Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-16 / 297. szám

1989. DECEMBER 16., SZOMBAT .' 7 Táncos lébú gyerekek sorsollak a neveket A KIS PETRA NAGY AJÁNDÉKA A hagyományőrző táncegyüttes, amely már végigtáncolta a fél NSZK-t (Vimola Károly felvétele) űró! Széchenyi Ödön emlékére A VIRRASZTÓKTÓL A HIVATÁSOSOKIG Az emberiség legnagyobb, csak­nem kivédhetetlen természeti csapá­sai között tartják számon az árvi­zet és a tűzvészt. A vízár esetenként előre megsejthető. A tűzvész nem, hiszen majdnem mindig emberi elő­vigyázatlanság idézi elő. Különösen az ókor és a középkor történetébeit találkozunk porig égett városokkal, Európában az első .tűzoltóságot Rómában szervezték, mégpedig rab­szolgákból. Augustus császár 7000 főnyi tűzoltócsapatának „vigiles" (virrasztók) volt a neve. Hivatásos tűzoltókból állt, és rendőri feladato­kat is bíztak rájuk. A Római Biro­dalom többi városában önkéntes tűzoltók őrködtek. A középkorban a céhtagokat kötelezték tűzoltásra. 1518-ban Augsburgban feltalálták (újra) a fecskendőt, 1672-ben Amsz­terdamban a szívó-nyomó tömlőt és a légüstös fecskendőt, ami azonban még korántsem szorította ki Euró­pából a tűzoltóvödröket. Magyarországon a diákokból szer­veződött tűzoltócsapatok voltak a legjelentősebbek, így Debrecenben, Sárospatakon, Nagyszombatban, Ma­rosvásárhelyt és Eperjesen. A deb­receni diákok már 1657 előtt is mű­ködtek, s szervezetük 1880-ig állt fenn. Az első önkéntes városi tűzol­tóság hazánkban az 1834-ben alakult Aradi önkéntes Polgári Tűzoltókar volt. (Külföldön Párizsban szervez­tek először tűzoltóságot 1675-ben, majd'német földön 1846-ban.) A gyakori tűzesetek azonban azt mutatták, hogy a magyar városok, falvak tűzvészek elleni védelme nincs megoldva. Gróf Széchenyi Ödön — Széchenyi István ifjabbik fia — ismerte fel, hogy jól szerve­zett, képzett, állandó tűzoltócsapat nélkül településeink továbbra is a lángok martalékává válhatnak. E» felismerés után cselekedett is. 1860- ban Budapesten létrehozta az első önkéntes tűzoltó-egyesületet, amely­nek ő vállalta a parancsnokságát, majd 1870-ben megalakítana a> Ma­gyar Országos Tűzoltószövetséget, ugyanekkor a fővárosban megszer­vezte az- első hitatásosÜKbblí' éfthY- tűzoltócsapatot. A székesfőváros pél­dáját nemsokára a többi magyar város is követte, s így az állandó magyar tűzoltóság megszületése el­választhatatlanul összefonódik a 150 éve, 1839. december 14-én, Pozsony­ban született Széchenyi Ödön nevé­vel. Széchenyit egyébként fiatalkorá­ban a hájózás érdekelte, tengerre szállt, és hajóskapitányi okleve­let szerzett. Az újpesti hajógyárban épített, 19 méter hosszú Hableány nevű hajójával vízi úton eljutott az 1867. évi párizsi világkiállításra, aho­va május 18-án érkezett be, s ahol nagy ünnepléssel fogadták. A 43 napig tartó úton 2070 kilométert tett meg, s a Hableány a világkiállítás egyik látványossága volt. Széchenyi Ödön e tettével korát messze meg­előzve bebizonyította, hogy a ma­gyar és a francia fővárost hajózható vízi út köti össze (Duna—Lajos-csa­torna—Majna—Rajna—Marne— Szajna). Széchenyi Ödön Párizsból hazatér­ve már minden energiáját a ma­gyar tűzoltóság szervezésére fordí­totta. Miután úgy látta, hogy az ügyet sikerre vitte, 1874-ben Török­országba, Konstantinápolyba utazott, s ott tűzoltóezredet szervezett. En­nek lett a főparancsnoka, később szultáni főhadsegéddé nevezték ki, elnyerte a pasa méltóságot és címet. Konstantinápolyban halt meg 1922. április 4-én. Csonkaréll Károly Emléktábla avatásával tisztelegtek a budapesti tűzoltók gróf Széchenyi Ödön, a modem magyar tűzoltóság létrehozója születésének 150. évfordu­lóján, december 14-én A budakeszi iskolások csodálato­san énekelnek. Egymás után csendül­nek fel á gyönyörű karácsonyi dalok, a Stille Nacht németül, az Edel­weiss angolul, a kis Jézus megszü­letéséről szóló magyarul. A terem tömve budakeszi diákokkal, akik nyilván sokadszor hallják a szép előadást, mégis elmélyülten figyel­nek. A kedvesen előadott kis mese- jelenetek cselekményét is nagy át­éléssel követik. Csak ha jobban megfigyeli őket az ember, tűnik fel, hogy egyre többször pislognak a színpad szélén álló fedeles kosárra. Benne több mint ötven levél la­pul. Pest megyei gyerekek írták va­lamennyit. Vágyukat fogalmazták meg, azt a vágyat, amely szinte va­lamennyiünkben élt, akik az ötve­nes-hatvanas években voltunk gye­rekek. Eljutni a parlamenti fenyő­ünnepélyre, cukrot kapni Hadics Lászlótól, az állandó Mikulástól, tán­colni, énekelni az óriási karácsony­fa alatta Am oda ^Ijutni mindig csak a leg­jobbaknak sikerült. Vagy ha nem is voltak a legjobbak, akkor a legügye­sebbek. S ha nem ők, akkor apuká­juk vagy anyukájuk. Esetleg a nagy­papa, vagy éppen a keresztapa ... A budakeszi gyerekek tegnap dél­előtt olyan eseménynek voltak tanúi, amely egyedülálló a maga nemében. A parlamenti fenyőünnepély meghí­vóinak nyilvános sorsolásán vehet­tek részt. A vidéknek juttatott két- ’ ezernégyszáz belépőből kétszázhar­mincat kapott Pest megye. Ezeket le­hetett megpályázni. A Pest Megyei Tanács ifjúsági politikai titkára, Ne- moda István címére küldhették a tíz tagú gyermekközösságek jelentkezé­süket. összesen ötvennégy levél ér­kezett, s nemcsak iskolai osztályok­tól, szakköröktől, azonos érdeklődés alapján szerveződő iskolai közössé­gektől, hanen\ pevelőotthonoktól, cserkészcsapatoktól és baráti társa­ságoktól is., , ?-* Tatán , nein neheztelnek ránk a gyerekek azért, hogy két levelet nem tettünk a kosárba, hanem rög­tön a nyertesek közé — mondja Fet­ter Gyula országgyűlési képviselő, s két borítékot tesz elém magyarázat helyett. Az egyiken a feladó a Moz­gássérültek Pest Megyei Szervezete. Tíz súlyosan sérült gyermek számá­ra akartak felejthetetlen karácsonyt. A másik levél Vácról érkezett a nagycsaládosok egyesületétől. A sorsolás alatt szinte izzik a le­vegő. Az ünneplőbe vagy népviselet­be öltözött nézősereg a hazaiak sike­réért szurkol, s akár egy sportmér­kőzésen, úgy biztatják az éppen ügyeletes sorshúzót: Bu-da-keszit, Bu-da-keszit! Nemoda István a sorsolás előtt el­mondja, hogy ő külön szorít az egyik levélírónak. Garamvölgyi Petra, Aszódról küldte a pályázatot. Test­vérét és barátait szeretné meglepni. „Két éve édesapám elvitt a Parla­mentbe. Felejthetetlen élmény volt a számomra, s szeretném, ha ezt az érzést barátaim és testvéreim is át­élnék." Csak a gyerekek lehetnek ennyire sportszerűek, jut eszembe, amikor éppen tizenharmadikként kihúzzák Garamvölgyi Petra nevét. A buda­keszi gyerekek, akik természetesen a hazaiakért szurkolnak, óriási ová­cióval fogadják a hírt, hogy egy is­meretlen kislány egy ismeretlen fa­luban örömet szerezhet barátainak. Fergeteges hangulatú produkció­val rukkol ki a hagyományőrző tánc- együttes. A sváb táncok alá száz ösz- szeverődő tenyér adja a ritmust. „Ők már szinte profik, a fél NSZK-t végig­táncolták már", súgja valaki. Az utolsó néhány nevet már a pihegő fellépők húzzák. — Azelőtt legföljebb, ha tíz meg­hívó jutott a megyének a december 25-én és 26-án megrendezett fenyő­ünnepélyre — mondja az ünnepség után Nemoda István. — Kicsit bánt, hogy — a beérkezett levelek tanúsága szerint—nem olvasták mindenütt a sajtóban megjelent pályázati felhí­vást. Megtehettük volna, hogy vala­mennyi általános iskolának küldünk egy körlevelet. De úgy gondoltuk — amint a példa bizonyítja —, ez nem iskolai ügy csupán. Hiszen ma már léteznek cserkészcsapatok, gyermek­egyesületek s más, iskolán kívül szerveződő csoportok. Annak viszont örülök, hogy ők is bekerültek a fe­nyőünnepen részt vevő huszonhárom Pest megyei gyermekcsoport közé. (A nyertesek névsora a 12. oldalon.) Móza Katalin IDŐ ÉS TÉR A Nyitott szemmel című fotópályázatunkra érkezett fényképek kö­zül ezúttal Barta Szabolcs nagykőrösi olvasónk felvételeit mutat­juk be a 7. és 9. oldalon NYELJÜK LE! Nem tudom, gyermekkorukban elkövették-e azt a balgaságot, hogy a figyelmeztetés ellenére szétrág­ták a tablettát, arra gondolva, úgy könnyebb lenyelni. Könnyebbnek talán könnyebb, de — keserűbb. Az orvosság egyben is rossz ízű, ám — az orvosok állítása szerint, néhány kivételtől eltekintve — sokkal ha­tásosabb. Ezt állítja most a kor­mány is, az intenzív osztályon ápolt Magyarország elnevezésű be­teg esetében: nyelje le a nép a pi­rulát, s ezzel a gyógyulás remé­nyét kapja meg. Remény? Kétséges, él-e mág, s ha igen, mennyi erőt adhat a cselek­vésre. Az elmúlt évtizedekben okos emberek többnyire azzal foglalkoz­tak, hogy nyavalyáinkat tanulmá­nyozva különböző diagnózisokat ál­lítsanak föl, s miután tudatták ve­lünk, hogy súlyos a nemzet állapo­ta, a ráolvasásnál többre nem futot­ta. Az emberek többsége pedig ke­serű tapasztalatai alapján elvesztet­te a hitét abban, hogy kis orszá­gunkban történik majd valami, ami meghozza a segítséget. A szavak le­értékelődését, a bizalom elvesztését tettekkel mutatja meg a nép. Mint most, amikor szinte pillanatok alatt kiürülnek a boltokban azok a pul­tok, amelyekre cukrot, étolajat, pi­rospaprikát, húst tesznek kí az el­adók. Nemcsak a karácsony miatt riagy a forgalom, hanem mondjuk ki nyíltan: felvásárlási láz van az országban, mert mindenki tudja, hogy január elseje után újabb nagy áremelések várhatók. S még ki tudja, mi következik, ha __Ha p éldául a parlament nem fogadja el a kormány által előterjesztett költ­ségvetést. A hozzáértők azt jósol­ják, tavaszig még kihúzzuk vala­hogy, s aztán jön az összeomlás. Az üzletekből gyorsan eltűnnek az im­portcikkek, a gazdaság is csak ke­vés, Nyugatról vásárolt alkatrészhez, berendezéshez jut majd hozzá, így exportja is visszáesik. Még kiszol­gáltatottabb helyzetbe kerülünk te­hát, mert hitelezőink immár új fel­tételeket diktálhatnak. Talán kemé­nyebbeket, mint most a Nemzetközi Valutaalap, amely szintén ragasz­kodik ahhoz, hogy az ország tegyen végre döntő lépéseket a gazdaság­ban. Tudom, nehéz elfogadni, hogy a függetlenségére oly büszke parla­ment elismerje: döntése e kérdésöen csak egy lehet. Hiszen nincs más választás, mint elfogadni a költség­vetést s ezzel legalább a romlási folyamat megállítására tenni egy kísérletet. Igaz, ettől egyelőre sen­kinek sem javul a közérzete, hiszen a jövő még bizonytalan.' Az alagút innen nézve sötétnek tűnik. Meges­het, néha elbőtlunk, ám ha tapoga­tózva ds-, legalább haladunk a fény felé. Bizonyára erre gondolnak azok a honatyák is, akik jól látják: meg kell alkudni a helyzettel. Dé ez ön­magában nem elég. Ahhoz, hogy ki­jussunk a sötétből, még az is kell, hogy az ember biztos lehessen ab­ban, hátulról senki sem támadja meg. A kormány tehát, amely fel­vállalta a kemény lépéseket, bizo­nyosságot akar, amikor azt kéri: le­gyen egyetértés a célokban és egyet­len párt se használja fel politikai eszközként a másik ellen e kény­szerlépést és következményeit. Az elmúlt hét végi egyeztető megbe­széléseken részt vevő szervezetek képviselőinek zöme erre ígéretet tett. Csak hát a rossz tapasztalat kétségeket ébreszt, hiszen néhány hónapja a Szabad Demokraták Szö­vetsége sem emelt kifogást az ellen, hogy olyan megállapodás szülessen a háromoldalú megbeszéléseken, amely szerint még az idén a nép választja meg a köztársasági elnö­köt. Később azonban mégis kam­pányba kezdtek és kierőszakoltak egy felesleges, népszavazást arról, hogy legyen-e most népszavazás ... A minap, amikor Németh Miklós miniszterelnök, s tegnap, amikor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársa­sági elnök kötetlen beszélgetést foly­tatott vezető újságírókkal, többször is szóba került a sajtó szerepe. A po­litikusok az ország jól felfogott érde­keire hivatkozva azt kérték a toll- forgatóktól, ebben az átmeneti és bi­zonytalan helyzetben nyújtsanak se­gítséget ahhoz, hogy. gondjainkat és céljainkat minél tisztábban lássák az emberek. Szóba sem került, hogy bármit elhallgassanak, mint koráb­ban, amikor az ilyen találkozáso­kon a vendéglátók szinte mindig valamiről le akarták beszélni a sajtót. A robbanás veszélye ugyan­is ma nagyobb, mint bármikor. A súlyos terhek miatt például meges­het, hogy sorozatos utcai tünteté­sekre kerül sor, s különböző tiltako­zó akciókat szerveznek az állam­polgárok. Ezek azonban nem hasz­nálnak a bajban. Sokkal inkább a nyugalom, amely lehetőséget adhat arra, hogy a tavaszi parlamenti vá­lasztásokig békés körülmények kö­zött jussunk el. S ha mindez sikerül, elmondhat­juk: új időszámításunk van, a cse­lekvés, a mélypontról való elmoz­dulás kezdete, amely el kell, hogy vezessen a teljes' gyógyulásig. A mostani keserű pirulát ennek remé­nyében nyeljük 1< De nyeljük le! Furucz Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents