Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-19 / 116. szám
4 1990. MÄJUS 19., SZOMBAT Múlt és jövő Titkok 7TNHÁZI LEVÉL Az önkormányzatok élén Mostanában, amikor mind többet beszélünk az új önkormányzati törvényről, mindannyiunkban felmerül a kérdés, mi lesz a megyék, a mi megyénk további sorsa? A centralizáció és az önkormányzat harca — Mióta van megye Magyarországon? — kérdezem Egey Tibort, a Pest Megyei Levéltár igazgatóját. — A királyi vármegyék a korai magyar feudális állam területi szervei voltak. A magyar megye szó korábbi jelentése egyébként csupán határ. A történészek kétféleképpen vélekednek kialakulásáról. Az egyik elmélet szerint a honfoglalás előtt ezen a területen élt népektől, illetve a magyarság szomszédságában államszervezetüket már korábban kialakító népektől (avar, trank—bajor, Pannon—szláv, morva és bolgár népcsoportoktól) vettük át. A másik vélemény, hogy I. István helyi előzmények nélkül, a frank államszervezet mintájára alakította ki a királyi vármegyerendszert, amely bizonyos átalakulások után a mai napig él Magyarországon. — Milyen átalakulásokon ment keresztül a megyerendszer napjainkig? — A királyi vármegyéket a 13. és 16. század közötti időszakban a nemesi vármegyék váltották fel, amelyek a nemesek önkormányzati területi szervezetei lettek. Kialakulásukat a királyi várbirtokok eladományozása folytán gyors bomlásnak indult királyi vármegyerendszer sürgette. A kialakuló nemesség a széthulló királyi vármegyék területi kereteit felhasználva, királyi támogatással igyekezett biztosítani befolyását a helyi köz- igazgatásban. A nemesi vármegyék testületi szerve a vármegyei közgyűlés és a vármegyei törvényszék volt. A következő állomás a polgári vármegye, amelynek fejlődését két ellentétesen ható erő befolyásolta, egyrészt a központi kormányszervek centralizációra való törekvése, másrészt a megyei földbirtokos osztály részéről az önkormányzat. minél teljesebb megőrzése. A felszabadulás után a vármegyék nevét megyére változtatták, és önkormányzatukat visszaállították. A polgári vármegyét véglegesen 1950- ben, a tanácsrendszer létrejöttével szüntették meg. A tanácsrendszer alulról választott, és alulról felfelé épített, egymással függőségi viszonyban álló államhatalmi, nép- képviseleti szervekre — tanácsokra — épül. Nekik alárendelve tevékenykednek a többi állami szervek országos szinten és a területi igazgatási egységekben. — És Pest megye? — Pest megyét Pest-Pilis- Solt megyének nevezték, székhelye 1696 óta Pest, jelenleg Budapest, amely egyben főváros is. Ennek természetesen egyaránt vannak előnyei és hátrányai, törekedni kell az előnyök kihasználására. 1689 és 1796 között a székhelyünk Budán, a mai Űri utca 19. szám alatt állott. Ezt az épületet azonban eladták, mivel elődeink nem szerettek a német ajkú budai környezetben ülésezni. Megyeszékhá- zunkat, amelyben napjainkig üzemelünk, egy 18. századi királyi törvény alapján építették. P Érdekegyeztetés és találkozási pont — Mit várhatunk a közeljövő politikai változásaitól? — Az önkormányzati törvény megalkotását bizonyos jó értelmű konzervativizmus, tehát a múlthoz való egészséges ragaszkodás, és bizonyos mértékű szükségszerűség hívta életre. Ezen a rendszeren belül a megyére továbbra is igen komoly szükség lesz. Gondoljuk csak el azt a helyzetet, hogy amennyiben a helyi önkormányzati választásokon olyan pártot választanak meg, amely tegyük fel nem is tagja a kormánynak — és ilyesmire a múlt rendszerben számos példa volt —, szükség lesz egy érdekegyeztető szervre. Ezt a szerepet pedig mindig is a megyei önkormányzat látta el. Kell továbbá égy találkozási pont, ahol az egyes embereket még személyesen ismerő, megyei képviselők, és a kormányzat tagjai munkájukat össze tudják hangolni, sőt egyik a másikat ellenőrizheti is. Ahol viszonylagos jólét van Magyarországon egy a polgári önkormányzatokhoz viszonyítva csökkentett autonómiát tartok elképzelhetőnek, amelynek tagjai egyrészt a helyi lakosság választott képviselőiből, másrészt a pártok képviselőiből állnak. Nem lehetséges ugyanis a megye kiiktatásával kifejezetten megyei kérdéseket megoldani, főleg olyanokat, amelyek mérlegelést igényelnek — például beruházáspolitikai, egészségügy-szervezési, iskolai, művelődéspolitikai, kereskedelemellátási problémák. Emellett erősödnie kell a megyei szak- apparátusnak. Ugyanakkor várható, hogy egyes szakfeladatok kikerülnek a megye kezeléséből — mint egykor —, de ezek is megyei szinten vagy néhány megyét átfogó középszinten jelennének meg, ahogyan valamikor a tanügyi, pénzügyi, egészségügyi és gyógyszerészeti kamarák. Hozzá kell tenni, hogy minden ehhez hasonló rendszer kiépítése, vagy a közigazgatás bármilyen mérvű átszervezése — amint ezt történelmi példák is igazolják —, hatalmas pénzébe kerül egy országnak. Éppen ezért az ilyen kérdéseket csak olyankor szokták elővenni, ha az országban viszonylagos jólét, gazdasági stabilizáció van, és a politikai demokrácia mellett már a gazdasági demokrácia is kialakult. Hogy szükség lesz-e megyei szinten az önkormányzatokra, vagy a megyei önkormányzatok fokozatos elsorvadásával kiiktatható lesz, ezt majd a hazai gyakorlat fogja eldönteni, az igazi demokrácia kialakulásával egy időben. Szegő Krisztina a füzetben Újszerű kiadvánnyal jelentkezik a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár. Jó ötlettel állították össze azt a füzetet, amely csupa titkot rejt. Mindaddig, amíg a diákok és szüleik a nyári szünidőben nem kelnek útra, s kirándulások, séták alkalmával el nem jutnak a titkok nyitjához. A sok szép képpel illusztrált kiadvány ugyanis kérdésekkel van tele. A válaszokat pedig útközben találja meg az ember és gyereke. Mindez azonban nemcsak saját tudásunk gyarapítására szolgál — s mellesleg egészségünk megőrzésére —, hanem egy vetélkedő előkészítésére is. Azok ugyanis, akik megkeresik a feleletet a füzetben levő kérdésekre, szeptemberben Szentendrén vetélkedőn vehetnek részt. A hitélet közelségében Néhány esztendővel ezelőtt még beszélni sem lehetett erről. Az egyetemi, főiskolai felvételiken buktató kérdés volt a vallásosság. Mindez ma már a múlté. A plébániák statisztikai adatai mutatják, hogy egyre többen íratják be gyermekeiket hittanra, s a 20-30 évesek közül is többen jelentkeznek elsőáldozónak, bérmálkozónak. A hithez menekülés révén, egymáshoz, is közelebb kerülnek a mai generáció tagjai. Ezzel a mottóval és ebben a szellemben rendezik meg évente Nagymaroson a keresztény ifjúsági találkozót. Most szombaton, május 19-én is a régi Szent Imre-templom ad otthont az eseménynek. Első ízben nyílik lehetőség arra, hogy a határainkon túl élő, magyar anyanyelvű egyházközösségeket és papjaikat is meghívják. Ez az alkalom tehát módot ad arra, hogy több száz keresztény, vallását gyakorló fiatal (és kevésbé fiatal) ' a közös múltról beszélgessen. A szervezők kérik, hogy akik távolabbról érkeznek Nagymarosra, azok a találkozó előtt jelezzék szállásigényüket. Cím: Nagymaros, Szent Imre tér 2. M. I. Hajnalban, délben, este Eszenyi Enikő és Kaszás Attila Takarékos színidirektorok régóta és szívesen kapva kapnak az olyan darabokon, amelyekben kevés szereplő és kis díszlet- meg jelmezigény van. Nekik ideális egy kétszereplős játék, melynek ráadásul egyetlen helyszíne és szereplőnként legfeljebb három ruhája terheli a kiadás rovatot. Ez persze rút és rideg pénzügyi szempont, s a színház végül is művészet volna (ha hagyják, s ha lehet). Tehát az sem nagy baj, ha a szerény financiális vonzatú játékban irodalom is előfordul. Ha jól eljátszható a két szerep. Dario Niccodemi olasz szerző valamikor a század 20-as éveiben lett népszerűvé köny- nyed és ügyesen megírt darabjaival. Nálunk Kosztolányi Dezső, a színikritikusnak is nagyon szorgalmas költő adott először hírt róla, elsőnek a bécsi Burgtheater 1926-os budapesti vendégjátékakor. A kedves kétszemélyes darabot (akkor A hajnal, a nap. az éj címmel emlegeti) is játszották. Ezt 1929 októberében a mai Bábszínház helyén, az Andrássy úton működött Kamara Színház is bemutatta, Bajor Gizivel és Táray Ferenccel. Kosztolányi persze erről is írt. Legutóbb — több évtizede — a Vígszínház újította fel, Ruttkai Évával és Benkő Gyulával. Most pedig a Víg kamaraszínházában, a Pesti Színházban játsszák, Hajnalban, délben, este címmel. (Nálunk ez a cím honosodott meg.) Anna, a lány: Eszenyi Enikő, Mario, a fiú: Kaszás Attila. A rendező az ismert színész: Balázs Péter. Eredetileg a Pesti Vigadóban játszották, most került át a Pestibe — talán mert az előadás létrehozói a Víg társulatának tagjai, s talán, mert ez valóban takarékos előadás. Hogy milyen a darab? Első felvonás: hatalmas adag orosz krémtorta. Második felvonás : óriási adag vanília-, karamell- és puncsfagylalt. Harmadik: vájdling mennyiségű madártej málnaszörppel. Közben pedig annyi történik, hogy Anna és Mario hajnalban találkozik, délben találkozik és este találkozik. Három napszak, három öltözék, három szituáció, a végén tejszínhabos hepienddel, ahogy kell. Amitől az egész nézhe- tővé válik: Eszenyi Enikő kicsit habókos, kicsit szeszélyes, kicsit kacér, kicsit riadt, kicsit pimasz, kicsit érzelgős, kicsit nagyszájú, kicsit titokzatos Annája. Takács István SZOMBATI KRIMI DAN J. MARLOWE Bizonyíték nélkül Egy nagyvárosi nyomozónak bizony sok hullával akad dolga. Sok mindent láttam már életemben, de ilyen holttestet még soha. Mikor Tom Carter, az izgatott gondnok kinyitotta a hatalmas luxuslakosztály ajtaját, és bevezetett a hálószobába, az ágyon fekvő férfi teteme olyan benyomást keltett, mintha már túl lenne a halottmosdatás és -öltöztetés szomorú ceremóniáján. Gondosan eligazított, sötét ruhát viselt, cipőjén látszott, hogy nemrég tisztították fényesre, nyakkendője gondosan megkötve, két keze a melén összekulcsolva. Tim Mulhane, a társam felmordult a látványra. — Miért mondtad, hogy öngyilkosság, Tom? — kérdezte kicsit szemrehányóan a gondnoktól, aki mindkettőnknek jó ismerőse volt. — Azért, mert a mai postámmal kaptam egy levelet, amelynek írója azt kérte, hogy jöjjek fel ide, mert öngyilkosságot követ el — válaszolta Carter. — Igazán? — csodálkozott Mulhane. — Ami engem illet, Tim — szóltam közbe —, nehezen tudom elképzelni, hogy egy öngyilkos ilyen szépen haljon meg. Nem, nem, Tim! Gondold csak el, mekkora önuralom kell ahhoz, hogy valaki így rendbe tegye magát, s meg se moccanjon még akkor sem, a-miikor már érzi, hogy közel a vég. — Nem tehetek róla, de a levélíró öngyilkosságot emlegetett — bizonygatta Carter. Mulhane az ágy mellé lépve egy levelet emelt fel az éjjeliszekrényről. — Majd később ezt is megnézzük — mondta, és nekem is megmutatta a borítékot, amelyen ez állt: „CSAK A RENDŐRSÉG RÉSZÉRE.” — Öngyilkos típusnak látszik? — kérdezte Tim. — Nehéz lenne megmondani — válaszolt Carter. — Magányos, tartózkodó kis emberke volt. Angol. Amióta csak idejöttem, pedig annak már több mint tizenöt éve, mindig Mr. Wilsnnnak dolgozott. Afféle magántitkár volt, vagy mi. Egyszer elmondta, hogy nincs egyetlen rokona sem. De nem panaszkodott. Az ilyen típus nem szokott siránkozni. — Hol van most Wilson? — A múlt héten. utazott el San Franciscó- ba. ő azt mondta — mutatott Carter az ágyon fekvő hullára —, hogy Mr. Wilson ma este érkezik vissza. — Nem tudsz róla, nem voltak anyagi zűrjei? — Neki? — mutatott Carter ismét a halottra. — Éppen lehettek ... Rengeteg pénze ellenére Mr. Wilson ritkán fizet, és akkor is általában keveset és késve. — Kösz, most már akár el is mehetsz, Tom — mondta Mulhane. Mikor az ajtó becsukódott Carter mögött, Mulhane fölnyitotta a borítékot. Mellé léptem, s együtt kezdtük olvasni a levelet. „A RENDŐRSÉGNEK: Soha nem szerettem a bizonytalanságot és a befejezetlen dolgokat, ezért írom most ezt a levelet. Néhány héttel ezelőtt véletlenül fölfedeztem, hogy miközben tanúként néhány papírt íratott alá velem Mr. Wilson, aláírtam egy nagy összegű életbiztosítást is, melyet Mr., Wilson az én nevemre kötött, s amelyben saját magát jelölte meg kedvezményezettnek. Tudom, hogy Mr. Wil- sonnak az elmúlt időszakban komoly anyagi veszteségei voltak, de el sem tudtam képzelni olyan kétségbeejtő helyzetet, melyből csak az én halálom lehet a kivezető út Mr. Wilson számára. Később, mikor egy alkalommal Mr. Wilson azt hitte, hogy nem vagyok a lakosztályban, észrevettem, hogy valami színtelen folyadékot önt abba a borosüvegbe, melyből esténként együtt szoktunk iszogatni. Mikor elutazott — anogy ezt gyakran tette —, bizonyára azt hitte, hogy egyedül is elfogyasztom a szokásos italunkat. Ez a kettős fölfedezés megrázó volt számomra, mivel Mr. Wilson az egyedüli hozzátartozóm a világon. Biztosan megdöbbenti Önöket, hogy mindennek tudatában én mégis ittam abból az üvegből. Ennek személyes és csakis rám tartozó oka van. Csak annyit kívánok nyomatékkai kijelenteni, hogy saját akaratomból és tettem minden következményét átgondolva ittam az italból. Viszont any- nyira szentimentális sem vagyok, hogy Mr. Wilsonnak lehetővé tegyem halálom révén a haszonszerzést. Szeretném azonban, ha ezzel az ügyet lezártnak tekintenék. A mérgezett italt, az üveget és a poharat megsemmisítettem, még mielőtt a méreg hatni kezdett volna. Őszinte hívük.” Mulhane a levelet bámulta. — Gyilkosság — állapította meg. — öngyilkosság — mondtam én. — Akkor gyilkossági kísérlet! — Végeredményét tekintve öngyilkosság, ő maga írta, hogy nem kényszerítette senki az ital elfogyasztására. — Egyetlen hozzátartozója meg akarja mérgezni, erre úgy dönt, hogy legyen akkor úgy, ahogy lennie kell — mondta Mulhane. szinte a fogát csikorgatva, és felvette a telefonkagylót. — Tom, tudod-e, mikor érkezik Wilson gépe? — kérdezte, amikor a vonal túlsó végén meghallotta Carter hangját. Aztán az órájára pillantott. — Nagyszerű — mondta, s lebiggyesztett szájjal hallgatta a gondnok szavait. — Igen, mi akarjuk közölni vele a rossz hírt. Bevártuk a rendőrorvost. Gyorsan végzett, alig negyedóra múlva már indulhattunk is vissza a rendőrségre. Kifelé menet a hatalmas lakosztályból, Mulhane megállt, s alaposan szemügyre vett egy bekeretezett képet, mely egy testes, bozontos szemöldökű férfit ábrázolt — aki nem volt azonos az ágyon fekvő hullával. — És most mit akarsz csinálni? — kérdeztem, miközben repülőtér felé hajtottunk. — Semmiféle bizonyíték nincs a kezünkben. Az üveg és a poharak eltűntek. Egyetlen dolog van a kezünkben: az öngyilkos búcsúlevele. De azzal sem megyünk sokra. Ki tudja, igazat írt-e, ki tudja, valódi-e a levél? Mulhane nem válaszolt. Mikor a lépcsőt odatolták a géphez, szinte azonnal fölfedeztem a kiszállók között a fényképen látott férfit. Mulhane kísérletet sem tett, hogy feltartóztassa. de ahogy elhaladt mellettünk, azonnal a nyomába szegődött. Én kis távolságból követtem mindkettőjüket. Mikor kiértünk az utcára, a tülekedő autók és hordárok közé, Mulhane megszaporázta lépteit, s kisvártatva Mr. Wilson vállára tette a kezét. — Szeretnénk egy kicsit elbeszélgetni magával arról az üveg borról és a poharakról, amit a lakosztályban találtunk. Mr. Wilson — mondta, s benyúlt a kabátja alá, hallottam, amint megcsörren a derékszíjára erősített bilincs. Wilson villámgyors mozdulattal kibújt a vállára nehezedő kéz alól, és belevetette magát az utca forgatagába. Félrekaptam a fejem a zaj hallatán, amikor a repülőtéri autóbusz gyorsjárata a csikorgó fékezés ellenére pontosan derékba kapta. — Ki hatalmazott fel arra, hogy a Gondviselés szerepét játszd? — kérdeztem Mulhane-t kis idő múlva. — A kis émbert valóban senki nem kényszerítette arra, hogy igyon az italból, és Wil- sont sem, hogy meneküljön előlünk — válaszolta Mulhane tárgyilagos hangon, és elindult a parkolóban várakozó kocsink felé.
