Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-27 / 49. szám

1990. FEBRUÁR 27., KEDD Az eltűnt kamat nyomában Hatvankodó OTP Még ki sem hevertük a nagy karácsonyi sorban állást, már­is tülekedhetünk újból az OTP-k előtt. Az év végén azért gyülekez­tünk, hogy befizethessük a tartozásunkat, mielőtt kiróják ránk a kamatadót. Akkor az építési kölcsön 55 százalékát kellett volna hamarjában be­fizetni, s így elengedték volna a hátralevő 45 százalékot. Csakhogy a takarékpénztárak nem készülhettek fel az egy­oldalúan „módosított” szerző­désekre, ezért kényszermegol­dást vezettek be. Hogy ne kell­jen napokat, heteket várni a befizetési utalványra, nagyvo­nalúan felfelé kerekítettek, a hátralék 55 százaléka helyett a 60 százaléknyi összeget szed­ték. Kénytelenek voltunk be­lemenni, mert különben át­csúsztunk volna az idei évre, ami a kamatadó jegyében kez­dődött. Nyugodtak voltunk, hiszen tudtuk, hogy nemsoká­ra visszakerül hozzánk ez az öt-tízezer forintos összeg. A községi fiókok a gépi feldolgo­zás érdekében Ceglédre, Nagy­kőrösre, vagy egyéb városba küldték tovább, onnan pedig Budapestre kerültek a csek­kek. S míg idáig hetekig ke­zeltek és napok alatt fizettek a pénztárak, most hetekig kül­dözgetik, de napok alatt ren­dezik az ügyeket. Ehhez a töménytelen mun­kához több idő kell, s mivel az idő pénz, kamatozik ez a többletfizetésünk. Az még csak nem is lenne baj, hogy keve­set, de a másfél hónap alatt bekövetkezett 20 százalékos infláció és a Magyar Nemzeti Bank forintleértékelése előbb elvitte a kamatot, mint ahogy kézhez vehettük volna azt. R. S. Három kérdés - három válasz A szúnyogirtást megvétózták Tegnap délelőtt tartotta a Közép-Duna-vidéki Intéző Bizottság elnöksége soros ülését, amelyen többek között az idei fölhasz­nálható pénzekről is szó esett. A bizottság főtitkárának, Fáb- ján Lajosnak tettük föl három kérdésünket. — Mennyi pénzzel gazdálkodhat a bizottság? — A központi idegenforgalmi fejlesztési alapból 34 millió fo­rintot kaptunk, s várunk még 23-26 milliót a központi fejleszté­si alapból. Ez utóbbiról azonban még nincs döntés. — Mire szándékoznak költeni az összeget? — Részletes tervek készültek az idei fejlesztésekről, ebből a legnagyobb tételek a Dunakanyar beruházásai 26 millió forin­tért, és a ráckevei térség fejlesztése 8 millió forintért. Szeret­nénk kultúrára és sportra 1,1 milliót, szúnyogirtásra 1,5 milliót, környezetvédelm,! táborokra 265 ezer forintot költeni. Ez utóbbi terveinket azonban az Országos Idegenforgalmi Hivatal megvé­tózta. Fönntartásaik vannak, még tárgyalunk velük. — Az intéző bizottság mennyire támogatja a magánkezdemé­nyezéseket az idegenforgalomban? - »J-V. »'-S •: ­— A védett tájkörzeteket, amelyekről a legnagyobb vita bon­takozott ki a mai ülésen, az intézőbizottság álláspontja sze­rint senki nem építheti be, egyénileg sem. Természetesen az ezen a területen kívül eső fejlesztési-beruházási elképzeléseket támogatjuk. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal által kiírt pá­lyázatra érkeztek egyéni pályaművek is. Például Horváth Kál­mán Szentendrén akar tetőtér-beépítéssel kereskedelmi szállás­helyeket létrehozni. Pálmai László Tahitótfalun bisztrót meg csó­nakkikötőt szeretne építeni, Kiss József szándékai szerint Du­nakeszin építene penziót. A pályázatokra, bizonyos időre adott kedvezményes hitel a támogatás, erről a Kereskedelmi Minisz­térium cenzúrabizottsága dönt. J. a. került be a községi vezetésbe. Nagyapám földesi hatgyerme­kes parasztember volt, akit a harminckettő hold földjével az idő tájt tettek kuláklistára. Amikor Fekete a faluban ve­zet# pozícióba került, úgy gondolta, elég nagy ember ah­hoz, hogy egy jómódú gazda nagyon csinos lányát megkör­nyékezze. De a faluban lusta, dologkerülő embernek ismer­ték, s alighanem ezért kapott kosarat. Hogy azután Fekete mikor és miként került el Föl­desről, és pont Ceglédre, azt én nem tudom. Csupán felté­telezem, hogy amikor a város­ba került és politikai tényke­dése során összetalálkozott a Sólyom névvel, gondolom, nem véletlen, hogy én is felkerül­tem nála a kicsapandók listá­jára. Persze a mai napig sem tudom, miért kellett nekem nyilvánosan végighallgatnom, hogy ikertestvéremmel együtt milyen alávaló emberek va­gyunk, mert mint elmondták, nemcsak a földesi kulák nagy­apámat olvasták a fejemre, hanem a ceglédi vendéglős ki- zsákmányolót is. Nála volt al­kalmazásban az apám, majd pedig miután a vendéglőt ál­lamosították, a ceglédi tégla­gyárban segédmunkás lett. Va­gyonunk nem volt, nevetséges volt tehát, hogy engem és test­véremet is ilyen megszégye­nítő valótlanságok miatt rúg­tak ki második otthonunkból. Ezért gondoljuk, hogy Fekete koncepciós, kulákakciójának megszervezéséhez ez a kis epi­zód is közrejátszhatott. Azt hiszem, mi mást nem is tanultunk, csak a magyar irodalmat, mert ami anyagot az előző nap a tanár úr leadott nekünk, azt másnap egy az egyben felmondtuk neki. Bogdán Marosát azért csap­ták ki az iskolából, mert nagy­apjának Tápiószentmártonban volt úgy 25 hold körüli föld­je, Cegléden pedig a szüleinek, három gyerek javára 20 hold örökség. A beszolgáltatási ter­hek és az egyre növekvő adók miatt Marosa szülei már nem bírtak megbirkózni a város által támasztott követelések­kel. ezért földjüket kénytele­nek voltak leadni a termelő- szövetkezetnek. Semmijük sem maradt, és Marcsát mégis ku- lákcsemetének kiáltotta ki Fe­kete. Korábban — mondja Ida — rendszeresen hozott hazul­ról a sok éhes diáknak a fris­sen sült házi cipóból és egyéb finomságokból. De ezek egyre inkább elmaradtak, ö azon­ban nem nyugodott bele, hogy sokunknak még zsíros kenyér­re sem tellett azokban a nehéz időkben, így megszervezte a diákoknak a „kajakiosztó nem­zeti vállalatot”, és még jel­vényt is készítettek hozzá. Az illetékesek erre is felfigyeltek és mint politikailag káros szerveződést, betiltották. Ezt is Bogdán Mária vétkei között említették. Feketéék azonban a pellen­gérre állításunkkal még nem tobzódták ki magukat teljesen — mondja a magát megnevez­ni nem szándékozó volt diák­társ. Amikor megtörtént a fe­jekre olvasás, a felsorakozott népi kollégisták kórusban kiál­tották: Pfuj!, pfuj!. Ezután előlépett két kollégista, karju­kat megragadták és kikísér­ték őket egyenként a pfujozá- sok közepette a gimnázium fő­bejárati vaskapun kívülre, hogy formálisan is tudtunkra adják: innen ki vagytok dob­va! összegyűltek így húszan- huszonöten, ki tudja már eny- nyi idő után ezt egészen pon­tosan, hogy hányán. Király Idát történetesen az a Molnár Miksa vezette ki, aki állandó Jobban jár, akit most rúgnak ki A haldokló kisipar nagy jövője Van egy étterem Budapes­ten, az Arany János utcai met­rómegállónál: a híres Vadász­tanya. Jó hírét még a hajdani időkben nyerte, amikor is ki­érdemelte, hogy Pest megye kisiparosai itt adjanak egy­másnak randevút, habzó kor­sók, borospoharak mellett meg­beszéljék az üzletmenetet, ár­folyamokat, hasznot... Hogy ez ma már nincs így, annak alig néhány oka van: az egyik az, hogy — tekintve a kisiparosok létszámának évi negyvenszázalékos cserélődé­sét — ma már alig űzi valaki az ipart a régi törzsvendégek közül. Aki űzi, annak vagy pénze nincs étteremben söröz- getni, vagy van pénze, de ak­kor ideje nincs. S végül: a Va­dásztanya romokban hever, ablakait mész, cementpor fe­di, a papírcetli, mely azt hir­detné, mikor s meddig vonul­tak el a vállalkozók, kifakult. Sóhajtozom: néhány jó kis­iparos hetek alatt puccosra va­rázsolná a régi Vadászta­nyát ... Éppen az étterem koszos üvegei fölötti emeleten van néhány ablak, mely tisztább, s függöny is fedi. Mögöttük la­kozik a Kisiparosok Országos Szövetségének Pest Megyei Titkársága, ott tudakolom: lesz-e még jövőre is kisiparos, aki rendbe hozná a Vadászta­nyát? Lesz-e még olyan idő, hogy ott ismét békésen söröz- gethessenek a mesterek? Tud­nak-e segíteni a kisiparosok az ország talpra állításában? Tud-e segíteni az ország a kisipar talpra állításában? Súlyos kérdések, de a már most tapasztalható jelenségek is súlyosak. A legfigyelmezte­tőbb tünet: emelkedik a kis­iparosok száma. De Sziget- szentmiklóson ! Számuk már eléri a kilencszázat, túlnyomó többségük azon munkásokból kerül ki, akiket a Csepel Au­tógyárból küldtek el. Szó se róla, aki még most kapja meg munkakönyvét, a négyszázezer forintos újra­kezdési hitelből talán még tud indítani olyan vállalkozást, ahol ezzel a szerény tőkével is meg tudja vetni a lábát a piacon. Ezzel a közel félmil­lióval eí lehet menni például ablakpucoló kisiparosnak: ennyiből még kijön a vödör, a mosószer. A jövő munkanél­külijei — egyébként éppen a képzettebb, szorgalmasabb munkásréteg — viszont egy már alaposan telített piacon kellene, hogy gyökeret verje­nek, s egy még beszükültebb fogyasztói közegben kellene, hogy el tudják adni vállalko­zásuk gyümölcseit. Kényszer hozza létre a jövő­ben a munkásokból a kisipa­rosok nagy tömegét. Vajon mihez fognak kezdeni, ha be­zárul mögöttük az állami ma­mutvállalat kapuja? Először is. valami műhelyféle után kell nézniük. Akik családi ház­ban laknak, még valahogyan meg tudják oldani a helyiség gondját, nekik „csak” elekt- romoshálózat-fejlesztési hoz­zájárulást kell fizetniük, na­gyon sok tízezer forintot. Utá­na alapanyagot kell vásárol­niuk. A mai hiánygazdaságban. Amikor az állami kereskedő vállalatok valamilyen szinten álló alkalmazottai zsebből fel­vásárolják boltjuk teljes kész­letét, s csak akkor hajlandó­ak azt továbbadni a kisiparos­nak, ha az némi csúszópénzt is hajlandó áldozni az állami kereskedelem oltárán. Ez a zsarolás ma már oly nagy mértékű, hogy a kisipa­rosok jó része csak akkor vál­lal munkát, ha a megrendelő gondoskodik alapanyagról vagy beülteti maga mellé a kocsi­ba üzletfelét, s együtt mennek vásárolni: lássa saját szemé­vel, mert egyébként nem hin­né. mekkora csúszópénzt kell fizetni jelentéktelen árukért is. De ugyanezt elmondhatjuk a szerszámok, munkaeszközök beszerzéséről is: álnaivitás volna, ha nem vennénk tudo­másul, hogy némely kisiparos hódolója és táncpartnere volt. A kulák diákok üldözésére a koronát az tette fel, hogy Fe­ketéék a városközpontban a hangszórón szüntelenül böm- böltették neveinket, hogy a nép ellenségeit, a kulákokat, osztályidegeneket a gimná­ziumból a mai napon eltávo­lították. Felszólították a várost, hogy mindenünnen közösítse­nek ki bennünket. Három napig ki sem mer­tünk lépni az utcára, a város- központba be se mertük ten­ni a lábunkat. Harmadnapra azonban csoda történt. Abla­kainkon finoman kopogtatott Háromszéki Gyuri bácsi, isko­lánk pedellusa, aki aznap vé­gigjárta a kicsapott diákok la­kását, és csak annyit mondott: azt üzeni az igazgató úr, hol­nap tessék jönni iskolába. Másnap mind a húszvala- hány diák bent szorongott a gimnáziumban. Hogy meg ne fertőzzük a többieket, az első sorokba ültettek bennünket. Mögöttünk egy üresen hagyott padsor és a többiek csak ezt követően. Tilos volt egymás­sal beszélnünk és az udvaron is külön helyen kellett a szü­netben tartózkodnunk. Persze mi a kollégistákkal továbbra is jóba voltunk, és ha nem volt közelben besúgó, mi ugyanúgy beszélgettünk egy­mással, mint azelőtt. Hiszen előre ők sem tudták, mi ké­szül, csak mikor kivezényel­ték őket, akkor mondták meg nekik a feladatot. A tanárok sem tudtak az egészről, kivé­ve természetesen Vámosit, aki egyedül ült törvényt a taná­rok közül a politikai megbí­zottakkal. Körülbelül három hét múl­va az óra kezdését jelentő be- csöngetés ellenére nem jöttek be a tanárok a tantermekbe. Egy-két fülelő osztálytársunk közölte velünk, hogy a taná­riban nagy harc did, vita és ve­szekedés hangjai szűrödnek ki a folyosóra. Jó sok idő eltelt, amikor már az osztályunkban feje tetején állt minden, meg­jelent Radványi József tanár úr, kedvenceink egyike. Lát­hatóan feldúlt volt, és miután leültetett bennünket, az volt az első mondata: ebből most már elég volt, mindenki ül­jön vissza eredeti helyére. Ez az egész történet szinte minden diáktalálkozón szó­ba került már. Csak igazga­tónk, tanáraink nem nyilat­koznak erről az egész várost megrázó eseményről. Arról sem, hogy mi mindent tettek meg érdekünkben. Bár ők so­se mondták, de tudjuk, hogy Ócsai István igazgató úr a ki­csapás napját követően már másnap felkerekedett, hogy Budapestre, az oktatási mi­niszterhez utazzon. A vasút­állomáson összetalálkozott Csala Istvánnal, Cegléd város országgyűlési képviselőjével, aki nagyon felháborodott a történteken és felajánlotta, hogy menjenek együtt Ortu- tay Gyulához. Hogy azután, akik a vészterhes koncepciós, kuláküldözéses időben állásu­kat is kockáztatva kiálltak diákjaikért, kaptak-e elisme­rést vagy meghurcolást, azt egészen bizonyosan nem tud­juk. Az viszont egészen biz­tos, hogy Öcsai igazgató úr rö­videsen igazgatói tisztétől meg­vált és tovább tanította a tör­ténelmet, a földrajzot a gim­náziumban. Helyébe került rö­vid időre Vámosi Nándor, aki nemsokára a népi kollégium vezetője lett. Elkerülése után Ócsai István ismét elfoglal­hatta igazgatói helyét, és igaz­gatóként ment nyugdíjba. Dr. Molnár József kénytelen lopni, hogy legyen mivel dolgoznia. S eddig még csak arról be­széltünk, hogy egymástól ho­gyan férnek el a növekvő szá­mú, munkanélküliből leendő kisiparosok, s nem említettük az igazi konkurenciát: a nagy- vállalatok, különféle szövetke­zetek vezetőit, akik kiválva a közösből, de magukkal hur­colva annak értékesebb da­rabjait, kft.-t, vegyes vállala­tot szervezve úgy tarolják a magyar piacot, ahogyan akar­ják. A kisiparosok nem kíván­nak tarolni: elég volna nekik a forint helyett a sűrű fillér is. Ehhez nem is kellene több, mint amennyit a jelenlegi „vállalkozásbarát” kormány miniszterelnök-helyettese a ta­valyi év decemberében az érdi KlOSZ-székházban hangsúlyo­san megígért. De sajnos, a kisiparosok kö­zül egyre kevesebben hisznek az ígéreteknek, sőt, azt tapasz­talják, hogy a szép szavak ké­tes tetteket takarnak. Ügy ér­zik, az állam azokat csak-csak békén hagyja, akikkel nem nagyon tud mit kezdeni — pél­dául a fuvarosokkal, akik sza­porodnak is tisztességesen —, de azon iparosok, akik beru­házásigényes vállalkozásba kezdenek, már sarokba szorít­hatók. Rémtörténetek keringe­nek arról az üllői pékmester­ről, akit az APEH némi fölös sómennyiség birtoklása miatt több százezer forintra bírsá­golt. Ez tehát a jelene a kisipa­rosoknak, s félő, ennél csak rosszabb lesz a jövője azok­nak, akik egyéb munkahely híján kénytelenek kisiparossá, . válni. Balczó András azt mondta egy helyütt: egy or­szágban nem lehet csak egy utcában bevezetni a bal oldali közlekedést, akkor már az egész országban át kell szer­vezni a forgalmat. Magyaror­szág most éppen változtatja a közlekedésének irányát, de ezt egyelőre csak egy utcában ér­zékelik, a kisiparosokéban, ök most szembe hajtanak a for­galommal, s félő, ők lesznek eme átszervezés első áldozatai. Tóth Béla Endre Ők Írták Nőstop Íme, megvannak a lis­ták! Mármint a pártok or­szágos választási listái. Le­het böngészgetni, lehet töp­rengeni. A Népszabadság (február 24., 1. old.) a tíz, legjelentősebbnek ítélhető politikai szervezet listave­zetőinek névsorát adja köz­re. Szervezetenként öt-öt fő szerepel a felsorolásban, ötven név tehát összesen. Természetes, ami koráb­ban nem volt az: akik meg­tervezték, megírták, ösz- szeállították a listákat, óva­kodtak mindenféle statisz­tikai szemponttól. Bizonyá­ra a rátermettség, az eddi­gi közszereplés, az ismert­ség stb. játszotta a fő sze­repet abban, ki lehet lis­tavezető, ki kerül hátrább a sorban, s ki nem jut rá az országos listára. Így he­lyes! Döntsön az alkalmas­ság, s ne az, ki fiatal, ki idős, ki doktor és ki mun­kás, ki lakik a fővárosban és ki él vidéken. Persze, bizonyos jellemzőknek azért meg kell(ene) mutat­koznia a jelöltek összessé­génél is. Például..például an­nak, hogy ha az ország la­kosságának több mint a fele — a 10 589 000 létekből 5 482 000 fő — leány és asz- szony, akkor ennek legyen nyoma a jelöltlistákon is. Van nyoma. Nyoma. Nem több. Nem tarthatjuk ugyan­is nyomnál többnek, hogy a tíz. legfontosabbnak ítél­hető politikai szervezet leg­fontosabbnak ítélt öt-öt embere, azaz ötven promi­nens közé sikerült beke­rülnie két nőnek! Igen, kettőnek. Na persze, bizo­nyos, az országos listákon, a továbbiakban találhatók nők is. Is. Ámde nem árul el valamit gondolkodás- módról, stílusról, a politi­ka mai állapotáról, „nép­ben, nemzetben gondolko­dásról”, az első szabad vá­lasztásra szólítgatott nép hirdetett és így „elismert” súlyáról ez a két szegény lélek, aki szinte csak beté­vedt az uraknak fenntar­tott világba? Ja, hogy a profik ideje jött el? Per­sze, persze. De profik-e azok, akik ilyen listákat ír­nak? S ha ebben nem, ak­kor miben profik?! KLIENS Költöznek a Fehér Házból A Magyar Szocialista Párt átadja a Minisztertanácsnak a Jászai Mari téri székházat. Fabriczki András, a székház gaz­dasági hivatalának vezetőjétől megtudhattuk, hogy a Duna- partról a Pest megyei MSZP-szervezet irodaházába, a Nagy Jenő utcába költöznek. ® Miért hagyták el a régi helyüket? — Tavaly 65 millió forintba került az épület fenntartása, de az idei árakon 80 millió lenne. Ügy határozott a vezetőség, hogy a jelenleginél négyszer kisebb épületbe költözünk. A választásnál persze nem csak az játszott szerepet, hogy MSZP- ingatlan a Nagy Jenő utcai is, hanem, hogy elszeparálható, vagyis védhető. • Mitől kell védeni az MSZP-t? — Nos, a Watergate nem tipikusan amerikai jelenség. Vannak pártok, amelyek információkat gyűjtenek rólunk. Az SZDSZ-nek például felajánlottak három épületet, mire egyet elfogadtak. Arra hivatkoztak, hogy nem elszeparálható a ház. Nos, azt hiszem, mi is ragaszkodhatunk a védhetőséghez. ® Mikor adják át a jelenlegi székházat? — Tekintettel a közelgő választásokra, csak március 25-e után lehet róla szó. Ennek a legfontosabb oka, hogy ez a vá­lasztási irodánk központja is. Itt keresnek bennünket, ezeken a számokon hívnak bennünket. Vétek lenne, ha kampányidő­szakban fognánk hozzá egy hurcolkodáshoz. @ Kié lesz a felszabaduló épület? — Több jelentkező is van rá, de a Minisztertanács dönt a dologban. Szó volt arról, hogy a Belügyminisztérium költözne ide, de elhangzott az is, hogy a független országgyűlési képvi­selők irodaháza lesz vagy éppen a Minisztertanácsé. • A Nagy Jenő utcában vannak már „lakók”. Velük hogy férnék meg? — A Demisz és a korábbi megyei MSZP-apparátus három tagja talán átköltözik a budapesti székházba. Az Általános Iparfejlesztési Részvénytársasággal az a gondunk, hogy az ő „felmondásuk” június 30-án telik le. Mi viszont „egyedül” sze­retnénk lakni a házat, ezért próbáljuk kijárni a kormánynál, hogy az általunk leadott fővárosi ingatlanok valamelyikét en­gedjék át nekik. 9 Az üzemeltetés is, a költöztetés is sokba kerül. Miből van az MSZP-nek pénze minderre? — A költségeket részben a tagdíjakból fizetjük, de pár­tunk kap anyagi támogatást is baloldali beállítottságú szemé­lyektől. Ezen kívül üzletelünk is. Mondhatnám, hogy a fegy­ver és kábítószer kivételével mindennel foglalkozunk, amiből pénzt csinálhatunk. Radosza Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents