Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-06 / 55. szám

2 1990. MÄRCIUS 6., KEDD Kárpáti Ferenc Hollandiában Relus Ter Beek holland vé­delmi miniszter meghívására hétfőn küldöttség élén négy­napos látogatásra Hollandiá­ba érkezett Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter. A holland sajtó kiemelte: ez az első’ alkalom, hogy a Varsói Szerződés valamely tagállamának honvédelmi mi­niszterét látják vendégül hol­land földön. Előzőleg, tavaly májusban Frits Bolkestein akkori holland védelmi mi­niszter „törte meg a jeget’’ magyarországi látogatásával. Választások a Szovjetunióban Konfliktusok Március 14-re várhatók az oroszországi föderációban va­sárnap lebonyolított parlamen­ti és helyi tanácsi választások hivatalos végeredményei. Ezt a választási bizottság elnökhe­lyettese hétfőn jelentette be. Az eddig beérkezett adatok szerint a Szovjetunió legna­gyobb tagköztársaságában va­lamennyi választási körzetben lebonyolították a választást. Nem voltak konfliktusok se­hol, és sehonnan sem érkezett A menekültkérdés Üzbegisztánban Fegyvert használtak Négy halálos áldozatot és 92 sebesültet követelt a me­nekültkérdés megoldatlansága miatt szombaton kirobbant újabb súlyos zavargás Üzbe­gisztánban. A Taskent közelében fekvő Párként városában valóságos csata dúlt a városi pártbi­zottságot és a helyi rendőrőr­söt ostromló tömeg valamint a rendfenntartó alakulatok közötti A belügyi erők lőfegy­vert használtak a tömeg osz- latására. A szovjet belügy­minisztérium ügyeletese az MTI tudósítójának elmondta, hogy a négy halálos áldozat egyike rendőr, s a 32 polgári sebesült mellett a helyi rend­őrség 16 alkalmazottja és a kivezényelt belügyi csapatok 44 katonája is megsebesült. A láncreakcióra emlékezte­tő üzbegisztáni konfliktus hátterében egy február végi eset áll. A szombati tüntetés résztvevői ugyanis amiatt til­takoztak, hogy a városban és környékén telepítették le a szomszédos bukinszki járásból elűzött meszheti török mene­külteket, akiket a február vé­gi pogromok nyomán telepí­tettek át a Párként környéki szanatóriumokba és üdülők­be. Sokukat a város kórházá­ban ápolják, miután a gyújto­gatások nyomán égési sérülé­seket és más sebesüléseket szenvedtek. Sikkasztott a letűnő idők első asszonya: Â mongol államügyészség­nek „minden alapja megvan” perbe fogni a volt államfő és párfvezető, Jumzsagin Ceden- bal nejét — jelentette Tcí'hét­főn à főállamügyész. A jogi főtisztviselő hétfőn egy ulán- bátori sajtóértekezleten — ahol egyébiránt arról tájékoz­tatta az újságírókat, hogyan működik az igazságszolgálta­tás a „mongol társadalmi megújulás korában” — a Mongol Gyermekalap javai­nak hűtlen kezelésével vádol­ta Anasztaszija Filatovát, a volt állam- és pártvezető orosz nemzetiségű feleségét. Nem tűnik ki világosan a mongol Moncame hírügynök­ség idevágó jelentéséből: va­jon a főállamügyész szavait úgy kell-e értelmezni, hogy máris elhatároztatott a vád­emelés a letűnő idők első asz- szonya ellen? Cedenbal 1974 és 1984 kö­zött volt a mongol párt és ál­lam első embere, s felesége is ebben az évtizedben viselte felelős tisztségét a Mongol Gyermekalap élén. jelentés a választási törvény komoly megsértéséről. Mint a TASZSZ jelentéséből kitűnik, a körzetek több mint felében második fordulót kei! tartani. Ez azonban nem érte váratlanul a választási bi­zottságot, hiszen 300 körzet­ben több mint tíz, 24 körzet­ben pedig több mint 20 jelölt versengett az egy mandá­tumért. Az újabb fordulót a törvény értelmében két héten belül meg kell tartani. A Sajudis, a litvániai nép­frontmozgalom tovább erősí­tette a február 24-i választá­sokon már megszerzett pozí­cióit. A választások március 4-i második fordulójában a képviselő nélkül maradt 45 választási körzetből 28-ban tartottak választást. Vasárnap 26 mandátum sorsa dóit el, mert két körzetben a szava­zásra jogosultak felénél keve­sebben járultak az urnákhoz, így az ott elért eredmények érvénytelenek. A 26*ból 18 olyan képviselő lett, akit a Sajudis is támogatott. Kilen­cen a független Litván KP tagjai. Az SZKP platformjá­hoz hű litván kommunisták most vasárnap 11 jelöltet indí­tottak, de közülük senkinek sem sikerült győznie körze­tében. A 141 litván parlamenti helyből 116 már foglalt, s közülük 90 a Sajudis képvise­lőié, illetve a szervezet által támogatott személyiségeké. A független Litván KP 36 kép­viselői mandátumot szerezték, míg a Moszikva-toarát LKP négy helyhez jutott. A vilniusi parlamentben kívülük még á szociáldemokraták, a keresz­ténydemokraták és a zöldek képviseltetik magukat. A még hiányzó mandátu­mokról e héten, szerdán, csü­törtökön és szombaton dönte­nek a választók. A politikai küzdelmek az elsők A szélsőségek a születő demokrácia részei A csehszlovákiai magyar mozgalmaknak az ország de­mokratikus erőivel együttmű­ködve kellene törekedniük a nemzetiségi jogok érvényesí­tésére és védelmére — han­goztatta egyebek között a po­zsonyi Űj Szónak adott nyi­latkozatában Varga Sándor, a pozsonyi kormány kisebbségi ügyekben is illetékes minisz­terelnök-helyettese. Varga Sándor a lap hétfői számában megjelent interjú­jában azt fejtegette, a cseh­szlovákiai forradalmi változá­mmm Külföldi események - egy mondatban I—I'm III Ü'i'inu III.iuuhiiimw»—iii |i|"Æ"il, sok nyomán a szlovákiai ma­gyarság társadalmi lehetősé­gei is pozitív értelemben megváltoztak tavalyhoz ké­pest. November 17-ét köve­tően létrejöttek a szlovákiai magyarság politikai és társa­dalmi mozgalmai, szakmai szövetségek, egyesületek, fó rumok alakulhattak. A miniszterelnök-helyettes szerint a jelenlegi átmeneti politikai helyzetben, amikor a régi rendszer struktúrái még számos helyen működnek, te­kintettel kell lenni a politikai küzdelmek elsődlegességére A miniszterelnök-helyettes azt is hozzátette: ha nem így járnak el, előfordulhat, hogy a nemzetiségek iránt külön­ben megértést tanúsító poli­tikusok és államférfiak elfor­dulnak a türelmetlen követe löktől. Francois Mitterrand elnök is fogadta hétfőn Párizsban Alexander Dubceket, a csehszlovák nemzetgyűlés elnökét. Dubcék francia kollégája, Laurent Fabius meghívására tar­tózkodik kétnapos hivatalos látogatáson a francia fővárosban. A A német, egyesítés és a bécsi leszerelési tárgyalások képez­hetik a NATO rendkívüli külügyminiszteri értekezletének té­máját — közölte Manfred Wörner, a NATO főtitkára hét­főn az MTI brüsszeli tudósítójával. A Hétfőn újabb fővád­lott állt a temesvári katonai törvényszék tanácsa előtt: Ion Papescu ezredest, a Ternes megyei milícia főfelügyelőségének volt parancsnokát hallgatták ki, aki igyekezett menteni magát a felelősség alól. A A szovjet vezetés meghívására hétfőn délután munkalátogatásra Moszlkvába érkezett Hans Modrow. A Bukarestben, a Szabad sajtó teréről hétfő délelőtt eltávo­lították Vlagyimir Iljics Lenin bronzszobrát. A tartó vasrudak elfűrészelése után, az egybegyűlt ezerfős tömeg tapsa köze­pette, toronydaru emelte a szobrot a különleges szállítókocsi platójára. A Elsősorban Jugoszláviának az Európa Tanács­hoz való csatlakozási szándékáról tárgyalt vasárnap este Belgrádban a testület küldöttsége. Joao de Deuj Pinheiro portugál külügyminiszter, a tanács miniszteri tanácsának el­nöke és Catherine Lalumiere, az ET főtitkára a nap folyamán érkezett a jugoszláv fővárosba, ahol röviddel később fogadta őket Budimir Loncsar külügyminiszter. A Margaret Thatcher brit kormányfő kora ősszel Magyarországra és Csehszlovákiába látogat — jelentette hétfőn a The Times. A Tizenhét évi szám­űzetés után vasánap Mexikóvárosból hazautazott Chilébe Hortensia Bussi Allende. Az egykori népi egységkormány el­nökének, Salvador Allendének az özvegye 1973 szeptemberé­ben, férje halála és a jobboldali katonai puccs győzelme után hagyta el az országot, s azóta Mexikóban élt. A Buenos Airesben, 90 éves korában elhunyt Hajmássi Miklós, a har­mincas-negyvenes évek neves magyar színészegyénisége, akit a Buenos Aires melletti San Martin temetőjében helyeztek örök nyugalomra. Kohl-Genscher találkozó Vita a határokról Helmut Kohl szövetségi kancellár hétfő délután hiva­talában másfél órás megbe­szélést tartott Hans-Dietrich Genscher szabaddemokrata párti alkancellárral és külügy­miniszterrel, aki előző nap egy tv-nyilatkozatban elhatá­rolta magát Kohlnak a lengyel határok kérdésében vallott felfogásától. A nézeteltérések kényes jellegére való tekintet­tel a találkozó során a felek megállapodtak abban, hogy nem közölnek részleteket vé­leménycseréjük kimeneteléről. Kedd reggel tanácskozásra ül össze a CDU/CSU és az FDP vezetése is. Előzőleg ülést tartott az FDP elnöksége, s ezen újfent bírál­ták a bonni kormányfőt a len­gyel határok kérdésében ta­núsított magatartásáért, egye­bek között a Varsóval szem­beni feltételek támasztásáért. Az ülésén kritikus szellemben nyilatkozott Otto von Lambs­dorff gróf, az FDP elnöke. Megkezdődött a pártok csúcstalál ko zója Nehezen születik egyetértés Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke kezdeményezésére és vezeté­sével hétfőn délután újabb csúcstalálkozó kezdődött az Országházban azon tizenkét párt vezetői részvételével, amelyek országos listát állít­hattak a közelgő választások­ra. A találkozóra meghívást kapott Németh Miklós, a Mi­nisztertanács elnöke, Fodor István, az Országgyűlés ideig­lenes elnöke, továbbá a Ma­gyar Honvédség parancsnoka, a Belügyminisztérium megbí­zott vezetője, valamint az Or­szágos Választási Bizottság és a BM Választási Iroda szak­értői.. Első napirendi pontként a részvevők közös álláspontot igyekeznek kialakítani a bé­kés átmenetet veszélyeztető lépésektől, rendezvényektől és szélsőséges megnyilvánulások­tól való tartózkodás, illetve az ilyen jelenségek megakadá­lyozása érdekében. Ugyancsak közös nevezőre kívánnak jut­ni a jelenlegi törvényhozás tevékenységével, valamint a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos megállapodással kapcsolatban. A tizenkét párt — élve a miniszterelnök által felkínált lehetőséggel — egyhangúlag úgy döntött: szerdán délelőtt képviselőik ismét összeülnek, hogy meghallgassák a kor­mány megbízottjainak tájé­koztatóját az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet csapatok kivonásáról folyta­tott eddigi tárgyalásokról. E javaslatot azután tette Né­meth Miklós, hogy a pártok nem jutottak konszenzusra a csapatkivonás befejezésének időpontját illetően. A Fiatal Demokraták Szö­vetsége ugyanis ,azt indítvá­nyózta: a jflenlçvôk ne tá-. mogássák a kormányt,' hogy a' szabad választásokat megelő­zően megállapodást kössön a csapatkivonásról. A Fidesz e szerződést csak akkor tarta­ná magára nézve 'kötelezőnek az új Parlamentben, ha az utolsó szovjet katona ez év június 16-ig elhagyná Ma­gyarországot. E javaslatról többféle vé­lemény hangzott el. teljes egészében csak a Vállalkozók Pártja csatlakozott hozzá. A Magyar Demokrata Fórum és az Agrárszövetség csak ak­kor támogatja a tervezett magyar—szovjet megállapo­dást, ha a szovjet csapatok személyi állománya három hó­napon belül hazautazna. A Magyarországi Szociáldemok­rata Párt a Fidesz első javas­latát támogatta. A megfigye­lőként jelen lévő Magyar Szocialista Munkáspárt nem kívánt véleményt nyilváníta­ni. A Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Nép­párt is úgy vélte: nem lehet előre megkötni a következő Parlament és kormány kezét. A Hazafias Választási Koalí­ció képviselője úgy nyilatko­zott: a HVK támogatja, hogy a kormány mielőbb zárja le e tárgyalásokat, ám fenntart­ja magának a jogot, hogy az új törvényhozásban kérje a szerződés felülvizsgálatát. Miért akadályoznánk meg a tárgyalásokat, amelyek siker­rel is végződhetnek? — kér­dezte a Független Kisgazda- párt képviselője, aki szerint a megbeszéléseket — ha azok a közeljövőben nem vezetnek eredményre — az új kormány továbbfolytathatja. A Magyar Szocialista Párt szerint mi­előbb meg kell kötni a meg­állapodást, s a szerződést az új Országgyűlésnek kell rati­fikálnia. A Szabad Demokra­ták Szövetsége továbbra is úgy véli, hogy a lehető leg­hamarabb távozniuk kell a szovjet csapatoknak, ám az, időpontról pontos tények, ada­tok, tárgyalási jegyzőkönyvek ismerete nélkül nem lehet nyi­latkozni. Rövid szünetet követően a választások törvényességének, tisztaságának, szabadságának szavatolásáról, a választási etikai kódex betartásáról cse­réltek véleményt a pártok képviselői. Kifejtették néze­teiket a választási eredmé­nyek feldolgozásának módsze­réről, összesítésének és kihir­detésének rendjéről. A késő esti órákban, jórészt lapzárta után tűzték napirend­re a választások utáni helyzet­re való felkészülés kérdéseit, a hatalomváltás menetrendjét, technikáját, az állami szak- apparátus és a közigazgatási szervek, a rendőrség és a hon­védség működőképessége és az ott dolgozók biztonságérze­te megőrzésével kapcsolatos tennivalókat az átmenet sza­kaszában. Az előzetes egyez­tetések alapján a negyedik napirendi pont a nemzeti mé­diumok kérdése volt. ■ Politikai életünk főbb kérdései Megmérettetés Budakeszin A budakeszi művelődési házban az intézmény szerve­zésében a 10. számú ország- gyűlési választókörzet kép­viselőjelöltjei vállalkoztak a résztvevők által feltett kér­dések megválaszolására. Papp Endrét, a televízió munkatár­sát kérték fel a vitavezető szerepére. A választókörzet képviselőjelöltjei : a Magyar Néppárté Körösi Jenő. az SZDSZ-é Hájduffy Miklós, a Fidesz jelöltje Fölsz Attila, az MDF-é Szauter Rudolf, a Független Kisgazda- és Föld­munkás Párté Borz Miklós, a Kereszténydemokrata Nép­párté dr. Darkó Jenő, az MSZP jelöltje dr, Andráskó József vettek részt a rendez­vényen. Nagy érdeklődés közepette indult, „a képviselőjelöltájt, öt perces bemutatkozása, majd az írásban feltett kérdésekre került sor. Ezekre egyçeçces válaszokat adhattak a jelöl­tek. Politikai életünk vala­mennyi főbb témája szóba ke­rült. Lapzártakor még folyt a vita a munkanélküliség orvoslására szóló ja\aslatok, a Szovjetunióval alakítandó kapcsolatok, a választások utáni koalíció lehetőségei, a földkérdés és az adósságtör­lesztés körül. Egy ceglédi koncepciós per története 1. Egy követ fújtak a kulákkal Az a bíró, aki a „fordulat” évétől komolyan vette az Alkot­mánynak azt a cikkelyét, hogy a bíróság független és csak a törvényeknek van alávetve, tisztességére és hiszékenységére könnyen ráfizethetett. Különösen az ötvenes évek kulákperei- nek időszakában. Mert, ha saját elvei, lelkiismerete és a bizo­nyítékok alapján hozott ítéletet, figyelmen kívül hagyta a hata­lom intencióit, megnézhette magát. Dr. Kelemen József ceglédi büntetőbíró és a Pest Megyei Bíróság „Íjjas-tanácsa” is 1953- ban vesztére erre csak későn döbbent rá. Talán éppen egyszerre vehet­ték kezükbe 1953. február 16- án a bírák Cegléden és a fő­városban a Szabad Nép című lapot és ütötték fel annak má­sodik oldalát, ahol nagybetűk­kel Holló a hollónak című írásból legnagyobb meglepe­tésükre megismerhették, ho­gyan találta meg bennük a „zsák a maga foltját”. A hír­lapíró a lap olvasóinak állító­lagos kérdésére, hogy „mit is értünk szájtátiságon, elvi ma­gyarázat helyett jobbnak talál­ta, ha ismerteti Füle Miklós ceglédi gazda esetét a tör­vénykezéssel. Az történt, hogy Füle két disznója moslékát néhányszor szemetes, ocsús gabonával ja­vította fel. Meglátta ezt a ceg­lédi házában lakó bérlője és nyomban szaladt a rendőrség­re. Abban az időben nagy bűn volt, ha valakire rásütötték, hogy állatait kenyérgabonával eteti, súlyos börtönbüntetésre ítélhették és vagyonát is elko­bozhatták. A kilencholdas újonnan föld­höz juttatott Füle gazda ügyé­ben nem tétlenkedett sokáig a rendőrség. Azonnal a helyszín­re sietett, lefoglaltak több ki­logramm etetésre előkészített sertéstakarmányt, és szigorúan meghagyták a gazda feleségé­nek, hogy a lezárt kamrát ki nem merje nyitni, nehogy megegyék a disznók a bűnje­let. Nagyszabású nyomozásba kezdett a rendőrség. Meghall­gatták a gazdát, még a serté­sek trágyáját is megszemlélték, és mivel a tanúk szerint abban is rozsszemeket találtak, kész volt a bűntény, kezdődhetett a tárgyalás. A bíróságon a vád­lott személyi és anyagi körül­ményeit is tisztázták. A tanács­nál és a bíróságon is minden­ki tudta, hogy a gazda apjá­nak 1916-ig száztíz hold föld­je volt. Amikor eladta, a pénzt hadikölcsönökbe fektette, ami egy fillérig elúszott. Feleségé­nek tizenhat hold földje volt 1936-ig, majd a felszabadulá­sig kilencven hold földön bér­letre gazdálkodtak. A tanács nem tette kuláklistára és a bí­róság sem vette figyelembe, sem azt, hogy mi a hitvallása, mintahogy később kisütötték róla, hogy kulák és egyházfi. A tanács begyűjtési osztályve­zetője a legjobb véleménnyel volt a parasztgazdáról, kiváló beszólgáltatónak mondta, hi­szen Füle minden beadási kö­telezettségét rendszeresen túl­teljesítette. A tárgyaláson minden simán ment. A gazda beismerte,, hogy körülbelül 18 kiló volt az a szemetes, összesepert ocsús ga­bona, amit etetésre előkészí­tett. A malomipari szakértő is úgy ítélte meg, hogy ez a mag emberi fogyasztásra alkalmat­lan. A ceglédi járásbíróság dr. Kelemen tanácsa a gazdát nyolcszáz forint pénzbüntetés­re, feleségét, mert mégiscsak feletette a disznókkal a bűn­jel egy részét, hathónapi fel­függesztett börtönre és hat­száz forint pénzbüntetésre ítél­te. A Szabad Nép már ezt a büntetést is csekélynek tartot­ta. Szerinte gaz kulákkártevés történt, mert az ú.igazdának mint írja, a felszabadulás előtt száz holdon felül volt földje, emellett még az egyháznál is tevékenykedett. A cikk szerzője az ülnökbí- rákkal sem. volt kibékülve. Egyikről azt írja. hogy egy kö­vet fúj a kulákkal, hiszen ti-, zenöt évig együtt kupecked- tek. Dr Kelemen büntetőbíró pedig a törvénnyel mit sem törődve hozta meg ítéletét — írja a cikk.

Next

/
Thumbnails
Contents