Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
András is befogadta az ikreket Hárman mára már háromfélék A közelmúltban ünnepelték a ceglédi hármas ikrek — Júlia, Erzsébet, Zoltán — második születésnapjukat. Amikor ebéd után meglátogattuk őket, édesdeden aludtak. Nem zavartuk meg tiszta álmukat. Az édesanyával — aki pedagógus, az édesapa építészmérnök —, Tóth Czifra Tamásné- val beszélgettünk. — Andris 1986 májusában született. Szerettük volha, hogy legyen kistestvére. Aztán az ultrahangos vizsgálaton kiderült, hogy három baba lesz. 9 Mikor megtudta, hirtelen mire gondolt? — Rögtön az jutott eszembe — önző anyai szempont —, hogy itt kell hagynom a kisfiámat. Tudtam, hogy borul az életünk, mert befektetnek a kórházba. Két hét alatt mindent átszerveztünk. Az az igazság, hogy nem sok sikerrel kecsegtettek. Mondván : ilyen terhességnél gyakoribb a fejlődési rendellenesség, esetleg valamelyik apróság nem marad meg. Elképzelhető kora- szülés is. 9 Azután, ahogy a nagykönyvben írva vagyon, megszülettek a kiesik. — Hát nem. öt héttel korábban, császármetszéssel — kis súllyal. Ám szerencsére egyiket sem kellett élesztgetni. 9 Mikor fogta fel igazából, hogy sok gondja lesz? — Előtte mindig azt mondtuk:. jaj, csak egészségesen szülessenek meg! Ez teljesült. Majd a legboldogabb három hét következett. Itthon viszont négy kimerítő hónap várt rám. Örökös etetés — gyakran éjszaka is. Állandó készenlétben teltek napjaim. Figyeltem még a lélegzetüket is. Egyébként a kisfiámat lelkileg eléggé megHálátlanság? Se a szőlő, A kertészeti kultúra művelésével nem szeretne felhagyni a törteli Dózsa Termelőszövetkezet, ám á ráfizetésből nem lehet megélni. Az ágazat évek óta veszteséges, bár a helyzeten akartak változtatni. Az elmúlt évben haszonbérbeadással próbálkoztak, az elöregedett fákat és tőkéket pedig kivágták. A sok pénzbe kerülő vendégmunkások foglalkoztatásától is eltekintettek. De a terméseredményeviselte az, hogy már nem ő van a középpontban, hanem az ikrek. Most, hogy kétévesek lettek, lényegesen kellemesebb. Járnak. Jóformán mindent beszélnek, önállósodnak. • Egy fiatal értelmiségi házaspárnak aligna lehet könnyű négy kisgyermekkel. — Lélekben — és talán fizikailag is — éveket öregedtünk. Ahogy az ikrek megszülettek, tudtuk, hogv építkeznünk kell. Mert a harmadik emeleti lakásunk egyre inkább szűk lett. Az elképesztő anyagárak sem riasztottak vissza bennünket. Végre a finishez érkeztünk. Tavasszal költözködni szeretnénk. • Manapság sok családban egy gyerekre sem mernek gondolni. ön érez valami büszkeséget? — Hogyne. Annál is inkább, mivel eredetileg négy csemetét akartunk. Annak idején erre a kijelentésünkre a házasság előtti tanácsadáson fel is kapták a fejüket. Az persze más kérdés, hogy a jelenlegi gazdase az alma ken ezzel vajmi keveset segítettek. A 85 hektár szőlőből 6,1 tonna helyett csak 3,7 tonna termett területi egységenként. Az alma sem hálálta meg a gondoskodást, bár jobban fizetett, mint a szőlő. A tervezett hektáronkénti 15,2 tonna helyett csak 13,7 tonnát szedtek le. Mit várnak az idén? Reménykednek'a jobb időjárásban. sági helyzet miatt talán meggondoltuk volna magunkat. De most már egyáltalán nem bánjuk. 9 A szavaiból azt veszem ki, ha a szülök valóban érzik a felelősségüket, akkor nem kell félni a gyermekáldástól. — Pontosan. Képtelenségnek tartom, hogy azért ne lett volna kisbabánk, mert akkor ösz- sze kellene húzni a nadrágszíjat. Sokan mondják, hogy amit mi vállaltunk, az mekkora lemondással jár. Kétségtelen, így is van. De annyi szép élményt ad a négy emberke. • Segíti-e önöket valaki? — Mindkettőnk szülei mögöttünk állnak. Náluk már csupán a gondozónő, Vörös Anna segít többet. A hétvége kivételével mindennap itt van. Nagyszerűen foglalkozik az apróságokkal, akik ragaszkodnak hozzá. Igazságtalan lennék, ha megfeledkeznék Sós János tanácselnök úrról, aki első naptól kezdve figyelemmel kíséri a sorsunkat. Bármilyen gondunk van, bizalommal fordulhatunk hozzá. • És később mi lesz? — Bölcsődébe vagy — amennyiben szobatiszták lennének — két és fél évesen óvodába mennének. Hiába, nekem szeptembertől tanítanom kell. ® Bár nagyon korai erről beszélni, milyen foglalkozást képzel el a gyerekeknek? — Különös öröm, hogy az ikrek véletlenül sem hasonlítanak egymásra. Semmilyen szempontból se. Nem öltöztetem egyformán őket. El akarom kerülni a beskatulyázásukat. Nem az érdekel, hogy kiből mi lesz. Az a fontos, hogy az egyéniségüknek és képességüknek megfelelő pályát válasszanak. Szeretném, ha boldog emberek lennének. Fehér Ferenc Élelünk mindennapjaiéi A szegénység stációi Szegénység sokféle van. Ordító és titkolt. Küzdelmes és beletörődő. Keservesen cipelt és lázadó. Sót még büszke szegénység is van. Mindig is volt. De most megint jobban odafigyelünk erre. Mert a gazdaságnak is több arcát van alkalmunk megismerni. Nézegetek egy listát. Még 1987-ben készült, Monor cigánytelepén, az ott élők jövedelmi viszonyait mérte fel. Negyvenegy családot járt végig a kérdező a kimutatás szerint. A helyzet azóta — ha változott — nem javára változott. Az árak emelkedtek, a munkalehetőség kevesebb lett, akinek szakmája nincs, annak kenyerét is normában mérik. Nem egészen három évvel ezelőtt a telepen élők egy főre eső jövedelme döbbenetes volt: 760, 800, 1540 forint. A legmagasabb összeggel, 3000 forinttal csak egyvalaki dicsekedhetett. Harmincévi munkaviszony után. \\\\\\\\\\\\v\\\\\\\w Minőségi lakáscsere. Nagy ritkán erre is van példa a városban. A nyugalmazott rendőr nemrégiben komfort nélküli bérlakásából komfortosba költözhetett. A régit egy fiatalasszony kapta a gyerekével. Beköltözött gyorsan, nehogy elfoglalja előle valaki, önkényes lakásfoglalások ugyanis egyáltalán nem ritkák errefelé sem. A padlódeszkák között mintha vaddisznók kutattak volna szarvasgomba után. A szobába belépni lábtörés veszélye nélkül képtelenség. A mennyezeten hatalmas sárga beázások. Tartozik a lakáshoz egy udvari fáskamra is. Vidéki, udvari fáskamrákról nem kell sokat beszélni, azok olyanok, amilyenek: összetákolt, alacsony sufnik. A volt bérlő ötezer forintért kínálta fel utódjának a kamrát. S miután annak ötezerért nem kellett, megvette más. És most abban lakik. Családostul. Egy tanácsi bérház udvarán. Receptek. Szaporodnak a hetilapokban az olcsó ételek elkészítésének praktikáiról szóló tanácsok. Krumpli krumplival, hagymaleves, cibere, húspótlók. Rántott kel, rántott krumpli, borsópörkölt. És háziasszonyok beszélnek a spórolás titkairól. Hogyan lehet egy csomagolópapírt hússzor felhasználni, tej es zacskóból lábtörlőt horgolni, a felhasznált anyagokkal takarékoskodni. Igen. Egy doboz májkrémet például úgy lehet leginkább gazdaságosan felhasználni, ha négy szelet kenyérre kenjük azt, amit eddig két szeletre kentünk. A kenyér laktató. És ha vékony a májkrémréteg, hát vékony, mindegy, íze azért van. Napközire se nagyon telik már. Megy egy hátitáskás kisgyerek az utcán ebédidő tájt. Fúj a szél, hordja a port, röp- teti a város szemetét. A gyerek ballag, kezében karaj lekváros kenyér, azt falatozza egykedvűen. Mert éhes. És otthon sem várja ebéd. Talán majd vacsora, ha anyu hazaért a munkából. Vacsora — húspótlóval. &\\\\s,\\\\\\\\\\\\\va Az áruház élelmiszerosztályán Bácshús-akció. Kedvezményes vásár a vállalat termékeiből. Állunk sorban, az üveg mögött hurkahegyek, főzőkolbász, párizsi, mit tudom én. Lelki füleimmel hallom a tévéreklám harci dobjait. Főnök, megjött a Bácshús! Húsz és harminc forinttal olcsóbb itt most minden. Vesszük, visszük. Nyugdíjasok dorbézolnak: két krino- lint, kedves hölgyem, ide a kosárba. A húsospuit és környéke mostanában amúgy is Eldorádó. Tudj’ isten, a téliszalámi, a gépsonka, a kaviár mintha nem fogyna annyira. Mintha nem szeretnénk... Koblencz Zsuzsa Kincs És akkor meglátta. Nem akart hinni a szemének. Csak úgy, ott a földön, igen, ott, és nem nyúlt érte senki. Elment mellette, csak úgy fél szemmel nézett visza. Más vagy nem vette észre, vagy úgy gondolta, nem érj meg a fáradságot. Óvatosan megállt, hátrafordult immár, kerékpárját egy közeli fának lökte, és megállt zsebre dugott kézzel. Ráérős arccal előrángatott ócska kabátja zsebéből egy mezítlábas Symphoniát, lassan a körméhez ütöget- te, aztán félig kihúzott gyufásdobozt használva szélcsapdául, rágyújtott. Az első slukott kifújta, s komótosan visszalépett néhány lépésnyit. Odaért, s újra szemügyre vette: még mindig ott volt. Bátorításképpen nagyot szívott a bagóból, és lelépett az útról. Felvette, megsimogatta, és zsebre tette. Ma talált egy húszfillérest. 1. o. Múltat idéző városképek Az emlékek elmosódnak, az emlékezet kihagy. Persze a fényképezőgép objektívje sem mindig objektív: a valódit tükrözi, s nem az igazat. A régi képeket mégis ez idézi fel leghűségesebben. Hogy milyen volt Vác, amikor még négy betűvel, Vácznak írták, amilSPE. a Duna partján még senki nem panaszkodott a komp zajára. Amikor, ha befutott volna egy automobil a főtérre, nem a parkoló őre fogadta volna, hanem a város apraja-nagyja, és amikor a Kossuth téren még lehetett találkozni olyanokkal, akik látták magát Kossuthot is. Ha nem lennének képek, dokumentumok, senki sem tudná, hogy milyen volt egykor szülőföldje, városa. Hát idézzük fel a-múl tat. (A reprodukciókat a Vak Bottyán, ma Tragor Ignác Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre.) .. A i harangkongás hozzánk nem hal- . lik el, megfogja túlon az erdő. Ha eljutna is, kikhez szólna már a nagykőrösi tanyavilágban. Láthatta jövet a romtanyákat, elvadult eperberek, akáccsalit takarta be azokat örökre. Laczkó szomszéd lakja amott az apró cserepest, és még hárman a nyárfás szélén, emerre kettő, Gógány sarkából bizony már csak ennyi maradt. Felénk legfeljebb a karácsony hoz vendéget, no meg nemsokára a húsvét, addig kitart még a kishordóban a maradék. Vén ez a szőlő, ád is, meg nem is. Ha pedig nem jő vendég, csak rágondolunk az asszonnyal az ünnepre, kettesben nincs nagy kedvünk dicsér- getni bármi jelen napot. Március 15.? No, az eszünkbe jut magunktól is, tanultuk régen az iskolában, mindenik magyarnak ünnepe ez. Talán ezért is olyan hányatott a sorsa, akárcsak e hazáé. Jött egy politika, mely elvette méltóságát, érkezett a másik, az meg visszaadta. Mosolygom csak, mert magunk közt vita sosem volt, hogy a nemzet emlékezete, önbecsülésünk jelképe ez a nap. Eh, mit beszélek én összevissza, tanítónak dolga fújni a gyereknek népről meg hazáról a szózatot. Mi örülhetnénk annak is, ha vénségünk történetét meg tudnánk tisztán tartani. Csak hát nagy ám ebben a kobakban a zűrzavar. Meg a másikakban is. Magam sem tudom sokszor, azt higgyem-e, amit hittem, hihetem-e, amiben már nincs mit hinni. Sok ez nekem egy szuszra, de azért csak tovább gondolkodom. Máskülönben nemigen van okom panaszkodni. Nekem a március mindig szerencsét hozott. Ilyentájt szabadultam a fogságból, s azt hiszem, böjt hava volt már, ahogy jött a hivatalnok fekete Csepel motoron. Hát abban már nem vagyok biztos, szerencse volt-e, akkor nem tartottam annak. Vállamra vert, s aszongya: No, Biczó Ferenc, itt már lassan a tsz lesz a gazda, maga még hiányzik a közösből. És ha nem írom alá? Ügy jár, mint a hajó a viharos tengeren. Elsüllyed birtokostól a hullámokban. Okos ember volt amúgy, mert neki lett igaza. Boros gazda, az a nyakas kun belerokkant a szívóskodásba. Elment az öt hold, nem haltam bele. Az én életemet a Foltos tehén rúgása tette kis híján tönkre. Szétment a térdem, úgy volt. örökre nyomorék maradok. Terire maradt minden, a tsz- munka meg a háztáji is, három nyarat küszködött át az asszony. Lajoska volt a jobbkeze. Ugye így volt, kedves? Tél volt, amikor operáltak, harmadjára már. Áldott kezű volt ez a sebész. Hiszi vagy sem, tavasszal a kertben bóklásztam, március végén elhajítottam a botot. Én mondom, gyógyít a tavasz. Akkoriban már nagyban fóliázott a tanyavilág, mi is felhúztuk a sátrat két ágyra, majd minden évben többre, de ahogy látja, megint ott vagyunk, mint kezdeten. Néha úgy érezzük, már ennyi se kellene. Kikopni a földből mégsem akaródzik, a magunkfajta ezt nem is teheti. Mihelyt nem hiszünk a fagyokban, elő az eső, gereblye, és hozzá a villa, de már csak a kicsi, a négyágú. Idén hamar tasakot szakaj- tottunk, elszórtuk a magvakat, húsz sor sarjadt utána. Nőnek. A széltől féltem csak, el ne vigye a tákolmányt, mert a nyárfáis vihar kergette pora elemésziti a veteményt. Szépek, ugye? Hál’ istennek. Hosszú fajta, ropogós, piacos paradicsom jön utána. Aztán tyúkok, libák vannak még, tehénnel már sok a gond. Hát így vagyunk. A földművelő, ha megöregszik, röghöz köti addigi élete. Kis nyugdíjjal mire menne? Ezért éltünk, hogy ezt elmondhassuk? F ogynak a tanyák, mondják, a rendszer tette tönkre azokat. Fene tudja, nem olyan rossz idekint. Az erő fogy el, s azzal a biztonság. Ez a baj. Aki öreg és nem bízik magában, megy a család után. Ha van neki. És ha nincs? No, hagyjuk ezt. Minket szeret a tavasz, mi is szeretjük. Tegnap is kiálltam a szekérútra, s nagyot szívtam belőle, csak úgy dagadt a kiskabát. Ez a tavasz is hoz valamit. Kinek mit, azt még nem tudom. Én nem félek, mint mondám, nekünk még mindig szerencsénk volt vele. Miklay Jenő Gyógyít a tavasz leheSete Az egykor volt Szent János-szobor a Duna partján A főtér, amikor még Constantin térnek nevezték A Kossuth tér emlékoszloppal és kerekes kúttal i
