Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
Ürüli ta képviselőjelölt ? Sikkasztotta, iopta gáláns adományát (Cikkünk a 2. és 3. okfakin) Eugleburger budapesti tárgyalásai Lawrence Eagleburger, az Egyesült Államok külügyminiszterének első helyettese magas rangú kormányzati tisztségviselőkből álló népes küldöttség élén érkezett Budapestre. Tárgyalásainak célja, hogy tájékozódjék a magyarországi viszonyokról, a támogatási program megvalósításával kapcsolatos kérdésekről a kétoldalú kontaktusok fejlesztési lehetőségeiről. Az amerikai diplomácia „második embere”, a nap folyamán megbeszélést folytatott magyar vezetőkkel, köztük Németh Miklóssal, Pozsgay Imrével és Horn Gyulával. Délután látogatást tett az SZDSZ irodájában, majd az MDF székházában. Ma érkezik hí ír külügyminiszter látogatása Horn Gyula külügyminiszter meghívására ma hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Gerardt Collins, az Ír Köztársaság külügyminisztere. Bizakodó partok — bizakodó képviselők Most már nem kopogtatnak Miről hallani mostanában? Természetesen leginkább a választásokról. És — talán ugyancsak természetesen —, főként pletykákat. Hogy Pilis- vörösvárott a vízóra-leolvasó gyűjtötte az ajánlásokat, Szi- getszentmiklóson biankó szelvényeket kértek a rendelő betegeitől, másutt a körzeti orvos agitált a (ma 'már) korántsem oly népszerű pártnak. Aztán beszélnek az emberek tanácsi dolgozókról, akik az utcán odafelé kiosztják, visz- szafelé összeszedik a kopogtatócédulákat, öregek otthonáról, amelynek lakóit — szorult helyzetüket kihasználva — bírták volna szelvényük megfelelő kitöltésére és így tovább. Mindegy, akár igazak ezek a történetek, akár nem, péntek éjféltől már másféle híreket lehet majd terjeszteni. Akkor aztán pletykálhatunk talán alattomos kampányfőnökökről, aljas propagandáról, sötét húzásokról, az ellenfél lejáratásáról. Most, jó másfél nappal az ajánlószelvények leadási határideje előtt azonban nem a mendemondák nyomába eredtünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy halad a képviselő- jelöltek ügye a megye nagyobb pártjainál. Az MDF elégedett az eddigi eredményekkel, mondják a Pornó helyett mesekönyvek Kiálts farkast! Gomba módra szaporodnak a kiadványok, amelyek szinte már betemetik az újságosstandokat. A nagyérdemű olvasó ebben az irdatlan információ- és propagandarengetegben kedvére válogathat. Kiélezett a verseny a publikum kegyeinek elnyeréséért. Starthoz álltak a korszerű nyomdagépekkel felszerelt termelőszövetkezetek is. A dunavarsányi Petőfi Tsz nyomdaüzeme több korszerű nyomógéppel, hajtogató-, tűzőautomatával, programozható berendezéssel rendelkezik. A jobbára Ausztriából származó nyomdaipari eszközökkel szinte mindenre vállalkozhatnak. Fenyvesi István, a nyomdaüzem vezetője arról számolhatott be, hogy megbízta őket a Zrínyi Katonai Kiadó a Budavári szoborkalauz című háromnyelvű kiadvány elkészítésével, tetemes, 170 ezres példányszámban. A Kolibri Kiadónak a Kiálts far least! című regényt nyomják 20 ezer példányban. Szintén ez a kiadó rendelte meg náluk Mikszáth Kálmán Középkori lovagvárak című művét. Biztatóak a tárgyalások egy NSZK-beli céggel, számukra mesekönyveket állítanának elő, közel 600 ezer márka értékben. Megkeresték a dunavarsányiakat a különböző pártok képviselői is, hogy készítsenek számukra választási plakátokat. Arra a kérdésre, hogy a pornográf irodalom művelői nem lepték-e el őket megrendelésekkel, az üzem vezetője határozott nemmel válaszolt. Ha lenne ilyen, sem vállalnák, mert a nyomdának sikerült kialakítania a maga sajátos arculatát. Gy. L. u BMWMiVM&B mÓNSKA Különös gondot kívánnak fordítani a rubelelszámolású export leállításának következményeire, az infláció megállítására és a szociális kérdésekre az Országgyűlés jövő heti ülésszakán. ® A • MUOSZ elnökségét aggodalommal tölti el a különböző pártok képviselői részéről elhangzó, a sajtóban, a választások után végrehajtandó tisztogatásokról, elbocsátásokról; mert megítélése szerint a szakmai és etikai szempontok kizárólagosak és mindenekfölöttiek. © Az SZDSZ nevében Haraszti Miklós föltette a kérdést a kormánynak, az MSZP-nek és az MDF-nek, hogy meddig kívánja a média fölötti kuratóriummal elfojtani az információk, a vélemények és a híradás szabad áramlását. © Az Egyesült Királyság kivételével valamilyen formában minden országban kapnak a pártok állami támogatást, és semmiféle törvény nem tiltja a külföldi adományok elfogadását — tájékoztatta az Európa Tanács budapesti ülése a magyar újságírókat tegnap a Parlamentben. © Március 2-ára összehívták a szakszervezetek XVI. kongresszusát, amely várhatóan a szakszervezetek országos szövetségének alakuló kongresszusaként folytatja háromnapos munkáját. © Megoldhatatlan problémákat okozna a tanévkezdésben, ha a jelenlegi parlament nem oldaná meg az oktatási törvény legszükségesebb problémáit, mondta tegnap Glatz Ferenc. © Az oktatási törvény tervezett módosítása nem felel meg a szakmai és társadalmi elvárásoknak, nyilatkozta a gyermekérdekek magyarországi fórumának ülésén Csizmár Gábor társelnök. szervezők, és nem véletlenül. A megye valamennyi választókörzetében állítottak jelölteket, akik mindenütt különösebb nehézségek nélkül megkapták a szükséges 750 ajánlószelvényt. Időközben a Demokrata Fórum megyei listája is összeállt, amelyet valószínűleg ma. nyújtanak be a. megyei tanácson. A- Fidesz szintén elkészítette már megyei listáját. A fiatal demokratáknak nem volt könnyű dolguk a fővároson kívül — magyarázza Ader János sajtószóvivő —, de a hét végére az ajánlószelvények nagy része összegyűlt. A Fidesznek jelenleg Pilisvörösvá- rott és a szentendrei körzetben hiányoznak még ajánlásai, ám a kampányirodán remélik, hogy a pénteki határidő után már hét képviselőjelöltjük várhatja a márciusi választásokat. „Az etikai szabályok kínos betartásával” folytatta az MSZP a szelvények begyűjtését. Mezei Tibor, a párt kampányának Pest megyei irányítója még siet a dologhoz hozzátenni: náluk biankó cédulák, agresszív gyűjtések nem fordultak elő. A lehetséges 16 választókörzetből 14-ben keddig megszerezték a szocialista jelöltek az előírt 750 szelvényt, Aszódon és Szigetszentmikló- son azonban még nem dőlt el semmi. Az MSZP legjobban Dunakeszin szerepelt, ahol szinte az első nap elegendő ajánlás érkezett a párthoz. Demszky Gábor, az SZDSZ Pest megyei listájának vezetője szerint pártjának nem voltak gondjai a megyében. A problémát inkább az jelentette, vajon megtalálják-e a megfelelő embereket a települések szabaddemokratái, azokat a személyeket tehát, akik megfelelően tudják képviselni programjukat. A jelöltállítás nehézségeit — úgy tűnik — sikeresen oldotta meg az SZDSZ, hisz valamennyi, jelöltjük indulhat majd az országgyűlési választásokon. Másfél nappal a pénteki határidő lejárta előtt már a kisgazdák is megnyugodhatnak. Nem a lehetséges 16, de egyenesen 19 képviselőjelöltjük jutott túl az első akadályon. A párt erejét, vagy inkább vidéki népszerűségét jelzi, hogy három választókörzetben, a mogyoródiban, a ráckeveiben és a monoriban — ez utóbbiban az MDF-fel közösen — két-két képviselőaspiránst indítottak eredményesen. A következő fordulóban természetesen már csak a több ajánlószelvényt kapott jelölt szerepel majd, de a siker így is tagadhatatlan, véli Dragon Pál, az országos választmány tagja. A legtöbb kisgazda napok alatt érte el, sőt olykor százas nagyságrenddel haladta túl a bűvös 750-es határt. Persze amit most eredménynek könyvelnek el a pártok, az nem biztos, hogy eredmény marad március után is. Hogy az összegyűjtött ajánlószelvények • bizalmat vagy valami mást takarnak, hamar kiderül majd. Addig meg hagyjuk a pletykákat, a visszaélésekről keringő történeteket. Elégedjünk meg annyival, hogy a választási előkészületek első fordulója kisebb-nagyobb viharokkal, de lezajlott. Jó ideig tehát senki nem fog kopogtatni az országban. Legfeljebb csak a harkályok. De rájuk ki figyel... ? F. Zs. Sajíóvaáészal a zsámbéki éjszakában Bosszútól fél az áldozat — Jó napot kívánok, egy embert keresek, akit összevertek — mondom a budapesti Bakáts kórház portásának. — Melyiket a sok közül? De különben a sebészeten vannak az összevertek, harmadik emelet, balra, ott megtalálja. Hát, találtam összeverte!, többet is. De annyira senkii nem hagytak helyben, mint a zsámbéki illetőségű Kiss Miklóst. Arról ismertem föl, hogy tudtam, egy felis- merhetetlenre vert embert kell, keresnem. — Ma már egész jól van, ahhoz képest, ahogyan tegnap kinézett — mondják ágyszomszédai. Milyen lehetett akkor ez a szerencsétlenül járt zsámbéki atyafi? Most vastag pólya borítja a fejét, búbján vér vagy jód ütött át. Homlokától a nyakáig csupa vörös seb, forradás, véraláfu- tás. Gégéje pedig egészen lila. A fojtogatásoktól, vagy attól, hogy erős rúgások érték a torkán? Félő, mindkettőtől. De hát mi történt Kiss Miklós zsámbéki ácsmesterrel? Tulajdonképpen csak annyi, hogy fölébredt a zajra. Az ABC szomszédságában lakik, megszokta, hogy hajnalon la csörömpöl a tejes, zajong a pék. No de ilyen hangosan? Kinézett hát a kapun, s máris tudta, hogy itt valami másról van szó. @ Add már gyorsan! — ballotta az izgatott hangot ai ABC udvarából. Kiss Miklós közelebb lépett. @ Észrevett az a szemét! — kiáltotta erre valaki. Fénycsóva villant, felbőgött egy autó, s teljés gázzal elindult a zsámbéki ács felé. 0 Ha lett volna nálam legalább egy csavar, gyorsan rájuk zártam volna a vaskaput — mondja Kiss Miklós alig hallhatóan. Hangja rekedt a fojtogatástól, a rúgásoktól. — De nem lehetett ott gondolkodni: futás, ahogy a lábamtól tellett. Rohant hát Kiss Miklós, utána teljes gázzal a betörők a Barkasszal. Szabályos hajtóvadászat kezdődött a zsámbéki éjszakában. A szerencsétlen ember a pékség felé menekült, útközben elszaladt egy kapu előtt, kétségbeesetten nyomni kezdte a csöngőt. A csöngő azonban ki volt kapcsolva ... Rohanás tovább, (Folytatás a 2. oldalon.) Szűrös Mátyás pártelnököket fogadott Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke szerdán a Parlamentben fogadta Antall Józsefet, a Magyar Demokrata Fórum elnökét, valamint Petrasovics Annát, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnök asszonyát. A megbeszéléseken a békés átmenet időszerű kérdéseiről és a pártok újabb találkozójának előkészületeiről volt szó. Megint az M7-esen! Ma reggel 7 óra 30 és 8 óra között 18 gépkocsi ütközött egymásnak az M7-es autópálya főváros felé vezető forgalmi sávjain, az érdi emelkedő környékén. A balesetnél öt személy megsérült, közülük hármat kellett kórházba szállítani. Hima Tamás százados, a Budaörsi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője mondta: — A közelmúltban történt tömegkatasztrófa helyszínéhez közel esett a mostani, a körülmények pedig ugyancsak hasonlítottak. Szerencsére azonban, ez a baleset az előzőnél sokkal kisebb mértékű volt. A kora reggeli órákban a páraleésapódás miatt erősen csúszott az útfelület, és a sűrű köd miatt helyenként csak 15-20 méter volt a látótávolság. Ennek ellenére a gépkocsivezetők nem csökkentették a sebességet. Mi reggel 7 óra 30 perckor kaptuk a bejelentést, és bár azonnal elindultunk, a sűrű köd miatt csak 8 óra 10-re értünk ki. A rossz látási viszonyok miatt az üzemi átjárónál nem lehetett megfordulni, el kellett mennünk a martonvásári fordulópontig. Mint az autópálya-rendőrségen megtudtuk: Martonvásár irányában a 70-es főútra terelték a forgalmat. A mentők, az autómentők és a tűzoltók a lehetőség határain belül gyorsan a helyszínre érkeztek. Azon az útszakaszon délelőtt 10 óra 10 percig szünetelt a forgalom. (Hancsovszki János felvételei) Ara: 5,30 forint PEST MEGYEI XXXIV. ÉVFOLYAM, 45. SZÄM 1990. FEBRüAR 22., CSÜTÖRTÖK