Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-23 / 303. szám

14 Lilian 1989. DECEMBER 23., SZOMBAT SOAALÖ' SÄRh Így éltem egykor Kerepesen Ott, ahol Kerepes északi végén az országút nyugatra vesz egy ka­nyart, ahol jobbra egy két-három évszázados beállócsárda mai elkor- csosult kocsma-utóda, balra pedig a családi házak között egykori ne­mesi kúria foglal helyet, 1944 végén egy bátor asszony helytállt a népért és önmagáért. Nos, ki volt ez a Somló Sári? Somló Sándor író, költő, színművész, a Nemzeti Színház és a Színművészeti Akadémia egykori igazgatójának, valamint Vadnai Vilma énekes és színművésznőnek a gyermeke. Somló Sári (Arad, 1S86. márc. 7—Kerepes, 1970. márc. 18.) író, költő, szobrász. Művé­szeti tanulmányait Holló Barnabásnál és Maróti Gézánál végezte. Ez a nagyon kulturált, ízig-vérig európaian magyar művésznő kerepesi otthonában érte meg a második világháború frontjának át­vonulását, Inczédi Gombos Mihály gyalogsági altábornagy egykori kúriájában, aki az első világháborúban közel se tapasztalhatott olyas­miket, amik 1944 őszén Somló Sári otthona felé közeledtek. Az 58 éves asszony egyedül maradt az országút melletti házban, hogy szembenézzen azzal, ami jön, védje a sajátját, kulturális érté­kekkel telezsúfolt lakását, amelyben szomszédai segítették, ö viszont segítette azokat, nem utolsósorban nyelvtudásával. Naplót is veze­tett a fütyülő golyók és a döngető aknák hangjainál gyertyafényben a pincében. Eközben több hadsereg mindenféle katonái ki-bejárkáltak az udvarán, a lakásában, és a megriadt kerepesiek mindegyre csak őutána kiáltottak, ha segíteni kellett. Azóta negyvenöt év telt el, és ezért van az, hogy az akkori no­vember—december napjai ugyanazokra a számokra estek, mint a mostani évben. Emlékezzünk! Somló Sári naplója segítségével. (naplórészletek) 1944. december 8. (péntek) Űjabb katonaság érkezett — de ezek menekülnek — Isaszeget fel­adták, iszonyatos erővel támad az orosz — illetve — a poros és vég­kimerüléssel érkezők szerint — mindenütt románokkal áll a harc ... még rosszabb. Ezért tanulok oro­szul? Lám erre nem gondoltam, de talán románnal boldogulok francia alapon. Alighogy lenyeltem az ebé­demet, iszonyú erős légi tevékenység indult meg — felettünk hatalmas robbanások. — vagy öt ízben kellett már délelőtt is a pincébe lemenni — mert egészen alacsonyan, ponto­san a ház fölött — egyenesen a konyhaablaknak, mintha be akart volna törni, száguldottak és dobtak aknákat — erős, hatalmas robba­nások — amilyen hirtelen és várat- lánul jön, úgy elmúlik. Sokszor újult meg a riasztás is, a szirénák mindegyre búgtak. Alkonyodik és mintha csende­sedne a tevékenység. 4 óra felé jár az idő. A főhadnagy (Fövény?) csendes, szimpatikus, lejött, a gye­rekeket hozza a pincébe. A tegnapi napot olyan rettenetesnek mondja, hogy a pokollal egyenlő. Méteres távolságra hullottak egymás mellé az orosz aknák, pillanatnyi szünet nélkül, alig tudta az embereit vala­hogy is menteni. Körül voltak véve, hasoncsúszva, aknarobbanások kö­zött menekültek, a németek az első aknarobbanások hallatára hátrál­tak, ők maradtak a rettenetes tűz­ben, így aztán egész csapattestek vezetőstül átmentek. Az országút egyik oldalán a német harckocsik egész hosszú sora, a katonák be­szélgetnek, cigarettáznak. Mi 400-an voltunk, 24 emberről tudok, aki megmaradt. Egyik csapattestnek sincs vele a konyhája, második nap­ja nem ettek. Berzától ma mentek tovább harc­térről összeverődött, fáradt kato­nák, gyűlölik a németet és szidják a mi hadvezetésünket, mert 400-nál többet nem szabad lőni — ez pa­rancs — előre ilyen parancs? A magyarországi Volksbund már csak papíron van, mert. ha vége lesz a háborúnak, mint mondják, boldogok leszünk, ha újra magyar­nak vallhatjuk magunkat. A ma­gyar a németet szidja, a német a magyart és különös, egyik a másikat pontosan ugyanazzal vádolja. Teljesen körül vagyunk kerítve, azt beszélik ma Gödöllő elesik reg­gelre, akkor pedig mi is ... Hét­főn be akartam menni, de aligha fog megvalósulni, ma péntek. Felfelé doboltak ... senki se kí­váncsiskodjék, húzódjék fedezékbe, mert a támadás valószínű. 1944. december 11. (hétfő) Ismét támadás volt, lecsapnak pontosan a ház fölött pokoli zajjal, robbanó golyókat használnak, így mondják ... Fenn voltam, egy Szőts nevű főhadnagy ült a konyhában és kenyértel egy darabka szalon­nát evett, nem tudtam, mikor jött, lehettek vagy húszán legénységiek a konyhán, körülvették, halkan mon­dott egy s mást, hogy kerítették be őket. hogy adta meg magát a bal­szárny, megint volt disznóság ... mentik a bőrüket és feláldozzák a bajtársaikat. Keservesen nézett ki, borostás arca, fáradt tekintete, sá­padtsága — egy forró teát adtunk neki — Dobokay kijött és mégis fűtve van a tisztek szobája, vannak most egy szobában vagy 8-an. Tel­jesen tanácstalanok, minden oldal­ról körül vagyunk zárva, csak Pest­re mehetnek, illetve Pest felé, de ott már oroszok várják... Somogyi fiúk, azt mondják, hogy nem mennek ki semmi szín alatt sem Németországba, ha kényszerí­tik őket, akkor inkább főbelövik magukat... Velük akarják meg­kímélni a német katonákat, őket dobnák az első vonalba a nyugati vagy déli fronton... 7 hónapja vannak frontszolgálatban, felváltás nélkül a Don-kanyar óta jönnek, hátrálnak, mindig hátrálnak, hogy Kaposvár is elesett — teljesen ki vannak merülve testileg lelkileg — semmit sem bánnak... Se ottho­nom, se hazám, enyéimet se tudom, hol vannak. Élnek-e? Minden mindegy... Most jön egy őrmester és azt mondja, hogy a telefonba bekap­csolódott az ellenség és magyarul (magyarok?) kéfde%t$k: Merre van­nak a magyar hadosztályok? Saját érdeketekben kérdezzük,... Napsütéses, derült idő van és ezért van támadás szünet nélkül... Felszólítottam a századost (a nevét még nem tudom), hogy adjon pa­rancsot a szekereknek, hogy oszol­janak szét, menjenek más irányba is, ki a szérű felé vagy más udva­rokba, hát így összelőnek itt, össze­törnek itt mindent, ezeket vadász­szák ... Erre ő azt felelte, hogy hogyne, azonnal, igaza van nagyságos asz- szonynak, azonnal intézkedem... és megtörtént... már szedelőzködnek és kevesedik a számuk. Hála Isten­nek! 1944. december 12. (kedd) Kint egy szörnyű becsapódás, ép­pen a pincében voltam szerencsére. Nagy jajgatás és egy nyomorult szerencsétlen németnek leszakította a jobb kezét csukló fölött az akna. Körbeszalad az udvaron, utána a német szanitécek — nem tudják le­fogni — mintha megőrült volna, bal kezével szorítja a jobb karját, egy véres, cafatos csonk lelógó hús­darabokkal, az arca teljesen fekete, kormos, füstös, végre elkapják, be egy vöröskeresztes motorba és el­viszik Pest felé. Kint tartózkodni lehetetlen, semmit sem lehet ellen­őrizni — gépágyúnak nevezett fegy­ver kaszál — süvöltenek a golyók, le, le, csak a pincében lehet ma­radni. Lenn tömve katonákkal, ma­gyarok, pécsiek — nem akarnak a harcvonalba menni — nem akarnak harcolni. 1944. december 14. (csütörtök) A magyarok lehúzódtak az állo­más felé — kisebb fegyverekkel dolgoznak az oroszok —, azt jelen­ti, hogy nyomulnak előre, de közben óriási aknák robbannak, nem értem, mire jó ez? Hiszen már itt nincs katonaság... Hajnali öt óra, Pré- berné jön le a pincébe — nagy fel­indulásban — a németek fosztogat­nak. betörnek mindenfelé, Vargáék és Venczelék hízóit már elvitték, egy hangot sem adtak ki a disznók, hogy csinálják vajon? Ágyneműek és egyéb élelem hiányzanak, félek, hogy ide lejönnek, de reményiem, hogy inkább ott történik a baj, ahol nincsenek ... Ezek ugyan ott vol­tak, de csak éjfélig vigyáztak, azután elbújtak azok is szegények a bunkerekbe... Itt voltak egész­ségügyi kirendeltségek, még tegnap befordult egy-egy német, aztán egy magyar, de mára már semmi, ma elfoglalják Kerepest. Tegnapra va­lami ellentámadásra készültek, úgy látszik, nem tudták megvalósítani. Ha körül vannak zárva, talán nem védik Pestet? Bár feladnák, most már úgyis menthetetlen, csak ál­dozatok lesznek és utcai harcok, ez persze őket nem fogja érdekelni. 1944. december 15. (péntek) Bizony tévedtem, Kerepest még nem foglalták el, úgy látszik, el­fordultak, le Szilasligetnek folyt tegnap este a harc szüntelen dön- getéssel, éjszakára azonban egészen szokatlanul elnémult minden, nagy ritkán egy-egy távoli hang, de nem voltak a rettenetes aknabecsapó­dások. Én bámulok rajta, hogy ez a ház még áll! Hát, ez hatalmasan van megépítve, hogy ezt kibírja ... Reméltem, hogy itt nem lesznek ilyen erős harcok, bizony vannak. Ha Pestnek szembe állok, akkor egészen távol balra, már Rákos kö­rül hangzanak a lövések, jobbról megkerülték a bolnokai részben a síkságot és az erdőből lőnek ide, innen vissza, tüzérségi párbaj folyik úgy­hogy a lövedékek a major felől vá­gódnak kertünkön át, keresi az el­lenség azt az egy ágyút, amelyik nem tágít. Este egy és még egy honvéd jött ide — tüzérek el-el bújnak — kifújni magukat. Persze mindegyik harcellenes, nem akar­nak harcolni. Ludányi parancs­nok halálát imádkozzék, aki nem engedi őket visszavonulni. Kérde­zem: És ő? ö nem harcol? Dehogyis- nem! Legelői hátracsapott sapkával jár a golyózápor közepette, nem éri semmi baj! Vagány gyerek! 1944. december 16. (szombat) A ma reggeli főzőcskélést elvé­geztük, reggel sült krumplit ettem kávé után! De ilyenkor van tűz s csak ilyenkor lehet. A többiek pör- költöznek és gulyásoznak. Két ka­tona jött tegnap, egyik ma bement és vinni hajlandó levelt, postára ad­ni Pesten. Gyalog megy Nagyiccéig. Onnan még jár a HÉV, s bedobja? Azonnal írtam egy lapot Muciká­nak és Médynek, jaj, de örülnék, ha megkapnák! En most még jobban tudom, mint eddig, hogy mi az, hír nélkül lenni. Veszedelmesen fogy a gyertya! Petróleum ég, de az ve­szélyes, beomlás esetén tűz lehet. Isten segítsen! Óh. bár már vége lenne! Vajon mi van Pesten? Hol­nap Kaszap István napja, december 17. Adja a mindenható, hogy jóra fordítson! 1944. december 17. (vasárnap) Ma tehát éppen elkészültem a főzéssel korán reggel, azaz dél­előtt, jönnek a németek! Kiabálnak a fiúk! Nagyságos asszony, kérem, gyorsan-gyorsan, rabolnak, törnek fel mindent! Itt vannak az udvar­ban! Kimegyek a konyhából — egy hófehér bőrruhában, hófehér bőr- sapkában — géppisztollyal a kezé­ben, egy másik sokkal rosszabb ki­nézésű, megy előre, ott tart már az istállónál. Halt! Kiáltok rá — meg­fordul — was wollen sie? Kann ich dienen mit etwas. Erre a kutyák rá! Az kirántja a revolverét és rá­fogja — odaszaladok — ez persze fütyülő lövegeső közepette történik — kutyáimat megmentem, és ba­rátságosan kérdezem ettől a rabló- gyilkos kinézésű, piszkos arcú, fe­kete kezű, szürke viaszosvászon kö­penyben szíjakkal és puskával a vállán előttem álló partizántól. Megzavarodik, ötöl-hatol. Ezzel sar­kon fordulnak, mennek ésr amint megfordul, látom, hogy a jobb ke­zében hátrafelé a combjához szorítva egy fényes hosszú tőrt tart, de amint előrement, látszott, lehet hogy a bajonettje volt, de olyan szokatlan hosszúságú volt, a má­siknak a géppisztolya felhúzva a kezében, elmennek, én barátságo­san köszöngettem nekik. 1944. december 18. (hétfő) Teljesen megfoghatatlan, hogy az orosz vagy a román, vagy mi van itt ellenségképpen, miért nem jön be a községbe? Itt a katonaság már napok óta csak az utolsó partizán rablók által van képviselve. Nagyon figyel az ellenség minden moc­canást, amint a legkisebb mozgást, vagy árnyékot, vagy fényt észleli, azonnal heves tüzelésbe kezd. Há­zunk már olyan, mint a szita. Veczelék háza két találatot kapott és a kis ház Fejeséknél szintén egyet, oka az a bedöglött nagy te­herautó, amelyik pont a kapunk előtt áll — a németek itt hagyták — elejét elvitte a gránát. Az döntötte ki a kaput is. 1944. december 19. (kedd) A helyzet változatlan, folytonos ágyúzás, gépágyú, gépfegyver, pus­ka, egyszer-egyszer repülők és ak­nák hullanak, olykor egy-egy kis szünettel, aztán elölről kezdődik, semmi előre nem megy, lehetetlen, hogy előőrsei lennének az oroszok­nak, mert akkor tudnia kellene, hogy a községet 8 napja kiürítették, hát miért nem jön be? Nincs em­bere? Vagy nincs utánpótlása? Vagy nincs mersze? Itt garázdálkodnak a német rablók, a lakosság elpusz­tul, s az épületek még jobban. Ezt a pinceéletet sokáig nem lehet folytatni, mert egészségtelen. A szemeim fájnak a sötétségtől és a levegötlenséget, a kinti mozgás hiányát én, aki eddig mindig kint voltam, nagyon érzem. 1944. december 2D. (szerda) Ma nagy erővel támad az orosz, repülőtámadások egymás után, félek Pest ellen is. Abból az irány­ból erős robbanások hallatszottak, teljesen hír nélkül vagyok, na­gyon nehéz. Minduntalan hívnak. Nagyságos asszony kérem, gyerünk gyorsan — németek! Persze föl- és szóval tartani, vagy vitatkozni ve­lük. Ma nem rablók járnak, ilyen­kor, amikor itt a sorkatonaság, ak­kor sehol sincsenek, egyik stuttgar­ti fiú, ő hozza elő, szégyen-gyalázat, hogy vannak a német csapatok mö­gött útonállók, halljuk, hogy rabol­nak és lopnak. Ez szégyen a né­met népen, a német nemzeten, ezt fogjuk követelni, hogy kitisztogas­sák a hadseregből. Na, most betetőződik, azt hiszem, a keresztút! Pontosan a ház mel­lett Andrisék és a mi kerítésünknél végig építik a németek a fő védelmi vonalat. Ágyút helyeznek ide? Nem tudják, de gépfegyvert egészen biztosan. Ma át akartak törni az oroszok, de mint mondják, ők visz- 6zaverték, ezért most második vo­nalat építenek ide — ezt nem gon­doltam, azt hittem, a határban dön­tik el a harc kimenetelét — nem pont a község derekánál. Itt keresz­tül a falu közepén húzzák ezt a vé­delmi vonalat. Mondtam, hogy itt vagyunk a pincében, azt felelték, hogy menjünk ki belőle. Ezt persze könnyű mondani, de nehéz elin­tézni. Tele értékekkel és holmival ez a pince, ha ezt itthagyjuk, ak­kor kár volt eddig is itt maradni. 1944. december 30. (szombat) A fejem fáj és félek, nem, fogok tudni helyesen beszámolni minden­ről. December 28., volt, iszonyatos éjszaka után és még iszonytatóbb nappalok után, hajnalban berontott a törvénybíró. Itt vannak az oro­szok, lehet feljönni! Szabadok va­gyunk! Fel a pincéből! Nyomban utána Tihanyi erdész: Dicsértessék a Jézus! Tessék felsétálni, meg­szűntek a harcok, a németek az éjszaka meglógtak, véget értek a aknaesők! Most már minden rend­ben lesz, nincs mitől tartani. Rend lesz, kérem, rend! Nincs itt most már se német, se magyar, se nyilas csirkefogó! Jönnek rendes emberek! Tessék nagyságos asszony szépen felmenni a lakásba és nyu­godtan folytatni az életet. Hát, ne csodálkozzon senki, ha azok után, amit átéltünk, amit sem leírni, sem elbeszélni, sem jelzőkkel színezni nem lehet, csak átélni lehet — na azok után — örömujjongva fogad­tuk a hírt, hogy megszűnik az, ami eddig volt, hogy mi lesz aztán? Ar­ra senki sem gondolt. Az ATTI LA-védőöv A legendás hun király, az egykori „isten ostora” nevéről nevezték el a 11. világháborúban a Budapestet keletről védeni hivatott védőöv­rendszert. Ennélfogva nagyon erősnek kellett volna lennie. A védőöv 2. állásának első árokvonala a fóti Somlyó-hegy gerin­cén, a Helvécia-teleptől északkeletre, a Bolnoka-tetőtöl, Kerepestől, Kistarcsától keletre, a nagytarcsai Látó-hegynél délnyugatra fordul­va húzódott. Soroksártól délre érte el a Dunát. A védőöv első és má­sodik állásait nagyrészt magyar csapatok szállták meg október má­sodik felében, közöttük kisebb német erők helyezkedtek el, mint pél­dául Kerepestől és Kistarcsától keletre a 13. német páncélos hadosz­tály részei. A 7. román gyalogos hadtest általános támadása dec. 5-én indult meg Isaszeg elfoglalására, azonban dec. 12-ig csak a község felét sike­rült birtokba venniük, amikor is az arcvonal mozgása itt leállt dec. 26-ig. A szovjet hadsereg 30. lövész hadtestének 3 lövészhadosztálya közül a 151. állt szemben az Attila-védőöv 11. állás első árkával, a Kerepes—Főt terepszakaszon, miután elfoglalta Gödöllőt dec. 12-én. Ekkor itt is megmerevedett a front. Védelemben vele szemben a 271. német népi gránátos hadosztály, a Feldherrnhalle Waffen-SS páncélgránátos hadosztály részei és több különböző német és magyar zászlóalj sorakozott fel. Kerepes észak­keleti kijáratánál a Bolnoka alatt német páncéltörő lövegek és akna­vetők voltak tüzelőállásban kevés gyalogsággal. Szívós harcok árán a szovjet hadsereg egységei dec. 12—26. kö­zött már beékelődtek helyenként az Attila-védőöv árokvonalaiba. Sú­lyos harcok bontakoztak ki különösen Dunakeszi—Főt—Mogyoród körzetében. Ugyancsak a valkói, gödöllői erdőkben, melyeknek útjait, nyiladékait a védők elaknásították, torlaszolták, bevágták vagy felár- kolták. A legsúlyosabb harcok a Juharos-tetőn voltak. Somló Sárinak részletekben bemutatott naplója bármennyire is szörnyűségekkel teli, mégis azt kell mondanunk, hogy Kerepes és Kistarcsa nem esett a harcok sűrűjébe. H. L. A FRONT HELYZETE 19i< dec 5-29 közi«.' XL H AGYA JELENTŐSEBB BÍZAT NEMET-HAWAR szívj-rouíh 1 lövészárok risztk 1-es: tankcsapdák gyalogsági 1a mod ősi irány harc vonal a e-*“* — hcrkocsizó csapatok ~&~w aknavehá ásótok ágyús lüzér—*— *> (Cr$> HŐS. sávhalár HEiYzer cő '---------' t i ed. 5-én rrrrrr dec. 12-25-ig dec. 27-én Ttrvu.lt; &ar k * deo. 28-29-ig it (.M

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents