Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-27 / 304. szám

2 r^ÍMcm 1989. DECEMBER 21., SZERDA CSAK ALAPJÁRATON Ha a bős—nagymarosi víz­lépcsőrendszer építésének el­döntésekor az ökológiai isme­reteknek és tapasztalatoknak olyan súlyúk lett volna, mint napjainkban, a vízlépcsőrend­szer a legnagyobb valószínűség­gel nem épült volna meg, vagy ha igen, mesterséges felvízcsa­torna nélkül — állapítja meg a csehszlovák környezetvédel­mi helyzettel foglalkozó tanul­mányában az Akadémia Bio­lógiai Társaságának Ökológiai Szekciója. A tanulmány sze­rint a legcélszerűbb az lenne, ha kompromisszumos megol­dásként a bősi vízierőművet átfolyásos rendszerrel, csak alapjáraton működtetnék. A csehszlovák hírszolgálati iroda által kedden ismertetett tanulmány szerint nem egy, már működő csehszlovák víz­tározóról, így a novomlyni, a nechranicai, a skalkai, a Je- senice Na Ohr-i, a rozlozi létesítményről bebizonyosodott, hogy nem vették eléggé figye­lembe a környezetvédelmi szempontokat, illetve a léte­sítmények a tervezettnél jóval kisebb kapacitással működnek. A tanulmány szerint a mun­kálatok előrehaladott állapota miatt a legcélszerűbb az len­ne, ha kompromisszumos meg­oldásként a bősi erőművet csak átfolyásos rendszerrel, alapjáraton működtetnék. Ez lehetővé tenné, hogy minima­lizálják az ökológiai és más károkat, ugyanakkor meg­őrizzék a hajózás és az ener­giatermelés előnyeit. A per megítélése különböző Nemzetközi visszhang Az Amerikai Egyesült Álla­mok hétfőn elismerte és támo­gatásáról biztosította a román Nemzeti Megmentés Frontját, az ország új ideiglenes kor­mányát. A Fehér Ház egyúttal sajnálkozásának adott kifeje­zést, hogy Ceausescuék perét nem nyilvánosan folytatták le. Hétfőn este Moszkvában kül- ügyminisztériumi nyilatkozatot tettek közzé, amely gyakorlati­lag egyenértékű a romániai új vezetés, a Nemzeti Megmentés Frontja elismerésével. A Bol­gár Népköztársaság államtaná­csa és minisztertanácsa üdvö­zölte a népi forradalom győzel­mét Romániában. A lengyel külügyminisztérium hétfőn közleményben jelentette be, hogy normális kormányközi kapcsolatokat tart fenn a ro­mániai Nemzeti Megmentés Frontja tanácsával. Norvégia szintén elismerte az új buka­resti vezetést. Hagyományos politikájához híven Kína nem avatkozik Románia belügyeibe, és tiszteletben tartja a román Állásfoglalás nélkül ért vé­get kedden Moszkvában az SZKP Központi Bizottsága lit­ván ügyben összehívott rend­kívüli ülésének első szakasza. A testület úgy döntött: több KB- és PB-tag, valamint a főtitkár ' litvániai látogatása után hoz végső döntést e kér­désben. Mihail Gorbacsov helyen­ként igen határozott megfogal­mazásoktól és a litván pártve­zetésnek címzett bírálatoktól sem tartózkodó, a párt pereszt­rojkájának gyorsítását-sürgető beszéde .után „nyílt és forró’’ Vita kezdődött a kérdésről. A hozzászólók — kedden összesen 26 fő — lényegében egyetér­tettek a főtitkárt beszámoló megfogalmazásaival. Így a ke­mény szavak mellett azzal is, hogy ezt a problémát az erő­szak és a kádercserék — ko­rábban ilyenkor szokásos — gyakorlatát mellőzve, politikai eszközökkel kell megoldani. (Ennek szellemében nem ke­rült sor például a litván párt­vezetők SZKP-ból való kizárá­sára sem, ahogy azt néhány KB-tag az ülésen javasolta.) Vagyim Medvegyev PB-tag, KB-titkár esti sajtóértekezle­tén elmondta, hogy az ülésen Algirdas Brazauskas litván pártvezetőnek és a többi lit­ván hozzászólónak sem voltak a főtitkári beszámolót bíráló vagy azzal ellentétes megjegy­zései. Teljes egyetértés mutat­kozott annak megítélésében is, hogy a független litván párt ügye alapvető a párt egysége, a peresztrojka jövője szem­pontjából is, s messze túlnő a köztársasági párt hatáskörén. A felszólalók Gorbacsovhoz hasonlóan elítélték a Litván Kp önállósodását, mert az csa­pás a peresztrojkára és a párt­ra egyaránt. Medvegyev nem tartotta kizártnak, hogy a vil- niusi döntés a konzervatívo­kat erősítheti. Mindezzel össz­hangban a KB úgy foglalt ál­lást, hogy kompromisszumos megoldást -kell találni, s ezt ikell elősegítenie a pártvezetőik litvániai eszmecseréinek is. Medvegyev többször is han­goztatta: az állásfoglalás hiá­nya nem jelenti azt, hogy né­zeteltérések vannak a KB-n belül — az egységet jelzi Gor­bacsov beszámolójának egy­hangú elfogadása —, egysze­rűen körültekintő és kiegyen­súlyozott döntést kívánnak hozni. (Ciilföldi események egy mondatban Politikai menedékjog Noriégának Szoros gyűrűben a „kijárat" ivianuel Noriega (Panama yolt vezetője) nem tekinthető politikai menekültnek, hanem, közönséges bűnöző. Ezt mon­dotta keddi tv-nyilatkozatában Richard Cheney amerikai vé­delmi miniszter. Cheney meg­erősítette, hogy amerikai csa­patok változatlanul szoros gyű­rűben tartják a Vatikán pana­mavárosi diplomáciai képvise­letét, ahol Noriega menedékre talált, s amennyiben elhagyná az épületet,, letartóztatnák. Cheney ugyanakkor nyitva hagyta a lehetőséget olyan megoldás előtt, hogy Noriega harmadik országba távozzék. Az amerikai katonai beavat­kozással megdöntött panamai vezető ellen kábítószer-csem­pészés miatt emeltek vádat az Egyesült Államokban. Miután azonban Noriega korábban sok éven át az amerikai titkosszol­gálat embere és washingtoni politikusok bizalmasa volt, egy amerikai per bumerángnak is bizonyulhat. Alan García perui elnök, aki az elmúlt napokban hevesen bírálta az Egyesült Államok panamai beavatkozását, hétfőn politikai menedékjogot aján­lott fel Noriégának. Megfigyelők arra is felhívták a figyelmet, hogy Fidel Castro kormánya a kubai pártvezetés önigazolására próbálja felhasz­nálni a Panamában történte­nép döntését — jelentette ki a kínai külügyminisztérium kép­viselője. Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter felmen­tette tisztségéből országa bu­karesti nagykövetét, mivel Ceausescu iráni látogatása ide­jén tájékozatlanságával félre­vezette az iráni kormányt. Egyben Irán hivatalosan cáfol­ta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint országa részt venne a romániai harcokban. Líbia — amelyre az elmúlt na­pokban szintén az a gyanú ve­tődött, hogy katonái segítették Ceausescut — úgy határozott, hogy segélycsomagokkal és gyógyszerekkel megrakott re­pülőgépet küld Romániába. Az Arab Hírszolgálati Ügy­nökségek Szövetségének elnöke kedden kijelentette: cionisták sugallják azokat a híreket, melyek szerint arab terroristák is harcolnak Romániában. Az elnök-vezérigazgató szerint az alaptalan híreszteléseket a magyar televízió visszhangoz­ta, s ezeket vették át a kelet­európai országok, majd a világ hírközlő szervei. A Japán Kommunista Párt — amely ko­rábban üdvözölte az új romá­niai rendszer megszületését — kedden nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását, amiért a Ceausescu házaspár ellen nem nyilvános tárgyaláson hoztak ítéletet. Az osztrák kormány úgy döntött, hogy 20 millió schillinget fordít romániai gyorssegélyre. Az ítélet-végrehajtás nem­zetközi visszhangja vegyes. A brit külügyminisztérium sze­rint lehet ugyan sajnálkozni, csodálkozni viszont aligha. Pol­gárháborús állapotok közepette történt mindez — állapították meg Londonban. Kevesebb megértést tanúsított a holland kormány. Hága „aggodalmát hangoztatta a titkos per híré­re, és kifejezte reményét, hogy a jogszerűség utat tör magá­nak az új Romániában. Az osztrák kancellár szóvivőié szerint meg kell érteni a nép mélységes gyűlöletét a diktá tor és felesége iránt, ám a jog állam kiépítésének első lépése­ként alkalmasabb lett volna a nyilvános tárgyalás. Lényegé ben ugyanez a svájci álláspont is — azzal a kiegészítéssel, hogy hasznos lett volna, ha nyilvános eljárás keretében tárják a nyilvánosság elé Ceausescuék bűneit. Az NSZK politikai pártjai megértéssel fogadták Nicolae Ceausescu kivégzését — jelen­tette kedd délután a Deusch- landfunk nevű országos rádió- állomás. A pártok egyidejűleg sürgették, hogy az NSZK nyújtson átfogó segítséget Ro­mániának. A bonni kormány korábban bejelentette, hogy kétmillió márka értékű élelmi­szer-szállítmányt indít útnak a sokat szenvedett balkáni or­szágba. Belgrádban megkezdte munkáját a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége Központi Bizottságának teljes ülése. A tanácskozás rész­vevői megvitatják a párt 14., jövő januárban megtartandó, rendkívüli kongresszusának a dokumentumait. A Phenjan számára nem lesz más választás, mint a peresztrojka és a nyi­tás — erre a következtetésre jutott Csői Mun Hjun, a dél-ko- teai Nemzet-újraegyesítési Tanács főigazgatója. A Több mint tízezren tüntettek kedden Vilniusban, Szovjet-Litvánia főváro­sában, a litván kommunista párt új politikai irányvonalát és vezetését támogatva. A A kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága felmentette az állami tervbizottság vezetőjét tisztsé­géből. A Konsztantyin Fjodorov Katusev, a szovjet kormány külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozó minisztere hétfőn éjjel többnapos hivatalos látogatásra Szíriába érkezett. A 1990 a leszerelés, s helsinki folyamat lényeges előrehaladásának, a kelet-európai reformmozgalom megszilárdulásának, a német— német szerződéses közösség megkötésének esztendeje lesz Hans- Dietrich Genscher szerint. A Mao Ce-tung születésének 96. év­fordulója alkalmából kedden Pekingben közel ezer kínai úttörő részvételével emlékünnepséget tartottak. A Tizenkét munka­nap alatt huszonegy ülést tartott a szovjet Népi Küldöttek 2. kongresszusa, mely vasárnap késő délután fejeződött be. A A japán kommunista párt kedden nyilatkozatban fejezte ki saj­nálkozását, amiért a Ceausescu házaspár ellen nem az állam- polgári és politikai jogok nemzetközi konvenciójának megfe­lelő nyilvános tárgyaláson hoztak ítéletet. A Százezer rubelt meghaladó kenőpénz elfogadása, s részbeni továbbadása miatt tizenöt évi börtönre ítélték Kallibek Kamalov egykori üzbég vezetőt, területi pártbizottsági első titkárt. A felkelés négy napjának krónikája íz történt Romániában Ceausescu véres diktatúráját elsöpörte a népharag. Péntek délben a felkelők elfog­lalták a rádió és a tv épületét, és közölték, hogy Corneliu Manescuval az élen a hatal­mat átvette a Haza Megmentésének Front­ja, Az országban szinte percről percre vál­tozik a helyzet, nehéz követni az esemé­nyeket. Az alábbiakban próbáljuk meg ösz- szefoglalni az utóbbi napok történéseit. December 23., szombat Pénteken éjfélkor kezdődött a Ceausescuhoz hű erők nagy ellentámadása, a rádió és a tv épülete ellen. Az első célpont a rádió volt, ahol az utcai har­cok során sokan meghaltak. A támadóknak sikerült a rádió épületébe behatolni, de a ké­sőbb érkező katonai alakula­tok kiverték őket. Hajnali fél kettőkor a Secu- ritate-egységek egy csoportja behatolt a televízió előcsarno­kába, a támadás már az adás­termet fenyegette. Egy időre eltűnt a kép, de hang volt. A védelmező katonák arra kér­ték a bukarestieket, hogy vo­nuljanak fáklyákkal, jármű­vekkel a televízió védelmére. A fegyveres harcok az éjsza­ka folyamán Bukarest más ke­rületeiben is megélénkültek. Szombaton kora reggel Ste­fan Gusa. a román néphadse­reg vezérkari főnöke, valamint Julian Vlad, a Securitate fel­kelőkhöz átállt vezérezredese a bukaresti rádióban és televí­zióban Románia lakosságához fordult felhívással. Gusa kije­lentette: a hadsereg csaknem az egész ország területén kezé­ben tartja az ellenőrzést. Szombaton délelőtt ismét ve­szélybe került a televízió és a rádió székháza. Szombaton délután Ion Ilies­cu, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnöke beje­lentette : Nicolae Ceausescu diktátor, felesége, Elena, fivé­re, Ilié, a volt nemzetvédelmi miniszterhelyettes és a klán több tagja őrizetben van egy meg nem nevezett katonai tá­maszponton. Szombaton este a Nemzeti Megmentési Front nyilvános­ságra hozta: biztos tudomásuk van arról, hogy a bukaresti harcokban szíriad és líbiai erőik is részt vettek. A Securi­tate a vártnál nagyobb ellen­állást fejt ki, a román hadse­reggel ellentétben a régi rend­szer híveinek és a terrorista egységeknek jó fegyvereik vannak, s lőszerben sincs hiá- nvuk. A pártközpontnál lévő tömeggyűlésen felszólították a jelenlévőket, hogy éjszakára ne menjenek haza, mert a sö­tétség leple alatt a terroristák újabb támadásokat indíthat­nak. Ugyancsak este jelentik be, hogy Románia új védelmi mi­nisztere Nicolae Militaru tá­bornok. Elődjét, Vasile Mileát pénteken feltehetően Ceauses­cu utasítására meggyilkolták. Szombaton reggel 8 órakor arra szólították föl az aradi városháza előtti tömeget, hogy hagyja el a .teret, mert a Secu­ritate helikoptereinek támadá­sa várható. A biztonsági szol­gálat mintegy hatvan embere a Park Hotel] ban barrikádozta el magát, velük a katonaság felvette a harcot. Temesváron és Brassóban Ceausescu biztonsági szolgála­ta támadta a felkelőkhöz átállt Ion Iliescu, a romániai Nem­zeti Megmentés Frontjának új elnöke katonai erőket, de a lakosságot is irgalom nélkül ölték. Ké­sőbb a bukaresti rádió beje­lentette, hogy Temesváron el­ültek a harcok, de arról nem volt hír, hogy kinek a kezébe került a hatalom a városban. Kolozsvárott és a környékén szórványos lövöldözés hallat­szott. A város vízellátását szol­gáló tartályokat szigorúan őrizték, mert attól tartottak, hogy a Securitate emberei megpróbálják megmérgezni az ivóvizet, ................. D ecember 24., vasárnap Vasárnap délben Ion Iliescu, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnöke egész Ro­mániára kiterjedő tűzszüneti parancsot adott ki. Egyben ki­jelentette: a hadsereg és a nép szinte az egész országot ellen­őrzése alatt tartja, de egyes városokban még harcok foly­nak a biztonsági erőik elszige­telt csoportjaival. A bukaresti városközpont hatalmas káro­kat szenvedett. Megerősítették, hogy a bu­kott diktátor és klánja fogság­ban van — egyes jelentések szerint egy titkos alagútrend­szerben fogták el őket. Nagyváradon nyugalom volt. a szemerkélő eső ellené­re is sokan mentek ki az ut­cára ünnepelni. Nagyszalon­tán a tömeg a városháza előtt ünnepelte a szentestét. Évti­zedek óta először nyitották ki karácsonyra a templomokat. Vasárnap éjjel súlyos harcok folytak Nagyszebenben és kör­nyékén. Aradon ugyancsak összecsa­pás kezdődött a felkelők támo­gatta hadsereg és a Securita­te terroristái között. A város­ban gyakoriak a biztonsági erők provokációi. A felkelők szigorúan ellenőrzik az autó­kat. December 25., hétfő Bukarestben megtartotta alakuló ülését a romániai Magyar Demokrata Szövetség, amely létrehozta ideiglenes Petre Roman, Románia mi­niszterelnöke intézőbizottságát. A bizottság tagjai között van többek kö­zött Domokos Géza, Tőkés László. Sütő András, Kányádi Sándor, Balogh Edgár. A hétfői nap legfontosabb híre: Nicolae és Elena Ceau- sescut a különleges katonai bí­róság halálra ítélte és az ítéle­tet végre is hajtották. Hétfőn hajnalban még foly­tak a harcok Aradon. A hadse­reg foglyul ejtett néhány líbiai terroristát, akik korszerű fegy­vereikkel a Securitate alakula­tait támogatták. A brassói és a bukaresti harcoknak ugyan­csak voltak arab résztvevői. Hétfőn este fél tízkor gyász­mise kezdődött a Riazza Ro­mána téren. A mise egész éj­jel tartott, közben a város kü­lönböző pontjain ropogtak a fegyverek. December 26., kedd Reggel viszonylag csendes volt a román főváros, a lakos­ság megindult a munkahelyek felé, a szigorítások viszont to­vábbra is érvényben vannak. Délelőtt közleményt olvasott be a bukaresti rádió, amely szerint a választásokig — a jövő év áprilisáig — a Nem­zeti Megmentési Front Taná­csának elnöke, Ion Iliescu, al- elnöke pedig Dumitru Mazilu lett. Kedden, helyi idő szerint 13.24-kor a bukaresti televízió bemutatta Nicolae és ,Elena Ceausescu kivégzését. A sor- tüzet nem mutatta a televízió, de látható volt a felvételen a két holttest. A hadsereg ura a helyzetnek, de az feltételezhe­tő, hogy a Securitate-erők végső elszántságukban min­denre képesek. Néhány órával az ítéletvég­rehajtás és öt nappal a forra­dalom kitörése után megszi­lárdult a Nemzeti Megmentési Front helyzete. Az Ion Iliescu vezetése alatt álló front elsőd­leges támasza ma még a had­sereg, de már egyre-másra ala­kulnak a politikai pártok, szer­vezetek — köztük a magyar nemzetiség szervezetei is. Kedden estére csendesebb lett Bukarest: 9 óráig már alig volt lövöldözés. Az esti órákban több fontos közleményt is nyilvánosságra hoztak. A kormány megkezd­te a népelnyomó törvények és rendeletek hatályon kívül he­lyezését. Már több mint tíz törvényt eltöröltek, köztük a területrendezésre, a terhesség­megszakítás tiltására vonat­kozókat. A jövőben már nem kell bejelenteni az írógépeket, amely eddig kötelező volt. Törölték az „ésszerű” táplál­kozásra vonatkozó kiagyalt, a parlament által is jóváha­gyott rendeleteket. Készül az új útlevél- és vámtörvény is. Kolozsvár főutcáján — az aszfalton lévő fölirat szerint — ezen a helyen két embert lőttek agyon a terroristák Véget ért az SZKP KB rendkívüli ülése Elodázták a döntést két. Castro véleménye szerint a panamai invázió „megalázta a szovjet békepolitikát és arcul csapta a peresztrojkát”.

Next

/
Thumbnails
Contents