Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-23 / 46. szám

1990. FEBRUAR 23., PÉNTEK f^fggfrgP Büntetés jár, pénz nem Kincs, ami nincs Kora tavasszal, kertásás közben gyakran biztatják egy­mást a gazdák azzal, ha igye­keznek, ásójuk talán egy kin­csesládát üt át, és ezzel egy­szer s mindenkorra megoldód­nak anyagi problémáik. Ka nem is ládányi aranyat, de muzeális értékű dolgokat találnak megyeszerte. A ta­lált értékeket — ahogy a tör­vény is előírja — be kell szolgáltatni. Ha, nem adja be a szerencsés megtaláló, akkor büntetés jár érte, ha beadja, akkor nem követelhet érte pénzt, de humánus meggon­dolásokból az intézmények fi­zethetnek jutalmat. Ahogy Reznik Erzsébet, a ceglédi Kossuth Lajos Mú­zeum népművelője elmondta, a helyi és környékbeli lako­sok sűrűn fordulnak hozzájuk talált értékeikkel, és többsé­gük — főleg az idősebbek — nem is a pénz reményében teszik. Ezek a behozott dol­gok a legkülönbözőbbek le­hetnek. Legutóbb például egy időszámítás előtti csontfarag- vánnyal gazdagították a kiál­lítást, de hoztak már be Kos- suth-levelet is. Ez a felbe­csülhetetlen értékű dokumen­tum egy sorozatnak a része, amelyet Földváry Károly honvédezredeshez Anconá ba írt. A megírás után 140 évvel került elő az Amerikai Egye­sült Államokból ez az írás. Folyamatosan gazdagodik a kormányzó fia, Kossuth Fe­renc■ gyűjteménye is. ö 1896 és 1914 között Cegléd város országgyűlési képviselője volt. Az emlékeket nemcsak a tá­voli múltból gyűjtik. A mai választási kampányok plakát­jait, céduláit éppúgy feldol­gozzák, mint egy világhábo­rús vagy szabadságharc kora­beli levélköteget. Néha egy falragasz többet elmond a ko­ráról, mint a szemtanú. Az igazi kincsek, ahogy Reznák Erzsébet megfogalmazta, nem mindig fénylenek. Gyakran egy padláson talált emlékirat, egy lyukas kalap vagy éppen egy kortesszórólap nagyobb érték, mint az arany. A meg­találók éppen ezért .legtöbb­ször nincsenek tisztában az értekekkel; a becslést szak­emberek végzik el. Megyeszerte újfajta gyűjté­si szokások alakulnak ki. Mind több helyen (Gyömrőn, Gö­döllőn) második világháborús emlékeket gyűjtenek, hogy méltó módon emlékezhessenek meg a háborúban elesettekre. A kincskeresés egyre inkább eltolódik szellemi értékeink felkutatásának irányába. — R. S. — Ifjú Sütő András magyar állampolgár A Veszprémi Városi Tanács csütörtöki ülésén bejelentet­ték, hogy Sütő András erdélyi magyar író azonos nevű fia, annak felesége és két gyerme­ke február 21-én a veszprémi anyakönyvi hivatalban letette az állampolgári esküt. A házaspár már hosszabb ideje Veszprémben él; ifjú Sütő András körzeti orvos, a felesége pedig fogorvos. A gyermekeik már a dunántúli városban kezdték meg iskolai tanulmányaikat. A magyar állampolgárságot nyert orvos házaspár és gyer­mekei, mint elmondták, a jö­vőben is gyakran utaznak majd a szülőföldjükre, Erdély­be. A gyermekek az iskolai szünidőket az író nagyapánál kívánják eltölteni. OCFE-IRODA NYÍLIK BUDAPESTEN Pártokon felül, nyereségvágy nélkül A belga Office Commun de Formation Européenne (OC- FE), azaz „Képzés az európai­ságért” elnevezésű szervezet 1989. november 10-i stras- bourgi közgyűlésén egyhangú döntéssel teljes jogú tagként felvette a Magyar Népfőisko­lái Társaságot, amely OCFE- iroda Budapest néven bekap­csolódik az OCFE nemzetközi tevékenységébe. A közös budapesti iroda megnyitása alkalmából ma egész napos rendezvényt tar­MSZP-állásfoglalás a megyei lapokról Grémiumot hoznak létre? „Az MSZP érdeke, hogy a megyei napilapok pártoktól független orgánumok legye­nek”Y'— hyilátkozta a Zalai Hírlap csütörtöki számában Kárászáé Rácz Lidia, a párt elnökségének tagja. A testület szerdai ülésén elfogadott ja­vaslat szerint a továbbra is MSZP-tulajdonban maradó la­pok függetlenségének intéz­ményi garanciájaként minden megyében egy tekintélyes sze­mélyiségekből álló, 5-7 fős „felügyelő bizottság” jönne létre. A bizottságok összetéte­lére a megyei listát állító pár­tok és a megyei tanács tenne javaslátöt. Ez á grémium dön­tene — a szerkesztőség vétó­joga mellett — a főszerkesztő személyéről, a'Tap kiadásá­ról: Egy átmeneti időszak után bármely kiadó gondozásában megjelenhetnének a megyei lapok. A lapkiadásból szár­mazó nyereségen egy létreho­zandó sajtóalap, a megyei „felügyelő bizottság”, a lap­készítő újságírók és az MSZP osztozna. Az elnökség tagja azt is elmondta, hogy az MSZP — megfelelő kártalanítás el­lenében — hajlandó a lapok tulajdonosi jogairól is lemon­dani. Az ördög védőügyvédje? Nem vagyok az ördög védőügyvédje. Különösen nem, ha az ,ördögként emlegetett MSZMP volt tisztségviselőinek „ugyecskeiröl” esik szó. Egy „Czinege-röpteíésnéi” nem ilyen védőügyvédre van szükségük. Jogban jártas tudorok kellenek ahhoz. De azoknak sincs szükségük rám, akik az MSZMP-böl kiszakadva, a reformok elindítói voltak, s az új párt, az MSZP megalakítok S hogy az utóbbiaknak mennyire nincs szüksé­gük rám, arról a szerda esti rádióműsor, a „Mondd, te kit vá­lasztanál?” című győzött meg. Kérdésekkel bombázták, szo­rongatták Nyers Rezsőt, Horn Gyulát és Pozsgay Imrét. Nem a szimpatizánsok, hiszen ott volt s kérdezett például dr. Krassó György, a Magyar Október Párt színeiben. Magam is vártam, mit lehet válaszolni arra: hihet-e az ember egy olyan politikusnak, aki korábban az MSZMP szí­neiben, ma meg az MSZP-ében politizál? A válasz, amit Pozs­gay Imre adott, bombasztikus hatású volt. De nemcsak szá­momra. A teremben ülők kemény tapsa is jelezte: egy politi­kai fórumon, ahol a politikusokat szorongatják, nem övön alul kell ütni, nem sarat dobálni, hanem a műveltség birtoká­ban felelni. Mert hogy is néz ki ez a szinekúra, azaz az úr színe változása ilyen rövid idő alatt, ilyen körülmények kö­zött? Mindössze Luther Márton példáját idézte. Azét a Lutherét, ki Münsterben 1517. október 31-éu a reformációt elindította. A majd ötven évén át római katolikus szerzetes először csak egy aprócska dolgot kifogásolt, a búcsúcédulákat. Amelyeket ol­csón adtak a szerzetesek, s a pénz fejében, a cédula birtoká­ban, gyónás után a bűnbocsánat is kijárt. Tyúklopásért épp­úgy, mint más lábasjószágok elorozásáért, a szomszéd megrö­vidítéséért. Luther kilencvenegynéhány pontba szedte téziseit — ma úgy mondanánk, kifogásait! —, s ez elindította a refor­mációt. Belülről bírált (!) szerzetestársai, a cédulákkal „ke­reskedők”, meg akarták lincselni, a pápa pedig kiátkozta. De ki kérdőjelezte meg jogát a szinekúrához, a színeváltozáshoz, vagy azt, amit az általa elindított reformáció jelentett? Csak a pápa s a kufárok. Akkor — az utókor máig sem! Mert Luther valami jobbat, tisztábbat, becsületesebbet akart. Merészség Pozsgaynak Luther példájára hagyatkoznia? Majd a történelem eldönti — ha mi erre elvakultságbói képtelenek vagyunk. Ilogy a „szerzetestársak” lincselése, a moszkvai ki- áí-kozás elmaradt? Az egyikre a válaszom: szerencsére nem volt rá lehetőségük. A másikra: más szelek járnak arrafelé, más a vezetés etikája. Am ennek a rádiós közvetítésnek, a te- temrehívásnak, akad Lutheren túl is megszívletendő kiesen- Köse. Mert észrevétlenül ugyan, de kultúrából, politikai kul­turáltságból kapott leckét a jelenlevő és a hallgató egvaránt. Az övön aluli ütések elmaradtak, a manapság oly divatos sárdobálással együtt. Mit mondjak, nem csodálkoztam kü­lönösebben. Hiszen nem véletlen, hogy a francia TV 5 mű­sorában a Pozsgayval ké-zített interjú után a népszerűségi in­dex 52 százalékot mutatott. Eleddig a legmagasabbat, amit ka­merák elé ülő külföldi kapott. Amondó vagyok, ebben a de­mokráciában. amely nyakunkba szakadt, néha nem árt tanul­tabb társainkra figyelni! Varga Edit IS! drágább a villany, mint Csapon túl Otthon is otthonteremtök lesznek Várhatóan néhány héten be­lül aláírják azt a magyar— szovjet kormányközi egyez­ményt, amely végleges formá­ban szabályozza a hazánk te­rületén tartózkodó szovjet csa­patok teljes kivonását. Ezzel kapcsolatban ‘ nyilatkozott az MTI munkatársának Matvej Burlakov vezérezredes, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka, a Magyar Köztársaság terüle­tén tartózkodó szovjet csapa­tok ügyeiben illetékes kor­mánymegbízott. Elöljáróban hangsúlyozta: a csapatkivo­násról szóló döntés nem érte váratlanul a szovjet katonai vezetést, hiszen a moszkvai kormány 1985 óta, az újszerű politikai gondolkodásmód ele­mei között foglalkozott a kül­földön tartózkodó katonai erők csökkentésével is. E vonatko­zásban igen jelentős lépés volt a szovjet kormánynak 1988- ban hozott döntése a szovjet fegyveres erők jelen­tős, egyoldalú csökkentéséről. E határozatnak megfelelően 1989- ben 22 egységet vontak ki Magyarországról, közöttük a 13. harckocsihadosztályt, több mint tízezer katonát, je­lentős mennyiségű technikai eszközt és fegyverzetet. A szovjet csapatok teljes ki­vonásával foglalkozó magyar— szovjet tárgyalásokon a prob­lémák széles körét kell meg­vitatni, amelyek többek kö­zött érintik a 1 csapatkivonás szakaszait és időpontjait, a vagyoni és jogi problémák megoldását. Az e kérdéseket szabályozó egyezmény terve­zete már elkészült, és befeje­zéséhez közeledik a csapatki­vonások és az anyagi-műszaki eszközök elszállítására vonat­kozó pontos időrend kidolgo­zása. Az ■ első szakaszban a Déli Hadseregcsoport harci erejének alapját képező egy­ségeket vonják ki, vagyis egy harckocsihadosztályt, rakéta- egységeket, repülőegységeket és más csapatokat. A második szakaszban következnek a többi csapatok, valamint az anyagi és műszaki eszközök. A vezérezredes szólt arról is, hogy nem feledkezhetnek meg az emberi tényezőkről sem, ar­ról, hogy számos tiszt és tiszt- helyettes gyermeke most feje­zi be iskolai tanulmányait, s a hivatásos katonák többségé­nek, több mint 11 ezernek a Szovjetunió területén nincs la­kása. Az egységek hazatérése utáni új elhelyezési körletek­ben most folyik a lakóházak és más objektumok építése, amit a kivonás ütemtervének összeállításakor szintén figye­lembe kell venni. Burlakov cáfolta azokat a véleményeket, amelyek szerint a magyar kormánynak sokba kerül a szovjet csapatok itt- tartózkodása. Mint mondta, ez a vélemény valószínűleg a hiányos tájékoztatás követ­keztében alakulhatott ki, mert a Déli Hadseregcsoport fenn­tartásának anyagi terhei a szovjet államra nehezednek. Ugyanakkor szoros gazdasági kapcsolatban vannak számos magyar vállalattal, az árukért pedig a szovjet honvédelmi minisztérium költségvetéséből biztosított pénzzel vagy pedig külkereskedelmi szerződések alapján fizetnek, és ráadásul ez az elszámolás nem is min­dig kedvező a Szovjetunió szá­mára: hiszen például a Szov­jetunióból érkező elektromos energiáért a Magyar Köztár­saságban érvényes árak alap­ján fizetnek, ami sokszoros többletet jelent a szovjetunió­beli árakhoz képest. A parancsnok megerősítette, hogy a magyar parlamenti vá­lasztások előkészítésének idő­szakában a szovjet csapatok nem tartanak gyakorlatot, és a katonák nem hagyják el helyőrségeiket. Csak olyan foglalkozásokat szerveznek, amelyeket a laktanyában hajt­hatnak végre. Az alegységek gyakorlatait elhalasztották, és megszüntették a katonai autó­oszlopok mozgásának gyakor­lását is. Végezetül arról szólt, hogy az itt tartózkodó szovjet egy­ségek és a helyi lakosok között szilárd, baráti kapcsolatok alakultak ki, nemegyszer se­gítettek egymásnak. A magyar nép bizonyára emlékszik arra a segítségre, amelyet 1987 ne­héz telén nyújtottak a szovjet katonák. Az egységek számos alkalommal részt vettek a ter­més betakarításában is, a mű­vészegyüttesek előadásai pedig a magyar lakosság körében népszerűek voltak. E jó kap­csolatokat bizonyítják a szov­jet fegyveres erők fennállása 72. évfordulója alkalmából számos helyőrségben tartott nyitott nap eseményei is. Több mint kétezer magyar állam­polgár ismerkedett meg sze­mélyesen a szovjet katonák életével, győződhetett meg szí­vélyességükről és őszintesé­gükről. A parancsnok végezetül meggyőződését fejezte ki, hogy a hazájukba hamarosan visz- szatérő szovjet katonák szí­vükben megőrzik a magyar nép iránti őszinte barátság és mély megbecsülés érzését. tanak Budapesten. Pozsgay Imre államminiszter ünnepé­lyes megnyitója után zártkö­rű tanácskozáson vehetnek részt a meghívottak, hogy az együttműködés előkészítéséről és az 1990-re tervezett prog­ramokról egyeztessék vélemé­nyüket. Az OCFE 1986-ban alakult meg Brüsszelben, hogy a kor­mányok együttműködése mel­lett az állampolgárok is beje­lenthessék és érvényesíthes­sék igényeiket és érdekeiket. A társaság — alapszabálya szerint — „a nyereségvágy minden formáját elvetve azt tűzi ki célul, hogy pluralista, párton kívüli szellemben lét­rehozza az európai demokra­tikus szövetséget, információk­kal, saját népe, elsősorban az ifjúság, a sajtó, az oktatási, a kulturális környezet, a fo­gyasztók, valamint a társadal­mi-gazdasági szereplők szerve­zésével és mozgósításával. Eb­ből a célból az OCFE meg­felelő információkat bocsát mindenki részére Európa tör­ténelméről, kultúrájáról, in­tézményeiről, politikájáról, a leg előrehaladottabb integrációs tervekről. Olyan befogadókész­séget alakít ki a saját kör­nyezetében, amely megsokszo­rozza az európaiság eszméjét. Az állampolgárokat valódi közvéleményként cselekedteti, legyen bármilyen a politikai, filozófiai vagy a társadalmi elkötelezettségük.” A szervezetnek nem orszá­gok, hanem régiók a tagjai: kis tájak, városok- A buda­pesti Magyar Népfőiskolái Társaság a kontinens keleti feléből az első tagjelölt volt. Szigeti Tóth János titkár sze­rint napjaink népfőiskolái mozgalma jó folytatója lehet — a bő négy évtizeddel ezelőt­tihez hasonlóan — a társadal­mi-kulturális progressziónak, mert a reform oldalán áll, az önkormányzati működést segíti, a szülőföld szeretetére nevel, a népi társadalom­látás és a kritikai szellem fó­ruma. A Magyar Népfőiskolái Tár­saság az alapszabályban meg­fogalmazott céloknak megfele­lően — helyi népfőiskolái kez­deményezések támogatása — autonóm együttműködés kiépí­tésére törekedett az európai népfőiskola-hálózattal. Ezen kapcsolatok létrehozásával, az európai közösségtudat kifor­málásával, az országok közöt­ti kulturális és emberi kapcso­latok szélesítésével és gazda­gításával a magyar nemzeti felemelkedés a célja. Az OCFË információszolgál­tatása és programtervezete az ilyen és egymás iránt érdek­lődő potenciális partnereket akarja összehozni. A mozgalmon belül műkö­dik még a Club 93, amelynek célja, hogy Európa polgárai­nak szolidaritási hálózata le­gyen, együttműködik a turis­ta-, utazási, szállítási és sajtó­vállalatokkal. A budapesti tagszervezet te­vékenységének megalapozá­sához a Magyar Népfőiskolái Társaság számít a kulturális intézmények, az ifjúsági szer­vezetek, a kisvállalkozások, a turizmusban érdekelt szerve­zetek és a nemzetközi kis- és közepes vegyes vállalati for­mákat finanszírozó bankok támogatására. Szegő Krisztina SípcsQiilon rúgják az udvarias rendőri Tömérdek tömeges baleset (Folytatás az 1. oldalról.) a Trabantok, Zaporozsecek nem húzódnak az út szélére, zavartalanul töíügnek hatvan­nal a második sávban, arra kényszerítve a náluk valami­vel gyorsabb •Skodákat, Ladá­kat, hogy a szélső sávban, a „mély vízben” előzzék őket, ahol pedig észvesztve szágul­danak a BMW-k, Fordok. Ér­dekes módon mégsem a belső szélen történik a balesetek zö­me, ugyanis a nyugati kocsik nemcsak száguldani, hanem megállni is tudnak. A legtöbb karambol a „vegyes használa­tú" középső részen történik. Nem véletlen, hogy ama ja­nuári fekete napon itt csattant a fent említett zastavás jugo­szláv hölgy is. Érvényt kell szerezni a sza­bályoknak, hogy ne hajtson százhúszas tempónál gyorsab­ban az sem, akinek sürgős dol­ga van, viszont, aki csak las­sabban halad, az útpálya külső sávját használja. Nyilvánvaló, hogy ezen szabályok betartatá­sa a rendőrség feladata, s az utak kék ruhás őrei meg is te­szik, amit tudnak. Ama januári karambolsorozatnál például há­rom percen belül a helyszínre érkezett a járőr, hogy intéz­kedjen, figyelmeztesse a for­galom többi résztvevőjét: ve­szély van, lassítson! Integetett is a rendőr az autósoknak, az egyik teherautó sofőrje vi­szont erre félreérthetetlen kézjelzéssel mutogatott a rendőrnek. S míg azzal volt elfoglalva, hogy a rend őré­vel tudassa véleményét, csati! — beleszaladt az előtte álló autósorba ... Íme, egy szem a baleset láncolatából. No és a gyorshajtás. Rend­őreink fel vannak szerelve ra­darral, amivel bemérhetik a száguldozókat. Sajnos ma már előfordul, hogy a Merőik Cit­roenek vezetői szamárfület mutatnak a rend őreinek, s még nagyobb gázt adnak — tudják, a kékre festett Zsigu­likkal sosem érik őket utol. Persze, fel lehet jelenteni az ilyen aszfaltbetyárokat, de ha a rendőrök tárgyalásra járnak, ki ügyel az utak rendjére he­lyettük ? — De nemcsak Zsigulival, hanem Yamahával is fel van­nak szerelve — mondom Ha­vasi századosnak. Ha­marosan megtudom azonban, ezek a vagyont érő motorke­rékpárok nem mindenhatóak. Mert igaz, hogy gyorsak, hogy radaroznak előre-hátra, de hiába, ha nincs hozzájuk való téli öltözet — csak nyáron le­het mótorra pattanni. S akkor is csak addig, amíg be nem koszolódik a kék egyenruha, mert nincs váltás. Ha a Patyo­latban van az uniformis, pihen a Yamaha is. Azonkívül, aki erre a japán motorra ül, le kell mondjon arról, hogy kom­munikálhasson társaival, ami pedig ebben a szakmában igen fontos volna. Mert igaz, hogy a Yamahát szuper rádióval szerelték fel gyártóik, de hazai használóik nem kaptak olyan bukósisakot, amelynek segít­ségével menet közben is tud­nának értekezni. Bármilyen hihetetlen, de van Pest me­gyének olyan közrendőre, aki saját zsebéből volt hajlandó áldozni gégemikrofonnal ellá­tott BMW-sisakra... De vajon mit tud tenni az információ- áramlás érdekében Havasi százados, akinek irodájában nincs városi telefonvonat, amin a mentőket, tűzoltókat riaszthatja? Talán nem túlzás állítani, hogy a gyakran előforduló tö­meges balesetek megelőzésére elsősorban jói felszerelt rend­őrgárda kell. Sokan még nem hiszik, de való igaz: a rend őrei ma már udvariasabbak, segítőkészek. Ha áll az út mel­lett egy autó, ma már azzal közelít oda a járőr: „Miben segíthetek?” Ez tehát a kér­dés, a válasz azonban egyre gyakrabban gorombaság, nem ritka, hogy szó nélkül sípcson­ton rúgják a rendőrt... TBE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents