Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-09 / 34. szám
1990. FEBRUÁR 9., PÉNTEK M KGST-szereposztás vesztesei? Autógyári defekt Nincs gyötrőbb a bizonytalanságnál. Nincs annál kín- zóbb, ha az ember úgy hajtja álomra a fejét, hogy másnap nem tudja, mire ébred, lesz-e még állása? A Csepel Autógyárban január óta már több ezren belekóstolhattak abba, hogy mit is jelenthet az oly sok éven át csak hírből ismert fogalom, a létbizonytalanság. Az 1. számú járműgyár autóbusz gyárrésklegében az avatatlan szemlélő úgy vélhetné, minden a legnagyobb rendben. A hatalmas futószalagok mellett a munkások összehangoltan- dolgoznak. A hozzáértők azonban tudják, itt most csak „takaréklángon” folyik a termelés. S ha a látogató a munkásokat is megszólítja, rögtön ráébredhet, milyen feszült hangulatban, milyen gyötrő gondok között végzik a munkájukat. A vélemények, a kérdésekre adott válaszok kísértetiesen hasonlítanak egymásra. — Mit mondhatnék? —vonja meg a vállát egy ötverr- év körüli munkás, Makkai Barna. — Amíg volt elég meló, legalább a túlmunkával hazavihettem egy rendes fizetésre valót. Most meg jó, ha 5-6 ezret keresek. Hogyan tudjam így eltartani a két gyerekemet, hogyan fizessem a lakás- törlesztésemet? Tudom, most nem vihetik ki Keletre az Ikarus buszokat, de hát mi tehetünk arról, hogy a KGST-n belül ezt a szerepet osztották ki nekünk? A felelősök jó nyugdijakat, fizetéseket kapnak, az egésznek mi isszuk meg a levét. Nem tudom, a vezetőink miért nem keresnek új piacot. □ Nyugaton aligha lenne kelendő portéka ez a busz... — Tudom, hogy nem a legkorszerűbb, de erről nem mi tehetünk. □ Mi lenne, ha elveszítené a munkahelyét? Mihez kezdene? — Fogalmam sincs — tárja szét a kezét bizonytalanul, majd gyorsan visszafordul a futószalag felé. — Az emberek idegesek — mondja Lovász Lajos művezető. — Közel a felére esett vissza a termelésünk, s félünk a jövőtől. Nem tudom, ilyen helyzetben a kormány miért hagyja magukra a vállalatokat. □ A helyi szakszervezet mit szólt ahhoz, hogy két napig álltak? — Kezdeményeztek egy munkásgyűlést, ahol a vezérigazgató is megjelent, de az emberek elégedetlenül távoztak, mert úgy érezték, a kiutat nem sikerült megtalálni. Van-e egyáltalán? Nem. is olyan régen, még a vezetők sem hitték, hogy a biztosnak vélt szocialista piac egyszer csak bedugul. A termelésüket is ennek megfelelően alakították ki. A Szovjetunióval való kapcsolat gátolta a műszaki fejlesztést, hiszen keleti szomszédaink megmondták, ők nem kérnek korszerűsítést. Ha fejleszti a gyár a buszokat, azt az árban nem érvényesíthetik. Most meg hirtelen a Mercedesekkel, Vol- vókkal, lvecókkal versenyezzenek? Amíg a gondolataimban idáig érek, már meg is érkezem a járműgyár titkárságára. Fekete Miklós igazgató udvariasan fogad, de bármenynyire igyekszik fegyelmezni magát, rajta is látszik a feszültség. — Nem hibáztatom a dolgozókat azért, hogy első haragjukban, elkeseredésükben a közvetlen vezetőiket okolják a bajokért. Végtére is a kenyerükről van szó. Ez az exportstop valóban úgy robbant, mint a bomba. Ez persze nemcsak Csepel autógyári probléma. Az egész járműipart érinti, ahol 50-70 ezer ember dolgozik. Államközi megállapodások alapján kötötték a szerződéseket, de most a bajban mégis úgy látom, a vállalatokat magukra hagyták. Azt nyilvánosságra hozták, hogy mi a Rábának 400 millióval tartozunk, csak azt nem olvastam sehol, hogy nekünk meg az Ikarustól járna 2 milliárd forint. Csak csepegtetik a pénzt, mert az udvarukon állnak a kész autóbuszok, amiket nem vihetnek ki. Most mondja meg, kinek jó, ha azok a buszok ott rohadnak az udvaron? — emeli fel a hangját az igazgató. — Abból már nem lesz hús, búza. Mi is csak gyártjuk itt az alvázakat, aztán azt sem tudjuk, hogy mi lesz, ki lehet-e szállítani. Ez nem konzerv, amit féláron ki. árusíthatunk. Az anyagrendeléseinket fél, egy évre előre kell feladni. Most, hogy ilyen bizonytalan a helyzetünk — nem tudjuk, mennyit rendelnek tőlünk —, csak úgy saccra adtuk fel a soros rendelést. A kormányzat szerintem a könnyebb ellenállás irányába ment, ahelyett, hogy a kiszállított áruk ellentételezését igyekezett volna behajtani, elrendelte a stopot. Ha leromboljuk ezt az iparágat, még egyszer nem lehet újjáépíteni. Azt mindenkinek be kell látnia, hogy évente 10-11 ezer buszt nem tudunk Nyugat-Európába eladni. Nemrégiben irtunk alá egy török rendelést, 1200 buszt kértek, de ez csak csepp a tengerben. □ A jól értesültek már tudni vélik azt is, hány embert küldenek el a gyárból. — Egyelőre még senkit sem kelleti elküldeni. Igyekszünk munkát biztosítani az embereknek. A kooperációs munkákat behoztuk a törzstelepre, s ha leépítés lesz, akkor először a Tökölön foglalkoztatott idegen munkaerőt küld. jük el. Tudom, hogy átcsoportosításokat, átképzéseket is végre lehetne hajtani, de ehhez tőke kellene. Ez pénzigényes iparág, ahol nemcsak a szakembergárda, a szaktudás a döntő. Valahogy úgy érzem, gúzsba kötve kellene táncolnunk. Amikor kilépek a lépcsőház homályából a napfényre, eszembe jut, hogy a Csepel Autógyár akár modell is lehetne, ha a magyar gazdaság ellentmondásait, ezernyi baját akarnánk bemutatni. Mint az a bizonyos állatorvosi ló. Hargitai Éva A szakszervezetek a választási kampányban Függetlenül de nem kívülállóként A szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak függetlenségükhöz, de nem maradhatnak kívülállók az egyre erőteljesebben kibontakozó választási kampányban — erősítette meg Grondzsák János, a Medosz Pest Megyei Bizottságának titkára, aki egyben a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsának jogutódjaként nemrég megalakult szakmák közötti koordinációs bizottság soros elnöke is. E testület — felismerve, hogy az állampárt megszűntével jószerével a szakszervezet az egyetlen szervezett erő az országban — elhatározta, segítséget nyújt tagságának ahhoz, hogy a politikai csatározások zűrzavarában könnyebb legyen az eligazodás. Megállapodtak, hogy valamennyi álapszervezetben a tisztségviselőket felkészítik, pontos tájékoztatást adva nekik a különböző pártok programjairól. A Medosznál ennek érdekében szűkebb pátriánkban ideiglenesen a választási körzetekhez igazították működésüket. s az elmúlt héten lezajlottak az első vélemény- cserék. Ezeken tisztázták, hogy mely jelöltek felelnek meg azoknak a követelményekA februári tavaszban közöttük meglévő, gyakran csak árnyalati különbségeket a cigányok többsége nem feltétlenül ismeri. Ugyanezt persze igaznak tartjuk a magunk programjára is. A Szocialista Pártban vannak cigány származásúak. Akik hiszik és hirdetik, hogy a mi pártunk teheti a legtöbbet a felemelkedésükért. A legtöbbet ők teszik azért, hogy a cigánysoron is megismerjék a Szocialista Párt programját. Az persze felfogásunkból következik, hogy nincsen, nem is lehet külön csak a cigányságra szabott programunk. A Magyarországi Cigánypárt Egyesületének székhelye a kispesti toronyházak egyikében van. A helybeliek sem tudják megmondani, melyik lehet a kettes számú ház, azt sem. hogy itt bármi párt működne, és nem is hallottak a nevezett szervezetről. Egy kis panellakás ad otthont Molnár Sándornak, a párt titkárának. Nemcsak családja él itt. de a szervezetnek is ez a központja. — Azt ne felejtse el megemlíteni. hogy ismét lépéshátrányba kerültünk a cigányság érdekképviseletében. Amíg a többi párt megkapta a kampányhoz a pénzét, addig mi a ’90-es alapbóil semmit sem a pártok egy része, de félrevezetnek bennünket. ® Pártja szerint a cigányság: nemzetiség, kisebbség vagy réteg? — kérdezem Vas Imrét, az SZDSZ Országos Irodájának munkatársát. — Mi azt a meghatározást fogadjuk el, amit a cigányok önmagukról alkotnak. Másfelől. bármiképpen is hangozzék ez a meghatározás, a cigányokat. a cigányságot ugyanazon egyéni és kollektív jogok kell hogy megillessék, mint bármelyik állampolgárt. Magatartásuk összhangban van az emberi jogokat rögzítő nemzetközi normákkal. Úgy gondolom tehát, nem az a fontos, hogy a cigányságot valahova „besoroljuk”. Sokkal fontosabb. hogy osztatlan legyen a jogbiztonság és a gyakorlatban is érvényesüljenek az ezt szolgáló törvények. • Milyennek ítéli a Szocialista Párt az elmúlt 40 év cigánysággal kapcsolatos politikáját? — A cigányság életében bekövetkezett változásokat csak azok nem veszik észre, akik eleve tagadják, hogy az elmúlt 40 évben ebben az országban bárminemű fejlődés ment volna végbe. Mégis azt kell mondanom: alapvetően elhibázott cigánypolitikát folytattunk abban az értelemben, hogy a cigányság felemelkedését. társadalmi beilleszkedését felülről, erőltetetten próbáltuk előmozdítani. • Mit várhat a cigányság az önök pártjától? — A Szocialista Párt. mert baloldali párt, osztatlanul vállalja az emberek képviseletét. Ma sok ember él nehéz körülmények között, köztük tömegesen cigányok, akik ma még inkább a gazdasági élet perifériájára szorulnak. Nem túlzás azt mondani, hogy közülük nem kevesen a létükért küzdenek. Ezért, ha olyan gazdaságpolitikát akarunk, amelyik nem a szegénységet növeli. nem a tömeges munkanélküliség rémével fenyeget, a cigányság érdekeit is képviseljük. Amikor toleranciát, megértést és szolidaritást hirdetünk ember és ember között. természetesen a cigányokra is gondolunk. Akiket ma még sokféle előítélet sújt. Támogatjuk a cigányság különböző szervezeteinek törekvéseit. mindenekelőtt azokat, amelyek a foglalkoztatási gondok megoldására irányulnak és keresik a súlyos kulturális elmaradottság leküzdésének módját. Q Véleménye szerint mit tudhatnak a cigányok a pártok programjairól? — Számolnunk kell azzal, hogy a pártok programját, a nek, amelyeket a szakszervezetek velük szemben támasztanak. A legfontosabb ezek közül, hogy vállalják fel a bérből és fizetésből élők képviseletét, s emellett fogadják el a szakszervezetek működését, e szervezetek munkahelyi jelenlétét. A harmadik — s ez kötődik a Medosz jellegéhez —: a jelölt kiérlelt és támogatható agrárprogrammal rendelkezzen, olyannal, amely megfelel a szakszervezeti tagság igényeinek is. Nem véletlen, hogy Pest megyében a jelöltséget elnyertek között elsősorban a baloldali pártok és szervezetek képviseletében indulók vállalják: a fenti hármas követelménynek eleget tesznek. Sőt arra is hajlandók, hogy az elkövetkező napokban programjaikat nyilvánosan Is elmondják, azt a szakszervezeti tagokkal megvitassák, s elkötelezzék magukat a hosszú távú együttműködés mellett. A Medosz és a többi, szűkebb pátriánkban működő ágazati szakszervezet saját alapszervezetei körében indította el az akciót, amelynek lényege: tájékozódni és tájékoztatni. Ennek a választópolgárok tisztánlátását segítő akciónak a rendezvényeire — a titkárok megbeszéléseire, a jelöltek megismerésére — már a jövő héttől kezdődően sor kerül. A gyorsaság indokolt, mert — mint azt Grondzsák János számos példával bi-f zonyította — még most is nagy a zűrzavar, s a tagság igényli a szakszervezet segítségét. F. Z. Százhalombattán, a Rózsa Ferenc és a Bíáthy Ottó utca által határolt területen az enyhe télben jól haladnak a munkával a 26. Számú Állami Építőipari Vállalat szakemberei. Az OTP beruházásában készülő ötszintes, 196 lakást magába foglaló épületen a kellemes februári tavaszban az ácsok már a tető- szerkezetet állítják össze kaptunk. Propagandaanyagunk sincs ahihoz, hogy tudathassuk a cigánysággal: „értetek vagyunk!” Választási helyzetünk a nullával egyenlő. A szabad választásokban gyakorlott országok tapasztalata az. hogy .egy-egy réteg vagy etnikum szavazatait nem azok a pártok szerzik meg, akik nevükben is vállalják a kisebbséget, hanem a legnagyobb eséllyel induló két-há- rom párt. Ezek felmérik, hogy „megéri-e” összeállítani egy olyan programot, amellyel a hiányzó szavazatok megszerezhetők. A magyarországi pártok nagy részének nincs a cigányság számára is elfogadható vagy kellőképpen ismertetett programja. Találkoztam a márciusi választásokon nagy eséllyel induló olyan pártképviselővel. aki azt nyilatkozta, hogy amíg a cigány szervezetek nem képesek egymás közt megegyezni, addig ők sem tudják, mely cigánypárttal szövetkezzenek. Az egész társadalomnak kell talpra állni ahhoz, hogy annak tagjai felemelkedhessenek. A pártok többsége valószínűleg választási húzásokkal megnyerheti a cigányságot, de a szegénységi programokkal semmi sem változik. Radosza Sándor JÉSHESYCS&ŰS L ehetett volna az, aminek szánták: nemzeti csúcs. Nem lett az. Lehetett volna az eszmecsere fóruma. Sajnos nem lett az. Holott a valóság egyre nyersebb arca nemcsak hogy sürgette, hanem egyenesen elkerülhetetlen» né tette a szót értés megkísérlését. Amikor a Magyar Szocialista Párt január 20-án javaslatot tett ennek a sajátságos kerékasztalnak az ismételt — és a korábbi, jelentős eredményeket hozó, hasonló tanácskozásokat alapul vevő — összehívására, voltak, akik azonnal fogadást ajánlottak: két politikai szervezet egészen biztos, hogy nemet mond. S amikor a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke mint a nemzeti csúcsot összehívó legfőbb közjogi méltóság, tizennyolc párt, politikai szervezet képviselőit invitálta a Parlamentbe, február 7-re, a várhatóan nemet mondók listája tovább bővült... A pesszimistának tetsző jóslatok, sajnos, beigazolódtak. Optimista várakozások nem voltak, azaz azokban nem kellett csalatkozni, ám éltek szerény, piciny remények, hátha a józan ész, a felelősségérzet asztal mellé ültet mindenkit, aki a haza sorsáért, a gyakran emlegetett nép holnapjáért tenni akar, tud, képes. Ezek a szerény, pici remények is illúziónak bizonyultak. A voksokra, a minél nagyobb választói táborra áhítozó politikai szervezetek, pártok némelyike átlátszó kifogásokkal utasította el a — semmire sem kötelező! — részvételt, mások feltételeket soroltak, közöttük teljesíthetetleneket... s meglehetősen kevesen maradtak azok a pártok, politikai szervezetek, amelyek a valóságot tisztelve, az állampolgár érdekét a pártérdekek felett állónak tartva, nyílt sisakkal ugyan, de leültek az asztal mellé, tárgyalásra készen. Nekünk, állampolgároknak, lehetnek-e még ilyen helyzetben illúzióink arról, hogy — amint azt hangoztatják, hirdetik a választási csinnadrattába egyre jobban belefeledkező pártok — itt valóban minden érettünk, az állampolgárokért történik, a szebb, a boldogabb jövendőt szolgálja?! Avagy rá kell jönnünk: statiszták vagyunk az egyre inkább élesedő hatalmi küzdelmekben ...? Sajnos, ez utóbbit igazolják a tények. A nemzeti csúcs kétbalkezes előkészítése. lezajlása, ez a belpolitikai jéghegycsúcs úgy állhat előttünk, mint zord vidékek hajósai előtt a jéghegynek a csúcsa. A veszély jelzője, a víz alatt rejlő hatalmas test parányi darabkája a csúcs; a jéghegycsúcsként elkönyvelhető nemzeti csúcsértekezlet sem más. A veszély jelzője. Annak jelzője, hogy vannak, akik — a demokrácia, a pluralizmus zász- lait lobogtatva, a nemzeti érdekek felvállalóinak öltözékében — még tárgyalni sem hajlandók ... Elkerülhetetlen a kérdés: mire hajlandók egyáltalán a békés átmenet érdekében? Ügy látszik, nem sokat oszt vagy szoroz az, miként vélekedik az állampolgár a pártjai, illetve a pártok elvárható magatartásáról, ha ... Ha például a nemzeti csúcson nem az kelti a legnagyobb vitát, miként zilálódik szét a köz- igazgatás, miként süllyed egyre mélyebbre a gazdaság szekere, hanem azon forrnak fel az indulatok, hogy a kopogtatócédulák...! Igen, tisztelt olvasó, ahogyan erről értesülhetett — amint hallhatta a rádióban, hallhatta-láthatta a televízióban — a csütörtök reggeli újságokból, így lapunkból is, a kopogtatócédula volt az ügy! Szomorú? Az. S egyben leleplező is. Leleplezője annak, miként ragad bele a párt- harcok-pártérdekek, hatalmi klikkek hadakozásának mocsarába az a kocsi, amely valamikor elindult a demokrácia, a jogállam, a szabad ország szabad polgárai által teremtendő (á-lom)világba. Egy olyan tanácskozáson, amelyen ott van az államfő, az Ország- gyűlés elnöke, a Minisztertanács elnöke, amelyen lehetőség nyílna arra, hogy a részvevők legalább a legkisebb közös nevezőt keressék, megleljék, ahol az egyre szélsőségesebb indulatoknak lehetett volna gátat állítani, ott takaratlanul ismét a pártérdekek, a minden áron győzni akamok- ságai uralták a terepet. Egyre kisebb a lehetősége annak, ha ez így folytatódik, hogy a józan ész, a mindenki által gyakorolt és elfogadott tisztesség és felelősségvállalás, a mindent átfogó nemzeti érdekek diktálják majd a lépteket március 25-ig s az után. özleményt ugyan elfogadtak a nemzeti csúcs részvevői — s ezt azért, mint pozitív mozzanatot, ne becsüljük le —, de valójában a fajsúlyos ügyek a következő, e hónap végi, jövő hónap elejei tervezett csúcsra sorolódtak át. Abban megegyezés született, hogy március 15-e napjára felfüggesztik a pártok a választási. küzdelmet, ám az embernek óhatatlanul az jut eszébe, hogy mi lesz még az addig eltelő, s az azt követő napokban, s mi lesz március 25-e után, ha ... Ha a polgár, ahogyan eddig, ahogyan most, a jövőben is csupán szemlélője, és nem meghatározója lesz annak, mi történik a (jéghegy)- csúcson, miként közeled- nek-távolodnak, ütköznek- olvadnak össze a — jéghegyek. K
