Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-16 / 140. szám
4 1990. JÚNIUS 10., SZOMBAT Minta-farmergazdaság is lesz a környéken Nem kell miniszteri biztos az agráregyetemre A-s, CK-s, DT-s rendszámú kocsik, fekete Mercedesek és sötétkék, ezerhatszázas Ladák villogtak velem szemben a gödöllői agráregyetem magán- útján. A delegációs konvoj — mint utóbb kiderült, a világszerte ismert és elismert intézményt meglátogató brit mezőgazdasági miniszter és kísérete — éppen visszaindult a fővárosba, amikor az újságíró megérkezik dr. Petrasovits Imréhez, a rektorhoz, aki az idei pedagógusnap alkalmából a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetésben részesül. Részesül, ez így pontos, mert még nem kapta meg: a tervek szerint az évzáró tanácsülésen adják át neki ünnepélyesen, az egyetem nyilvánossága előtt. A közlönyben megjelent hivatalos okiraton Göncz Árpád, az új köztársasági elnök aláírása szerepel, mint adományozóé. De ahogy nálunk a hivatalos eljárások még az elismerések ügyében is éppen csak folydogálnak, jó okkal feltételezhető, hogy a javaslatot még az előző kormányzat Mezőgazdasági Minisztériuma tette. Mit gondol, az új Földművelésügyi Minisztérium is hasonlóan értékeli az ön munkáját? — Nem tudom, mint ahogy a felterjesztés körülményeiről sincs információm. Mindenesetre meglepett ez az elismerés, hasonlókkal eddig nem kényeztettek el. Ez az első magyar kormánykitüntetés, amit most kapok. • Miért? Külföldivel már dicsekedhet? — Igen, a francia Akadémiai Pálmarend tisztje vagyok, és egyéb nemzetközi elismerésekben is részesültem tudományos és szakértői munkámért. De visszatérve a kérdésre, hogy az új hatalom kritériumai szerint is érdemes vagyok-e erre — ezt nyilván nem válaszolhatom meg én. Ha azonban végiggondolom az elmúlt háromévi rektori és szakmai-tudományos tevékenységemet, úgy érzem, talán nem teljesen megalapozatlan ez a kitüntetés. @ A szakmai és tudományos munka részleteibe itt nyilván nem bocsátkozhatunk, arra azonban emlékeztetni kell, hogy ön óriási ambícióval és átfogó ésszerűsítési programmal vágott neki három évvel ezelőtt a rektori ciklusnak. — Ez így igaz, bár akkor is tudatában voltam annak, hogy elképzeléseim megvalósítása nyolc-, tízéves folyamat eredménye lehet csak. Mindenesetre az elmúlt időszak egyik eredménye, hogy tisztázódott és megerősödött ennek az egyetemnek a hármas funkciója. Az, hogy a képzés és a kutatás méllett a tudományos szolgáltatás is az alapvető feladatai közé tartozik, mind a városban, működő társintézmények irányába, mind pedig az agrárvilág termelőüzemei számára. Megindult egy olyan folyamat is, amelynek eredményeként o politikai hatalomnak közvetlenül alávetett egyetemet majd a bizonyos mértékig önálló, a központi irányítással ugyan kommunikáló, de azzal szemben végső soron mégis alárendelt intézményt egy hárompólusú viszonyrend- szer váltja fel. Ebben az egyetem nemcsak a megváltozott funkciójú állami irányítással, hanem a társadalmi környezettel is eleven kölcsönhatásban él és fejlődik. A társadalmi pólushoz tartozónak gondolom például a kamarákat, a különböző képzést, kutatást, a nemzetközi kapcsolatteremtést segítő vagy éppen a volt gödöllői diákokra épülő baráti köröket. Az ilyen társadalmi szerveződések részvételeikkel az egyetemi programok kialakításában korlátozzák az adminisztratív diktatúra veszélyét, és emellett konkrét segítséget is nyújthatnak: alapi (ványaink jóvoltából például évente több tucat hallgató és kutató külföldi tanulmányúi - jait finanszírozhatjuk. Persze ez a társadalmi pólus nálunk még korántsem olyan sokrétű és szervezett, mint Nÿugat- Európában, de mégis elindultunk, és azt hiszem, hogy a jó irányba. Mindezzel — mivel függésünk mind kevésbé egyirányú — nagymértékben meg- növekedett az egyetem egészének autonómiája, mozgástere. Természetesen ezzel párhuzamosan igyekeztünk erősítem — és nem is eredménytelenül — a kisebb egységek, karok, intézetek, tanszékek önállóságát is. Kevésbé uniformizált és centralizált ma már intézményünk belső élete, az autonómia egyre inkább érvényesül a tananyagok tartalmában, a képzés módszereiben és az oktatók, valamint a vezetők kiválasztásában is. ® Most az új rektort is össz- oktatói szavazással jelölik — ahogy erről a Pest Megyei Hírlap is tájékoztatott. De miért nem pályázott ön is egy második ciklusra, amit a szabályzatok lehetővé tesznek és jó néhányon szorgalmazták volna? — Én már rektori megbízatásom első évében közöltem: újabb ciklust nem vállalok. Elveim és tapasztalataim szerint a korszerű egyetemek életében szerencsés a háromóven- kénti vezetőcsere — ebben az esetben ugyanis jóval kisebb az irányítás megcsontosodásának a veszélye. 9 Mást is rebesgetnek mostanában, azt, hogy esetleg miniszteri biztost kapnak egy évre, talán éppen az ön személyében ... — Nem hiszem, hogy az egyetem helyzete indokolná egy miniszteri biztos kinevezését. Én legalábbis nem támogatnék egy ilyen megoldást, s magam egy ilyen megbízatást csak nehezen vállalnék el, ami gondolom nem meglepő az egyetemi autonómia értékéről vallott nézeteim ismeretében. 9 Egyébként sikerült felvenniük már a kapcsolatot az új minisztériumi vezetőséggel? — Sárossy politikai államtitkár úr mondta az ünnepi köszöntőt pedagógusnapi összejövetelünkön, bizalmat mutatott és bizalmat keltett. Ha azonban arra kérdez, kérték-e intézményes közreműködésünket a földkérdés vagy az agrárpolitika elveinek kimunkálásában, a szükséges tudományos háttérvizsgálatok elvégzésében, a válaszom: nem. Ugyancsak nem fogalmazódott még meg, milyen átalakítást várnak a képzés profiljában és tartalmában, márpedig az bizonyos, hogy más és más típusú agrárszakembereket igényel a döntően nagyüzemi, illetve a jelentős részben farmergazdaságokra épülő mező- gazdaság. Ezért egyelőre saját elképzeléseink szerint gondolkodunk a teendőkről. Mindenesetre — nyugat-európai segítséggel — a közeljövőben létrehozunk egy minta-farmergazdaságot itt a környéken, és igyekszünk megerősítem a tantervek elméleti részében is a piacgazdaságban való eredményes működéshez szükséges tananyagelemeket és tárgyakat. B. A. Színházt levél Makszim Gorkij: „Éjjeli menedékhely” című drámájával lepett színpadra június 6-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar társulata a Madách Színházban Erdélyi híradások népfőiskolák: Megoldást kínálják A népfőiskolák nem arra születtek, hogy elvont ismereteket adjanak át hallgatóságuknak, hanem arra, hogy segítsék a falvakban élőket egy- egy élethelyzet, váratlan probléma megoldásában. A népfőiskolák fő módszerükkel — a kötetlen beszélgetésekkel — hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ismét helyreálljon a tanítók és a diákok közötti közvetlen, feszültségmentes viszony, további fontos szerepük lehet, hogy közösséggé kovácsolják hallgatóságukat — hangsúlyozta a Magyar Népfőiskolái Társaság hét végén Budapesten tartott közgyűlésén And- rásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter. A két éve alakult társaság múlt esztendei tevékenységének értékelésére összehívott tanácskozáson Sz. Tóth János, a társaság titkára tartotta a beszámolót. A jövőt illetően kiemelte: hazai és nemzetközileg ismert külföldi szakértőkből állandó szolgálatot szerveznek azzal a céllal, hogy a hozzáfordulóknak széles körű tájékoztatást adjon minden, az egyesült Európa létrehozásával kapcsolatos általános és szakkérdésről. Tanárokat, jogászokat, mérnököket, vállalkozókat és oktatási szakembereket ajánlanak majd iskolákba és intézményekbe előadások, tájékoztató estek megtartására. Tervezik, hogy felkészítik a kistelepülések választott tisztségviselőit az ön- kormányzattal, a községi kormányzat piaci vállalkozásaival és fejlesztési politikával kapcsolatos témákban. A hivatásos magyar színjátszás Erdélyben született meg, s ott épült föl az első, állandó magyar nyelvű kőszínház is. Nem árt ezt tudnunk, amikor a magyar színjátszás kétszázéves jubileumára készülünk. Adatok tanúsítják, hogy bizonyos Felvinczy György Kolozsvárott 1696-ban már engedélyt kapott, hogy színjátékokat tartson magyar és latin nyelven. 1792-ben már egy kis hivatásos társulat működött Kolozsvárott. Fejér János vezetésével, s rendszeres előadásokat is tartott. 1821-ben pedig, ugyancsak Kolozsvárott, felépül a nevezetes Farkas utcai színház (közadakozásból, közmunkával!), hogy otthont nyújtson a magyar nyelvű Thaliának. Szerencsés idők csak ritkán jártak az erdélyi magyar színházra sem a kezdetekkor, sem azután, sem azóta. Mégis fenn tudott maradni ez a színház- művészet a legnehezebb időkben is. Működésétől sosem Orosznyelv-szakos tanároknak Másoddiplomás képzés A Művelődési és Közoktatási Minisztérium mindazoknak az orosznyelv- és irodalomszakos tanároknak, akik valamely nyugati nyelvből legalább középfokú állami nyelvvizsgával rendelkeznek, s az oktatásban dolgoznak, egyetemi vagy főiskolai másoddiploma megszerzésére ad lehetőséget. A képzés sepciális tanrend szerint esti. levelező formában indul, majd a nyelvszakos tanárokat képző intézményekben. A jelentkezéshez szükséges nyomtatványokat — amelyek a megyei tanácsok művelődési osztályain, illetőleg a Fővárosi Tanács művelődési főosztályán szerezhetők be — az érdeklődőknek augusztus 1-jéig postán kell eljuttatniuk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Felsőoktatási és Kutatási Főosztályára (1884 Budapest, Szalay u. 10—14.). Csatolniuk kell hozzá orosztanári oklevelüket, a nyugati nyelvből tett vizsga okirat- másolatát, illetve a munkáltató támogató nyilatkozatát. A jelentkezőknek felvételi beszélgetésen kell majd részt venniük. volt elválasztható az, amit finnyás esztéták színházon kívüli, esztétikumon kívüli tényezőnek tartanak: a politikum. Már puszta létezésük is politikum volt a két világháború közötti Romániában éppúgy, mint a háború után, s különösen a Ceausescu-rémura- lom idején. Tüzet őriztek, az anyanyelv szent tüzét. Egy időben elég rendszeres volt az erdélyi .magyar színházak anyaországbeli vendég- szereplése. Később ezt fokozatosan elapasztotta a rezsim. Most a kapcsolatok újraélednek. Olyannyira, hogy lassacskán valamennyi erdélyi magyar társulatot megismerhetjük Budapesten is. Jártak már itt a kolozsváriak, a sep- siszentgyörgyiek, a nagyváradiak, s most legutóbb a marosvásárhelyiek. Ezek a színházi híradások azért roppant jelentősek, mert a magyar színházművészet sajátos körülmények között fejlődött, előadásai stílusában is más és más képet mutató ágát mutatják be. Épp a marosvásárhelyiek mondották el, baráti beszéige- '■téStíkben : ' nhgi/cni-na'gyofi •'nehéz körülmények között dolgoznak ők is, és valamennyi erdélyi magyar színház. Alig jutnak létfontosságú színházi segédanyagokhoz, díszlet- és jelmezmatériához. Még súlyosabb gond a társulatok lassú elöregedése, az utánpótlás szűkös volta. A színészképzés, melynek éppen Marosvásárhelyen van otthona, az utóbbi évtizedekben majdnem teljesen elsorvadt, évi két-három növendéket bocsátott csak ki, mert ennyit engedett a hatalom. Most, a talán szabadabb légkörben, reménykednek helyzetük javításában. De így vagy úgy, az erdélyi magyar színjátszás fennmarad, mert nem tehet mást. Hivatása van, kötelessége van, küldetése van. Takács István SZOMBATI t ______________________1___________________________________;___________________________________________________ — Pedig én reggel becsuktam, méghozzá kulcsra! — suttogta Laura. — Maradj itt — mondta a férfi. Előreindult. Tudatában volt, hogy neki most igen bátornak, férfiasnak kellene lennie. Legalábbis jó, ha annak mutatja magát. De amikor megérintette a kilincset, volt egy pillanat, amikor a legszívesebben megfordult és elrohant volna. Laura mégis ott állt mögötte. „Félek egyedül”, suttogta. Peter belökte az ajtót. Az eléjük táruló látvány pontosan olyan volt, mint a krimifilmekben. A lakást ismeretlen emberek teljesen feldúlták. Minden szekrény és fiók nyitva volt. Ezenfelül a fiókok tartalmát a padlóra öntötték. A könyvespolc üres volt; a könyvek mind a padlón hevertek. A két ágyat is szétdotoálták, a levegőben még finom, apró tollpihék szállongtak. — Nézd, még a teát is kiöntötték — nyögte Laura, és a konyhasarokba mutatott. — Persze, hisz a folyadékba is rejthettünk volna valamit. — De mit...? Nem kellett sokat töprengeniük, a felelet ott lapult az agyukban. — Az a levél... Apád furcsa végrendelete — mondta a férj —. hová tetted? — Itt van — Laura retiiküljére intett. — És te csak úgy hordod magaddal? A táskádban? Nem félsz a tolvajoktól? — kiabált Peter. Egészen kiborult, az arca vörös lett, ádámcsutkája fel-alá liftezett. Laura döbbenten nézte. Még sohasem látta ilyennek. Peter is észrevette magát, sohasem szokott ilyen lenni, hát hamar magához tért, két hatalmasat fújt még, mint egy elefánt, aztán valamelyest lecsillapodott. — Rám kiabáltál — a fiatalasszony szemében könnyek csillogtak. Peter azonnal magához ölelte Laurát: Nemere István: A KINCS (3. rész) — Ne haragudj, olyan ideges vagyok. Érthető, nem? — Kiabálással nem megyünk semmire — bölcselkedett a felesége, és máris megbocsátott Peternek. — Hát azzal bizony nem sokra. Nézd meg, nem vesztetted el? Laura előkereste a levelet: „Kincset hagyok rátok, jól gondozzátok ...” — Kincset! — dühöngött Peter a szoba közepén, közben belebotlott egy ruhacsomóba, és kis híján elesett. „Erőt ad majd és rám emlékeztet benneteket.. .’* — Hát az biztos! Rád emlékezünk most is, sohasem látott apósom!— kiabálta a férfi, és felállított egy széket, hogy ráülhessen. „Ha megtaláljátok, mérhetetlenül gazdagok és erősek lesztek...” — Gazdagok! Erősek! — Peter csaknem sírva fakadt dühében. — Az apád nem volt normális, drágám! Téged szeretlek, de az apád nem volt normális, érted? Még hogy mi gazdagok leszünk! Itt csak azok gazdagodhatnak meg, akik tudják, mit keresnek! És azt meg is találják! Nem úgy, mint mi! Apád éppen velünk bánt el a legjobban! Vadidegen emberek gyilkolni képesek azért, amit hagyott, nekünk meg el sem árulta, mi az, és hol van! És mi nem tudjuk, mit keresünk! Laura az ágyat próbálta rendbehozni. Hosszú haja az arcába hullott, semmit sem látott, így nem csoda, ha ő is megbotlott, és a padlóra szórt ágyneműkre bukott. Peter odaugrott, hogy felsegítse. Csodálkozva tapasztalta, hogy az asz- szony ... nevet. — Te nevetsz? — nem hitt a szemének. — Hát persze. Hiszen tiszta röhej az egész — és Laura nevetett, nevetett. Ez ragadós volt, egy perc sem telt bele, és a férje is felderült. A végén együtt nevettek. Hát tényleg! Van egy cédula, rajta a szöveg, amit senki sem ért. Az egészet egy olyan ember hagyta rájuk, akit sohasem láttak. Olyanok keresik-kutatják, akiket szintén nem láttak. Felforgatták az egész lakást, és nem találták meg a cédulát, ha-ha-ha ... ! Amint Peter így nevetett, lassan felemelte a fejét. Pupillája kitágult. Felesége mögött, a bejárati ajtó belső oldalán vörös krétával írott, betűket pillantott meg. Odament, Laura követte. Egy sietős kéz nagybetűkkel rótta a festett deszkára: VISSZAJÖVÜNK! Némán néztek össze. A rémület beléjük költözött, alulról emelkedett fel a jeges ár, szólni sem tudtak. A folyosóról valami zaj hallatszott... Peter végre erőre kapott, becsapta az ajtót, eléje húzta az asztalt. — Szedd össze a holmidat — szólt keményen. — A legszükségesebbet, egy bőröndbe! Elmegyünk a nagvnénémhez. Ahhoz az őszülő hajú öreglányhoz, Grácia nénihez, aki ott volt az esküvőnkön, emlékszel? Állandóan a torkán akadt a csirkecsont, egyszer el is ájult.., Nála fogunk lakni. — Meddig? — Amíg ... amíg véget ér ez az egész cirkusz. Add ide a végrendeletet, jobb, ha mostantól nálam lesz. Vége a 3. résznek. (Folytatjuk.)
