Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-02 / 128. szám
1990. JÚNIUS 2., SZOMBAT 9 Vismmdmdés helyett — kiindulási pont Azt mondják a kisgazdák... A földprogramot tűzve zászlajára, kiváló taktikai érzékkel stratégiai győzelmet aratott a Független Kisgazdapárt. A diadalt hozó jelszó politikai töltésének vizsgálata a politikai elemzők feladata. Inkább az 1947-es földtulajdonviszonyokhoz való visz- szatérés gazdasági következményei után érdeklődött a Figyelő című gazdaságpolitikai hetilap munkatársa a párt egyik agrár- szakértőjétől, dr. Magyar Gábortól. g] ön, mint a nádudvari KITE volt igazgatója, nyugállományú MÉM-miniszterhelyetíes, a nagyüzemi mező- gazdálkodás képviselője és irányítója hogyan került a kisüzemi gazdálkodásra esküdő Kisgazdapártba? — Hajdú származék lennék, aki gyermekkorától fogva előbb az iskolai szünidőkben, később mint a pallagi Mezőgazdasági Főiskola szélnek eresztett hallgatója apám földjén dolgoztam. Dolgoztam, ameddig a kuláklistázások következeiében lehetetlenné nem vált a gazdálkodás. E Kisgazda-indíttatást követően, miután kényszerből megszakított egyetemi tanulmányaimat sikerült befejeznem, dolgoztam kísérleti gazdaságban, állami gazdaságban, téeszben, tanítottam az egyetemen, voltam 'termelési rendszer igazgatója, kineveztek miniszterhelyettesnek. A Kisgazdapártnak tavaily decemberben ajánlottam fel szakmai tapasztalataimat. B Sokan félnek — jobb esetben is aggódnak — az önök agrárprogramjától, attól, hogy az 1947. december 31-i földtulajdonviszonyokat akarják visszaállítani. Ügy vélik, hogy ezzel felrobbantják az ország úgyszólván egyetlen sikerágazatát, a mezőgazdaságot. A Kisgazdapárt agrárprogramjának lényege a mezőgazdasági termelés magántulajdonra való visszaállítása. Az 1947. december 31-i földtulajdoni helyzet azonban nem az idevaló visszarendeződést, hanem kiindulási pontot jelent. Akitől tehát ettől az időtől kezdve bármilyen módon, kártérítés nélkül elvették a földjét, annak, ha az kérvényezi, visszaállítják a földtulajdonjogát. A jogszerűen gazdát cserélt földekre ez természetesen nem érvényes, hiszen 1947 és 1961 közötti körülbelül 400 ezer jogszerű adásvételi szerződés keretében körülbelül egymillió hektár cserélt gazdát. Azok sem kérhetik földtulajdonjogaik helyreállítását, akik Nyugaton kártérítést kaptak a kényszerből itthon hagyott földjeikért. B A tulajdonosoknak a visszaigényléssel egy időben nyilatkozatot kell tenniük, hogy mit akarnak a földjükkel csinálni: maguk akarnak gazdálkodni, bérbe adjál? vagy vagyoni betétként a téeszben hagyják? Véleményem szerint a földek 20—25 százalékára nem lesz visszaigénylő. Elsősorban azért, mert például a hajdani gazdák városlakó utódai között úgy elaprózódik az örökölt föld, hogy 100 kilométeres távolságban nem tudnának mit kezdeni egy-két hektárral. A földtulajdon ugyanis kötelezettségekkel is jár. Adót kell utána fizetni, gondoskodni kell a megművelésről stb. Ü Ha a földmagántulajdon alapján állnak, kik lesznek a gazdátlan földek új tulajdonosai? A közbirtokosság. Ezeket 8 földeket a helyileg illetékes ön- kormányzatok tulajdonába kell adni, amelyek azt bérletbe vagy örökbérletbe adják a főfoglalkozású gazdáknak. Az így befolyt összegek pedig a helyi önkormányzatok büdzséjét gyarapítják. Csak azok az állami gazdaságok maradnának továbbra is állami tulajdonban, amelyek eredetileg is kincstári birtokok, koronaura- dalmak voltak. B És mi lesz a többi vagyonnal az épületekkel. a gépekkel, amelyekkel eddig a téeszek gazdálkodtak? A téeszek állóeszközvagyo- nát a téesztagok hozták össze. Ezt a vagyont az ott eltöltött idő és az ott szerzett jövedelmek arányában nevesíteni kell. Az emberek tehát az így nevesített vagyonrész után kapnának részesedést. B Ehhez azonban használni keil azokat az eszközöket. Szántani kell a traktorokkal, aratni a kombájnokkal. Az istállóknak állatokat kell gondozni, a takarmánykeverőkben tápot kell gyártani stb. Ki fogja mindezt csinálni, ha egyszer a saját földjén fog gazdálkodni? A 1947. december 31. óta eltelt majd négy évtized a falusi örökösök földjét is elaprózta. Egy-két hektárból pedig falun sem lehet megélni. Ezért a téesztagság nevesített vagyonát ott kell összpontosítani, ahol az emberek dolgoznák. Például, ha valakit a baromfitelepen foglalkoztatnak, akkor a rá jutó vagyonrész a baromfitelepben testesüljön meg. A maradék hányad után természetesen bérleti díjat fizetnének. A téeszek gépesítési ágazata növénytermesztő vállalkozássá alakulhatna. Az ott dolgozó emberek vagy gépi szolgáltatást adnának a gazdáknak, vagy maguk is földet bérelve önállóan termelnének. A téeszek helyén tehát egymással üzleti kapcsolatban álló magánigaz da sági váll alkozáso k füzére alakulna ki. A hajdani téeszközpomt munkatársai pedig — úgyszintén szolgálatszerűen — piackutatással, beszerzés- és értékesítés-szervezéssel, szaktanács- adással stb. foglalkoznának. Ez sem új dolog, hiszen a háború előtt ezt a feladatot a Hangya- szövetkezetek és az úgynevezett gazdasági felügyelők látták el. H Ügy tűnik, hogy a Kisgazdaprát a földtulajdonkérdést tisztán politikai ügyként kezeli. Mi a biztosíték arra, hogy a magyar mezőgazdaság nem hanyatlik vissza, hogy javul a hatékonyság? Jelenleg a kistermelők állítják elő a mezőgazdasági termékek közel 40 százalékát, egyes termékeknek, például a sertésnek 60, a zöldségféléknek a 90 százalékát. Ha ezek a kistermelők és a leendő egyéni gazdák a saját földjükön olcsóbban termelik meg a sze- més- és szálastakarmányt, mint amennyiért most megvásárolják, javulni fog a jövedelmezőség, kereslet esetén növekedni fog a termelés. A téeszeken belül kialakuló vállalkozásoknál is javul a jövedelmezőség, mert a jelenleg felduzzasztott bürokratikus irányítás igen maigas költsége — a termelési költségek mintegy 20 százaléka — lényegesen csökken. Ezenkívül itt is együtt jelentkezik a vagyon- és jövedelemérdekeltség, mert a nyereség felhasználásáról maguk a vállalkozók döntenek és nem a szövetkezet egy-két vezetője. Mindent összevetve az a meggyőződésem, hogy a föld- tulajdon viszonylag gyors helyreállítását követően a föld- használat átalakulásához, az ehhez szükséges feltételrendszer kialakításához hosszabb időre van szükség. Az átmenet tehát fokozatosan a hazai ellátás és az exportérdekek megsértése nélkül fog véghezmen- ni. . Bonyhádi Péter AZ AGRÁRVILÁG HÍREI A lúdtartó vállalkozók vigyázzanak, mert az idén túltermelés várható: 2 millióval több naposlibát keltetnek, mint tavaly. Az elmúlt évi tolltermelés 50 százalékát még nem adták el. A pecsenyelibákat a VI—VIII. hónapi értékesítésre állítsák elő, más időszakban értékesítési problémák várhatók. ★ Uj kistraktor gyártását kezdi meg farmergazdaságoknak a Tobi nevű kiserőgépéről ismert veszprémi ROBIX Mezőgazdasági Gépgyár. A kéttengelyű 6-8 kilowattos kistraktor alkalmas többhektáros farmergazdaságok művelésére. A traktor NSZK-licenc alapján készül és várhatóan ez év közepén kerül piacra. ★ Az idei gyümölcs-világpiaci helyzetet az jellemzi, hogy: — szamócából már második éve alacsony a kínálat — a málnapiacon túltermelés van, de a „gurulós” málna eladási lehetőségei 1990-ben várhatóan javulnak — a fekete- ribizliből keresleti piac ígérkezik, a tavalyinál mintegy 60 százalékkal magasabb árakkal. ★ A mezőgazdasági vállalkozók magánexportjának megkönnyítését kérelmezi a Magyar Kertészek Egyesülete. Szerintük lehetővé kellene tenni, hogy a vállalkozók által megtermelt zöldség, gyű mölcs, szőlő, dísznövény, vi rág és szaporítóanyagoikat a vállalkozók szabadon vihessék ki sa termelésükhöz szükséges anyagokat, eszközöket a szükséglet szerint vámmentesen hozhassák be. Vásárolt árut azonban csak exportjoggal rendelkező vál lalaton keresztül exportálhas sanak. Ennek jelentőségét mutatja, hogy például amikor Budapesten a szép gerbera ára szálanként 4 forint, Bécsben 5 schilling. És mégis mozog a föld ! Miért éppen ’47 a nagy vízválasztó? Lehet, hogy a középkori csillagászok mégsem tévedtek olyan nagyot, s a föld körül forog minden? — Ilyen képzete támad a magyar gazdaság reformkísérletét szemlélőnek. A halódó magyar ipar veszteséges vállalataiért nem tülekszik senki. Nem verik a régi tulajdonosok a kormány asztalát. Annál többen remélik, hogy visszakaphatják az elődök földjeit. Az új idők szelét a kisgazdapárt fogta vitorlájába, s már ősszel földet ígért a régi tulajdonosoknak, s azóta sem enged a '47-ből. Az Agrárszövetség elnöke, Nagy Tamás viszont úgy véli, a földet is a tulajdonreform részeként kell kezelni, mert ha onnan „kiemelik”, az semmit nem old meg, kivéve talán a Kisgazdapárt problémáját: azt, hogy miként teljesítsék ígéretüket. S itt nem egy párt presztízséről van szó, hanem nemzeti kérdésről. Hallgassák — meg a szakemberek véleményét is — teszi hozzá. □ Miért, a szakemberek szerint nincs szükség rehabilitációra, nincs szükség földosztásra? — Kezdjük talán 1947-tel — javasolja Nagy Tamás. — Miért éppen ’47 legyen a nagy vízválasztó? Korábban talán nem történtek jogsértések? S miért csak a parasztokat rehabilitáljuk? Mi lesz a szatóccsal. a jogásszal, aki elveszítette állását, mi lesz a nőgyógyásszal, aki a nézetei miatt nem dolgozott? Szóval mi lesz a többi egymillió emberrel? Kérdések, amelyekre a válasz: rehabilitálni kell azokat az embereket, akiket sérelem ért, természetesen figyelembe véve az „erőforrások" korlátozott voltát. □ Es ez a paragrafus miért ne mondhatná ki, hogy az 1947-nek megfelelő állapotot kell visszaállítani a földtulajdonban? — Mert ezzel külső tulajdonosok rendszerét hozzák létre. A régi tulajdonosok, a leszármazottaik kétharmada a nagyvárosokban él. A földnek manapság nincs hozadéka. Százforintnyi befektetés általában négy forintot sem hoz. Csak a legjobb szövetkezeteknél tudnak nyolc forintot kifacsarni a földből. A bankok viszont jóval magasabb kamatot adnak a pénzre. Mindenki menekülne az új föld- tulajdonától. Az agrárvilág mai résztvevőinek viszont Előbb-utóbb Nyugatra kell érnünk. A mezőgazdaság magánszektorának termékeivel is. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kereskedői szerint elképzelhető, hogy azon bátor emberek, akik farmerek kívánnak lenni, kemény falba ütköznek. A hazai piac beszűkülésének falába. Magyarán szólva: lehet, hogy megtermeli a gazda a paprikát, de mikor kiviszi a csepeli csőgyár elé, nem talál vevőt, aki fizetni tudna. Ezzel kapcsolatban érdekes tanulmány jelent meg a napokban. Címe: Az agrárpiaci magánexport szabadságfoka. Eme magánkivitel lehetőségéről egy ősrégi, még 1987-es kereskedelmi minisztériumi rendelet intézkedik. „Gazdasági tevékenység folytatására jogosult természetes személy a saját előállítású termékeit, illetve szolgáltatásait a külpiacon közvetlenül értékesítheti” — mondja ki a passzus, amelynek csak állítmánya, alanya, tárgya s jelzői vitathatók. Mit takarhat a „gazdasági KÖNNYEBB IMPORTÁLNI, MINT EXPORTÁLNI tevékenység folytatására jogosult” tétel? A mezőgazda- sági termelő nem kisiparos, a földművelés nincs igazolványhoz kötve. „Saját előállítású termékeit” értékesítheti a gazda, de előtte vakarhatja a feje búbját, hiszen a magántermelők nem védjegy- zett márkacikket, hanem tömegárut (gombát, zöldséget) állítanak elő. Ki tudja eldönteni, hogy ez az ő háza táján termett, avagy két sarokkal odébb? Ilyen okos senki sem lehet. Annál okosabbnak kell lennie viszont a földművesnek. Ha exportálni akar, vágnia kell a Magyar Nemzeti Bank deviza-előírásait, a jogszabályokat, s a nemzetközi jogi, külkereskedelmi, nyelvi, szállítási ismereteket. Nem is csoda, ha a tanulmány úgy fogalmaz: hazánkban a saját jogon végzett mezőgazdasági külkereskedelem marginális jelentőségű. A MÉM illetékesei is mindössze egyetlenegy Pest megyei exportáló termelőről tudnak, egy dömsödi méhészről. — Ma az a gyakorlat, hogy könnyebb Nyugatról importálni, mint oda exportálni — sóhajtoznak a szakemberek. S ama kivétel nemcsak a külhoni piacokat védő protekcionizmus miatt körülményes, hanem a hazai előírások miatt is. A magángazdálkodó még az importkorlátozások nélkül elhelyezhető áruk exportja esetén is kiszolgáltatottja a hazai bürokráciának, vagy ha ezt ki kívánja kerülni, akkor a hazai monopóliumoknak. „Az új magántermelők nem tűrik majd az exportmonopóliumokat védő szabályokat” — jósolja a tanulmány. Szükséges volna, hogy az exportképes árut előállító gazdák szövetségre lépjenek, szakértők bevonásával, hivatásos kereskedők segítségével ■ juttathassák ki áruikat külföldre. A jogszabályokon is változtatni kellene, mert ha sokat késlelkedünk, lehet, hogy a nyugati piac keresése közben a napfényes Kalifornia helyett Waterloonál találjuk magunkat. Kaliforniából azonban mind távolabb kerülünk, lassan már egész mezőgazdaságunk leértékelődni látszik. Szomorú, hogy ez az ágazat, amely exportunk zömét adja, az új kormány ama tárcaközi bizottságába, amely a külgazdasági feladatok összehangolása végett alakult, nem is képviseltetheti magát... TBE nincs pénze felvásárolni ezeket a földeket. Ha az új föld- tulajdonos bérleti díjat kérne, természetesen az élelmiszer- árak jelentős emelkedését hozná magával. Arról pedig még nem is szóltunk, ki fog mondjuk búzát vetni? Azt is figyelembe kell venni — folytatja —, hogy valóban megrövidítették ezeket az embereket, de ugyanez a rezsim városokat, utakat, hidakat, infrastruktúrát épített, tehát a korábbinál jobb életlehetőséget biztosított számukra. Egyébként a világon mindenütt hasonló folyamat zajlott. Tehát az agrárvilágból, a faluból a városba mentek az emberek, csak erre nem törvénytelen eszközökkel, hanem gazdasági szabályzókkal kényszerítették őket. — S mindezekhez még annyit: az 1947-es földtulajdon visszaállítása nemzetiségi sebeket is feltép. A fölsorolt kétségekre a Kisgazda- párt egyik képviselője azt nyilatkozta: a földtulajdon visszaállítása politikai kérdés és nem vitatkozunk technokratákkal. Én nem hiszem, hogy ebben nagyobb lenne a kompetenciájuk a zsírosgazdáknak, mint nekem, akinek volt „szerencsém” a családommal együtt megjárni Recsket, Kis- tarcsát. □ Tehát ne legyen földosztás? — Éppen ellenkezőleg. Az Agrárszövetségnek megalakulása óta az az álláspontja; magántulajdonba kell adni a földeket és a szövetkezeti vagyont is. Viszont mindebből azok részesedjenek, akik a vagyont felhalmozták, létrehozták. Tehát a falun élő embereknek adjuk a földtulajdont. A tulajdonlást pedig olyan feltételrendszerhez kötni, ami garantálja, hogy az illető mezőgazdasági tevékenységet folytat a földön és ahhoz a szakértelme, eszközei, feltételei megvannak. Tehát nem szabad kifosztani a falun élő embereket, a temetőben lévők és hetven fölöttiek javára. A Magyarországon élő hatvanezer agrárértelmiségi biztonsággal képes menedzselni ezt a folyamatot. □ Az Agrárszövetség programja azokat juttatja földhöz, akik ma megművelik. De mi lesz a következő generációval? — Teljesen világos, hogy nincsenek abszolút igazságok — gondolkodik hangosan Nagy Tamás. — Amikor a döntéseket mérlegeljük, a jövőre kell koncentrálni, nem pedig a múltra. A vagyon szétosztásánál a szövetkezetekben ledolgozott éveket kellene figyelembe venni, különös tekintettel az alapító tagokra. A következő generáció pedig az apjától kaphatja meg a földet. □ Néhány szövetkezetnél az elméletet megpróbálták gyakorlatra átültetni, s elkezdődött a földosztás ... — Az Agrárszövetség háromszor tett közzé felhívást az újságokban és a rádióban. Figyelmeztettük a szövetkezetieket, tartózkodjanak a föld értékesítésétől. Joguk ugyan volt hozzá, de olyan politikai atmoszférát teremtettek ezzel, mely nehezíti a normális tárgyalásokat. A Kisgazdapárt véleménye szerint mi volnánk a tranzakció mögött... Ügy gondolom, aki ezt a nyilatkozatot tette, egyszerűen nem tudja, mit beszél. A Parlament ellenlépése, ha elfogadják az új földtörvényt, azt is jelenti majd, hogy a mező- gazdasági szövetkezeteknek „betáblázzák” a vagyonát — amiben a föld is benne van. Ennek következtében előfordulhat, hogy a bankok nem nyújtanak majd hiteleket a következő negyedévre, nem futja majd még a tagok fizetésére sem — nemhogy az aratásra. Mátrai Tibor
