Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-28 / 255. szám
% 1989. OKTÓBER 28., SZOMBAT 9 TENGERI DÉMON EGY ETRUSZK AMFORÁN Már a végváriak is Világkiállítás - hozott anyagból? Botrányhősök vagy megszállottak? Sokan állítják, már akkor felszisszent a szakmai közvélemény, amikor Somogyi László, a korábbi építésügyi és városfejlesztési miniszter nem került a süllyesztőbe, hanem kormánybiztosi rangban kinevezték az 1995. évi Bécs—Budapest világkiállítás előkészítésére alakult csapat élére. Hangosan azonban nemhogy nem adtak hangot tiltakozásuknak, hanem inkább megkísérelték a lehetetlent, melléállni. A dohány őshazája Közép- és Dél-Amerika. Fajai közül gazdasági jelentősége a közönséges dohánynak (Nicotiana tabacum) és a kapadohánynak van. A termőföld, az éghajlat és a művelés különbözősége több fajtát hozott létre, melyek közül egyeseket élvezeti cikként vagy technikai célokra, másokat pedig kertészeti vagy növénytani célokra •termesztenek. A dohányt hazánkba a spanyol segédcsapatok hozták be, melyek I. Ferdinád és Miksa császárok alatt (1550, illetve 1576) táboroztak az országban, és a végvári magyar katonákkal is annyira megkedveltették, hogy rövid idő alatt többfelé elterjedt. Mások szerint Bornemissza Pál erdélyi püspök 1568-ban hozta be először Erdélybe, majd Magyar- országra. Olygn leírásokat is ismerünk, melyek szerint1 I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem a budai pasától kapott ajándékba először dohányt, melynek élvezetét másoknak megtiltotta. A krónika őt magát erős dohányosnak tünteti fel, de az 'udvari prédikátor által írt 1663. évi útikönyv szerint „utóbb megutálta ezt az élvezetet”. A dohány ezt követően igen gyorsan terjedt el. Általában káros hatásúnak tartották, és számos rendeletet, sőt még testi büntetést is hoztak ellene. Szószékről is tiltofták a dohányzást, és az egyház bűnnek minősítette. 1670-ben a gyulafehérvári országgyűlés törvényt hozott „A tubák tilalmazásáról és aki behozná, annak büntetéséről”, kijelentvén, hogy „aki akár pipával, akár pórul él vele, ha nemes ember, 50, ha pap 12, ha paraszt, 6 magyar forintot fizessen”. Kevés foganatja volt a törvénynek, ezért 1686- ban megújították a tilalmat a gyulafehérvári, majd 1689^ben a segesvári országgyűlésen. Élvezetét még szigorúbb pénzbírsággal sújtották, termesztését pedig jószágvesztéssel büntették. Erdélyben a törvényhozás még 1698-ban is tiltotta a dohányzást. U. József csdszár már pártolta a dohánytermesztést. Bánsági községekbe eredeti amerikai dohánymagot hozatott, ennek termése lett a nevezetes „császárdohány”. 1851-ig az országban feltételhez és engedélyhez nem kötött, szabad dohány- termesztés volt. (Az 1848-as szabadságharc előtt mintegy 55 000 höld- nyi dohánnyal beültetett terület volt Magyarországon, melyről 50 ezer mázsa dohányt értékesítettek.) 1851 —1967 között az osztrák egyedárusí- tási intézmény korlátozta a jogokat, majd a Magyar Dohányjóvedék váltotta fel azt. A Magyar Dohányjövedék megalakulásakor főként csak szivar- és dohány fogyasztás volt az országban, így azokat gyártották; a cigaretta fogyasztása ekkor még nem volt jelentős. Ez utóbbi csak 1882-től kezdett elterjedni, így a cigarettagyártást kiterjesztették, francia cigarettagyártó gépeket szereztek be, hogy az egyre növekvő igényeket ki lehessen elégíteni belföldi áruval. Kenyértörésre a közelmúltban került sor, október 12-én levél ment a Magyar Építőművészek Szövetségéből Németh Miklós miniszterelnöknek C’mezve. A levél valóságos vádirat, igaz, korrektül megfogalmazott vádirat. íme csupán két mondat belőle: „Figyelemmel kísérve az eddigi világkiállítással kapcsolatos előkészítő munkát, sajnálattal állapította meg szövetségünk vezetősége, hogy az azt irányító kormánybiztos és szakember-gárda nem áll helyzete magaslatán és emiatt mind szak- mgi, mind laikus körökben erősödik a világkiállítás-ellenes hangulat. Tekintettel arra, hogy országunk jövőjéért és az azt gazdaságilag nagy mértékben jobbítani képes világkiállítás megrendezéséért őszinte felelősséget érzünk, vezetőségünk úgy döntött, hogy a jelenlegi körülmények között az előkészítésben nem kíván részt venni, s ezért a tervpályázati bíráló bizottságba delegált szövetségi tagokat visszahívja.” Bár a levél nem neki szólt, nem késett Somogyi László válasza. Ország-világ láthatta; hallhatta a televízió híradójában: magyar építőművészet nélkül is megcsinálható az expo, majd felkérnek külföldi szakembereket. Mi vezetett ehhez a nyílt szakításhoz? Mit szólnak az építészek? Előfordult-e valaha, hogy ilyen rangos nemzetközi esemény előkészítéséről, létrehozásáról kimaradtak az adott ország legjobb szakemberei? Ezekről és hasonló kérdésekről fagggttuk Kruppa Istvánt, a Magyar Építőművészek Szövetsége titkárát. D. Cy.: Úgy tudom, hogy Önök az év elején Marjai Józsefnél jártak, — aki tagja az előkészítő bizottságnak —, s ott azt hallhatták, hogy a világkiállítás pályázati kiírása elké- s'zürt.'úilláíhgybrááfn 'rihpöflägot Tát-' hat. Ennek ellenére a pályázatot még- is kutyafuttában, csak nemrégiben bocsájtották közre. K. I.: Hogy ki hazudott és ki nem, azt nincs jogom elbírálni. Én ennél veszélyesebb tendenciát, irányt látok. Nem tudom bizonyítani, tehát ez csak egy feltételezés. A munkát sokféleképpen lehet átjátszani.-, Mert a kormánybiztos válaszaiból a legtragikusabb, amikor azt mondta, ha a magyar építész-garnitúra kivonul az előkészítő munkából, akkor sincs gond. hiszen be lehet vonni külföldi szakembereket. Ez számunkra azt jelenti, hogy ha tovább folyik az időhúzás, akkor a nem csak a töredékrészt jelentő tervezési munkákat lehet külföldre adni. Hanem ami ennél sokkal komolyabb gond, ki lehet juttatni a megvalósítással kapcsolatos kivitelezési tevékenységeket is ... D. Gy.: Vagyis a fölvett külföldi hiteleket azonnal ki is fizetjük... nyugati cégeknek. K. 1.: Erről van szó. Csőd előtt áll jó néhány nagyobb kivitelező vállalat. Kötelessége lenne az állami vezetésnek, a lehetőségekhez képest, munkával ellátni ezeket a cégeket. Mert így lehetne életben tartani őket, így lenne elkerülhető bizonyos területeken a munkanélküliség. \z ilyenfajta időhúzás tehát, azért vétek, mert időhátrányba kerülünk, s a a magyar vállalatokkal már tényleg nem végeztethető el a munka. D. Gy.: Ezért választották a tiltakozásnak ezt a módját? K. J.: Nem szeretünk mi botrányhősök lenni, nem akartunk mi mindenáron szerepelni, nyílt levéllel fordulni a miniszterelnökhöz és így hívni föl a közvélemény figyelmét Csak az utolsó pillanatban — amikor úgy érezte a szakma, hogy nincs más megoldás — választottuk ezt a módszert. D. Gy.: Mindig is úgy titulálták a Magyar Építőművészek Szövetségét, hogy „elit szervezet”, mert az ország szinte valamennyi számottevő építéstervezéssel foglalkozó szakemberét és az oktatásban, a tudományos vonalon dolgozó szakemberét tömöríti. Ha ez igaz, nem jelent nagy kárt az országnak, hogy ilyen látványosan kiszállnak, visszavonulnak? K. I.: Ne mi döntsük el, hogy mit jelent ez az országnak! Az mindenesetre biztos, hogy az a szakszerűség, amit ennek a társaságnak a részvétele biztosítani tud, az nem pótolható külföldi szakemberekkel. Mert merőben más dolog itt élni, ii,t dolgozni, itt ismerni minden fát, követ, körülményt, mint hazalátogatni francia építészként és két nap alatt eldönteni a pályázatok közül, hogy melyik a legszimpatikusabb. Egyébként a pályázat kiírása sem tisztességes. Ha valamit csak fejbólintás- sal. utólag kell jóváhagyni, az nem lehet jó. Különben a zsűribe először egyedül csak a főtitkárunkat hívták meg, mint szakembert. Azután hosszas huzavona után hívtak meg újabb tervezőket, építészeket., tudósokat. D. Gy.: Ne áruljunk zsákbamacskát! Mit várnak konkrétan Németh Miklóstól? K. I.: Először is választ. Elég kemény fiúnak tartjuk őt.ahhoz, hogy elrendelje a szükségesnek ítélt személyi változásokat és megtegye a szervezeti intézkedéséket. De nem beszélek mellé: a vezetőségben kimondtuk, hogy meneszteni kell Somogyi Lászlót és ,az egész előkészítő bizottságot le kell cserélni! Azok a személyek, akiknek ma ez a munka a kezükben van, nem garantálják a világkiállítás minőségileg megfelelő előkészítését. Veszélyeztetik megrendezésének sikerét. D. Gy.: Az építészek igen feltűnően forszírozzák a világkiállítás ügyét. Erről mi a véleménye? K. I.: Amikor az építészek a világkiállítás megvalósításáért emelnek szót, nem az anyagi hasznukat keresik. Hiszen mind a tervezőkre, mind az építészekre igencsak töredékpénz juthat. Sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy ez az ország, amely nagyon sók mindenben elvesztette az önbecsülését, ahol felborult az értékrend és bajok vannak az etikai-erkölcsi normákkal, most ösz- szeíoghat, felkészülhet a nemzet 1100 éves fennállásának megünneplésére. Ez olyan erőt, olyan összefogást jelenthet, amely mindenképp hozzájárulhat az ország felemelkedéséhez. Éppen az az egyik legfőbb kifogásunk. az eddigi Somogyiék féle előkészítő munka ellen! Nem fogalmazták meg a'világkiállítás filozófiáját, gondolatát. Elmaradt az alulról szerveződés, kezdeményezés, nem puhatolták ki, hogy ki, mit gondol a világkiállításról, a bélyeggyűjtőtől a történészig, az orvostudomány képviselőjétől a földművesig, a régésztől a nem tudom én kiig. Mert csak ebből állhatna össze egy olyan változatos, kulturális, történelmi, gazdasági és egyéb értékeket bemutató program, rendezvénysorozat, ami valóban attrakció! D. Gy.: Utolsó kérdés: milyen választ várnak Németh Miklóstól? K. I.: Ha végignézzük azt, hogy az elmúlt időszakban hány olyan ember tűnt el a porondról, akik azelőtt ■ sérthetetlennek, és , .megtámadhatat- lannak tűntek, s ma azt sem tudjuk, mi lett velük, egyáltalán nem találom reménytelennek a helyzetünket. Egészen más gond az, hogy adott esetben, ki az, aki alkalmas most erre a munkára. Tőlünk lehet történész, matematikus, íré vagy társadalomtudós, az a fontos, hogy lényeglátó legyen. És olyan szimpatikus egyéniség, akihez odaragad egy csapat. Egy csapat, amelyet aztán hagy dolgozni. És az emberek helvett nem vállalja át a felelősséget. De az eredményes munka után sem egyetlen ember aratja majd le a babérokat. Dódé Györgyi Teller Ede élete és kora (II.) EGYETEMEK ÉS A BALESET A „bomba” atyjáról. Teller Edéről sokat beszélnek — de nagyon keveset tudunk róla. A Tx-efort utcától a hidrogénbombáig címmel a Magyar Világ Kiadó gondozásában rövidesen megjelenik az amerikai S. Blumbcrg és G. Owens bestsellerre, amelyet Ergi György, Kanadában élő magyar újságíró dolgozott át. Az érdekes könyvből közlünk részleteket. Ennek az időszaknak az érdemleges eseménye még, hogy a Teller gyerekek új nevelőnőt kaptak. A Miss akkoriban tért haza Chicagóból, és mert kitűnően beszélt angolul, mindaddig maradt Telleréknél, míg a 14 éves Edének már nem volt szüksége nevelőnőre. Remekül ment a nyelvtanulás, és a családban honos nyelvek, a német és a magyar mellé rövidesen felsoi-akozott az angol is. Ez időben Magyarországon még (a tizenéves korban kezdődő)., nyolc- osztályos reáliskolák és gimnáziumok működtek, azoknak első négy éve után lehetett ismét választani, otthagyják-e továbbtanulni a gyerekeket. avagy inkább kereskedelmi, illetőleg technikai pályákra irányítják. Teller Ede szülei némi töprengés után, számításba véve a nagy hírű piaristákat és az evangélikus gimnáziumot is, végül a Trefort utcai tanárképző, az ún. mintagimnázium mellett döntöttek. Ede minden tárgyat kedvelt, kivéve a latint — ezt. az egyet haszontalannak ítélte. Érdekes módon úi- fent a matematika okozott komoly problémákat az első gimnazista Edének. Unta! Ebben az időben már nem volt kétséges, hogy Edéből természettudós lesz. Az apa szerint ugyan egy matematikus legfeljebb tanári kinevezésig viheti, ami csak nagyon szerény megélhetést biztosít. És az akkori törvények alapján (numerus clausus), mely a zsidók egyetemi felvételét számarányukhoz kötötte, még ez Is kétségesnek tűnt. Mindegy: Ede már kész volt elhatározásával. A mama még amiatt aggódott, hdgy hol íog tanulni, ő ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy fia ne hagyja el Budapestet. Az ideiglenes győzelem Ilona asszonyé volt, de nagyobb távlatban Teller Ede szavaival: „Ez volt egyike azon kevés alkalmaknak, amikor nem minden úgy történt, ahogy anyám akarta.” Teller Ede a budapesti tudomány- egyetemré iratkozott be. A felvételi vizsgán nem voltak nehézségei. A vizsgabizottságban a matematika egyik nagymestere; Fehér Lipót elnökölt. Ede mindkét felvételi tárgyból. matematikából és fizikából az első helyen végzett, és így 1925 őszén megkezdhette egyetemi tanulmányait. Később azután kompromisszumra kitoltak a családon belül „harcoló” felek. Az anya visszavonulni kényszerült. az apa kielégítőnek tartotta az új megoldást. Eszerint Ede a Rajna menti Karlsruhe vegyészmérnöki kar ráról híres egyetemére iratkozott be. így elégedett lehet a papa, mert fia „patikusszakmára” képesítő tanulmányokba kezd, ugyanakkor Ede sem távolodik el teljesen a nagy szerelemtől: melléktárgyként matematikát hallgat majd. Az elhatározást az is egyengette, hogy az ügyvéd úr fájdalmasan bár, de kénytelen volt szembenézni a ténnyel: fiára nem nagy jövő vár Magyarországon az erősödő antiszemitizmus viszonyai között. A karlsruhei egyetemi évek alatt a fiú, tiszteletben tartva apja feltételeit, kémiát tanult. Elismeri, hogy csalt, mert matematikával többet foglalkozott, mint a kémiával, de mindeneseti'e édesapja és ő is úgy élvezhette, hogy teljesült akaratuk. Tanára, Herman Mark nemcsak kiváló oktató, hanem nagyszerű ember is volt. Szűkebb szakterülete is vonzóvá tette őt Teller szemében: fizikai kémiával és kvantummechanikával foglalkozott. „Olyan izgalmasan új volt az egész; a fizika, a kémia és a matematika világa összefonódott.” A kvantummechanika elbűvölte Tekert, és Mark hatására elhatározta: végképp elhagyja a kémiát, és a fizikában építi ki karrierjét. A választott új tudományszakhoz új főiskola tartozott. Ekképpen esett a választás a müncheni egyetemre, ahol a fizikai fakultás élén ez időben Arnold Sommei'feld professzor állt. A fiatalember 1928 tavaszán költözött Münchenbe. A bajor fővárosban minden szempontból pezsgő élet folyt. Nem volt hiány kulturális eseményekben, főleg a Teller Ede számára oly fontos koncertekben sem. Teller Emmi tanúsága szerint testvére húszéves korában kiválóan sportolt, különösen teniszben és síelésben jeleskedett, öccse hevesen vitatja ezt. Szerinte meglehetősen közömbösen viseltetett a sportok iránt, és csak pingpongozni tudott igazán jól. E két minősítés között az igazság valószínűleg valahol a kö- zépúton van, az viszont kétségtelen, hogy nagyon szerette a testmozgást, lelkes kiránduló és hegymászó volt. Közeledett az első szemeszter vége. 1928. július 14-én Teller a vasútállomásra indult, és ezért villamosra szállt. Barátaival egy környékbeli kirándulásra készült. Hátizsákkal és hegymászó felszereléssel utazott. Gondolatait valószínűleg ekkor is valamilyen fizikai probléma kötötte le — mindenesetre szórakozottságból elmulasztotta a leszállást a pályaudvarnál. A villamos már elindult, amikor figyelmetlenséget konstatálta, és menet közben leugrott, az akkoriban még nyitott ajtókkal közlekedő villamosról. Rosszul mérte fel a helyzetet, elvesztette egyensúlyát, elesett, és egy dai'abig gurult. Arra emlékezett, mennyire megkönnyebbült, amikor a villamós elrobogott, s nem hallotta feje mellett a kerekek csattogását. Azt úttesten feküdt, és azon csodálkozott, hogy nem tud felkelni. Aztán nem messze tőle, a sínek mellett megpillantotta egyik bakancsát. Még árra az egvik gondolatára is emlékszik, hogy hát persze, bakancs nélkül nem lehet hegvet mászni Mindez a pillanat töredéke alatt futott át agyán, aztán egyszerre éles fá jdalom,hasított belé: Nemcsak a bakancs hever a sínek mellett, hanem jobb lábfeje is. Valamivel boka felett vágta le az acél- kei’ék. A müncheni kórházból táv- ii'atoztak Budapestre: „Fia lábsérülés miatt kórházunkban van.” Legkevésbé az anya volt meglepve. Hiszen mióta fia kikerült a családi házból, egyfolytában aggódott valamilyen lehetséges baleset miatt. Néhány órán belül a Teller család: Miksa, Ilona és Emmi útban voltak München felé. Edét még kissé kábult állapotban, nagy fájdalmak között találták, Emmi még sok-sok évvel később is fel- i indultán emelgette: borzasztó látni, amikor ilyen tragédia ér egy mozgékony, egészséges fiatalembert. Visszanézve a múltba, Teller úgy véli, hogy a szerencsétlenség következtében nem érte őt súlyos dep- í'esszió. Fizikai tanulmányaiban nem szenvedett hátrányt, és két kedvenc szórakozását: a sakkot és a zongorázást is tovább űzhette. Sőt, hozzászokván a műlábhoz, örömmel konstatálta, pingpongozni is tud, kirándulni is mehet. Késő őszre szedte össze magát annyira, hogy folytathatta egyetemi tanulmányait. Ezúttal azonban megint tanintézetet változtatott, és Lipcsébe utazott, ahol a fizika világának egy torohymagas alakja, Werner Heisenberg adott elő. Lipcsei tartózkodásának utolsó hónapjaiban, diplomájának átvétele előtt Teller néhány másik diáktársával együtt többször ellátogatott Berlinbe, a Vilmos Császár intézetben tartott szemináriumokra. Az egyik ilyen út sorsfordító .jelentőségű volt számára. Ekkor -találkozott első ízben Einsteinnel, és ugyancsak ekkor kezdődik hosszan tartó barátsága a halk szavú, nemesen gondolkodó zsenivel: a nála,hat évvel idősebb Wigner Jenöveink (.Folytatása következik.) * t
