Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-10 / 239. szám

KIS III: rangadók fordnlója Tömörülés a Kőrös mögött A labdarúgó NB III nyol­cadik fordulóját több rangadó színesítette. A Mátra csoport­ban a listavezető Gödöllő biz­tosan nyert a Gyöngyös ellen. A Duna csoportban a Duna­keszi—ESMTK találkozó vi­szont vendégsikert hozott. A két megyei csapat találkozója, az Érd—Dömsöd meccs dön­tetlennel végződött. A Dömsöd egyébként egy héttel korábbi rangadóján otthonában alul­maradt a Dunakeszivel szem­ben. Az Alföld csoport éllovasa, a Kecskemét Dabason vendég­szerepeit és az újonc helyiek ellen 2-1-re nyert, összességé­ben 12 pont a Pest megyei együttesek hét végi mérlege. Nyolc együttesünk közül csu­pán kettő kapott ki, két talál­kozón pedig döntetlen volt. Két találkozó részletei: Esztergom—Dunai Kőolaj 1-1 (0-1). Esztergom, 600 néző. V.: Mészáros. Bankó szerezte meg a Pest megyei csapatnak a vezetést. Meszes kiállítása miatt megfogyatkozott a hazai pco no f Gyula—Bem SE 2-4 (2-2). Gyula, 500 néző. V.: Magyar. Bem SE: Karalyos — Pető, Lajkovics, Balogh J., Kovács, Faddi, Simon (Tóth P.). Hor­váth Cs., Vadicska, Csipke (Horváth P.), Molnár. Az „ügyeletes gólszerző”, Molnár találatával, aki Csipke átadását továbbította a kapu­ba, már az első percben veze­tést szerzett a Bem SE. A já­tékrész utolsó percei sem ma­radtak gólok nélkül. Ekkor Csipke szóló után lőtt góljára Burai válaszolt 20 méteres, jó lövéssel. Szünet után is izgalmas, jó volt a játék. A kiegyenlített erők csatározásában végül a Pest megyeiek kerekedtek fe­lül. A 88. percben Vadicska húzott el a szélen, majd a ki­futó kapus mellett a hálóba gurított. A „villámléptű” szél­ső ezzel bebiztosította csapata bravúros s a látottak alapján megérdemelt győzelmét, mely sikerből a Bem SE valameny- nyi játékosa kivette a részét. Góllövők: Molnár, Csipke, Horváth P., Vadicska. (Tud.: Ungureán László.) A megvei bajnokságban a 9. fordulót vívták. Ezen a hé- ■ ten is jól ment a vendégeknek, j nvolc pontot hoztak el. A Szí- * getújfalu és a Hernád Sziget- szentmiklóson, illetve Sülysá­pon diadalmaskodott. Ezenkí­vül négy döntetlen született. Vendégpontból sok akadt, gó­Felvételünk a 2-2-es döntetlennel végződött Érd—Dömsöd NB III-as rangadón készült. A fehér mezben játszó érdi Szalai és Török szorításában, a dömsödi Balog próbál kiugrani a láb dával (Hancsovszki János felvétele) lókból már kevesebb, összesen 21 találat esett, mérkőzésen­ként átlagban 2,6. Csupán há­rom együttes nem tudta be­venni a kaput. Érdekesség, hogy a maximumot a két ta­lálat jelentette, s ebből nyolc akadt. Tehát a csapatok fele lőtt két gólt. Hosszú idő után ismét győ­zött a Göd. Az élen a helyzet változatlan, továbbra is a Nagykőrös vezet, mögötte nagy a tömörülés: három 12 pontos, s ugyancsak három 10 pontos együttes következik. Figyelembe kell viszont venni, hogy néhány együttes keve­sebb mérkőzést vívott. így például az élbolyban tanyázó Szigetújfalu.' A hátsó régióban sem sok változás történt, három 4 pontos együttes, a Sülysáp, a GEAC és az SZTK zárja a sort. Egyébként az elmaradt mérkőzések száma a héten to­vább csökken, hiszen a GEAC újabb találkozóját pótolja majd be. — Reittcr Megyei bajnokság 1. Nagykőrös 9 6 2 1 15-7 14 2. Aszód 9 5 2 2 2D-12 12 3. Szigetújfalu 8 5 2 1 14-8 12 4. Hernád 9 4 4 1 14-10 12 5. Dány 8 4 2 2 12-8 10 6. Dunavarsány 9 3 4 2 10-9 10 7. Fót 9 3 4 2 14-15 10 8. Bugyi 9 3 3 3 10-11 9 9. Pilis 9 3 3 3 9-20 9 10. T.-marton 9 2 4 3 13-15 8 11. Szentendre 8 2 3 3 1(2-9 7 1(2. Pilisvörösvár 8 2 3 3 10-12 7 13. Göd 9 2 2 5 10-14 6 14. Sülysáp 9 1 2 6 17-19 4 1'5. GEAC 7 1 2 4 6-9 4 16. SZTK 9 12 6 10-18 4 Hódmezővásárhelyen sem termett babér Mindössze négy pont A kosárlabda NB I/B cso­portjában a Nagykőrösi Kini­zsi férficsapata a csoport ed­digi veretlenjéhez, Hódmező­vásárhelyre utazott, ahol két jugoszláv vendégmunkás is segítette a hazaiakat. Hódmezővásárhelyi Spartacus VSE—Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi »8-94 (48-39) Otthon nyert a Terranova A váciak és a taktika Izgalmakban bővelkedő rang­adót nyert hazai pályán a Forte NB Il-es női kézilabdacsapata a kitűnő játékerőt képviselő Jász­berényi Tanítóképző együttese el­len. Váci Forte—Jászberényi TK 18-17 (10-6) Vác, 100 néző. V.: Faragó, Láda. Forte: Békési — Domuszné 1, Drajkóné 3, Herédiné 7, Lázár 2, Horváth 3, Farkas 2. Csere: Básti, Kranicsek, Turza, Nagy. Nem jól indult a találkozó, mint ahogy azt a két csapat helyezé­séből következtetni lehetett, de 10 perc elteltével megnyugodtak a csapatok és színvonalban is felnőttek a rangadóhoz. Míg a ha­zai együttes taktikailag együtt volt, addig a vendégek csak az egyéni játékot erőltették. A második játékrészben a Forte továbbra is jól játszott és meg­nyugtató, 8 gólos előnyt szerzett. Ekkor azonban elfáradtak a lá­nyok és a vendégek a tavasszal még a váci csapatban szerepelt, de sikeres felvételije után már a vendégcsapatban játszó Neufeld vezetésével kiegyenlítettek. A For­te lányai ekkor utolsó tartalékai­kat mozgósítva, ha nehezen is, de otthon tudták tartani az értékes két bajnoki pontot. Megérdemelt váci győzelem szü­letett a kondicionálisan kitűnően, de taktikailag még kevésbé fel­készült vendégek ellen. Jó: Bé­kési, Herédiné, Lázár, ill. Neu­feld. Nyári József Kedden a Forte-pályán 15.30 órakor az elhalasztott Szegedi Ta­nárképző elleni mérkőzést pótol­ja be a váci csapat. Terranova PSC—Tatai AC Honvéd 21-1(5 (11-9) Pilisvörösvár, 200 néző. V.: An­tal. Darázsi. Terramova: Müller — Gyarmati, Mátyás 1, Mariok 3, Majnek 4, Král 6, Hidasi 7. Cs.: Nádor (k.), Baska, John, Braun, Várhegyi. Végig esőben játszottak a csa­patok a vörösvári bitumenen, méghozzá a bírók hathatós köz­reműködése jegyében. A sípos emberek ugyanis alig leplezetten igyekeztek befolyásolni az ered­mény alakulását. A mérkőzés előtt még a tabella első helyén állt tataiak ennek ellenére végig vesztésre álltak és simán kikap­tak. Jó: Král, Hidasi. Várhegyi Ferenc Éj divat a Szovjetunióban Hódít a baseball Moszkvában egyre több fiatal viseli a híres amerikai baseballklubok, így az Oakland vagy a Chicago Cubs mezeit és sapkáit, s választja példaképül az Európában kevéssé is­mert sportág sztárjait. Manapság már a hivatalos sportható­ságok sem az „imperialisták játékaként” emlegetik a bgse- ballt, és mivel a tiltás régóta megszűnt, több szovjet egyete­men csapatok szerveződtek. Az újdonság iránti érdeklődés persze nem jelenti azt, hogy az amerikaiaknak vagy a kanadaiaknak tartaniuk kel­lene a szovjet vetélytársaktól. — A baseball fejlődését nem lehet a jégkoronghoz vagy a kosárlabdához hasonlítani — jelentette ki Andrej Celikovsz- kij, az egyik csapat szervezője. — Nálunk egyelőre csak egy szűk kör szeretné megtanulni az érdekes játék alapjait, s jó néhány évtized lemaradásunk van a tengerentúliakkal szem­ben. Az első moszkvai baseballstadiont szeptember 1-jén nyi­tották meg Moszkvában. Hódmezővásárhely, 1000 né­ző. V.: Král, Kékesi. Nagykőrös: Illésy (19), Hor­váth Z. (5), Molnár (9), Lako­sa (12), Kókay (6). Csere: Ko­vács (13), Horváth Á. (10), Módra (11), Pásztor (9), Kaj- tár. Jó védekezés, pozíciós játék volt az első percekre jellem­ző mindkét oldalon. A nagy­kőrösiek egyenrangúak voltak a mezőnyben, de a 12. perc végén a vendéglátók, a körösi származású Molnár Csaba irá­nyításával, a támadó, lepatta­nó labdák zömének megszer­zésével és értékesítésével 32-19-re elhúztak. Az első félidő utolsó, majd a második játékrész első per­ceiben a körösiek feljöttek és kiegyenlítettek. A hajrában a hazaiak újra előnyt szereztek, úgy, hogy a kritikus pillana­tokban biztosabb kézzel és a szerencse pártfogásával hasz­nálták ki lehetőségeiket. ' Sulyok Zoltán A spanyolok szerint Délári is Vélemények oda-vissza „A magyar válogatottnak át kell gázolnia a spanyo­lokon, ha el akar jutni a világbajnokságra.” Ezzel a négyhasábos címmel kezdi hétfői elemzését az El Fals című befolyásos politikai napilap, majd megállapítja: a magyarok négy héten be­lül kétszer találkoznak a spanyolokkal és élet-halál küzdelemként jellemezhető feladatok előtt állnak. Az El Pais meglepőnek mi­nősíti annak a válogatottnak a mostani agóniát mutató ál­lapotát, amelyet a kezdetben a spanyolok melletti favorit­nak neveztek. Utal a magyar labdarúgást gyengítő válság­jelenségekre, a belső korrup­cióra és a bajnoki mérkőzé­sek adásvételére. Részletesen leírja a mexikói vb óta le­zajlott szövetségikapitány- válságot, kitér a vesztegetési botrányra, megemlítve, hogy Détári Lajos is részese volt ennek az ügynek. Bicskei Bertalan szövetségi kapitányról úgy vélekedik a spanyol szakvezetés, hogy olyan együttest foglalkoztat, amelynek több mint a fele lu­das a mexikói kudarcban, igaz, legalább szabad keze van a külföldön futballozok „foglalkoztatásában”. Détári Lajos a magyar saj­tóban megjelenő bírálatokra panaszkodik — állítja az El Pais. Az újság szokatlan kép­zettársítással fejezi be elem­zését: „Bicskei most a spa­nyolokkal szemben az utolsó kártyáit próbálja majd kiját­szani. Megkísérli meggyőzni játékosait arról, hogy képesek a győzelemre. Azt akarja, hogy egy bérgyilkos hidegvé- rűségével gyilkoljanak és ne egy kamikaze kétségbeesésé­vel cselekedjenek” — fejező­dik be 'meglehetősen furcsán az El Pais elemzése. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány a hétfő délelőtti edzés után válaszolt néhány kérdésre. Bár az volt a terve, hogy az északírek elleni győztes csapaton nem változtat, a sé­rülések keresztülhúzták szá­mításait. Melyik összeállításá­ban jobb a hazai válogatott: az, amelyikben Belfastban ját­szott, vagy az, amelyik szer­dán lép fel a Népstadionban? — Az is jó volt, de ezzel sem vagyok elégedetlen. Mindig sok függ a légiósok formájától. Most mennyire kedvező e tekintetben a kilá­tás? — Lekopogom, akiket eddig láttam, azok húzóemberek le­hetnek szerda este. Melyik volt — illetve lesz — fogósabb feladat: idegen ben nyerni az északírek, vagy most megszerezni a két pontot a spanyolok ellen? — Az nem volt egyszerű, de a szerdai 90 percnek sem lesz olyan mozzanata, amikor unatkozni fogunk. Eddig ncgy vb-selejtezőn ült a kispadon, mindig más összeállítású csapat felett rcn delkezve. A szerdai tizenegy már közelít az ideálishoz? — Nem vagyok elégedetlen, de biztosan lennének terveim azokkal is, akik sérülés miatt most nem lehetnek velünk Tatán. Ha a szívére teszi a kezét, és úgy válaszol arra, kijut-e a magyar válogatott Olaszor­szágba, akkor mi a válasza? — Szívesen teszem a szí­vemre a kezem, de én most csak szerdára összpontosítok. A november 15-i, Sevillában sorra kerülő, SDanyolok eile ni második találkozó előtt kell majd feltenni ezt a kérdést. A HungnrnringFit Zárófutam volt Vasárnap a Hungaroringen rendezték meg a gyorsasági motoros OB zárófutamát, amelynek házigazdája a Daim­ler—Maybach Motorclub volt, Eredmények: 70 kem: 1. Tóth Tivadar (Daimler, Simp­son), 2. Nagy Sándor (Daim ler, Simpson), 3. Mórocz Csaba (Daimler, Simpson). 250 kem: 1. Molnár Gábor (Daimler, MZ), 2. Gurka Lajos (Zalka MMK, MZ), 3. Szilágyi Zoltán (Honvéd, MZ), 500 kem: 1. Gál Richard (Ba­lassagyarmat, Czetka), 2. Mol­nár Gábor (Daimler, Czetka), 3. Szilágyi Zoltán (Honvéd, MZ). Superbike: 1. Nemes Tibor (Nagykáta, Honda), 2. Baszter- kó János (Cegléd, Yamaha), 3. Gruba Ferenc (Cegléd, BMW). Évzáró a golfozóknál A szétütés döntött A Kék Duna Golf Club évzáró hendikep versenye. Kisoroszi. Bu- dapest-golfpark. 29 induló. Az év utolsó és az eddig elért fejlődést felmérő versenyén az égiek nem fogadták kegyeikbe a versenyzőket. .Végig esős, ködös időben zajlott a küzdelem. E tech­nikailag nehéz sportágnak nem Jelentkezés: október 13-ig Olaszország a cél Kevés a remény arra, hogy a magyar labdarúgó-váloga­tott sikerrel, kellő eredmé­nyességgel veszi az utolsó két akadályt, s bejut az olaszor­szági vb-döntőbe. Ám bármi is történik szerdán a Népsta­dionban, s aztán a novemberi visszavágón Sevillában: lesz magyar csapat a Mondialén! Hogy milyen módon? Kö­szönhetően a Magyar Ifjúság Kupa kispályás labdarúgó­akciónak, amelynek felnőtt férfi és női győztesét meghir­detői, a Centrum Áruházak, a Ferencváros Szabadidő SE, a Fogyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövet­ség, a Magyar Úttörők szö­vetsége, a Magyar Diáksport­szövetség, továbbá az MLSZ, az OSH, a SZOT és a TOT az 1990-es esztendő legna­gyobb eseményére invitálnak. Az utazás „ára” mindössze 1650 forint, ennyi ugyanis a felnőttcsapatok nevezési díja a hamarosan kezdődő montsre mérkőzéssorozatra, amelyen az első hely sorsa a jövő má­jusi finálén dől el. Az egész ország labdarúgó­barátait megmozgató tornára ugyanakkor ifjúsági és serdü­lő-, de még gyerekcsapatok is nevezhetnek, de már csak október 15-ig a megyei, vá­rosi és kerületi tanácsok sport­tal foglalkozó osztályain, il­letve csoportjainál. A tornán négy plusz egy fős, azaz négy mezőnyjátékosból és egy ka­pusból álló csapatok vehetnek részt, ilyenformán ez a lab­darúgó-akció szabályaiban igazodik a nemzetközi előírá­sokhoz. Megyei 1, x, 2 Jobb vendégek í. Érd—Dömsöd X 2. Dunakeszi—ESMTK 2 3. Dabas—Kecskeméti TE 2 4. Gödöllő—Gyöngyös 1 5. Pilis—Dány X 6. SZTK—Szigetújfalu 2 7. Aszód—Szentendre X 8. Sülysáp—Iiernád 2 tett jót a zord időjárás és a ver­senyzőket is gátolta a jobb ered­mény elérésében. Eredmények. Férfiak. 55 év felett: 1. Mérey Loránd 94, 2. Szlávy Tibor 100, 3. Tóth István 108 ütés. 55 év alatt: 1. Brúder Balázs 87, 2. Casny Hen­rik 89, Hegedűs Gábor 89, Kul­csár Gábor 89, ifj. Tringer Lász­ló 89 ütés. A végső sorrendet a ,,szétütés” döntötte el. Nők: 1. Szlávy Ti- borné 107, 2. dr. Hollósi Erzsébet 120, 3. Madarászné Szlávy Erika 121 ütés. Gyermekek: 1. Medgyes- sy Domonkos 92, 2. Szlávy Mar­cell 109 ütés. (óváry) 1989. OKTÓBER 10. A 40. hcáei» Négy hibátlan A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság tájékoztatása szerint a totó 40 játékhétre 7 079 113 darab szelvény érkezett be. A nyere­mények: 13 plusz egy találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1 173 800 forint; 13 ta­lálatos szelvény 13 darab, nyere­ményük egyenként 485 710 forint; 12 találatos szelvény 447 darab, nyereményük egyenként 12 315 fo­rint; 11 találatos szelvény 545-1 da­rab, nyereményük egyenként 1010 forint; 10 találatos szelvény 39-0S2 darab, nyereményük egyenként 211 forint. í jabb próba Kerékpáron Az olimpiai ötpróba újabb versenye lesz a hét végén, szombaton. Ezúttal a ke­rékpárosok feladata követ­kezik. Megyénkben a szo­kott színhelyen, Cegléden lesz a rajt s ugyanide ér­keznek, be a résztvevők. Az 50 kilométeres táv szint­ideje 3 óra, a 100 kilomé­tert pedig 5 órán belül kell megtenni. A Damja­nich utcai sportcsarnok előtt 8 órától 9.45 óráig le­het jelentkezni. A hét vé­gi eseményen kívül ötö­dik feladatként december­ben túrázás vár majd e hagyományos tömegsport­viadal résztvevőire. Asztalitenisz Zsámbéki bravúr A hét végén az asztaliteni­szezők másod- és harmadosz­tályában is asztalhoz álltak a csapatok. Eredmények: NB II, nők: Szentendrei Pe­tőfi SK—Nógrád Volán *11-5. Győz: Séra (4), Németh (4), Váci (3). NB II, férfiak: MMG—Bu­daörsi SC 6-10. Győz: Gárdo­nyi (4), Nagy L. (3), Romhá- nyi (2), ifjú Dohnál (1). NB III, férfiak: Zsámbéki Pemü SE—Ferencvárosi Vas­utas 14-2. Győz: Molnár J., Melay, Boros (4—4), Tamás Ervin (2). A zsámbékiak ellenfele,' a Ferencvárosi Vasutas, tavaly NB III-as csoportjában'a har­madik helyen végzett, így le­győzése nagy bravúrnak szá­mít. Bélapátfalva—Vác 4-12. Győz: Lábai (4), Jeszenszky (3) , Fleischinger (3), ifj. Bu­davári (2). Vecsés—Fővárosi Közterület­fenntartó 11-5. Győz: Samu (4) , Pergel (4), Futó Molnár (3). Balogh Sándor A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7. Sz. Gyára (Vác, Csikós József u. 18. 2600) nyugati kooperációban készülő cipőipari gépek gyártásához gépgyártásban szakmai gyakorlatot szerzett gépésztechnikust, elektroműszerészt, esztergályos és gépszerelő szakmunkásokat keres felvételre Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, a (27)-10-679-es telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents