Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-22 / 18. szám
/ WMiAan 199«. JANUAR 22., HÉTFŐ Kaukázus, válságövezet Viszonylagos nyugalom  korábbi napok véres eseményei után viszonylagos nyugalom volt vasárnap a kaukázusi válságövezetben. Bakuban a szombaton bevezetett rendkívüli állapot és kijárási tilalom nyomán a hét utolsó napja a gyász jegyében telt el. A város számos épületén fekete lobogó lengett. A zavargások áldozatainak gyászszertartása hétfőn délben lesz. A bakui rádióban vasárnap többször felolvasták a város katonai parancsnokának nyugalomra intő felhívását. A közlemény hangsúlyozza, hogy a belügyi csapatok és a katonai egységek feladata a szélsőséges megnyilvánulások megelőzése és a rend helyre- állítása. Ugyanakkor a városi tanács vasárnapi ülésén a rendkívüli állapot azonnali megszüntetését és a fegyveres erők egységeinek kivonását követelte. Hasonló követelésekkel lépett fel a bakui kikötőben összeverődött tömeg is. A szélsőséges hangadók azzal fenyegetőztek, hogy követelésük elutasítása esetén felrobbantják a közelben horgonyzó üzemanyag-szállító tartályhajót. A belügyi csapatoknak végül sikerült szétoszlatni a tömeget. Továbbra is feszült a helyzet Karabahban és a környező területeken. Az MTI moszkvai irodájának az örmény nemzeti mozgalomtól telefonon kapott értesülése szerint vasárnap szórványos lövöldözések voltak Karabahban örmény és azerbajdzsán fegyveresek között. Sztyépanakertben a fegyveres erők ellenőrzik a helyzetet. A város fontos létesítményeit fegyveres őrség vigyázza. A nemzetiségi viszály szításában vétkes helyi nacionalisták vezetői közül hatot letartóztattak. A szóvivő, beszámolt arról is.' -hogy - belügyi erők és a KGB emberei - házkutatásokat tartanak a .városban. Az azerbajdzsán blokád nyomán egyre nehezebb Jereván helyzete. Az Armenpress örmény hírszolgálati jroda munkatársa az MTI érdeklődésére elmondta: a város kritikus helyzetbe került. Nincs üzemanyag. akadozik az ellátás. Az erőművek leállása miatt nincs elég elektromos energia sem. A belügyi csapatokból és a KGB egységeiből álló erősítés ellenére sem urai a helyzetnek a határőrök Nahicsevánban. Vasárnap újabb határsértések voltak a szovjet—iráni és a szovjet—török határon. A határ másik oldalán az iráni és a, török határőrizeti szervek megpróbálják megakadályozni .a határsértőket, hogy mélyebben behatoljanak országaik területére. A szovjet hadsereg, a bel- ügyi alakulatok érkezésével folyamatosan kivonják a kaukázusi válságövezetbe irányított tartalékosokat. A tervek szerint szerdáig az utolsó tartalékos katonának is vissza kell térnie lakóhelyére. SIOCDEM PÁRT? Jurij Afanaszjev szovjet képviselő más reformkommunistákkal szociáldemokrata pártot alapít, amennyiben az SZKP vezetése továbbra sem szánja el magát a párt demokratizálására. Radikálisnak tartott reformkommunisták szombati moszkvai találkozója után szóvivőjük, Andrej Koptyajev kijelentette: A többség Jurij Afanaszjev történésszel és Gavriil Popov közgazdásszal ellenzi, hogy a pártvezetés jelölje ki az októberi kongresszus küldötteit, akiket a tagságnak kell megválasztania. A demokratizálás elmaradása esetén a reformkommunisták saját kongresszust rendeznek és azon szociáldemokrata pártot hoznak létre. A moszkvai tanácskozáson részt vett reformerek kisebbsége Borisz Jelcin vezetésével viszont arra számít, hogy az SZKP vezetésében többségre jutva megújíthatják a pártot. Románia egy hónappal a forradalom után Zavarkeltési manőverek Romániában néhány nap múlva megkezdődnek azok a perek, amelyeken bíróság elé állítják a diktatúrában vétkes vezető személyeket. Bukarestben politikai perek kezdődnek, Temesváron pedig olyan személyek várják a felelősségre vonást, akik részvevői voltak a népirtásnak. Hivatalos közlés szerint a fővárosban 31, Temesváron pedig 22 személy ellen. készült vádirat, az első szakaszban őket vonják felelősségre. Vasárnap Bukarestben az egyetemi fiatalok nagygyűlést tartottak. Az egyetem előtti téren több ezer fiatal gyűlt össze, eredetileg abból az alkalomból, h.ogy megemlékezzen a népi forradalom kitörésének egy hónapos fordulójáról. Az ösz- szejövetelt a rendőrség engedélyezte. A belpolitikai élet fejlemé- n-eihez tartozik, az ellenzék árára törekszik, hogy megbontsa a Nemzeti Megmentési Front Tanácsát. Erre jó alkalmát nyújt áz,' hogy továbbra is támadások érik Iliescu elnök első helyettesét. Dumitru Ma- zilut elsősorban „múltja” miatt bírálják. Mazilu többször önkritikát gyakorolt és elsősorban azzal védekezik, hogy az utolsó öt évben nyíltan szembeszállt a Ceausescu-dik- tatúrával. Ennek ellenére erős a nyomás, hogy rábírják a frontot Mazilu eltávolítására. A frissen felépített kormányzó szerv, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa egyelőre megvédte a politikust, de kérdéses, meddig fog ez sikerülni. A zavarkeltés és a szinte ellenőrizhetetlen hírek terjedése változatlanul folyik. Megjelentek Bukarest utcáin olyan kis, kézzel írt feliratok, amelyek szerint „január 26-a véres nap lesz”. Január 26-a volt a diktátor születésnapja, s rémhírek szerint a Securitate megbúvó tagjai „véres nappá” akarják tenni ezt az évfordulót, amelyet már senki sem köszönt. A hangulat viszont olyan a fővárosban, hogy a híreszteléseket hivatalosán is cáfolni kellett. Gheorghe Diaconescu, a főügyész helyettese nyilatkozott a sajtónak, kijelentve: „rosszindulatú rémhír az, hogy nagyarányú terrorista szervezkedés indult volna”. Élölánc Kijevtől Lvovig A független Ukrajnáért Tüntetők alkottak vasárnap élőláncot Kijev és Lvov között, hogy megemlékezzenek az alig néhány hétig fennállott független és egységes Ukrán Köztársaság kikiáltásának 71. évfordulójáról. A Kijev és az ötszáz kilométerre levő nyu- gat-ukrajinai Lvov között felálló «Klánéban a szervezők szerint mintegy százezer ember vett résat. Kijev központjában vasárnap az emberek sárga-kék nemzetiszínű zászlókkal integettek, a transzparensek az egységes és független Ukrajnát éltették. A kijevi hatóságok által engedélyezett békés tüntetést az ukrán nemzeti mozgalom szervezte. A mozgalom a szovjet köztársaságok önkéntes szövetségét hirdeti, de van egy erős függetlenségi szárnya is. Az ukrán nacionalizmus fellegvárának egyébként Lvovot tartják. Kijevben 1919. január 22-én kiáltották ki a korábbi orosz területén létrejött Ukrán Köztársaság és az összeomlott Osztrák—Magyar Monarchia területén megalakult Nyugatukrajnai Köztársaság egyesülését és függetlenségét. Viktor Lincsevszki, a RUH szóvivője szerint a független Ukrajna megalakítói tudták, hogy fáradozásuk kudarcra van ítélve, de történelmi precedenst akartak , teremteni. Egyik célunk éppen annak megtanítása, hogy a függetlenségnek legitim történelmi alapja van — mondotta áz AP amerikai hírügynökség tudósítójának. A hivatalos szovjet történet- írás szerint Nyugat- és Kelet- Ukrajna 1939 szeptemberében egyesült, amikor a szovjet hadsereg a Hitler—Sztálin paktumnak megfelelően bevonult az addig Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Ukrajnába. Választási ígéret „Tetemrehívás" Gdanskban sok fiatal tüntetett vasárnap Lengyelország első atomerőművének befeje zése ellen és azzal vádolta a Szolidaritást, s annak plnökét Lech Walesát, hogy megszegve választási ígéretét, az erőmű most felfüggesztett építésének folytatására készül. A Szent Brigitta-templom plébánosa Lech Walesához hasonlóan arra igyekezett — eredménytelenül — rábírni a fiatalokat, hogy a döntést az erőmű ügyében bízzák a szak értőkre. Ehelyett — úgy tűnik — helyi népszavazás lesz, mi után egy gdanski katolikus if júsági szervezet úgy döntött: maga szervezi meg és folytatja le a referendumot, aminek gondolatát korábban a gdanski Vajdasági tanács is elvetette, a Szolidaritás képviselői pedig megakadályozták, hogy a kér dés a parlament elé kerüljön. Külföld! események egy mondatban Az iráni határ mentén fekvő Nahicseváni Autonóm Köztársa ság — mely közigazgatásilag Azerbajdzsánhoz tartozik — szombaton kinyilvánította függetlenségét, s parlamentje úgy döntött, kilép a Szovjetunióból. A Milovan Gyilasz jugoszláv politikus, író, a „Találkozások Sztálinnal” című, nemrég ma gyárul is megjelent könyv szerzője negyvenkét év után újra Moszkvába látogat. A Legalább húsz halottja van az indiai katonaság és Kasmír függetlenségét követelő tüntetők összecsapásának, amely vasárnap zajlott le Dzsammu és Kasmir szövetségi állam fővárosában, Srinagarban. A A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága szombati ülésén Peter Weisst választotta meg a párt új elnökévé. A A külföldön élő örmény nemzetiségűek „anyagi, pénzügyi és humanitárius” Segítséget szerveznek Örményország részére, és fegyveres önkén tesekkel is támogatni kívánják az azerik ellen harcoló testvéreiket. A Magyarországot májusban felveszik az Európa Ta nácsba, amennyiben a március végi általános választások teljesen szabad és demokratikus körülmények között zajlanak le — közölte a Mainicsi Sinbun című japán lap Strasbourgból keltezett tudósítása. A A Fehér Ház nyilatkozatban támogatta a szovjet kormány jogát ahhoz: fenntartsa a rendet Azerbajdzsánban és megvédje állampolgárai biztonságát. A A Bolgár Földműves Népi Szövetség csak úgy hajlandó tárgyalni az általa „kincstárinak” nevezet Bolgár Földműves Népi Szövetség gél — a két azonos nevű parasztpárt egyesüléséről, ha a jelenleg Angel Dimitrov vezette kincstári BFNSZ felmondja szövetségét a BK-val és kilép a kormányból. A A Szovjetunió fennállása óta először fordul elő, hogy a brit kormány egyértelműen helyesléséről biztosította Moszkva döntését a fegyve rés erők bevetéséről az azeri—örmény konflikus elhatalmasodásának megakadályozására. Elszámolás a bolsevikokkal? Kisgazda-programok A hét végén tartotta programismertető országos nagygyűlését a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt a fővárosban, a MOM székházában, s a Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt az országos értekezletét Szegeden — az alföldi nagyváros egyúttal székhelye is az utóbbinak. Választási hadjárat-nak sikeres megvívása, történelmi szerepvállalásának teljesítése a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt jelenlegi legnagyobb feladata — hangsúlyozta Vörös Vince elnök a párt programismertető országos nagygyűlésén. ,, Még téziseinek ismertetése előtt szólalt fel Torgyán József, a párt választási irodájának vezetője. Arról szólt, hogy o magyar derhokratizá- ciós folyamat véghezviteléhez szükség van a szovjet csapatok haladéktalan kivonására hazánk területéről. Ha a Független Kisgazdapárt kormányzó párt lesz, javasolni fogja, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből. A továbbiakban azt fejtegette, hqgy „addig nem tudunk jobb életet biztosítani magunknak, amíg a bolsevikokkal el nem számolunk.” A Független Kisgazdapárt programjában hangsúlyozza a magántulajdon elsődlegességét, és kiáll a teljes vállalkozási szabadság mellett, Szükségesnek tartja az adókulcsok csökkentését, illetőleg megfelelő adó- és hitelpolitikával a gazdaságélénkítő és új munkahelyteremtő beruházások támogatását A program kulcseleme az agrárprogram, amelyben kifejtik, hogy a föld- tulajdonlásban az 1947 nyarán befejeződött földosztásnak megfelelő állapothoz kell visz- szatérni. A vitát követően a küldöttek határozatban egyebek között kifejtik, hogy a Független Kisgazdapárt a szabad választások küszöbén a kommunista Ipolyfabrik néven belga— magyar fafeldolgozó kft.-t alapított a letkési Ipoly Völgye Termelőszövetkezet a belga Juprelle székhelyű Bandura céggel. A társaság kizárólagosan a belga cég számára készít egyedi megrendelésekre nyugati luxusautókba díszítőelemeket, műszerfalat, könyöklőt, sebességváltót, kardánbokszot, sőt kívánságra autóba építhető tárgyalóasztalt, vagy bám szekrényt. A kézi megmun-* kálású, festett és polírozott díszítőelemeket-— jelenleg még három belga szakember segítségével — már a letkésiek készítik. A kft. működéséhez a magyar termelőszövetkezet egymillió forint készpénzt és apportként épületet, valamint infrastruktúrát biztosított, míg a belga cég ugyancsak egymillió forint értékű devizával és megmunkálógépekkel járult hozzá az alapításhoz. Az összesen 6 millió forint alaptőkével rendelkező kft.-tagok részesedése a betéteknek megfelelően 50-50 százalék. Az egy réteg alumíniumot és hat réteg intarziás fát tartalmazó díszítőelemekhez egyelőre külföldről hozzák az alapanyagot. nagybirtok és a bankoligarchiák ellen indul csatába. A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt első országos nagyválasztmányi ülésén a résztvevők egyhangúlag elfogadták a párt alapszabályát. Ennek értelmében a — Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párttól a közelmúltban szegedi kezdeményezésre különvált — Nemzeti Kisgazdapárt országos központjának székhelye Szeged lett. Célkitűzéseik között szerepel a nemzeti sajátosságokat tükröző, keresztény etikán alapuló polgári demokratikus értékek védelme és fejlesztése. Képviseli a párt az agrárérdekeket és követeli a földtulajdon kérdésében az 1947-es állapot visszaállítását. A kistelepülések önkormányzatának megteremtése, a magántulajdonon alapuló valódi piacgazdaság létrehozása is szerepel az alapszabályban rögzített célkitűzések között. A földkérdésben nemcsak az 1947-es állapot visszaállítását követeli a párt, hanem „új földosztást” hirdet, amelynek keretében felosztatnák a veszteséges állami gazdaságokat azok között, akik'városi munkanélküliként vissza akarnak térni a magyar faluba földet művelni. A programot a tanácskozás résztvevői elfogadták. Megválasztották a 15 tagú ügyvivő testületet s a 7 tagú operatív bizottságot. Szigetköznél módosítás Részleges hajózási zárlat Három évtized után - gyermeksebészet a János Kórházban Anyu, haza akarok menni ! Csak azokat a dióbarna szemeket tudnám feledni! Azt a fájdalommal teli, könyörgő tekintetet. Sírásra görbül az apró száj, mert a kiságy végénél a csöppség nem azt látja, akit várt. Mikor jön végre az ariyu? Ólomlábakon jár az idő, minden egyes nap kész örökkévalóság ... Árva a ház, nincsen maradás. A család nem leli a helyét. Hiányzik valaki, valaki, akiért mindig aggódik az ember, de most... Most valahogy másképp jár az agy, nem engedelmeskednek mindig a kezek és a lábak. Nincs játszótársa a barnamedvének, és a nagy fülű kutyus ábrázata is mintha még szomorúbb lenne. Kevés a szó otthon. Nem siet haza a családfő, úgy sincs kivel kockázni, bújócskázni. Az anya gépiesen teszi a dolgát, gondolatai másutt, a kórházban vannak. Vajon mit csinál, eszik-e, alszik-e vagy egész nap sír a gyermeke? Hiába a törődés, a szeretet, a kórházban a gyermek kétségbeesett, elhagyatott. Két- három éves koráig nem is lehet megmagyarázni neki, miért'került az idegen környezetbe, ahol ráadásul „bántják”. Sokszor bizony még a nagyobbacskák sem fogják fel, hogy a kezelés érdekükben való, tűrni kell. Még az éjjel megmütik A fővárosi János Kórház gyermeksebészeti osztályán vagyunk. Ezen a hétvégén, szombat reggel 8-tól 24 órán át ők az ügyeletes felvételesek. Az 52 ágyas osztály vadonatúj, hivatalos átadása éppen ma van, de az első kis betegek néhány napja már megérkeztek. Érthető a sietség, hiszen a János Kórházból közel 30 esztendeje elkerült a gyermeksebészet, s azóta a főváros ezen része, illetve Pest megye budai települései közeli ellátás nélkül maradtak. Ide kerülnek ezentúl műtétre a fejlődési rendellenességgel született gyermekek, van általános hasi és baleseti sebészet. — összeszokott orvosgárda települt át ide az erzsébeti Jahn Ferenc Kórház gyermek- sebészetéről — mondja dr. Bálint István adjunktus. — Tizenegy sebész, 3 altatóorvos, gyermekneurológus és röntgenorvos dolgozik az osztályon, s a körülbelül harmincas nővérlétszám is napokon belül a rendelkezésünkre áll. Európai színvonalú műtőnk, saját röntgenünk van, s minden adott, amit egy 80 esztendős épület falain belül a mai kor igényeihez lehetett alakítani. Hamar abbamarad a beszélgetés, új beteg érkezett. B. Meg fogsz gyógyulni, kis- öreg (Hancsovszki János felvételei) Erikát Sülysápról hozták autón a szülei. A kislány sápadt, hasi fájdalmakra pa- maszkodik. , • — Pénteken reggel hazajött Intarziás tárgyalóaszfal Csak luxusautókba Szombaton délelőtt. S?iget- köznél feloldották a hét eleje óta érvényben lévő teljes, de továbbra is fenntartják a részleges hajózási zárlatot. A korlátozást a csehszlovák vízügyi hatóságok rendelték el, mert Nagybajcsnál csehszlovák kotróhajó dolgozik a Duna hajózható szakaszának legveszélyesebb gázlójában. A munkák eljutottak abba a stádiumba, hogy ezentúl délelőtt 10 órától délután 4 óráig engedélyezik a hgjgk áthaladását ezen a szakaszon. Bár a dunai hajóforgalom ebben a téli időszakban a korábbihoz képest jelentősen •kisebb, ez a kényszerű korlátozás Okozott gondokat a hajózásban. A részleges korlátozást egészen addig fenntartják, míg a veszélyes gázlóból el nem távolítanak 60 ezer köbméternyi kavicsos iszapot. A kotrási munkákat a jövőben főleg az éjszakai órákban végzik.