Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-13 / 87. szám

1990. ÁPRILIS 13., PÉNTEK •/iù&ï&UdM/ W-1WŸ Kóspallag zsebében cincog a krajcár Kóspallag tipikus példája annak, hová vetett a 70-es évek negatív községpolitikája. A település juthatott volna akár Gyürüfű sorsára is: a Baranya megyei kis falu egy­szerűen eltűnt a térképről. Et­től a börzsönyi embereket ta­lán épp az erdő mentette meg. A fiatalok — ha csak tehették — másutt telepedtek le. Vasút nincs, a külvilággal való kapocs a sárga busz, ám a já­ratok — s ez már a ma szo­morú fintora — inkább távol tartják, mint közelebb hozzák a civilizációhoz a kóspallagia- kat. — Jószerével mindenki ön­ellátásra rendezkedett be — hallom az egyetlen élelmiszer- boltban a főnök asszonytól. — Málnát kötözünk, szőlőt met­szünk, állatokat tartunk, tele­rakjuk a mélyhűtőt. Nincs itt olyan keletje a zöldségnek, gyümölcsnek, húsnak, mint vá­roson — állítja Czapák Ist­vánná. És tényleg, nem is repliká- zik senki húsért, felvágottért, amit hetente egyszer hoz a kocsi. Bezzeg mondják, hogy nem szeretik kedden a pén­teki kenyeret! ­Kóspallagot 1979-ben utol­sóként fogták be a négyes fo­gatba. Először Verőce és Kis­maros lett társközség Verőce­maros néven 1975-ben, három esztendő múlva Szokolya is beállt közéjük. No, egyik sem önszántából lépett a frigyre, s ez az ellenérzés nőttön-nőtt, mígnem tavaly év végén a helyzet megérett a válásra. Kóspallag azonban ma is csak Kismarossal együtt képes lé­tezni. Olyan ez, mint amikor kimondják a válást, de a há- zdstársak továbbra is közös lakásban kényszerülnek élni.' Kismaros-Kóspallag tanácsá­nak elnöke, Orosz János, pilla­natnyilag sem lát más járha­tó utat: — Kóspallag forráshiányos település, hiszen a személyi jövedelemadóból mindössze százezer forintra lehet számí­tani. Ezért a település meg­kapja a normatív állami tá­mogatást, ami további három­ezer forintot jelent állam­polgáronként. A tehót az idén utoljára fizetik az emberek, ez újabb 162 ezerrel növeli a falu költségvetését. Egyszeri pénz: Kóspallagnak hárommillió fo­rintot juttat Verőce, Kismaros és Szokolya, lévén, hogy a közösködés igazi mostohagye­reke volt. Az elmaradott tér­ségi kategóriába ugyancsak be­került, a megyétől e címen 2,5 millió érkezik. Most vagy soha, elindult a falu. Szeptemberben hazahoz­zuk az 5—6. osztályt, lesz pén­zünk a napközis konyha bőví­tésére, s mielőbb bele kell vágnunk az óvodaépítésbe is. Jövőre pedig, ha törik, ha sza­kad, vissza kell szerezzük a 7—8. osztályt. Parcellázni aka­runk. és bővíteni a helyi munka lehetőségét. Hovanecz János, a kismaro- si központú Fa- és Műanyag- ipari Szövetkezet elnöke azt mondja: — Mo tizenegy kós- pallagi férfi keresi nálunk a kenyerét. Jó pénzt kapnak, de lehet is rájuk számítani. Arra gondoltunk — biztos megren­delés birtokában —, hogy Kóspallagon egy 450-500 négy­zetméteres területen felépít­hetnénk azt a zárt technoló­giájú műanyag-szerkezeti üze­met, ami az induláskor 12-15 embernek adna megélhetést. A gödiek egy lakatos- és egy tekercselőüzemet működ­tetnek a faluban. Az előbbi­vel volt már némi zűr, de maga a tsz bármelyiket pilla­natok alatt bezárhatja, ha megfosztják az ipari tevé­kenységét az adópreferenciák­tól. Akkor pedig tényleg csak az erdészet marad ... ..-r- Ha a tsz-szel sikerül megállapodni, először bérbe adnánk a területet, később a falu apportként szállhatna be vele a vállalkozásba, ami elől a beruházó nem zárkózik el — mondja ©rósz János. — A falu egyetlen kincse a táj, nem árt tehát azon is elgon­dolkozni, miként kapcsolód­hatnánk be a falusi turizmus­ba. Dél van. Elvitték már a konyháról az ebédet az öre­gek, az óvodások is az utol­sókat kanalazzák a paradi­csomszószból. Két helyiség­ben harmincöt gyerek. — A kicsiknek a dadák fű­iének be, a konyhára magunk hasogatjuk a fát, a gyújtós- nakvalót — mondja nevetve a szakácsnő, Bíró Jánosné. Ta­lán nem is akad a faluban olyan, aki ne ismerné főztjét, hisz 18 esztendeje övé itt a fakanál. A Köjál kénytelen­kelletlen elnéző, különben étel nélkül maradna nyolcvan ki­csi és öreg. Igaz, soha nem fordult még elő a legkisebb probléma sem. Kramer Mihályné, Kismaros- Kóspallag tanácsának szociál­politikai előadója a szomorú valóságról beszél: bizony olyan szűkös a kóspallagi nap­közis konyha, hogy a gyere­kek mellett az újonnan jelent­kező öregek csak akkor jut­hatnak ebédhez, ha valame­lyik idős meghal. És akkor a családtagok ás­sák ki a sírt, de előfordult, hogy nem akadt a temetőben egy palló, ami megfoghatta volna a kidobált földet, s nem volt két tisztességes bot sem, amin vigyék a koporsót. De ezt már a falu plébánosától, Pálvölgyi Józseftől tudom. — Szélnek mentek a fiatal­jaink, megtalálhatja őket Ve­rőcén, Kismaroson, Gödön, Sződligeten s Vácott a Rad- nóti-telepen meg a Földvári az téren — tárja szét karját idős pap. — -Von olyan része Kismarosnak, amit új Kóspal­lagnak hívnak. Az idén még nem eskettem, tavaly egy párt adtam össze. Januártól négy kisbabát kereszteltem, de csak egy a falubeli. A 750 lélek java része idős. Tavaly — ha jól tudom — mindössze hat gyermek született. Házhelyek kellenének, meg munka. Szorgos, dolgos nép a mienk, a porták magukért beszélnek... Fazekas Eszter tu Az öregnek csak a szeme néz a távolba (Vimola Károly felvételei) Programok egész hétre Ezt látni, hallani kell E hét vége ismét kettős munkaszüneti nap. Az időjá­rás remélhetőleg hű marad a tavaszelőhöz, s így sokan egy­két napot túrákon, a szabad­ban töltenek. A megyei művelődési intéz­mények arra is számítanak, hogy különböző zárthelyi szó­rakozási lehetőségekkel szol­gáljanak az ünnepnapok sza­badidejének eltöltésére. Cegléden 13-án, pénteken este 7 órai kezdettel a műve­lődési központ színháztermé­ben a békéscsabai Jókai Szín­ház együttese az évtizedek óta sikeres operettet, a Csókos asszonyt mutatja be: Zerko- vitz Béla egyik legsikeresebb munkája ez, melynek örökzöld melódiái ez alkalommal is bi­zonyára jó szórakozást kínál­nak a közönségnek. Április 17- én, kedden este, ugyancsak 7 órakor egy másik sikeres operett kerül a veszprémi Pe­tőfi Színház együttesének előadásában a színpadra. Eise- mann Mihály fülbemászó dal­lamai az Egy csók és más semmi című operettben min­den korosztálynak kellemes élményt ígérnek. Szombaton este 6 órai kezdettel a műve­lődési központ B épületében csendülnek föl azok a dalla­mok, amelyek a Kossuth Mű­velődési Központ gyermek- és felnőtt citerakörének lelkes és tehetséges munkáját dicsérik. Nagykőrösön április 20-án az Arany János Művelődési Központ vendége Bács Ferenc Jászai-díjas színművész. Az este 8 órakor kezdődő műsor­ban versek és prózai művek egyaránt szerepelnek. Minden évben jeles eseménye Nagy­körösnek a Szent György-napi vásár. Ebben az évben április 22-én vonulnak fel az árusok és kiállítok a, yásártéfpn. Erdőkertesen április 13-án az Ady Endre Művelődési Házban este 8 órától húsvéti bálra várják a szórakozni vá­gyó közönséget. Vác nagy eseménye április 18- án a Madách Imre Gimná­ziumban a Mátyás király ha­lálának 500. évfordulójára rendezett megemlékezés. A program a Madách Imre Gim­náziumban délután 4 órakor kezdődik. A zeneiskola taná­rai fúvósokra hangszerelt re­I neszánsz muzsikát mutatnak be. Ezt követően Janus Pan­nonius Mátyás királyhoz írott költeményét mutatja be Péter Pál. Két érdekes tudományos előadást is tartanak Mátyás királyról. 17 óra 20 perckor kezdődik dr. Torma István, az MTA Régészeti Intézete főmunkatársának előadása „Báthori Miklós, a reneszánsz stílus meghonosítója Vácon" címmel. Ezt követően Báthori Miklósról, a könyvtáralapító­ról tart előadást dr. Holl Béla piarista szerzetes, az MTA munkatársa. A múzeumban kiállítást rendeznek azokból a dokumentumokból, amelyek Mátyás király és Vác jó kap­csolatairól tanúskodnak. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum is jó prog­ramokat ígér a hét végére. Április 15-én a Felső-Tisza- vidék tájegységének bemutató részében csuhé- és gvékényfo- nás látható. A Kisalföld táj­egységben a hagyományos mézeskalács- és kuglófsütés, valamint a kovácsolás és gyer­tyamártás nyújt érdekes lát­ványt. Húsvét alkalmából a programot tojásfestéssel és to- jáspatkoló-bemutatóval színe­sítik. Ezen a napon délelőtt 10 és 12 óra között a szentendrei Kék Duna néptáncegyüttes műsora nyújt még szórako­zást. Gödöllőn a galérián a kép­zőművészet kedvelőit a Pe­tőfi Sándor Művelődési Köz­pont és a Weöres Sándor Pe­dagógiai Egyesület közös ki­állításán várják. A fővárosban április 20-án este fél 8 órai kezdettel a Ze-. neakadémia kistermében Ka­kukk Balázs viola da gamba- és barytongambaestje nyújt maradandó zenei élményt. A vásárnaptár szerint ápri­lis 15-én Aszódon autóvásárt, Cegléden országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek. Kasznár Zoltán Locsolótúra gyerekeknek Érdekes és izgalmas túra­programok várják a hét végén azokat, akik a húsvéti ünne­peket a természetben kíván­ják eltölteni. Családosoknak olyan túrát szerveznek a ter­mészetbarátok április 14-én, ahova a gyerekekkel is bát­ran útnak indulhatnak. A résztvevőket reggel 9 órára várják a Moszkva téren a metró bejáratánál. A kerékpározás szerelmesei­re gondoltak, amikor mégszér- vezték'rvzt a két ékpáros túrát, amelynek végcélja a váci Honvéd-emlékmű. A gyönyö­rű tájakon áthaladó kerékpá­ros karaván résztvevőit reggel 9 órára a budapesti — XV. kerületi — Czabán Samu tér­re várják a Volán-pálya bejá­ratához. A rendezvény kere­tében déli 12 és 14 óra között — Vácott — emlékbélyegés is lesz. Húsvét vasárnapján kerék­páros nyílt túra indul a bé­kásmegyeri vásárcsanolc autó­parkolójából, reggel 9 órakor. A túra útvonala: Szentendre— Apátkuti völgy—Pap-rét— Visegrád. A túravezetők a leg­lassúbb kerékpároshoz igazod­nak, hogy minden résztvevő kényelmesen karikázhasson. Vidám locsolótúrát rendez­nek — 16-án — a gyerekek­nek a budapesti Vadaspark Vörösfenyő tisztásán. A válto­zatos program keretében szí­nészeid szórakoztatják á kicsi­nyeket, a felnőtteket. Lesz szalonnasütés és tombola is. Ez utóbbi nyertesei élő nÿulat is vihetnek haza, győzelmi jel­ként. K. Z. Beszél a múlt Valaha vendéglő is volt A XVIII. század közepén jött létre Kóspallag azon a te­rületen, amelynek neve egy­kor Tornallya, Torony volt, és a rajta lévő középkori pálos kolostor a márianosztrai kon- venthez tartozott. A nosztrai konvent tiltakozása ellenére a területet és a rajta keletkezett új, szlovákok lakta települést a visegrádi koronauradalom­hoz csatolták. Az 1757 utáni, Karpe Mi­hály által készített térképen már a főutca is látható. Templomot nem jelöl a doku­mentum, de a falu nyugati végén, egy domb tetején fel­tünteti a kápolnát. 1761-ben épül Kóspallagon egy vendég­lő, az öt. esztendő múltán kel­tezett irat 42 családot tart nyilván. 1828-ból való a követ­kező adat, miszerint 84 ház van Kóspallagon. A község 1777-ig szerepel mint Nagymaros leányegyhá­za, ekkor kap önálló plébániát. Még 1801-ben is azt közlik szemrehányóan a Magyar Ka­marával, hogy Kóspallagon egy nedves parasztház a „templom" és a plébánia. Be- küldték ugyan a Lendes-Bau- Directionhoz Hacker F. X. ácsmester és Oelsner A. J. kő­művesmester 1788-ban készí­tett terveit és költségvetését, azonban a hivatalban a terve­zett egyszerű deszkamennye­zetet Tallher tűzveszélyesnek mondja, s azt ígéri, hogy ma­ga a Lendes-Bau-Direction fog új terveket készíteni. A király 1792-ben az épít­kezést jobb időkre halasztotta el. A Kamara, mint kegyúr, 1805-ben mégiscsak felépítet­te a falu templomát. A községben erősen élt az a hagyomány, miszerint a temp­lomnak elődje volt, amely le­égett. Ez a hiedelem valószí­nűleg a régi térképről ismere­tes kápolna tényéből táplálko­zott, de az épület 1779-ben már nem állt. A plébániáról is több terv­rajz maradt fönn, ezekből me­rítettek 1804-ben. Az 1437-ben először említett pálos konventnek (S. Michae­lis de Tornallya) 1538-ban Zápolyai János kúriát adomá­nyozott Szokolván. Feltehető­leg a konvent sem állhatott fenn sokkal tovább. Templo­mának és kolostorépületénel; maradványai azonban még a XVIII. században léteztek, hi­szen 1758-ban Szabó Vince pálos tanár térképén egy egy- hajós, keletelt templom, és ennek déli oldalához épített háromszárnyas rendház alap­rajza látható. Szabadhegyi Mihály 1770-ben rajzolt tér­képe viszont már csak a rend­ház két szárnyát tünteti fel. A toronyi és a kiskorompai patak összefolyása alatt, egy dombos teraszon, sűrűn össze­nőtt, bozótos területen, he­lyenként alapfalrészek, illetve nagyobb terjedelmű falak ösz- szefüggően még láthatók. A terület közepén a kolostor egykori kerek kútciszternája ugyancsak fellelhető. Egészségünkért A kecses testtartás 1. Álljon egyenesen, kinyúj­tózva, lábait egymás mellé zárva, karjait felfelé nyújtva, lábujjhegyen, hasizmát erő­sen megfeszítve. Ereszkedjen vissza lassan a talpára, enged­je le a karjait. Ismételje meg a gyakorlatot tízszer! 2. Térdeljen le, s támasz­kodjon maga előtt a két te­nyerére. Most csípőjével ru­gózzon a sarkán. Helyezze a súlyát újra a karjaira, testét hosszan, hátrafelé nyújtsa ki, és dőljön előre, a hasára. He­lyezkedjen vissza a kiindulási, térdelő helyzetbe. Ismételje meg a gyakorlatot ötször! 3. Álljon egyenesen, össze­zárt lábszárakkal. Farizmait fe­szítse meg, medencéjét döntse előre, kezeit tartsa lazán a felső combján. Lábujjhegyen rugózzon. Ismételje a gyakor­latot tízszer! 4. Térdeljen le a padlóra, támaszkodjon a kezére, a lá­bát enyhén terpessze szét. Görbítse be a hátát úgy, aho­gyan a macskák szoktak, a fe­jét lógassa le jó mélyen. Fújja ki a levegőt, és húzza be a ha­sát. Számoljon ötig, és a dere­kát lefelé eresztve emelje fel a fejét, s lélegezzen be. Is­mételje a gyakorlatot tizen­ötször ! Az e heti szám tartalmából: Honvágya van a világ legkisebb emberének Őszinte beszélgetés a m,agyar származású Michuval, aki sokáig vezette a Guinness Book Rekordlistáját, hiszen 82 centiméteres magasságával a legkisebb a Föld 5 milliárd 200 millió embere közül. Kiderül, hogy Michu pénzét Magyarországon eltüntették.

Next

/
Thumbnails
Contents