Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-16 / 297. szám

2 1989. DECEMBER 16., SZOMBAT "Hét VÉGI VILÁGPOLITIKAI KITEKINTÉSI ílsietettség helyett megfontoltság Változási „menetrendekaz utcákról a tárgyalóasztalhoz Biztatóak a fejlemények a „23-ak" bécsi tanácskozásán A demokrácia erői arattak győzelmet a chilei választásokon Általános PILLANATKÉP Heteken át a politikát Ber­lin, Prága és Szófia utcáin csinálták. Hatalmas tömegek kiáltottak világgá olyan köve­teléseket, amelyek már régóta érlelődtek, s felszínre törésü­ket a hatalom korábbi birto­kosai nyers erő bevetésével akadályozták meg. Most vi­szont a változások nemcsak a gyors személycserékben feje­ződtek ki, hanem az újjáala­kult testületek viharos tem­póban láttak hozzá a refor­mok megvalósításához. Ma­gyarországhoz és Lengyelor­szághoz, amelyek sokáig affé­le „magányos harcosok” vol­tak a változások folyamatai­nak élvonalában, s amelyek maguk mögött tudhatták a gorbacsovi peresztrojka és a nyugati demokráciák támoga­tását, gyors ütemben zárkó­zott fel az NDK, Csehszlová­kia és Bulgária is. Az utcán azonban olyan kö­vetelések is megfogalmazód­tak, amelyek megvalósításá­nak egyelőre még hiányzik a „hátországa”. Így azok, akik az NDK lipcsei tüntetésén ki­adták a „német egységet most!” jelszót, kénytelenek voltak tapasztalni, hogy o ve­lük egy sorban haladók, ott a helyszínen, mint győzik meg érvekkel a tömeget, ennek el­sietett voltáról, jelenlegi idő­szerűtlenségéről. A megfon­toltság jegyében állapította meg az Űj Fórum elnevezésű ellenzéki szervezet, hogy meg kell szerveződnie' és progra­mot kidolgoznia ahhoz, hogy indulhasson egy többpártrend­szerű választáson, amelynek legkorábbi dátumát májusra jelzik előre. Csehszlovákiában még tart az egyetemi hallga­tók sztrájkja, és szórványos tüntetésekre is sor került, de itt is az utcáról a tárgyalóasz­talhoz kerültek át a fejlemé­nyek. A kormányváltozások eljuttatták az országot a több­párti kabinetig, amelyben egyetlen párthoz sem tartozó személyiségek is helyet foglal­nak. S a köztársasági elnökvá­lasztás határidejét inkább a két hétről negyvenöt napra hosszabbították meg, hogy több időt kapjanak az alapos megfontolásra. Ami Bulgáriát illeti, itt a parlament január­ra halasztotta a döntést arról, hogy kiiktassa az ország al­kotmányából a Bolgár Kom­munista Párt vezető szerepé­ről rendelkező cikkelyt, amely akadályozója a többpárti kor­mányzásnak. Ami pedig a Szovjetuniót illeti, egy viharos KB-ülésen Gorbacsov személyes jövendő politikai pályafutását dobta a mérleg egyik serpenyőjébe, hogy visszaverje a peresztroj­kával szemben rohamozó kon­zervatív és túlzó radikális elemek fellépését. E rendkí­vüli politikai bátorságot tük­röző tett sikeres lett, s a né­pi küldöttek második kong­resszusán, amely ezen a héten nyílt meg Moszkvában, napi­rendre sem került az alkot­mány azon cikkelyének módo­sítása, amely a kommunista párt vezető szerepét akarta megtorpedózni. Most ugyanis a válságban levő gazdaság ki­vezetése e helyzetből és a sú­lyos ellátási problémák sür­gős megoldása az alapvető feladat — mint rámutattak. REALIZMUS A NÉMETKÉRDÉSBEN Gorbacsov és Bush máltai csúcstalálkozójukon világosan megfogalmazták az üzenetet mindazokhoz, akik kockáztat­va a biztonsági érdekeket, a jelenlegi erőegyensúly meg­változtatásával a két Német­ország idő előtti egyesítésére törekednek. A német egyesítés jelenleg nincs napirenden — ez volt kiolvasható a „két nagy” eszmecseréjéből. S hogy mindez nagyobb hangsúlyt kapjon, hétfőn, 18 év után első ízben, Nyugat-Berlinben találkoztak a négy nagyhata­lom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia és Franciaország — képviselői. Ez a négy hatalom aratott győzelmet 1945-ben Németország felett, s valaha külügyminiszteri értekezletü­kön szabályozták a két Né­metország háború utáni fej­lődéséből adódó problémákat. A világsajtó a mostani ese­mény hírül vétele után azon­nal kész volt a szentenciával: az egykori győztesek látvá­nyosan figyelmeztetni kíván­ják mindkét Németországot, hogy ma is van beleszólásuk abba, hogyan alakul jövendő sorsuk. Ugyanezt a feladatot szán­ta a washingtoni Fehér Ház Baker külügyminiszter nyu­gat-európai missziójának. A washingtoni diplomácia veze­tője Londont, Nyugat-Berlint, Bonnt és Brüsszelt kereste fel. Utjának időzítése elsősorban azzal függött össze, hogy Washington „rendet kíván te­remteni” szövetségesei között a német egyesítés ügyében. A külügyminiszter útja előtt Bush négy pontban foglalta össze az amerikai elveket: 1. A németeknek maguknak kell kimondaniuk a végső szót sa­ját jövőjükről; 2. az NSZK maradjon a NATÖ és az Euró­pai Közösség része; 3. az új­raegyesítésig fokozatos és bé­kés lépéseknek kell elvezet­niük; 4. az európai határok nem változhatnak meg. Ami a moszkvai vezetést illeti, ugyanezt az elvet követi az NDK KGST- és Varsói Szer­ződés tagsága ügyében, és ugyanígy a fokozatosság és a határok megváltoztathatatlan- sága mellett száll síkra. Baker útja során még egy állomást beiktatott: Potsdam- ban meglepetésszerűen talál­kozott Modrow NDK kor­mányfővel. Ez volt az eddigi legmagasabb szintű amerikai —NDK tárgyalás. Mint az amerikai külügyminiszter ké­sőbbi nyilatkozatában jelezte, ki akarta fejezni potsdami megbeszélésével egyrészt azt, hogy Washington érdekelt az európai helyzet stabilitásának fenntartásában, másrészt azt is, hogy rokonszenvezik az NDK-ban megindult reform- folyamatokkal, és kész azokat támogatni. VITA A NATO SZEREPÉRŐL Baker a NATO külügymi­nisztereinek értekezletén egyébként azt javasolta, -hogy fokozatosan erősítsék a szer­vezet politikai jellegét. Ezt azzal indokolta, hogy a Kelet- Európában végbemenő válto­zásokhoz a NATO-nak alkal­mazkodnia kell, hisz „a VSZ eddigi fenyegetése” lecsök­kent, s így a nyugati katonai szervezetnek partnerül kell szolgálnia ahhoz, hogy felgyor­suljanak a hagyományos fegy­verzet és haderő csökkentésé­ről zajló tárgyalások. Ebben a kérdésben voltak bizonyos nézeteltérések is, mert a NATO egyes tábornokai „óva­tosságot” ajánlottak, s azt ta­nácsolták, nehogy elsietve hajtsanak végre bizonyos fegyverzetcsökkentéseket. Vé­gül győzött azonban az állás­pont, hogy a NATO-ban a po­litikai szerepnek fokozatosan a katonai rovására kell na­gyobb hangsúlyt kapnia, s szo­rosabb kapcsolatokat kell ki­építenie a Varsói Szerződés­sel. Ennek jegyében a jövő héten megnyílik a szigorúan őrzött NATO-főhadiszállás Se- vardnadze szovjet külügymi­niszter előtt. Első ízben a ka­tonai szervezet történetében, a szovjet diplomácia vezető­jét végigkalauzolják az eddig titkos intézményben, és Se- vardnadze megbeszélést foly­tathatott a NATO-nagyköve- tekkel. NEGYVENOLDALAS OKMÁNY Biztató fejlemény az is, hogy a NATO és a VSZ bécsi értekezletén, amelyen a ha­gyományos fegyverzet és a haderőcsökkentés a téma, egy­szerre nyújtották be a két katonai szövetség javaslatait. A negyvenoldalas szovjet ok­mány tulajdonképpen részben kész szerződéstervezet, mivel összegezi mindazokat a komp­romisszumos javaslatokat, amelyekben a negyedik tár­gyalási fordulójukat decem­ber 21-én záró „23-ak” már megegyeztek. A VSZ tervezete felsorolja azokat a szövegré­szeket is, amelyekben az ed­dig kifejtett nézetek alapján jó esély van a gyors megálla­podásra., Elkülönülten szere­pelteti azokat a fejezeteket, amelyekben viszont még nincs egyetértés. Mind a NATO-, mind a VSZ-tervezetben nagyjából azonos számok szerepelnek a harckocsik, páncélozott csa­patszállító járművek, harci repülőgépek, helikopterek és tüzérségi eszközök felső ha­tárára. A NATO és a Varsói Szerződés azonban nem ért még teljesen egyet a két ál­lamcsoport egész csapatlét­számának felső határában és a külföldön állomásoz tatható haderők létszámában. A Reu­ter hírügynökség azonban, amely összehasonlítja a két benyújtott tervezetet, meg­jegyzi: a bécsi konferencia köreiben nőtt annak reménye a történtek nyomán, hogy még a jövő év vége előtt alá lehet írni az európai hagyományos haderők csökkentéséről szóló szerződést. ÖRÖMÜNNEP SANTIAGÓBAN Csütörtökön, 16 évi dikta­túra után, először járulhattak a chileiek szabad választáson az urnákhoz. Az államelnököt és a parlamentet választották meg, Patricio Aylwin 71 éves kereszténydemokrata politi­kus, aki közép- és baloldali ellenzéki pártok jelöltje, a szavazatok mintegy 54 száza­lékával elnyerte az elnöki tisztséget. A Pinochet kormá­nyaiban több ízben helyet foglalt és a tábornok-elnök ál­tal támogatott Hernan Buchi alig többet, mint a voksok negyedrészét és Errazuriz ban­kár pedig mindössze tizenöt százalékát szerezte meg. Santiagóban örömünnepet ültek, miután a szavazás eredménye nyilvánvalóvá vált. Aylwinnek azonban nem lesz könnyű a feladata, an­nak ellenére, hogy a hadsereg — mint parancsnokai bejelen­tették — visszavonul ezek után a politika színteréről a kaszárnyákba. Pinochet ugyanis márciusig még az or­szág államfője marad, s azután is megtartja a hadse­reg főparancsnoki tisztségét. A tábornok még októberben fenyegető nyilatkozatot tett. Kijelentette, hogy amennyi­ben az eljövendő kormányzat megkísérli azoknak a katona­tiszteknek a felelősségrevoná- sát és bíróság elé állítását, akiket a chilei polgárjogi mozgalom atrocitásokban való részvétellel vádol, mint főpa­rancsnok „megfelelő eszkö­zök alkalmazásával” megaka­dályozza ezt. Azaz Pinochet burkoltan puccsal fenyegető­zött. Csakhogy a santiagói de­mokrácia ünnepe láttán, aligha valószínű, hogy ilyen elgon­dolások egykönnyen sikeressé válhassanak,., Árkus István Az egész világ gyászolja Elhunyt Andre Döntés az NDK-ban Feloszlatják a munkásőrséget Az NDK kormánya úgy ha­tározott, hogy feloszlatja a munkásőrséget — jelentette gyorshírben az ADN hírügy­nökség. A pénteki értesülés szerint a mintegy 155 ezer főt számláló fegyveres testület feloszlatásával kapcsolatos in­tézkedéseket 1990. június 30-ig be kell fejezni. Az NDK munkásőrségét az 1953 júniusában lezajlott föl­kelés nyomán hozták létre, el­vileg a „szocialista vívmá­nyok’’ védelme érdekében. Va­lójában azonban az NSZEP hatalmának biztosítását, egy esetleges újabb népfelkelés el­fojtását szolgálta. Magyar—francia közös javaslat Bizalomerősítés Magyarország és Francia- ország közös javaslatot nyúj­tott be pénteken a bécsi biza­lom- és biztonságerősítő tár- • gyalásokon. A két ország kül­döttségének vezetői Meiszter Dávid, illetve Francois-Marcel Plaisant nagykövetek által a tárgyalások plenáris ülésén együtt előterjesztett indítvány a „harmincötök” katonai kap­csolatainak fejlesztéséről szól. A magyar—francia kezde­ményezés szerint a helsinki folyamatban részt vevő orszá­gok vállalják, hogy a kétol­dalú kapcsolatok keretében előmozdítják a katonai veze­tők kölcsönös látogatásait, az egyes katonai intézmények — például akadémiák — közötti kapcsolatok ápolását, továbbá a hadtudományi eszmecseré­ket. Plaisant nagykövet a közös javaslatot méltatva emlékez­tetett arra, hogy az európai biztonsági és együttműködési folyamatban az országok nem katonai szövetségek tagjai­ként. hanem önálló, szuverén államokként tevékenykednek, de mindeddig még nem for­dult elő, hogy más-más szö­vetséghez tartozó országok kö­zös hivatalos javaslattal lép­jenek fel. Lakásán, szívrohamban el­hunyt Andrej Dimitrijevics Szaharov fizikus, Nobel-béke- díjas szovjet parlamenti kép­viselő. 68 é/es volt. A kiváló tudós politikust az egész világ gyászolja. Szaharov neve fizikusként összefonódott a szovjet nuk­leáris fegyverek megteremté­sével, őt nevezik a szovjet hidrogénbomba atyjának. Ép­pen tudományos tevékenysé­ge ébresztette rá, milyen ve­szély fenyegeti az emberisé­get az atom- és hidrogén- fegyverek korában. A felis­merés vezetett arra az útra, amelyen polgárjogi harcos­ként haladva vállalta a kegy­vesztettséget, a hivatalos kö­rökkel való szembekerülést, a száműzetést. A brezsnyevi idők elszigeteltségét csak az átalakítási politika törte meg, amikor a tudós és az őt a száműzetésbe is elkísérő fele­sége Mihail Gorbacsov köz­benjárására térhetett vissza a szovjet fővárosba. A nyolcvanas évek máso­dik fele a nagy visszatérés időszaka volt: visszakerült az akadémia elnökségébe, ismét bekapcsolódhatott a tudomá­nyos közéletbe. Ez év tava­szán az új szovjet parlament képviselőjévé választották. Egyike volt azoknak, akik a reformok, az átalakítás üte­Először közölt részletes ada­tokat hadseregének létszá­máról és katonai kiadásairól a Szovjetunió. Nyikolaj Cser- vov vezérezredes, a vezérkari főnökség csoportfőnöke pén­teki moszkvai sajtóértekez­letén bejelentette, hogy jö­vőre — a leszerelési intéz­kedéseknek köszönhetően — 3 millió 993 ezer katonát tart fegyverben a Szovjetunió, s hadseregére 1990-ben 70 mil­liárd 975 millió rubelt költ. Cservov szavai szerint me­netrendszerűen teljesül a Mihail Gorbacsov által az ENSZ-ben bejelentett félmil­mével elégedetlenek voltak, a lassúságtól a megkezdett politika visszafordíthatatlan­ságát féltették, s ezért létre­hozták a régióközi képviselő- csoportot. Szaharovot ennek egyik társelnökévé választot­ták. . Bár ő maga is gyakran bírálta a gorbacsovi politika egyes lépéseit, . legutolsó nyi­latkozataiban is azt hangoz­tatta, ez a vezetés támogatást érdemel. „Nagy veszteségnek” ne­vezte Szaharov halálát Mihail Gorbacsov, aki a szovjet par­lament épülete előtt nyilat­kozott az újságíróknak. „Le­hetett egyetérteni vagy egyet nem érteni vele, mindeneset­re rendkívül őszinte ember volt” — vélte az államfő. — „Szaharovnak a peresztrojká­ban megvolt a maga küldeté­se, amelyet mi mindnyájan megértettünk, önálló gondo­latokkal, meggyőződéssel ren­delkező ember volt, aki nyíl­tan és közvetlenül adott han­got véleményének. Ezt tisz­teltem benne. Ami azonban nem jelenti azt, hogy minden­ben egyetértettünk, bár sok dologban osztottam az állás­pontját.” Arra a kérdésre, va­jon jelen lesz^e a temetésen, Gorbacsov azt válaszolta: a kongresszus részt vesz, és én a kongresszus egyik tagja va­gyok. liós csapatcsökkentés: 1989. december 15-re 265 ezer ka­tonával csökkentették a fegy­veres erők létszámát. Ezen túlmenően 173 ezer egyete­mistát és főiskolást is lesze­reltek a Legfelsőbb Tanács döntésének megfelelően. Az 1990-re tervezétt csak­nem 71 milliárdos katonai költségvetés 8,2 százalékos (6,3 milliárdos) csökkentést jelent az 1989-es adatokhoz képest. Cservov vezérezredes rész­letes adatokat közölt a szov­jet hadászati nukleáris had­erőről is. legtöbb ember, még a hívő keresztények szemében is —, a halál klasszikus követe a betegágynál. Ha ott teljesítette papi tisztét, azt hisszük: a be­teg útlevelébe végleg beütöt­ték az örökkévalóság pecsét­jét. És a pap valóban gyakran áll az ember evilági útjának végén. Ám a megkenés nem lehet a halál előhírnöke. A kenet által az Ür erősíti meg a beteget és vigasztalást nyújt részére a súlyos betegséggel terhelt élethelyzetében. Ezért a szentséget többször fel le­het venni. Kérhetik gyerme­kek is — akiknek ez korábban nem volt megengedve —, ak­kor, ha betegség következté­ben súlyos helyzetbe kerültek, függetlenül attól, hogy nincs halálveszély. Az életút egyes állomásain a hívők sokszor imádkoznak azért, hogy Isten közelébe ke­rülhessenek. Ám amikor en­nek közvetlen lehetősége előtt állnak, akkor visszariadnak. Sőt! Hívővel is előfordulhat, zsarnoknak, igazságtalannak nevezi istenét, amikor fiatalt szólít magához. Beszélgetőtársam pap. Mint mondja, ő megbékél a halál­lal, hiszen az élet számára csak próbatétel, amelyhez a túlvilágban való végtelen hi­te ad erőt. Az isteni gondvise­lés már apró gyermekkorában kiszakította a halál markából. Kétéves alig múlt, amikor mellkasán végigment egy ko­csikerék. Túlélte. Tízeszten­dősen egy focimeccsről haza­felé tartva karnyújtásnyira Élet után, halál előtt (8.) A hívő ember számára a földi lét parányi töredelmes út, amit azzal a tudattal jár végig; egyszer vége lesz. Közben örül, bánkódik, s mert esendő, lehet hiú is, irigy is, él benne a vágy földi javak iránt is. Előfordul, hogy olyan dolgokat is cselekszik, amelyek tisztátala­nok az Űr előtt. Igaz, nap mint nap mindig azzal a hit­tel ébred, hogy Jézus Krisztus magára vette az embe­riség bűnét, így hát van megbocsátás. Ám azért időről időre bűnbocsánatért kell könyörögni: a katolikusok ál­doznak, a reformátusok úrvacsorát vesznek. S ahogy eszik a kenyeret, isszák a bort, eltölti a szívüket a bi­zakodás; talán sikerült valamit lemosni a bűnökből a hit által. A hívők az utolsó állomás­hoz közeledve, érezve, hogy már nincs messze az óra, ami­kor az Űr színe elé lépnek, mindinkább vágynak arra, hogy a nagy találkozáshoz méltók legyenek, hogy a földi lét szennyét ne vigyék maguk­kal a tiszta világba. Márpedig a megtisztulás csak Isten földi szolgájának segítségével tör­ténhet. Ezért hívják maguk­hoz a haldoklók utolsó útjuk­ra indulva a lelkipásztort, s teszik ezt a világ végezetéig. Az ember haldoklása a pap számára is kihívás: mekkora a személyes hite az élet és a halál értelmezésében, az el­múlás utáni továbbélésben. A lelkipásztor, a pap is csak mint ember nyújthatja Isten segítségét, s mint földi halan­dó, ugyanúgy gátlásokkal küszködő, kérdésekkel viasko­dó, amikor a haldoklóhoz lép. Amit ő fel tud ajánlani, az alkalmas békét, nyugalmat és bizalmat nyújtani. Hogy ez a segítség célba találjon, az nagyrészt rajta áll. A hozzátartozók sokan úgy hiszik, megrémisztik a beteget, ha ágyához papot hívnak. Pe­dig annak a kereszténynek, aki hosszú idő óta nem tudott eleget tenni lelki szükségleté­nek a templomban, jólesik a látogatás. S ha a találkozások rendszeressé válnak, a szenve­dőnek alkalma nyílik fölten­nie minden őt szorongató kér­dést. Gyakorló lelkipásztortól tudom: az induló beszélgetést nem szabad elfojtani, gyor­san belemenekülni a közös imába, a szentségi szertartá­sokba. Annak is megvan a megfelelő helye és ideje, de előkészületre szorul, hogy ki­fejthesse teljes hatását. Mert a szentségek — a gyónás, a betegek kenete, a szentáldo­zás kiszolgáltatása és elfo­gadása, csak a megerősítése és végcélja lehet a hithez vezető közös útnak, és nem lehet en­nek kiindulópontja. Az örökkévalóság pecsétje Hogy miért idegenkedünk papot hívni hozzátartozóink­hoz? Mert a lelkipásztor — a Részletes adaték a szovjet katonai kiadásokról Kell a kíséret a kapuig

Next

/
Thumbnails
Contents