hogy az áremelés nem, a szegélyeket,sújtja, i a hajléktalanok száma nőtt, s tavaly decemberben már-már belakták a pályaudvarokat, aluljárókat. Végül megkapták a Budaörs és Budakeszi közötti laktanyát. Volt nagy felhajtás. Televízió, újságírók, rádiósok adták egymásnak a kilincset. Nagy Bandó időnként nyilatkozott, máskor szerMegaihatott a kapu elStti fabódéban. Jó hely az, ha csak összekuporodva fér is el az ember. Azt mondták neki, később jöjjön, este tíz után, akkor esetleg meg is fürödhet. Szabó István tulajdonképpen hálás. Jól bántak vele. Csodálkozik rajta, mert a balesete óta megváltozott minden. Nem állnak szóba vele az ismerősei, az emberek kerülik ... Jókora zuhanás volt. A padláson dolgoztak. Vitte a két maiteres vödröt és megcsúszott. Leesett a pincéig, nyolc méternyit, ösz- szetörte a fejét. Műtötték, mert megsérült az agya is. Nyolc hónapig volt a kórházban, akkor kiengedték. Mondták, menjen majd, vissza, tesznek be platinát. Nem ment, mert volt ott valaki, akit másodszor is megműtötték és belehalt. Megbénult a keze, a lába is nehezen engedelmeskedik, koldulni jár. Egy-két óra alatt összejön kétszáz forint, de kapott már egyben ötszázat is, akkor napokig nem kellett koldulnia. Futotta belőle az Éva vermutra, kenyérre, cigire. Most a Keleti pályaudvarhoz indul koldulni, kell a pénz. Gyalog megy. De este tízig megjárja oda-vissza a budaörsi, hajléktalan tábortól a pályaudvarig ... Ne kéregess, menj el dolgozni! (Ismeretlen költő) — ez a kézzel írt figyelmeztetés fogad az önkormányzat vezetőjének ajtaján. Sztoits András mindenekelőtt kiigazít, nem tábor ez, nem is menhely, hanem otthon. Lehet, hogy úgy gondolja, ezzel túlzott reklámot csinált a helynek, mert rögtön hozzáteszi, most nincs felvétel, átépítik a nagyobb bódék némelyikét. Így sajnos a négyszázötvennyi férőhely mindössze kétszázra apadt. Amúgy is csak azok jöhetnek, akiknek van Köjál-papírjuk, igazolás pedig csak annak jár, akit megfürdettek, s ruháját fertőtlenítették. De ha egyszer valaki bejutott ide, az maga a paradicsom a korábbi állapotához képest. Harminc forinletet a családos hajléktalanok kapnák meg, hogy a gyermeküket kihozhassák az intézetből. Lesz varroda és szerveznek majd kőművescsoportokat, akik munkáját megrendelheti az építeni szándékozó. Már most is van bedolgozói részlegük, faszenet csomagolnak papírzsákokba. Szóval az otttókók jól hasznosítják a sokmilliós laktanyaépületeket. Az áramot, a fűtőanyagot, az alkalmazottak fizetését a Fővárosi Tanács adja. Megválogatják kit vesznek fel, most például senkit, máskor meg csak azokat, akik nem reménytelenek. Csöveseket nem fogadnak, kívül rekednek a „szipózók”. kábítószeresek is. A társadalom valamennyi baját nem vállalhatják magukra... Régebben nem volt őrség, most megszervezték. mióta a „támadás" volt. Mint annak idején mi is megírtuk. megtámadták a tábort. Tizenöten lehettek, botokkal jöttek, szétverték az iroda berendezését. Nem szívesen beszélnek erről az önkormányzat tagjai. Tudják, kik voltak, Budakesziről jöttek. Azzal zárják le a témát; rendőrségi ügy. Adomány érkezik. Nagy kartonban hozzák a csomagolat- lan cigarettát. Fölteszik a szekrény tetejére, jó lesz majd a vezetőknek, őröknek, ügyeleteseknek — mondják. Sétára invitálnak. A konyhán borsólevest és estére babfőzeléket főz a szakács. A lakóépületben katonaságtól visz- szamaradt emeletes vaságyak egyikén alszik csak valaki. Szeme körül lila véraláfutás. Nem emlékszik, hol szerezte a monoklit és a papírjait is elveszítette. Megmutatják a fürdőszobákat és az átépítés alatt lévő kimeszelt helyiségeket, valamint a faszéncsoma- golót. Az egyik barakkajtón kézzel írt plakát: Szenzáció minden nap! Elbúcsúzom. A tábor kapujánál ott az őrbódé. Ajtaján a tábla: Átépítés miatt a felvétel szünetel. Azon morfondírozom, vajon az az öreg koldus gyalog visszaér-e a Keletitől este tízig? Mátrai Tibor Megaihatott az őrbódéban Babfőzelék lesz a vacsora Bedolgozói munka, széncsomagolás (A szerző felvételei) Elhagyott szavak BEDÓ Kitalálták, felhasználták, elátkozták. Elátkozták, felhasználták, elhagyták, újra felfedezték. Az 1880 és 1944 között élt francia mérnök, üzemszervezési szakember, Charles Bedeaux (az újabb írásmód szerint Bedaux) aligha gondolhatta, leleménye világhírt szerez neki, halhatatlanná teszi a nevét. Ö egy mérési módszert talált ki. A jó munkás egy perc alatt nyújtott teljesítménye volt az alap, s ennek az egy bedónak nevezett egységnek a hatvanszoros szorzata adta ki az idő- és a darabbér kombinációjaként a megkövetelt teljesítményt. Aki teljesítette, az megkapta az alapbérét. Aki többet nyújtott, prémiumban részesült. Aki nem volt képes tartósan elérni a jó munkásra alapozott szintet, az mehetett világgá. Egyszerű. Az. Ez az egyszerű valami azonban hatalmas sztrájkhuliámokat keltett a világ sok országában. Bedeaux-rendszer. Ahogyan hazánkban nevezték: bedórend- szer. Egy 1932-ben kelt és a belügyminiszterhez küldött főispáni jelentés szerint a megye nagyiparosainak körében „.. .megütközést kelt a munkásság szervezkedése ... egyes elemek ugyanis azért lázíta- nak, mert a Bed(eaux) r(endszer) alapján fizetett felnőtt munkások bérének a kezdők csupán 20-30 százalékát kapják”. A világgazdasági válság időszaka volt ez. Amikor másféle „megütközéseknek” mások voltak az alanyai. Az 1931. december 12-én kelt rendőrségi jelentésben ez olvasható: „Gyomron annyira elhatalmasodott a kommunista szervezkedés, hogy a főszolgabíró szükségét érezte önként jelentkező Nemzeti Munkavédelem-tagoknak munkábaszólítás nélküli igénybevételét ezen gyanús mozgalmak megfigyelésénél. Á n. m. v.-tagok ezen önként vállalt megfigyelő szolgálatának köszönhető, hogy november 22-én Budapestről kiküldött detektíveknek sikerült 13 fiatal kommunistát elfogni. Ez alkalommal 13 n. m. v.-tag vállalt önként és minden díjazás nélkül szolgálatot a csendörség megerősítésénél.” Az elégedetlenség okaira némi fényt vet, ha beleolvasunk a Népszövetség egyik intézménye, a Bureau International du Travail (Nemzetközi Munkaügyi Hivatal) 1934-ben készített jelentésébe. Ott az áll, hogy „ ... a 25 év alatti ipari munkásoknak a 42 százaléka volt munkanélküli Magyar- országon, míg Németországban 26,1, az Egyesült Államokban 28,5 százalékot tett ki ez az arányszám”. Jól fizetett a bedó- rendszer a munkaadóknak, hiszen volt kik között válogatni, s akinek nem tetszettek a feltételek, mehetett, volt jelentkező a helyére éppen elég. Ilyen kiszolgáltatott körülmények között — a bedórendszer virágzásának ideje a húszas években kezdődött Európában, hazánkban tág körben a húszas évek végétől került alkalmazásra — aligha lehet csodálkozni azon, ha dr. Földes Ferenc 1941-ben, Cserépfalvinál megjelent könyvében — Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon — azt olvashatjuk: „Az ipari munkások leány- gyermekei elenyészően csekély számban jutnak be a középiskolába: 13 046 közép- iskolás lány közül 89 volt 1930/31-ben ipari munkás gyermeke.” Ezek szerint lehetett „sokat” keresni a bedórendszer segítségével, ám kérdés, mennyi volt az a sok, mire futotta belőle . Először a tízes évek közepén kapott, az első világháború körülményei közepette, tág teret a Bedeaux-rendszer a fejlett tőkés országokban, majd a világgazdasági válság — 1929—1933 — emberfeleslegét segítette a gyárkapukon kívülre. S jött a második világháború ... Következtek az ötvenes évek — „szocialista” — normarendezései... Ok, magyarázat mindig volt arra (van arra, lesz arra), miért szorítanak egyet a présen. Ma a megyében az ipari munkások közül minden második — egészen pontosan 49 százalék — dolgozik teljesítménybérben, annak valamilyen formájában. Bedórendszer? Ma senki sem ellenezné. Egészen addig, míg rá kerül a sor ... Mészáros Ottó
