Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-18 / 246. szám
2 1&89. OKTÓBER 18., SZERDA Hazatérő bolgár muzulmánok A kapitan-andreevoi bolgár —török határátkelőnél működő ideiglenes bolgár sajtó- központ vezetője, Andrej Andreev történész írja az Ote- csesztven Front című szófiai lapban, hogy naponta már 1000-1200 bulgáriai muzulmán menekült érkezik vissza Törökországból, s az érkezők beszámolói szerint Kapikulenál, a határ török oldalán további ezrek várnak sorsukra. Andreev úgy véli: a visszatérők «zárna október végéig meghaladja a 60 ezret-, ami már az összes Törökországba távozot- tak 20 százalékát teszi ki. Medgyessy Péter thaiföldi tárgyalásai Magyar aktívum a mérlegen Magyarországon egyéni arculatú politikát és társadalmat szándékozunk kialakítani. Az emberek számára választási lehetőséget kívánunk biztosítani, ami csak pluralista viszonyok közepette lehetséges — fejtette ki egyebek között kedden Bangkokban Medgyessy Péter. A magyar miniszterelnök-helyettes thaiföldi tárgyalásainak homlokterében egyébként a két ország közti gazdasági együttműködés fejlesztésének lehetőségei álltak, s a kilátásokat mindkét fél derűlátóan ítélte meg, noha .Válaszkeresés a jelenkor kihívásaira Gorbatsov-Braudt találkozó Az SZKP és a Szocialista Internacionálé, valamint a nyugatnémet SPD kapcsolatai, a Szovjetunióban zajló átalakítás kérdései álltak annak az eszmecserének központjában, amelyet kedden folytatott Moszkvában Mihail Gorbacsov .és Willy Brandt. A,z SZKP KB főtitkárának és a Szocintern elnökének, az SPD elnökének tárgyalásán megállapodás született arról, hogy jövőre Szoc- intern-küldöttség látogat a szovjet fővárosba, hogy felvázolja a rendszeres konzultációk formáját és témaköreit. A találkozón nagy figyelmet szenteltek a szocialista eszmék Soráénak. Mihail Gorbacsov szerint szó sincs a szocializmusnak és eszméinek csődjéről a szocialista országokban — mint azt Nyugaton állítják —, a szocializmus valójában optimális választ keres a jelenkor kihívásaira. Brandt értékelése szerint történelmi szempontból most „új kezdetről” lehet beszélni. Brandtnak arra a kérdésére, hogy a Nyugat mit tehet az átalakításért, Gorbacsov elsősorban a nemzetközi stabilitás, az államok között az elmúlt időszakban kialakult bizalom megőrzését említette. Négynapos moszkvai látogatását befejezve Willy Brandt kedden elutazott a szovjet fővárosból. még számos gátló tényezőt lenne kívánatos lebontani. Bangkoki megítélés szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalmat a jelenlegi évi mintegy 40 millió dolláros szintről 80— 100 millióra lehetne növelni. Mivel a mérleg magyar aktívumot mutat, természetes, hogy a partnerország eladásai növelését szorgalmazza. Ez korántsem ellenkezik azzal a magyar törekvéssel, hogy minél magasabb szintű forgalom mellett váljék kiegyenlítettebbé a szaldó. A magyar miniszterelnök-helyettes több konkrét együttműködési kezdeményezést is tett. Ezek felölelik hazánk részvételét Thaiföld 4 milliárd dolláros energetikai programjában, a kikötő- és vasútfejlesztést tervekben, szállítanánk autóbuszokat a bangkoki közlekedési vállalatoknak, tárolóeszközöket az agrárszektornak, együttműködnénk az elektronikai iparban, akár a speciális területeken is. Medgyessy Péter és a kíséretében levő Gombocz Zoltán kereskedelmi államtitkár és Bényi József külügyminiszter- helyettes thaiföldi tárgyalásait befejezve, szerdán Indonéziába utazik. Drezdában már megállapodtak a párbeszédről A nyilatkozat az első lépés Az embereket foglalkoztató problémákat kivizsgáló bizottságok felállításáról állapodott meg hétfőn Drezda főpolgármestere a lakosság és az egyházak képviselőivel. MÁSFÉL ÉVES VIZSGÁLAT UTÁN-. WALDHEIM NEM BŰNÖS! Másfél évi sí tartó viBsgálát után a brit védelmi minisztérium kedden bejelentette, hogy Kurt Waldheim osztrák köztársasági elnök nem tekinthető felelősnek az 1944-ben Törökországban elfogott hatfős brit kommandó haláláért. A brit védelmi minisztérium 16 tagú szakértő gárdája vizsgálta át az összes hozzáférhető iratokat annak megállapítására, vajon az Athénban kivégzőosztag elé állított hat brit katona halálában volt-e szerepe az akkor a Délkelet-Európát megszállva tartó náci haderő tisztjeként szolgált Kurt Waldheimnek. A vizsgálat azután kezdődött, a brit katonák sorsára vonatkozó több iraton megtalálták az ENSZ volt főtitkárának, Ausztria köztársasági elnökének aláírását, s ezen az alapon nyilvánosan azzal vádolták, hogy bűnrészes volt meggyilkolásukban. Tizennyolc hónapi vizsgálódásai alapján a brit. védelmi minisztérium most arra a következtetésre jutott, hogy az akkor alacsony beosztású fiatal tisztként szolgált Waldheim nem tehető felelőssé a történtekért. Nem történt emberrablás Közüggyé dagadt, s a közvélemény érdeklődésének középpontjába került Jelcin „magánügye”, állítólagos elrablásának története. A legfelsőbb tanács hétfő esti ülésszakának erről a napirendi pontjáról rendkívül részletesen beszámolt a szovjet televízió is. Eközben Jelcin kedden, az LT ülésének szünetében azt mondta nyugati újságíróknak, hogy a szovjet vezetés e kampánnyal újból megpróbálja lejáratni őt. A szeptember végi „emberrablás” története a szovjet belügyminiszter, a tömegtájékoztatási eszközök közlései ellenére sem teljesen tiszta. Jelcin „magánügynek” minősítette és nem cáfolta az LT ülésén, hogy a Moszkva melletti Usz- penszkojéban a kormánydácsákat őrző két rendőrnek azt mondta: ismeretlenek gépkocsiba tuszkolták, zsákol húztak a fejére, majd egy hídról a folyóba hajították, ő viszont kiúszott, s rövid pihenő után visszaindült a nyaralókhoz. Előzőleg, amikor az LT elnökségének ülésén — éppen a pletykákról faggatták — Jelcin azt, mondta, hogy talán csak viccelt, s humorát értel- . mezték rosszul a rendőrök. . Moszkvai sajtókörökben számos találgatás látott napvilágot az esetet illetően. Egyesek a „keresd a nőt” mondást emlegetik, mások — talán a La Az NDK hírügynökségének beszámolója szerint hétfőn este sajtóértekezleten ismertették Wolfgang Berghofer főpolgármester, a lakosság képviselői, valamint az evangélikus és a katolikus egyház megbízottai közötti tárgyalások eredményét. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy az NSZEP KB Politikai Bizottságának október 11-i nyilatkozata — amelyben a társadalommal folytatandó párbeszéd mellett foglalt állást — az első lépés a bonyolult társadalmi problémák megoldása érdekében. A főpolgármester bejelentette, hogy a jövő héten összeülő városi képviselőtestületnek javasolni fogja olyan bizottságok felállítását, amelyek illetékes személyiségek támogatásával kivizsgálják a felmerült problémákat. A lakosságnak a tanácskozáson részt vett képviselői a megvizsgálandó kérdések közé sorolták a jogbiztonságot, a tájékoztatáspolitikát, a polgárok közéletbe történő bevonását, az NDK-beli szocializmus társadalomelméletét, az utazási és kivándorlási lehetőségeket, az oktatást, a kultúrát, a gazdaságot, a környezetvédelmet, a közellátást, valamint Drezda fejlődését. A drezdai tárgyalófelek megállapodtak, hogy folytat ják párbeszédüket. fCisSföldi események egy mondatban Uffe Ellemann-Jansen dán külügyminiszter október 24— 25-én munkalátogatást tesz Budapesten — jelentették be kedden a dán fővárosban. A -A burgenlandi magyar és horvát nemzetiség régi kívánsága teljesült azzal a törvénnyel, amelyet, a kelet-ausztriai tartomány kabinetje hozott hétfőn este a kisebbségi nyelvek kötelező óvodai alkalmazásáról. A Helsinkiből úton van Magyarországra annak a segélyakciónak az első szállítmánya, amelyet a finn fővárosban működő Lions klubok kezdeményeztek a Magyarországra áttelepült erdélyi menekültek megsegítésére. A A dél-afrikai kormány kész megvitatni azokat az előfeltételeket, amelyeket az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) apartheidellenes szervezet vasárnap szabadon bocsátott hét vezetője szabott a Pretoriával való tárgyalásokhoz. A Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedden a líbiai Tobrukba érkezett, ahol Moamar Kadhafi köszöntötte és folytatták azt a tárgyalássorozatot, amelyet előző nap Egyiptomban kezdtek meg a kétoldalú kapcsolatok normalizlásáról, az arab és az afrikai ügyekben folytatott eltérő politikai vonalakról. A Ladislav Adamec csehszlovák miniszterelnök egyiptofni kollégája, Atef Szidki meghívására kedden Kairóba érkezett. A Közel-keleti kőrútjának harmadik állomására, Bahreinbe érkezett kedden Kuvaitból Daniel Ortega nicara- guai államfő. A Kedden visszautazott az Egyesült Államokba az a hat kaliforniai rendőr, aki két hetet töltött Leningrád- ban a helyi rendfenntartó erők vendégeként, viszonozva a le- ningrádi rendőrség küldöttségének az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatását. Átcsempészték a határon Tőkés László levelét Temesvárról Legyőzni nem, csupán leigázni tudnak bennünket (Folytatás az 1 oldalról.) vezetői legtöbbje behódolt neki, vétkes jóhiszeműséggel és vaksággal, vagy gyalázatos opportunizmussal járulva hozzá népünk pusztulásához. Nemzetiségi meghásoniásunk az egyházban jelentkezett a legkirívóbban. Kontraszelekcióval kiválasztódott „főpapjaink és írástudóink” elárulták vagy legalábbis megtagadták egyházuk népét, magyarságukat. Az egyetemes és történelmi nagyságrendű romániai „buldózerpolitika" magyarságunk végső kálváriáját készíti elő. Érték- és hite- vesztett magyarok tömegei menekülnek a határokon túlra vagy az önfeladásba. Pusztulunk. Nyakunkon a hurok. a románok. A románokat viszont demokratikus polgári hagyományaik gyengesége mellett manipulált pán-nacio- nalista beállítottságuk tartja vissza a régi területi félelmeket is „kondicionáló” szabadságért és demokráciáért való küzdelemtől. Éppen ezért, mi sem fontosabb, mint végre egymásra találnia a két népnek, és lebontva a nemzeti megosztottságból származó korlátokat, együtt fellépniük a társadalom demokratikus átalakításáért. Utólag magam is jóleső érzéssel és nem kevés meglepődéssel nyugtázom volt és jelenlegi gyülekezetem, Dés és Temesvár felém áradó bizalmát és támogatását — ami a legnagyobb jutalma egész eddigi pályafutásomnak. Józanul állíthatom, hogy az ő kiállásuk, odaadásuk és közreműködésük nélkül elszánt közéleti és jogvédelmi harcaimban semmire sem mentem volna. Nem tudni, mivel végződik a huzamos ideje tartó terror, a nemzetiségi és vallási elnyomás az újabb, temesvári fejezete, de az bizonyos, hogy Temesvárt csak fortéllyal, áru'- lással és tisztességtelen túlerővel sikerülhet térdre kényszeríteni. Éppen ezért, ezt a harcot nem lehet elveszíteni: legyőzni nem, csupán leigázni tudnak bennünket — írja Tőkés László. Langyos még az érdeklődés A falu érdekeit képviselnék Élet- és értékmentő segélykiáltás hangzik mind gyakrabban Erdélyből. Magam is azok közé tartozom, akik megelégelték a hallgatást és elhallgatást. A településrombolási program durva jelképi erejével segített végképp megértenünk, hogy mi megy végbe rajtunk, és áttörni a hallgatás masszív falát. Élni akarásunknak és önazonosságunkhoz való ragaszkodásunknak hangot kell adnunk. Fontos szerepe volt a megszólalásomban a középkelet- európai reformszellemnek is, melynek térhódítását szorongással és reménykedve követi szemmel minden hazai gondolkodó ember. Az általános megújulás kedvező politikai környezetet és viszonyokat teremtett ahhoz, hogy minálunk is elkezdődjék valami — bár a segélykiáltás szintjén. Ezzel a meggyőződéssel, de a mások személyes szabadságát éb felelősségét mégis tisz- téletbén tartó elvárással tekintek másokra: fog-e még valaki szólni? Mert joggal elvárható, hogy megszólaljanak azok, akiknek az írás és a szólás a kenyerük, az írók, az ige- hirdetők, a tudatos értelmiség, annál is inkább, mert az üldözések ellen viszonylag ők a legvédettebbek. A szabadság és demokrácia erőit nagymértékben gátolják a nemzeti ellentétek. Durván leegyszerűsítve, a magyarok azt mondják: miért mi szóljunk, hogy megint rajtunk csattanjon az ostor, s minden bajnak az ódiumát reánk hárítsák? Hadd szóljanak előbb Már a 70-es években megfogalmazódott a gondolat; jó lenne, ha a falvaknak közös érdekképviselete alakulna. A szerveződésre majd tíz esztendő múlva nyílt lehetőség. A kezdeményezés Somogy megyéből indult. Az ötletet a Hazafias Népfront karolta fel, s apostolkodásával nemrégiben jött létre a Magyar Faluszövetség. Sajnos, sok megye nem vagy csak langyos érdeklődéssel jelentkezett felhívásukra. Talán azért, mert a települések n,ero értették meg a kezdeményezés igazi okát: azt, hogy a mostani politikai helyzetben lehetőség nyílik a falu hátrányos helyzetét az ország elé tárni, jövőjét kézbe venni. Zavaró tényező volt az is, hogy az Urbanisztikai Társaság a Városok Szövetségét erőltette, s létrejöttük, illetve a párhuzamos szervezés megzavarta az embereket, hiszen ők később kibővítették hatókörüket minden településre. Amikor a Magyar Faluszövetség megalakult, azonnal megismételték felhívásukat. Tették ezt annak reményében, hogy azok a megyék is képviseltetni fogják magukat, amelyek eddig érdeklődés vagy megértés hiányában távol maradtak. A szervezetnek az a célja, hogy a falvak érdekeit képviselje az országos és területi, politikai, állami és gazdasági szerveknél. Ez megbízás alapján magában foglalja a jogi képviseletet is. Feladatul tűzték, hogy a terület- és településfejlesztési politika kidolgozása során ugyancsak őrködnek a falvak érdekei felett. Figyelemmel kísérik helyzetüket. tapasztalataikat összegyűjtik, elemzik, fellépnek az önállóságot sértő intézkedések ellen. Országos és regionális falunapúkat szerveznének,; díjmentes tanácsadással szolgálnak jogi, adó-- és gazdasági kérdésekben. Továbbra is igénylik a népfrontmozgalom támogatását, cserébe részt vállalnának a HNF programjának megvalósításából. A faluszövetségbe felvételüket kérhetik' az ország mindazon kis települései, ahol ezt a falugyűlés vagy más helyi fórum igényli, illetve a jelentkezést kezdeményezte. Eddig 160 község jelezte részvételi szándékát. A szervezők azt remélik, hogy alulról építkezve először megyei faluszövetségek jönnek létre, ezután végrehajtják az országos egyesítést. Sz. K. Valóságos szócsata alakult ki az ülésteremben Király Zoltán és Bállá Éva képviselők között a Szabad Demokraták Szövetségének aláírás- gyűjtési akciójáról. A csongrádi képviselő hevesen támadta az SZDSZ-t, valamint azt a 200 ezer állampolgárt, akik már aláírták az ellenzéki szervezet fölhívását. Király Zoltántól azt kérdeztük, vajon nem vezet-e a nyíltszíni vita frakción belül töréshez. — Remélem, nem. Ezért is hangsúlyoztam, hogy nem az SZDSZ egésze, hanem szélsőséges csoportja és szélsőséges módszerei ellen szóltam. Számomra elvi kérdés az, hogy tisztességes politizálás folyjon ebben az országban, s ami ez ellen szól, arról három-négy évvel ezelőtt is elmondtam a véleményemet, és most ugyancsak elmondom. Ha mégis szakadásra kerül sor — szakadjunk! Bállá Évát az ebédszünetben dr. Tölgyessy Péter társaságában találtuk. Arra a kérdésünkre, hogy miként reagál a vádakra az SZDSZ, a szövetség vezetőségének tagja így válaszolt: — Király Zoltán többször nyilatkozta, hogy köztársasági elnökjelölt akar lenni. Ennek tudatában kell minden mondatát értelmezni. Ez az egyik dolog. A másik: látható, hogy ő valóban nem olvasta el a fölhívásunkat. Ezért úgy érzem, a vád nem áll. Üres, ostoba vádaskodás hangzott el egy elnökjelölt szájából. Az SZDSZ-nek nincsenek szélsőségesei, ilyet állítani, csak politikai fogás. A demokratikus politizálásnak ellentmondó módszer ugyanis ráfogni valakire, akivel nem értenek egyet, hogy ostoba szélsőséges. 200 ezer állampolgárt szélsőségesnek minősíteni, meglehetősen nevetséges. Késő délután Király Zoltán az SZDSZ vádaskodásaira hivatkozva bejelentette: nem indul a köztársasági elnökválasztáson. ★ Varga Lajos Pest megyei képviselő az alkotmányt módosító törvényjavaslat általános vitájához azzal szólt hozzá. hogy elgondolkodott a „minden hatalom a dolgozó népé" kitételen. Az új változatból ugyanis kimaradna a dolgozó jelző. — Dehogynem, egyetértek ezzel a javaslattal. Csupán azon meditáltam, mennyivel több a biztosíték arra, hogy ezzel a néppel, ennek a népnek a nevében kevésbé élnek majd vissza a politikusok, mint azt a dolgozó néppel tették. Azt szeretném, ha a képviselőhöz kiegészülne olyan politikusokkal, akik nem akarnak visszaélni a hatalmukkal. Ez persze csak a tetteikből derül majd ki. ★ A parlamenti ülés szüneteiben a folyosókon természetesen még mindig nagy vitatéma a Magyar Szocialista Párt megalakulása. Az újságírók a részletkérdésekre is kíváncsiak, mert jól érzékelhető belőlük. hogy sok még a bizonytalanság. Az új párt vezetői közül többen is jelen vannak az Országgyűlés mostani ülésszakán, és tapasztalható: színesen állnak a sajtó munkatársainak rendelkezésére. Dr. Lakos Lász'ót, a jász- karajenői Árpád Termelőszövetkezet elnökét, az országos elnökség tagját, az egyik szünetben kérdeztük: megalakult-e hétfőn az MSZP parlamenti frakciója? Egyáltalán: hányán mentek el a képviselők közül az Országos Iroda meghívására, hogy tisztázzák helyzetüket? Jelcin furcsa „magánügyei" Repubblica cikkére emlékezve — arra szavaznak, hogy a népszerű moszkvai képviselő felöntött a garatra, vagy éppen nagyon is józan fejjel cselekedett, s talán csak tényleg meg akarta tréfálni a kormányüdülő rendjének őreit.