Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-30 / 307. szám
Januárban nyit az iskolamüzeum A nagykőrösi „templom egere” Nem titok, hogy Nagykőrösön és szerte a megyében ott, ahol erről tudnak, ajándekosztó hónapként nem a decembert, hanem a januárt várják. A januárt, mert akkor nyílik meg a Hclmeczy utcában, a klasszicista jellegű, kosáríves folyosójú épületben az iskolamúzeum, mint olyan, a megyében egyedülállóként, az Arany János Múzeum részeként. Frissen meszelt falai közt, melyeket több millió forint értékben, megyei összefogással erősítettek meg és újítottak fel, ezekben a napokban már a berendezők szorgoskodnak, Hámori Lászlóék irányításával. • • Ünnepi álarc A kínai Sanszhi tartomány népművészete mutatkozik meg Debrecenben, a Kölcsey Művelődési Központ belvárosi kiállítótermében. A bemutatott mintegy 430 tárgy díszítésében, anyaghasználatában, megmunkálásában hűen tükrözi az évezredes hagyományokat. Ünnepi maszk Bent az installáció vasváza, ott a faanyag, ikéznél a pontosan elkészített forgatókönyv. Dr. Novák László múzeum- igazgató dédelgetett terve ugyan az lett volna, hogy megnyílik itt a kiállítás hónapokkal ezelőtt, amikor Nagykőrösön tartották a Pest megyei pedagógiai hetet — de hát, ember tervez ..., és félretéve minden bosszúságot, örvendezik, amint minden jóra fordul. Az iskolamúzeum sorsa most fordul jóra; január 11-re tűzték ki a megnyitó ünnepséget. Addig még sok víz lefolyik a Dunán, és a nagykőrösi múzeumra sem a várakozás jellemző. Ki-ki teszi a dolgát, naptárján utolsó oldalakat jegyez, lapoz. Állandó kiállításuk a szokásos hétfő kivételével, a látogatók fogadására kész reggel kilenc órától délután négyig; az időszaki bemutatók terme most zárva. Dr. Novák Lászlóval arról beszélgetünk, milyen évet hagytak maguk mögött. Kétségen kívül dolgosat, erre tények utalnak. Gazdagodott általuk a megyei múzeumi élet és a múzeumi kiadványok száma, tudományos értékű kötetekkel. Egyik az Arany János Múzeum kiállítási monográfiája, a másik az építészet az Alföl4Szemet gyönyörködtető kövek A természet csodái Nem csupán a hazai gyűjtemények bemutatására korlátozódik, hanem a Természet- tudományi Múzeum világanyagából is jelentős részt ölel fel A csodálatos természet — a természet csodái címmel most megnyílt időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti- Múzeum II. emeletén. Mint ahogy azt máj.- a címből, is kitalálhat j'uk, tértiájái' á' ifetrhé- szet szépségének sokoldalú bemutatása. A látogátó meggyőződhet arról, hogy ez a szépség mindenkor, mindenhol, mindenki számára tartogat meglepetést. A tárlaton olyan növényeket, állatokat és unikális jellegű tárgyakat és tárgycsoportokat gyűjtöttek együvé, amelyeket a nagyközönség még egyáltalán nem, vagy csak igen rövid ideig láthatott. Tisztelgéssel és emlékezéssel találkozunk az első teremben. Világviszonylatban is jelentős két természetábrázoló művészünk — Szilágyi Margit szobrászművész és Csapodig Vera botanikus-növény- íestő — jelentős alkotásai sorakoznak egymás mellett. Ezt reprezentatív gyűjtemények és dokumentumok követik, amelyek fölvillantják a Természettudományi Múzeum igen gazdag történetét. Ezzel párhuzamosan tekinthető meg az állatvilág hihetetlen gazdagságát, változatosságát reprezentáló kiállítási rész. Az utóbbi két-három évben jelentős hazai és külföldi ásványgyűjteményeket és egyedi darabokat sikerült vásárolniuk. A gyűjtemény önzetlen egyéni ajándékozással is gazdagodott. Az új szerzemények legszebb, formában, színben és nagyságban hihetetlenül változatos és szép darabjait a nagyközönség most első ízben tekintheti meg. Ugyanis, a kiállítás az ásvány- és kőzetvilág válogatott, szemet gyönyörködtető darabjaival zárul. V. A. dön témakörrel foglalkozik. Dr. Novak László tollából jelent meg a Három város építészete; a maga nemében monumentális munka. Kecskemét, Nagykörös és Cegléd építkezési szokásaival foglalkozik. Nagykőrös az állandó kiállítás mellett 1989-ben két más múzeumi látványosságot is kínált. Az egyik az Arany János a képzőművészetben című kamarakiállítás volt, a másik dr. Surányi Dezső színes fényképfelvételeivel Cegléd arculatáról mutatott szép vonásokat. Olyanokat Is, amelyeket a jövőben már nem láthatunk, hiszen eltűnnek az öreg házak, kapuk, földbe süppedő ámbi- tusok. Mint az esztendő keserűségét említi az igazgató intézménye maradandó pénztelenségét. Nyugodtan mondhatják, hogy szegények, mint a templom egere, épp ezért az Arany János Múzeum repedező falainak erősítésére, megújítására, a Tanárky-kúriára, a kékfestőre nem futja; ez utóbbiak eléggé rossz állapotban vannak. Városi, megyei összefogás nélkül nem jutnak előbbre. Ám ez a nagykőrösi „templom egere" azért arra készül, hogy városának abból juttasson, amiből gazdag: a tudományokból. 1990-es tervük fontos fejezete lesz egy áprilisi tudományos tanácskozás. Hiedelmek és szokások címmel rendez a múzeum konferenciát, lesz régészeti, történeti és néprajzi szekciója. ősidőkre tekint vissza az első, interetnikus a történeti, amely társadalmijogi tényezőket vesz figyelembe a téma kapcsán, összegző a harmadik, amely főleg az alföldi, táji sajátosságokkal foglalkozik. néprajzkutatókat juttatva szóhoz. Mint az igazgató említette, készülőben egy újabb múzeumi monográfia is: Farkas Péter, a múzeum munkatársa írja az iskolamúzeum ismertető kalauzát. E. K. EGY NÉPRAJZKUTATÓ JEGYZETEIBŐL Miért hoz szerencsét a kéményseprő? Most, hogy könyvet készülök írni 'a kéményseprő-mesterségről, 1945 előtti szaklapokat olvasva látom, e sajátos foglalkozás művelőit is erősen foglalkoztatta: hogyem alakulhatott ki az a képzet, miszerint a velük való találkozás szerencsét jelez? Bájosan naiv feleleteket adtak erre. Például: ha valami miatt éktelenül füstölt a kályha vágj' a „sparhert”, és akkor betoppant a kéményseprő, örömében összecsapta a kezét a háziasszony, „beli’ szerencse, hogy épp most jött’’... 1932- ben közölte a Kéményseprők Országos Központi Értesítője a bécsi kéményseprő-társulat elnökének a véleményét: „ez a hiedelem igen régi időkbe nyúlik vissza, amikor még a városokat erdők övezték, amelyekbe a polgárok vadászni jártak. Ha a vadász szénégetővel találkozott, ez számára szerencsét j<zlentett(...) Ezekről a ' szénégetőkről származott át a • szerencsét' hozó tulajdonság.’az ■ugyancsak kormos kémény- ' seprőre”. Há'ézt a 'Fejtegetést elfogadjuk, akkor is nyitva marad a kérdés: miért szerencsét hozó a kéményseprő — illetve ■a. szénégető? A szerencse verve jó Amikor elhatároztam, hogy megkísérlek választ adni erre, és összegyűjtöttem a néprajzi szakirodalom meglehetősen gyet- vonatkozó közléseit, alaposan meglepődtem. Kiderült, korántsem kizárólagos — noha rendkívül elterjedt — a kéményseprő alakjához fűződő szerencseképzet. Van, ahol azt tartják, szerencsétlenség előjele a velük való találkozás. Az ország néhány pontján szúrópróbaszerű rákérdezéseim során újabb és újabb adatok erősítették meg a negatív jelleget. Például a Baranya megyei Szalatnán, ha kéményseprőt látnak, a jobb kéz középső ujját a mutatóujjára teszik keresztbe, hogy el ne vigye a szerencséjüket. Ha egy gyerek- csoportban egy szemfüles előbb meglátta, odaszaladt a kéményseprőhöz, rácsapott a hátára, és azt mondta a társainak: „leütöttem a szerencséteket". Ezek után kétszeres érdeklődéssel kerestem a választ. Először is megnéztem, miérj; van az, hogy e foglalkozáshoz a szerencse/szerencsétlenság képzeten kívül ' is mégoly sok hiedelem, szokás kapcsolódott. Közrejátszhatott ebben, hogy. a kéményseprő megjelenése eseménfjszáviba ment, különösen kezdetben, amíg a 13. században szinte megyényi területeket látott el egy-egy mester.' S e szakmát, amely nemcsak’a földművesek életmódjától, hanem voltaképpen a többi iparosétól is teljesen elüt, eleiúte etnikailag is mások, olaszok művelték. S a.letele- .pede'tték, az egy helyben lakók mindig is gyanakvással, vagy legalábbis megkülönböztetett figyelemmel övezték a nem helybelieket, különösen a garabonciás módjára vándorlókat. A hiedelemrendszerbe beépülés szempontjából igen lényeges mozzanatnak tartom a kéményseprő és az ördög alakjának összekapcsolódását. Nézetem szerint ebben nem csupán a fekete külszín, hanem e foglalkozás tűzzel kapcsolatos volta is szerepet játszott. A szerencsét hozó jelleget erősítette a korom is. Erre utal ez a versike is: Kéményseprőt látok, szerencsét találok. Kéményseprő piszkos, a szerencsém biztos. MJgikus kör védelmében A kéményseprő korommal érintkező szerszámai, illetve azok darabjai is pozitív erővel bírnak: „az is szerencsét hoz, ha nyírfaseprőjéből letörünk egy darabot, vagy ha kihúzunk néhány szálat a keféjéből”. S a seprűhöz is igen elterjedt, szerteágazó hiedelmek fűződnek. Elsősorban a rontás elhárításának a tárgya, de eszköze a rontó szándékú embereknek is — gondoljunk csak például a boszorkányok seprűjére. S végül. de. nem., utolsósprban magához a kéményhez. ;a lakóház kiemelt, kultikus helyéhez is gazdag, néphit és szokás- anyag kapcsolódik. Ám néni elég csupán a, kéményseprő jellemzőit és. az azokhoz tapadó képzeteket megnézni; hogy* magyarázatát tudjuk adni az alakjához fűződő. egymással ellentétes hiedelmeknek. Meg kell kísérelni a hozzá tartozó szókáscselekvesékét értelmezni. Ezek közül a leglényegesebb a gomb megnyomása, illetve megfogása. A gomb megnyomása tipológiáikig azonos önmagunk belévetítésével egy zárt, mágikus körbe. A mágikus kör arra szolgál, hogy elkerítsük magunkat attól, akitől vagy amitől félünk. Ha ez így van, akkor miért volt szükség a gomb nyomására, ha a kéményseprő szerencsét hozott volna a néphitben már a kezdetekben is? A kérdés csak úgy oldható meg, ha azt tételezzük, eleinte szerencsétlenséget vártak a találkozástól, majd pedig idővel megfordult az előjel. Jó[ ba jön s bekopogtat A kéményseprés sokáig meglehetősen lebecsült foglalkozás volt, viszont tűzrendé- ■ szeti szempontból nagyon fontos. Maria Terézia 1748-ban ezért is adott számukra céhlevelet, ami számos kiváltságot és egyúttal kötelezettséget is előírt. Így zárt kerületek létesítésével a területükön keletkező tűzesetekért felelőssé tette a kéményseprőmestereket. S egy szolgáltató iparosnak — és a kéményseprő végső soron az — különösen nem célszerű, ha idegesen testként él egy társadalomban, termé szetes tehát a törekvése, hogy’ elfogadtassa-befogadtassa magát. Ennek egyik eszköze, feltétele a meglevő szokásokhoz való alkalmazkodás. Véleményem szerint ez történt esetünkben is, úgy hogy a kéményseprők is bekapcsolódtak az újévi köszöntés magyar néphagyományban is elevenen élő gyakorlatába. Ez irányú kezdeményezésüket mutatja, hogy ők ajándékot is visznek, mintegy indokolva látogatásuk cél ját. holott rendszerint csupán a házigazdák honorálják ajándékkal. fizetséggel a köszöntést. S az ajándékba vitt falina utárokon a kéményseprőket előnyös színben feltüntető pro- pagandaversikék voltak, (Az általam ismert legrégibb dara bök a múlt század első éveiből valók.) Szulovszky Jáno* S7.f NHÁZI LEVÉLI Aknáink A véletlen, a nagy rendező, a káder-kórház kétágyas kórtermében egymás mellé fekteti Moór Jenőt, a valamikori kisburzsoát, és Paál Károlyt, a betonkádert, a párt hű fiát. Moór hosszú időn át hiába kilincselt Paálnál, az „illetékes elvtársnál” lángos- sütő engedélyért, Paál pedig meg van győződve róla, hogy Moór árulta be annak idején, s ez majdnem az életébe került. Moór levitézlett, de felfelé kapaszkodó, vállalkozói vénájú egyén. Paál levitézlett, de a pártban történt félreállí- tását megemészteni képtelen, sértett ember. Két ellentétes pólus, két kibékíthetetlen ellentét, akik nemcsak hogy egymást gyűlölik, de mindazt is, amit szerintük a másik megtestesít. És mind a ketten félnek a másiktól, miközben egzisztenciális egyensúlyzavaraik vannak. De ez még nem elég. Mind a ketten betegek, belerokkantak abba, hogy azok voltak (lettek), akik voltak (lettek). Leépülő fizikummal, leépülő tudattal belenyugodhatnának a megváltoz- tathatatlanba, — de ők nem. Szinte az első perctől kezdve, hogy a véletlen együvé zárta őket a protekciós kórterembe, egymást marják. A legkülönfélébb trükkökkel szaggatják egymás idegeit, s nem ébrednek rá: hiába aknázzák alá egymás életét, sőt, Paál hiába rejt el aknákat Moór házának kertjében, ezek az aknák már döglöttek. Moór és Paál fölött — hogy a megfelelő kifejezést használjuk — elzúgott az idő vasfoga. Csurka István kevés híján huszonöt éve írta meg a Moór és Paál című kisregényben a fenti történetet. Akkoriban elég bátor dolog volt ez; sem a káderek nem rajongtak azért, ha valaki Tevitázlőfélben levőnek ábrázolta őket, sem a volt kistőkések nem imádták azt, aki bebizonyítot-’ ta róluk, hogy elképzeléseik ásatagok, éppúgy, mint a múltjuk. A téma azonban kitűnő volt. Csurka — aki novellistának és regényírónak indult, bár dramaturgiát tanúit a főiskolán — a dráma felé kezdett fordulni. Így írta az eiőbb függő idézetben említett Az idő vasfoga című komédiáját, mely az Ódry Színpadon volt évekig nagy siker, s így formált színpadi művet a Moór és Padiból, Döglött aknák címmel, s lett ez is nagy sikerré az 1971-es bemutató után. Az akkor a Nemzeti kamaraszínházaként működő Katona József Színházban a fiatal Iglódi István rendezte a komédiát, és ragyogó kettős — Moórként Major Tamás, Paálként Kállai Ferenc — játszotta a főszerepeket. Az előadás, több mint tíz éven át a színház műsorán maradt'. Azt lehetett volna hinni pedig, hogy egy öt-hat éve írt regény időközben elvesztette az aktualitását, Moórok és Paálok már nincsenek. Azonban ez a két őstípus nem olyan könnyen tűnik el a színről. A múltat visszasíró realcciósság és a szemellenzős, még javában a sztálini párt eszméit őrző ultrabalosság hadállásai erősebbek, mint hinnénk. A lerakott aknák sem biztos, hogy mind döglöttek. A Nemzeti most felújította a Döglött aknákat. De nem a régi darabot betű szerint. Csurka egy kicsit belenyúlt a szövegbe. Tulajdonképpen nagyon keveset. Néhány akkori ár- és pénzviszonyt helyesbített, igazított a jelenhez. Pár aktuális célzást helyezett el a régebbi aktualitások helyett (például a pártokról, melyek gombamód szaporodnak manapság). És azt az alapkonfliktust, amelyben Paál Moórt azzal vádolja, hogy őt a nyilasoknak jelentette fel, előrehozta 1956-ra. A most Döglött aknák ’89 címet viselő darabban Paál azzal vádolja Moórt, hogy az 56-os forradalomkor jelentette fel őt a felkelőknél. A változtatások talán kétoldalnyi szöveget jelentenek összesen. A darab egésze azonban, azzal a fő gondolattal, hogy a más-más okokból levitézlett magyarok fáradhatatlanul képesek nyírni, fúrni, fűrészelni egymást, ép elmével és kifogástalan fizikummal éppúgy, mint leépülőben, mindmáig a legteljesebb mértékben érvényes, aktuális és találó. Furcsamód igazolta vissza Csurka darabját az elmúlt huiszon-valahány év. S külön igazolta nemcsak 1956 utóélete, hanem a legutóbbi másfél év története is. Levitézlett káderekkel ma igen fölös számmal rendelkezünk, s olyanokból is bőven akad, akik ebbe nem tudnak belenyugodni. Ultrabalosak már partokká is szerveződnek manapság, de pártokba szerveződnek a volt reakciósok és osztályidegenek is. Moór és Paál él, és alig valamit változtak a kisregény és az 1971- es színházi bemutató óta. Megvannak az aknáik, és éppúgy nem tudjuk, hogy valóban döglött aknák-e ezek, mint ahogyan akkor sem lehetett biztosan tudni, amikor Váaráp élső bemutatója vplt. ,Es mára még' valami kiderült: ezek a döglött vagy nem döglött aknák valamennyiünk aknái. Vagy Paálok völtunk (vagyunk, maradtunk) ugyanis, vagy Moórok. És ez nem vidám dolog, bár Csurka darabja frenetikusán mulatságos, betegre nevethetjük magunkát rajta. Az előadás a Nemzeti új játszási helyén került színre. A Budai Vigadó Corvin téri épülete az Állami Népi Együttes otthona is, kellemes kis színházteremmel. Ide hozta most a színház a felújítást, melyet most is' Iglódi István rendezett. Lényegében véve főként arra törekedett, hogy a helyzetek, a figurák és a szituációk meglepő aktualitása minden különösebb erőlte- tettség nélkül érvényesüljön. Ez sikerült is. É s sikerült két kiváló színészre bízni a főszerepeket. Moór ezúttal Haumann Péter. Mitugrász, hőbörgő, ravasz, gyáva, agyérelmeszese- déses és bámulatosan fürge agyú. Pompás váltásai főleg a II. felvonásban érzékeltetik, hogy egy kicsit a történelmi pártok agg korifeusait is belefoglalja az alakításba. Reviczky Gábor mint Paál maga a szűkagyú, sértett, dühödt és bosszúszomjas sztálinista kövület. Nagyon mulatságos, de félni is kell tőle. Riasztó arra gondolni, hogy egy „visz- szarendeződés” megint felszínre hozná a Paálokat, és akkor biztosak lehetnénk benne, hogy az aknáik nem döglöttéit. Takács István Haumann Péter Moór szerepében
