Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-21 / 67. szám

PEST MEGYEI i-Ej- x >'- f' V : XXXIV. ÉVFOLYAM, 67. SZÄM POLITIKAI NAPILAP Ára: 5,80 forint 1990. MÁRCIUS 21., SZERDA Vasdunmpkkal vésik a magyarokat @ Iliescu bocsánatot kért Sütő Andrástól Tüntetés a Hősök terén © Megvizsgálják, kik állnak az események mögött Erdélyben Romániában a Vatra Romaneasca szervezet által kezdemé­nyezett diáktüntetések tovább folytatódnak. Craiován, Ploesti- bea és Suceaván a marosvásárhelyi magyar diákok ellen szó­nokoltak és elitélték „szeparatista törekvéseiket”. A gyűlése­ken követelték, hogy az egyetemi hallgatók hagyják abba ülő- sztrájkjukat. Itthoni hírünk, hogy Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a magyar—román viszony új alapokra he­lyezése érdekében jószomszédi deklaráció kidolgozását és alá­írását kezdeményezte Ion Iliescu román államfőnél, azonban erre mindeddig nem kapott választ. Ronald Spiers, az ENSZ főtitkárhelyettese fogadta Magyar- ország állandó ENSZ-képviselőjének helyettesét, Budai Ivánt, aki tájékoztatta őt a Marosvásárhelyen történtekről ; az Erdé­lyi Világszövetség pedig felháborodásának adott hangot, a marosvásárhelyi véres események miatt. Az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége felhívást intézett a román kormány­hoz: szüntessék be a magyar nemzeti kisebbség elleni meg­mozdulásokat. Marosvásárhelyi értesülések szerint az ottani magyar munkások általános sztrájkot hirdettek, tiltakozó gyű­lést is tervbe vettek. Sajnos, a romániai pogromok áldozatairól szóló híradások közül a pesszimistábbak bizonyultak igaznak : mint telefonon megtudtuk, Sütő András világhírű írót magyar katonai repü­lőgéppel Budapestre szállították, és a Róbert Károly körúti katonai kórházban kezelik. A szomorú híradás szerint bal szeme olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy operáció során el kellett távolítani. Sütő András fél szemére megvakult. A Román Ideiglenes Nemzeti Egységtanács Végrehajtó Bi­zottsága kedd esti rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy kato­nai erősítést küld Marosvásárhelyre — jelentette be Victor Stanculescu tábornok, román nemzetvédelmi miniszter. s a szervezőket megbüntetik. Sajnos, ígéretének ellentmon­danak a legújabb fejlemé­nyekről kapott híradásaink: nem csökkent a feszültség Ma­rosvásárhelyen, ahol az esti órákban ismét véres esemé­nyek történtek. A Vatra Ro­maneasca nevű szervezet által Marosvásárhelyt a félelem lett úrrá. A Romániai Magya­rok Demokratikus Szövetségé­nek Hargita megyei szerveze­téi a bekövetkezhető fejlemé­nyekért a román kormányt és US Ideiglenes Nemzeti Egység- tanácsot teszi felelőssé az or­szág népe, a nemzetközi köz­vélemény és az ENSZ emberi jogi bizottsága előtt. Ion Iliescu, az egységtanács elnöke televíziós beszédében azt fejtette ki, hogy a józan észre kell apellálnunk, nagy Önmérsékletről kell bizonysá­got tennünk, szavai azonban a romániai magyarságot nem nyugtatták meg, mert az elnök ezúttal sem volt határozott. Márpedig lépésre kell elszán­nia magát: Tőkés László püs­pök észak-amerikai kőrútján ugyanis azt fejtette ki, hogy a román kormánynak és az el­lenzéknek el kell határolódnia a Vatra Romaneasca marosvá­sárhelyi fellépésétől. Mind­ezek nyomatékéül a Tőkés László körútját szervező Ame­rikai Magyar Emberi Jogi Alapítvány nyilatkozatban hívta fel az amerikai kor­mányt, ne adja meg romámé­nak sem a legnagyobb keres­kedelmi kedvezményt, sem más, hasonló támogatást mindaddig, amíg ott nem biz­tosítják a nemzetiségi jogokat. Bukarestben, Magyarország­ra utazása előtt a katonai kór­házban a súlyosan sérült Sütő Több tízezer ember tiltakozott Budapesten, a Hősök terén az erdélyi magyarokat ért sovi­niszta támadások ellen Andrást felkereste Ion Iliescu, az egységtanács elnöke. Sajná­latát fejezte ki a Marosvásár­helyen történtekért, és kije­lentette; megvizsgálják, kik állnak a cselekmények mögött, Több ezer ember búcsúztatta Özdon a kohászati üzemek 12 halottját, akik március 3-án az acélműben keletkezett robba­nás következtében vesztették életüket. ® Jelenlegi összetéte­lében utoljára gyűlt össze az Országos Vallásügyi Tanács és többek között az aiiami tulajdonú ingatlanok egyházi tulaj­donba adásának lehetőségeiről tárgyaltak. @ A választás rend­je elleni bűntett miatt négy Somogy megyei vádlott kerül rö­videsen bíróság e é, mert kitöltetlen kopogtatócédulákat gyűj­töttek. ® Megkezdőoött a szovjet harci repülőgépek kivonása Debrecenből. Május 25-ig a teljes repülőezred elhagyja az or­szágot. ® A választásokat követően az Állami Számvevőszék az MSZP és további hat politikai párt vagyonmérlegét ellen­őrzi. • Magyar—szcvjet gazdasági tárgyalások kezdődtek a Parlamentben a 800 millió rubeles magyar aktívum konver­tibilis valutára való átváltásáról és a hónapok óta húzódó idei árucsere-forga'mi és fizetési jegyzőkönyv megkötéséről. ® Magyar—osztrák rendőri együttműködésről és a nemzet­közi bűnözés megelőzéséről kezdődtek tárgyalások Budapes­ten. & Továbbra is te'jes körű támogatásban részesülnek ha­zánkban a Romániából érkezett és hazatérni nem szándékozó személyek — hangzott el a Menekültügyi Hivatal tájékoztató­jában. 9 A Legfelsőbb Bíróság kedden elutasította a Szabad Demokraták Szövetségének kérelmét, amely a pártok emblé­májának a területi választókerületi szavazólapon való feltün­tetésére vonatkozott. vezényelt román csapatok fej­székkel, vasdorongokkal tá­madtak a város főterén béké­sen várakozó magyarokra, az első jelentések szerint számos sérültet szállítottak kórházak­ba, a főtéren véresre vert em­berek fekszenek, a helyzet drámai. Nem kell tartanunk a román katonai fenyegetéstől Németh Miklós miniszterel­nök a romániai magyarellenes megmozdulások miatt üzene­tet küldött Petre Roman kor­mányfőhöz. Ebben többek kö­zött a következő olvasható: „Határozottan tiltakozunk a marosvásárhelyi magyar szer­vezet székházának példátlan feldúlása, több magyar sze­mély — közöttük a világhírű író, Sütő András — súlyos bántalmazása, a rendfenntartó erők tétlensége miatt. Nyoma­tékkai kérjük, hogy a román hatóságok az ENSZ alapok­mányával és más, Románia ál­tal is vállalt nemzetközi köte­lezettségekkel összhangban a leghatározotabban lépjenek fel az uszító szervezetek — köz tűk a hírhedtté vált, fasisztoid célokat zászlajára tűző Vatra Romaneasca — tevékenysége ellen. A hathatós intézkedések elmaradása beláthatatlan kö­vetkezményekkel fenyeget, amelyekért minden felelősség a román felet terheli.” Horn Gyula külügyminiszter sürgős, személyes üzenettel fordult Javier Pérez de Cuel larhoz, az ENSZ főtitkárához, Abdalla Szaleh al-Astalhoz, az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros elnökéhez, és a genfi emberi jogok központjához. (Folytatás a 2. oldalon.) A HAZAFIAS VÁLASZTÁSI SZÖVETSÉG JAVASLATA Legyen nagykoalíció A Hazafias Választási Koalí­ció Tardos Mártont (SZDSZ) vagy Antall Józsefet (MDF) látná legszívesebben minisz­terelnökként a választások után felálló nagykoailícióis ka­binet élén — jelentették be a HVK keddi sajtótájékoztató­ján, ahol részletesen ismertet­ték egy jövőbeni kormány le­hetséges összetételét. Aszta­los László, a HVK elnöke hangsúlyozta : mindenképpen csak nagykoalíciós kormányt tudnak támogatni, mert véle­ményük szerint egy kétpárti alapon szerveződő kiskoalíció képtelen lenne az országot ki­vezetni a válságból. Éppen ezért a HVK úgy képzeli : az MDF és az SZDSZ mellett hét másik pártnak, illetve pár- tonkívüliéknek is szerepet kell juttatni az új kormány­ban. A HVK a külügyi tárca élé­re Antall Józsefet javasolja, amennyiben mégsem ő lenne a kormányfő. Ugyanakkor el­képzelhetőnek tartják azt is, hogy Petrasovits Anna (SZDP) vagy Kis János (SZDSZ) le­gyen a magyar diplomácia vezetője. Belügyminiszterként Varga Csabát (MNP) Keresz­tes Sándor (KDNP) vagy Mécs Imrét (SZDSZ) támo­gatnák, míg a honvédelmi tárcát Kis Jánosnak (SZDSZ), Raffay Ernőnek (MDF) vagy Sebők Jánosnak (HVK) jut­tatnák. A környezetvédelemért felelős miniszter posztján Orbán Viktort (Fidesz) vagy Vargha Jánost, a Duna Kör alapítóját szeretnék látni. A HVK egységes gazdasági minisztérium létrehozását szorgalmazza, s ennek élére Soós Károly Attilát (SZDSZ) Bőd Péter Ákost (MDF) vagy Németh Mijklóst (MSZP) ne­vezné _ ki. Pénzügyminiszter­jelöltjük Surányi György (pár­tonkívüli), a Nemzeti Bank irányítását pedig Patkó And­rásra. az annak idején le­mondott pénzügyminiszter-he­lyettesre bíznák. A közleke­dési tárca élére Fischer Györ­gyöt (SZDP) vagy XJrbán Lászlót (Fidesz) javasolja a HVK, míg ipari miniszter­jelöltjük Széles Gábor (MDF). Mezőgazdasági miniszterként Prepeliczay István (FKgP), egészségügyi miniszterként Vgrin Emesét (KDNP) üdvö­zölnék. A művelődésügy élén Pozsgay Imrét (MSZP) vagy Szabad Györgyöt (MDF) lát­nák szívesen, igazságügymi­niszterként Kulcsár Kálmánt (HVK), esetleg Kónya Imrét, a Független Jogász Fórum létrehívóját támogatnák. Ä tavasz ruhája Kertek alján, parkokban upyancsak mutatja már új ruháját az idei tavasz. Egyik napról a másik­ra a szokatlanul meleg tavaszi napsugár simoga- tására vidám, harsogó színekben bújtak a fák ég felé kinyújtott karjai. Kipattantak a rügyek, megjelentek az apró virágok, vagy a parányi le­velek. S miközben a tavasz próbálgatja, mutogat­ja idei új ruháját — a reggelek is hangosabbak lettek. A nagyváros zajában egy pillanatra oly­kor beálló csendben egymásnak feleselgetnek a madarak. Délutánonként meg a tenyérnyi zöldre zsugorodott parkok padjain pihenő időseket gye­rekzsivaj riogatja. Pattog, száll a magasba a lab­da. Ki a szabadba! Lakások mélyéről, munkahe­lyek monotóniájából ráérősen indulunk a tavasz­ba. Sétára, a fénybe! Ettől fáj csak igazán a fejünk Luxuscikk ez aszpirin Azt hittük, hogy végre meg­szűnik a fejfájásunk, mert jön a magyar aszpirin, de kiderült, hogy most jön csak az igazi migrén. Mégpedig a csodaszer ára miatt kezdenek vitustáncot járni az ember fejében a gon­dolatok. De kezdjük az elején! A Pharmavit Rt. — mely a na­rancsízű reggeleknek, a Plusssz vitamin pezsgőtablettának, s Egerszegi Krisztina mosolyá­nak köszönheti hírnevét — az élelmiszer márkanévvel piac­ra dobott termékek után meg­jelent a gyógyszerekkel is. De­cemberben került a patikákba a C-vitamin pezsgőtabletta. A lehető legjobb pillanatban, hi­szen akkorra már a nemzeti hiánybetegség tünetei jelent­keztek a Béres-csepp lázában égő országon. Igaz, a gondo­kat nem volt képes teljes egé­szében megoldani, mert meg­lehetősen borsos áron mérték a nagy érdeklődésre számot tartó csodaszert. S a vitaminok után most jön az aszpirin. Ahogy a korábbi Adó, pótlék, bírság Bevallotta már? Márciusban nem csak ün­nepiünk, nem csak választunk, de vallunk és fizetünk is. Adóztunk keményen, sőt, ezután sem tehetünk mást. Vannak azonban, akik tegnap, március 20-án éjfélig mégnem adták postára azt a borítékot, amely a „Személyi jövedelem­adó-bevallás az 1989. évre” feliratot viseli. Nekik kése­delmi pótlékot kell fizetniük, amely az adó két százaléka. Ez az összeg minden hónap 20-ától újból fizetendő. Ha az adót nem fizető állampolgárt utoléri a vég egy adóellenőr képében, akkor nincs menek­vés. Ugyanis többnyire azok nem adják postára a bevallá­sukat, akiknek fizetnivalójuk van. Márpedig ez a bírság le­het a befizetendő összeg két­száz százaléka is. Vannak számító emberek, akik még ettől sem rettennek meg. ök a 25-ei választások­tól azt remélik, hogy az új kor­mány a rosszemlékű adótör­vényt is eltörli. Nos, szakem­berek egybehangzó vélemé­nye, hogy adó élt, adó él, adó élni fog. — radosza — Pharmavit termékeknél meg­szoktuk, ez is pezsgőtablettás változatban kerül forgalomba. Bár a téma abszolút szakér­tői most felszisszennek: Aspy- rinje csak a Bayernek van. S ez így igaz. Hatóanyaga, az acetil-szalicilsav sok Aspy- rinhez hasonló gyógyszerben található meg. Nem is csoda, hiszen régóta ismert e szer gyógyító hatása. Tehát sok medicina készült az acetil- szalicilsav jótékony hatására alapozva, de ezek közül is a legjobban sikeredett szer a Ba­yer cég Aspyrinje. Valójában csak a nyugatnémet gyár, vagy a licencek tulajdonjogával bí­ró cégek láthatják el termé­keiket ezzel a márkanévvel. Az összes többi csak hasonlít hozzá. Azt rebesgetik, hogy a veresegyháziak „aszpirinje” majdnem olyan jó lesz, mint a Bayer-készítmény. De már most sejteni lehet, hogy nem lesz akadálymentes a gyógy­szer pályafutása. Az első akadály máris ott tornyosul a gyártók és a fa­gyasztók előtt. Félő, hogy az egyébként kiválónak ígérkező szer nem mindenki számára hozzáférhető. Mint Pólya Gab­riellától, a Pharmavit Rt. gaz­dasági igazgatójától megtud­tuk. a készítmény a C-vitami- néhoz hasonló, tehát körülbelül hetven forintért kerül forga­lomba. Szabadáras termék, te­hát joga van a gyártónak eny- nyiért piacra dobni. Ráadá­sul olcsóbban nem is érné meg az előállítása. A baj csak az, hogv a Társadalombiztosí­tási Főigazgatóság csak az életmentő gyógyszerekre ad támogatást. így — mint affé­le luxuscikk — teljes áron vásárolható csak meg. Így jár­tunk a Pharmavit C-vitamin- jáva! is. Hiába volt hiánycikk az egész országban a vitamin, a veresegyháziak pezsgőtablet­tája luxusnak számított. Szo­morú, hogy még mindig itt tartunk, s félő, hogy még rosz- szabb lesz a helyzet, ha így folytatjuk. F. A. M.

Next

/
Thumbnails
Contents