Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-11 / 292. szám
4 1989. DECEMBER 11., HÉTFŐ %tfíAao Nemcsak babakiállítás Régi idők divatja Azok a régi szép idők! Csak össze kell hasonlítani fizetésünket a szebb kirakatokban pompázó méregdrága ruhákkal, s máris kiderül: mennyivel szerencsésebbek voltak a régi idők hölgyei! Ha belegondolunk, mostanában már szinte hónapról hónapra változik a módi. Amit decemberben megvesz egy divatos ruhára áhítozó asszony, abban februárban már menthetetlenül ódivatúnak, régimódinak és öregesnek érezheti magát. Bezzeg néhány évszázaddal ezelőtt! Régen a divat — némi módosítástól eltekintve — évtizedekig sem változott. A Münchenben élő Wiedra—Berzsenyi Monika babakészítő évezredünk európai öltözékeinek tanulmányozása után legalábbis ezt mondja. Például egy 1356-os viselet alkalmas legalább 150 év divatjának bemutatására. Háborús idők. Idősebb asz- szonyságok 1916-ból Művelődési szövetség Szatmárcsekén fogalmazták meg a Hazafias Népfront munkatársai azt az állásfoglalást, amelyben művelődési szövetség létrehozását vállalták. A felhívás szerint olyan szövetséget kívánnak létrehozni, tartozástól függetlenül elkötelezett szakmai munka- közösség dolgozik együtt. A nemzeti kultúra, a nemzeti művelődés ápolása és megújítása érdekében a Hazafias Népfront nemzeti kulturális kerekasztal létrehozását kezdeményezi. A mozgalom kötelességének érzi azt is, hogy megkülönböztetett figyelemmel segítse az oktatást. Támogatni kívánják a pedagógiai érvényesülését, az erkölcsi nevelés, a család és a humán értékek előtérbe helyezését. A mozgalom mindezeken kívül segíteni kívánja a helyi önkormányzatok létrehozását, felelősséget érez az anyanyelvi kultúráért, a világ bármely táján élő magyarság művelődési értékeiért, a hazai nemzetiségek kultúrájának feltárásáért és ápolásáért. Mindezek érdekében együttműködést vállalnak azokkal a pártokkal, szervezetekkel és mozgalmakkal, amelyek feladatuknak tekintik a szomszédainkkal való békés együttélést. Kezdeményezi a mozgalom a Magyar Könyvbarátok Szövetségének létrehozását, és felemeli szavát, az erkölcsöt, ízlést romboló áramlatok ellen. A fentiek szellemében kínálnak szövetséget, önként vállalt munkát mindenkinek a Hazafias Népfrontnál tevékenykedő, a művelődés ügyéért felelősséget vállaló munkatársak. J. Ifjú hölgyek és a társasági élet 1918-ban (Pék Veronika felvételed) Nem is tudom, tulajdoniképpen divattörténeti, avagy ba- bakiállítás-e a tárlat, amelyet 1990. március 15-ig találnak meg az érdeklődők az óbudai Zichy-kastélyban. A babák is, a korhű ruhák is a művésznő munkái. A bájos „hölgyek” és „urak” teste speciális anyagból, vattatöltéssel készült, a fejük pedig papirmaséból. Az egész alakot testszínű pamutanyag burkolja. A babák haja valódi, arcukra más és más formájú szemöldököt, szemet, szájat festett készítőjük. Mindegyikük egyedi darab, arcvonásaik mintha jellemet is ábrázolnának. S a ruhák! Selyemből, brokátból, csipkéből, bársonyból. Természetesen mindegyik a bemutatni kívánt kor divatjának megfelelő színű, mintájú és szabású. Milyen volt a korai középkor női divatja? Mit viseltek a hölgyek és urak a XIV. században? Mit hordott a barokk hölgy, mit a lovagja, s mit követelt a rokokó ízlés? Hogyan gyorsult fel a divat változása a múlt század végétől kezdve? Bemutatják a korhű öltözékű, nagy gonddal készített babák! Kecskés Ágnes ^ jre _ , Úttörők, cserkészek vagy valami más? Hogy ne maradjanak magukra Rég elmúlt már az az idő, amikor zengett az ének, szép volt az élet, valamint mindig jó volt a kedve az úttörőnek. Talán igaz se volt. Én legalábbis hiába erőltetem az agyam, hajdanvolt úttörőéletem emlékei csak nem akarnak előbukkanni. Pedig az biztos, hogy felavattak — ahogy az összes többi gyereket az iskolában. Hatéves korunkban nyakunkba tették a kék nyakkendőt, amit ötödikben automatikusan felváltott a piros. Arra is emlékszem, hogy osztályunk egy rajt alkotott, ezen belül a fiúk a Pingvin, a lányök a Delfin őrs tagjai lettek. Persze nem véletlenül jutottunk ezekhez a teljesen jellegtelen nevekhez: osztályfőnökünk korábban végzett tanulóitól örököltük. Így ugyanis nem kellett vacakolni az őrsi zászló elkészítésével, őrsvezetőnek a legjobban tanuló lányt, illetve fiút választottuk, a raj vezetését pedig természetesen osztályfőnökünk — a nyugdíjkorhatár közelében járó tisztes családanya — vállalta. (Ugyan mi mást tehetett volna szegény?) Mindezt leöntötték valamiféle, a gyerekek számára megfoghatatlan és zavaros ideológiai kulimásszal. — Az úttörőszövetség — elméletileg — mindig az önkéntesség alapján szerveződött. Tény, hogy hosszú ideig ez egészen másképp működött: kötelező volt diáknak, tanárnak egyaránt — mondja Bárdos István Pest megyei úttörőelnök. — A nyolcvanas évek közepétől azonban az ideológia tulajdonképpen „kivonult" a gyermekmozgalomból. A szövetség 1983-as miskolci konferenciája újra és a korából Tündérkertet elvesztettük f Tudniuk kell, honnan jöttünk biaknál nyomatékosabban hangsúlyozta az önkéntes szerveződést, ennek ellenére az úttörőmozgalom a mai napig nem tudott elszakadni a tömegességtől. Ahol úttörőcsapatok működnek, ott a gyerekek 90-95 százaléka kisdobos, illetve úttörő. Persze van ennek egy másik oka is: rajtunk kívül jelenleg sincs egyetlen olyan szervezet sem, amely ezzel a korosztállyal foglalkozna. Éledeznek ugyan a különböző cserkészmozgalmak, de egyelőre még nem tértek magukhoz. □ Hogyan fogadja az úttörőszövetség a riválisok megjelenését? — Pest megyében a cserkészeken kívül nem tudunk más gyermekszerveződésről. Egyébként nemhogy nem tekintjük őket ellenfélnek, de reméljük: velük együtt léphetünk majd fel a gyerekek érdekeinek képviseletében. November 24—26. között tanácskozott Zánkán az úttörővezetők X. országos konferenciája. Itt a küldöttek tudomásul vették, hogy az úttörőszövetség a továbbiakban a magyar gyermekek egyik társadalmi szervezeteként működik tovább, a kialakuló többi mozgalom mellett. A sokféle szervezet létrejötte azt is egyértelművé teszi, hogy a gyermekek érdekeinek iskolai képviseletét ezentúl a diákönkormányzatoknak kell ellátniuk. Ezt eddig — egyetlen gyermekszervezet lévén — az iskolai úttörőtanácsok végezték, most azonban időszerűvé vált, hogy átadjuk ezeket a jogokat. Gyönyörű kiállítás nyílt Tündérkert címmel a Toki Egyetértés Mgtsz művelődési házában. Molnár János fotó- és grafikusművész munkáit és saját gyűjtésű erdélyi népviseleteit, valamint szőtteseket, hímzéseket csodálhattak meg a látogatók. A képek 1975. és 1989. között készültek. Némelyek olyan értékeket ábrázolnak, amelyeket a megkezdett falurombolásoknak köszönhetően a valóságban már sosem láthatunk többé, így elgondolkoztató, mekkora értéket is képviselhet egyik-másik kiállított fotó. Tökön és a szomszédos Zsámbékon számos erdélyi menekült él, közöttük olyanok is, akik a közeljövőben itt szándékoznak végleg letelepedni. A helybéliekkel együtt eljöttek és elhozták magukkal gyermekeiket is: „tudniuk kell, nem szabad elfelejteniük, hogy honnan jöttünk, és emlékezniük kell az otthonmara- dottakira” — mondták a szülők. A kiállítást Csurka István nyitotta meg. Meghatóan beszélt a határon túli magyarok sorsáról. A Menekültek Országos Szövetsége képviseletében Székely Lóránt, az elnökség tagja beszédében a következőket mondta: — a Tündérkertet elvesztettük! Nem csak mi, ti is, gyerekek. A lakosság ezen a környéken szívesen fogadja a menekülteket. Ezt érzékeltette egy megható ceremónia: a helybéliek kenyeret sütöttek, az erdélyiek meg fonott kalácsot, amelyet két népviseletbe öltöztetett kislány kicserélt egymás között. Később a többi gyerek is beszállt a műsorba, énekeltek, szavaltak, táncoltak a helyi Höcögő táncegyüttessel. A teremben párás szemekkel ült a közönség, egy asz- szony az ajtóban állt és zokogott. Mint megtudtam tőle, legálisan jött Magyarországra, , így mostanáig rendszeresen járhatott öreg rokonait támogatni. Legutóbb azonban leszállították a vonatról, és nem engedték átlépni a határon. Mint kiderült, rákerült a Se- curitáte listájára, mert itt, Magyarországon „nemkívánatos személyekkel” került kapcsolatba. Amint a kiállítást nézegettük, hamar kiderült, nem ő az egyetlen, aki ilyen történetet tud mesélni, csaknem mindenkinek akad hasonló a tarsolyában. Egy tanárnő például elmondta, hogy édesapját és 81 éves nagyanyját hagyta otthon. — Leveleink felbontva érkeznek. Az otthonmaradottakon úgy torolják meg a hozzátartozóik szökését, hogy nem engedik kiutazni őket. Nem tudom, látom-e még őket valaha, ha pedig történik velük valami... Félmilliót érő házat hagytam ott, amelyre a román állam rátette a kezét, mivel „áruló” vagyok. A pedagógusok, színészek, írók, egyházi emberek az anyanyelvűkből élnek. Egyre kevesebb a magyar iskola, katedra. Helyzetünk kilátástalanná válik. — Egy barátunk szökve, négykézláb jött át a határon állapotos feleségével. Szerencsére átértek. Tudni kell, a román határőr előbb lő, csak azután beszél. Felszólítás, figyelmeztető lövés nincs, és nem kell elszámolnia a lelőtt emberekkel. — Két kicsi gyermekem 9 és 11 évesek. Rendszeresen járnak haza, mivel ők hivatalosan települtek át. Segélycsomagokat, gyógyszereket visznek. Nyáron, amikor a tv bemutatta a Mihály királyról szóló portréfilmet — egyébként nagyon jó, hogy bemutatták —, a románok nagyon felbőszültek. A gyerekek aznap jöttek Erdély felől. Leszállították a vonatról, megmotozták és levetkőztették őket. Megtalálták náluk az ezüst cigarettatárcámat, amely számomra családi emlék, ezért akarták utánam hozni. A gyerekeket lökdösték, kiabáltak velük, mivel úgymond a tárcával megkárosították a román államot, majd a következő vonat érkezéséig bezárták őket. Miután visszatértek hozzám, olyan idegállapotba kerültek, hogy két napig nem bírtam megnyugtatni őket. A történetek egymást követték. Lassan mindenki megnyugodott, hiszen meghallgatták egymás bánatát is. A rendezők közben kürtös kalácsot kínálgattak körbe, és az ör- döngös zenekar szép, szomorú nótákat játszott és énekelt — együtt a látogatókkal. A zene lassan egyre hangosabban és vidámabban szólt. Fiatalok és öreges együtt táncoltak és mulattak úgy, ahogyan otthon szüleiktől, nagy- szüléiktől látták. Szegő Krisztina Czóbel-képek Czóbel Béla néhai szentendrei festőművész gyűjteményes kiállítása nyílik december 5- én, kedden, Szombathelyen, a művelődési és sportházban (Március 15. tér 5.). A kiállítást a ház, valamint a Budapesti Művészetbarátok Egyesülete szervezésében Kratochwill Mimi művészettörténész rendezi. A gyűjteményes kiállítást a neves alkotóra emlékezve Mucsi András művészettörténész nyitja meg. A megnyitón közreműködnek a szombathelyi Zeneművészeti Gimnázium növendékei. A gyűjteményes Czóbel-kiál- lítás december 27-ig látható, naponta 10-—18 óráig, december 24—25. kivételével. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az úttörőszövetség a gyermekekkel szembeni kötelességeiről is le akar mondani. □ Mind több hírt hallani arról, hogy az iskolákban egymás után szűnnek meg az úttörőcsapatok. — A megyében tavaly valamivel 250 felett volt a csapatok száma, ma 245-ről tudunk. Ez még nem olyan jelentős csökkenés. En nem is abban látom a gondot, hogy megszűnik az úttörőcsapat, hanem abban, hogy más nem alakul helyette. Pedig a gyerekeknek szükségük van közösségre és ennek megszervezésében a felnőttek segítségére. A szülők túlterheltek, a megélhetésért egyre többet kell dolgozniuk, így egyre kevesebb időt tudnak a gyerekekkel tölteni. Természetesen az önkéntesség a pedagógusokra is vonatkozik, a tanárok sem kényszeríthetők akaratuk ellenére a gyerrrtekmozgalomban való részvételre. Az is igaz, hogy nem csak pedagógus lehet úttörővezető, de nagyon fontos, hogy a gyerekekkel hozzáértő, pedagógiailag felkészült, gyermekszerető felnőttek foglalkozzanak. □ Hogyan alakul a jövőben a megye úttörőszövetségének élete? — Arra törekszünk, hogy az úttöröszövetség úttörőcsapatok szövetségévé alakuljon. Gyakorlatilag már megszűntek a különböző testületek, helyettük a területek, városok között koordináló szervek működnek. Persze, ahol igényelték — mint például Nagykátán vagy Mo- noron —, ott megtartották a régi típusú elnökségeket. Nincsenek kötelező szimbólumok sem, minden csapat maga döntheti el, hogy hord-e például nyakkendőt, és ha igen, milyet. Az úttörőszövetség erre a tanévre három programot kínált a csapatoknak, a javaslatokat a Pest megyei úttörők Is megkapták. Választhatnak közUlük, de egyik sem kötelező, kialakíthatnak helyette saját programot is. Lényeg, hogy a közösségeket érintő döntéseket ott hozzák, ahol a munka folyik! En mindenben azt tartom a legfontosabbnak, hogy a megyében élő 120 ezer gyereket a felnőttek ne hagyják magukra! Kecskés Ágnes A fikció életre kél Psyché, az áldozat El lehet mondani — játszani Weöres Sándor bravúros stílremekét, a sosemvolt Ló- nyay Erzsébetről írott Psychét játékosan, szellemesen, frivol és kacér módon is. A Weöres pontosan adatolt fikciója szerint 1795. január 27. és 1831. március 25. között élt költőnő alakja ugyanis erre adja a legkézenfekvőbb lehetőséget. Pysché szökdellő temperamentuma, fürge észjárása, bátor, éles nyelvű szókimondása. fér- fibolondító pajzánsága ott búj- kál a Weöres megírta életrajzában, a naplójában, a verseiben, a leveleiben. De az a Psyché, akit Jónás Judit, a pécsi Nemzeti Színház művésze, a Pesti Vigadó kamaratermében most bemutat, nem ilyen. Az a kor és a férfiak áldozata. A koré, melyben a nő szerepe a konyha — gyerekszoba — hitvesi ágy háromszögébe volt beszorítva, s melyben a legtöbb nő ezt a beszorítottágot úgy élte meg, hogy nem is tudta, miért boldogtalan vagy elfásult, reményvesztett. Ez a Psyché tudja. Nem tűri a bezártságot, nem tűri emberi énje korlátozását. Egy korai emancipált nő ez a Psyché, s mert korán jött, csak tragikus lehet a sorsa. S tragikus ez a sors az őt körülvevő, birtokba vevő férfiak miatt is. Erre a Psychére nem mint egyenrangú, intelligens és karakteres társra van szüksége a férfinépnek, hanem csaik arra kell nekik, hogy lefeküdjenek vele, gyereket csináljanak neki. S az a férfi, aki (a Psyc/té-történet egyébként valóságos szereplőjeként) Psyché társa lehetne, UngvárJónás Judit a Psyché egyik jelenetében (Kovács István felvétele) németi Tóth László költő, soha nem lesz, nem lehet az övé. Ez a Psyché áldozat. Már születésekor az, hiszen — és ez most különösen hangsúlyt kap az előadásban — egy arisztokrata és egy cigánylány gyermeke. És egy tragikus élet tragikus befejezéseként Psychét a saját férjének a lovashintó- ja gázolja halálra. Jónás Judit vállalkozása elismerést érdemlő. Majd’ két órát van egyedül a színpadon, és végig meg tudja őrizni a figura hitelét, életre tudja kelteni Weöres remek fikcióját. Van hozzá színészi ereje, vannak hozzá színei, érzelmi és gondolati töltése. Magáévá tudja élni ezt a tragikus sorsú Psychét. —takács—
