Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-27 / 304. szám
1989. DECEMBER 27., SZERDA 3 Kolozsvár főterén a szabadságot éltetik a sokat szenvedett város lakói A megye felajánlása A Pest Megyei Tanács elnöke felhívással fordult a megye önkormányzati és gazdasági szerveihez és állampolgáraihoz, hogy lehetőségeikhez mértén nyújtsanak segítséget a román népnek. A megye eddig is sok támogatásban részesítette a román menekülteket, kiemelkedően foglalkozott lakáshoz juttatásukkal, elhelyezkedésükkel, ellátásukkal. A végrehajtó bizottság egymillió forintot ajánlott fel a romániai felkelés során elesettek hozzátartozóinak és a sebesülteknek. Kéri a készpénzadományokat a 760-395996-0653-as betéti számlára fizessék be és a csekken tüntessék fel: adományukat Románia megsegítésére szánják. A megyei tanács elnöke egyben bejelentette, hogy felajánlja a tanács teljes gépkocsiparkját a szállítások lebonyolítására. * Munkatársunk beszámolója a romániai segélyakcióról (Folytatás az 1. oldalról.) niuszának” nem sikerült végrehajtani faluromboló tervét. Alig több mint egy óra alatt beérünk Aradra. Az utat kiégett autókkal, szegekkel kivert deszkákkal szűkítették egy nyomsávúra. Szigorú ellenőrzés, de nemcsak a város határában, hanem utána is ötvenméterenként megállítottak, szinte minden utcasarkon igazoltattak. A környező uniformizált lakótelepek szürke háztömbjeinek lakói váltják egymást az őrségen meleg teával, kakaóval kínálják egymást és a jó szándékú idegent. A béke és a háború képei sajátosan ' keveredtek, járt a villamos, ugyanakkor szórványos lövöldözést lehetett halláni, és időnként robbanás rezgette meg a levegőt. Az Cttca szélén kiégett kétéltű harci járművek és személy- gépkocsik. A kövezet tele üvegszilánkkal, az épületek egyik-másik ablakát tűz korma szegélyezi. A főúton a központon keresztül haladtunk, mert úgy mondták, az biztonságosabb. Gyakori volt az ellenőrzés, az igazoltatók között a 70 éves öregtől a fiatal, szinte gyei*ek sihederig mindenki megtalálható. Nem hisznek a szörnyűségeknek, túlzásnak tartják a több ezer kommandósról keringő híreket. Aradról déli irányba Temesvár felé indultunk. Az utak kihaltak voltak, csak a segély- szállítmányok konvojaival találkoztunk. Szigetelőszalaggal ragasztották fel a Vöröskereszt jelét. Néhány XX-es, Magyar- országon bérelt autó is elhaladt mellettünk, a nyugati hírközlő szervek tudósítói Budapesten szálltak le a repülőről, és ott bérelték a kocsit. Temesváron az átélt borzalmak mintha elnyomták volna a szabadság örömét. Gyanak- vóak az idegenekkel szemben, kevesen köszöntek vissza a Viktória, a győzelem jelével. Nem csoda, ebben a városban 12 ezer áldozata volt a mészárlásnak. Az ellenőrzés még szigorúbb, mint Aradon. Szinte méterenként állították meg a kocsit, s minden alkalommal alapos motozás és vizsgálat után engedtek csak tovább bennünket a katonák, a rendőrök és az őket segítő civilek. Csak sokára érhettünk volna a kórházba, ha egyáltalán megtaláljuk. Szerencsére mellénk szegődött a temesvári Ion Dascalescu, aki kalauzolt bennünket, és az igazoltatásnál is segített. A kórház felé tartva egy szakaszon kísérőnk siettette a sofőrt; „gyorsabban. gyorsabban.” Hallottunk egy kisebb csörömpölést, de az nem volt feltűnő a tompa fegyverpufogás közepette. A kórháznál vettük csak észre, hogy kilőtték a gépkocsi bal fényszóróját. A temesvári véradó és vérkonzerváló központba először nem akartak beengedni, nemrég ott, a kapuban agyonlőttek egy katonát. A kórház kapuját őrző 19 i éves áldozatot a főposta tetejéről terítette le a mesterlövész. Bertalan Hajnalka, a kórház asszisztense és Tűin Constantin önikéntes ápoló jelen volt, amikor a közeli temetőben kihantolták a Securitate áldozatait. Iszonyodva emlékeztek a gyermekholttestekre és a szörnyű kínok között elpusztult, élve megcsonkított emberekre, a holttestek egy részét műanyag zsákba tették a gyilkosok, de a legtöbb halottat teljesen meztelenül földelték el, s testük a legszörnyűbb fasiszta módszerekkel végrehajtott kínzásokról árulkodott. ' A kórház főorvosa, dr. Golea Ovidiv reméli, hogy a sok tízezer halottról szóló híradások túloznak. Szeretné, ha nem volnának igazak, de azt is hozzáteszi, ezek a gyilkosok jól kiképzett profile; a:>sok halotthoz képest itt viszonylag kevés a sebesült. A főorvos megköszönte a magyarok által nyújtott segítséget, és hozzátette, nem tudja, melyik küldemény érkezett Magyarországról. Azt is elmondta, már-már fölös meny- nyiségben érkezett drága vér- készítmény, ugyanakkor hiányt szenvednek az egyszerűbb, olcsóbb gyógyszerekből. A kórház kénytelen a beteg gyermekükkel érkezőket is ha- zaküldeni, mert nem tudják ellátni őket a szükséges antibiotikumokkal vagy inzulinnal. Két temesvári anya hallgatta beszélgetésünket, tőlem kértek segítséget. Sebtében papírra vetették a hiányzó asztma, illetve diftéria elleni szer nevét, Föjírták címüket is. A város, az utca és a házszám alá országuk nevét is: ROMANIA LIBERA (Szabad Románia). Radosza Sándor Üj erdélyi lap magyarul: a Szabadság A falu egész nap a rádiót figyelte Megéljenezték a tápióbicskei untéi Tápióbicske főterén múlt csütörtök óta áll egy sebtiben faragott kopjafa, rajta a felirat: Temesvár. A gyászszalagokat megtépázta a zorddá vált idő, de a gyertyák csak percekre, pillanatokra szűntek meg pislákolni, emlékeztetni. A kopjafát Papp György volt brassói belsőépítész faragta. Csütörtök déli egy óra óta jönnek az emberek, ismerősök, ismeretlenek. Gyertyát gyújtanak, s mennek tovább. Amikor kevesebb mint egy éve a tápióbicskei végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy a megüresedett fogorvosi helyre Papp György marosvásárhelyi feleségének pályázatát fogadják el, majd amikor a tanácselnök hozzájárult, hogy a szolgálati lakás melletti ütött- kopott tűzoltószertár egyik kis helyiségét megnyitják az alkotó kedvű építész előtt, senki sem gondolta, hogy ott hamarosan az egész falura kisugárzó szellemi műhely jön létre. S majd elindul egy, az egész település, sőt, a környék lelkiismeretét megrázó akció. — Pénteken délelőtt ott dolgozgattam a műhelyben, s közben a román rádiót hallgattam — emlékezik Papp György. Rohantak a boltba bevásárolni Furcsa volt, mert bemondták, hogy a főnök fog beszélni, de telt az idő, s csak zenéltek, zenéltek. Egyszer cáak úgy háromnegyed tizenkettő körül megszólalt egy lihegő hang: „Itt a szabad Románia rádiója.” S mondja, vége a Ceausescu-diktatúrának. Vér Jani már itt volt, összeölelkeztünk. Délben bemondta a hírt a Kossuth rádió, rohant át a Vicha Feri is. — Akkor, mondta a János, most kellene segíteni. Menjünk, vágtam rá, bepakolunk a három kocsiba élelmiszert, gyógyszert, és indulunk. — Én meg megtoldottam, az semmi, legalább egy teherautó kellene. De addigra már itt volt Láng Feri bácsi, a tanácselnökünk, azt mondta, szól a Szatmári Pál tsz-elnöknek. A tanácsházán lévő hangosbemondó perceken belül tájékoztatta a helybelieket, hogy segélyszállítmányt indítanak Romániába, délután 2-től 6-ig fogadják az adományokat a községházánál. A távolabbi területeket hangszóróval felszerelt tűzoltóautó járta. — Az első adományt 2 óra 4 perckor tették le egy asztalra, mivel a teherautót még a műhelyben javították. De ami azután történt, az minden elképzelésünket fölülmúlta. Én nem tagadom, eljöttem, mert nem tudtam sírás nélkül nézni. Vicha Ferencné körzeti orvos folytatja: — Jöttek, özönlöttek az emberek. Ki az autója csomagtartóját rakta meg otthon, ki a boltba rohant vissza bevásárolni. Én ellenőriztem, válogattam a gyógyszereket, s odajött egy mankós férfi. A kezembe nyomott 3 ezer forintot, hogy vegyünk rajta gyógyszert. A tanácsiak akkor még megpróbáltak listát készíteni az adományozókról, de a férfit hiába kérdezték: , Én nem a nevem, a pénzem adtam.’’ Pándról egy markológép kanalában hoztak át két zsák lisztet, Ságról cukrot, és ki tudja, még mit küldtek. A szentmártonkátaia\ kikötötték, náluk is álljunk meg. Mire elindultunk, az IFA életveszélyesen túl volt terhelve, szinte kormányozhatatlanná vált — mondja Vér János. — Indulás előtt odajött hozzánk — hozzám, a Papp Gyurihoz meg a Vicha Ferihez — a Csaba Jóska, hogy van-e váltó sofőrünk. Mondom, nincs, erre kijelentette, átöltözik, jön velünk. A Rigler Józsi — itt középvezető a tsz-ben, de Pán- don lakik. Mondom, már nincs hely a fülkében. Az egész úton a platón utazott. Valami volt a levegőben Az autó pontban este 6 órakor elindult. Akkor úgy gondolták, Kolozsvár, Brassó felé. — Csak a nagylaki határátlépő volt nyitva. Ott találkoztunk a nemzetközi és a Magyar Vöröskereszt képviselőivel, akik rendkívül csodálkoztak, milyen gyorsan odaértünk. Nem árultuk el, hogy amikor a Vöröskereszt felhívása a rádióban elhangzott, mi már rakodtunk. Hozzánk csatlakozott három hódmezővásárhelyi kocsi: egy Volga, egy Trabant meg egy vadonatúj Áwia, amit az a Tóth Sándor vezetett, akit még azon az VACRÓL TRABANTTAL Sokan akartak velük kezet fogni Két váci férfi, akik az első romániai híreket hallva vágtak neki egy apró Trabanttal az útnak. Jól ismerik őket Vácon: Tudja Béla középiskolai tanár és Fogasy Gergely karateedző. Mindketten ép bőrrel visszatértek. Tudja Béla autójába pakoltak, amit a Szőnyi Tibor Kórháztól kaptak, gyógyszert, kötszert, ahogy az orvosok jónak látták. így indultak el még péntek délután. A hátsó ülésen maradt üres helyre, úgy határoztak, kenyeret tesznek. Az egyik éjjel-nappal működő budapesti élelmiszerboltba lépve a polcokra mutattak: az összesét kérjük! Üticéljuk Nagyvárad volt, ahol Fogasynak ismerőse él. A karateedző gyakran átlépte korábban is a határt. Most a jól ismert úton haladtak. Igaz, szerettek volna egy mentőautót, legalább kölcsön, de nem kaptak a mentőszolgálattól. Kaptak azonban vörös keresztet ábrázoló plakátot a szélvédőre és a hátsó ablakra, valamint román és francia nyelvű iratot arról, milyen küldetésben járnak. Ennyit tudott segíteni a vöröskeresztes központ. Ezután teljesen magukra maradtak. Az úton természetesen nem voltak társtalanok, sokan igyekeztek ugyanabba az irányba. Egy üzemanyagtöltő állomáson meg is kérték az előttük haladó konvoj vezetőjét, hajtson lassabban, hogy a Trabanttal lépést tudjanak tartani. De a válasz elutasító volt: sietünk! — mondta a Volkswagen mikrobusz vezetője és elporzott. Bár ők csak 80-nal döcögve haladtak, az ártándi határállomáson utolérték őket. Odaátról fényjelző rakéták durranása hallatszott, s volt aki egyes géppisztolylövéseket is ki tudott szűrni. A karaván megtorpant, mert a rádió fordulatról számolt be: ismét erőre kaptak a secusok. A Trabant utasai elhatározták, nem várnak, megkerülik a karavánt és folytatják útjukat. Átlépve a határon a karateedző elárulta társának, hogy elhozta Japánból származó szamurájkardját, biztos, ami biztos. Tudja Béla lebeszélte arról, hogy átvigyék a fegyvert, s így otthagyták megőrzésre a határon. Nagyváradon nem találták meg az emberüket, s más se akart ablakot nyitni kopogtatásukra. Álmosan, éhesen, fázva, megvárták a virradatot, s egyikük javaslatára egy lelkészt kerestek. Mondván, a a lelkipásztorokban még bízhatunk. ő biztosan eljuttatja a megfelelő helyre a szállítmányt. Ha már nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy a határ túloldalán lévő gyűjtőhelyre tegyék szállítmányukat a többi közé, nem csoda, ha biztosra akartak menni. Harcok nem folytak Nagyváradon, így nem volt okuk azonnal visszafordulni. Miután megtalálták a megfelelő embert, a lelkészt, s átadták a gyógyszereket, a kenyeret osztották szét, de azt már csak úgy az utcán, annak aki kérte. A lakosság öröme határtalan volt, sokan kezet akartak velük fogni, látva, hogy magyarok. A járókelők éppúgy, mint a néhány nappal azelőtt még a másik oldalon álló rendőrök és katonák is. Dudás Zoltán éjjelen nem messze tőlünk gyilkolt meg a securitate egyik embere. Sajnos, a konvoj később szétszakadt, mivel a tápióbics- keiek megpróbáltak Kolozsvár, Brassó irányába haladni. Amikor először mentek át Aradon, az emberek megéljenezték, megtapsolták a magyar rendszámú vöröskeresztes és nem- Zetiszínű zászlóval díszített teherautót. De valami volt a levegőben. Lippán nem engedtek tovább, a milícián kellett éjszakáznunk, de még a WC-re is elkísértek minket. Már fél hatkor elindultunk a közeli Maria Radna kolostorba, a katona persze, velünk. Az ottani főpap csak kevés élelmiszert fogadott el, mondván, kicsi a közössége, vigyük inkább máshová. Elindultunk, az irány ismét Arad. Nem számít, hol húzódik a határ Aradon akkor már lezajlott az első véres összecsapás. Amikor a tápióbicskeiek megálltak a főtéren lévő katolikus templom előtt, az ott lévő emberek sírva könyörögtek, menjenek tovább, mert orvul lelőhetik őket. Közben a kocsit, a segélyexpedíció tagjait simogatták, éljenezték őket. Egy hátsó bejáratnál rakodtak le a helybeliek segítségével, amikor megkapták a szomorú hírt: a közeli, hídon meggyilkolták a hómező vásárhelyi Áwia sofőrje?. Idehaza az egész falu a rádiót figyelte. A családtagok, barátok, ismerősök úgy tudták, a tápióbicskei küldemény Brassó felé tart. Onnan pedig az a hír érkezett, hogy nehézütegek lövik a várost. Azután az újabb információk: Két magyar sofőr meghalt, az utakon a secu terroristái garázdálkodtak ... A feleségeik szűkszavúak. Hogy mit éltek át, mégsem nehéz elképzelni. Papp Györgyné ismerte a kinti állapotokat, Vér Jánosné veszélyeztetett terhes. — A Vér Jani Aradon borult ki. A Csaba Jóskát, aki onnan kezdve vezetett, amikor itthon kiszállt a fürdőkádból, kétórás sírógörcs fogta el. De én sem vagyok még magamnál — mondja Papp György. A férfiak búcsúzáskor arra kérnek, ne róluk szóljon majd az írás, hanem a tápióbics- keiekről. Egy faluról, amelynek a lakosai legelsőként segítettek az elsők között is. És szóljon az írás arról, hogy az egyszerű emberek jók ott is, itt is. Nem számít, hol húzódik közöttük a határ. Vereszki János Nagykőrösi konzervek Kétnyelvű címkével A nagykőrösi konzervgyár másfél millió forint értékű konzervet ajánlott fel a romániai emberek számára. A Magyar Demokrata Fórum, a Vöröskereszt és a református egyház már 23-án megindította különböző élelmiszerek, gyógyszerek, ruhaneműk gyűjtését, ehhez például hangszórós gépkocsit a rendőrségtől kértek és kaptak. w A Magyar Szocialista Párt az ünnepek után fog gyűjteni, elsősorban tartós élelmiszereket, ruhaneműt kérnek. A nagykőrösi adományokra a konzervgyárban nyomtatott kétnyelvű címkéket ragasztanak, amelyben tudatják a romániai emberekkel, hogy a magyar nép, közelebbről Nagykőrös város adományát kapják.
