Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-12 / 86. szám

1933. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK 3 Ha az ügyvéd ügyes, eltűnik a hálapénz A sírásó is, meg az orvos is Nagy port vert fel Monoron és környékén: Lendér András kisiparos, akinek a házát el akarják árverezni, azzal fe­nyegetőzött, hogy felgyújtja magát, mert a hivatal pac- kázása miatt dobra verik fe­je fölül a tetőt. Papp Albert, a Pest Megyei Adófelügyelő­ség vezetője, akivel a tavalyi évet összegző, az idén benyúj­tott adóbevallások eddigi ér­tékelésének tapasztalatairól beszélgettünk, másként látja a dolgot: — Sok a tisztázatlan körül­mény abban, amit a kisiparos állít — mondja. — Eddigi in­formációim szerint Lendér András nem fizette pontosan az adóit, s a társadalombizto­sítási járulékkal is el van maradva. Ennék ellenére, ter­mészetesen. ha megfelelő do­kumentumokkal igazolni tud­ja, segítséget nyújtunk neki, hogy kiderítsük, ki és hol hi­bázott — ha történt egyálta­lán ilyen. Az ügyben olyan nagy az érdeklődés, hogy pél­dául az ideiglenes köztársasági elnök titkárságáról is felhív­tak minket. G Sok olyan ügyfelük van, aki hasonló helyzetbe került, mint a monori kisiparos? — Szerencsére nem. Vissza­visszatérő ügyeink alig-alig akadnak. Igyekszünk korrekt viszonyt kialakítani ügyfe­leinkkel, s még arra is haj­landók vagyunk, hogy ha in­dokolt, részletre is fizethető az adó. • Az idén hány adóbeval­lást nyújtottak be a magán- személyek Pest megyében? — A tavalyihoz hasonlóan hozzávetőlegesen 110 ezret. Ebből eddig 100 ezret értékel­tünk ki számítógéppel. Az így kapott adatok szerint az ösz- szes jövedelem mintegy 20 százalékkal növekedett a két- esztendeihez képest, 0 Ez az emelkedés tulaj­donképpen az infláció mérté­kének felel meg. — Igen. Ezért érdekes az az adat, amely szerint a főmun­kaidőből származó jövedelmek ettől lassabban, összesen 15,5 százalékkal nőttek. Figyelemre méltó az is, hogy a talál­mányból, vagy például a szer­zői jogvédelem alá eső tevé­kenység révén megszerzett jö­vedelmek a bevallások szerint megduplázódtak. ® összesen mennyi szemé­lyi jövedelemadót fizettek be az állampolgárok most Pest megyében? — Hogy pontosan mennyit, az csak később derül ki, de azt tudjuk, hogy mintegy 4 milliárd forintot kellene. En­nek az összegnek a háromne­gyede egyébként már befolyt az államkasszába, mert a munkáltatók év közben befi­zették. adóelőlegként. Az a ta­pasztalatunk, hogy ezúttal si­került egy könnyen áttekint­hető adóívet készíteni, s az ál­lampolgárok is már szert tet­tek némi gyakorlatra, így ke­vesebb volt a pontatlanság. 0 Ezekben a napokban ke­rül sor a túlfizetett adók visszautalására. Megmondható már pontosan, hogy mennyit kapnak vissza az érintettek? — Adataink szerint az ívek kitöltése után mintegy 36 ez­ren jelezték, hogy az állam­kassza tartozik nekik. Ebből 100 kivételével valamennyi jogosnak látszik. De az ada­tok ellenőrzése még tart, te­Twnzitgáz mjíimk keresztül Magyar—jugoszláv gáztran­zatszerződést írtak alá Bu­dapesten, az Országos Kő­olaj- és Gázipari Tröszt, az Energopetro Szarajevó és a NAS Noviszad vezérigazgatói. A szerződés húsz évre szól, és ezalatt összesen 66,8 mil­liárd köbméter szovjet föld­gázt tranzi tálunk déli szom­szédunknak, 1000 köbméteren­ként 10-15 dollárért. Mivel jelenleg csak évi 2,5 milliárd köbméter gáz továb­bítására alkalmas, 600 milli­méter átmérőjű csővezetékünk ágazik Jugoszlávia felé, szük­séges egy új, 700, illetve 800 milliméter átmérőjű vezeték kiépítése is, amely Beregda- róctól Hajdúszoboszló és End- rőd érintésével húzódna Do- rozsmáig. Így az 1997, évi tel­jes kiépítés után évente 3,6 milliárd köbméter gázt lehet majd szállítani. A fejlesztés költsége a kompresszor- és mérőállomásokkal együtt mint­egy 7-8 milliárd forint lesz. Az első csőszakasz kiépítésének költségét 25 miliő dolláros ju­goszláv hitelből fedezik, ezt két év türelmi idővel, nyolc év alatt törleszti az OKGT tranzitszállítási szolgáltatás­sal. Az új csővezeték az egy­re növekvő hazai igények ki­elégítését is segíti. hát lehetséges az összesítéskor némi eltérés. 0 Tavaly lapunkban már többször foglalkoztunk azzal, hogy az adózók fegyelmével nincs minden rendben. Nem meglepő módon nem a bérből és fizetésből élőkre volt sok panasz... — Ez szerintem természetes, mert tőlük a kifizetőhelyeken automatikusan levonják az adóelőleget. A legnagyobb baj az. hogy a láthatatlan jövedel­mek továbbra is láthatatlanok. Szakértői becslések szerint az országban évente mintegy 60—200 milliárd forint között mozog az ily módon megszer­zett összeg. Ügy gondolom, az igazság valahol középen van. Ezzel szemben sem tavaly, sem az idén nem éri el az 1 milliárd forintot országosan a bevallott láthatatlan jövedel­mek nagysága. 0 Az adórendszer bevezeté­sekor arról volt szó, hogy az adóhatóság felderíti az eltit- kolókat. Milyen sikerrel jár­tak tavaly az erőfeszítések? — Az elmúlt esztendőben mintegy 200 millió forintnyi adóhiányt állapítottunk meg, de szerintem ez csak a való­ságnak egy szelete. Lehetősé­geinket a jog szabja meg, amely nagyon helyesen ki­mondja, hogy csak kellő bizo­nyítékok birtokában lehet a behajtást kezdeményeznünk. A láthatatlan jövedelmeknél éppen emiatt roppant nehéz a dolgunk, mert sem az, aki adja, sem az, aki kapja, nem beszél róla. 0 Milyen apparátus áll az önök rendelkezésére? — Hadd kezdjem azzal, hogy tavaly kiépült az a szá­mítógépes rendszer, amely alapvető segítséget nyújt a felderítésekhez. A legnagyobb gondot abban látom, hogy a nyomozási lehetőségünk szinte a nullával egyenlő. Ezen pe­dig változtatni kellene, hiszen tudjuk, hogy lenne bőven teendőnk. A borravalós, hála­pénzes szakmák képviselői ugyanis — s ezek közé tarto­zik a sírásó is meg az orvos is — az idén még a tavalyinál is kevesebb ilyen jövedelmet vallottak be. Ezúttal átlagosan tizenkét hónapra összesen 13 ezer forint hálapénzt tüntet­tek fel az adóíven, már azok, akik egyáltalán kitöltöttek adóbevallást. 0 De hát a vagyonelszá­moltatással tetten érhető ez a pénz is! — Azt hiszi? Szerintem eze­ken az akciókon egyedül az üygvédek gazdagodtak meg, elsősorban azért, mert az ese­tek többségében megtalálták a megfelelő kiskapukat. Furucz Zoltán Wa?f#ák et dolgozókban a lelkei Szövőgyár pelenkával Nem örülnek mostanság » látogatóknak a Magyar Se­lyemipari Vállalat váci bélésszövő gyárában. A tartózkodás érthető, az áprilist rosszul kezdték, egy teljes hétig állt a gyár. A dolgozóknak nem tudtak munkát adni, kényszer- szabadságra küldték őket. E hét elején a gépek egyharnjada már Ismét hangosan za­katolt a szövődében, de túlzás lenne azt állítani, hogy a vi­harfelhők elvonultak volna. A gondok nem új keletűek. Az MSV-nál a vállalati ta­nács még tavaly ősszel úgy döntött, hogy a szervezeti változás elkerülhetetlen. Ak­koriban azt a határozatot hozták, hogy a váciak a meg­alakuló szentgotthárdi leány- vállalatuk gyáregységeként működnek majd tovább. Az ak­kori gyárvezetés véleménye is az volt, a szanálást csak így kerülhetik el. Mostani látogatásomkor meglepetéssel hallottam, hogy a beharan­gozott, már biztosnak vélt át­alakulásból semmi sem lett. A váciak továbbra sem önál­lóak, az MSV-hez tartoznak. A gazdasági bajokat pedig továbbra sem sikerült orvo­solniuk. Hogy miért nem al­kalmazták a tavaly még gyó­gyító hatásúnak vélt módosí­tást, arról a helyszínen nem sokat tudtam meg. Az igaz­gató éppen a vállalati köz­pontban járt, beszélgetőpart­nereim — Fuchs Zoltán mű­szaki osztályvezető és Pe- tyánszki Jánosáé személyzeti vezető — meglehetősen szűk­szavúan intézték el a kérdés­re adott választ. Ügy tűnt, erről az elmaradt átalakulás­ról nem szívesen beszéltek. Petyánszki Jánosné — aki egyben szb-titkár is — nem titkolta, jobban örült volna, ha három héttel később Lá­togattam volna el hozzájuk. Talán akkor szebb dolgokról tudnék beszámolni — indokol­ta meg a tartózkodást. Abban azonban mindkét vezető egyetértett, hogy a mostani leállás elkerülhetetlen volt. Már régóta húzták-halasztot- ták a népszerűtlen döntést, míg odajutottak, hogy a múlt hét elejére minden alapanya­guk elfogyott. A döntéshoza­talban a szakszervezet is tá­mogatta a gazdasági vezetést, mondván, más kiutat ők sem láttak. Fuchs Zoltán elmondta, hogy az import alapanyagot manapság nehéz biztosítani. Ismerve az ország gazdasági nehézségeit, a partnerek i3 csak akkor szállítanak, ha a vevők élőre leteszik az áruért a devizát. A pénzügyi problé­mák végül is leálláshoz ve­zettek ... Az osztályvezető megnyugtatásul hozzátette, a kényszerszünet alatt is hasz­nos munkát végeztek a tmik- sok. rendbe hozták a gépéket. Ez aligha vigasztalja az ott dolgozókat, akik a kény­szerszabadság hallatára még inkább érezhették: a jövőjük meglehetősen bizonytalan. Egyikőjük szkeptikusan meg­jegyezte: az országban szin­te mindegyik gazdálkodóegy­ségnél baj van, miért éppen ők lennének kivételek?! Beszélgetés közben az is ki­derült, hogy a bélésszövetek értékesítésével is gondjaik vannak. A rubelexportstop őket is kedvezőtlenül érintet­Ki vállalja a ráfizetést? A közlekedés esete az utasakkal Szobor becsomagolva Az SZDSZ szobi helyi szerve­zete egy korábbi kérésének nyomatékéül a választások előtt becsomagolta a szovjet hősi emlékművet, mondván, hogy „a jelkép befolyásolná a választópolgárokat a szavazás­ban”. A kérdés persze nyitott, hogy tudniillik a csomagolt szobor nem befolyásolta a pol­gárokat? (Vimola Károly felvétele) Panaszkodnak falun, pa­naszkodnak városon. Hogy a késő esti buszt megszüntettélc, s aki a délutáni műszakból, moziból, színházból indulna hazafelé, már csak gyalog vág­hat aiz útinak. Hogy aki reg­gel átugrik a szomszéd köz­ségbe az orvoshoz vagy a boltba, az ottreked délutánig, mert napközben már nem jön a sárga. Az emberek pa­naszkodnak, fölháborodnak, gyorsan hozzátéve, hogy per­sze. értik, ki ne értené ma­napság nálunk a gazdaságos­ság elveit, a rendszerváltozás testközeli epizódjait. Csak azt fűzik még hozzá, hogy akkor most még messzebb kerül a falu a várostól, pedig eddig sem volt túl közel. Hiszen mindenki érti, hogy miről van szó. Arról,' hogy öt emberért nem érdemes egy százszemélyes buszt küldeni. Illetve, érdemes volna, de nincs, aki ezt megfizesse. So- hár István, a Volánbusz for­galomirányítási osztályveze­tője is ezt magyarázza. Hogy a vállalat már mindent meg­próbált. Mindenféle mellék­foglalkozással, égen-földön kitalálható módokon próbál­ták finanszírozná alaptevé­kenységüket, a , személyszállí­tást. Bár a tömegközlekedés a világom mindenütt ráfize­téses, nálunk is az volt min­dig, s mindenütt az állami pénztárcából segítik ki a köz­lekedési vállalatokat, nálunk is így volt, móst az a helyzet állt elő, hogy a kormány már nem tudja, nem akarja a veszteségeket átvállalni töb­bet, a vállalati mellékjöve­delmek tartalékai pedig ki­merültek. Sohár István azt mondja, két eset történhe­tett volna. Az egyik, hogy működésképtelenné válik a Volánbusz, a máisik, hogy csökkentik a járatokat. Ez utóbbi történt, a vállalat tíz százalékkal kevesebb ki­lométeren járatja buszait. És áradnak a panaszok, és min­denki megérti a másik szem­pontjait, és nincs megoldás. A Pesten dolgozók délutános héten nem érik el a tíz óra húszas, immár utolsó buszt a falusiak inkább nem is men­nek színházba, s ha orvos­hoz kell menni a szomszédba, be kell kalkulálni a hála­pénz mellé a taxi árát. Ma­gánügy, mondja az osztályve­zető, öt ember gondja miatt nem fog a vállalat csődbe menni. A gond ettől persze még gond marad, de már nem az övéké. Talán a rend­szeré. Az örökséghalmazból ez az egyik csöpp. Hiszen, ha nyereséges len­ne a folyamatos tömegközle­kedés, bizonyára tülekedné­nek a maszek autóbuszválla­latok, hogy az emberek akár csúcsidőben, akár éjszaka vá­logathatnának, hogy az olcsó, kényelmes pirossal, vagy a még olcsóbb, még kényelme­sebb lilával menjenek. S ha lekésik, öt perc múlva jön a zöld. amelyikben videót néz­het hazáig. Ha nem nyeresé­ges dolog az. hogy az embe­rek nem a lakóhelyükön dol­goznak, ha nem kifizetődő, hogy nincs a falujukban or­vos. ha ráfizetéses, hogy a munkabérből nem futja saját autóra, akkor ezt a vesztesé­get valakinek fizetnie kell. Annak például, akinek meg­éri. hogy az embereknek munkahelyük van, akinek megéri, hegy elmenjenek a színházba, ha már a színház nem jön oda, vagy annak, akinek megéri a mozgássza­badságra áldozni. Szentendrén a tanácsnak éri meg. A Fölszabadulás-la- kótelep és az orvosi rendelő között rendszeres járat van, méghozzá a Volán és a helyi közigazgatás közös finanszíro­zásában. Szó nincs róla, hogy a közlekedési vállalat nye­reséghez jutna, de nem is vészit semmit ezen a jára­ton. Ennyi fér bele most a vállalat humanizmusába. A tanács természetesen ráfizet, hiszen eddig az ő pénze nél­kül is járt a busz. Most vi­szont változott a helyzet, s a tanácsnak kell áldoznia, ha működőképes akar ma­radni saját városában. Nem, nem azt mondják a Volánnál, hogy ezentúl mál­nát termesztenek. Azt mond­ják, a tömegszállítás a dol­guk, de most áttolódott a hangsúly a tömegre. Mert ak­kor megéri, akkor van ha­szon. Éjszakai kóborlókon nincs. Persze, őket is haza­viszik, csak fizesse meg va­laki a benzint, a munkabért, a karbantartást. Sohár István is azt mondja, bárkivel haj­landók tárgyalni, bárhová küldenek buszt, bárkit haza­visznek. Csak az illető, aki tárgyalni akar velük, az le­gyen a partnerük. Magyarán, legyen pénze. Mert most ez a tárgyalási alap. J. A. Nem góbé — kópé Pártot alapító áltanár A székely góbénál csak egy ember lehet furfangosabb: aki székely góbénak adja ki ma­gát. Különösen akkor, ha az illetőnek semmi köze a góbék­hoz, sokkal inkább a gubához. Ami azután a vesztét okozta, de erről majd később. Egye­lőre maradjunk egy tavaly szeptemberi, verőfényes nap­nál, mikor borult arccal állí­tott be egy budaörsi illető a rendőrkapitányságra : még májusban kölcsönadott egy embernek tizenötezer forintot, aki az adott határidőre nem jelentkezett. a pénzzel. Mivel a kölcsönt kérő ille­tőt sem ideiglenes, sem pedig állandó lakhelyén nem lehe­tett elérni, elfogatóparancs alapján fogták el Sopronban Mészáros G. Istvánt, Mészáros Gergelyt, dr. Mészáros Istvánt, Márton Áront, Báthori Istvánt, majd őrizetbe vették őt. Igen, őt, s nem őket: a kölcsönt ké­rő illető ugyanis több néven ismert, mint Ságvári Endre. Mindenesetre a nevek kaval- kádjában való eligazodást va­lamelyest könnyítette az ira­te, míg a nyugati piacon az olcsó távol-keieti textíliák je­lentenek nagy konkurenciát. Némi reménysugár, hogy a szövőgépeiken pamut alap­anyagú termékeket is készít­hetnek. Ezért a közeljövő­ben — a selyembélés mellett — bérmunkában pelenkát szeretnének gyártani. Az szb-titkár úgy fogalma­zott, még ezt a hónapot kelle­ne kibírniuk, s akkor talán ... Hát igen, változik a világ, mostanság a váci bélésszövő gyárban a pelenkagyártás lett az utolsó mentsvár. Az átmeneti helyzetben a vezetők a dolgozókban igye­keznék ,.tartani a lelket", fél­nek attól, mire felfuttatnák a termelést, a jó szakembe­rek hátat fordítanak a gyár­nak. Egyelőre ettől úgy lát­szik, nem keil tartaniuk. A szövőnők többsége már nem a fiatal korosztályhoz tarto­zik, többségük öt éven belül korkedvezménnyel nyugdíjba mehet. Tisztában vannak ve­le. hogy ilyen korban már nehezen találnak maguknak másik ’ munkahelyet. Nem marad más hátra, remény­kednek abban, hogy ennek a kétszáz dolgozót foglalkozta­tó gyárnak van még jövője, s meg tudnak állni majd a saját lábukon is. Szeretnék hinni, hogy a bizakodó ve­zetői nyilatkozatok nem bi­zonyulnak majd kizárólag kincstári optimizmusnak. Hargitai Éva tok között talált dr. Márton Áron névre szóló munkakönyv, munkaszerződés, s az úgyne­vezett KEOK-igazolvány, egy olyan okmány, amilyet a ha­zánkba menekültek, az erdé­lyiek is kapnak. A rendőrök számára ebből már biztossá vált: dr. Márton nem is dok­tor. nem is Márton, mint aho­gyan nem is erdélyi, s nem is menekült. Inkább szabadult. Ugyanis egy 1964 óta már többszörösen büntetett, csalá­sairól és közokirat-hamisítá­sairól ismert illető akadt — immár sokadszor — a horogra. Hamarosan kiderült az is, hogy eme horogra került em­ber maga is nagy horgász, s sokan csalira mentek nála. Zsebében nevek jegyzékét is találták a rendőrök, minden név mellett ezer, háromezer forint szerepelt. Kölcsönkért összegek listája volt ez, s hogy Mészáros G. István szándéko- zott-e mindezt visszaadni? Ennek megválaszolására elég, ha megemlítjük, hogy a kez­detben említett, budaörsi pol­gártól felvett, kölcsönt pártala­pításra kérte Mészáros-Már- ton-Báthori, s bár már azóta a választások is lezajlottak, Mészáros még ma sem alapí­tott pártot... Talán a sok utazás miatt nem is lehetett rá ideje. Hi­szen Székesfehérvártól Sashal­mon át Rákosszentmihályig mindenütt megfordult széles e hazában, erdélyi menekültnek adta ki magát, így esedezett a kölcsönadomány okért. Hogy az ö számláját hány tisztessé­ges, valódi s segítségre érde­mes erdélyi fizeti majd? Ez valószínűleg éppúgy nem ér­dekelte Mészárost, mint az sem, hogy mikor adja meg majd kölcsöntartozásait. Per­sze, ma még az sem egészen bizonyos, hogy hány embert károsított meg, ezért fontos volna, hogy akit a fent emlí­tett neveken egy negyvenhét éves férfi becsapott, jelentkez­zék a 166-90-55-ös telefonszám 81-es mellékén, ahol kapcso­latba léphet eme história elő­adójával. Az ügy kapcsán azonban még meg kell jegyezni egy dol­got. Mészáros-Márton-Báthori 1986 óta jár erdélyieknek ki­járó igazolványával, s mint dr. Márton István, több gimnázi­umban is oktatta a jövő nem­zedékét magyar—latin szakos tanárként. Hogy egy többszörö­sen elítélt csaló, okirathamisító felállhatott a katedrára, s több gimnáziumban is oktathatott, nem csak Mészáros G. Ist­vánt minősíti... * * ' ' TBE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents