Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-29 / 306. szám
4 1989. DECEMBER 29., PÉNTEK Ulti helyett tévét néztünk Szombaton esténként ultizni szoktunk a haverokkal. Most 23-án is összejött a csapat az egyikünk lakásán. Neveket hadd ne mondjak, az asszonyok így kérték. — Miért? — Mert kettőnk felesége Erdélyből származik — innen a haverság —, és ők még minden bokorba szekust képzelnek. Szerintük Magyarországon a mai napig dolgoznak az ügynökeik! Meg a kinti rokonság is terebélyes ... Szóval kártyázni akartunk, de valaki bekapcsolta a tévét, aztán egész estére megvolt a témánk — persze, Románia. — A feleségeik hogy viselkedtek? — Sírtak, dühöngtek. Persze az egész karácsonyt a tévé előtt töltöttük, időnként a rádió is bömbölt. Az evés se nagyon jutott eszünkbe. Szóval az asszonyok azért bosz- szankodtak, mert nem mutatták a „Csau” kivégzését. Azt állítják, hogy a bemutatott fénykép akár egy kikent viaszbábu is lehetett vagy az egyik hasonmás. Aztán meg azon szomorkodtak, hogy a házaspár élete ilyen „köny- nyen”, gyorsan bevégeztetett. Órákig licitálták egymást, hogy melyikük milyen módon nyírná ki azokat az őrülteket. Köszönd meg nekik! — Ha a sztorimat elmesélem, csodálkozni fog\ amiért nem akarok bemutatkozni, de nem szeretek szerepelni. Most is csak azért hívom, mert megkértek rá — jelentkezett egy mély, rekedtes férfihang. Hosszasan beszélgettünk, abból most csak a lényeget idézem: — December 21-én, csütörtökön az Erdélyből átszökött ismerősömet kalauzoltam Budapesten; segítettem, hogy gyorsan és olcsón beszerezze a karácsonyra szánt ajándékait. Délután 1 órakor épp a Rákóczi úton mentünk, amikor megállt a forgalom, az autók tülkölni kezdtek, meg- kondultak a harangok. Az egyik túloldali épületre pont akkor tették ki a fekete zászlót. Azt bámulva lassítottam lépteimet. Körülöttünk minden ember szinte vigyázzba merevedett, amikor erdélyi ismerősöm megszólalt: „Ne álljunk meg, mert elbőgöm magam." A szemüvegét levette, a kalapját a szemébe húzta, és olyan önkívületféle állapotban, kerülgetve az úttest felé forduló embereket, némán botorkált tovább a falak mellett. Szótlanul mentem mellette, kicsit megijedve, hogy rosszul lett talán, Lopva az arcát figyeltem. Megrázó látvány volt, ahogy ennek a középkorú embernek patakzottak a könnyei, de nem akart tudomást venni róluk. Csak folytak a cseppek végig a szakállán, és egyre nagyobb foltot hagyva csöpögtek le a kabátjára. Mire a dudálást abbahagyták, a Corvin Áruház elé érkeztünk. Ismerősöm a Hírlapkiadó Vállalat bejárata fölé kirakott fekete zászlóra mutatott, és ezt mondta: — Köszönd meg nekik! Ezt is, és minden segítségüket... Hát csak ezért hívtam magukat. Még van mitől félni A következő jelentkező egyből rákérdezett: • Maguk csak azt írják meg, amivel egyetértenek? — Többnyire igen. De olvasóink véleményének általában az ellenkező esetben is helyt adunk, persze kihangsúlyozva, hogy ezt X. Y. mondta. • Na, akkor tegyék ezt most is! Mert a romániai eseményekről nekem a sok jó mellett a visszásságok Is eszembe jutnak. — Kíváncsivá tesz. Megmondaná a nevét?. • Azt nem. Ha meghallgat, megérti, miért. Szerintem még van mitől félni. Például remélem, hogy a hazatérő autókat nagyon átvizsgálják a határőreink. Odakint most nagyon könnyű fegyverhez jutni! Az ellenzéki pártjaink meg azon vetélkednek, hogy ki tud többet. és ki tud messzebbre segítséget vinni. Ki tudja, hogy mit hoznak haza? ... — Gondolja, hogy a kintiek nem csípnék el azt, aki fegyvert szállít, bármi ürügygyei is? Biztos hallotta, hogy minden autót átvizsgálnak, sőt még motoznak is. O Hallottam persze, de szerintem nagy bolt ma fegyverekkel és régiséggel kereskedni. Romániában ezek most olcsón, csereáruért beszerezhetők. Lehet, hogy sokan vállalnak ezért rizikót. Mindig akadnak olyan emberek, akik hasznot akarnak húzni a zavargásokból ... Én csak azt szeretném, ha leírnák: ideje az érem másik oldalára is figyelni! A nagy „hozsannázás” közben nehogy megfeledkezzünk a bűnözőkről! A szegények bőkezűbbek Egy olyan városból hívom magukat, ahonnan sok segélyt kap Románia — kezdte beszélgetésünket a hölgy telefonáló. A nevét és a címét is megmondta, de kérte, hogy azokat ne közöljük. Íme a szóváltásunk: — Mikor kihirdették a segélyakciót, én azonnal körbeszaladtam 4; lakást, és a nagyszobám asztalára hordtam minden nélkülözhetőt. Volt bőven mindenem, hisz az elmúlt hetekben — az áremelések hírére — „bespájzoltam”. Van két nagy táskám, tudja, olyan madzagos fülű. Nos, azokat jól megtömve háromszor fordultam a gyűjtőhelyre. Na, kaptam is megjegyzéseket: „Könnyű magának, egyedül él!" Mondja, milyen ember az, aki ilyenkor is kekeckedik? □ Ismerőse mondta ezt vagy idegen? — Látásból ismerem. Akkor beszéltem vele először, amikor láttam, hogy jó állapotú öltönyöket dob a kukába — vállfástul. Szépen kértem, ha a házában ilyen holmi akad, azt adja inkább nekem! Én el tudom azokat juttatni olyan helyre, ahol a levetett holmikat is megbecsülik. □ És mit válaszolt? — Hogy én ne csináljak pénzt az ő szemetjéből. Hiába magyaráztam neki, hogy a rokonaimmal van tele a Kárpát-medence, s hogy én nekik élek, teljesen kikelve magából ezt ordította: „Inkább eltüzelek mindent!” Azóta úgy néz rám, mint tyúk a piros kukoricára. S bár most is lenne mit adakoznia, meg nem mozdul az istennek se. De mindegy; a hülyéket csak legyőzni lehet, meggyőzni nem! □ Nem fél attól, hogy ezt elolvassa az illető? — Ugyan, nem jár annak újság! Nem is beszélget senkivel, csak morog mindenkire, aki szól hozzá. És ezt az egészet csak azért meséltem el, hogy sokan megtudják, mi az. ami dühít. □ Micsoda? — Tudja, én a gyűjtőhelyen sokkal több szegény embert láttam, mint vagyonost. Van egy néni, aki a teljes befőzését idehozta, mindenképpen adni akart valamit. Mása nem volt. Igaz, néhány gazdagabb is eljátssza a bőkezűt, de azok csak annyit adnak, hogy a hiányt meg se érezzék. A szegények pedig kiböjtöl- nek minden forintot. És mégsem áskálódnak. Megvannak, jól vannak Egy egész testében vibráló, kopott irhadzsekis férfi toppant be könyörögve a szerkesztőségünkbe: • Az istenért, kérem, hívják fel ezt a kolozsvári számot! Nekem napok óta nem sikerül, talán valami baj történt? A hetedik próbálkozásra bejött Kolozsvár. A férfi izgatottan hallózott egy ideid, aztán mintegy öt percig beszélt. Repkedtek a sóhajok, a „jaj, úgy örvendek” kifejezések. Miután letette a kagylót, viruló arccal ezt mesélte: — A nagyi, amikor meghallotta, hogy Kolozsvárra értek a zavargások, a lakás ajtaja elé húzott egy karosszéket, beletelepedett, és közölte: innen senki nem megy sehova! Épp egy családi ünnepre gyűltek össze a rokonok — még Toráéról, Gyergyóból is érkeztek —, a 87 éves nagyút meg még kora ősszel odavitte az anyám. Ez volt a szerencse. A fiúk persze az utcára akartak rohanni, az asszonyok cibálták őket vissza. Nemsokára jött a hír: az alattuk lakó fiúnak az utcán ellőtték a lábát. A lép- csőházbeli nyugdíjas szekus családostul eltűnt, a blokk (a háztömb) kapott ugyan belö- véseket, de a lakásunk ablakai 'épen maradtak. Napokig nem mozdultak ki, mindenki a tévén meg a rádión lógott. Most már nyugodtabb a helyzet, s legalábbis abban a városrészben fűtés is van. Durrogásokat még hallanak, de nem lehet tudni, hogy azok lövések vagy az öröm hangjai. Az a fo, hogy mindenki megvan, senkinek sem esett baja. Ezért köszöntem el úgy, hogy: „Nagyi, te hős vagy!” — mondta végezetül látogatóm. A pszichológus válaszol A betegségek nem hivatalos „rangsora” Szívinfarktust kap egy távoli ismerősünk. Megijedünk, sajnáljuk, féltjük. Szorongással vegyes tisztelet tölt el iránta, mivel az infarktustól valahol mindenki fél. (Szívpanaszaival általában mindenki orvoshoz siet.) Ugyanakkor a közfelfogásban ez egy „rangos” betegség, mivel maga a szív nemcsak létfontosságú, hanem tiszteletre méltó és felsőbbrendű szervünk. A szív a költők örök nagy témája, mély és fennkölt érzelmekkel kapcsolatos. Ehhez járul még, hogy a szívinfarktus köztudottan a szorgalmas, a mindig elfoglalt, hajtós, lelkiismeretes emberek betegsége. A vese súlyos működészavarait korántsem övezi ekkora tisztelet és félelem, pedig nem kevésbé fontos szerv az életben maradáshoz, de valahogy távolabb esik az érdeklődési körünktől. Elhanyagolni is hajlamosabbak vagyunk talán. A májzsugorodás is komoly baj, de alacsony a „rangja”, még akikor is, ha nem krónikus italozás következménye. A rosszindulatú daganatoktól is minden ember retteg, e betegséget egybehangzóan igen súlyosan ítéli meg a közvélemény, mégsem a tisztelet, inkább valami titkolt irtózat ve. gyűl a szánalmunkhoz, illetve a félemünkhöz. Sajnos, emiatt sokan későn mennek orvoshoz, bár észreveszik a daganatukat. E betegségcsoportban az agydaganaté az első hely a „rangsorban”, és a végbélrák az, melyet leginkább szégyellenék — ez a szervek rangjával függ össze. Az agyvérzés mégis az agydaganat „mögött” foglal helyet, talán azért is, mert sajnálatos gyakorisága miatt kevésbé különleges. És bizonyára azért is, mert a bénult ember magatehetetlenségét és beszédzavarát asszociáljuk hozzá. Az epilepszia a központi idegrendszer szervi megbetegedése. A vele járó időszakos görcsroham ijesztő látvány, a középkorban igen tisztelték, és „szent betegségnek” nevezték. Ma is használatos orvosi elnevezése: „morbus sacer”, de ma már nem tartozik a legtiszteletreméltóbb betegségek közé. Vannak más betegségek is, melyek az idők folyamán „jelentésváltozáson” mentek át. Az egyik ilyen a tébécé. Napjainkban szerencsére kevés ilyen megbetegedés történik. Az elmúlt évszázadok szörnyű járványokat okozó, félelmetes betegségeit, a feketehimlőt, a pestist, a kolerát szerencsére már csak hírből ismerjük. Itt van viszont a jelenkor legrettegettebb betegsége, az AIDS, melyet egyben roppant szégyellnivalónak is tartanak az emberek, ezért az adatokat titkosan kezelik. Ha valakiről kiderülne, hogy AIDS-es, környezete úgy húzódna el tőle, „mint a leprás- tól”, holott szokványos emberi érintkezéskor köztudottan nem fertőz. Az AIDS iránti szokat, lan érdeklődés jelzi, hogy a közvélemény szemében több mint egyszerűen egy gyógyíthatatlan betegség. A „bűnösnek” minősített kicsapongó nemi élet büntetéseként fogják fel. Még két betegségcsoportot érdemes megemlíteni. A bőr- betegségektől általában húzódoznak, irtóznak az emberek, mivel ezek látványa kellemetlen, és — sokszor tévesen! —•* ragályosnak hiszi őket a köz- tudat. Minden testi betegségnél erősebb tévhitek és előítéletek tapadnak az elmebetegségekhez. Viszonylag művelt, felvilágosult emberek is félreértelmezik a tüneteket, a beteg embereket „bolondnak” titulálják, vicceket gyártanak a rovásukra. Kíváncsisággal vegyes borzadállyal leskelődnek be az elmeosztály kerítésén. Az onnan hazakerült embereket pedig hosszú ideig gyanakodva figyelik, kiközösítik, ami igazságtalanul megnehezí. ti visszailleszkedésüket az egészséges hétköznapokba; pedig megbélyegzés nélkül is nehéz lenne. Elmebetegségéről magával a benne szenvedővel beszélni is „tabu”; hasonló jelenség a ráknál figyelhető meg. összefoglalva: a betegségek „rangjának” alapja tehát a testrészek, szervek fontossága, a betegség veszélyessége, külső megjelenési formája, és a hozzá kapcsolódó egyéb asszociációk. Tanulság; valószínűleg igazságtalan, hogy nem egyenrangúak a betegségek. Annyi biztos, hogy nem szerencsés sem túl-, sem alábecsülni őket. Fontos, hogy mások baját ne nézzük le, a magunkét pedig ne nézzük el — akár „kicsi”, akár „nagy”! Dr. Ignácz Piroska /iff EGYÜTT /# AZ UTAKON AZ ÚTINFORM KÖZLEMÉNYE Pál Sándor jelenti: — Az országban több helyen Uodfoltok nehezítik a közlekedést. Így Pest megyében, valamint Kiskunhalas és Kisújszállás térségében 50—100 méter a belátható útszakasz hossza. Ma megkezdték működésüket a megyei szállítási bizottságok, melyek az egyes megyékben jelentkező, Romániába történő szállítási igények felmérését végzik, elsősorban vállalatok, intézmények, Vöröskereszt- és egyházi szervezetek részére. Szervezi a szállítást, szükség szerint tárolókapacitást biztosít. Ezek a bizottságok minden megyében a megyei tanácsok épületében működnek, ott érhetők el. Feladataik országos szintű koordinálását a központi szállítási tanács titkárságával a Köhém főügyelete végzi továbbra is. Ma reggel 8 órától az Afor díjmentesen csak azokat a külföldi rendszámú autókat szolgálja ki, akik rendelkeznek a Vöröskereszt igazolásával. Ezek a gépkocsik Biharkeresztesen, Gyulán az Agip- kútnál, Szegeden a Dorozsmai úton és Makón tankolhatnak benzint és gázolajat díjmentesen. A román légtér lezárása miatt ma sem közlekedik a Budapest- Bukarest—Budapest repülőgépjárat. Az utazóközönség szíves megértését i£ e r 1i^ A keleti határ menti megyékben az autóklub műszaki állomásai és a sárga angyalok meghosszabbított ügyeletét tartanak. A segélyszállítmányok meghibásodott járműveit díjmentesen javítják. Továbbra is felhívjuk a Romániába utazók figyelmét, hogy egyénileg, személyautóval ne utazzanak Romániába, mert még mindig veszélyes. A segélyszállítmányok eljuttatását jelenleg is úgy végzik, hogy a magvar határ előtt konvojokba gyűjtik és a legközelebbi nagyvárosig román ltisérők segítségével kalauzolják. A további elosztást innen már román szomszédaink a felmerülő igények szerint végzik. A vonatok Magyarországról Romániába menetrend szerint közlekednek, sőt Romániában a helyi vonatok közlekedése is zavartalan. Mindenkinek a vonatközlekcdést ajánljuk, ha mindenképpen Romániába akarnak utazni. A segélyszállítmányok nagy részét is vonattal továbbították. A határforgalom Románia felé igen erős, de folyamatos. Torlódást jelentettek viszont a röszkei jugoszláv határátkelőhelyről. Mintegy 4 kilométer hosszú kamionsor várakozik kilépésre, mivel a nemzetközi teherforgalom Romániát elkerülve jugoszláv területen bonyolódik. ASZTALTSZAGGATÓ JAPÁNOK Képzeljünk el egy japán karatebajnokot, aki megnő három méter magasra, de gyorsasága picit sem csökken, sőt. E képzettársítással gondolhatjuk el, milyenek a legújabb japán autók. A Mazda Miata, a Honda Acura, a Toyota Luxus és a Nissan Infiniti autók közül egyik sem incifinci: borzalmas teljesítményű, aszfaltszaggató nagykocsi valamennyi; akár luxus, akár temperamentum dolgában a Mercedesek és a Porschék méltó versenytársai. Olyannyira, hogy az autókkal túltelített USA-ban a horribilis összegbe kerülő Mazda Miatáért — hogy soron kívül juthassanak hozzá — 4-5 ezer dollárral is képesek többet fizetni az amerikaiak. Persze, nem lehet nagy micsoda ez a Miata a m! Trabantunkhoz képest, amelyre viszont mi hónapokat is hajlandóak vagyunk várni... TRABANTOS A FELLEGEKBEN Ez a trabantos pedig tényleg a fellegekben jár. A kis műanyag kasznit egy Mercedes Benz Unimog terepjáró vázára tették, mi által a Trabi nyilván tekintélyesebben közlekedne a Lenin körúti csúcsforgalomban. Bár jobb, ha nem gúnyolódik senki a kis NDK-autón, hiszen ki tudja, egy ilyen „nagybácsi” segítségével mikor nőheti ki magát a kétütemű. Erre mintha utalna is a rendszámtábla helyetti felirat: „Keleti blokk helyett nagy blokk”... ELŐZNI VESZÉLYES! Azt mindenki tudja, hogy „előzés céljából igénybe venni forgalmi sávot olyan távolságban szabad, hogy az előzés a szembejövő forgalmat ne zavarja”. De vajon hányán tudnák megmondani, hogy ha az előtte 70 km/h sebességgel haladó tehergépkocsit a szabályok betartásával kívánja előzni, ahhoz az „igénybe venni kívánt forgalmi sávnak” közel 500 méteren beláthatónak és üresnek kell lennie? Mikor, mennyi gyakorlás után jut a kezdő gépkocsivezető olyan felmérési készség birtokába, hogy különbséget tudjon tenni a gyorsan haladó járművéből: a belátható szabá/d forgalmi sáv 400 vagy 500 méter? Mert az előző esetben csak a közlekedő partnerek helyzetfelismerésével, gyors reagálásával kerülhető el a baleset. Az „előzzünk, ne előzzünk” kérdés eldöntése télen még bonyolultabb, mint nyáron. Rossz út- és látási viszonyok mellett boldog lehet az az autós, aki előtt egy jóval nagyobb és erősebb autó halad, még ha az általunk tervezettnél kisebb sebességgel is. Ezt a biztonságos pozíciót kár lenne elveszíteni azért, hogy óránként tíz kilométerrel több utat tehessünk meg. Hő- vagy jég- bordás úton a nyomvonal elhagyása is veszélyes manőver. Egy-egy pótkocsis teherautó megelőzése azzal a koch Izattal is jár, hogy a pótkocsi bármelyik pillanatban belenghet, az autónkhoz vágódik. összegezve: rossz útviszonyok mellett igen komoly megfontolás és mérlegelés után kezdjen bárki is az előzéshez, mert a közlekedő partnerek sem nyújthatnak, a máskor várhatóhoz hasonló mértékű segítséget, hiszen ők sem tudják sebességüket, irányukat kedvük szerint módosítani. Jó utat, balesetmentes közlekedést kíván: Tóth Béla Endre
