Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-02 / 285. szám

1989. DECEMBER 3., SZOMBAT Ulólesen sz irányítótoronyban NEM CSILLAGOT ÜLDÖZTEM Búr alig műit este hat óra, éjszakai sötétségben hajtunk a bu­daörsi reptér felé. S mivel ufólesre készülünk, nemcsak az utat, hanem a tiszta, csillagos eget is vizslatjuk. Már a reptér megvilá­gított kifutópályájának végénél járunk, amikor a nagy égkemielés közepette csaknem belefutunk az út szélén kivilágítatlanul álló Skodába. Megállunk előtte, s kollégámmal fogadunk: vagy ufót ke­res, vagy rosszul lett a vezető. Fiatalember pattan ki a volán mellől. Amikor meglátja a fotóstás­kát, reménykedve kérdezi, mi is az ufót lessük? Huba Csaba szá­mítógépes mérnök és meggyőző- déses ufóhívő. Mivel még soha nem találkoztam hasonlóval — mint a közvélemény általában — kicsit gyanakodva figyelem, s hallgatom szavait. Szinte gyerekkorától meg­szállottan érdeklődik az azonosítat- lan repülő tárgyak és a különleges, megmagyarázhatatlan jelenségek iránt. Igazat kell neki adnom abban, hogy igen alacsonyan áll társadalmi kultúránk az ilyen ügyek megítélésében. A legkevesebb, hogy elmeháborodottnak tartják azt, aki látott már ilyen jelenséget. S ha sikerül filmen, fotón is megörö­kíteni egy-egy ufónak tűnő tárgyat, szinte reflexszerűen több szakem­ber is jelentkezik, hogy bebizonyít­sa: nem hihetünk a szemünknek, mert amit láttunk, az ócska trükk volt. — A fiú tud valamit csinálni? — kérdi a repülésirányító. — Dol­gozik a kamerával — hangzik a vá­lasz. A hangulat szinte másodpercek alatt változik meg az irányítóhelyi­ségben. Megtudjuk, amit eddig csak sejtettünk: a gépen van a Tv-hír- adó egyik operatőre, ő a fiú, aki­ről Pannika — a repülésirányító — érdeklődött. Gyorsan tárcsázza a híradó számát, közli a fejleménye­ket. A stáb odabent nyilván a haját tépi. Hiszen este hét óra van, szin­te kész a megvágott film az ufócá­folatról a neves Csillagásszal, s er-' re most kiderül, mégis van „vala­mi". Ám ez a filmanyag már nem kerülhet be az. első kiadásba. Hülyék tábora Megvan, látom! r Javasoljuk Huba Csabának, hogy tartson velünk a budaörsi reptér irányítótornyába. Itt az éjszakai re­pülés ügyeletes irányítója kicsit bizalmatlanul fogad, amikor meg­tudja, Hogy miért is jöttünk. Föl lett ez fújva, magyarázza. Akkora feléjük a forgalom az ominózus keddi Tv-híradó óta, hogy már kezd elegük lenni belőle. Ma is for­gatott náluk Edelényi Gábor. Egy csillagászt cipelt ki, s ő elmagya­rázta. melyik csillagot nézhették ufónak a légi irányítók. ön hisz abban, arait kolléga­nője látott, s amiről a híradóban ——^ beszámolt? — Nézze! 1968 óta foglalkozom repülésirányítással — válaszolja. —■ Minden repülőtipussal dolgoztam. Évekig voltam Ferihegyen. Magam semmi rendkívüli fényjelenséggel vagy ufógyanús dologgal nem talál­koztam. De ettől még más láthatott ilyesmit. S abban is biztos vagyok, hogy Tóth Éva, aki ezeket a jelen­ségeket észlelte, nem tévesztette össze csillagokkal, repülőkkel. Hirtelen megszólal a rádió. Az a pilóta jelentkezik be, aki érkezé­sünkkor szállt föl gépével. — Megvan, látom — telik meg fegyelmezett, mégis némi feszültsé­get sugárzó hangjával a panoráma- ablakos szoba. — Kétszázharminc fokon észlelem, piros, változó fény­erejű ... ' A toronyban valamennyien arra nézünk — Diósd irányába —, amerre a repülésirányító hölgy te­kint. Kettőjük igen feszes párbeszé­déből úgy tetszik, ebben az irány­ban mintha a toronyból is láttak volna érkezésünk előtt ilyen fény- jelenségeket. — Mbst. mintha eltávolodott vol­na — halljuk újra a pilóta csaló­dott hangját. ABLAKTÓL ABLAKIG n EZT Á CÍMERT HASZNÁLTA PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE I949-IG . Néhány perc múlva újra jelent­kezik a pilóta: — Pulzál a nagysága, amikor na­gyobb lesz, akkor pirosabb — mond­ja. — Már egészen lent van a hori­zonton . .. Ezerhétszáz méteren va­gyok, onnan-látom. Huba Csaba arcát figyelem, kér­dezem. mit érez. Ö azonban nyu­godt. Mi vagyunk izgatottak, feszül­tek. Ö nem, hiszen ő tudja, hogy ilyen különös jelenségek pedig van­nak. Ö legföljebb bizonyítva látja igazát, mi pedig talán megdőlni a magunkét. Újabb jelentkezés az éterben. A gép visszatér. Az operatőr csalódott. A pilóta magyarázza, úgy tűnik, nem sikerültek a felvételek. Néhány perc múlva már a torony melletti hangár elé kanyarodik a repülő. A fiatal operatőr sietve be­jelentkezik telefonon a tévénél, s- már rohan is vissza a stúdióba. A pilótát faggatnánk, de kérdezni sem kell, mondja magától. Egyedül a nevét nem hajlandó elárulni. , — Nem akarok belépni a hülyék táborába — szögezi le, célozva az ilyen égi jelenséget látók sommás társadalmi megítélésére. — Tóth Éva egyszer szólt nekem, amikor azt a bizonyos jelenséget látta, de mire felértem, eltűnt. Mit mondjak? Látni akartam. Szerinte hosszú hetek óta minden éjszakai repüléskor megjelent, amikor elég tiszta volt az idő. Ma nem volt ideálisan tiszta az idő, de felszáll­tam. Azon az oldalon pillantottam meg — magyarázza —, ahol a hold sarlóját láttam. Először azt hittem, annak a csücske. De ez a kis fény egyre nagyobb és nagyobb lett, míg végül i teljes egészében láttam Nem olyan volt mint egy csillag. Ha a csillag ekkora — mutat a ke­zével egy tízfilléres nagyságot, ak­kor ez a jelenség ekkora lehetett — s a tenyerét emeli összehasonlítá­sul. • A HM cáfolata szerint még jól képzett vad ászrepülők is ül­döztek már csillagot, tehát érzéki csalódás áldozata bárki lehet.-*■ Én is üldöztem csillagot. Amit viszont ma este láttam, az nem csillag volt. Sajnos, kicsit párás, felhős volt az idő. De ez a fényje­lenség pulzált és igen halványan, de kibocsátott egy fénykévét. Ezt nem téveszthettem össze azokkal a fényekkel, amelyek a városok fö­lött láthatók. Néhány száz méteres magasságban pára lebegett például Százhalombatta fölött, s a város fé­nyei különlegesen világították meg ezt a réteget. De ahol azt a fény- jelenséget észleltem, ezerhétszáz méteres magasságból, egészen a ho­rizont szélén, ott nincs semmi, ami alulról világíthatná a felhőket. • Miért, nagyjából hol lehetett ez a fényjelenség? — Valahol Kaposvár közelében. Én sokáig figyeltem, de nem mer­tem szólni a toronynak, mert Tóth Éva figyelmeztetett, ha beszélünk róla. eltűnik. így is nagyon kellett figyelnem, változtatnom a magassá­got ezerkétszáz métertől ezerre, majd fel ezerhétszázra. Kiderül, hogy állítólag Kaposvá­rott a katonák készítettek a jelen­ségről felvételeket, de még a hír­adónak sem adták ki. Jó lenne tud­ni. vajon mit észleltek ezen a csü­törtök estén a kaposvári katonák jut eszembe. Amikor elköszönünk, a toronyban a Pilóta már a Tv-híradó szerkesz­tőjének mondja telefonon, mit is látott odafenn. Vegyes érzelmekkel ballagunk az autóhoz. Fotós kollé­gám csalódott, hiszen csupán egy éjszakai landolást tudott lencse­végre kapni. Szép-szép az is, de nem akkor, amikor ufót vár az em­ber. Huba Csaba szavain morfondíro­zom hazafelé. Szervezet kellene. Egyesületbe vagy szövetségbe tö­mörülniük azoknak, akik hisznek ezekben a jelenségekben. Armstrong, az érthetetlen Különben is jó lenne komolyab­ban venni végre ezeket a dolgokat. Hiszen már az első Holdra lépő em­ber, Armstrong jelentette, hogy űr­állomásokat lát. Megmagyarázhatat­lanul hirtelen vonult vissza, űrha­jóskarrierje csúcsán. Mint ahogy érthetetlen az is, miért szakították meg oly váratlanul a rendkívül sikeres Apolló-programot. S akkor még nem szóltunk Danikén évekkel ezelőtt nagy port kavart könyvéről, amelyben a földönkívüliek történe­lem előtti látogatásait taglalja. S bizonyítékul hoz a Bibliától kezd­ve a Húsvét-szigeteki óriás szobor­arcokon át a Nazca-fennsík jeleiig egész sor megmagyarázhatatlan dol­got. És Huba Csaba sorolja, vég nélkül. A kifutópályánál hajtunk cl, ahol néhány órája megismer­kedtünk. A levezető fények még égnek. Az erős, színes reflekto­rok a csillagos eget világítják meg. Azon kapom magam, más szemmel nézem a fénylő ponto­kat, mint azelőtt. Móza Katalin ABLAKTÓL ABLAKIG A SZAPÄRY CSALÁD CÍMERÉBEN A SZŰZ AZ ERÉNY, A TISZTASÁG ÉS A BECSÜLET JELKÉPE VOLT Adás indul: Rádió 11 EZ A MARTON MINDENKIT MEGBOLONDÍTOTT Miközben a Gazdagréti-lakótelep felé igyekeztem, s kerestem a Rá­dió 11 stúdióját, azon gondolkodtam, hogy mit is kérdezzek Marton Frigyestől, a főszerkesztőtől. Az első, ami beugrott, a következő volt: a Rádió 11 is olyan lesz, mint a többi Marton Frigyes-műsor, szellemes könnyed, humoros? De aztán nem kellett semmit sem kérdeznem. Több okból is. Először azért, mert Marton Frigyes nem ért rá, amin nem is csodálkoztam túlságosan, hiszen az első műsor első percei előtt akar­tam elkapni. Másodszor: a szerkesztőségi szoba hangulata alig-alig em­lékeztetett egy hagyományos rádióstúdió miliőjére. A stúdióban Csák Elemér ma­gasodott a tömeg fölé, Kertész Zsu­zsa próbált magának egy félfenék- nyi helyet találni. A Szerkesztőségi szobában Verebes István humoris­ta vitte a prímet. Mármint ő volt a műsorvezető, s közben szépen las- sap érkeztek az első műsor szerep­lői. Szuhay Balázs propellerben, vagyis csokornyakkendőben, 'Ben- kó Sándor két külföldi turné kö­zött itthon, Hernádi Gyula teljesen Jancsó nélkül, Sztankay István, Presser Pici, Tardos Júlia és Filip- pinyi Éva, akiknek hangját jól is­merjük a rádióból. Verebes nézi az óráját, s pontban 11-kor felhang­zik a szignál, indul a Rádió 11. A szomszéd, vagyis a stúdiószobában Marton Frigyes köszönti a hallgató­kat, majd Csák Eleméré a mikro­fon. Verebes közben feszülten fi­gyeli a hangszóróból érkező zajo­kat, hiszen ezek alapján tudja meg, mikor következik ő. Egyszer csak a hang fennakad, azaz elcsendesül a hangszóró. □ Űristen, mikor jövök én? Kinél van egy telepes rádió? Az egyik sarokból előkerül egy kiváló Sokol-minőségű csoda, s a humorista a füléhez szorítja. S mi­kor Csák Elemér kellemes hang­ját hallja az éteren keresztül: — A szó Verebes Istváné, akkor bőszen integet, hogy mindenki maradjon csendben, mert adásban vannak, a Szuhay Balázs orra elé nyomja a mikrofont, Szuhay mit sem sejtve, a hangulatból igazán nem gondol va­lami komoly dologra, hiszen százan százfelé beszélnek — ártatlan arc­cal megkérdezi: □ Gyerekek ez felvétel, vagy adás? S mikor rájön, hogy élőben megy amit mond. látszik, rájött; ennek fele sem tréfa. Verebes térden állva issza magá­ba Szuhay szavait, s ezen a pózon igazán nem lehet csodálkozni, hi­szen egy szeméttárolónyi helyiség csupán a szerkesztőségi szobának nevezett lyuk. Egymás nyakában az emberek, mindenki mindenkivé! ri­portot csinál, minden második em­ber kezében mikrofon. A rádiósok közül Rékai Gábor, a tévések közül Dömsödi Gábor és Lugossi Viktória van jelen a már felsoroltakon kívül. De itt nyüzsögnek a helyi, vagyis gazdagréti rádió és kábeltelevízió riporterei is, s akadnak olyan pil­lanatok, amikor két mikrofonos egymás felé fordulva készít ripor­tot. Benkó Sándor maga a csoda: minden riporternek, már a száza­diknak is, frappánsan, kereken, szel­lemesen mondja el; mit jelent az ő tizenegyedik kerületisége, de aztán kiderül, hogy miért profi ebben is. Amerikában gyakran készítettek ve­le ilyen beszélgetéseket reggeli, s más magazinműsorokban. Egyszer csak megérkezik Markos György, a humorista. Igen-igen gondterhelt, homlokát ráncolja, de pillanatok alatt kiderül, hogy mi nyomasztja. Presser Gábornak — pont ő állt az ajtó mellett, így őt kapta el — méltatlankodik a nép­szavazás eredménye miatt. Mert már 1973-ban félreállították Pozs- gayt, aki..., s most jönnek az ilyen ... demagógok, többpárti dik­tatúra ..., s ceruzával írták be az” ikszeket, ... Presser hallgatja, hall­gatja, bólogat egy darabig, majd egy sonkatekercs után nyúl. Igaz is! Hogy némi ünnepélyesség legyen a dologban, volt egy kis reprezentá­ció: kéttálcányi hidegkonyhai ké­szítmény, amin egymás feje fölött átnyúlva osztozkodtak az éppen nem nyilatkozók, vagy éppen nem ripor­tot készítők, s volt egy láda üdítő. Ezt hol az asztal, hol valamelyik szék alól halászták elő a szomjú- hozók. Markos továbbmegy a szoba másik végébe — legalább másfél méterre, s Tardos Júlia mellé ül le. Verebes István közben Mandel Róbert lantművészt faggatja hang­szere rejtelmeiről, mikor végre megszólal a rég elcsendesült hang­szóró, s az aláfestésnek szánt mu­zsika a háttérből az előtérbe tolak­szik, felülkerekedve Mandel Róbert hangján. Pisszegés, integetés, vala­ki vigye már ki a hangszórót. Presser, mert még mindig ott áll az ajtó mellett arrébb, azaz kiviszi az utcára a hangfalat. Ugyanis a szer­kesztőségi szoba az utcáról nyílik, s valahányszor valaki megmozdítja az ajtót, az orrukat az üvegajtóra tapasztó gyerekek szétrebbennek. A bejáratnál álló felnőttet pedig han­gos kézit csókolorhmal köszöntik. Udvariasak, így tanulták; a felnőt­teknek köszönni kell! Végre „lekeverik” — az utcán — a zenei aláfestést, Verebes vissza­adja a szót a stúdiónak, azaz Csák Elemérnek, s közbe c körülnézve az illusztris társaságon, megjegyzi: □ éz a Marton mindenkit megbolondított! Markos György Tardos Júliának: Pozsgay már 73-ban ..diktatú­ra ..., ilyen demagógok, pedig Pozsgay ..., s ezek nem tudják... Tardos Júlia diszkréten veszi ka­bátját, s egy fejbólintás kíséretében távozik. Markos Hernádi Gyula mellé húzódik, s odaül Benkó Sán­dor is. Szegény! Még nem tudja, mi vár rá! Közben Csák Elemér 1. 11, 101 és 111 éves emberek jelentkezését vár­ja. Közben a Tétényi úti kórház­ban 11-kor megszületett egy gyer­mek. Marion Frigyes nyilatkozik a televíziónak, Benkó Sándor — pro­fi módon továbbra is — mindenki­nek, Verebes éppen Pressert fag­gatja, JVIarkos immár Hernádinak: Pozsgay, már 73-ban, diktatúra etc., a gyerekek továbbra is az ajtó üve­géhez nyomják az orrukat, egy üdí­tő a szék alól.. Tegnap 11 órakor megkezdte mű­sorát a 71,63 MHz ultrarövid hul­lámon a Rádió 11 Ott, majdnem a Bartók mellett lehet fogni. A fő- szerkesztő Marton Frigyes. A körzet lakói, budaörsiéit, budakesziek, a Csepel-sziget északi részén, s ter­mészetesen a főváros nagy részén is hallhatják a műsort. Igaz, elsősor­ban a tizenegyedik kerület életét érintő kérdésekkel foglalkozik, de fontos információkat tartogat a be­járóknak is. Reggel műsorkezdéstől 8.55-ig, délután- pedig 15.30-tól 18.30-ig Rádió 11 Fiedler Anna Mária

Next

/
Thumbnails
Contents