Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-30 / 125. szám

1990. MÁJUS 30., SZERDA pmr , Mt.t, YE» 5 Randalírozók a HÉV-en Hétvégi szeilemvonatok A ráckevei HÉV-vonalon éjszaka utazni életveszélyes. Hétvégeken szellemvonat kí­sért. A diszkószerelvénytől az isten mentsen meg, mondják az utasok, meg a motor- és vonatvezetők. Ezt lehet halla­ni naponta Dunaharasztitól Ráckevéig. Még mindig nin­csenek meg a vonatkisiklatást megkísérlők. A randalírozó fiatalokat, akik kitörik az ab­lakokat, íelhasítják az ülése­ket, szétrugdossák a világító- testeket, s illemhelynek hasz­nálják a kocsik belsejét, egye­lőre még nem sikerült a rend­őrségnek tetten érnie és elfog­nia. Nyerges József vonatvezető elmondta, hogy a HÉV sze­mélyzete a maga módján min. dent megtesz azért, hogy a vandalizmust visszaszorítsa. De hiába az udvarias hang­nem. a válasz: trágárságok özöne. Van, aki nem titkolja közülük félelmét. Ha csak te­heti. gyorsan végigmegy azon a bizonyos vagonon. A dunaharaszti és sziget- szentmiklósi rendőrségen meg­tudtuk. hogy a kisiklatási kí­sérlet óta megerősítették az esti órákban a járőrszolgála­tot, fokozottabban ellenőrzik az állomásokat és azok kör­nyékét. Varga Józseftől, a sziget- szentmikiósi tanácselnöktől arra kerestünk választ, hogy a majdan megalakuló önkor­mányzati rendőrség hogyan készül fel a rend helyreállítá­sára, — Véleményem szerint az önkormányzati rendőrség csak a település rendjét, a HÉV- vonalon pedig az állomások környékét tudja biztosítani. A vonaton, illetve a szerelvényen nem lehet rendőröket utaztat­ni. Ahhoz valójában kevesen vannak. Viszont azt nem tar­tom elképzelhetetlennek és javasolni is fogom, hogy szep­tembertől egy. a metrórendőr­séghez hasonló, speciális rend­őri alakulatot hozzanak létre. A rend őrei közül többen vélik úgy: az lenne az i»azi megoldás, ha minden állo­másra — mint a régi időkben — visszakerülnének a tárcsás tányérsapkások. M. I. Az első lóval kapcsolatos él­ményem egy slágerhez fűző­dik, az idő tájt ez volt divat­ban: Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány, / Hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán. Amiért is azt hittem, hogy minden ló fehér. Később új tapasztalatokkal gyarapod­tam két sörösló jóvoltából, amelyek a Dreher-hordókat fuvarozták a házunkkal szem­ben, a Kapusi kocsmába. Ezek már barnák voltak. Emlékezetem szerint soha nem ültem lovon, nem hajtot­tam kocsit, és nem jártam ló­versenyre sem. Vagyis lódol­gokban abszolút járatlan va­gyok. — No, ha nem is sokat, de ennél némileg többet értek hozzá — mondja nevetve ven­déglátóm, Kovács Ferenc, aki a maga módján szokatlan vál­lalkozásba kezdett. Az övé az ország első magánlótenyésze- te, amely kimondottan a lipi­cai fajra specializálódott. —.Hétév esen kerültem Pesí- re, de hétvégeken, vakációk alatt lejártam Gyónra. A nagy- szüleim gazdálkodtak. Mindig volt lovuk is. Szőrén ültem meg a pejkókat, kocsit is haj­tottam, de a földművelésből jóval több ragadt rám, többet értek hozzá, mint a lótenyész­téshez. Kovács úr elárulja, hogy mennyibe kerül egy tenyész- kanca, de üzleti meggondolás­ból arra kér, ne írjam meg. Azt viszont nem lehet elvárni, hogy az induló tőkéről hall­gassak. Honnan vesz annyi pénzt egy harminc-egynéhány éves ember, amiből egy ilyen telep kiépül? A hektárnál na­gyobb telek, a hipermodern gazdasági épület, a villany- pásztoros karámok, s egy sor mezőgazdasági gép, amikkel a téesztől bérelt húsz hektár föl­det megműveli a gazda; zabot, lucernát termel, és szénát ka­szál, hiszen a tíz kancát, hat csikót és a mindenkori cső- dört etetni kell. Kovács Ferenc jó nevű buti­kos volt, divatáruban utazott. Húsz év kemény munkájának gyümölcsével búcsút mondott a szakmának, s visszatért Gyónra. Lótenyésztőnek. Több millió forintja fekszik a vál­lalkozásban, s az adóssága is jelentős. Tavaly tavasszal in­dult. Az idén ellett nyolc kan­cája. A nyele. csikóból kettő elpusztult. Az irigyek — mert ilyen is akad szép számmal — kajánul röhögtek. — Bolond ez a Kovács, rámegy a gatyá- ja. Jobban járt volna, ha meg­marad a butiknál. A kockázat valóban óriási, s a nyereség igen távoli. A csi­kókkal három évig kell ve­sződni — etetni, gondozni, ne­velni, betörni—, csak aztán le­het majd eladni őket. A ma­gam részéről nem irigylem a fiatal gazdát, sem az elkövet­kező esztendőket, de a majda­ni hasznot sem. A kockázat nagy, mindazon­által Kovács úr nem ment fej­jel a falnak. A vállalkozást megelőzően tájékozódott, föl­térképezte a hazai és európai lipicai lótenyésztés helyzetét. Jelenleg Magyarországon csak Szilvásváradon tenyésztik ezt a fajtát, van egy ménes Ju­goszláviában (a szlovéniai Li- pica adta a spanyol iskola alapját, amelyet a Habsbur­gok kezdtek kifejleszteni), egy pedig Ausztriában. A lipicai lovak többsége enyhén szürke, de akad köz­tük fekete és pej színű. A gyóni telepen csak szürkék vannak, s a fedező mének is szürkék. Tavaly egy Tulipán törzsbéli, az idén egy Favorit „vendégeskedik” a „hárem­ben"; a parádi Cziífra-istálló- tól kapták kölcsön Szellőt. — Pontosabban kihelyezték ide apaállatnak. És nemcsak az én kancáimat részesíti „ke­gyeiben”. 2500 forint ellené­ben „hajlandó” a szolgáltatás­ra. Az apaságot hiteles írással igazoljuk. (Szellő hajlandó, de nyilván nincs tudatában, hogy prostituálják.) A hat kiscsikó körbefutkos a karámban, ha megunják, szopnak, vagy fetrengenek egyet a finom homokban. So­ványkák, esetlenek. Ma még nem látni rajtuk azokat a kül­ső jegyeket, amelyek fajukra jellemzőek: az elegáns moz­gást, a kecses testet, azt a jel­legzetesen szép és méltóság- teljes fejtartást, amivel csak egy tisztavérű, pedigrés lipicai kezd a menüettszerű díjlovag­lásba, vagy vár indítójelre, ha kocsival startol. Kovács Ferenc lovai — ha minden jól megy — 1994-ben tűnnek majd fel a nemzetkö­zi mezőnyben. Addig naponta három kiló lucernát, azonos mennyiségű zabot és ugyan­ennyi szénát „burkolnak” fe­jenként. Három év alatt csu­pán zabból három és fél ton­nát eszik meg egyetlen ló, ami testvérek közt is 57 ezer fo­rint. (Az inflálódás miatt nyil­ván több lesz, mint ahogy a jelenlegi százezer forintos bér­leti díjat is megemeli a téesz.) A csikók iránt máris van kereslet, mégpedig Nyugatról. Igaz, Kovács Ferenc eleve ke­mény valutás piacra szánta őket, jóllehet lovat csak köz­vetítőkön keresztül lehet elad­ni külföldre. — Az államnak feltétlen jó üzlet lesz. dollárt, márkát, fon­tot fog kasszírozni, én viszont csak a valuta forintellenérté­két. Jelenleg ez a felállás, de ki tudja, mit hoz a jövő? Tá­lán a liberalizálódás a magán- exportra is kiterjed. Egykor a csikósok, lóte­nyésztők lobogó gatyában, ár- valányhajas kalapban, karikás­ostort csergeíve száguldoztak a pusztán. A gyóni Kovács-te­lepen egyetlen árva karikás emlékeztet a lótenyésztés hős­korára. Kovács Ferenc Adidas- szerelésben, egy hófehér BMW- vel futkos. Nem tudni, meny­nyit nyom a külsőség a latban, mit ér egy jól megválasztott státusszimbólum? Tény: va­laki már megkereste Kovács urat bizonyos Habsburg úr ne­vében, aki szívesen adná a ne­vét a vállalkozáshoz (csak név­ről volt szó, pénzről nem). — Menni fog ez Kovács né­ven is — mondja a gazda. — Akinek kedve van beszállni, az hozza a pénzét is. Matula Gy. Oszkár HOIZÁSIÖLÁS CIKKÜNKHÖZ Az egyik szemem sír, a másik meg nevet A Pest Megyei Hírlap 1990. április 27-1 számában a Diszk­rét kiközösítés légkörében című cikket olvasva jutottam eme furcsán kettős érzéshez: az egyik szemem sír, a másik meg ne­vet. Ebben az írásban a Koós házaspár arról nyilatkozik, hogy mint Erdélyből idetelepült értelmiségiek, kiközösítve érzik magukat Dabason. Példaként említik azt, hogy megalakult a városban egy értelmiségi klub, ahová őket nem hívták meg eddig. Társadalmi egyesület külföldi példára két kellett beszerezni, posta­fiókot és bankszámlát nyitni. Ezúton is kérik a lakosság, a leendő partnerek türelmét. Fehér gyűrűben a segítség Az asszony türelmesen öltöztette hatéves, fickán- dozó kisfiát. Indultak haza. A budaörsi óvoda nem volt messze otthonuktól. Először úgy tűnt, az estét megint egyedül töltik, de hamarosan a szomszéd fiatalember, majd kisvártatva a munka nélküli élettárs csengetett az egyszobás, komfort nélküli lakás ajtaján. Ez utóbbi al­koholgőzösen csak a szomszédot látta, ahogyan az asz- szony mellett ült a lécekből, deszkákból összetákolt ágyon. Nem volt szóváltás, dulakodás, csak egy konyha­kés pengéje villant a mennyezetről lógó villanykörte fé­nyében. Az asszony élete végéig mozgássérült lesz, és így kell felnevelnie gyermekét. Kitől kap majd segítsé­get? Kire támaszkodhat ezután? Letörölni a könnyekei Az utóbbi években ugrás­szerűen terjed megyénkben is a bűnözés, főként az erőszakos és a tulajdon elleni bűncse­lekmények szaporodnak. A sajtó, a televízió ilyenkor ref­lektorfénybe helyezi az elkö­vetőket. Foglalkozik a gyer- mekkorúakkal. családi hátte­rükkel, a társadalomba való vissza-, illetve beilleszkedé­sükkel. De a bűncselekmé­nyek áldozataival, akik testi- leg-lelkileg megsérültek, nem törődik senki. Pontosabban eddig nem foglalkozott senki. Az ő támogatásukra és a bűn- cselekmények megelőzésére alakult meg egy közhasznú egyesület és alapítvány Fehér gyűrű néven. Kővári András rendőr alez­redes. a BM munkatársa, a szervezet egyik alapító tagja elmondta; az egyesület célia, hogy tanácsokkal és anyagiak­kal segítse az áldozatokat. Ez azt jelenti, hogy jogi tanácso­kat adnak (az elsőt mindenki­nek ingyenesen), s egyes ese­tekben a Fehér gyűrű át is vállalja a perköltségeket. Egy prózai példa: megfelelő szer­vezéssel megoldják, hogy míg az áldozat kórházban van, el­látják állatait. A fő céljuk ter­mészetesen a bűncselekmé­nyek megelőzése, a bűnözést elősegítő tényezők leszűkítése. Például a tévútra vezető ka­landvágy, az erkölcsi értékek hiánya, de azok az alkalmak is, amelyek a tolvajt szülik. A sort természetesen még to­vább lehetne folytatni. A magyarországi Fehér gyűrű tavaly alal ült a Weis- ser Ring (nyugatnémet) test­vérszervezet mintájára Ott széles körű hálózat működik, rend' vül nagy állami támo­gatással, szem’ en a buda­pesti székhelyű irodával, amelynek a működéséhez még nincsenek megfelelő feltété­lek. A nyugat-európai csopor­tok nagyon komolyan veszik az Európa Tanácsnak az áldoza­tok védelmének fokozása ér­dekében megfogalmazott bün­tetőjogi és büntetőeljárási ajánlásait. Eszerint elsődle­ges, hogy minél előbb jóvá- tegyék az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak az okozott kárt; külön figyelmet fordítva az olyan személyek kártala­nítására, akik a hatalommal való visszaélés áldozataivá lettek. Kővári András elmondta, hogy a magyarországi Fehér gyűrű teljesen a testvérszer­vezetek mintájára, a magyar viszonyokhoz igazodva szeret­ne tevékenykedni. Példát is említett a nyugatnémet egye­sület munkájából. Egy 17 éves lányt megerőszakoltak és hátba szúrtak. Az ottani Fe­hér gyűrű egy nappal később jelentkezett nála a kórházban, kifizette a gyógykezelését, vett egy elektromos tolóko­csit, beíratta egy telefonke­zelői tanfolyamra, és munka­helyet is keresett neki. Az ál­dozat fájdalmas emlékeit nem tudják kitörölni az emlékeze­téből, legfeljebb csak a köny- nveket segíthetnek letörölni. Jogász, lelkész, ápoló Kővári András, aki civilben a BM sajtóosztályának he­lyettes vezetője, megtudtuk: a hazai egyesület — bár már megalakult — még nem tudta elkezdeni érd :mben a munkát. Eddig a szükséges engedélye­Várhatóan nyáron, augusz­tusban már külön irodahelyi­ségben fogadják a segítségre szorulókat. A szervezetnek bárki tagja lehet, aki egyet­ért a céljaikkal, és befizeti az évi 600 forint tagdíjat (kato­náknak, diákoknak és nyug­díjasoknak 120 forint). Az egyesület — melynek alapító tagjai között van (nem egy Pest megyei is) jogászprofesz- szor. cserkészvezető, reformá­tus lelkész, újságíró, ápoló és vöröskeresztes aktivista — valamennyi olyan társadalmi szervezettel szeretné felvenni a kapcsolatot, amelyek ha­sonló területen tevékenyked­nek. Az áldozatok védelme A magyar büntetőjog alap­ján a bíróság az áldozatokért nem tud tenni semmit, ők csak polgári peres úton érvé­nyesíthetik igényeiket, pél­dául az effajta segítség a jog­állam része kell hogy legyen. Az eddig befizetett tagdíjak­ból a fent em'ített, gyermekét egyedül nevelő, mozgássérült fiatalasszonynak és annak az idős kisnyugdíjasnak, aki a fő­város környékén rablótáma­dás áldozata lett. tudtak csak pillanatnyilag némi anyagi tá­mogatást adni. Ha valódi jogállamban aka­runk élni, akkor minél előbb meg kell alkotni az áldozatok védelméről, támogatásáról szóló törvényt. A Fehér gyűrű karitatív egyesület számára az MHB 215-12 355 számú számlájára lehet a felajánlott pénzt befi­zetni. Az összeg leírható az adóalapból. / postacím: Bp 1365, Pf. 729. Molnár Ildikó Nevető szemem annak örül, hogy két Erdélyből jött értel­miségi talán szívesen, de legalábbis nyitott kíváncsisággal el­jönne egy ilyen klubba, ha hívnák. Síró szemem attól szomorú, hogy 1990 májusában Ma­gyarországon két értelmiségi ember, aki érdeklődik valami iránt, arra vár, hogy hívják. Attól tartok, hogy az évek óta Dabason élő értelmiségiek nagyobbik része is csak vár valamire ahelyett, hogy tenne valamit. És még az a szerencsésebb, ha vár. Gyanítom, nem kevés olyan értelmiségi ember is van, aki nem is hallott az értelmiségi klubról, de ha hallott volna, sem érdekelné a do­log, mert az összejöveteleink keddi napon vannak, amikor a „Kórház a város szélén” vagy egyéb ügyeletes, szellemet tor­náztató sorozat megy a tévében. Félre ne értsenek, nem vagyunk tag hiányában, és főleg nem tömegszervezetet akarunk létrehozni. Arról van csupán szó, hogy néhány értelmiségi ember Dabason — megelégel­vén a múlt rendszer szidását — azon kezdett közösen gon­dolkozni: hogyan tovább? Mert szép dolog, hogy vége van a diktatúrának, de a demokrácia nem épül magától. Azt építeni kell. Ügy gondolom — és a levelemben foglaltak a magánvé­leményemet tükrözik —, hogy a legtávolabb áll tőlem bárkit kiközösíteni a klubból, de legalább olyan távol áll az is, hogy bárkit rábeszéljek, netán noszogassak, hogy látogassa meg tár­saságunkat. Ez a klub nyitott bárki előtt, aki vesz annyi fáradságot, hogy felhívjon bennünket telefonon. Bármelyikünk szívesen tájékoztatja arról, mi módon lehet betekintést nyerni a klub életébe, esetleg részt venni annak munkájában. Akit netán érdekel: a klubnak bárki tagja lehet, akit két klubtag ajánl. Ez nem holmi diszkrimináció, csupán védeke­zés, hogy a klubba csak társaságképes emberek járjanak. Ed­dig senkit nem hívtunk, viszont örömmel látunk mindenkit, aki jön. Koósékat is és bárkit Dabasról. Üdvözlettel Pap László a klub alelnöke Kedves Pap László! Ellentétben önnel, az én szemem nem sir, csak nevet, sőt kétsze­resen is nevet. Örülök annak, hogy írásomat figyelemre méltatta, rea­gált. s örömmel tölt el, hogy a dabasi értelmiségi klub nem afféle Móricz-regényektöl inspirált úri kaszinó, amely gőgösen elzárkózik a nem tősgyökeresek, a bevándorlónak elöl. Levele tartalmával mindazonáltal vitába szállók. Manapság még egy népszerű pártvezér sem mond ilyet a pártjával kapcsolatban: senkit nem hívunk, de örömmel látunk bárkit. Szerintem bármilyen fórum elsődleges feladata a toborzás. Aki fáklya kíván lenni, annak égnie kell. világolni. hogy az emberek köré seregei jenek, mint éjjeli lepkék a fényhez. Ne átallják hát a tobor­zást. gyűjtsenek minél több értelmiségit maguk köre! (Különösen Koóséknál a hívást már csak az is motiválja, hogy olyan közegből jöttek, amelyben az ember arra volt dresszírozza: ami nem az ö szín­pada, ott ne lépjen fel, és ne szerepeljen.) Ami a keddi tévésorozatok szellemi értékét illeti — egyetértünk. Am ha a sorozat iránti érdeklődés veszélyezteti a klub látogatottsá­gát. cseréljék meg a napot s néhány ízlésformáló előadással próbál­janak megmérkőzni a tévé kínálta giccsel. Befejezésül talán még annyit: szívesen elmennék magam is egy összejövetelükre, ha meghívnának. Nvilván sok olvan példaértékű kezdeményezésről adhatnék hírt az olvasónak, amelyről levelében sajnos nem esett szó. Tisztelettel üdvözli Matula Gy. Oszkár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents