Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-25 / 96. szám

1990. Április 25., szerda 5 Nem vettek meg az emberpiacon A gáté gyarapodását törvény legalizálja Sírásra görbült szájjal szür­ke az ég felettünk, esőre áll az idő. A metró mozgólépcső­je újabb és újabb embertöme­get hoz fel a mélyből, egy ré­szük tovább megy, buszhoz, villamoshoz, haza. néhányon helyben maradnak, s fázósan tangóznak a Moszkva téren. Második napja tangózok én is, munkára várok. Mert hogy ez a tér átvedlett mesés Ke­letté, s mint hajdan Konstan­tinápoly piacán, ma itt lehet rabszolgát venni. A különb­ség igen csekély. Nem elad­ják, önmaga kínálkozik az áru. Nem festik be a lábait mésszel és nem néznek bele a szájába, nem mustrálják a fogsorát, ahogy hajdanán. Kevés a magányos ordas Az első nap nem szólít le senki, van időm nézelődni. A jelek szerint az önkínálkozók többsége építőipari szak­munkás, van aki mészpöttyös ruhában áll, vár. mások diszkréten szatyorban, zsák­ban hozzák a szerelést, a munkaruha mellett ott van a tándli, a spakni. a simító — a szakma rekvizitumai. Jómagam csak a culágersé- get vállalhatom, a téglahor­dást. Ehhez választottam a jelmezt. Nadrágom vásott, öt éve járom benne a nádast, s a valamikor jobb napokat lá­tott anorákom is jócskán fol­tos. Az összhatás kedvéért négy napig nem borotválkoz­tam, nejem szerint olyan a képem, mint Péter-Pál után a búzatarló. Az első, amit kiszúrok; itt mindenki tegezi egymást. Az is nyilvánvaló; csoportok, klá­nok, bandák vannak, kevés a magányos ordas. Csak azt nem tudom kitapintani, milyen titkos jel irányítja a mozgást. Mert mozgás van. Egy-egy csoport eltűnik, kilenc felé már csak a zöldfülűek lötyög­nek a téren, később már sen­ki. Második nap reggel egy be- hemót tag leszólít. Nem mun­kát kínál, maga is arra vár, s közben velem szórakozik. — Téged honnan szalajtot- tak, komám? Veszem a lapot, szóbaál- lunk, információk reményé­ben meginvitálom a közeli büfébe. — Kicsit öreg vagy már — mustrál végig a pohár mögül. — A górék a fiatal, kajakos srácokat komálják. — Te hány éves vagy? — kérdem tőle az öt X-et megért öregek szerénységével. — Harminckettőt töltöttem. Az anyját! Vajon hogyan csinálta? Igaz. testes, de a ha­ja fakó, foga alig van, s a fi­zimiskája is olyan hepe-hu- pás, mint egy kültelki siká­tor. A menekült aláígér — Mondd, kik járnak ide és hová viszik őket dolgoz­ni? — Szóval újonc vagy. Gon­doltam. ide azok jönnek, akik máshonnan kikoptak, bár mostanság egyre több a mun­kanélküli. Meg az Erdélyből átlógott magyarok. Ezeket nem csípjük, mert alámennek a napszámnak. — Na én megyek, szevasz — mondja hirtelen, s egy mondat közepén faképnél hagy. Nem ok nélkül, a színen feltűnt egy pofa. (Hapsikám, ha tudnád mióta várlak!) Al­kalmi ismerősöm és még né- hányan hajlongva körüldong­ják, mint XIV. Lajost az ud­varoncok. Divatos bőrdzseki, kőmosott farmer, magabiztos fellépés, öntelt vigyor. — Kocsival vagyok, ha oké, mehetünk — mondja az egyiknek, egy langalétának, de mielőtt az választ adna, megint jön valaki, odahajol a dzsekis füléhez és súg va­lamit, majd kettesben lelép­nek. A hoppon maradt langa- léta gyilkos szemekkel néz utánuk. Tisztes távolból követem őket. Előbb a Dékán utca sarkához mennek, ahol egy fekete Merci áll. A íüstszínű ablakon nem lehet belátni, legfeljebb annyit, hogy vala­ki már ül bent. A dzsekis bo- kázásából ítélve ez kell le­gyen a góré, a dzsekis csak stróman. A Merci elhajt, de a két tag marad. Átslattyog- nak a Retek utcai parkolóba, ahol egy sárga Dácia áll a jobb szélen. A rendszám mindent elárul, román kocsi, Szilágy megyéből. Ügy lát­szik, a románok megint alá­ígértek, ezért maradt hop­pon a íangaléta. Szerelésem szemet szúr a rend két őrének, magyaráz­kodnom kell. — Emberpiac? Na és? Nincs abban semmi rossz — mondja az egyik. — Mindenki tudja, hogy mi folyik a Moszkva té­ren, mit kell ezután nyomoz­ni? Egy napra bárkit fel le­het fogadni, esztéká fizetés mentesen és bejelentési köte­lezettség nélkül. — És ki fizet, ha az ember Míg felkerül a pent az i-rs Von kitől tanulni Szeptemberben esztendeje lesz annak, hogy az NSZK- beli Neckarsulm és Budakeszi között hivatalosan is megtör­tént a kapcsolatfelvétel. A magyar küldöttség nevezetes eseményre volt akkor hivata­los: Neckarsulm városa — ahol sok. Budakesziről kitele­pített sváb talált új otthonra — vállalta a kinti budakeszi közösség patronálását, egyben első lépésként vendégül látta az óhazából érkező rokonokat, ismerősöket is. Fölösleges volna titkolni a nyilvánvalót: a budakesziek előbb-utóbb szeretnének test­vérkapcsolatot teremteni Nec- karsulmmal. Az ilyen együtt­működéssel már bíró települé­sek a megmondhatói, hogy az okmány aláírásáig bizony hosszú az út, sokszor több év is eltelik, mire felkerül a pont az i-re. Elsőként általá­ban kulturális kapcsolatok szövődnek, erre esetünkben is mindkét fél hajlandóságot mutat, sőt, első ízben az idén nyáron sor kerülhet gyerme­kek csereüdüitetésére is. Van azonban még egy kö­zös szál, amelyről érdemes szót ejteni: Budakeszin az el­sők között alakult meg a me­gyében a Kereszténydemokra­ta Néppárt helyi szervezete, s Neckarsulm városának taná­csa ugyancsak többséggel a CDU párthoz hű emberekből áll. Az ő küldöttségük vendé­geskedett nemrégiben Buda­keszin. Anton Bischof vezeté­sével A CDU neckarsulmi frakciójának elnöke felaján­lotta, hogy a Keresztényde­mokrata Néppárt budakeszi szervezetének munkáját mo­dern technikai eszközökkel se­gítenék, egyben lehetőséget kínált arra is. hogy Neckar- sulmban egy tapasztalatcsere keretében átadnák a párt­munkában való 40 éves ta­pasztalataikat. F. E. leszédül az állásról, ki adja a táppénzt, ha egy szeg kiha­sítja a melós lábát? Az őrmester vállat von, er­re ő sem tud választ adni. — Én amondó vagyok, még min­dig jobb ez a félig legális munka, mint ha lopni, betör­ni járnának — nyilvánítja ki a saját véleményét. Ebben van valami, bár igen csekély a realitása, a pesti al­világ nem a Moszkva téri ácsorgók közül verbuválja az utánpótlást, a magukat árulók nagy többsége nem az a tí­pus. Ezek az emberek a jog­ban teljesen járatlanok, kis­sé könnyelműek, nem szá­molnak a balesetveszélyei, sem az öregkorral. A ravasz pallér erre épít és ebből gyarapszik. Nincs gond­ja az adóhivatallal, a társa­dalombiztosítóval és semmi más fő- és alhatósággal, hisz kisded turpisságát a törvény legalizálja. Hol a szakszervezet ? Nem tudom, miért — saj­nálom ezeket az embereket. Talán mert, átérzem a ki­szolgáltatottságukat. És ösz­tönösen kikívánkozik belőlem a kérdés: hol van a szak- szervezet és hol vannak a pártok, többek között — vagy minek előtt '— a Vállalkozók Pártja? Évtizedekig azt hirdettük: a történelem kerekét nem le­het megállítani, sem vissza­felé járatni. De mennyire, hogy lehet! Aki nem hiszi, könnyen utána járhat: háj- nalanta a Moszkva tér a harmincas évek nagy gazdasá­gi világválságának hangula­tát idézi! Matula Gy. Oszkár Útón-útfélen útonál/ók A vonatokon sincs biztonság volt, aki viszont eltűnt a tett helyszínéről. A lopással meg­vádolt pedig kiforgatta zsebeit, mutatva, hogy „igaztalanul rágalmazták meg”. Ilyenkor aztán előkerülnek a cimborák, akik nagy elánnal bizonygat­ják,- mint szemtanúk, hogy ár­tatlan járókelő becsületébe gá­zolt a károsult. Erkölcsileg szinte a földbe döngölik a sze­rencsétlen meglopott embert. Nem csoda, hogy aki egy ilyen cirkuszt látott, az akkor sem jelentkezik tanúnak, ha maga tudván tudja, ki volt a tol­vaj. Mit lehet tenni a zsebtolva­jok megakadályozására, meg­előzésére? Dr. Bencze József őrnagy szerint a hatékony megelő­zéshez kevés a rendőr. A civil nyomozókat pedig már isme­rik a tolvajok. Arra már ré­gen nincs lehetőség, hogy más kapitányságok kölcsönadják embereiket. Marad a propa­ganda, mert például tavaly, a városi tanács hangszórói napi kon át figyelmeztették a lí kosságot a zsebesek aktivizí lódására. Az eredmény: hóm pokig egyetlen tolvajlásról sei kapott bejelentést a rendői ség. Az elmúlt két-három évbe viszont megszaporodott a vai úti rablások száma. Korábba a Forradalmi Rendőri Ezre járőrözött az éjszakai vonaU kon, ugyanezt a nagykátai ke pitányság jóval ritkábban í< heti meg létszám- és gépkocs: hiány miatt. Mert ha példái Szecsőn fölszállnak a rendőrö az utolsó vonatra, Tápiógyö 1 gyére autót kell küldeni a cső patért, hogy egyáltalán hazs juthassanak Nagykátára. Tavaly a nagykátai körzel ben vagy ezer állampolgá kapott kóstolót abból, hog miként, s milyen eredményei séggel „dolgoznak” a bűnözői jóllehet sokszor saját fele lőtlenségünk is a kezükre jál szott. Talán e kis emlékezte tőből is tanulunk néhányan .. Aszódi László Antal Sörért küldték el otthonról Gábort. Csak egy üvegre valót kapott a tizenhét éves nagyká­tai fiatalember. Gyanútlanul nyitott be a Bagolyvárba. Rö­vid sorállás után megkapta, amit kért. Már éppen indult kifelé, amikor az előtérben körbefogták a srácok. Az egyik kikapta kezéből az üveget, a másik pénz után kezdett ko­torászni a dzsekije zsebeiben. Nem volt nála több pénz, hát nem adhatott. Mégis za­varban volt, hiszen az első pil­lanatban csak buta gyerek- csínynek gondolta a dolgot. De hamar rájött, hogy a fiúk nem „csak” kekeckednek vele. Pénzt és piát követeltek tőle; S mert nem kaptak, elvették a lakás­kulcsát azzal, hogy visszakap­ja, ha teljesíti a banda kíván­ságát. Hazakísérték egészen a lép­csőházig. Szívbeteg édesanyja éppen bevette a nyugtatóit, amikor elmondta, hogy mi tör­tént vele a Bagolyvárban, s mit kérnek cserébe a kulcscso­móért a srácok. A továbbiak már villámgyorsan játszódtak le. Az édesanya fúriaként ro­hanta le a fiúkat, visszaköve­telve a kulcsokat. Határozott fellépése meglepte a fiatal ga­rázdákat, s visszaadták a kulcscsomót. Olcsón megúszták Gáborék a kalandot, bár volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy a srá­cok rárontanak az asszonyra. Az egyik fiú fel is emelte a kezét, hogy megüti, de vala­miért meggondolta magát. Nos, ez csak egyike volt azoknak az eseteknek, ame­lyekhez hasonlót legalább egy tucatnyit meséltek el az idén nagykátai lakosok. Gábornak külön is pechje van, mert nem­egyszer vették már körül a lejmolók pénzt kérve. Általá­ban nem bántották, de a fe­nyegetés egyértelművé tette számára, hogy jobb, ha a zse­bébe nyúl. Egyszer meg is ver­ték. Nem leptem meg dr. Bencze József őrnagyot, a Nagykátai Rendőrkapitányság vezetőjét a Gábor elleni támadás hírével. Munkatársai már elkezdték a nyomozást az ügyben, s meg is találták az egyik tettest, jó személyleírás segítségével. A kapitányságvezető azt is elmondta, hogy tavaly hat rab­lásról kaptak bejelentést, töb­bek között tápiógyörgyei, nagykátai és tápiószelei sér­tettekről. A szentmártonkátai polgár fizetésnapon ment be inni a Bagolyvárba, a vastag buksza megtetszett valakinek. El is vették tőle a fizetés ma­radékát. Egy szentmártonká­tai embertől hatvanezer forin­tot szedtek el az útonállók. Az idős úr csak egy kalandra szá­mított, amikor visszakacsin­tott a barna bőrű szépségre, Végül is nem szerelmet, ha­nem verést kapott a hölgytől és partnerétől, aki úgymond időben lerázta az asszonypaj­tás zaklatóját. Aztán melles­leg elvitték az öregúr minden értéktárgyát és pénzét. A hat eset közül háromról kiderült, hogy a sértettek csak kitalálták á rablótámadást, Egyszerűen elitták a pénzüket, s hogy otthon ne balhézzon az asszony, színes mesét találtak ki, soha meg nem történt úton- állásról. A rendőrkapitánytól azt is megtudtuk: lejmolás bizony gyakran előfordul a városban, vagy a körzet községeiben. Ezekről azonban csak úgy hal­lanak a rendőrök, mert a ká­rosultak nemigen tesznek fel­jelentést. A zsebesek is inkább spontán verődnek össze, akkor viszont sebtében, de jól meg­szervezik ügyködésüket. Ki­osztják a szerepeket; ki legyen a figyelő, a falazó, a zsebmet­sző, s ki vigye el mihamarabb a helyszínről a megszerzett zsákmányt Éppen az ilyen szervezett­ség miatt nehéz tetten érni a zsebeseket. Előfordult már, hogy a megkárosult fogta meg a tolvajt, a közelben tartózkodó emberek segítségével. Ám ad­digra a pénztárca már másnál Meist tihef, mégis itt van Volt, van, lesz lovasiskola Visegrádon — Tarthatatlan, hogy ez a lovasiskola már két éve há­borítatlanul működik itt, tel­jesen illegálisan — fakad ki Szabó Ottó visegrádi vb-tit- kár. — A vállalkozó bérleti díjat nem fizet, engedélye, jogcíme sincs rá, hogy itt le­gyen. Több ízben értesítettem már a rendőrséget is, mégis tehetetlenek vagyunk. Iparengedély nélkül — Egy ekkora intézmény csak úgy, észrevétlenül nem csöppen oda valahová ...? — Működött itt valamikor egy lovasiskola, amely a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság tu­lajdona volt. Tőlük azonban az OVIBER kisajátitotta a területet, mert a vízlépcső építése miatt ezt a részt el akarták árasztani. Az OVI­BER lett tehát a tulajdonos, de a Pilisi Állami Parkerdő- gazdaság maradt a kezelő. Nem tudták a területet kiürí­teni, mert ez a fiatalember megvette tőlük a lovakat, azután egyszerűen beköltözött a szolgálati lakásba, az álla­tokat pedig az istállóban hagyta. Azóta senki nem tud­ja kilakoltatni őt a lovaival. Ördögi kör: a tulajdonos és a kezelő egymásra mutogat­nak. Bár az is lehetséges, hogy a vízlépcső építésének elmaradása miatt az OVIBER vissza is adja majd a terüle­tet. Senki nem lép hát, és egyesek ebből a zavaros hely­zetből nagy hasznot húznak. Súlyosbítja az ügyet, hogy a terület mellett ókori római le­letekre bukkantak. — Ez az ókori erőd való­ban páratlan érték — mondja dr. Soproni Sándor, az ELTE nekem testnevelés-népművelő szakos tanári diplomám van, úgy vélték, ez nem tesz alkal­massá lovasiskola vezetésére. Mégsem adom fel, ugyanis e hónap végén bejegyeznek mint egyszemélyes kft.-t, és ekkor már adózni is tudok, senki sem köthet belém. An­nak idején a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság azért ne­kem adta el a lovakat, és nem a kollégának — aki ed­dig is vezette a lovasiskolát —, mert az én szakértelmem­ben jobban bíztak. Értek a lo­vakhoz, édesapámat Magyar- ország tizenhárom legjobb mezőgazdasági szakembere között jegyzik, most választot­ták meg egy mezőgazdasági kuratórium munkatársává. Két éve, amikor a lovasisko­lát egymillió-ötvenezer forin­tért megvettük, Berdár Béla, a Pilisi Állami Parkerdőgaz­daság főigazgatója azt mond­ta: apám neve garancia szá­mára. Ok egyébként akkor ígéretet tettek, hogy körülbe­lül két évig itt maradhatunk. Szabó Ottó azonban — ami­kor ideiglenes tartózkodási engedélyt kértem — azt vála­szolta: nyolc napon belül ürítsem ki a területet. Ter­mészetesen nem volt hova mennem, a lovakat nem köt­hettem ki az utcára. Gondol­tunk ugyan arra, hogy épí­tünk egy új objektumot, de mert vízlépcső nem lesz, s az OVIBER-nek erre a területre nincs szüksége, ezt az elkép­zelést elvetettük. Tekintettel a páratlan régé­szeti leletekre, a gyönyörű istállóépületet rendbehozat­nám, mögé panziót építenék, vállalkoznék lótenyésztésre is, mindez együtt különleges ide­régészprofesszora. — Har­mincnégyszer harmincnégy méteres épületmaradvány, másfél méter széles falakkal. Négy sarkában legyező alakú tornyokat találtunk, az egyik­be padlófűtéses fürdőt is épí­tettek. Nagy Konstantinus alatt emelték a 320-as évek­ben, és körülbelül 420-430-ig létezett. Nem messze tőle ró­mai kori temetőre bukkan­tunk sírokkal, csontokkal, ék­szerekkel. Be kellene mutatni, de nincs rá pénz, hiszen a be­ruházás elmaradása miatt er­re a területre már nem in­vesztálnak. Persze ellenkező esetben a víz alá került volna ez a páratlan lelet. — Igaz, hogy ön sem adót, sem bérleti díjat nem fizet? — kérdezem Pongrácz Imrét, a lovasiskola tulajdonosát. — Sokáig vitám volt a Pili­si Állami Parkerdőgazdaság­gal, mert túl magasnak talál­tam az évi 400 ezer forintos bérleti díjat. Végül sikerült megegyeznünk: a forgalmam adott százalékát befizetem a pilisieknek, és ezt az összeget visszamenőleg is megadom, arra az időre, amit itt töltöt­tem. Adót fizetni azért nem tudtam, mert a tanács eluta­sította az iparengedély iránti kérelmemet. Egyszsmélyss kft. — Szabó Ottó úgy infor­mált, azért utasította el önt, mert nincs kellő szakképesí­tése. — Ez igaz. Ha én segédlo­vász vagy sportszerkölcsönző lennék, akkor a tanács szerint megfelelő szakképesítéssel rendelkeznék. Mivel azonban genforgalmi látványosságot nyújtana. Az istállóba eddig nem mertem sokat invesztál­ni, hiszen bizonytalan volt a helyzetem. Ahhoz képest per­sze, ahogyan régen kinézett, most gyönyörű, de belül még nagyon sok tennivaló lenne. Nyugati tőkét is tudnék sze­rezni erre a célra. A lovakba nagyon sok pénzt fektettem, meg is lett az eredménye. Egyikkel országos távlovagló versenyt nyertünk. Érdemes gáncsolni? — Adózni fog, fizeti a bér­leti díjat, tehát a továbbiak­ban legálisan tevékenykedik majd. — A legalitás még nem je­lenti azt, hogy minden aka­dály elhárul, hiszen gáncsolni később is tudnak. Horribilis pénzeket költők például vil­lanyszámlára, mert nem tu­dom elintézni, hogy legalább a szolgálati lakásomba háztar­tási áramot vezessenek. A ta­valyi évet például 200 ezer forint ráfizetéssel zártam. Szeretném, ha az idén annyi vendégem lenne, hogy leg­alább a rezsit ki tudjam ter­melni. Cseke László, a visegrádi idegenforgalmi iroda vezetője elmondta, hogy egyetért Pongrácz Imrével abban: szükség van itt egy lovasisko­lára. — Ez egy történelmi terület, a településen működik hadi­tornaklub, amely itthon és külföldön is ad műsorokat. Ehhez csatlakozott most a lo­vasiskola, tavaly már együtt léptünk fel a palotajátékokon. Szegő Krisztina

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents