Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-30 / 256. szám

1989. OKTOBER 30., HÉTFŐ 3 Halottaink kultusza Lesz jövője annak, ki a gyökereket nem becsüli ? A pogány Rómában hihetet­len nagy kultusza volt a ha­lottaknak. Olyannyira, hogy amikor Nagy Konstantin az első Szent Péter-templomot megépítette, alatta a nekropo- liszt — a halottak városát — érintetlenül hagyta; nem rom­bolták szét, fölé emelték a cso­dálatos építményt. Amikor a házsongrádi teme­tőre buldózerek tapostak, köl­tők. írók ragadtak tollat, hogy etfiirassák. Még fél évszázad­dal ezelőtt is, ha sírgyalázás történt, be kellett zárni a ki­engesztelésig. Most pedig egy egész temetőt gyaláztak meg, pusztítottak el... Föld és fenyő Különös, hogy átrendeződő mai világunkban gyakrabban járunk sírkertjeinkben: emlé­ket állítunk, újratemetünk, múltat idézünk. — Milyen volt a régmúlt te­metkezési kultúrája, s miért fogyatkozott meg papjainkra a temetők iránti tisztelet? — ezekkel a kérdésekkel keres­tem fel Pálos Frigyes prépos­tot, a váci egyházmegye mű­vészettörténészét. — A magyar temetkezési szokások nem tértek-térnek el az európaitól — mondia Pálos Frigyes. — A monumen­tumok — fejfáik, sírkeresztek, emlékművek állítása az ókorig nyúlik vissza. A szertartások rendjét szigorú előírások szab­ják meg. ősi tradíció például földet szórni a koporsóra. Ausztriában, Németországban külön földtartó ládikákat és apró fenyőgallyakat helyeznek el a sír mellett: Minden részt­vevő szór egy kevés földet és gallyat, s azután temetik be a gödröt, ha a gyászolók elmen­tek. — Mi a jelentése ezeknek a cselekedeteknek ? — Az örökzöld az örökké­valóságnak. az örök életnek a szimbóluma, a földel való be- takarás pedig az irgalmassá­gé: ezzel adták meg a kegye­letet a holtnak. Az ókorban külön büntetés volt, ha vala­kit nem engedtek eltemetni: madarak, vadállatok hordták Vallástörténet A keresztény egyház ünne­pei között tartja számon no­vember 1-jét. Ez mindenszen­tek napja. A vallás szerint a szent fogalmába az üdvözült lelkek tartoznak. Közülük egyeseket az egyház szentté nyilvánított. Az összes többi üdvözült lélekért égnek a gyertyák mindenszentekkor. A halottak napja november 2-a. Ekkor azoknak az el­hunytaknak a lelki üdvéért imádkoznak, akik — az egy­ház feltevése szerint — még nem jutottak „Isten boldog színe látásának állapotába”. Azaz még a tisztítótűzben, a purgatóriumban vannak. A keresztények úgy tartják, hogy Isten családjában élők, és holtak összetartoznak. Az élőket a küzdő egyház közös­sége tartja egyben. Az el­hunytak a szenvedő, illetve a győzedelmes egyház tagjai. Az utóbbiak az üdvözültek, a mindenszentek. szét testét. Mindez azonban már csupán történelmi érde­kesség. Viszont élnek még olyan szokások, amelyek Pest megyében is több helyen fel­lelhetők. A koporsó köré fá­ból kriptát készítenek, s erre hullik a föld. A behantolás megtiszteltetés volt. Csak azok végezhették el, — rokonok, jó­barátok, ismerősök —, akiket erre felkértek. Pest megyében még néhány településen tart­ják azt a hagyományt hogy kizárólag kiválasztott szemé­lyek vihetik a lobogót, a sír­keresztet, a bukszus- vagy fe­nyőcsokorba kötözött gyertyát. Kidobott urna ..................................IC AI — Miért gyújtanak gyertyát az elhunyt mellett? — Az örök világosságot szimbolizálja a gyertyaláng. Régi szokás az is, már a kö­zépkorban is keletelten temet­tek: arccal kelet felé fordulva helyezték el a holtat. A fejfát vagy a sírkeresztet a fej fölé tették — innen az elnevezése. Manapság erre nem figyelnek. Igencsak leértékelődött az a munka. — Ez milyen okokra vezet­hető vissza? Emlékművek - lakossági adakozásból Lelkűnkben élő évszámok Évtizedekig nem volt hely, ahol — ha jelképesen is —, de gyertyát gyújthattak a hoz­zátartozók a II. világháború­ban elvesztett szeretteik emlé­kére. Különösen fájdalmas volt ez akkor, amikor elérke­zett a halottak napja. Nem is véletlen, hogy éppen ehhez a dátumhoz kapcsolódik most — átrendeződő politikai életünk­nek köszönhetően —, ország­szerte az új emlékművek ava­tása. A közös sírok felett, ahol együtt pihennek magya­rok, szlovákok, svábok, szer- bek, izraeliták és cigányak, új kereszt magasodik, s a felirat: a II. világháború áldozatai. A megye több településén avattak tegnap ilyen kegyeleti helyet, a szépítő egyesületek kezdeményezésére, a lakosság közadakozásából, társadalmi munkájából. Piliscsabán száz áldozat neve került a már­ványtáblára, hirdetve a ma és a holnap nemzedékének; a jö­vő a béke emberéé. Budakeszin Kun Éva kera­mikusművész tervei nyomán, kétszázezer forintos költséggel készült el az emlékmű. Kö­zepén régi sírkőmotívum: egy szív. s benne a kitörölhetetlen évszámok. A helvi szépítő egyesület tagjai jó két hónap­pal ezelőtt kezdtek hozzá a te­mető e helvén a terület rende­zéséhez. mások elmentek az emberekhez. Összeírták az ál­dozatok nevét, s közben gyűl­tek a forintok. Néhány hete — a szépítő egyesület meghívására — az NSZK-beli Westenholzból tar­tózkodott Budakeszin egy de­legáció. Amikor értesültek az emlékmű állításának híréről, a vendégek titokban gyűjteni kezdtek, s a búcsúzás napján 45 ezer forintot adtak át az egyesület vezetőinek. S alig utaztak haza, nyolcán újra visszajöttek, hogy az avatás napján elhelyezzék Észak-Raj- na Westfália aranyéremmel kitüntetett falujának, Westen- holznak virágait Budakeszi II. világháborúban elesett hősi halottainak síremlékén. Itt egyébként az I. világhá­borúban elesett katonákról is megemlékeztek tegnap A tele­pülés főutcáján levő emlék­művet és környékét ugyan­csak a helyi szépítő egyesület tette rendbe, s oda is jutott a kegyelet virágaiból. Apró gyerekek, szülők, nagyszülők állták körül a kis dombra emelt sírkövet, amely­re csak később kerülnek majd rá a nevek. Éneikül is tudták, kikért égnek az apró gyertyák. F. E. Kopjafaszentelő gyászünnep­séget tartottak tegnap délelőtt a zebegényi temetőben, a ró­mai katolikus egyházközség szervezésében. Az áldozatok emléktábláját november 1-jén avatják fel. — Hajdan a kis falusi te­metők egyházközségi tulajdon­ban voltak. Ahol én plébános- kodtam, ott a sírhely nem ke­rült pénzbe, csak a sírásás. Az államosításra vonatkozó ren­delkezés 1954-ben jelent meg, s a temetések lebonyolítása is állami kézbe került. Voltak azelőtt is temetkezési vállala tok! Azok azonban egymással vetélkedtek, hogy ki ravataloz szebben, ki ad több gyertyát ugyanazért az összegért. — Milyennek látja a Pest megyei temetőket? — Dicsérném azokat a vidé­keket, ahol egyszerűbb anyag­gal, egyénien oldják meg a síremlék állítását. Csodálatos az ácsai kopjafatemető. Mo­gyoródon, Foton a XVIII. szá zadban épített kálvária teszi jellegzetessé a sírkertet. Saj­nos azonban néhány kivételtől eltekintve, ridegek, lelketlenek a sírkertek. Egy mintára ké­szülő műkőemlékekkel parcel­lák telnek meg. Vagy hivalko­dó kripták szolgálják az élők vetélkedését. A kegyeleti idő 25 év, de egy húszéves parcel­lában már alig akad egy sír, amit gondoznának. A kolum- báriumi helyet tíz év után kell megváltani. Ehelyett a kör­nyéke megtelik a kidobalt urnákkal... Hamis humánum — Vajon miért van ez így? — Feltűnő, s rosszallóm, hogy a temetéseken nincsenek ott a gyerekek, unokák Mondják, kíméletből. Hamis humánum. A gyerek otthon nézi a krimit, meg a pornót,'. de néni' látja, hogyan gyászol­ják meg szülei a nagymamá*. nagypapát. Az unoka már nem nő hozzá a kegyeletességhez, akinek nincs vele született ér­zéke az öregekkel való bánás­hoz, mitől lenne a holtakhoz A halottak napja a gyerekek­nek csak annyi: mennek gyer­tyát gyújtani. A gyertyafénye temető nemcsak nosztalgia, hanem szimbólum, mély gon dolatokat kell ébresszen. A te­mető volna az egyik hely, ahrl az emberi élet megbecsülését lehetne megtanulni. Vissza gondolok diákkoromra: a ka­ritatív dolgok beépültek az életünkbe. A cserkészőrs min­den tagja.vállalt 3-4 elhagyott sírt, s imádkoztunk azokért a halottakért, akikért már senki sem imádkozott. Ez nem üres formaság volt csupán, hanem sokat adott emberségünkhöz. De milyen lesz a jövője annak a nemzedéknek, aki a gyöke reket nem becsüli? Vennes Aranka A kudarcokat nem kell takargatni Amiről eddig csak suttogtak A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyar- ország első helyen áll a csecsemőhalálozásban. Mig Svédországban minden ezer újszülöttből 6,7 hal meg egy­éves kora előtt, Ausztriában 11, nálunk viszont 20,4! Az 1987-es felmérés szerint Pest megyében ez az adat 19,5, amivel sajnos igen előkelő helyen állunk. gényebbeknek viszont csak a terhesgondozó marad, ahol senkivel sem foglalkoznak ala­posan, mivel azt gondolják, van fogadott orvosuk. Ez a visszásság azután továbbgyű­rűzik, a kórházakba, ahol ■fogadott orvos hiányában ka­rácsonykor, ünnepeken vagy hétvégeken a vajúdók félna­pokig fekhetnek az ügyeletes orvosra várva. El kellene tö­rölni a kötelező részvételt a terhesgondozáson azok szá­mára, akiknek van saját or­vosuk. Így a többiekre több idő, energia jutna, illetve vi­lágossá válna, hogy az ott megjelenőknek más lehetősé­gük nincs. Szükség volna egy alternatív felkészítési rend­szer létrehozására, ahol az iskolázatlan kismamák szá­mára általános és életmódi in­formációkat nyújtanának. Nem megoldott a gyermekét elvesztett anya utógondozása sem. Lelki gondozásra, de so­kuknak egészségügyi felügye­letre is szükségük van. A megyei tanács egészség- ügyi osztálya úttörő vállalko­zásba kezdett: felkért egy szakmai csoportot a Pest me­gyében létező egészségügyi problémák feltárására. Eszkö­zül egy viszonylag idegen módszert, kérdőíves közvéle­mény-kutatást választottak. Az osztály az MTA Szociológiai Kutató,- Intézetével köjsöátín, Eosonez'i Agnes vezetésével: kezdett a vizsgálathoz, amely •három részből álk> Elsőként egy kérdőívvel keresik fel köz­vetlenül a szülés előtt a kis­mamákat. A kérdések a lakás- helyzetre, a családi háttérre, a terhességhez és a terhesgon­dozáshoz való viszonyra, az egészségi állapotra, életvitelre, a gyermekvállalás tudatossá­gára, a szüléssel kapcsolatos ismeretekre, a szülői háttérre, jövedelmi és vagyoni helyzet­re, világnézetre és a születen­dő gyermek apjára vonatkoz­nak. Fantasztikus dolgok Az a tapasztalat, hogy a kis­mamák örömmel válaszolnak, hiszen végre elbeszélgethetnek ezekről a — talán még önma­guknak fel sem tett — kérdé­sekről. Jólesik kiönteni a szí­vüket. A második lépés egyfajta mélyinterjú közvetlenül a szü­lés után az ntfhnnáha hazaté. rő édesanyával. A kérdések kapcsolódnak az előző kérdő­ívhez. Feltérképezik az esemé­nyeket az első fájásoktól a kórházba való belépésen át a szülésig, a gyermek világrajö­vetelétől a kórházban töltött napokon keresztül az újszülöt­tel való hazatérésig. A felmérés nyomán fantasz­tikus dolgok derülnek ki az egészségügyi hálózat hiányos­ságairól, visszaéléseiről. Végül a gyermek féléves ko­ra körül ismét meglátogatták az anyukákat. Arra voltak kí­váncsiak, hogyan változtatta meg életüket a gyermek, il­letve miként illeszkedett lse a családba a kis jövevény. A vizsgálat keretében megkérde­zik az anyákkal kapcsolatot tartó védőnőket is munkájuk tapasztalatairól. Bár a felmé­rés Pest megyében, a megye hat településén készült, ráadá­sul azokon a területeken, ahol legtöbb a gond, azért az ada­tok érvényesek másutt is. Akinek felesleges A kutatás egyik részvevőjét, Havasi Éva szociológust arról kérdeztem, érték-e munkája során támadások az egészség- ügyi dolgozók részéről. — Az egészségügynek két­ségkívül az az érdeke, hogy inr kább az elért eredményeket hangsúlyozza, és ne a hiányos­ságokat szellőztesse. Kedve­zőbb például azt állítani, hogy „nálunk évről évre csökken a csecsemőhalandóság”, mint azt, hogy „az egyéves kor előtt elhalt csecsemők száma Ma­gyarországon a legmagasabb”. A jelenség okait egy szak­értő csoport dr. Császár Már­ta vezetésével kezdte kutatni. A munkában részt vett három megyei vezető védőnő, dr. Dizseri Tamás gyerekgyó- gyász, és Havasi Éva szocio­lógus. Vizsgálták az elmúlt évi csecsemőhalálozás egészség- ügyi és társadalmi okait, hát­terét, feldolgozták a rendelke­zésre álló írásos anyagokat, a terhesekről vezetett törzslapo­kat, a védőnői látogatási nap­lókat, a kórházi zárójelentése­ket és a boncolási jegyzőköny­veket. Minden esetet külön-kü- lön megtárgyaltak. „Előkelő" helyen Kiderült; Pest megye, de különösen a.z agglomeráció vonzza mindazokat, akik vidé­ken nem találták meg helyü­ket, s a fővárosban sem sike­rült letelepedniük. Alacsony is- kolázottságú. többnyire nehéz fizikai munkát végző, ingázó, szakképzetlen ipari munkások ők, akik rossz lakás- és vagyo­ni körülmények között élnek. Gyökértelenek. Nincs hátte­rük. messze a szülői ház. A családi élet tradícióit nem volt módjuk elsajátítani. Fia­talon alapítanak családot, jó­szerével gyermekfejjel szül­nek. A házasságkötés és a gye- rekvárás között kevés idő te­lik el, sőt a kettő gyakran fel­cserélődik. Gyakori, hogy az ápa a gyermek jövetelének idején katonai szolgálatát töl­ti, a kismamák anyagi hátte­re ezért a nullával egyenlő. Bár Pest megyében jóval ma­gasabb a terhesek táppénzes napjainak száma, mint az or­szág más területén, mégis a munkahelyi ártalmak és az ingázás miatt még ennél is több asszonyt kellene táppén­zes állományban tartani. A legelesettebbek azonban ezt anyagilag nem engedhetik meg maguknak. Pedig a védőnői hálózat ép­pen Pest megyében a legnívó­sabb. Élnek még az egykor vi­lágszínvonalú, de a második világháború után megszűnt zöldkeresztes hagyományok. Megérett a helyzet a terhes­gondozás kettős rendszerének változtatására: ugyanis a jó­módúak privát orvoshoz men­nek, de mellette járniuk kell a terhesgondozóba is. A sze­ke a szakma, és csak másod­lagos az eredmények minden­áron való felmutatása. Igen felemelő számomra például az, hogy a Pest Megyei Tanács Egészségügyi Osztálya úgy kí­ván a gondokon segíteni, hogy hibáit nem takargatja, ellen­kezőleg : a jobbítás szándéká­val még külső megbízottak igénybevételével is igyekez­nek hiányosságaikat feltárni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Megyei Egészségvédelmi Ta­nács munkánkhoz egy fillérrel sem járult. hozzá, mivel sze­rintük nincs szükség ilyen ku­tatásokra — mondta Havasi Éva. A vizsgálat befejeződött, ta­pasztalatait értékelik. Vár­hatóan sok mindenre fény de­rül, amiről eddig csak a kis­mamák suttogtak egymás kö­zött. Szegő Krisztina Vállalkozók között Ceglédberce/en A pénz a földön hever Nyarat idéz az október végi napsütés. A kertekben eljött a sárgarépa és a gyökér sze­désének az ideje. A csapadék­ban és napsütésben gazdag ősz kövérre duzzasztotta a káposztákat. Prizmában áll a felszedett takarmányrépa és cékla. A helyenként szakado­zott fóliasátrak alatt még ott sokasodnak a sarjúpaprikák, amelyek között jócskán akad savanyúságnak és tölteléknek való. A kiskertekben, a „de- rékszíjparcellákon” az ügye­sebbek már elvégezték az ásást, hogy aztán kiültethes­sék a telet is jól viselő szabad­földi salátát. Ceglédbercel határában, az Egyetértés Termelőszövetkezet sárgarépatábláján százával sorakoznak a levesbevalóval telített zsákok. A traktor áll­tai kimozdított szemmel lát­hatóan jó minőségű zöldségfé­lét a nagyüzem kiadta olyan vállalkozóknak, akik az utol­só szálig összegyűjtik a ter­mést. — Itt nem lehet kényesked- ni, panaszkodni a derékfájás­ra, hiszen ez olyan munka, amit valóbtn csak hagyomá­nyos módon lehet elvégezni — mondta mindezt Tóth Mihály. Napszámosokat fogadott, s kilenc nap alatt befejezte a bérelt, egyholdas táblán a ré­paszedést. — Segítségünkre volt a ro­konság, az ismerősi, baráti kör — kapcsolódott a beszélgetés­be Tóth Mihályné. És, mint kiderült, jó földet választottak, hiszen ezen az egyholdas táblán közel 270 mázsa sárgarépa termett. — Mi lesz a terméssel? — A téesznek szerződése van a Hunqarocooppal, s in­nen, a tábláról szállítják ren­deltetési helyére, valahova az NSZK-ba — mondta Tóthné Férje elégedetten közölte, hogy a kilenc nap alatt sike­rült legalább ötvenezer fo­rintot kasszírozniuk, tisztánl — Aztán, hogyan tovább? — Bedolgozunk egy kft- nek. Esztergagéppel Zsiguli­hoz készítünk alkatrészeket. A nyáron hét héten át csősz vol­tam a gazdaság szőlészetében, s ez a munka is tisztessége­sen jövedelmezett. Szeren­csémre a lakásunkhoz kar­nyújtásnyira volt az ültetvény, s igy könnyedén tartottam tá­vol a szőlőtől a seregélyeket. Tóth Mihály sertésekkel is foglalkozik. Vagy inkább fog­lalkozott, ugyanis ez az év rosszul sikerült. — Elmaradtak a malacok. Pedig ritka volt az olyan esz­tendő, amikor ne adtam vol­na le a húsiparnak 60-70 ma­lacot. — Csak nincs tűnőben az állattartási kedve!? — Lehet, a sertéstartást be­fejezem. Eléggé bizonytalan kilátástalan, hogy ezen a té­ren mit hoz a jövő. Pedig nagy a kísértés, hiszen jó­magam is értesültem az elő­nyösnek mondható vállalkozói kölcsönről. Bövithetném a gazdaságomat, de nem szeret­ném elkapkodni. Nagyon meg­fontolandó, hogy éveken át a kamat visszafizetésért is ál­dozni kell, s akkor kérdem én, hol van és mekkora a tisz­ta bevétel!? Inkább leszek csősz, vagy bérelek szőlőtáblát a Ceglédi Állami Tangazda­ságtól, mintsem belefogjak, a bizonytalanba. Közelünkben tartózkodott egyik segítője, a nevét nem közlő asszony, aki főállásban, a főváros VII. kerületében, a Dózsa György úton lévő rend­őrségen dolgozik, mint takarí­tónő. • — Ingázik Ceglédbercel és Budapest között. Aztán meg­éri? — Ha van hozzá mellé­kes, mint ez az itteni nap­számosmunka, akkor kijön valahogy a pénzéből az ember. Tanyán nőttem fel, ismerem, és szeretem a paraszti mun­kát. Otthon is van kereseti forrás, hiszen a kert, s az ál­latok is hoznak valamit. Hét ágra süt a nap. A jó­kora zsákok megizzasztják a vállalkozó kedvű ceglédberceli gazdákat. Lám a pénz a föl­dön hever; csak le kell nyúl­ni érte. Gy. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents