Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-28 / 255. szám
*rsT ,Wt(, 198!). OKTOBER 28., SZOMBAT Október 30-irj Ingyenjegy A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár ebben az évben, december 9-én rendezi meg a hagyományos idősek napját Szentendrén. A szervezők az érdeklődő nyugdíjasoknak ingyenjegyet biztosítanak e napra, Strauss: Cigánybáró című előadására. Kérik a részt venni szándékozókat, hogy legkésőbb október 30-ig jelentkezzenek levélben, vagy személyesen: Aknay Jánosnénál, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárban, Szentendre, Somogyi—Bacsó part 11. címen. Amennyiben a nyugdíjasok családtagjai, gyermekei, unokái is érdeklődnek az előadás Iránt, ők a jegyet a PMKK pénztárában vehetik meg. A nyugdíjasok ingyenjegyét külön jelzéssel látják el, így az másra át nem ruházható! Márkás kocsikban is gördülnek Diósdon, a Magyar Gördülőcsapágy Művek gyárában mintegy 40-50-félc kúpgörgős csapágyat gyártanak. Ezek nagy része a nyugati piacon talál vevőre, motorokba, futóművekbe beszerelve márkás gépkocsikban is jól gördülnek az itt készült termékek. Komjáthy Ferencné (képünkön) a végszereidében rakja össze és próbálja ki a csapágyakat (Hancsovszki János felvétele) Biatorbágy nem kér a forgalomnövekedésből Már csak az ENSZ-nél nem tiltakoztunk Már eddig is sok ellenérzést váltott ki az MO-ás autópálya, és úgy tűnik a tiltakozási hullám nem csökken, inkább tovább növekszik. Alig' hiszem, hogy a körgyűrű elkészültéig csillapodnának a kedélyek, hiszen várhatóan ezután is felemeli a lakosság sok helyen szavát a környezeti - ártalmakkal szemben. Számtalan esetben túlzott az aggodalom, s valójában a bajok forrása a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Az elmúlt években szakértőknek nevezett emberek szájából any- nvi valótlan kijelentés hangzott el, hogy ma már nehéz meggyőzni az állampolgárokat egy-egy állítás valódiságáról. Talán ez késztette a sok-sok tiltakozás megfogalmazóját a levelek megírására. Szigetszentmiklóson két lakótelep lázadt fel a körgyűrűre felvezető jit miatt, .Nagytétényben is forró a hangulat. Legutóbb a biatprbágyiak hallatták hangjukat. Pedig ők igazán messze vannak az MO-tól — mondhatná bárki. Szó mi szó, e pillanatban tényleg távol van a körgyűrűtől a település, de, amint átadják az első szakaszt, a községnek is fontos szerep jut a közlekedésben. Az Ml-ről érkező gépjárművek Biatorbágy és Sóskút érintésével jutnak fel az autópályára, s kapcsolódnak be az országos vérkeringésbe. Erről tanácskozott ez év májusában az MO koordinációs bizottsága, s a vitáról lapunk is tájékoztatta az olvasókat. Mint kiderült, ez az írás érzékenyen érintette a szóban forgó községek lakóit: Az újságból tudták meg — Mi a Pest Megyei Hírlapból tudtuk meg, bogy a községen keresztül akarják vezetni a forgalmat — mondja nem kevés szemrehányással Hernádi Károly, biatorbágyi tanácselnök. — Azért nem ártott volna, ha velünk is közük, . mielőtt döntenek a sorsunkról. Igaz, azt válaszolták erre a szakemberek, hogy ez még nem jelent végleges megoldást, lehet, hogy változtatnak rajta. — A forgalomszervezők szerint ez a terelés nem okoz túl nagy terhet Biatorbágy- nak. hiszen a szóban forgó 8104-es út kihasználtsága csupán harmincszázalékos. A várható emelkedés során is csak ötvenszázalékos lenne az igénybevétel. — Lehetséges, de ez az ötvenszázalékos kihasználtság is rendkívül veszélyes lehet a lakosság szempontjából. A község központjában, a 8104-es út mentén van a templom, ahová az idős emberek járnak. Nap. mint nap át kell menniük az út túlsó oldalára, és soha nem lehet tudni, hogy mikor1 jön egy gyorsán robogó autó. De erre járnak az általános iskolába is. a gyerekek. Üregek, gyerekek! Alig hiszem, hogy külön kellene hangsúlyozni, miért érint .bennünket kellemetlenül a tor- galomnövckedc-s. — Mit tehetünk? — folytatja Hernádi Károly. — Elkeseredésünkben tiltakoztunk Németh Miklós miniszterelnöknél, Derzsi Andrásnál, a közlekedési, hírközlési és. távközlési miniszternél. Épp csak az ENSZ-hez nem nyújtottunk be tiltakozó memorandumot. Tudja, ma ez a divat. Levél á ‘mihlszterriék, a miniszterelnöknek. Valami csak történik. Létezik kompromisszum ? — Ön szerint létezik egyáltalán valamilyen kompromisz- szumos megoldás? A szakemberek ugyanis arra hivatkoznak, hogy végül is csak az MO második szakaszának átadásáig kellene Biatorbágynak elviselni a megnövekedett gépkocsi-áradatot. Vagyis csupán három esztendeig. — Én egyedül nem dönthe- tek. Elképzelhető, hogy meg lehet egyezni, ám ebbe a község lakóinak is van beleszólása, és a tanács testületé elé kell vinni az ügyet. Egyébként a tanácstagok javasolták azt is, hogy tiltakozzunk az elképzelés ellen. — Sokan úgy vélekednek, hogy a települések az átmeneti kellemetlenséggél kiegyeznek, ha cserébe kapnak valamit, ami később is a közösség javát szolgálja. Egy emberöltő munkája — Ismétlem, én egymagám nem foglalhatok állást ez ügyben. De lehet, hogy a testület a mellett teszi le vok- sát, hogy hajlandó elviselni a megnövekedett forgalmat, ha megerősítik az utat, forgalom- irányító lámpákat helyeznek el. Ki tudja, számtalan egyéb lehetőség van. Egy azonban biztos: csak úgy vállaljuk a terheket, ha előzetesen szak- véleményt készítenek az út közelében található épületek állagáról. Ezek a házak régen épültek, a jelenlegi rázkódást elviselik. Ám ennek közel kétszeresét nem biztos, hogy kibírják. Egy emberöltő szorgalmas munkája fekszik benne, a . családok összes vagyona. Senki nem szeretné, ha mások döntése miatt károsodnának az épületek. A biatorbágyiak a sóskú- tiakkal akarnak szövetséget kötni, hogy együtt lépjenek fel a községeket kellemetlenül érintő változással szemben. Ha reális követelésekkel lépnek fel, bizonyára sikerül mindenki számára elfogadható, a települések javát szolgáló kompromisszumot kötni. Fiedler Anna Mária Bűnözők kirándulása Hajdú-Biharban A posta rabló egyszer sem csenget A Hajdú-Bihar megyei Bodaszőlő úgynevezett államigazgatási céltelepülés, mindössze néhány tucat házból s eg.y-két vendéglátóéi pari és kereskedelmi létesítményből áll. Csendes hely, mondhatni, olykor túl csendes is, mert a helyi postafiók vezetője bizonyára jobban örült volna, ha az a környék sokkal forgalmasabb azon a bizonyos augusztusi napon. A postahivatalba az év folyamán ismeretlenek már többször behatoltak a tetőn keresztül, ám a páncélszekrénnyel nem boldogultak. A vele egy épületben levő élelmiszerüzletbe is bejutottak, ahonnan étel- és italféleségeket vittek magukkal. Mindez éjszaka történt, — azonban augusztus 14-én fényes nappal, délután fél 4 óra tájban lépett be két álarcos férfi a postára. Az egyik lefürészelt csövű vadászfegyvert tartott a kezébens a másik pedig felszólította a hivatal vezetőjét, hogy adja át nekik a postán levő készpénzt. Az ellenszegülésnek semmi értelme nem lévén, a rablók néhány perc leforgása alatt szatyrukba söpörtek közel háromszázezer forintot, majd a hivatalvezető Márton Sándornét megfenyegetve távoztak. Szűkült a kör Az ugyancsak megrettent asszojiy nem vesztette el lélekjelenlétét. Azonnal a segélykérő telefonhoz nyúlt, szerencsére ezt nem tették tönkre, s másodpercek múltán már a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon rögzítették az asszony bejelentését. A kapitányságon rövidesen már az egész „hadra lógható” állomány a helyszínen volt. A bűncselekmény s.úly.ára való tekintettel természetesén értesítették a hatáslíörileg illetékes megyei főkapitányságot is, ahonnan Mester János alezredes, vagyonvédelmi alosztályvezető irányításával fél órán belül már a helyszínre érkezett a forró nyomon üldöző csoport. De nem voltak irigylésre méltó helyzetben, hiszen a tettesek semmilyen értékelhető nyomot nem hagytak maguk után, a hivatalvezető csak annyit tudott mondani, hogy a támadók hangjukból ítélve fiatalok lehettek. No és ott volt a motor- kerékpár, ám ennek sem típusáról, sem színéről nem tudott mit mondani a hivatal- vezető. A kört így valamelyest le lehetett szűkíteni, igaz, nagyon széles volt ez a kör még, hiszen csak a megyében 2200 ilyen típusú motorkerékpár van, s azt sem lehetett kizárni, hogy a postarablók lopták a járművet valakitől. A nyilvántartóban mindenesetre sorra böngészték, a kartonokat. A jó nyomozó a legapróbb nyomokból is következtet, így a menekülés irányából feltételezni lehetett, hogy a támadók valamelyik közeli településen, mindenekelőtt Hajdú- hadháztégláson, vagy Hajdú- böszörményben élnek, vagy legalábbis laknak, illetve laktak. A bűntettet követő harmadik napon érdekes jelzéssel szolgált a felderítésben ugyancsak részt vevő hajdúhadház- téglási rendőrőrs. E szerint, a nemrég várossá nyílvánított településen, többen látták a Pest megyében élő, de korábban hosszú ideig Hajdúhad- háztágláson lakó 27 éves Ozsváth Jánost, és bárátját, a 22 éves Nagy Gábort, hol gyalogosan, hol piros színű Jawa motorkerékpárral. Az is kiderült, hogy hosszú idő után az eseményt megelőző hetekben tűntek fel újra a településen. Ozsváth János és cimborája neve ismerősen csengett a rendőrök fülében: sorozatbetörésekért már többször felelősségre vonták őket. Legutóbb ez év májusában a Pest Megyei Bíróság 3-3 évi börtönre ítélte filcet, ám a büntetés elöl mindketten megszöktek, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Zokniban menekültek A nyomozás ötödik napján a hajdúhadháztéglási rendőrőrs parancsnoka, Tóth Sándor őrnagy értesítette Mester János alezredest, hogy több állampolgár látta Ozsváthot és társát, s közölte azt is, hogy Ozsváth rokonainak Veres Péter utcai házát ellenőrzés alatt tartják. Röviddel később már kettős kordont húztak a rendőrök a ház köré, tették mindezt a legnagyobb csendben, aztán néhány nyomozó belépett a házba. A két körözött férfi nem akarta megvárni őket, s még cipőt sem húzva, zokniban megpróbált a ház hátsó kijáratán elmenekülni — ám mindketten a rendőrök karjaiba futottak. Előállításukat követően először egyikük sem Ugye nincs abban semmi különös, hogy a falusi ember állatokat tart: kutyát, macskát, baromf it... ? Az sem furcsa, ha a gyerekek kívánságára egy-egy akvárium vagy madárkalitka lakói gyarapítják a család lélekszámút. Egy idő után azonban felmerül a szülői kérdés: vajon hol a határ? A fiam pici korában elhatározta. hogy állatorvos lesz. Az élet úgy hozta, hogy pár évvel ezelőtt falura költöztünk, és az említett pálya utáni vonzalma elemi erővel tört fel benne újra. Szerzett egy nőstény kutyát, aki nemsokára sok-sok kiskutyát hozott a világra. Időközben népes macskadinasztiák lepték el a pincénket, aztán következett egy kacsa, majd a kakas a tyúkjaival. Azt hittem, ezzel befe- zödött a dolog, de csak rövid ideig tartott az idilli állapot. Nemsokára ugyanis további két akváriumi díszhallal gyarapodtunk. Néhány hét sem telt. bele, s húrom papagáj csicsergésétől lett hangos a lakás. Lassan kezdtem úgy érezni magam, mint egy szenvedélyes állatbarát. Ezt a lélektani pillanatot használta ki az én drága gyermekem! Kíméletesen közölte: egy majmot szeretne. Nem tudtam, sírjak, vagy nevessek. Próbáltam tréfával elütni a dolgot: van a családban már Majom-szeretet vagy majemszeretet? ket'ö is! Azt hittem: ezzel lezártuk a témát. Tévedtem. Pár nap múlva a fővárosban volt dolgom, a gyerekek is elkísértek. Vesztemre1 Egyszeresük azon kaptam magam, hogy egy állatkereskedés majomketrece előtt állok és csillogó szemmel figyelem a ketrec lakójának attrakcióját. Végem van! Lépre csaltak! De, hál istennek, nem volt elegendő pénzem. A megkönnyebbülés kellemes érzése csak egy pillanatig tartott. — Hiszen, ha nagyapi is besegítene ... — Hallottam távolról a fiam hangját. Nem csalódtam apámban. Mindent az unokáért. Nagy nehezen legyűrtem minden majom elleni előítéletem. — Tessék mondani, nem büdös? — érdeklődtem. — Hát?!*Ha a szoba közepére csinál, nem éppen rózsaillatú — válaszolta az elárusítóhölgy. Így lett csütörtök a M A- J O M napja. Személyi adatai: rhesus makarus, egyéves, származási helye Vietnam. Ára ... Drága. Kezelési utasítás: csak úgy, mint a kisgyerekkel! Figyelmeztetés: huzatra érzékeny! A „kisöreg” hamarosan egy madárkalitkában találta rna- gát, majd az utcán, aztán az autó hátsó ülésén a gyerekek között. Kint rekkenö hőség volt, de mi hermetikusan elzárkóztunk a külvilágtól, s ki- hajtottunk a'városból. Na, végre túl vagyok rajta — gondoltam. Ebben a pillanatban borzalmas szag árasztotta el az utasteret. Huzal- r a érzékeny! — rémlett fel bennem a figyelmeztetés. Soh.a ilyen sóváran nem figyeltem még a kilométereket jelző táblákat. Félig aléltan szálltam ki a kocsiból, mélyen beszívtam a friss vidéki levegőt: micsoda kincs! A kismajom hamarosan landolt az előszobában. Kitornázta magát a> kalitkából, és felfedező lítra indult a lakásban. Fiam arcát rémület öntötte el, Kár volt úgy berezelni! A majom a lépcső tetejére ült és érdeklődve várta, mi történik majd vele. — Irány a ketrec! — parancsoltam rá. Igém ám, de vér- cseppek jelezték az állat útját. — Anya! Gyorsan kötszert! Rohantam. Istenem, elvágta a lábát! Remekbe szabott kötés, csinos masni. Ám egy ügyes mozdulat következtében odalett ápolónői karrierem: A majom szabadonválasztott gyakorlatokat mutatott be: egyik szobából ki, a másikba be. könyvespolc, madárkalitka, függöny, semmit nem hagyott ki. Trópusi meleget éreztem. A következő pillanatban, mintha mi sem történt volna, újdonsült családtagunk öregesen megpihent az ablakpárkányon, s természetkedvelő gyanánt gyönyörködött a kert zöldjében. Addig a gazdi elkészítette a vacsorát. Csupa finomságot ízlésesen elrendezve egy tálban. Nagy volt az öröm, két pofára tömte magát. Aztán ivott rá egy kortyot, majd kitámasztotta magát a ketrec sarkában es azt vizsgálta: tud-e célbapisil- ni a linóleumon túlra. Szótlanut álltam. Eszembe jutott, ha vigyázunk rá. akár harminc évig elélhet. Addigra öregasszony leszek ... Vagy talán előbb?! Seregi Zsuzsanna volt hajlandó emlékezni a postarablással kapcsolatban, úgy tűnt, elég biztosak a dolgukban. Az ügyész jelenlétében megtartott első kihallgatások alkalmával Nagy Gábor aztán — főként a bizonyítékok hatására — beismerte a rablást, majd a harmadik kihallgatáson más bűncselekményeket — így a postán és az élelmiszerüzletben elkövetett betöréseket is. A lefoglalt ezer- forintos bankiegyek közül ötre különböző számjegyeket írtak, s az igazságügyi írás- szakértő, Győrfi János alezredes megállapította, hogy azok minden valószínűség szerint Márton Sándornétól, a bo- daszőlői postahivatal vezetőjétől származnak. E bizonyítékok hatására aztán már Ozs- váth János nem látta értelmét a további köntörfalazásnak. Ha potsék a kaja Kétségtelen, a két postarabló nagy gonddal készült fel a .bűncselekményre. A sikerekben biztosak voltak; miként abban is nagyon bíztak, hogy sikerül kibújniuk az őket üldöző rendőrök gyűrűjéből. Erre az optimizmusra alapot adott az, hogy ekkor már harmadik hónapja voltak szökésben. De tényleg, miért nem vonult be ez a két fiatalember szabadságvesztése letöltésére? — Én Márianosztrára mentem volna, és ott pocsék a kaja. Folyton azt a vacak tarhonyát etették velünk, s hallottam, hogy vannak börtönök, ahol tisztességes a koszt. Különben, ha a hátsó kijáratot nem zárják le a rendőrök, bizotas meglógunk — így Nagy Gábor. S mit mond társa: — A balhéról nem nyilatkozom. A börtönből én nem a kaja miatt szöktem meg, mert korábban, ahol voltam, mindenütt ízletesen főztek, na de ki az a hülye, aki a sitten tölti a nyarat? Az idő hidegebbre fordultával önként jelentkeztem volna, addig azonban valamiből élni kellett. Az ő szemszögükből nézve tehát a postarablásra megélhetésük biztosítása érdekében volt szükség. Még szerencse, hogy a jogalkotók és a jogalkalmazók az ilyesmit egészen másképp ítéliK meg. Vezda János Üde színfolt a szemnek így is lehet. Mármint üzletet nyitni, ízléses, szemnek is tetsző új boltot. A sok ízléstelen portálú üzlet ineiiett üde színfolt a nemrég Törökbálinton, a Baross utca 4. szám alatt megnyílt vegyeskereskedés. A tulajdonos, Torna László ízlését, szakértelmet dicséri a szén üzlet, amely nemcsak kívülről szép, de belül a polcokon is bőséges a kínálat. (Hancsovszki Jáinos felvétele) t »
