Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-21 / 44. szám
1990. FEBRUAR 21., SZERDA 3 5 MONDTA Színfolt Remekül szórakoztunk, miközben a Tölgyessy Péterrel készített interjút olvastuk a Világban (90/?.). Megtudhattuk például Eörsi Istvánról, „kiváló író, színfolt a szövetségben”, s bár Tamás Gáspár Miklós nem színfolt, ámde ő is „kiváló esszéista, nagyon jó szónok”. A baj csak az, hogy nem áll mögöttük „nagy politikai bázis”, azaz T. P. — aki mögött, vélhetően áll ilyen bázis — nyugodtan nevezheti akár színfoltnak is párttársait, akik amúgy kiválóak írónak, esszéistának, de ... Ez azonban a Szabad Demokraták Szövetségének bel- ügye. Amint az is belügy — bár van némi kozmaszaga az öndicséretnek —, ha úgy vélik, következetességük „rajtunk kívül talán csak a Fideszben van meg,” s ha evés közben jön meg az étvágy, mert T. P. szerint „... az ország első pártja is lehetünk.” S már ennek a lehetséges első pártnak az öntudata csendül ki vajon T. P. azon meghökkentő állításából, ami szerint a mostani választási kampányban „a lényeges pártok nem tudják kellő terjedelemben elmondani véleményüket." Képzeljük el, amikor ma már a vízcsapból is a politikai szövegek folynak, mi lenne — tv-ben, rádióban, sajtóban, gyűléseken, bárhol — a „kellő terjedelem?” Jobb ezt még elképzelni se, nemhogy átélni! Az SZDSZ ügyvivője azonban nein kíváncsi arra, ki mit gondol a kellő terjedelem- rőtavagy éppen pártja anÿagi helyzetéről, kijelentette ugyanis, „mi kifejezetten szegény párt vagyunk.” Igaz, „kaptunk némi támogatást külföldi magyaroktól, talán kapunk majd külföldi pártoktól is”, ám „gazdagságunk látszata" ne tévesszen meg senkit. A három oldalt elfoglaló interjúból megtudhattuk azt is, „az állampolgárrá válás megrendítő élménye elmaradt”, mert „ezt az érzést csak a népszavazás adhatta volna meg.” Ha viszont T. P. szerint — avagy az egész SZDSZ szerint? — nem váltunk állampolgárrá, akkor milyen minőségben voksolunk majd?! Mi leszünk a színfalak, akarjuk mondani, a színfoltok?! KLIENS két idézek. Nancy Cruzan 1983-ban autóbalesetet szenvedett, azóta eszméletlenül fekszik a kórházban, állapota visszafordíthatatlan. Szülét kérték az orvosokat, hogy ne tartsák életben, de ennek jogi következményeit senki sem merte vállalni. Jelenleg bíróság tárgyalja a kérelmet, ami azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban pusztán jogi kérdésnek tekintik az ilyen esetek eldöntését. Pápai cnciklika A második kérdéssel kapcsolatosan egy pápai enciklika szerint mindenki megérdemli a nyugodt halált, és a dekrétum elismeri az orvos azon jogát, miszerint a betegnek utolsó óráiban segítséget nyújtson a békés körülmények közötti, szenvedéstől mentes meghaláshoz. Ami az aktív eutanáziát illeti, a magam részéről ellenzem, és azt hiszem, a mai magyar társadalom sem fogadja el, mert ez oda vezethet, hogy a betegek félnének a kórházba menni. Alátámasztja állításomat a négy osztrák ápolónő közismerten borzalmas bűntettsorozata is. A passzív eutanázia azonban ma már Tökölön polgári repülőtér lehetne Áregyeztetés helyett — verseny Cselédkkásckból a „Cs” lakásokba Egészségtelen, de olcsó Jellegzetes, sötétsárga épületek, amelyek szorosan egymás mellett húzódtak. Előttük parányi udvar, aprócska kerttel vagy anélkül. A földszintes házak előtt kerekes vagy gémeskút virított. Ezek voltak az uradalmakhoz, hitbizományi birtokokhoz tartozó cselédlakások a maguk szegényes, komfort nélküli voltukban. A máig megoldatlan lakásgondoknak s a mind aggasztóbbá váló megélhetési körülményeknek tudható be, hogy még mindig találhatók Pest megyében is olyan települések, amelyek kénytelen-kelletlen őrzik a múlt eme emA Magyar Légiközlekedési Vállalat és vele szoros kapcsolatban lévő Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság azon kevés hazai cég közé tartozik, amely felett nem kell megkongatni a lélekharangot. Erről győződhettek meg tegnap az Országgyűlés építési és közlekedési bizottságának tagjai azon a tanácskozáson, amelyet a Ferihegyi repülőtéren tartottak meg. A résztvevők megismerkedhettek egyebek között a légi irányítók munkájával és természetesen sok szó esett a magyar repülésügy jövőjéről is. már csak azért is. mert a bizottság tagjainak véleménvt kellett mondaniuk a honi légi közlekedés rekonstrukciójával kapcsolatos tervekről. A jelen lévő szakemberek egyebek között elmondták, hogy az elmúlt tizenöt esztendőben mintegy tizenötmilliár- dot költöttek egy korszerű bázis kiépítésére, s az erőfeszítések teljes sikerrel jártak: napjainkban a ferihegyi létesítmény a világ legkorszerűbb repülőterei közé tartozik. Ez azért is örvendetes, mert nem is olyan régen. 1983-ban még a legrosszabbak közé sorolták. A két fel- és leszállásra egyaránt alkalmas pályát csak részben tudják kihasználni, s ennek az az oka. hogy mindkét irányban viszonylag közel vannak a lakott területek, amelyeknek lakói méltán tiltakoznak a nagy zaj miatt. A vecsésiek kérését is figyelembe véve ezért úgy döntöttek a szakemberek, hogy ha nincsenek kényszerhelyzetben, akkor a település felőli pályát csak leszálló gépek használhatják. Elhangzott az is, hogy a Malév új, nyugata gyártmányú repülői már sokkal csendesebbek, s a géppark folyamatos felújításával együtt is jelentősen csökkenthető a zajterhelés. Tekintettel arra, hogy az újabb beruházások rengeteg pénzbe kerülnek, keresik annak az útját, hogyan jussanak a szükséges összegekhez. A lehetőségek között említik a magántőke bevonását is. en. nek érdekében már megtették az első lépéseket. De szóba jöhet egy hosszú lejáratú hitel felvétele is. amelynek visszafizetésére már most megvannak vagy megteremthetők a feltételek. A Malév a jövőben még inkább élni akar a piaci lehetőségekkel és azt szorgalmazzák. hogy egyenlő feltételek mellett versenyezzenek a hazánkban is tevékenykedő külhoni légitársaságokkal, például az árakban is. Az eredmény könnyen megjósolható: valószínűleg a kötelező ár- egyeztetés nélkül sok területen — esetleg a személyszállításban is — csökkenhetnek a tarifák. ★ A tegnapi bizottsági ülésen többször is szóba kerültek a vidéki repülőterek, amelyek — elsősorban a világkiállítás miatt — ismét féléledhetnek. A szovjet csapatok kivonása után pedig egy sor, viszonylag jól kiépített bázis sorsáról kell dönteniük a szakembereknek. • Hamarosan kivonulnak Tökölről a szovjetek. Számításba veszl-c a jövő tervezésekor az ottani repülőteret a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság? — kérdeztük Erdei Tamás igazgatótól. — Természetesen. A Pestvidéki Gépgyárral együtt szeretnénk a tököli repülőteret oly módon korszerűsíteni, hogy nagy polgári gépek fogadására ís alkalmassá váljék. Tökölön kívül még egy vidéki repülőtér lehet érdekes a számunkra: a debreceni. Felméréseink szerint ugyanis meglehetősen nagy igény van az alföldi városban és környékén a külföldi áruszállítások iránt. © Tököl milyen szerepet játszhat az LRI elképzeléseiben? — Személy- és teherforgalomban is gondolkodunk. Olyan feltételeket szeretnénk ott kiépíteni, hogy ha például a világkiállítás idején Ferihegy zsúfolt lenne, akkor Tö- kölre irányíthassuk a gépeket. • Említette a Pestvidéki Gépgyárat, ök hogyan társulhatnának be az üzletbe? — A vállalat bérmunkában polgári repülőgépeket akar javítani, s szó van arról, hogy bekapcsolódnának a Malév által is használt Boeingek szervizelésébe is. Ehhez pedig feltétlenül kell repülőtér is. Ügy gondoljuk, hogy mi tarthatnánk fenn a repülőteret, a vállalat pedig végezné a gépiek karbantartását, javítását. O A/ átépítés gondolom, sokba kerül majd. Az LRI-nek van elegendő pénze? — Nincs, tehát mindenképpen be kell vonnunk tőkeerős társakat is az üzletbe. A befektetés hosszú távon biztosan megtérül, mert a repülő- té.r-üzemel tetős a bankszakma után a legjövedelmezőbb vállalkozás a világon, kivéve nálunk. e Miért? — Mert itt olyan az elszámolási rendszer, hogy teljesen hamis képet fest a valóságról. Szeretnénk, ha vállalatunk kapcsolatai tisztábbak lennének a költségvetéssel. Furucz Zoltán lékeit. Az 1960-as években a megyében még öt-hatezer között mozgott azoknak a lakásoknak a száma, amelyek az említett időszakból maradtak. Aztán a tanácsok jóvoltából erőteljes kampány kezdődött annak érdekében, hogy minél többen költözzenek emberibb mércével mérhető „Cs” lakásokba. Ingyenesen, tartós használatba kapott telkeken épültek fel ezek az otthonok. A rövidítés a csökkentett értékű lakások elnevezése. Többnyire egy-két szobásak, mérsékelt komfort- fokozatúak voltak. Budakeszin, Budaörsön, Örkényben, Ráckevén. Nagykőrösön — hogy csak néhány települést említsek — épültek gombamódra a csökkentett értékű lakások. Mester Roland, a Pest Megyei Tanács műszaki osztályának vezetője elmondta, hogy a cselédlakásként ismert épületekbe sok cigány költözött. Nekik is megadatott, hogy rendkívül kedvezményes lakásépítési kölcsönök igénybevételével egészségesebb otthont teremtsenek maguknak. Túrán például egész utcasor épült fel a „Cs” lakásokból. Akik idejekorán eszméltek, azoknak már csak valóban emlék a múlt, a nedves, gombás falú lakások. Vannak viszont olyan idős, vagyontalan emberek, akiknek még mindig „imponáló” a 100 forint alatti lakbér, vagyonuk nincs, így kénytelenek elviselni az évtizedekkel ezelőtti szociális állapotokat. Az osztályvezető szólt arról is, hogy a helyi tanácsok kedvezményes kölcsönökkel segítették azokat a családokat, akiknek megfelelt a falvakban üresen álló, a többnyire jó állapotban levő lakások, amelyek tulajdonosai elhaltak, s a leszármazottak nem tartottak többé igényt az ingatlanokra. A kedvezményes tanácsi és OTP-kölcsönök lehetősége két éve megszűnt. . A megyében még több száz az olyan lakás, állami gazdaságok, mezőgazdasági nagyüzemek közelében, vagy a. ki- sebb-nagyobb települések szélén, amelyek a századelőn épültek, s az uradalmak, nagybirtokok tulajdonosai a cselédeknek, munkásoknak szánták. Vajon mikor tűnnek el ezek a mélysórga épületek a településekről ? Gy. L. Æfe ess ufeán vegyen osztrák Soitóti Minden schilling itt marad VEGYES VÁZL&LRT Gázmérőgyár Gödöllőn Február 20-án ünnepélyes keretek között írták alá Hajdúszoboszlón a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat és a Schlumberger Industries Sa között vegyes vállalatot alapító okiratot. A Gödöllői Gázmérőgyár 75 százalékban a Schlumberger Industries tulajdona lesz. A gyakran elfogadott és indokolt, például, ha valaki régóta vegetál eszméletlenül a lélegeztetőgépen, amellyel fiatal, életerős embereket menthetnének meg... — Várható-e a bizottság állásfoglalásában új vonás? — A vitában részt vevő orvosok, jogászok, hittudósok közös álláspontot alakítanak ki, és ezzel a deklarációval szabályozni, egyöntetűvé kívánják tenni a gyakorlatot az egész országban. Nem lehet azonban általánosítani, szabályt kimondani, hiszen nincs két egyforma eset, nincs két egyforma beteg és orvos sem. Egy ember a döntést sem jogilag, sem erkölcsileg és etikailag sem vállalhatja magára. Megoldás lehet viszont, ha több orvosból álló csoport mérlegelné és döntené el az egyes eseteket. Kél megrázó eset Jó lenne most ezt a cikket valamilyen egyértelmű véleménnyel lezárni. Sajnos azonban egyedül üdvözítő választ az utóbbi két-háromezer évben még senkinek sem sikerült adni. A British Medical Journalhoz irt olvasói levélből idézek: Amerikában egy 68 éves ormagyar partner, a Tiszántúli Gázszolgáltató vállalat részesedése 25 százalék. A társaság célja a komplett hazai háztartási gázmérőgyártás meghonosítása. Az új üzem Gödöllőn, a Ganz Árammérőgyár területén épül. vost gyomorráktünetekkal kórházba szállítottak. Operáció közben kiderült: az áttételek a hasi nyirokcsomókra, a májra és a gerincre is átterjedtek. A gyomorműtét után a beteg tüdőembóliát kapott, újra megoperálták. Ezután a férfi írásban is kérte, hogy a jövőben semmit ne tegyenek élete meghosszabbításáért. Két héttel később súlyos szívizominfarktust kapott. Kérése ellenére többször újraélesztették, végül a lélegeztetőgépre kapcsolták. A második szomorú történet az ellenpélda: Ugyancsak egy amerikai kórházban koraszülött gyereket hozott világra egy asszony. A kicsiről megállapították, hogy Down-kóros. és bélelzáródása van. Az anya kijelentette: nem akarja a gyermeket, mivel Down-kóros, ezért nem adott engedélyt a bélelzáródás műtétjére sem Hiába magyarázták az orvosok, hogy a szellemi retardációnak a Down-kór enyhe formája. A kórház személyzete végül elfogadta a szülők döntését, nem fordultak a bírósághoz. A gyermeket egy félreeső szobában magára hagyták, amíg éhen halt. Tizenegy napba telt... Szegő Krisztina Magyarország legnépszerűbb embere pillanatnyilag egy osztrák farmer. Pedig ez a férfi nem csinál látszólag semmit, nem közvetít Kelet és Nyugat között, nem alapít vegyes vállalatot, nem karolja fel kultúránkat. Csupán egy talicskát tol. De hogy tolja azt a talicskát! És mit reklámoz két nyögés közben! Hát persze, hogy az osztrák lottót! Sok millió schilling, felröppenő pletykák, tumultózus jelenetek az OTP-nél — nagyjából ez jut az embernek eszébe minderről. Talán csak annyit tudunk biztosan, hogy vasárnap este negyed nyolckor egyenesben közvetíti a televízió 2-es csatornája a bécsi sorsolást. A többiről, a hírekről és rémhírekről Bornemisz- sza Sándor, a Sportfogadási és Lottóigazgatóság igazgató- helyettese beszél. — Ez a mostani játék tulajdonképpen egy az egyben az osztrák lottó magyar változata. Az első alkalommal felajánlott egymillió schillinget viszont csak erre a hétre, és csak a magyaroknak ajánlották fel a szervezők. A továbbiakban a nyeremények már a kinti nyereményalaphoz igazodnak. Szeretnék viszont megnyugtatni mindenkit, hogy ez az összeg devizában kerül kifizetésre és adómentes. — Ha már a devizánál tartunk, az emberben felvetődik a kérdés, miért jó nekünk, ha hat schillingenként kivisz- szük az országból a külföldi fizetőeszközöket? — Itt valami félreértés lehet, ugyanis egyetlen egy schilling sem kerül ki innen. Bonyolult lenne most elmagyarázni, miért, de a Magyar Lottóuni > és az OTP egy olyan pénzügyi konstrukciót dolgozott ki, melynek ez a lényege. Inkább azt mondanám, elképzelhető, hogy schilling áramlik az országba, feltéve persze, ha valamelyik játékosra rámosolyog a szerencse. — Miért csupán Budapesten és Győr-Sopron megyében lehet a szelvényeket összegyűjteni? Hisz így is rengeteg kényelmetlenséggel jár a lebonyolítás. — Valóban, hétfő óta az OTP-fiókok tömve vannak játékosokkal. Azonban egy 12 hetes kísérletről van egyelőre szó, ami ha beválik, természetesen az egész országban lehet majd lottózni. — Elterjedt, hogy az egyébNem leszünk Fogadok, hogy eddig sokan azt sem tudtuk, van-e OTP a Rákóczi téren. Valahogy nem ez a műintézet ugrott be. ha az ember tőkéről, befektetésről és főleg gyors pénzszerzésről hallott arrafelé. Most azonban nincs mese. itt van megjött az osztrák lottó ! Hetek óta tolja az a szegény (?) fiatalember a szecskával meg pénzzel teli talicskákat a pályaudvartól a főutakig mindenütt, ahol akad néhány négyzetméternyi üres terület egy plakátnak. A főváros 37 és Győr- Sopron megye öt OTP-flókjá- ban pedig már hétfőtől állnak, várnak, fohászkodnak az emberek, kezükben a szelvényüket szorongatva. Mert aki most elő tud kaparni hat schillinget, az úr lehet, Mercedesszel Járhat, minden este húst va- csoráihat, sőt talán még a infláció is megemeli a kalapját előtte. Na ja, az infláció, kérem, kap rögtön a szón egy viharkabátos férfi. Hát arról lenne mit beszélni. A tej. a vaj. a hús . . . Rándít egyet a vállán, aztán a háta mögé néz. Mondja csak, biztatja egy szemüveges nő. most mondja. Hát jó, bizonytalanodik el a férfi. Tehát a hús ... Hiába nyer véletlenül valaki, nem leszünk mi ..rócsildok”. Svájcisapkás, tor- zonborz alak vág közbe, mögötte helyeslőén morog a tömeg. Osztrák lottó, hatos lottó egy hülyeség dühöng tovább Svájrisapka. de azért csak lengeti a szelvényét, úgy vigyorog körbe, A forintot is leértékelték most már mindegy. Mulassunk legalább! Hát mulatunk. Néhányan már két órája itt röhögnek, mert. még nem kerültek sorra. Egy tömött bajszú úriember roppant udvariasan megjegyzi, ők Borsodból utaztak fel. Szóval a csípőficamos nénikéjükként ingyenes szelvényeket sokan pénzért árulják a fővárosban. Mit tesznek ez ellen? — Mi is hallottuk, hogy 50— 60 forintért árulják az üzérek az osztrák lottó szelvényeit. Mást nem tanácsolhatok, mint azt, hogy ne vegyen senki ilyet az utcán, hisz van belőlük elég. Nem kell tehát attól tartaniuk a játékosoknak, hogy elfogynak a szelvények. mi rócsildok kel szórakozzanak az ótépések. És most még visszafogja ma- J gát. mert tudja, mi illik. A \ sor közben kígyózik, kanyarog a fiókban, szabolcsiak hágnak nyírségiek sarkára, hisz ez a mostani próba, kísérlet csak, ha beválik, lehet szerte az or szágban befizetni az osztrák lottót így hát nyomjuk egymást, gyömöszöli a pesti a vidékit, vidéki a pestit, munkás a parasztot, paraszt az értelmiségit. Egyre újabb és újabb szerencsevadászok szállnak be e délelőtti osztályharcba. Ggy 11 felé már nem kétséges a végkifejlet: ennek az emberkígyónak a farka hama- rost a Rákóczi térre lóg. A lányok közé. vágja rá nyomban Svájcisapka, cs újfent körbepillant. Inkább lemondón. mint felszabadultan mosolygunk. Na. csak vigyázzon azokkal, düny- nyög egy idősebb úr. Látszik, ö még anno járt kupiba. Csak vigyázzon, ismétli, mert már a lányok is inflálódnak. Ketten- hárman suttogni kezdenek erre, amúgy férfiak egymás- közt. Hazudnék, ha azt mondanám. gyorsan haladunk. Aprókat csosszanunk inkább, szinte araszolunk előre. Nyakamba liheg vaLaki. aztan túsz- szent is háromszor, né<yszc?r, ötször. Járvány van. magyarázza engesztelőn. Járvány, bólintok, és Igyekszem a keres/ tény vértanúk arckifejezését magamra ölteni. Hiába, a milliókért meg kell szenvedni. várunk, várunk, várunk várunk tovább, szegény jövendő gazdagok. A svájcisapkás azért megjegyzi, nehogy azt. higgviik itt mindenki kapitalista lesz hétfőn. Mert lehet, hogy egy csóró elviszi a bankot, de nekünk. többieknek csak az marad, ami volt. Vagyis a szecska. Falusy Zsigmond