Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-07 / 237. szám
1989. OKTOBER 7., SZOMBAT 9 Félig nyitott ajtó a világpiacra Onnét jött, oda megy Nem elég megújulni, új pártra van szükség! Hirdették meg az elmúlt szombaton megtartott megyei pártértekezleten, szűkebb hazánk kommunistái. E jelszó jegyében ültünk le beszélgetni Lénárt Lászlóval, aki az értekezletig a gazdasági ügyekért felelős titkár volt. # Szükség van-e még ma is a pártban gazdaságpolitikai titkárra, illetve a gazdaságért felelős személyre? — Minden politikai pártban muszáj gazdasági kérdésekkel foglalkozni. A politikai célok, amelyeket a pártok maguk elé tűznek, illetve a társadalom számára elfogadásra .ajánlanak, gazdasági alapok nélkül nem érhetőek el. Az elnevezés, hogy titkárnak, avagy a gazdaságért felelős személynek — szakértőnek hívják-e az illetőt, lényegtelen. 9 Nem is olyan régen hirdette meg az MSZMP, hogy kivonul a gazdaságból, és az elkövetkezőkben csak politikai pártként funkcionál. Mi valósult meg ebből? — A kérdésre nehéz válaszolni. Ha az előző felvetésre adott válaszom igaz — most általánosabban fogalmazva, politika nincs gazdaság nélkül, és gazdaság nincs politika nélkül —, akkor a direkt jelenlét semmiképpen nem indokolt. Az utóbbi években az MSZMP tulajdonképpen csak formailag volt jelen a gazdaságban, az üzemekben. A gazdaság lényegi kérdéseit nem tudta befolyásolni. Példaképpen mondom, hogy hosszú éveken át politikai célként fogalmaztuk meg a tőkés export növelését. Hogy ezt mennyire lehetett teljesíteni? Az év végi mérleg megvonásánál rendre kiderült, hogy a szép elképzelés gazdaságilag nem volt megalapozott, mivel a szükséges feltételek nem álltak a rendelkezésre. • A választások után, az uralmon lévő politikai párt milyen, módszerekkel, hogyan fogjá "befolyásolni a magyar gazdaságot? — Nem egy párt lesz „uralmon” — ha már ezt a kifejezést használta —, hanem koalíció lesz. Az erőviszonyok fogják meghatározni, hogy milyen módszerek alkalmazhatók a magyar gazdaság befolyásolására, átalakítására. Véleményem szerint az MSZMP, illetve esetleges utódpártja, ha szocialista felfogású, a koalícióban arra törekszik majd, hogy a gazdaságban működjenek az objektív törvények a megfelelő szociálpolitikával. 9 A pártértekezleten elhangzott két fontosabb felvetésre szeretnék rákérdezni: egyfajta gazdasági visz- szarendeződés megy végbe az országban. Mit kell ez alatt érteni? — A gazdasági teljesítmény hiánya is gazdasági visszarendeződésként fogható fel. Okai: a gazdaság technikai színvonala egyre elavul- tabb, a foglalkoztatottak képzési szintje nem teszi lehetővé a korszerű, bonyolult gépek üzembe állítását. A visszarendeződés fogalmát másképp is meg lehet közelíteni. A világgazdasági .nyitásból következő piacváltás a szocialista exportban érdekelt gazdálkodói körnek ma nem érdeke. Ebből következhet, hogy „csak félig nyitjuk ki az ajtót”. Akkor pisáig minek! Mivel Pest megye jól tükrözi vissza az ország gazdasagának gondját-baját, ezek a folyamatok nálunk is fellelhetőek. • A pártfórumon hangsúlyozottan foglalkoztak agrárpolitikánk elemzésével, hibáinak feltárásával. Az ön megítélése szerint ma, az MSZMP milyen agrárpolitikát folytat? — A párt az év első felében megpróbált új agrárpolitikával színre lépni. Az akkori viták azt jelezték — az élet pedig napjainkra bebizonyította —, hogy az' agrárpolitika a párt számára nemcsak gazdasági kérdés, jóval több: vidékpolitika. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a mezőgazdaságban dolgozók számára az agrárpolitika meghatározza az életformát. Ma még az MSZMP nem tudja felvállalni, amit a magyar vidék joggal elvárna tőle. Ezért elképzelhető, hogy a vidék önálló tényezőként lép fel a magyar közélet színpadán és így alkot koalíciót egy újjászervezett szocialista ■ párttá.’. 9 Most, hogy megszűnt a megyei pártbizottság és négytagú ügyvezető elnökség alakult, megszűnt a gazdaságpolitikai titkári állás is. Mi lesz önnel a jövőben? — A gazdaságból jöttem, a gazda ságba megyek! Jöttünikre a házőrző német juhász dühödt ugatásba kezd. A vad csa- holásra hamarosan a kapuhoz siet á takaros porta gazdasszonya, Petrezselyem Ferencné. — Itt a tanyán nem élhetünk kutya nélkül, ha rossz szándékú idegen Iá-/ togatna meg minket, nem tudnánk kinek segítségért kiáltani; nincs a közelben szomszéd, mint a városban. Az októberi napsütésben az udvaron szorgos asszonykézek aprítják a paradicsompaprikát. — A zöldeket egészben átveszi a Nagykőrösi Konzervgyár, a pirosat meg felszeleteljük, úgy adjuk le. Az idén nem volt valami jó a.termés, az időjárás nem kedvezett a paprikának. Hiába, ilyen bizonytalan dolog ez, volt olyan évünk i^, amikor annyi termett, hogy az árokba öntöttük a felesleget — magyarázza Petrezse- lyemné, miközben kedvesen invitál, hogy üljünk le beszélgetni a ház előterében. — Több mint harminc éve élünk itt a Gsipvári-dűlőben. Azóta bizony már sokan elmentek innen, megunták a tanyasi életet. Meg aztán én úgy látom, valahogy az itteni téesz- elnökök sem támogatták igazán a gazdálkodókat. Én városi lány voltam, de a férjem sohasem tudott elszakadni a földtől. A gyár után én is dolgoztam a téeszben, most már csak itthon vagyok. A férjem meg a kertészet telepvezetője. Először csak feles bérlőként műveltük itt a földet, aztán 1963-ban a mi tulajdonunk lett. Műveljük az egy hold háztájit is a hozzátartozó szórványföldekkel együtt. Nem igazán jó minőségű a talaj, csak paprikát, káposztát termelünk, fóliázunk, palántázcmk, azokat is eladjuk. Amit itt lát, azt a két kezünk munkájával teremtettük. Korszerűsítettük a házat, fürdőszobát építettünk, központi fűtést csináltattunk. Sok az irigyünk, pedig itt nem nyolc-tíz órát kell dolgozni naponta. Nyáron hajnalban kelünk, aztán addig kint vagyunk, amíg be nem sötétedik. Amikor kezdtük, még egy biciklink sem volt, előfordult, hogy télen gyalog mentünk be a városba. A beszélgetés közben betoppan a férj is, néhány szót vált a feleségével a paprikafelvásárlásról, majd fájós lábát pihentetve leül a fotelba. Fiatal korában a zöldségtermelőknél sokat álldogált a hideg vízben, ennek tulajdonítja, hogy a lábait kikezdte a reuma. — Nem szégyellem bevallani, hogy már számolom az éveket, mikor mecsináljuk, keserves munka ez, meg kockázatos is. Hiába kötünk szerződést az átvevőtelepekkel, az ár nincs kikötve, végül is annyit adnak érte, amennyit akarnak. Búcsúzásnál a gazdasszony szomorúan megjegyzi: — Ha mi nem leszünk, nem tudom mi történik a tanyával. A lányom pedagógus, neki biztosan nem kell. Valahogy úgy érzem, az utánunk felnőtt generációból már kiölték a föld szeretetét. Amíg átkocsikázunk a város másik végében elterülő tanyákhoz, a Hangács-dűlőben. eszembe jutnak a statisztikai adatok. A 80-as években még hatezren éltek a nagykőrösi tanyavilágban, ma jó, ha kétezren gazdálkodnak itt. Hosszú kilométereken keresztül csak pusztaságot látunk, az öregebbek még emlékeznek, hogy arra is tanyák álltak, csak ahogy az : Itteniek mondják, már eldózerolták azokat. A Hangács-dűlőben — ahol ahoz- záértők szerint jobb minőségű a föld — meglepetésemre egy fiatalasszony, Andó József,né siet elénk. Kicsit szabadkozik, hogy még nem tudott ösz- szepakolni, mert nemrégiben lettek kész a festéssel. — Azt mondják a szakemberek, hogy ez a vert falú ház nagyon masz- szív, tartósabb mint a beton. A férjemmel együtt tanyasi gyerekek voltunk, nem tudtuk másképpen elképzelni az életünket. 81-ben vettük meg ezt a tanyát, akkor itt csak egy szo- ba-konyhás ház állt, disznóóllal. Mi korszerűsítették az épületet, bevezettük a vizet, a villanyt, ólat építettünk a disznóknak, istállót a tehénnek. Erre nem ad pénzt, az állam, hiába van két gyerekünk, mi nem kaphattunk szociálpolitikai kedvezményeket. Épp’ most hallottam, hogy nem mesz- sze tőlünk egy fiatal házaspár megvett egy tanyát, s most a téesz el akarja tőlük venni. Azt mondják, hogy a termelőszövetkezetnek elővásárlási joga volt. Csak a ház árát akarták nekik visszafizetni, amit ráköltöttek, már nem kapnák meg. Kocsizörgés hallatszik. Lovas szekérrel megérkeznek a fiatalasszony szülei is. Bokor Jánosék, akik egy másik tanyán gazdálkodnak. A háztáji földről tartanak hazafelé. Elpanaszolják, hogy az egy holdat a tanyájuktól távol kapták, így csak kukoricát vetnek bele, amit aztán megetetnek az állatokkal. A fiatalasszony meséli, hogy régebben a tsz-ben dolgozott a tehenészetben, de a gyes után már nem ment vissza, odahaza gondozza az állatokat, a veteményes kertet. Tanyájuk beékelődik az állami gazdaság földterülete közé. — A veteményeskertünk elég kicsi, de nem tudjuk bővíteni. A gazdaság nem ad el hozzá földet. Valahogy itt nem támogatják a tanyán élőket. A sógornőm Bács-Kiskun megyében lakik, ott örül a téesz, ha az egyéni gazdálkodók földet akarnak művelni. Remélem, hogy minket már nem zargatnak itt, a korszerűsítésre minden pénzünk ráment, ha elveszítenénk,, már aligha tudnánk új életet kezdeni. Hargitai Éva (Vimola Károly felvételei) A TANYAVILÁG MA hetek nyugdíjba. Ha a korhatár nem változik, akkor 92-ben. — Ráférne már egy kis pihenés — veszi át a szót a felesége. Az elmúlt három évtizedben talán ha hatszor voltunk nyaralni. Csak decemberben tudunk egy kicsit szusszanni. Januárban már kezdjük a palántázást. Olyankor előfordul, hogy a férjemnek éjjel is fel kell kelnie, hogy ellenőrizze a kazánt. Egyszer leállt, az összes palántánk elfagyott. Nagyon félünk, hogy megváltozik az adórendelet, mert ha az 500 ezres értékhatárt leszállítják, akkor nem lesz érdemes csinálni, akkor teljesen elveszik a kistermelők kedvét. Drága a vetőmagba végyszér; fnb'Höógaffá'ls ' olykor-olykor a lányom, hogy minek ; Szilágyi Bcla
