Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-17 / 89. szám

J6f FGYE! 1990. ÁPRILIS 17., KEDD Az átalakítás néma szolgája A Frankfurter Allgemeine Zeitung nemrég egy hosszabb tanulmányt közölt a német egyesítés során szükségessé váló pénzügyi reform külön­böző lehetőségeiről. Nem aka­rom a cikket ismertetni, hi­szen ez az ő gondjuk, nem a mienk. Az utolsó sorok idézé­sét azonban nagyon alkalmas­nak látom arra, hogy a hazai pénzügyi politikáról elmond­jam a véleményemet. „A pénzügyi reform a tény­leges gazdasági átalakítás né­ma szolgája. A pénz az átala­kítások kenőanyaga. A pénz­ügyi reform az olajcsere, azonban az olajcsere még nem jelent új gazdasági motort.” A hasonlatnál maradva: ná­lunk még a gazdasági refor­merek többsége is évek óta csak az olajcserével foglalko­zik. A pénzügyi egyensúly megteremtésétől várják a gazdaság dinamizálását. A la­kosságra rakott pénzügyi meg­szorítások részben nem hozták meg az áhított pénzügyi egyensúlyt, részben még to­vább lassították a motor tem­póját. Éppen a hazai tapasztalatok alapján a fenti hasonlat sze­rintem kissé sántít. A rossz motornak ugyanis lehet jó ke­nőolaja, de a rossz gazdaság­nak nem lehet jó pénzügyi rendszere. A jó gazdaságban pedig szinte az illetékes ható­ságok erőfeszítéseire sinzs szükség, és mégis nemcsak hogy nem keLl cserélgetni az olajat, hanem az egyre jobb Vasúti csecsebecse Nincsen számunkra hely Aki sokat utazott már vona­ton, de* csak'"ritkán a Duna­kanyarban, felkapja a fejét az új szerelvény láttán. Szinte alig mer rá fölszállni, hiszen megszokhatta, hogy nincs sok új a vasúton, egyre avul, öreg­szik minden. Amikor pedig egy színében, berendezésében szo­katlan bukkan fel a szemünk előtt, azt hihetnők, ez feltétle­nül jobb is, mint a régi. Pedig nem így van. Igaz, van abban valami jó is, hogy gombnyomásra műkö­dik az ajtó, így a mozdonyve­zető gondoskodik arról, hogy mindegyik csukva legyen in­dulás után. Az ő tiszte az uta­sok tájékoztatása is. Mintha a budapesti metrón lennénk. Ám az utasok arra panaszkodnak, hogy túlságosan szűkek a ko­csik. Két kövér ember nehezen férne el egymás mellett, a ma­gasak pedig akár a polcra is helyezhetnék hosszú lábaikat, mert a két ülés közt nincs számukra hely, a fogast vi­szont fogasnak nem lehet használni, mert az odaakasz­tott kabát belelóg az ott ülő arcába. Csúcsforgalom idején a szin­tén szűkös peronon meg kevés a levegő, de ott ablakot nyitni nem lehet. A modernnek lát­szó vonatot egyébként a víz­lépcső tiszteletére állították forgalomba, mint afféle mun- kásgyorsjáratot. De ahogy nem mind arany, ami fénylik, úgy nem mind modern, ami más, mint az eddigi. — II. R. M.— lesz. Tehát nemcsak az igaz, hogy a rossz olajozás tönkre­teszi a motort, hanem az is, hogy a jó motor feljavítja az olajat. Semmi értelme tehát annak, ha minden erőfeszíté­sünket a pénzügyi egyensúly megteremtésére fordítjuk, és közben nem marad időnk, energiánk, vagy éppen bátor­ságunk megvalósítani azokat a reformokat, amelyek nélkül a gazdasági válságból soha nem lehet kimásznunk. A magyar gazdaságban nem az a prob­léma, hogy az egyébként egészséges gazdaságot a rossz pénzügyek megbénították, ha­nem az eleve fejlődésképtelen gazdaság szükségszerűen de­formált pénzügyi viszonyokat hozott létre. Nem az olajjal volt a hiba, hanem a motor­ral. Az ilyen motorban igen rövid idő alatt tönkremegy az olaj. Tehát kár is a cserével foglalkozni addig, amíg nem generáloztuk meg a motort. Mindez nem jelenti azt, hogy ma nincs is szükség a pénz­ügyi szakemberekre, de azt igen, hogy még nagyon mesz- sze vagyunk attól, hogy a gaz­daságpolitikát teljesen rájuk lehetne bízni. Miket látok minden pénzügyi reformnál sürgősebb teendőnek? Mindenekelőtt egy követke­zetes tulajdonreformot. De nem olyant, amilyent egyesek már nagy buzgalommal el­kezdtek. Elsősorban sok kis- és középvállalkozást tartok szükségesnek. A nagyvállala­tok tőkéjének és munkaerejé­nek legalább felét kisvállal­kozások formájában kell to­vábbműködtetni. Eladni, meg inkább bérbeadni, önállósíta­ni. Azzal, hogy megvalósítjuk a farmergazdaságokra és má­sodgazdaságokra épülő agrár­reformot, hogy bérbeadjuk a benzinkutakat, a teherautókat, a kereskedelmi létesítmények nagy többségét, sok százezer önálló egzisztenciát lehetne te­remteni. Ezek hatékonysága szinte az első naptól kezdve jelentkezik. Tehát többet ja­vít a kínálat növelésével a pénzügyi egyensúlyon, mint az elmúlt évek minden, nadrág­szíj-megszorításon alapuló erő­feszítése. A keresletet az is csökkentené, hogy a kisembe­rek százezrei termelőberuhá­zásokra fordítanák pénzük je­lentős részét. Ezzel szemben csak a naivak hihetnek abban, hogy az elkövetkező évek vár­ható inflációs viszonyai között a lakosság azért csökkenti fo­gyasztását, hogy nagyvállalat* vagy állami értékpapírokat vegyen, vagy bankban tartsa a pénzét. K. S. TÉKOZLÓ FIÚK, MEGTÉRT BÁRÁNYOK Még sohasem voltunk ennyien a körmeneten A gyertya lángjának meggyújtásával jelképesen a hitet ad­ják tovább (Folytatás az I. oldalrólJ saját első gyónásom jutott eszembe. Akkor sem tudtam, milyen bűnöket kellene leve­zekelnem. ma pedig — ebben a fenekestül felfordult világ­ban — végképpen nehéz len­ne felsorolni Istennek nem tet­sző, naponta elkövetett bűne­inket. „Énekeljünk az Úrnak, mert diadalmas csodát művelt!” — zengte a karzaton a Cecília kórus és a székesegyház ifjú­sági kórusa Varga László vá­ci egyházmegyei főzeneigaz­gató vezényletével. Ott, ahol én álltam, csak egy viseletbe öltözött néni énekelt. S zavar­tan néztünk körül, mit is kell ; tennünk, amikor előttünk rendre térdre ereszkedik a tö­meg. Néztem az oszlop mel­lett hétévesforma unokájá­val álló asszonyt és forró könnyek öntötték el a szemem. Engem is így, ilyen szelíden bökött oldalba a nagyi, ha le kellett térdepelni, egy szem- villanása jelezte, mikor vessek keresztet, mikor énekeljek. Régen volt. Nyolcéves ko­romban meguntam a konspi- rálást, felavattak kisdobos­nak. Talán hívő lettem volna. nak hajtani a szent sír előtt, vagy éppen közelebbről sze­retnék látni és hallani a pré­dikáló Marosi Izidor püspök urat. Egyetlen haragos, szem­rehányó pillantás sem lövellt a hosszú szertartást még ne­hezen tűrő kisgyermekek szü­lei felé. S, magamon is azt vet­tem észre, hogy nem bosszan­kodom, amikor egy párocska elém állt, s a nagyra nőtt ka­masz háta minden kilátást el­takart. Nem volt tülekedés akkor sem, amikor a több mint két­órás szertartás után a feltá­madási körmenet, élén a püs­pök atyával, elindult. A szé­kesegyház lépcsőjén és a té­ren sok százan várakoztak már, s szelíd türelemmel, csön­des méltósággal várt minden­ki, hogy a menetbe besorol­hasson. Ahogy beálltam, is­merős arcot pillantottam meg. Egy Vác környéki általános is­kolában találkoztam a barát­ságos, középkorú asszonnyal. Furcsa az emlékezet, sem a he­lyet, sem a nevét nem tudtam felidézni, csak azt, hogy na­gyon jóízűt beszélgettünk, vagy két esztendeje. Kamasz­fiával érkezett. Tizennyolc éve nem volt feltámadási körme­neten, istentiszteleten is csu­pán a tavaly karácsonyi éjféli misén. — Ennek az átalakulásnak is lesznek vesztesei — mond­ja, s a fiára mutat. — ök, akiknek éppenhogy adtunk valamit, s most elvesszük tő­lük. És azt mondjuk nekik: tessék, itt van valami egészen más. Én már idegenként moz­gok a templomban. Nem mon, dom azt, hogy fiam, te legyél hívő! De ha megérintené, ta­lán nem bánnám. — Húsz éve minden feltá­madási körmeneten itt vagyok, de ennyien még sose voltunk — hallottuk a hátunk mögött, majd a hang sorolja valaki­nek, milyen prominens helyi embereket lát a sorban. Ki az, aki máskor is itt volt, s ki az, aki nem. A tanárnő elvörösö­dött és szótlanul mentünk to­vább. A menet eleje és vége szin­te összeért a székesegyház és a tér körül, amikor a tömeg ismét bevonult. Nem tudom, hogy a pápai himnusz mel­lett máskor is elénekelték-e a körmenet végén a magyar Himnuszt és a Szózatot. Isten házában, e csodálatos akuszti­kájú falak között hallani fel­emelő. Könnyesek a szemek. Néztem a tömeget, már tu­dom, hogy a többség afféle té­kozló fiú e házban, sok év után megtért bárány, aki el­jött, mert az idei feltámadás­ban valami egészen jelképeset, egy ország feltámadásának a kezdetét látja. Az Isten jóságos, megbo­csátó atyja az embereknek, a tékozló fiúknak is. Ő megbo­csát. S, az emberek egymás­nak? Móza Katalin Hozzászólás cikkünkhöz A Csomadi Malvinok A Pest Megyei Hírlap 78. számában (április 3.) hosszabb lélegzetű eszmefuttatást kö­zölt Mészáros Ottó tollából, Malvin címmel. Írásának az adott alapot, hogy az MDF du­nakeszi szervezete meghallot­ta a 700 lelkes kisközség se­gélykiáltó tiltakozását helyi buszközlekedése teljes meg­szüntetése miatt, oda állt az érintettek legalapvetőbb em­beri joga: élni akarása mel­lé, segítőkészen „kinyújtva kezét” a váratlanul és szándé­kosan „mély vízbe dobott, de úszni soha meg nem tanított fuldoklók" felé. Megkapóan helyezi ezt a látszólag helyi érdekeket érintő ügyet na­gyobb távlatokba, nem megfe­ledkezve a (Nyugat)Európába való kitekintésről. írása érde­kes, elgondolkodtató, szép, igaz. Ez utóbbi azonban csak félig. Hogy maradéktalanul igaz legyen, szeretettel hívom meg a szerzőt Csomádi Mal­vinokhoz (továbbiakban CsM), beszélgessen el velük a kanya­rokról. Előre is biztosítha­tom: meglepetésekben lesz ré­sze ... Lesz sok olyan CsM, aki a helyi temetőben több sírkőhöz fogja elvinni, amelyen az „élt”-szám nagyon alacsony, mert annak viselője idő előtl „elment” a számtalan kanyar leküzdése harcában. Olyanok­kal is fog találkozni, akik majd elmesélik: hogyan sza­kadt szét az összetartó nagy család azokban a kanyarok­ban, amelyek az országhatá­ron túlra, Szlovákiába íveltek. Megrázóan mondja majd el a CsM a padlássöprések, tsz-be ráncigálások, meghurcoltatá­sok kanyarjait. Olyanokkal fog szót válta­ni, akik mindent megtettek azért, hogy kanyarok nélküli ösvényen élhessenek, de csak kanyarokat építettek életút­jukba. Elmondják majd a társ­községgé való lefokozás, az iskolakörzetesítés, a szlovák eredet miatti megalázó gúnyo­lódások, a „tejfölös” megbé­lyegzés kanyarjait. Sok CsM kíváncsi lesz: miközben az in­nen való kimozdulás egyetlen lehetőségétől fosztják meg a dolgozókat, a tanulókat, a ba- tyúzókat, hány buszjáratot szüntetnek meg csak Gödöllőn, ahonnan -vonattal. HÉV-vel, távolsági járatokkal lehet utaz­ni; Veresegyházról, ahol a fa­luban futnak a vasúti sínpá­rok. Azt is megkérdezik csen­desen; miért a mi kárunkra akarja felszámolni a Gödöllői Volán minden falujáratának veszteségét; érdeklődéssel hall­gatná a CsM azt is, hogy a veszteséges vállalat vezetői mennyi prémiumhoz jutottak az utóbbi esztendő kanyaró­ban ?! Mi nem úgy érzékeljük, hogy az út elején lennénk, ahonnan csak előre lehet men­ni. Éppen azt éljük át, hogy visszafele megyünk. Ez ne­künk nem kanyar, ahol vi­gyázni kell, hanem szakadék, amelyben meghalni lehet. Végül. Éppen manapság mindenkinek örülnie kellene, hogy a kinyújtott kézbe bele­simul — felkaroló és segítő szándékkal — egy másik kéz. Megmaradni ugyanis csak együtt lehet — az életért ten­ni is csak közösen. Az ezért fáradozó embereket,, jelen ese­tünkben a dunakeszieket, nem kioktatni kell, hanem megdi­csérni — példaként állítani: így is lehet —, és csak így ér­demes ... őszinte tisztelettel: Eszlényi László lelkész, egy CsM Csornád A keresetről levett Krisztust ábrázoló olíár emlékezteti a hí­vőket a majd kétezer évvel ezelőtt történtekre Minden templom kapuja megnyílt ezen az ünnepen, hogy a hívők leróhassak kegyeletüket (Vimola Károly felvételei) ha nemcsak külsőségeivel ra­gad meg a vallás, ha később a Bibliát nem csupán, mint egy felbecsülhetetlen értékű kultúrtörténeti művet forga­tom. Kicsit irigykedve néztem a feltámadási istentisztelet részvevőit. Ahogy néma csend­ben, egy rosszalló grimasz nél­kül engednek utat az áldozás­hoz előreigyekvőknek, azok­nak. akik csupán térdet akar-

Next

/
Thumbnails
Contents