Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-23 / 303. szám
12 1989. DECEMBER 23., SZOMBAT A hazai szerzetesrendek Ciszterciek, pálosok, baziliták Ünneprontás nélkül Miért nincs benned szeretet? A római katolikus egyház szervezeti felépítéséről és hierarchiájáról szóló sorozatunk második részében a hazai szerzetesrendeknek és szerepüknek a kialakulását követjük nyomon. Múlt heti cikkünkben a premontreiekről és a bencésekről írtunk, most a ciszterciek, a pálosok és a baziliták rendjéről szólunk. A ciszterciek (Ordo Cisterciensis; O. Cist) a bencés rendből kivált mo- nasztikus szerzetesrend. Szabályaik és életük sokban hasonlít a bencésekére. ök is kolostorokban (általában hegyre épült monostorokban) élnek, s imádság és munka tölti ki közös életüket. A rend birtokokat szerzett, s belőlük tartotta fenn magát. Nevét a burgundiai Cistertium- ról — franciául Citeaux-ról (ejtsd: szito) — kapta. Legkiemelkedőbb személyisége és kiépítője Clairvaux-i Szent Bernát volt. Virágkorát a rend a középkorban, a XII—XIII. század, ban élte. Fekete cínguíum Magyarországra a cisztercieket III. Béla királyunk telepítette be. Az 6 külpolitikájában ugyanis fontos szerepe volt a francia irányzatnak. A zirci apátságot 1182-ben alapította III. Béla, s ehhez járult később a legismertebbek közül a szentgotthárdi, a pilisi és a pásztói apátság. A középkorban tizenkilenc hazai cisztercita apátságról tudunk. A ciszterci szerzetesek Franciaországból hozták magukkal a szőlőtermesztés és borkészítés tudományát. Ezután is elöl jártak a korszerű mezőgazdasági termelés megismertetésében és a gyümölcstermesztésében. A XIX—XX. században a rend nagybirtokain (50 ezer kát. holdon) mintagazdálkodás folyt. Központjuk Előszálláson működött. A magyarországi ciszteri rend életét a török hódítás és a reformáció akasztotta meg, s tagjai csak az 1700-as évek elején telepedtek meg ismét. A rend élete — II. József kolostorfeloszlató rendeletéi után — csak 1814-től állt helyre ismét, de most már mint tanítórendé, amely fő feladatának a középiskolás korú ifjak nevelését és oktatását tekintette. A rend életében fontos fejlemény volt, hogy 1923-ban a zirci apátság a hozzá tartozó rendbázakban együttesen létrehozta a ciszterci rend zirci kongregációját, s ezzel önálló magyar kongregációvá („rendtartománnyá”) váltak. A rendi kongregáció élén álló zirci apátot az összes örökfogadalmas rendtag választja, életfogytig tartó megbízatással. A rendházak élén a „házfőnök” áll, s ő rendszerint az iskola, a gimnázium igazgatója is volt. A rendnek Egerben, Székesfehérvárott, Pécsett, Baján és Budán voltak középiskolái, Budapesten pedig tanárképző intézete és rendháza — Bernardium — működött; ez utóbbiban a rend egyetemre járó tagjai éltek. A rendi noviciátus és a teológiai főiskola Zircen működött. A tanításon kívül a rend lelkipásztori munkát is végzett. A hat rendházhoz kapcsolódó plébánián kívül további tizenhárom plébániát vezettek ciszterci szerzetes papok. A ciszterci kongregáció szabályzata kimondotta, hogy a rendnek sajátos feladata a középiskolás ifjúság tanítása és nevelése, 1948-ban hetvenöt szerzetes paptanár rendtag körülbelül 2500 gimnazistát tanított. A rend az iskolán túl is sokat foglalkozott az ifjúsággal, például Mária kongregációkat vezetett, cserkészcsapatokat irányított. A zirci ciszterci Schwartz Elemérnek volt az alapítása az az Emericana nevű főiskolai és egyetemi katolikus diák- szervezet, amely igen népszerű és tekintélyes egyesületté nőtte ki magát a Horthy-korszakban. A ciszterci rend örökfogadalmas tagjai pappá voltak szentelve, s naponta miséztek. A rendtagok a rendházban klauzurán belül, magáncellákban laktak. Ruházatukról, amely fehér habitus (reverenda) volt, fekete skapuláréval (vállruha), és cingu- lummal, a rend gondoskodott. Az 1950. évi szétszóratáskor a zirci rendnek sem kegyelmeztek. Rákosi külön is haragudott a ciszterekre és a zirci apátra mint nagy tekintélyű és eredményes ifjúságnevelőkre, ezért nemcsak a szétszóratás lett a sorsuk, hanem sokuknak volt része további üldöztetésben: letartóztatták, bebörtönözték vagy internálták őket. 1950-ben százkilencvenegy örökfogadalmas szerzetes pap élt a rendben (közülük már ekkor tizenkilenc külföldön), a papnövendékek száma pedig harmincöt volt. Az 1980-as évék derekán az Itthon élő rendtagak száma ötvenkettő volt, külföldön harmincegyen éltek. Ma már ismét van zirci apát s megkezdődött a kongregáció újjászervezése. A fehér barátok' Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend a pálosoké (Ordo Fratrum S. Pauli Primi Eremitae; OSPPE). A rend eredetileg remeterend volt. Alapítója özséb, esztergomi kanonok. Ó 1250 táján gyűjtötte össze a pilisi erdőkben szétszórtan élő remetéket, s remeterendet szervezett belőlük. Nevüket pártfogó szentjükről, Remete Szent Pálról kapták. A pálos remeték hamarosan népszerűek lettek. Kolostoraikat az erdők mélyén, a világ zajától távol építették fel. A mohácsi vészig a pálosoknak hatvanhárom kolostoruk működött Magyarországon. A török hódoltság és a reformáció ezt a rendet is tönkretette. A XVII. században néhány helyen megpróbálták újjászervezni őket, de ekkor már nem az erdőkben, hanem a városokban építettek kolostorokat. II. József reformja a rendet — mondhatni — elpusztította, s mind a huszonegy magyarországi kolostorukat feloszlatta. A pálos rend csak úgy maradt életben, hogy a felosztás nem érte el Lengyelországot, s ilyenformán ott igencsak népszerű volt és maradt mind a mai napig. A két világháború közötti katolikus reneszánsz szellemében igyekeztek a rendet itthon újra meghonosítani, 1934-ben Budán, a Gellért-hegyen a sziklakápolna és a hozzá csatlakozó rendház adott nekik otthont. Ide lengyel pálosok jöttek, 1935-ben Pécsett, 1940- ben Pálosszentkúton (Kiskunfélegyháza mellett) telepedtek meg egy- egy perjel vezetésével. Végül 1944- ben Soltvadkerten kezdtek házat építeni. A rend utánpótlását a pécsi kolostorban nevelték, s a papnövendékek a pécsi teológiai főiskolára jártak. A pálos rend egyébként a XVIII. század vége felé remeterendből monasztikus renddé alakult át, ami már inkább megfelelt az újkor szükségleteinek. A pálos szerzetesek rendi ruhája tiszta fehér volt, ezért is hívta őket a nép fehér barátoknak. A rendnek voltak örökfogadalmas fölszentelt paptagjad, valamint fráterei, segítő testvérei, akik kétéves noviciátus után kétszer három évre tettek fogadalmat, majd ezt követte az örökfogadalom. 1950-ben ezt a rendet is a teljes megszűnésre ítélték. Ekkor huszonegy pappá szentelt pálos élt a hazai rendtartományban. A hatalom szinte irracionális dühvet fordult a pálosok ellen. 1950 és 1951 folyamán az összes pálos szerzetest letartóztatta az Államvédelmi Hatóság (ÁVH). A rend vezetőit, Csellár Jenő provinciálist és Vezér Ferenc perjelt a koncepciós Grősz-per vádlottjaként szerepeltették, s utóbbit halálra ítélték és kivégezték. A Grősz-per mellókperei között szerepelt a pálos szerzeteseknek és „segítőik”-nek a külön pere is. Ebben ugyancsak súlyos ítéleteket hoztak. A fő vád az volt, hogy 1944 végén, 1945 elején Soltvadkert környékén állítólag szovjet katonákat gyilkoltak meg; ezt azonban nem sikerült bebizonyítani. A börtönből és az internálásból kiszabadult pálosokat persze, továbbra is gyanakvás kísérte, s lelkészként sem kaphattak beosztást. A magyar pálos rend újjáélesztése napjainkban folyamatban van. A fehér barátok 1989-től ismét celebrálhatnak misét a Gellért-hegyi sziklakápolna előtt. Lelkipásztorok A bazilita rend (Ordo S. Basillii Magni: OSEM vagy Nagy Szent Va- zul-rend) alapítója Szent Vazul volt. ő a IV. században élt, s a keleti szerzetességnek volt az egyik megalapítója. A nagy keleti egyházszakadás (1054) után a bizánci birodalom területén élő baziliták is a görögkeleti egyház részei lettek. A Kárpát-medencében már a honfoglalás előtt voltak bazilita monostorok. A magyar államalapítás után több neves bazilita kolostor alakult, köztük a marosvári, a veszprémvöl- gyi, a tihanyi stb. A görög rítusú hazai monostorok azonban a XIII. század elejére kihaltak. Az újabb korban a magyar királyság területén összesen nyolc bazilita monostor élt, de Trianon után ezekből csak egyetlen maradt itt: a má- riapócsi. Onnan rajzottak ki ezután Hajdúdorogra, Makóra, majd Kispestre, s így a három monostor már S?ent István-provincia néven rend- tartománnyá válhatott. A baziliták elsősorban lelkipásztorkodással foglalkoztak. Máriapócson saját parókiájuk volt. A rendi utánpótlást Má- niapócson és a nyíregyházi teológiai főiskolán képezték ki. 1950-ben, a megszűnéskor a rendnek harmincnégy fogadalmas tagja volt: tizenhat áldozópap, tizennégy klerikus és négy laikus testvér. (A bazilita rend női megfelelője a bazilissza rend volt; ez leányneveléssel és árvagondozással foglalkozott.) Gergely Jenő történész (Következik: A kolduló rendek) Ránk kiabál a vasárnap, Ádám, Éva napja. Az este szent ünnepén felelősségre von — miért nincs benned szeretet? A körülöttünk változó világ ösvényein botorkálok szégyenben égnek, választ maguktól sem, másaktól sem remélnek. Oly sokan vannak, s lesznek egyre többen, akik képtelenné válnak ma az örömre. Az ember terhelhetősége véges, s előbb-utóbb kapkodássá válnak a mozdulatok, s rémülettől terhessé a hajnalok. Új félelmek ébrednek, ismeretlenek, kezelhetetle- nek. Aligha mentes ettől bármelyik generáció. Űj kor új szellemét ragozva érzi az ember — tovább él a félelem, csak más arca van. A leg- sérültebbek a háború után születtek. Most eszmélnek, milyen sima volt az út, eddig. Most látják csak, hogy kegyelt bohócként éltek, s túl nagy feladat földolgozni ma már, hol, mikor, mennyit ért az értékítélet. Négyven-egynéhány év alatt pontosan meghatározható vonalakban kialakult az élet. Család született, s hivatást találtak, mások pedig szakmát. Kis lakásokat harcoltak ki maguknak, vagy albérletekben vegetáltak, középszerűek voltak talán, akiket nem volt érdemes bántani? Rakódtak egymásra az évek, volt bennük öröm, s fájdalom, siker, és föld- rehullás, szárnyalás, s megpihenés. Aztán lettek egyre zsúfoltabbak az esztendőik, s az ember már nem tudott mást, csak a megélt, átélt élmények magjához visszanyúlni. Tétován tapogatózik most a kéz. Hazugság halmozódik hazugságra, magyarázat üt rést magyarázaton, nevetségessé válik a valaha átélt fájdalom, értelmetlenné a mindenkori küzdelem. Megkérdőjelezhető az indulás, s a negyvenévesek már nem találnak visszamenőleg sem célt. Hiányzik belőlük a mártíromságra való hajlam, s a konjunktúra lovagjainak is csak egynémely hely kedvez. ők vannak kevesebben. Rémülten látja ez a generáció, hogy fényét vesztette az ítélet, a szavak nem ugyanazt jelentik, mint régen, s elszürkülnek az ünnepek, új kor új hőseinek adva helyet. Sok, túl sok ember retteg a karácsonytól. Magánytól terhelt, szűk szobáktól, tétován vett ajándéktól. Hogyan is tudna önfeledten ünnepelni az, akinek gondolatai a megélhetés módjai körül ténferegnek, hogyan láthatná a kis Jézus születését, akinek jövőre újjá kell születnie? Milyen öröm vár arra, akinek munkakönyvét januárban már otthon őrzik, hogyan szerethetné embertársait az, akiből kiirtották ennek csíráját? Égnek majd gyertyák ezen a karácsonyon is, libegő fényük sejtelmes utat rajzol, s könnyek szivárványán megpihen. Bölcs az ember, s tudja: a sors milliárd években mérhető, önző is, mert a milliárdból magának szeretne kihasítani, nem többet, mint két emberöltőnyit. Ki hisz az örök érvényű táncban, a végtelen keringőben? Ki hiszi, hogy amit nagyban álmodunk, kicsiben nem bukik-e meg?. Harag, türelmetlenség, reménytelenség, félelem váltja föl az érzelmeket, s ezért sok helyen hiába lobognak a gyertyák. öregasszony ül egyedül a szociális otthonban, s öregember vánszorog házról házra, mert emlékszik rá, itt lakott valaha a fia. Itt vagy másutt. Gyerekek húzzák el szájukat az ajándékok láttán, eljegyzések bomlanak föl, mert mire is kössünk szövetséget, ketten együtt kisebb az esély. Asszonyok mondanak le a gyermekáldásról, férfiak fordítanak hátat, kis falvakban, apró házakban fájdalom állít gátat az ünnepnek. Lesznek mégis, akik pulykát vesznek ’ s nagy halat, a fa alatt majd ajándékok tornyosulnak, lesznek, akik mások kínját érzik, s azzal azonosulnak, lesznek, akik csókkal köszöntik embertársaikat, s lesznek, akik utoljára ünnepelnek. Ünneprontó lennék? Nem hiszem. A valóság túlhalad, száz vízen, a folyók medre léptek nyomát őrzi, s ha belelépünk, őseink erejét keresve, a sodró víz üzen — ember, ne félj, keresd magadban azt, ami születésed- kor meghatározott. Vedd észre, ami jónak megmaradt, űzd el lelkedből a haragot. Az évek pedig egyre telnek, ha nem tudod, azt, hogy emberré milyen tulajdonságok emeltek, hát nem tudod azt sem, miért kevesellnek. Bellér Agnes Csaknem negyven esztendő után augusztus 27-én ismét misét celebráltak a Gellért-hegyi sziklakápolna előtti téren- A kegyeleti hely a közelmúltban került vissza eredeti tulajdonosának, a katolikus egyháznak a birtokába HANCSOVSZKI JÁNOS: HANGULAT
