Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-21 / 67. szám
4 1990. MÁRCIUS 21., SZERDA Kossuthot senki sem nevezné vérszomjas szörnyetegnek Nemzetmentő feladatokat vállalt magára a Tanácsköztársaság Ami tegnap ünnep volt, az holnap hétköznap, és fordítva. Napjaink jellegzetessége a sokszor szélsőséges cselekedetekben, valóságos szobordöntögetésben megnyilvánuló történelmi bálványrombolás. Lenin után a Tanácsköztársaság magyar kommunista-szocialista politikusait is letakarják, becsomagolják, habár emlékműveik ledöntésére eddig még nem került sor. De vajon indokolják-e a történelmi valóság tényei a Tanácsköztársaság kitörlését a magyar közgondolkodásból? — erről kérdeztük dr. Kende János történészt. védhetetlen túlkapásai, igazolhatatlan kilengései is, amelyek elsősorban a Cserni-féle különítmény rovására írhatók, és amelyek nem magyarázhatók az önvédelmi háború logikájára történő hivatkozással. De a tényékhez tartozik az is, hogy a hatalom hivatalos képviselői, mint például Korvin Ottó, maguk is elítélték, politikailag károsnak minősítették ezeket a cselekményeket. • Az ön véleménye tehát összességében pozitivabb, mint a mai átlagos társadalmi vélemény? — Valóban, azt hiszem, hogy a Tanácsköztársaságnak volt egy olyan pozitív vonása, amelyet a magyar közgondolkodás nem fogadott be, és bizony a történészek sem segítettek ebben eléggé. Amikor ugyanis a Rákosi-korszak negatív megítélése megszűnt, akkor egy olyan Tanácsköztársaság-kép alakult ki, ahol a sztálinista megítélés szerinti bűnök hibákká szelídültek, de érdemben nem helyezték el úgy a szocializmus történetében, mint egy autonóm magyar kísérletet, amelynek a szovjet gyakorlattól való eltérései nem hibák, hanem véleményem szerint pozitív jegyekként minősíthetőek. Az ország fejlettebb voltából is kiindulva, igyekeztek más utat követni, mint a szovjet-orosz kormány! Ez nem valamiféle utólagos belemagvarázás, me: t 1919-ben Kunnak számos ismert kritikai észrevétele van az orosz gyakorlattal szemben. És bár jóllehet nálunk is proletárdiktatúráról beszéltek, de ezért — a tényleges fenyegetettség viszonyai ellenére — nem rendezkedtek be, mint valamiféle ostromlott vár. Nagyon lényeges dolog az is, hogy az új társadalom építésére irányuló törekvések között rengeteg rokonszenves önkormányzati elemet találhatunk. • Azok fejében azonban, akik nem a szocializmusban, mint történelmi perspektívában gondolkoznak, felmerülhet a vélemény, hogy a Tanács- köztársaság, a proletárdiktatúra lényegében megsemmisített egy életképesnek látszó polgári demokráciát. — A korábban említett békés hatalomátadás az egyesült szociáldemokrata-kommunista pártnak éppen azért mehetett végbe, mert a polgári demokratikus kísérlet kimerítette a lehetőségeit. Se katonailag, se külpolitikailag nem bizonyult életképesnek az adott körülmények között ez a rendszer, amely a külső támadásnak ellenállni nem tudott, bár szükségét ézezte. Belpolitikailag sem konszolidálódhatott, meri 1919 januárjában már világossá vált, hogy a baloldali tömegek számára az elért társadalmi-politikai átalakulás túl kevés és túl bizonytalan, míg a konzervatív csoportok szerint máris túl sok. A Károlyi-párt gyakorlatilag felbomlott, volt baj társai ellenzékbe vonultak. A szociáldemokrata párton belül — és nem a kommunisták között — pedig olyan hangok jelentkeznek, amelyek a balratolódás visszafordíthatatlanná tételéi nem a polgári demokrácia keretei között, hanem például s magántulajdon szocializálásával képzelik el. A nemzet- gyűlési választások kiírásá sem fogadják egyértelműer pozitívan, tudomásulvételé feltételekhez kötik. Mindé; szükségszerűen egyetlen irányba, a Tanácsköztársaság kikiáltása felé terelte az országot, és Károlyi számára serr maradt más út, mint ennél mégoly kényszerű tudomásulvétele. Bárd András Postabontás I VARJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 Megrendült a bizalmunk Az Orion 60 típusú tv-készü- lékem javítását kértem 1989. december 20-án a monori EL- SZOM szerviztől. Az irodában ülő kedves hölgy felírt, és közölte, hogy a szerelő 23-án, délután, 17 órakor tud jönni. Akkor is vártam, de azóta két és fél hónapja egyfolytában — hiába. Megpróbáltam az igazgató úrral beszélni, de a jól megszervezett női bástyán keresztül képtelenség bejutni hozzá. Január közepén a férjem ment panaszra, s csoda folytán tudott beszélni Baranyi György igazgatóval. ígéreteket ismét kaptunk, mást nem. Meglepetés ért azonban 1990. február 21-én reggel: a kapuba tűzve megtaláltam az ELSZOM levelét, hogy este 20 óra 35 perckor járt nálam a szerelő, s mivel nem talált otthon, ezért a 308- as telefonszámon jelentsem be újra az igényemet. Ezt a levelet, ennyi várakozás után, nerp tartom becsületes dolognak. Kérem most ezúton az igazgató urat, nyisson egy kiskaput a bástyáján, hogy az ilyen panaszokkal meg lehessen keresni. Mert az eset nem csak a tv-szerelő rossz hírét terjeszti, hanem rontja az ELSZOM jó hírét is. Ennyi várakozás után már sem én, sem a rossz tv nem kívánja, hogy az ELSZOM javítsa meg. Mindkettőnk bizalma megrendült. Katus Józsefné Monor Hozzászólás cikkünkhöz A munkáról ki beszél? — Volt már ilyen kísérlet, kétszer is. A Horthjr-rendszer és a Rákosi-kormányzat egyaránt szívesen felejtette volna el 1919-et. Mindennek ellenhatása volt a Kádár-korszak szinte vallásos tisztelete az első magyar proletárdiktatúra iránt. Ami pedig manapság történik, az ennek reakciója. Jó volna ezen túljutni, mert szemben az Internacionálé soraival, a múltat nem lehet végképp eltörölni, de kitörölni sem egy nemzet emlékezetéből. Éppen ma, amikor a nemzeti értékek oly hangsúlyos elismerésben részesülnek, kicsit furcsa annak a Tanácsköztársaságnak a sommás elítélése, amely a haza területi integritása védelmének jegyében jutott hatalomra. Közismert, hogy az 1918-as összeomlás után kizárólag az egyesült szociáldemokraták és kommunisták vállalták fel a Vix-jegy- zék elutasítását, a katonai szembeszállást az antanthatalmak fenyegetésével, a románok és a csehek támadásával. Azt azonban kevesen tudják, hogy az antant ultimátuma sem volt a végső elképzelés; létezett olyan terv is, amely Magyarországot északról még a később Trianonban rögzítettnél is kisebb területre szorította volna vissza, a románok pedig a Tiszát kívánták volna határfolyóul. Volt tehát jelentősége annak, hogy minderre egy rendszer nemet mondott, és fegyverrel próbálta megvédeni az országot. Nagyon jellemző egyébként, hogy az 1919-es márciusi válság során Károlyi nemcsak a szociáldemokratáknak ajánlotta fel a kormányzást, hanem tájékozódott jobboldali ellenzékének, konkrétan Gróf Bethlen Istvánnak az álláspontjáról is, aki viszont csak akkor tudta elképzelni, hogy a hatalmat átvegye, ha előbb az ország teljes megszállása megtörténik. 1919. március 21-én ehhez képest — akármilyen zászlót tűztek is ki — egy nemzetmentő feladatot vállalt magára a Tanácsköztársaság. • Akkor tehát nemigen állja meg a helyét az a megközelítés, amely nemzeti közömbös-, séggel vagy éppen nemzetidc- genséggel vádolja meg a ’19-es szocialistákat? — Semmiképpen sem, amire a legjobb tanú Illyés Gyula lehet, ő még 1939-ben írt egy Kun Béla-tárcát „ Szónok az éjben” címmel, amelyben világosan utal arra, hogy a világforradalom jelszava a népbiztos beszédében egybeötvöződik a román megszállás alatt élő elnyomott magyarság felszabadításával. A hallgatók is így értik meg, így élik meg a szónoklatot. Kun egyébként a diktatúra győzelme után néhány nappal egy felszólalásában arról is beszél, hogy a Kommunista Kiáltványnak ismert megállapítása. miszerint a munkásoknak nincs hazája, a Tanács- köztársaság létrejöttével meg cáfolódott. Az sem lehet vé letlen, hogy a környező országok vezetői propagandájuk ban mindvégig arra hivatkoztak, hogy a Tanácsköztársaság nem más, mint a magyar nacionalizmus egy álcázott, vörös lepellel borított megjelenési formája. s Azt általában mindenki elismeri. hogy a proletárdiktatúra a körülmények szorításában békés úton jutott a hatalomhoz. Ugyanakkor a Tanácsköztársaságot ért kritikák leginkább a 133 nap alatt alkalmazott erőszakos eszközöket bírálják, véres vörösterrort emlegetnek . ■. • • Unnep-e még ez az ünnep? Magyarország sorsfordulóiról a történészek sokféleképpen vélekednek. Az ellentétes nézetek kereszttüzében a laikus csak kapkodja a fejét. Ma március 21-e van, a Tanácsköztársaság győzelmének 71. évfordulója. De ünnep-e még ma a tegnapi ünnep? Dicsőséges 133 nap volt-e, avagy véres bolsevik diktatúra? De hogyan ítélték meg a Tanácsköztársaságot a kortársak? GARAMI ERNŐ — a század elejének egyik legtekintélyesebb magyar szociáldemokrata vezetője — 1922-ben Bécsben megjelenít emlékiratában a következőket írja: „... még Oroszországra nézve is kitűnt, hogy a történelem fejlődésének ilyen erőszakolása nem lehetséges. A katasztrófa éppen abból származott, hogy azok, akiknek a döntés a kezükben volt, ezt nem tudták, vagy nem akarták előre látni, holott teljes matematikai bizonyossággal ki lehetett számítani. ... a túlnyomó többség valóban nem is gondolt arra, hogy a szociáldemokrata pártnak a kommunistákkal való szövetsége vagy együttműködése bolsevista értelemben vett diktatúrára fog vezetni. A szociáldemokrata pártnak szerepet vállalt régi vezetői az első 24 óra alatt elvesztették minden komoly befolyásukat az ügyek vitelére, és minden hatalom Kun Béla és barátai kezébe ment át.” Természetesen érthető, hogy maga KUN BÉLA nem igazán így vélekedett a történtekről: „ ... a belső erőviszonyok, de részben még a nemzetközi e -őviszonyok is megváltoztathatók lettek volna... a Tanácsköztársaság javára, ha nem követtük volna el azt a hibát, amely a szociáldemokráciával való egyesülésben állott... A hatalmas imperialista rablók, amelyek körülvették a Magyar Tanácsköztársaságot, természetesen értettek ahhoz, hogy kihasználják a magyar szovjethatalom kormányán belüli ingadozásokat, és vadállati módon vérbe fojtották a román hóhérok kezeivel.” SZEKFÜ GYULA — a magyar polgári történetírás kiemelkedő alakja — ezt írja a Magyar Történet 7. kötetében (1933) : „ ... a forradalmak szégyenteljes periódusában a nemzeti erők passzivitásban vannak, s minden, ami történik, elenyésző kisebbségek munkája... A társadalom tehetetlensége hozta ránk a bolsevizmus szégyenét, történetünk örök mélypontját. Hogy a nemzet nem tudott ellene védekezni, ez nem a bátorság hiányából következett. hanem a társadalom tökéletes atomizált voltából. Az állam-' mechanizmus szétesése után nem volt többé ösz- szetartó erő, s az egyedekre széthullott nemzet védtelenül lön kiszolgáltatva annak, aki époen vezetni akarta.” KAROLYI MIHÁLY — az 1918-as polgári demokratikus forradalom kitörése után a magyar kormány elnöke — Hit, illúziók nélkül című emlékiratában ennél azért objektí- vebben ítélte meg az eseményeket: „A magyar proletárdiktatúra nagymértékben balsikerű és eredménytelen kísérlet volt, amelynek létrejöttéért nagyrészt az antantot terheli felelősség... A magyar szociáldemokraták nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy ha elfogadták a diktatúra elvét, ebből elkerülhetetlenül következik a terror is.” „Olyan rabszolgák lázadása volt ez, akik élvezték hatalmukat, de akikben nem volt elegendő bátorság ahhoz, hogy be is váltsák fenyegetéseiket. Sikerült megrémíteniük és megalázniuk a burzsoáziát, de ártalmatlannái már nem tudták tenni... Ám az emberek semmit sem bocsátanak meg olyan nehezen, mint az alárendeltektől elszenvedett meg aláztatást. Az urak nem vol tak irgalmasak, és szörnyű bosszút álltak." A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozó kutatók szintén megírták Magyarország történetét. „A Tanácsköztársasággal voltaképpen elbukott az őszirózsás forradalom, a magyar polgári demokrácia is. A ve reség az 1919 nyarán kialakult helyzetben elkerülhetetlen volt. Nagyobb történelmi távlatból nézve azonban a küz delem mégsem volt hiábavaló. 1918—19 forradalmainak egyik maradandó eredménye, hogy létrejött a Kommunisták Magvarországi Pártja. A forradalom harcai formálták ki a magyar kommunista raoz galom első nagy nemzedékét.” Az idézet a mű 1984-ben kiadott, vított kiadásából származik. Az azóta azonban sok minden megváltozott. harmadik, jav eltelt idő alatt K. A. Tisztelt Szerkesztőség ! Bár Pest környékén lakom, megvallom, nem vagyok sem előfizetője, sem olvasója a Pest Megyei Hírlapnak, a március 7-i lappéldányt a HÉV-en találtam, és több cikk elolvasása után úgy határoztam, hogy máskor meg is veszem. A múlt szerdai számban a „Megragyogtatja” című cikk késztetett erre a levélre, mert az Illyés Gyula-idézet mélyen megkapott. Napjaink sajtójának minden sora a 40 év bűnével kezdi és folytatja. Arról, hogy a negyven év alatt dolgozhattunk és dolgoztunk is, és bár ennek nyomát mindenki látja, sőt használja, úgy hallgatnak erről a betűfaragók, mint diny- nye a fűben. Kérem, én nem vágyók' kommunista, nem is lehetek. Nazarénus szülők gyermekeként, mezítlábasán jártam ki az elemi iskolát. Hogyan lett belőlem kőművesinas és végül nyugdíjas építésvezető, arról nem írok. Rászolgáltam — segítettek. Engem nem sokat agitáltak. Ellenük sem tettem. Dolgoztam, mert dolgozhattam. Szerintem a pártba is azok tülekedtek, akik kevés munkával karriert akartak csinálni. Az elmúlt évtizedekben mindenki megélt a munkája nyomán — néha még anélkül is. Én féltem az országot ettől a rengeteg követeléstől-ígére- tektől-osztogatástól. Kérem, a munkáról senki nem beszél. Megvallom, az az érzésem, hogy az utóbbi másfél évben többet romlott az ország állapota, mint bármikor a háború óta. Nem tagadom, béressorból nőttem ki, de koldulni nem koldultam. Az ország mostani vezetői úgy viselkednek, mint a reszketős koldusok a mária- besnyői búcsún. Nem jól van , ez így — a munka, az munka, az ad tarafást, becsületet és boldogulást a hazának és embereknek egyaránt. Ritkán fordul elő, hogy tol* *- lat fogok — szeretném, ha leközölnék levelemet, mert nem egyedül gondolkozom így. Tisztelettel: Völgyes Kálmán 2144 Kerepestarcsa, Mező utca ICölfő a kantpái^yban Mennyi meglepetést hoz a választási kampány! Előfordultak mái atrocitások, időnként elagyabugyálják egymást az aktivisták, s persze nem ritka az okos szó sem. De a líra eddig hiányzott a vetélkedő eszközei közül. Mozsár Mihály költő és lelkes pártaktivista most ezt a fegyvert is bevetette. Kérésére közreadjuk legfrissebb választási mű- vét. Természetesen szívesen közöljük más pártok lírikusainak hasonló alkotásait is. Budapest. 19^0. március 12 Udy.n(«zóMozsár Mihály,... FÜGGETLEN KISGAZDA FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT ORSZÁGOS KÖZPONTJA 1051 BUDAPEST. Arany János u. 10. Tel.: 111-2828; 111-4066; 131-0956 MNB: £18 98299-46376-4 Tárgy KULTÚRPOLITIKA A NÉPHEZ AKI TEMPLOMBA JAR, ANNAK LELKE VAN AKINEK LELKE VAN ANNAK ISTENE VAN AKINEK ISTENE VAN ANNAK HAZÁJA VAN, AKINEK HAZÁJA VAN ANNAK KENYERE VAN, AKI KÉÍIYERET ÁD A CSALÁDNAK AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK azakisgazdapArt A FÜGGEfLEN KISGAZDAPÁRT! AZ UJ MAGYARORSZÁGÉRT TÉGED SORAIBA VÁR! ! Mozsár Mihály költő Független Kisgazdapárt — Váry Albert, a Horthy- rendszer koronaügyésze nem sokkal a Tanácsköztársaság megdöntése után egy kötetet adott ki, amelyben a vörös terror rémtetteivel foglalkozott. A könyvben ötszézegynéhány áldozatot sorol fel, beleértve azokat is, akik az akkori — háború utáni — zavaros idők köztörvényes bűncselekményei következtében haltak meg. Gyakorlatilag minden erőszakos haláleset belekerült a könyvbe. Ezt különösen azt figyelembe véve célszerű minősíteni, hogy az ellenforradalmi rendszer megtorlásai konszolidált viszonyok között, külső ellenség által nem fenyegetve mintegy tízszer ennyi áldozatot követeltek. Ez ugyanis a fehérterror mérlege; Böhm Vilmos hozzávetőlegesen 5000- re becsüli az áldozatok számát, amiben a román hadsereg által meggyilkoltak nem is szerepelnek. 1848. áldozatait egyébként annak idején az osztrák történetírás is összeszámolta, és az eredmény lényegesen több volt, mint ami a Tanácsköztársaság számlájára írható. Mégsem juj: eszébe' senkinek sem, hogy Kossuthot vérszomjas szörnyetegnek vagy terrorlegénynek állítsa be. Nem tagadható persze, hogy a proletárdiktatúrának voltak
