Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-15 / 39. szám
8 1990. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK ■■■Hírek tlHSj , 1990. február 15. Csü- hIH • törtök. Kolos, Georgina napja. A nap kél 6.51 — nyugszik 17.06 órakor. A hold kél 23.40 — nyugszik 8.33 órakor. Csütörtökön napközben nyugat felöl újabb erős felhősö- dés kezdődik, elsősorban a Dunántúlon várható csapadék, eső és hó egyaránt előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 1 és 6 fok között várható. Kaktuszerdő \ kaktuszok családjának 49 faja már hét évvel ezelőtt, az év elejétől pedig minden egyes példánya nemzetközi védelmet élvez. Elsődleges védelmet a természetes élőhelyeken biztosítanak, de tilos a kaktusz és minden kaktuszszármazék Importja és exportja is. Felvételünk Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem botanikus kertjében készült, ahol csaknem 2590 kaktuszfaj található ♦ Üjabb jelöltek. A különböző pártok megyénkben induló képviselőjelöltjeinek listája a kedden közöltekhez képest további kiegészítésre szorul. Megtudtuk a Keresztény Demokrata Néppárt által indítottak nevét: Mészáros Gyula (Szob), Bartos Ferenc (Vác), dr. Varga A. Tamás (Dunakeszi), dr. Szakái Ferenc (Gödöllő), dr. Péter Mihály (Aszód), dr. Sándor István (Nagykáta), lsaák László (Érd), Szinessy Iván (Budaörs), Dankó Jenő (Pilisvörösvár), Phillippovich Károly (Szentendre), Rózsa László (Szigetszentmiklós), Forgách János (Ráckeve), Szeiler László (Dabas), A Független Szociáldemokrata Párt jelöltjeként a 16-os számú, nagykőrösi központú választókerületben Mart József már a szükséges számú ajánlócédulát is benyújtotta. Lapunk keddi számában ugyanakkor téves az az infomáció, hogy Götzinger Istvánt a Néppárt indítja, ö ugyanis független jelölt. ♦ Ajánlási szelvény. A Pest megyei 5. számú választókerületben elsőként február 12-én dr. Basa Antal független képviselőjelölt adta le ajánlási szelvényeit — szám szerint 1300 darabot — az aszódi választási bizottság titkárának. PORPÁCZY ALADAR HUSZONÖT ÉVE halt meg Porpáczy Aladár (1903—1965) kertész, akadémikus, Kossuth-díjas tudós. Pápán született. A Kertészeti Tanintézetben 1927-ben szerzett diplomát, majd a Magyaróvári Gazdasági Akadémia kertészeti tanszékén lett gyakornok, 1929—30-ban a budapesti Kertészeti Tanintézetben üzemrészvezető. Még 1931-ben az Esterházy hercegi hitbizomány kertészetének vezetésével bízták meg Fertődön, ahol gyümölcsnemesítéssel (körte, szamóca, dió, málna, szeder) kezdett foglalkozni. Üj nemesítés! módszereket dolgozott ki távoli fajok keresztezéséből származó fajhibridek létrehozásával. A 30-as években szamócafajtákat, majd több diófajtát is nemesített, s a világon az elsők között állított elő szeder-málna fajhibridet. 1945-ben létrehozta az Állami Kertészeti Kísérleti Telepet (1950-től Mező- gazdasági Kísérleti Teleo), a későbbi Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézetet. Több eljárás kidolgozásával, a kutatások országos irányításával és szervezésével segítette elő korszerű gyümölcs- termesztésünk fejlődését. Munkatársaival közösen írta A korszerű gyümölcstermesztés elméleti kérdései című művét, amely 1962-ben jelent meg. Miért éppen a zöldjcgesboltban? Csim-eson gyűrű 4 Rekord. A kőolajbeszerzés kényszerű változása miatt a Dunai Kőolajipari Vállalat számára a tőkés export még fontosabb lesz, mint eddig. A nem rubelelszámolású export területén rekordot értek el, az elmúlt évben először lépték túl a 300 millió dolláros határt. ' Trabant Limousine Hycomat Trabant Combi Hycomat Trabant Limousine Special Trabant Combi Special Wartburg Standard Wartburg Special Wartburg Special, tolótetői Wartburg Tourist Lada 1200 S Lada 1300 S Lada Szamara 2101 (3 ajtós) Lada Szamara 2109 (5 ajtós) Lada 1500 L (2107) Lada Combi (2104) Lada Niva (2121) Skoda 105 L Skoda 120 L Polski FIAT 12« Polski FIAT 1500 Dacia TX 1310 Dacia Combi 1310 Dacia TLX 1310 Zastava Volga Limousine Volga Combi Opel Kadett Volkswagen Golf Maruti ^ Voks-klub. A Voks Humana Mozgalom (Bioszféra Párt) nyitott klubja a Voks- klub. Összejöveteleiket csütörtökönként délután 4-től este 10-ig tartják Budapesten, a Köztársaság tér 26. szám alatt. Talán illendő lenne ezt a tudósítást némi dörgedelemmel kezdeni, miszerint mindennek megvan a helye a nap alatt, s magára vessen, aki zöldségesboltban próbál ékszert eladni. De mielőtt felháborodunk, vegyük figyelembe azt is, hogy aki a célra kijelölt állami bizományi üzletben akar arany ékszert eladni, mindenképpen csak törtaranyárat t kaphat érte. Ami bizony töredéke a tényleges értéknek. Történetünk főszereplője pedig egy hetvenéves nyugdíjas, akinek nyilván alapos oka volt rá, hogy megpróbálja két aranygyűrűjét eladni. Ne firtassuk most, hogy villany- számlára, lakbérre vagy kenyérre kellett volna a pénz, maradiunk a tényéknél; a nyugdíjas férfi február 12-én bement egy aszódi maszek zöldségeshez, és megkérdezte tőle, hogy megvenné-e tőle a két gyűrűt? A zöldséges nemet mondott, ám az egyik vásárló, egy középkorú férfi, érdeklődést mutatott. Olyannyira, hogy még az élettársát is áthívta a közeli postáról, hogy tetszik-e neki a portéka. Az asszonykának tetszett. A gáláns férfiú az egyik csillogó holmit gyors mozdulattal zsebre vágta, majd fizetés nélkül óhajtott távozni. Amikor a nyugdíjas visszakövetelte a gyűrűt, több ízben ököllel arcon vágta őt, majd elszaladt. A rendőrség a személyleírás alapján forró nyomon elfogta és őrizetbe vette az 54 éves, foglalkozás nélküli Raffael Józsefet, aki ily módon akarta megajándékozni az élettársát. Ga. J. SZÁJTÁTVA Névválasztó Speciális gond, de nem kicsiny, nem ritka. Név kell az újszülöttnek. Az újszülött: új gazdasági — termelő, kereskedelmi, szolgáltató stb. — szervezet. A megkülönböztetés kedvéért is, a hírelhetőség. azaz a reklám miatf is, név kell. Valamilyen jó elnevezés, ami beleragad az emberek fülébe, ami önmagát adja el, s persze viszi a céget is a hír szárnyán : vannak, léteznek, a közönség szolgálatában állnak. Szimpátiával figyelem tehát az új cégek igyekezetét: név kell, nevet kell találni, választani. Kevésbé szimpatikus azonban ennek a néVváláSZtásríák a gyakorlata. A megyében járva, szájtátva észlelem ugyanis, mennyire szűk körben mozog a fantázia, milyen szegényes. Szegényes, mert akarva-akaratlahul kötődik a bevált sémákhoz. S szűk körben mozog, mert miközben sorra-rendre véteti elő az angol nyelvterület divatos kifejezéseit és szlengjeit, jobb esetben, főként szellemi szolgáltatások kínálatakor a latin szókincset, úgy irtózik a közérthető, világos magyar elnevezésektől, mint — hogy stílusos legyek — programozó a számítógépvírustól. Sorozatosan találkozhatunk olyan cégekkel, amelyekről a nevük alapján, lehetetlen eldönteni, mivel foglalkozhatnak. Nincsen kedvem hitelrontásért bíróság elé állni, tehát csak úgy vaktában, szinte csak kitalálva említem, mit tudhat meg a jámbor közönség abból, ha egy új cég Shine Kft.-nek nevezi magát? Az angol szó jelentése -- fénylik, világít — aligha tudatja a magyar halandóval : a cég villanyszereléssel foglalkozik . . . Rengeteg a hasonló példa, a társkapcsolatokat szervező Confidence Gmk-tól a Quaestor Kisszövetkezetig, n mely pénzügyi tanácsadással szolgál. A névválasztók bizonyára úgy gondolják, egy idegen szó elegáns ruha, bizalmat kelt, holott azt is tudni illenék, a hasonlatnál maradva, ki bújt a ruhába . . , Mert ha nem, akkor megtörténhet. olyasmit keresünk a ruha alatt, ami nincsen ... MOTTÓ Ä rádióÍés tv műsoráról L 1 i ■ ■ KOSSUTH RÄDIÖ 4.30: Jó reggelt: — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Hangszemle. — 8.20.: Ez aktuális. — 8.50. Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. — 11.05: „Énekeltem én: Tasnádl Jánosné”. — 11.35: Szabó család. — 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Fártok választási műsora. — 13.35: Ki nyer ma? — 12.45: Múzeumi Híradó. — 12.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14,00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Parasztkéziratok a katonaéletről — 1902. — 14.35: Melts György operettdalokat énekel, — 15.00: Szóról szóra.' — 16.00: Tizenhat óra. — 16.15: Neked szól! — 17.00: Házfoglaló. — 17.30: Népdalok. — 17.55: Ipargazdák. — 18.00: 5X5 perc. — 18.05: Láttuk, hallottuk,, olvastuk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Pártok választási műsora. — 19.20: Sportvilág. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.49: A Kaláka együttes felvételeiből. — 19.50: Tömörkény István: Katona, a kötélen. — 20.00: „Mondd, Te kit választanál?” — 21.00: Magyar zeneművészek a nagyvilágban. — 21.44: Népszerű francia kórusmuzsika. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: A vatikáni—magyar diplomáciai kapcsolatok történetéből. — 23.00: operaest. — 23.50: Régi fúvósmuzsika. — 0.00: Hírék. Időjárás. Lottő. — 0.10 : Himnusz. — 0.1Ï: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. — R.Ofl: Hírek. Időjárás. — 8.02: Rivaldafényben. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben, — 9.05: A francia sanzon ismeretlen arcai. — 9,45:. T.á- rogatómuzsika. — 10,00: Útikalauz üdülőknek. — 10.05: Haiszál- gyökerek. — 10.20: Operaslágerek. — 10.50: Peres, poros iratok. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: A mi korunkban. — 11.25: Berki Géza szerzeményeiből. — 12.00: Hírek németül oroszul és angolul. — 12.10: Muzsikánál nincs joftb barát. — 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Rosszcsontok. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 15.20: Könnyűzenei stúdió új felvételeiből. — 15.50: Az élő népdal. — 16.00: A Rock Gyermekeinek klubja. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: A mi utcánk... — 17.30: Gordiusz. — 18.30: Popregiszter. — 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 19.05: Telis-telefondor- lat. — 19.30: A Poptarisznya dalaiból. — 20.20: „Kerek istenfája, szép tizenkét ága...* ** — 21.00: Hírek. Időjárás. Lottó. Útközben. — 21.05: Szobotka Tibor novelláiból. — 21.21: Doctor Clayton felvételei. — 21.59: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 23.00: Hírek. Időlárás. Lottó. — 23.10: Sporthíradó. — 23.20: Törzsasztal. — Utána: Műsorzárás. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.05: Mai programok. — 9.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 10.20: A VII. finnugor kongresszus előkészületeiről. — 10.50 : örmény és észt előadóművészek hangversenye. — 12.00: Hírek. Időjárás. — 12.03. Műsorismertetés. — 12.05: Weber: Abu Hasszán. — 13.01: Hallgassuk újra! — 14.01: Éneklő ifjúság. — 14.13: Barokk zene. — 15.05: Népdalkórusok. — 15.20: Operarészletek. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.03: Műsorismertetés. — 16.05: Helsinki bien- nálé, 1989. — 17.21: Mozart-művek korabeli hangszerekkel. — 18.30: In limba materna. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: óriások vállán. — 19.35: Magyar művészek operafelvételeiből. — 20.33: Üj lemezeinkből. — 21.50: Mi újság a régi zene világában? — 22.27: Napjaink zenéje. — 33.15: A Noszty fiú esete Tóth Marival. — 0.00: Hírek. Időjárás. — (».10: Szózat. — Utána: Műsorzárás. TV 1 9.00: Képújság. — 9.05: A lappantyú. Finn kisfilm (ism.). —• 9.30: Kietlen város, kietlen utca. Angol balettfilm (ism.). — 10.00: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NSZK- tévéfilmsorozat. XIII 4. rész: Diplomácia (ism.). — 10.25: Az angol ház. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. IV fi, rész. — 10.50: Ma egy házban. Csehszlovák filmsorozat. IX/9. rész: Az otthon (ism.). — 11.45: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottaknak. — 11.55: Képújság. — 16.05: Képújság. — 16.15: Pannon krónika. — IS.25: Vijesti. Hírek szerbhorvát nyelven. — 16.35: Hármas „csatorna”. — 17.20: Arcok és városok. — 17.55: Kozmosz. Amerikai doku- mentumfilm-sorozat. XIII/2. rész: Egy hang a kozmikus fúgában. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.30: Híradó. — 20.05: Választási műsor. — 20.15: Rosszkedvűnk tele. Amerikai tévéfilm (ism.). — 21.50: Választási műsor. — 22.05: Hazai tükör. — 23.25: Híradó 3. TV 2 Endrei Judittal és Déri Jánossal. 17.00: Képújság. *•* 17.15: Tv 2. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.51: Tv 2. — 19.00: A Biltmore órája alatt. Amerikai tévéfilm. — 20.23: Tv 2. — 20.30: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai dokumentumfilm-soro- zat. XXVI14. rész: Komor esztendők Németországban. — 20.54: Tv 2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Napzárta. — 22.15: Kriminális! Krimiparódiák. — 23.00: Nézőpont. — 23.30: Tv 2. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 9.00: Iskolások műsora. — 9.20: Tv-sorozat (ff). —■ 10.15: Vetélkedő. — 11.00: Orvosi tanácsok. — 11.10: Kék fény (ism.). — 13.05: Ludas Matyi. Magyar rajzfilm. — 14.20: Zenés műsor. — 15.50: Az emberek és az istenek. — 16.20: Objektív. Magazin. — 16.50: A nap percei. — 17.05: Autósok, motorosok magazinja. — 17.45: Az állatok világa. Tv-.játék befejező része. — 18.45: A nyilvánosság stúdiója. —• 19.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Miss Dior- ling. Zenés, szórakoztató műsor (ff). MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. — 6.30: Szembenállás. Film, IV. — 7.35: CSZKA— Himik jégkorongmérkőzés. — 9.25: Gyermekek órája. Angol nyelvlecke. — 10.25: Reklám. — 10.30: Híradó. — 13.30: Katonai emlékiratok. Film, 2. rész. — 15.00: Népi dallamok. — 15.30: Beszélgetés Osztankinóban, 2. — 16.30: Híradó. — 17.00: Tizenhat év alatt és azon túl. — 17.40: Lépcső a Parnasszushoz. — 17.55: Szembenállás. Film, IV. — 19.00: Híradó. —■ 19.30: A nap interjúja. — 19.40: Emlékezés Csajkovszkijra. 20.40: Eesemények és vélemények. — 21.40: Súlyok. Irodalmi körkép. — 21.50: Hírösszefoglaló. — 22.05: A körülmények egybeesése. Film. — 23.44: Dokumentumfilm. — 0.14: Részletek zenés filmekből. SUPER 7.00: Pirkadat. — 8.00: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Adásban. — 18.30: Kék éj. —19.30: Időlánc. — 20.00: Sherlock Holmes. Amerikai film.'— 22.00: Nemzetközi hírek. — 22.20: Az eltűnt asszony legendája. Amerikai western. — 0.30: Nemzetközi hírek.— I. 20: Időlánc. — 1.50: Egyveleg. SKY—EUKOSPURT II. 00: Teremfoci EB. — 12.00: Tenisz. — 14.00: Profi ökölvívás. — 16.00: Labdarúgás. — 18.00: Tenisz. — 20.00: Motorsport. — 20.30: Kosárlabda EB. — 22.00: Labdarúgás. — 0.00: Tenisz. TV 5 18,00: Gyerekműsor. — 13.00: Te- leturizmus. — 19.30: Hírek. Csillogó papiros. — 20.00: Első az egészség. — 21.00: Észak—Dél. — 21.30: Találkozások. Híradó. — 22.30: Hiányjelek. Irodalmi magazin. — 23.45: Francia nyelvterület. — 0.15: Klasszikus zene. ♦ Bábosok. A megye bábozással foglalkozó pedagógusainak szakmai napot tartanak Cegléden. Február 16-án 15 órakor a Kossuth Lajos Műve lődési Központban a Prospero bábegyüttes Andersen—Bergendi: A rendíthetetlen ólomkatona című különleges technikájú zenés árnyjátékát mu tatja be. Mérnök Akadémia Az ország gazdasági talpra- állításáért, műszaki felemelkedéséért tenni akaró mérnökök a közelmúltban létrehozták a Magyar Mérnök Akadémiát. A fejlett , ipari országokban már évtizedek óta működik hasonló szervezet'. A hazai akadémia tagjainak három követelménynek kell megfelelniük. Műszaki kreativitás, vagyis az elméleti felkészültségen kívül széles körű gyakorlati tapasztalat. A második elvárás a többirányú szakmai felkészültség, a harmadik a szabad vélemény- nyilvánítás. A Magyar Mérnök Akadémia 42 taggal alakult. A felső határt 300-as létszámban határozták meg. A szervezetbe való belépéshez két ajánlót kell keresni, ezek lehetnek magán- vagy jogi személyek. Az akadémia elnöke ifjú Rubik Ernő, titkára Ginsztler János professzor lett. Heti eilmtegyzet Őrület Harrison Ford es Emmanuelle Seigner az őrület egyik Jelenetében. , — Ez tiszta őrüleit! — szoktuk mondani, ha valami szokatlan, meglepő, érthetetlen, rémitő történik velünk. Roman Polanski új filmjének hősei, a derék, jámbor amerikai szívsebész (Harrison Ford) és kissé spröd modorú-humorú neje (Betty Buckley) gyanútlan utasként érkeznek Párizsba. hogy a férj egy nemzetközi orvosi konferencián vegyen részt. És mire kicsomagolnak, máris benne vannak egy bonyolult, véres, erőszakos cselekményekkel teli bűnügyben, de nyakig.. Természetesen ártatlanok, természetesen semmiről nem tehetnek, természetesen félreértések sorozatának áldozatai. De a hullák nem félreértések körülöttük, azok nagyon is valódiak. S mire a titok kiderül (persze kábítószerről van szó, mint annyi hasonló filmben), addigra ez az agyrém, ez a folyamatos őrület, ez a hajsza majdnem felőrli a derék szívsebész és már egyre kevésbé sprőd modorú (mert véletlen- ségből, tévedésből elrabolt, de a. film végére persze kiszabaduló) neje idegeit. , Mi tagadás, kissé a mi ideJ geink is felőrlődnék. Polanski ugyanis a hasonló típusú filmek atyamesterének, Hitchcocknak a módszerét alkalmazza, s mesterien teremt feszültséget, teremti meg a megfoghatatlan, körvonalazhataL lan fenyegetettség légkörét. A sztori nem különösebben újszerű, de ahogy Polanski feldolgozza, abban sok az eredeti, az ő keze nyomát viselő megoldás. Érdekes és teljesen más jellegű szerepben látni Harrison Fordot, az Indiana Jones- fi Írnek hősét. Itt most bebizonyítja: másfajta figura megteremtéséhez is ért. Harapás Aki látta (végigborzongta, -öklendezte) A légy című filmet, annak elég, ha azt mondom: a Harapás most a légy helyett kígyót használ az emberi fizikum és tudat teljes átalakítására, egy iszonyatos, eltorzító, gyomrot felkavaró folyamat bemutatására. Egy vakációzó, kedves és szép fiatal pár téved valamiféle katonai kísérleti telepre, s ott egy különleges kígyó megmarja a csinos fiút. Belőle lesz aztán iszonyatos kínok és még iszonyatosabb látvány kíséretében nem is tudom, mi, kígyóember, emberkígyó, vagy valami új, ismeretlen szörny. Aki erős idegzetű, s betongyomra van, esetleg elszórakozik ezen a filmen. Bár alighanem ezeket is zavarja majd, hogy a rémisztgetésen túl (amit ugyan kitűnő szakmai tudással mivel Fred Goodwin rendező) másról szó sem esik. Hogy a kígyótelep katona! objektum, vagy egy őrült kígyótenyésztő, esetleg egy rosz- szul sikerült kísérletet folytató genetikai laboratórium birtokában van-e, gyakorlatilag mindegy. Antimilitarizmusról tehát szó sincs. Takács István Eltűnt a rókatetem Február 9-én bejelentés érkezett a Vári Közegészségügyi- Járványügyi Felügyelőségre, hogy Szödligeten a 2-es főút mentén a patak partján róka- tetemet találtak. A Köjáltól azonnal értesítették az Illetékes állatorvost, aki a helyszínre érve már nem találta a tetemet. Ezért nyomatékosan kérik, jelentkezzen az, aki elvitte a rókatetemet, vagy esetleg bármit tud róla, a Köjál elmén: Vác, Március 15. tér H. Telefonszámuk: 11-795. PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai nanilaD Megjelenik - vasárnap kivételével - naponta - Főszerkesztő: Bárd András. — Főszerkesztő-helyettes : Arkus István, Csulák András. — szerkefztőség Budapest Vili Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM : 14*6. - Kiadja a Hírlapkiadó Vallalat, Budaneft BlahaLuiza tér 3 1959 Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja : 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztősé_____________________________________ kársáé ■ 1M-M39^ FIÓksZ^RKESZTOSÉGEINK ? CEGLÉDI HÍRLAP. Cegléd. Kossuth tér 1. Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. - ÉRDI HÍRLAP, Érd. Engels u. 1-3. 2030. Telefon: ■ —-------1 ni ntn AP Gödöllő Szabadság tér 10 Pf 14 2100 Telefon: 20-796. — MON ŐRI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖS! HÍRLAP, Nagyikőrös, Hősök tere i --r^^^iÖ7oáU^^ACl HlRL.áP Váé Lenin út tó! Pl. 32. 2601. Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető : dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti *• Flőüzethctó\árt^^íatítózbesft“pöstamvatalnál. a hirlapkézbesltöknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetés) és Lapellátási Irodánál (KELÍR). Budapest Xffl., Lehel u. 10/a. 1900. a Magyar Posta. HőÜ7^theto bármely . jjr. aHELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ara hétköznap 5.80 Ft; szombaton 7,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 157 Ft; egy negyedévre 471 Ft; 7él étr?942 Ft;Vegyém°Sptlő'fizétöknek ISSN 0133-0659. Pest Megyei Hírlap (index: 25 064 HU). ISSN 0133-2100 (Ceglédi Hírlap). ISSN 0200-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (G0úmmm, ám püiíH sumu jmw m-m iwwro* a«»». ^ www r**