Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-13 / 242. szám

1989. OKTÓBER 13., PÉNTEK Ausztria nemzeti parkja // Ostermészet képekben Zöld smaragd, a kövek ki­rálynője. Barátságos mene­dékház a hófedte hegyek kö­zött, gleccserek, alpesi erdők és legelők vonzzák tekintetün­ket — színes fotókon. Am az ember fantáziája mégis mű­ködésbe lép, hosszan elidőzöm a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítótermeiben. Mint csodá­ra bámulunk az ezer négyzet- kilométeren megőrzött termé­szet szépségére. Ausztria nem­zeti parkja — a Hohe Tauern — éghajlata, geológiai felépí­tése, vízrajzi és domborzati viszonyai, ásványi kincsei, nö­vény- és állatvilága, ember és természet kapcsolata késztet álmélkodásra ezen a tárlaton. A Természettudományi Mú­zeum és az Osztrák Kulturá­lis Intézet munkatársai — a rendezők — jó ötlettel hat fe­jezetre osztották az anyagot. Már az első képsorok hatásos hangulati bevezetője után a lá­togató nemcsak csodálatot, ha­nem tiszteletet is érez a ter­mészet pompája és hatalmas­sága iránt. Külön képeken mu­tatják be a növényeket és az itt élő állatokat, egynéhá­nyat kitömve is. Hiszen ez a gyönyörű nemzeti park a kul­turált turizmusra is lehetősé­get ad. Több felvételen látunk csoportosan baktató kiránduló­kat — ám egyikük kezében sincs emlékcsokor. Nekünk, magyaroknak, csak fájhat a szívünk, hiszen a mi hazánkban nincs ehhez hason­Csak a kiállításon szemlélhet­jük ilyen nyugodtan ezt a hi- úzt (Erdős! Ágnes felvétele) ló vidék. E tárlaton pedig HOC és 3000 méter tengerszint fe­letti magasságok között jár­hatunk — gondolatban. Szá­munkra azonban nem csak emiatt tanulságos ez a kiállí­tás. Példát ad arra is, hogyan lehet megóvni, tudatosan meg­védeni — és megbecsülni — a létünket biztosító természe­ti környezetet. V. A. ÍRÓSZÖVETSÉGI LAP Magyar Napló Magyar Napló címmel iro­dalmi hetilapot indított útjára a Magyar Írók Szövetsége. A tegnapi sajtótájékoztatón Ku­lin Ferenc főszerkesztő el­mondotta: a 16 oldalas lap, amelynek első száma 40 ezer példányban jelent meg, szép- irodalmi alkotásokat, irodal­mi, színházi, film- és televí­ziós kritikákat közöl. Emel­lett nagy teret szentelnek a magyar valósággal foglalkozó írásoknak és szeretnék meg­honosítani a filozófiai esszét. Vissza szeretnék adni a kis­próza hitelét, mivel meggyő­ződésük szerint az olvasóknak igényük, szükségük van no­vellákra, irodalmi humorra. A lap köré új kritikusi nemze­déket szeretnének verbuválni. A Magyar Napló várja a külhoni magyar írók munkáit is, akik eddig igen szerényen szerepelhettek irodalmi lap­jainkban. A Gödöllői Galériában Kiállítás Mint megtudtuk, a Gödöllői Galériában mutatkozik be októ­ber 17—25. között a Giessen — Mittelhessen — Hessen című kiállítás. A tárlatot október 17-én 17 órakor nyitja meg Papp István, Gödöllő tanács­elnöke és dr. Ulrich Dürr, a kiállítás menedzsere. Hősi temetők Magyarországon „Hol vannak a katonák...? Hol porladnak a háborúból hazájukba soha vissz* nem tért magyár katonák csonijal? Dtt,-l0ahol elestek, ahol lekaszálta őket a halál. A frontvonal földjében, « fogolytáborok árkaiban, a kórházak meszesgödreiben. Né­hány kivételtől eltekintve, ma már jeltelenül. A Sopronhoz csatolt Sop- ronbúnfalva köztemetője mö­gött fekszik a katonai — vagy ahogy inkább nevezik —, o hősi temető. Senki sem tudja pontosan, hány ezer katona porlad a kőből faragott fej­fák alatt, mindegyikük külön sírhelyen. Almukat a hatal­mas fákon kívül iskolák, in­tézmények, vállalatok vigyáz­zák, sírhalmaikat példás rend­ben tartják. Pedig nem csak magyarok vagy a hajdani mo­narchia vitézei nyugosznak itt, hanem hadifoglyok is, ugyan­olyan gondosan faragott sírkö­vek alatt, mintha sohasem let­tek volna ellenségek. A ma­gyar baka mellett szerb, olasz, orosz, török, osztrák, német, horvát, bosnyák közlegények, altisztek és tisztek feküsznek s kőkeresztjeiken jól olvasha­tó mindenkinek a neve, rend­fokozata, születési' és halálozá­si éve. Mert ahogyan ott egy kőtábla mondja: „Ellenfél vol­tál, idegen, majd rabja ma­gyarnak. Kik most testvérként őrzik álmaidat!” A hősi temető története rö­viden: a mai Erdészeti Kuta­tóintézet az első világháborúig Nyomatok a nagyinhígból Papírra készült festmény? New Yorkból, a Transworld Art Inc. kiadó és a Carol és Alex Rosenberg Gallery gyűj­teményéből egy nem minden­napi kiállítás érkezeit Ma­gyarországra. ötvenhat ismert európai és amerikai művész tzázötven nyomata. Picasso, Vasarely, Dali, Henry Moore, Andre Úassoii, Esteban Vi- cante, Karel Appel, Rauschen­berg. Segal, Oldenburg, Robert Indiana és mások neve jelzi, hogy a modern művészet élvo­nala sokoldalúan van ebben az anyagban képviselve. Á Tihanyi Múzeum e vál­tozatos tárlatát ' a Novotrade Rt. szervezte. Az a Novotrade, amely már a Sotheby's aukciós­házzal is társult magyarorszá­gi műtárgyak külföldi értéke­sítésére. Korábban, évszázadokkal ezelőtt, csak a hagyományos kézi technikát (a fa- és réz­metszést. a kőnyomatot) te­kintették eredeti alkotásnak, amelynek készítésében a mű­vész saját kezűleg közremű­ködött. A print forradalmát a kézi beavatkozást nem igény­lő technikák (ofszctlitográfia, fotónyomat stb.) megjelenése eredményezte. Amikor a nyo­matkészítő műhelyekben már nem a magános művész, ha­nem egy-egy csoport működik közre a művész irányításával. A print mostanra alig kü­lönbözik a festménytől. Tech­nikái keverednek, a táblaké­peken éppúgy felhasználnak fotó- és nyomattechnikát, mint ahogy a nyomatat kézzel fes­tett részekkel egészítik ki. S a variációk szinte eldönthetet- lenné teszik, hogy kézzel fes­tett nyomatról vagy inkább nyomatra felvitt, papírra ké­szült festményről van-e szó. Az amerikai földrészen a nyo­matok elérhető ára is e mű­vek népszerűsíthetőségének kedvez. helyőrségi Aórházívolt, állói p hadifoglyokat is ápolták. Nein mindenki képűit-, fel? de a ha­lottakat a temetőkön ventek nem engedték elföldelni saját sírkertjeikben. Ezért a M. kir. Honvédelmi Minisztérium megvásárolta azt a területet, amelyből kialakították a hősi temetőt. 1916-ban kezdtek ide temetkezni — a korábban el­hunytakat kihantolásuk . után helyezték el itt —, s azóta, a második világháborúban el­esetteket is ide értve, ez lett a katonák végső nyughelye. Csőt. Falucska a lankássá szelídülő Bakony alján. Jó kőhajításra a községtől nagy hadifogolytábor állt az első világháborúban. Életét ma emlékszoba mutatja be sok fényképpel, a foglyok fabri­kálta emléktárgyak kai, leve­lekkel, iratokkal. A munka­képes katonák a faluban is dolgoztak, barátságok szövőd­tek. A betegséget azonban nem lehetett kirekeszteni a táborból. Néhanapján külföldi autó bizonytalankodik Csőt főutcá­ján. Aztán kiderül: a hajdani katona apa emlékét keresik. Mert a hadifogoly apa szép történeteket vitt haza a derék Csátiakról. Vagy az apa sír­halmát kutatja az idegen. S ilyenkor, rábukkanva a sírkő­re, friss virág kerül a tövé­be. Vajon a magyar unokák — a Piáve és Isonzó sírkertjeit kivéve — hol találják meg az apáik, nagyapáik porhüvelyét rejtő-őrző hősi temetőket kül­földön? Japán egyetemen Szabál, az szabál A japán Kokushikan egye­tem megköveteli diákjaitól, hogy a magatartási szabályo­kat állandóan magukkal hord­ják, lehetővé téve, hogy a pi­henés perceiben is meditálja­nak az egyes passzusokon — írja a Panorama. Íme néhány előírás: — A diák szeme a lélek tük­re. A rossz gondolatok rontják a szemet. — Szünetben a diák köteles nyugodt helyre vonulni, hogy magatartásának javításán el­mélkedjen. j — Örán és tízpercben tilos a lányokhoz szólni. Ugyancsak tiltott a hazárdjáték, a do­hányzás és a köpkodés. — A tanulás kemény feladat Éppen ezért a diáknak, mint a jó katonának, egyenesen, fe szes vállal, vigyázzba kell áll nia akkor, amikor tanárát megszólítja. Satöbbi. Ahány ház, annyi szokás. Van, aki a marsallbotot hord­ja magánál, van, aki csak a szolgálati szabályzatot. KORFORDULÓ Turkálgatunk, turkálgatunk Hogy megéljünk a jég hátán Amikor zsebemben egyre la­posodó pénztárcával bevá­sárló körútra indulok, sóvárgá szemekkel bámulom a kiraka­tokat. Ügy tűnik, soha ilyen választék nem volt, mint ma. Áruházak, butikok egymás he- 0yén-hátán. A legkisebb falu­ban is legalább két butik van, pulóvert árul a trafikos is. Az áruházban kicsit késik a divat, a méret nem igazán a miénk, és ami kapható, az is hajmeresztő áron. Nem tudni, ki veszi meg az öt-nyolcezer forintos télikabátot, a kosz­tümöt négyezerért, az egy­szerű selyemblúzt potom ket- tőezer-hétszázért. Öltönyről már nem is beszélek. Divatos uniformizált választék, de semmi olyan, amit az idősebb korosztály magára ölthetne. Mit tehet a szegény ember, akinek már nadrágszíja sincs, amin egy lyukat beljebb húz­zon?! Használt ruhát vesz. Módszeresen a nyakába ve­szi a' várost, sorra járja az „olcsó importruha kilós áron” feliratú turkálókat, zsákos üz­leteket, amik hála az égnek gombamód szaporodnak. Ha van kitartásunk és Fortuna is mellénk szegődik* az egészen jó, mondhatni új, divatos ru­hák mellett a korosabb igé­nyeknek megfelelőt is kiha­lászhatjuk a zsákok mélyéről. Egy blúz vagy szoknya két­százért; zakó, nadrág ötszá­zért. A télikabát maximum egy ezres. Turkálgatunk, turkálgatunk. Egyes üzleteket előkelőbben hirdetnek: ruti-butik vagy tisztított hasznait ruhák bolt­ja. Ahaluhan 'addig érvényes ez a felirat, amíg U nem akasztunk a fogasról vala­mit ...A pecsétektől nem kell megijedni! A legkomiszabb piszok, zsírpacni is kijön, ha samponos vízben áztatjuk — hallottam egy üzletvezetőtől, aki több éve használt ruhák árulásából él. Gyermekeket (apróikat, nagyobbakat), nőiket, férfiakat, nyugdíjasokat öltöz­tetnek ezek a boltok. A kis­nyugdíjasok remek szimattal pecáznak ki maguknak egy- egy használható holmit. Minden üzletben kialakul egy törzsközönség, akik már egymásnak is ajánlgatnak egy- egy darabot. Az üzlet főnöke már nemcsak a törzsvevők íz­lését, méretét ismeri, de a családfájukét is. Az ilyen üzletekbe betér a tanár, a tisztviselő, a mun­kás, a gyerek, a nyugdíjas. A zsákok, bálák fölött össze­hajolva tereferélnek. Minden­ki kiönti a lelkét. Férj, mun­kahely, gyermeknevelés, az alacsony nyugdíj, a minden­napi megélhetés gondjainak kivesézése levezeti a feszült­ségeket. Az áruházakban évről év­re gyűlnek az eladatlan kész­letek, amik még leárazva is drágák. A szegények, a kis­pénzűek rohamosan növő se­rege nem tudni, kinek a le­vetett, megunt, ruháit akaszt­ja magára. Egy kis mosás, va­salás, tisztítás után feszítünk a nálunk még mindig divatos­nak számító cuccokban. Hiába! Egyre több rafiné­riára van szükségünk ah­hoz, hogy a jég hátán is meg­éljünk. G. M. Őszi felkészülés a házi patikában Nem árt az óvatosság A közelgő őszi napokra gon­dolva már most fel kell ké-, szülni a hűvösebb időjárás kísérő jelenségeire, a kisebb- nagyobb megfázásokra. Jó, ha a házi patikában olyan gyógyszerek állnak rendelke­zésünkre, amelyek az orvos megérkezéséig enyhítik kelle­metlen közérzetünket. A náthás ember kisebb rosz- szullét esetén is mérje meg hőmérsékletét, s már hőemel­kedés esetén vegyen be láz- ,csillapítót. A testhőmérséklet emelke­désé sokféle betegségnek le- f• hét a tünete. Az orvos tájé­koztatása miatt is fontos tud­nunk, lázas-e a beteg. A láz­csillapításban adott -esetben a hideg vizes borogatás is segít­het, de jobb a gyógyszertárak­ban recept nélkül kapható láz­csillapító kúpot vagy Amida- zophent beszerezni. Az Ami- dazophenen kívül egyik leg­gyakrabban használt szer a Kalmopyrin. Szedése viszont óvatosságra int, mert izgatja a gyomrot. Ezt azzal csök- ’ keríthetjük, ha a tablettát tej­jel összetörve vesszük be. „Lóugrásban járnak-kelnek ” Sakk mozgatta világát Bajnok. Igaz, hogy csak „anno...”, de az. Bajnok. Bu­dakeszié, a megyéé,, sót még egy másiké, Baranyáé is. Majd ütvén éve feketék talán az álmai. Feketék és fehérek, ’mintha egy óriási sakktábláról lopták volna a színüket. Ez ak­ikor egyfajta szerelem — pró­bálkozom —, de Lévay Zoltán legyint. Szerelem? Túl van ő az ilyenen. Inkább játék. Szó­rakozás. Hobbi. Most én cso­dálkozom. Hobbi? Furcsa ilyet hallani egy sakkor elnökétől. A bajnoktól. Pedig az. Illetve az is. És fegyelem, tanulás, meg — ha már mindenképp nagy szavakat szeretnék — egy pi­ci művészet. De ők csak mű­vészinasai ennek a nagy sportnak itt, Budakeszin. Per­sze, egy Aljechin, egy Fischer, az más. Rám néz, látja az ar­comra kikönyöklő csalódást. Én valami fenomenálisát vár­tam, egy megszállottat, egy sakkmatadort, akiből habzón törnek fel a szavak egy meg­nyitás hallatán. Pipára gyújt, majdhogynem vigasztalni pró­bál. Azért sokszor virrasztott át éjszakákat egy-egy felad­vány fölött. Előfordult, hogy álmából riadva írta le a meg­oldást. Előfordult — de régeb­ben. Mikor fiatalabb volt. Legjobb tehát arról mesélni. „Hát kérem”, dől hátra a széken, mint aki terepszemlét tart az emlékei fölött. „Hát kérem, én IS éves koromig nem tudtam sakkozni. Aztán megtanultam valahogy. Mikor a háború után Budakeszire ke­rültem. már versenyszerűen játszottam. Kellett is a sakk akkor, nagyon kellett. Szóra- kozás volt, időtöltés, jól ösz- szehozott mindenkit ebben a faluban. Telt-múlt az idő. las­san az I. osztályig jutottam. Vagyis semmire sem vittem. És 40 éves koromban rájöt­tem, ez egy játék csupán. Igaz, vannak ennek a játéknak őrültjei, akik szinte lóugrás­ban járnak-kelnek az utcán is. De én nem ilyen ember vagyok. Szóval inkább elvé­geztem az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemet. A tanító­képző meg a tanárképző után lett egy egyetemi diplomám.” S gurulnak szét az évek szavai nyomán. Néha utána­kap egynek-egynek, történe­tekbe vág. Példáid az iván- battyániba. Ezt a falut soha sem felejti el, magyarázza. Egyszer sok-sok esztendővel ezelőtt elakadt kocsijával az éjszakában. Azivánbattyáni ta­nítóhoz kopogott be szállásért. A gazda első kérdése az volt, hogy tud-e sakkozni. Mert ha igen, akkor megaihat az apó­sánál. Tudott. Háromszor ver­te meg az öreget, aztán egv- szer engemet, nehogy azt hígy- gye valaki, hogy nem ismeri az illemet. Hirtelen témát vált, a szalá­mikészítésről kezd beszélni. Mert ért ehhez is, mint ahogy a festészethez, a matematiká­hoz, vagy a fizikához. Tan­könyveket mutat, melyeket ő írt annak idején. Nem dicsek­szik, csak elém rakja mind­egyiket, mint egy-egy epizód­ját annak a 63 évnek, amit- eddig megélt. Látnom kell, ő téríyleg nem lóugrásos ember. Igaz, vallja be, azért nagyrészt a sakk mozgatta a világot kö­rülötte. Idős fejjel még Perbál megyei csapatában volt első táblás. A vidéki versenyzők máig tegezik megyeszerte. Egy­szer megverte Gyomron a me­gyei bajnokot is. Na, az nagy dolog völt. Most pedig itt ez a sakk-klub Budakeszin. Az Erkel Ferenc. Hogy mi köze egy zeneszerzőnek a sakkhoz? Hát mit nem értek ezen. Hisz az utóbbi is művészet egy ki­csit. Ja, néz- rám. ezt már mondta. Szóval azelőtt az is­kolában mindi&volt egy sakk­csapata.' Mára ez maradt. Utazni ugyan nem tudnak, ar­ra nincs pénz, jobb híján egy­mást páholják péntekenként a művelődési házban. Ez is több a semminél. Ojabb pipára gyújt. A gyu­fákat pedánsan egymás mellé rakja a hamutartóban. Most kellene összegezni, levonni va­lami véglegeset, valami átörö- kíthetőt, valami bölcset ebből a 63 évből. Valamit a sakkról, az emberekről, az életről. Hát van neki két szép unokája, fe­jezi be egyszer csak. S gon­doljak bármit, ez a legfonto­sabb. Falusy Zsigmond U val Zoltán, a sakk-klub vezetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents