Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-06 / 5. szám

1990. JANUAR 6., SZOMBAT Hazai szerzetesrendek KOLDULÓ BARÁTOK Trianon után a ferences rendházak jókora része a határokon kí­vülre került. Maga a stefanita rendtartomány Erdélyben nemcsak a a katolicizmusnak, hanem a magyarságnak is egyik végvára lelt. A délvidéki ladiszlata provincia nagy része szintén idegen uralom alá ■ jutott. A Horthy-korszakban hazánkban mindössze két ferences pro­vincia élt: a mariánusoké (az ő központjuk a pesti Ferenciek terei rendház volt) és a kapisztránusoké („az országúti ferenceseké” — központi rendházuk Budán, az akkori Margit körúton állt.) A két háború között a rend ismét virágzásnak indult. Tizennégy új rend­házat alapítottak, főként nagyobb városokban. A mariánus provincia Esztergomban új gimnáziumot és diákotthont létesített. Számos nép­szerű ferences hitszónok működött ebben a korszakban, közülük ta­lán a legnépszerűbb az első tábori püspök, P. Zadravecz István volt. 1945 után a mariánus provinciá­nak tizenöt rendháza és temploma működött (Budapesten és a Dunán­túlon). A rendi teológusok a szom­bathelyi kolostorban lévő Ferences Teológiai Főiskolán kaptak kikép­zést. Ott hét teológiai tanár műkö­dött, s 1949-ben huszonnégy növen­dékük volt, 1950-ben a ferences rend mariánus provinciáját is meg­szüntették. Ekkor százötvenegy szer­zetes pap, százegy fráter és huszon­hét növendék élt a rendben. Fő munkaterületük ekkor is a lelki gondozás, a hitoktatás és az iskolai oktatás maradt. A ferences harmad­rendnek pedig mintegy 13 ezer tagja élt és dolgozott világiként meg a Szent Ferenc-i életeszmény szerint.' A rendnek közös vagyona sem volt. Mint szigorúan kolduló rend, csak a lelkipásztori tisztéletdíjakból és a hívek adományaiból tartották fenn magukat. Az 1980-as évek derekán az egykori mariánusok közül még mintegy félszáz barát élt, s ezek fele lelkészként működött. Tovább működhettek A kapisztránus rendtartomány sze­rencsésebb volt. 1945 után huszonöt rendházuk volt, a budai központtal együtt/ A provencia kolostorainak többsége a Dunától keletre elterülő országrészbein „ található. A lcapisçtj ránusok tartományi teológiai főisko­lája Gyöngyösön működött (1950-től Esztergomban, majd 1968-tól a pasa­réti rendházban). 1950-ben a ka- pis?tránus provincia tagjainak szá­ma mintegy háromszáz volt, ebből száznegyvenöten fölszentelt papok voltak. A rend kiemelkedő szerepet töl­tött be az 1945 után is igen eleven hitéletben. Évente ekkor mintegy négyszáz lelkigyakorlatot vezettek ferences atyák, hívták őket nyolc­napos missziók tartására és a még népszerűbb háromnapos triduumok, lelkigyakorlatok vezetésére. 1950-től a kapisztránusok korláto­zott keretek között mintegy hatvan taggal tovább működhettek, de csak mint tanítórend. Így átvették a ma­riánusok esztergomi gimnáziumát, s megkapták a szentendrei egyházkö­zösségi gimnáziumot. A rendi kereteken kívülre került atyák közül mintegy negyvenen kap­tak egyházmegyei beosztást, a töb­bieknek világi foglalkozást kellett választaniuk. 1985-ben a rend kere­tében élt itthon negyvennégy pap, tizenhárom fogadalmas és öt újonc. A ferences rend mariánus provin­ciája napjainkban ismét megkezd­hette működését. Szellemi kisugárzása A minoriták (Ordo Fatrum Mino- rum Conventualium; O. F. M. Conv.) A ferences rend mariánus provinciá­tól különültek el 1619-ig. Hazánkban a XVII. század elejétől telepedtek le, s fő foglalkozási területük mint kol­duló rendnek, a lelkipásztorkodás volt. Trianon után a minorita pro­vinciának mindössze négy rendháza maradt: Egerben (ahol a központ volt), Nyírbátorban, Miskolcon és Szegeden. Az 1950-es feloszlatáskor huszonöt szerzetespap és tíz laikus testvér élt a rendben. A minoriták abban különböznek az obszerváns ferencesektől, hogy ők eredetileg nem remeteként éltek, hanem konventben, rendházban. A szegénységet is enyhébben értelmez­ték. A minoriták elfogadtak pénzbeli vagyont és ingatlant is, s azt aztán közösen birtokolták. A két irányzat között eleinte igen éles viták folytak arról, hogy melyikük testesíti meg az eredeti' Szem Ferenc-i életeszmenyt. A hazai minorita rend kiváltsága volt az is,,hogy A774 óta ők látják--el a római Szent Péter-bazilika magyar nyelvű gyóntatójának a tisztét. A kapucinusok (Ordo Fratrum Mi- norum Capuccinorum; O. F. F. Cap.) rendje szintén a ferences rendből vált ki, annak szigorúbb ága. A XVI. század elejétől működő rendre a szigorú életmód, áldozatkészség és szegénység a jellemző. Ök Szent Fe­renc reguláját valóban szó szerint meg akarják tartani. A latin papság­tól eltérő módon szakállt viselnek, rendi ruhájukhoz pedig hegyes végű csuklya (kapucni) tartozik. Megszen­telő életmódjukhoz lelkipásztori munka, igehirdetés, népmissziók tar­tása. sőt, a pogányok közötti misz- szionáriusi munka társult. Magyarországon a XVII. század második felében telepedtek meg a Felvidéken és a Dunántúlon, de a rend nem lett valami nagy, 1920 után hét rendházuk működött, mindegyik mellett plébánia is volt. A rendhá­zakból az 1930-as években szervező­dött a magyar kapucinus provincia. Az 1950. évi rendelet ezt a rendet is szétszórta. Ekkor a hét rendházban negyvenegy szerzetes pap, huszonkét laikus fráter és nyolc papnövendék élt. Közülük mintegy tíz kapott lyl- készi beosztást. A karmelita (Ordo Fratrum Dis- calceatorum B. Maria V. de Monte Carmelo, O. C. D.) rend eredetç a Szentföldre, a keresztes háborúk ko­rába nyúlik vissza. A XII. század derekán az ottani Kármel-hegyen (innen az elnevezés) egy keresztes vitéz tizedmagával egy régi keresz­tény kolostor romjain remeteközös­séget hozott létre. A kármeliták ez­után az Iszlám terjedése elől mene­kültek nyugatra. A XIII. század kö­zepén a pápa a kármelita rendet re­meterendből kolduló renddé minő­sítette. Később a rend különféle re­formok következtében több ágra sza­kadt, így lettek sarus, illetőleg sa- rutlan kármeliták is. Közös szerze­tesi életük elsősorban elmélkedő, de emellett prédikáltak, népmissziókat vezettek, lelkigyakorlatokat tartot­tak, Magyarországon még Mohács előtt megtelepedtek, de rendjük különö­sebben nem terjedt el. (Előbb mind­két ága működött, később a sarus kármeliták megszűntek.) Újabb ala­pítások a XX. század elejétől isme­retesek. A rend központja Buda volt, önálló magyar provinciává is ekkor szerveződött. A rend teológiai főiskolája Keszthelyen működött. Talán a legismertebb kármelita templom és kolostor Győrött volt; szellemi kisugárzása az egész kör­nyékre kiterjedt. Az 1950-es feloszla­tás hat rendházában mintegy hatvan szerzetespapot és huszonnégy kise­gítő testvért talált. Ezeknek mint­egy a fele ma is él. A kármeliták rendi öltözete gesz­tenyebarna reverenda bőrövvel, ska- puláréval és fehér palásttal. A betegek ápolásáért A Szűz Mária szolgáinak nevezett szervita (Ordo Servorum Mariane: O. S. M.) rendet 1240-ben hét firen­zei polgár alapította, mint remete­rendet. Hazánkban a középkorban nem telepedtek meg. A XVIII. szá­zadtól volt néhány kolostoruk, de igazában a XX. században lettek népszerűek. A szervita kolostorok életét szigorú regula szabályozza, s a szerzetesek klauzurában élnek. A rendtagok közül a pappá szenteltek ötökfofjadalmasok, mellettük vannak a világi segítő testvérek, s ők szin­tén örök fogadalmat tettek. A szer­vita rend feladatai közé tartozott a Maria-kultusz ápolása. (A Szűzanya gyászára emlékeztetve a rendtagok ruházata fekete habitus, bőröv és skapuláré csuklyával.) A rend lelki­pásztori munkát végzett, több Má- ria-kegyhelyet is elláttak. Két, máig legismertebb rendi templomuk a pesti Szervita téri és az egri. Ezeken kívül még Máriaremetén és Makón is volt rendházuk. A budai hegyek­ben az övék volt a makkosmáriai meg a csatkai Szentkút-kegyhely.. Ezenkívül néhány plébániát is ellát­tak. Az 1950-es feloszlatáskor a szervita rendtartománynak huszon­nyolc páter és tizenhárom laikus testvér volt tagja. Ma már csak né- hányan élnek közülük. Az irgalmas rend (Ordo Hospitalo- rius S. Joannis de Deo: O. H.) a leg­jelesebb férfi betegápoló szerzetes- rend. Alapítója egy granadai férfi, Istenes Szent János volt. , Hazánkban a XVII. század köze­pén telepedtek meg, de csak a XIX. század derekán váltak önálló ma­gyar provinciává. Trianon után öt városban volt rendházuk: Budapes­ten, Egerben, Pécsett, Pápán és Vá­cott. A provincia székhelye Budapes­ten volt. A rendnek öt kórháza volt, Budapesten, Pápán, Pécsett és Eger­ben, Vácott szellemi fogyatékos gyermekeket ápoltak. Intézményei­ket 1950-ben államosították. A fel­oszlatáskor az irgalmas rendnek negyvenhat tagja volt. közülük há­rom orvos, tizenkét gyógyszerész és négy lelkész. A magyar irgalmas rend tagjainak volt a kiváltsága, hogy a kialakult szokásjog alapján Szent István ün­nepén, augusztus 20-án a körmenet­ben ők vihették a Szent Jobbot. Gergely Jenő történész (Következik: Jezsuiták, piaristák és a kongregációk.) Mélytüzű rubinok, smaragdok REMEKMŰVEK A CÁRI KINCSTÁRBÓL Vésett, szegecselt sisak (Törökország, XVI. század vége, Ro­manov herceg tulajdona volt) A moszkvai nagyhercegek által a 14. században alapított kincstárból érkeztek hozzánk a drágakövekkel, gyöngyházberakással díszített arany és ezüst vadász- és lovas díszfegy­verek, lószerszámok. A hajdani kincstár a főlovászmes- teri hivatalt és a fegyvertárat fog­lalta magába, az előbbi az uralko­dót és kíséretét látta el lovakkal, kocsikkal, lovasfelszereléssel. A fegyvertár a dísz- és vadászfegyve­rek, a követi ajándékok és a keres­kedelmi úton megszerzett tárgyak örzőhelye volt, amely mellett fegy­verműhely is működött. Moszkva cárjai mindig is pompa­kedvelő uralkodók voltak, akik egy­re több kincset gyűjtöttek össze a fegyvertárba. A 16. században, ami­kor Rettegett Iván a doni kozákok támadása elől kiüríttgtte Moszkvát, a fegyvertár kincseit 450 lovas szán menekítette Novgorodba. Jelentősen gyarapította a gyűjteményt Nagy Péter cár, különösen a .svéd hábo­rúkban szerzett hadizsákmánnyal. 1806-ban a kincstár múzeummá alakult. 1917-től nyilvánosan is lá­togatható közgyűjtemény; ma a Moszkvai Kreml Állami Múzeumai elnevezésű, majd húsz intézményt magába foglaló gyűjtemény leghíre­sebb része. A Parádé és vadászat a 17. száza­di Oroszországban alcímet viselő budapesti kiállításra százegy külön­leges műtárgy érkezett, amely ilyen összeállításban most szerepel elő­ször külföldön. (Az összeállítás az orosz uralkodók ünnepi felvonulá­sainak nagy politikai jelentőségét idézii.) Pompásak azok a lószerszámkész­letek, amelyeket sokféle ötvöstech­nika alkalmazásával orosz mesterek készítettek. Figyelemre méltó az az 1673-ban készült íjtartó tegez, amely­1 Szövött, hímzett, vésett nyereg (Törökország, XVII. század) Cím fölött: Homlokdísz (orrozó) (Törökország, XVII. század közepe) nek teljes felületét arany- és ezüst­fonállal hímezték ki. Középső ré­szén a Kreml képe látható, lent az uralkodói címer, és a cári biroda­lomhoz tartozó országok és tarto­mányok címerei. (E motívumokat tartják a legkorábbi teljes orosz cí­merábrázolásnak.) Iránból, Törökországból származ­nak azok a nyeregtartók, kantárok, nyergek, amelyeket diplomaták, kö­vetek, gazdag kereskedők ajándé­koztak az orosz uralkodóknak. Irán­ból I való az a fejdísz, amelyet Nagy Péter apja, Mihail Fjodorovics cár 1635-ben kapott a lova számára. A dísz homlokrészét teljes felületén hatalmas drágakövek díszítik, min­tázatát pedig rubinból, smaragdból, türkizből kirakott arabeszkek, növé­nyi ornamensek alkotják. Kínából kapták az orosz cárok azt a külön­leges, 17. századi nyerget, amelynek aranyozott bronzszegélyét és ken­gyelpárjának kerek alsó részét szí­nes gyöngyházberakás, valamint sárkány- és apró virágmotívumok­ból készült rekeszzománcok díszítik. A díszfegyverek legnagyobb ré­szét a fegyvertár szolgálatában álló ötvös- és fegyverkovácsmesterek készítették. A puskatust, a pisztoly­markolatot csont-, gyöngyház-, ezüst-, teknőc- és nemesfémbera­kással díszítették, a zárszerkezet részleteit pedig fantáziadús, vésett figurákkal, a fegyvercsöveket arany- és ezüstberakással ékesítették. Van a kiállításnak magyar vonat­kozása is. Nagy Péter szablyája, amely a 17. században készült. Az egyszerű kivitelű, kovácsoltvas és ezüstszablya a Kreml korabeli lel­tára szerint Magyarországról került a cárhoz, hogy közelebbről mely vi­dékről, milyen mestertől származik, annak kiderítése még a kutatókra vár. tkádár)

Next

/
Thumbnails
Contents