Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-04 / 286. szám

1989. DECEMBER i., HÉTFŐ 5 A mechanizmus és a kormányzat megérett a változásra A kiskereskedők nem mondanak újat fekszenek le, ha már viszik őket, hiszen különben be kell zárni a boltot. Így eles­nek az egyébként agyonadóz­tatott jövedelemtől. Hová lettek a milliók? Persze önkéntelenül adódik a keraes: nova lea az az 1 miuiara 240 jorim. Termé­szetesen ugyanarra a sorsra jutott, mint annyi más java­dalom az országoan. A nagy közös kalapba került, s on­nan kiváló gazdasagpoiitiKa- val milliárd dolláros adóssá­got csináltak belőle veze­tőink. Nem csoda, hogy Nagy Ferenc százhalombattai ke­reskedő a társadalombiztosí­tási járulék bojkottjára szó­lította fel a küldöttgyűlés résztvevőit mindaddig, amíg nem jön létre a független baleset- és betegbiztosítási rendszer. Igaz, ha egy kereskedő a hónap tizenötödik napjáig nem fizeti be a rá kirótt sar­cot, azonnal megbüntetik to­vábbi két százalékkal. Ideje lenne hasonlóképpen „büntet­ni” az állami szektort, törté­netesen a társadalombiztosí­tási igazgatóságot is a kése­delmes táppénzkiutalásért. Valószínű, hogy akkor nem bánnának ilyen nagyvonalúan a rájuk bízott emberek sor­sával. A másik kardinális kér­dés az adó, amelynek csök­kentését szorgalmazzák a "kis-' kereskedők. Elképzelhetetlen ugyanis úgy a vállalkozások fejlesztése, hogy a már adó­zott nyereségből kelljen a szükséges pénzt visszaforgat­ni. így pedig aligha várhat­ja bárki, hogy megoldódjon a kistelepülések ellátása. A magas terhek miatt kétszere­sen saját dugájába dől a kor­mányzat. Ahelyett, hogy csök­kentett adóterhekkel ösztö­nözné a vállalkozást a kis falvakban, magas adóval el­veszi a kedvét még annak is, akinek megfordult a fejében, hogy ebbe a fába vágja fej­széjét. Így nincs adó — se magas, se alacsony —, ráadá­sul a falvakban nincsenek boltok, üzletek. A megoldás az átalányrendszerhez való visszatérés lenne, legalábbis ezt szorgalmazzák a Kisosz szakemberei. Így bizonyos jö­vedelemsávokban egységes ■kulcs alapján fizetnének a kereskedők. A vállalkozási nyereségadó csökkentésével az ellátatlan körzeteken lehetne segíteni. De még egy haszna lenne ennek: az egyre fe­szültebbé váló foglalkoztatási helyzetben munkanélküli­segélyre fordított milliókat takaríthatna meg az állami költségvetés, ha a ványa mér­séklésével növelné a vállalko­zási hajlandóságot. Megölik a vállalkozókat De más is foglalkoztatta a küldöttgyűlés résztvevőit. El­terjedt a hír — mintha csak tudatosan szivárogtatták vol­na ki —, hogy bevezetik a teljes körű számlaadási kö­telezettséget. Igaz, hogy így megfoghatóbbá válnának a láthatatlan jövedelmek, ugyan­akkor ez azt jelentené, hogy a lángos mellé is számlát kell adni a vevőknek. Eddig is sok kereskedő adta be a kulcsot az óriásira duzzadt adminisztrációs terhek miatt, de az általános számlaadási kötelezettség bevezetésével egyszer s mindenkorra megöl­nék a vállalkozókat. Körösi Tenő Budakeszi tü­zelő- és építőanyag-kereskedő szerint sürgősen szét kellene választani a szociálpolitikát és a társadalombiztosítást, hi­szen az állam a tb-keretből old meg olyan feladatokat, amelyet a költségvetésnek kel­lene finanszírozni. Ilyen pél­dául a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, s egyéb szociálpolitikai jutta­tások rendszere. Ilyen és ehhez hasonló gon­dolatokkal összegezhette a hal­lottakat az, aki figyelemmel kísérte a Kisosz legutóbbi or­szágos küldöttgyűlését. Évek óta hangoztatott problémákat ismételtek újból a küldöttek: változtatni kellene az adó­zási terheken, a társadalom- biztosítás rendszerén, önálló elszámolást kellene kialakí­tani a megyei szervezeteknél. Mondom, ezek régi gondok, s úgy tűnik, sokáig azok marad­nak még. Először 1987-ben pendítet­ték meg az országos központ­tól való elszakadás — fino­mabban szólva az önállósodás — ötletét a megyei szerveze­tek. Igaz, előtte sokáig dé­delgették magukban a gondo­latot, de akkoriban olyan idők jártak, amikor saját ja­vaslatokkal, különösen, ha az bármiféle önállósodást ered­ményezett volna, nemigen il­lett előállni. Ez sok szempont­ból fontos lett volna a vidéki szervezetek életében. Maguk dönthették volna el, miként gazdálkodnak a rendelkezé­sükre álló pénzügyi kerettel: adótanácsadót nyitnak, vagy jogsegélyszolgálatot működ­tetnek. Attól függően tehát, hogy mit igényelnek a kiske­reskedők. Ahogy mindenütt, úgy itt is a „jól bevált” kézi irányítás és elosztási rendszer volt divatban. Csakhogy, míg máshol ez már omladozik, a Kisosz háza táján még min­dig tartja magát. Az ország kiskereskedői befizették a pénzt a közös kasszába, amit aztán a központ a maga el­képzelése szerint osztott el. Fent döntötték el, hogy mi­re van szükség, s mire adnak pénzt Békésnek vagy Pest megyének. Elszakadási törekvés A megyei csoportok nem teljes leszakadásra töreksze­nek, hanem egy valóban mű­ködő szövetséget szeretnének kialakítani, amelyben a társ- szervezetek egyenlő jogokkal rendelkeznek. Ugyanakkor szükség van egy — az egész társaságot átfogó — szerve­zetre, amely országos ügyek­ben képviseli a kiskereske­dők érdekeit. Amelyik tárgyal a kormány tagjaival, ha egy- egy kérdésben megoldást kel­lene találni. Melyek ezek a fontos kérdések? Itt megint egy olyan fel­sorolás következne, ami évek óta ismerősen cseng a kiske­reskedők gondjaival foglal­kozók fülében. Hiszen ezek is többször elhangzottak a legkülönbözőbb helyeken, fó­rumokon. Ilyen például a tár­sadalombiztosítási és adózási terhek csökkentése. Ezen csak­is a kereskedelmi törvény változtathat, de hát a megyei szervezetek nem tudnak egy- magukban elég hatásosan fel­lépni a módosításáért. A tb-járulék és az adó 53 (!) százalékát viszi el a kiske­reskedők bevételének. Ebből leginkább a társadalombizto­sításként befizetett összeg miatt háborognak a kereske­dők, hiszen 1973 óta lerótt társadalombiztosítási járulék­ból csak töredékét juttatták vissza a rászorulóknak, ösz- szesen 1 milliárd 248 millió­val kevesebbet, mint ameny- nyivel a Kisosz tagjai hozzá­járultak a költségvetéshez. A Íegfelháborítóbb az egészben az, hogy ha viszont megbe­tegszik a kiskereskedő, hóna­pok telnek el, míg jogos táp­pénzét megkapja. Egy Vác környéki boltosnak kilenc hó­napnyi utánajárásába került, míg a megyei igazgatóság ke­gyeskedett neki a pénzt kifi­zetni. Pedig köztudott, hogy ezek az emberek nem úgy járnak betegállományba, mint sokan mások. Csakis akkor Hol háborítatlanul, hol vesztükre várva Halsors karácsony előtt vannak a lehalászáson, nyu­godtan néznek a tél elébe. Gond csak olt lehet, ahol a hirtelen érkezett sarkvidéki hi­deg „félúton” érte a halászo­kat. Vannak természetesen te- leltetök, ahol a törzsállomány található. Ha indokolt — mert túlságosan meghízik a jég —, a halászok hozzálátnak a lék­vágáshoz, hogy elegendő oxi­génhez jussanak a halak. A gazdaság területén talál­ható a Halértékesítő Vállalat A dzsungelszerű nádrengeteg (Pék Veronika felvétele) Kora délelőtt van. A sápadt nap távoli fénye megcsillan a dérlepte fákon, bokrokon. Nagykátát elhagyva, s rátérve egy mezei dűlőútra, végtelen­nek tűnő nádrengeteg áll előt­tünk. A farmost természetvé­delmi területhez érünk. Rövid tűnődés, keresgélés után végre, ha csigatempóban is, de mind beljebb juthatunk a télen csendes, de kietlenségében is lenyűgöző látványt nyújtó ren­getegbe. A sűrű nádasból elő­tűnnek azok a tisztások, ahol a horgászszezonban valóban a nyugalom szigetén érezhetik magukat a pecások. A 10-15 centi vastag jég­páncél alatt telelnek a halak s megannyi lakói ennek a vadvízi tájnak. A tükörsima jégfelületen, amelyet az éjsza­kai dér festett hófehérre, fácá­nok és egyéb szárnyasok pa­rányi nyomai árválkodnak. A töltésen rezzenéstelenül, s szin­te egy szobor alakzatát, me­revségét magára öltve, gub­baszt egy szürke gém. Farmo­st magányát a motorzúgás za­varja meg, riadt szárnycsapá­sokkal eltűnik a szemünk elől. Néhány apró kalyibában, amolyan halásziakban, a csu­pasz ablakokon át a civilizá­ció nyomait látni; üres kon- zerv es dobozokat, kólásüvege- ket. Úgy tűnik, legyen bármi­lyen zord, kemény a tél, ezen a természetvédelmi területen embert aligha háborgat. Nem mindenhol telelhet­nek ilyen nyugodtan a ha­lak. Százhalombattán talál­ható a Temperált Vizű■ Halszaporító Gazdaság. Igaz­gatója, Tőig István el­mondta, hogy a 300 hektárt kitevő tórendszer tartozik hoz­zájuk. Mivel szerencsére tül­Aki költséget vet, mit arat? nem havi tízezret keresnek, hanem százezret vesznek be. Ez, kérem, egy olyan szo­cializmus, amelyben a gazda­gok gazdagodnak, a szegények szegényednek, de szavazhat­nak. Minden akció fejében fi­zet legalább 20-20 milliót a költségvetés. Az árak pedig szabadok, mint a madár, szár­nyalnak is felfelé. A háború utáni rombolás után még meg lehetett állítani az inflációt, ma nem, mert attól lesznek reálisak az árak, amelyeket meg tud fizetni, aki antik órát, ékszert vásárol a pesti Arany­kapuban, miközben a szegé­nyeknek nem jut tej, hacsak nem lopnak, amit megenged a jószívű Komlós Juci a Szom­szédokban, majd behozza a pénztárosnő, amikor ötszázból ad vissza egy ezresért, vagy csak beüt itt-ott egy-két plusz­százast a nagybevásárlók számlájába. M ert kevesen vetnek költsé­get, de sokan aratnak az infláció folyamatában. De hát nincs mit csodálkozni ezen: amikor a francia forradalom megbukott, már az volt a jel­szó, hogy gazdagodjatok! tárolója, ahol az ünnepi asz­talra való pontyok, busák vár- ják(?) sorsukat. Húsz-harminc vagonnyi, valóban minőségi halfajtát gyűjtöttek itt össze. Százhalombattától egészen Tápiószecsőig terjednek ennek a jó hírű gazdaságnak a halas­tavai. A cég dolgozói érthetően a téli időszakban sem tétlen­kednek, hiszen fel kell készül­niük a tavaszra, a szaporítás­ra fogott halak gondozására. Gy. L. Hsti Pest környéki témánk Meddig nőnek még n papírhegyek? A postások, hírlapterjesztők, kézbesítők a megmondhatói, hogy milyen sok az új folyó­irat és képeslap. Hogy erről magunk is meggyőződhessünk, nem kell igazán messzire men­ni. Elég ha a lakásunkhoz, vagy a munkahelyünkhöz leg­közelebb eső újságárust meg­keressük. A gyömröi vasútállomáson az Utasellátó 579-es pavilon­jában Varró Sándorné üzlet­vezetővel beszélgettünk. Mond­ta is, láttuk i,s, hogy ma már nem az olvasók kezébe, hanem a kis raktár polcaira vándorol a töméntelen színes lap. Hiába olyan szépek, érdeke­sek az új folyóiratok, hetila­pok, magazinok — magyaráz­za —, ha egyszer az emberek­nek nincs pénzük megvenni azokat! Hihetetlen mennyiség­ben marad az üzletvezető nya­kán az újság: havonta ezres tételekben küldi vissza a pos­tának. Legutóbb 230 ezer fo­rint értékben kapott a kü­lönböző kiadványokból, s míg a napilapok mind elfogytak, az összes többiből csak 67 ezer forint értékben tudott kiárusí­tani. Ami maradt, azt vissza­küldte. Dunakeszin, a 2-es postahi­vatalban Horváth hajosné hír­lapfelelős sem tudott szebb ké­pet festeni. Elmondta, hogy havonta összesen 4-5 ezer da­rab újságot kapnak, annak mintegy a fele visszamarad. Novemberben nyolc zsákot tö­mött meg az eladatlan lapok­kal! Igaz, a körzetére jellemző, hogy sok nyugdíjas él a terü­leten, s ők inkább az olcsóbb olvasni\®lókat részesítik előny­ben. Az ő jövedelmükből nem futja a szép, színes, de nagyon drága magazinokra, hetilapok­ra! A Világ, az Új Világ, az Első kézből egyáltalán nem fogy, a Dátumból november­ben egyet tudtak eladni, a* IPM-ből hármat. Az új szervezetek, pártok lapjai sem fogynak, a Pár(t)- beszédből kettő ha elkelt, de mára már senki sem keresi. Pest megyében másfelé Is érdeklődtünk. Kiderült; nagy­jából azonos az arány, vagyis: hol a fele, hol a kétharmada nem fogy el a drága lapoknak. Érdekes, és ugyanakkor nem igazán érthető, hogy két-há- romezeres községekben kik, miért erőltetik a műholdas té­véadások, a rádiótechnika kü­lönböző szaklapjait, amikor az ilyen kis településeken jó, ha valakinek a hagyományos te­tőantennára futja a pénzéből?] Aszódi László Antal Varró Sándorné föltette a raktár polcára az utolsó eladatlan újságköteget a többi sok száz mellé (A szerző felvétele) A Főváros! Sütőipari Vállalat Dél-pesti Gyáregysége kiemelt jö­vedelmi lehetőséggel felvesz — többek között a Budapest XVIII. kerületi konzervgyár újonnan be­induló McDonald’s üzemébe — sütőipari szak- és betanított mun­kásokat és sütőipari segédmunká­sokat egy és két műszakos mun­karendbe. A Borsodi Sörgyár Ferihegy Sörpalackozó Gt. azonnal felvesz villanyszerelőket, elektroműszeré­szeket, lakatosokat, laboránsokat, adminisztrátort és takarítónőt. A PEVDI Konfekció Gyáregysé­ge felvételre keres abonyi, dabasi, monori, nagykátai üzemébe gépi varró munkakörbe szakmunkáso­kat vagy konfekciószakmában jár­tas betanított munkásokat. A MAVAD Rt. Ipari Szervezete (Vecsés) felvételre keres termelés- elszámoltától munkakörbe közgaz­dasági érettségivel vagy gyakor­lattal rendelkező, illetve pénztáro­si munkakörbe érettségizett mun­katársakat. A Pomázi 2. Sz. Általános Iskola matematika—fizika szakos tanárt keres azonnali . belépéssel. Lehet nyugdíjas is. Bérezés megegyezés szerint. A Fémszolgálati Kft. jó kereseti lehetőséggel felvételre keres (10­15 fős) vas- és fémszerkezeti laka* tosokat és szakmunkás ívhegesz­tőket. Felvételre keres továbbá fel­sőfokú pénzügyi végzettséggel és mérlegképes könyvelői képesítés­sel rendelkező főkönyvelőt. Pénz­ügyi területen alkalmazható há­zastárs esetén garzonlakást bizto­sítanánk. A MÁV Budapesti Iparigazgató* sága jó kereseti lehetőséggel fel­vételre keres 10 fő kocsirendezőt és 3 fő takarítógép-kezelőt. A Faipari és Kiállítás^kivitelcző Vállalat felvesz jó kereseti lehető­séggel 10 fő gyakorlott asztalost, 2 fő villanyszerelőt, 2 fő fémesk,- tergályos lakatost. A Szigethalmi l. Sz. Általános Iskola jó kereseti lehetőséggel al­kalmaz matematika—fizika szakos tanárt. Szolgálati szoba megold­ható. A PEVDI bőrdíszmű gyáregysé­ge pilisszentiváni telephelyére fel­vételre keres tmk-szerszámüzem vezetésére gyakorlattal rendelkező és legalább középfokú végzettség­gel rendelkező vezetőt, raktári ki­adót, villanyszerelőt, egy műsza­kos bőröndüzemébe gyakorlott varrónőket, a szabászati részlegbe két műszakos munkarendbe beta­nított nődolgozókat. Miközben a politikában földrengésszerű változások vannak — bár igazából az az igazi földrengés, ami Berlinben és Prá­gában történik —, addig a gazdasági, szervezeti életet nem­igen mozgatják meg az események. Bizonyos területek szilár­dan ellenállnak minden progressziónak. Ebben nagy segítsé­gükre vannak a különböző szabályozók, s ha javulás nem is érhető el alkalmazásukkal, ártani mindenképpen ártanak. Adócsökkentés, társadalombiztosítási rendszer kialakítása, önállóság. Mind, mind olyan dolgok, amelyeket évek óta is­mételgetnek a vállalkozók, s ezen belül is a kiskereskedők. Ügy tűnik azonban, hogy akiknek erre figyelni kéne, nem hallják meg. Igaz, nem is lehet úgy elintézni semmit, hogy az érdekeltek nem veszik komolyan a vállalkozókat. Legutóbb például meghívták a kiskereskedők az imént felsorolt prob­lémáik megvitatására a miniszterelnököt, a pénzügyminisztert, a kereskedelmi minisztert. De egyik sem ért rá, s csupán a harmadik, negyedik emberüket küldték a megbeszélésre. Olya­nokat, akik nem tudnak, s akiknek nincs is joguk bizonyos kérdésekben állást foglalni. Fiedler Anna Mária Gombó Pál: A magyar társadalom ma csak azért nincs mély­ponton, mert a még mélyebb pontok felé tart. Azt mondja a Fogyasztók Tanácsa, és írja ennek alapján egy cikk, hogy a szegények nem tudnak védekezni az inf­láció ellen. És ad néhány las­san tovább romlott számadatot is: a lakosság 24,6 százaléka (szóval, több mint egynegyede) él olyan családban, ahol az egy főre eső jövedelem 3600 forint alatti, míg 4,7 százalékánál tíz­ezer forint felett van. Az inf­láció miatt mind több család kerül a nyomor szintjére. Az infláció ellen viszont semmi sem történik, csak szó, szó, szó. Közben a költségvetés abból indul ki, hogy legyen meg a bevétele. Ez pedig nagy összeg, mert itt-ott ugyan le­épül valami, de sokkal több épül fel. Ott van például az adóhatóság sok tízezer jól fi­zetett szakemberével, akik pontosan kiszámolják a mun­kásokra és alkalmazottakra eső adót, de hétmilliárdot saját bevallásuk szerint nem tud­nak megfogni! Naná, hiszen ezt ellopják, elsikkasztják vagy csak úgy le­tagadják. Ott vannak a képvi­selők, akiket meg kell jól fi­zetni, hiszen elvi okokból folyvást működnek. Ebből él­nek a tévé műsorai, elvégre nem támaszkodhatnak csak s hirdetésekre. Na és a pártok őket sem lehet cserben hagyni nyugati adományokra bízni kapjanak még pénzt is, részt a volt MSZMP-vagyonból. Igaz, sok párt nemcsak kettéoszlik, hanem jóléti szolgálatot is fenntart, ingyenlevest és kimo­sott használt ruhákat oszto­gat... De a fő cél még nincs elér­ve, a vagyon privatizálása lassan halad. Ugyan már, miért? Hiszen erre kölcsönö­ket is vesznek fel. Már az új gazdasági mechanizmus korá­ban elkezdtük. Immár 20 mil­lió dollár után fizetünk kama­tot; az is kell a költségvetés­nek. Adózik, aki a gyárban, mezőgazdasági nagyüzemben dolgozik, nem adózik, aki de­vizás üzleteken keres. Annak a betétje titkos, ki van mosva, ha piszkos volt. De ábból nem lesz tőke, mert először a sze­gény gazdagok szükségleteit kell kielégíteni. Az Autópiacot, az Autó Extrát olvasgatni, hadd tudják meg, mibe kerül egy Mercedes, egy Cadillac, ők azok, akik bolondok lenné­nek a tőkét termelésre hasz­nálni, hiszen a betét is elég kamatot hoz a nemzetközi ma­gánkereskedelemben. Némi gonddal a házépítés is (fele luxusra, fele bérbeadásra). Űk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents