Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-23 / 303. szám
JtKCVEI 1989. DECEMBER 23., SZOMBAT Ne csak egy napon Várjuk az idén is a karácsonyt és kívánjuk, hogy boldog ünnep legyen! Hogy megvalósuljon: „Tégy úgy mint Isten, aki értünk emberré lett! Legyél te is emberré!” Ö mindent megtett, hogy minket boldoggá tegyen: kisgyermekként jött közénk. Ezzel egyben, minket igazában akkor értékelt fel! Boldogságunk értelme és alapja ez. Hogy boldogságunk ne csak egy napig tartó, tovatűnő álom legyen, szívből kívánom, hogy a karácsony soha ne érjen véget. Nem ér véget, ha két ember egymásnak megbocsát. Karácsony lesz, ha egymást meg tudjuk érteni. A karácsony megújul, ha megszületik földünkön egy kisgyermek. Ha egy bajba jutott ember segítségre talál, ha egymással kapcsolatot tudunk teremteni, újból karácsony lesz. Karácsony, ha rólunk, keresztényekről mások azt mondják: „Nézzétek, hogy szeretik egymást.’’ Szívből kívánok nagyon boldog karácsonyt a kisgyermeket váró édesanyáknak. Lehessen felhőtlenül boldog a család. Ugyanezt kívánom az öregeknek a magánosoknak. Remélem, hogy nemcsak ajtót, hanem szíveket és nyitnak rájuk az ünnepen. Ne csak egy napon legyen karácsony! Állandósuljon a béke, az öröm és a boldogság magyar földön és a világon. Tiszta szívből kívánom ezt mindenkinek. —■ űí- . Marosi Izidor István _____ váci megyéspüspök K arácsonyi üzenef Karácsony a legnagyobb ünnepünk. Ilyenkor mindenki érez valamit abból a csodából, amit ünnepelünk. A csodát a keresztény üzenet úgy fejezi ki, hogy Isten emberré lett, testet öltött, eljött közénk. Ez azt jelenti, hogy karácsony a nagyobb emberség és a nagyobb emberségre való hívás ünnepe. A Szentírás nyelvén szólva, karácsonykor „nyilvánvalóvá lett az Isten szerctete, mert az ő egyszülött fiát elküldte Isten e világra hogy éljünk általa.” (János 1. levele, 4:9). Ezért karácsony a szeretet és a békesség ünnepe. A karácsonyi üzenetnek az igazságát nem csökkenti, sőt fokozza, hogy ezen a mostani ünnepen nekünk eisősorban azok felé kell fordulnunk, akik még inkább rászorulnak a szeretetre. Ezek egyrészt az idős, magányos, rossz, vagy egészen nyomorúságos körülmények között élők. Az egyház nemcsak vigasztaló szóval, hanem a szeretet tetteivel is fordul feléjük. De nem szabad megfeledkeznünk a menekültekről sem, akik különösen igénylik szeretetünket. Velük együtt gondolnunk kell azokra, akik saját szülőföldjükön váltak „menekültté'”. Ezekben a napokban még fokozottabban kell imádkoznunk, gondolnunk, és minden tőlünk telhetőt megtennünk a romániai, erdélyi magyarokért és nem magyarokért, akiknek idén nemcsak fekete, hanem véres karácsonyuk van. Az az imádságunk és törekvésünk, hogy mindét ember- csoport különösen érezze meg a karácsonyi ünnep jelentését, azt, hogy Isten a szenvedők pártján áll! Szeretnénk, ha ilyen módon valósággá válna a szívekben az apostoli üzenet: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”. Dr. Tóth Károly a Duna-melléki református egyházkerület püspöke Egy gondolatot tart ébren a lepramisszió Nem elég kapni, adni is kell !$ Nagyobb öröm adni, mint kapni. Ugye, milyen jól Ismerjük ezt ^ a mondást! Mégis, valahogy elkopott, megfakult a jelentése. Sőt! ^ Sokak számára majdhogynem érthetetlen. Hiszen oly szegények ^ vagyunk, annyira rászorul ez az ország a segítségre, annyira elkélne ^ a jelenleginél több pénz! Hogy ebből nagyobb lakásba költözhes- 1 sen az ember, hogy kicserélje a Trabantját, vagy esetleg a ma oly divatos nyugati csodák közül vásároljon egyet. Hogy végre nyaral- ^ hasson a tengerparton, hogy legyen egy kis telke, nyaralója. De ^ már az is öröm lenne, ha a hétköznapok során kevesebb filléres ^ gonddal kellene megküzdeni. Szegények vagyunk, s ezért elfogad- ^ juk — mi több! — elvárjuk a támogatást. Évtizedek alatt meg- ^ csontosodott szemléletben gyökerezik a hit, hogy mi csak kap- | hatunk. Hiszen olyanok vagyunk, mint a templom egere, hogy is | adhatnánk! — Pedig nem így van. Áz a legnagyobb baj, hogy nálunk szinte ismeretlen az a szó: elég. Ennyi elegendő számomra, a többiből pedig megpróbálom a nálam rászorultab- bakat segíteni — mondja elgondolkodva Riskóné Fazekas Márta pi- lisvörösvári református lelkipásztor. — Eljött az ideje, hogy az elfogadóból végre adakozóvá váljunk! S ez vonatkozik az egyházra is, hiszen az utóbbi évtizede1,'jen mi mindig csak kaptunk, hol a holland, hol a svájci egyházaktól. Persze, nekik könnyű, hiszen van pénzük. gazdagabbak nálunk, szokták mondani. Pedig sokan elcsodálkoznának, ha tudnák, hogy gyűlnek össze azok a guldenek, amiket Magyarországra küldenek a templomépítők megsegítésére. Valahol a távolban ismeretlen emberek jótékonysági bazárt rendeznek. Mindenki elviszi kisebb-na- gyobb használati tárgyait a vásárra, s a befolyt — egy-két — gulde- nekből jönnek össze a tízezrek. Így segítették a németalföldi reformátusok a számukra idegen pilisvörös- vári gyülekezetét is, hogy temploma, s az itt szolgáló lelkipásztornak lakása legyen. Egy jómódú svájci nyugdíjas házaspár ahelyett, hogy magára zárná lakása ajtaját, s élne a megszerzett' javakból nyugodtan, kényelmesen, minden idejét a ■igákkal való törődésnek szenteli. Étkezéseknél három személyre terítenek, a harmadik az ismeretlen, aki rászorul a segítségükre. Az ebédek, vacsorák árát összegyűjtik, s Erdélybe, vagy más országokba küldik. Mikrobuszukkal a hét három napján mozgássérülteket szállítanak. — Furcsa dolog a gazdagság — folytatja az ember fejében megfogalmazódott gondolatot Fazekas Márta. — Valamiféle bűnös dolognak tartják, pedig ha bölcsen használják, Istentől jövő lehet. Ez a svájci házaspár soha nem tesz semmit a karácsonyfa alá, mert úgy érzik, hogy mindenük megvan a hit által. Ugyanakkor komoly, igen komoly összeget fordítanak a rászorulók támogatására. Szegények vagyunk, tartjuk mi magyarok. Mégis, afféle sej-haj vigalommal viseljük ezt a szegénységet. Megunt ruháinkat kidobjuk, anélkül, hogy megfordulna fejünkben; vajon nincs-e erre valakinek szüksége. De hogy adhatnánk másnak? Hiszen nem akarunk senkit megsérteni azzal, hogy használt, levetett göncöket kínáljunk nekik. Pedig adni és kapni is lehet méltósággal. Évek óta igyekszik ezt a gondolatot elplántálni a gyülekezetben a pi- lisvörösvári lelkész házaspár. Ma ott tartanak, hogy már nemcsak a tagokban, hanem az egész községben kezd a mentalitás — mint az apró mustármag — gyökeret ereszteni. Ottjártamkor a gimnáziumból küldtek ruhákat, máskor egy özvegy hozta elhunyt férje ruháit. S Pilisvörös- várról szociális otthonokba, sokgyermekes lelkész családokhoz kerülnek az öltözetek. A szeretet egyetemes. Ezt a gondolatot tartja ébren a lepramisz- szió is, amiről alig-alig tudunk valamit. Dobos Károly lelkipásztor hetvenöt esztendősen, nyugdíjba vonulása után indította útjára nálunk a missziót. Azóta felekezetre való tekintet nélkül gyülekezetek sora kapcsolódott be a leprások megsegítését szolgáló munkába, s ennek egyik aktivistája a vörösvári lelkész házaspár. Persze, ezen igazán nem lehet csodálkozni; hiszen az effajta szolgálat mind-mind ahhoz a gondolathoz kapcsolódik, hogy nem elég kapni, adni is kell! De hisz nálunk nincsenek leprások — nézett rám tágra nyílt szemekkel valaki, mikor megemlítettem a missziót. Ahogy a gazdagnak számító holland, svájci gyülekezetek áldozták fel szabadidejüket azért, hogy Magyarországon templomok épüljenek, úgy terjedt el a tenni- akarás a honi gyülekezetekben is. S ma már szerte az országban katolikusok, evangélikusok, reformátusok kötik, horgolják a fásukat távoli vidékek leprásainak. Dunántúli fejkendős néni egy Isten háta mögötti kis faluban lepedőket készít, egy budai kerület evangélikus gyülekezetének asszonyai hétfő délutánt összejövetelükön gombolyítják a fonalat. — Dobos Károlynak készítjük — mondják magyarázón, s tudom, hogy a fonalból csomag lesz, amely Afrika, India távoli vidékeire kerül. A szigetszentmiklósi református gyülekezet idősebb nőtagjai csütörtökönként bibliaóra előtt Kiss László presbiter feleségének irányításával gyűlnek össze. Kézimunkákat hímeznek, amit Nyugat-Európa valamelyik országában értékesítenek. Az így befolyt pénzből fizetik a leprások gyógyításában részt vevő orvosokat. Kötik, horgolják a fásukat, amikből soha nem lehet eleget csinálni. A gépi túl durva, s felsérti a betegek sebét. Ráadásul csak egy hónapig lehet használni. Szegik a lepedőket, hiszen sok helyen még ma is pálmalevélre fektetik a betegeket, mert egyszerűen nincs más. ,— Tavaly huszonhatezer forintnyi adomány gyűlt össze a miklósi gyülekezetben — mondja Villányi Péter szigetszentmiklósi református esperes. — Ezen kívül 145 fáslit, harminckét lepedőt küldtek az asz- szonyok Nepálba, Bangladesbe, Indiába. Közel nyolcmillió forinttal gazdálkodtak, s ennek a pénznek nagy része postaköltségre ment el. Azok a szigetszentmiklósiak, akik szabadidejükben máson akarnak segíteni, a vörösváriak, akik nem sajnálják a fáradságot és összegyűjtik a ruhákat, s mindenki, aki hasonlóképp cselekszik, rájöttek a titokra: megtanulták az eleget. S mert megelégedettek, ki tudják nyitni kezüket, hogy adjanak. Ezzel nemcsak mások javát szolgálják, hanem épülnek saját maguk is. Olyan szellemi és lelki töltésre tesznek szert, amit sehol máshol, nem kaphatnak, nem vásárolhatnak meg. Fiedler Anna Mária CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁI A szeretet dicsérete 1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érez, vagy pengő czimbalom. 2. És ha Jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, ugyanannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. 3. És ha vagyonomat mind telétettem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. 4. A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. fi. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 7. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. 8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. 9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a pró- fétálás. 10. De amikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. 11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem mint gyermek: minek utána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. 12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig szín- rői-színre: most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd. mint én is megismertettem. 13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet. ÜJSZÖ VÉTSÉG Pál apostol első levele a korinthusl gyülekezethez, 13. rész
