Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-03 / 233. szám

1989. OKTOBER 3., KEDD Ő ÍRTA Btéusgatík Nyertünk! Már májusban úgy véltük, ha lekerül a napirendről Bős—Nagyma­ros ügye, akkor jön helyet­te a következő csont, s ez a következő a pártvagyon lesz. Napjainkban valóban a vízcsapból is ez folyik ... most például a Heti Világ- gazdaság (89/39.) teljes há­rom oldalt szánt a témára. Egy kalap alá kerül itt minden, azt a látszatot kelt­ve. a téma tárgyalása maga a megtestesült objektivitás. A háromoldalnyi össze­állítás vezető anyagának szerzője, Babus Endre, ér­tetlenkedik, mert „... szinte kitörölhetetlenül beépült az MSZMP önmagáról kialakí­tott image-ébe” az az ál­láspont, ami szerint a va­gyon túlnyomó része „tag­díjakból s a pártvállalatok nyereségéből származott.' Ami igaz, hiszen úgy mel­lékesen B. E. is megemlíti az erre utaló adatokat, ám mégis értetlenkedik, me’t „a (párt)tagság egy része is értetlenül áll” az elszámo­lást követelő ellenzéki nyi­latkozatok hallatán. Értetlenkedésből persze nem lehet gyanút gyúrni. S ha az ember babusgat egy gondolatot, ami szerint min­den gyanús, ami MSZMP, akkor ezt a gyanút át kell ültetni arra a terepre is, amelyet a tagdíjak alkot­nak. B. E. tehát leírja: ..... a párttagdíj (az MSZMP legfőbb készpénzforrása) sokak számára a karrier — s az ezzel járó magasabb jövedelem — kényszerű »adóterheként« is felfogha­tó volt." Íme a szörnyű gyanú: gyanús a párttagdí­jakból befizetett pénz is, hiszen karrieristák adója . .. A jogi doktor Babus Endre persze pontosan tud­ja, hogy a „sokak számára’’ olyan általános vád, ame- lyéiTéhetetlen bizonyítani, azaz nagy bajban lenne, ha bárki is ezt számon kérne tőle. Csavar tehát egyet a mondaton, s úgy fejezi be, hogy .......felfogható volt." D ehogy állít ő bármit is! Csupán vélekedik valami­ről. Mi is csupán véleke­dünk. Például arról, hogy ez ellenzéki szervezetek mindegyikének és minden esetben sikerül elkerülnie a karrieristákat... mert ál­lítani, hogyan is állíthat­nánk ilyet?! KLIENS A sok szervezet közt elvész az érdekvédelem Kamara - törvény nélkül A közelmúltban, viszonylag rövid előkészítő munka után megalakult az állami gazdasá­gok Pest-Nógrád megyei ka­marája, amelynek elnökévé Dobrovitz Józsefet, a Ferihegy Tsz vezetőjét választották meg. Ezzel egyidőben Monoron, ahol az alákuló ülést tartották, el­hangzott az is, hogy a Monori Állami Gazdaságnak a fővá­rosban működő kirendeltsé­gét jelölik ki a hivatali épü­letnek. Dr, Puskás Attila, a Gödöl­lői Állami Tangazdaság igaz­gatója, aki a megyében elsők között szorgalmazta a szerve­zet megalakítását, elmondta, hogy olyan alapszabállyal ren­delkeznek, amely lehetővé te­szi az Országos Mezőgazdasá­gi Kamara létesítését is. Ez utóbbi megalakítását segíti a már működőképes előkészítő bizottság, amelynek ő is tag­ja. I Megalakult ugyan az agrár­ágazat érdekvédelmét szolgáló kamara, de a TOT és majdani jogutódja, vagy éppenséggel a területi TESZÖV is, keresni fogja a működéséhez szüksé­ges jogi és szakmai formulá­kat. Félő, hogy a sokféle ér­dekvédelmi szervezet megosz­tottá teszi az erőviszonyokat. Példa erre a néhány hónapja zászlót bontott Országos Agrár Réformkör, Az állami gazdaságok ka­marájának létrehozását, mint hírlik, támogatta az Országos Agrár Reformkor is. Viszont ami hiányzik és a szervezet működését valójában életké­pessé teheti, a majdan meg­alakítandó kamarai törvény. Ugyanis ilyen pillanatnyilag a Hazai jogrendszerben nem lé­tezik. Utoljára az 1920-as évek­ben alkottak ilyet! Természetesen alakuljon bár­mennyi és bármilyen szóla­mokra hangolt agrártestület, egyesület, célja, morális elkö­telezettsége csakis az lehet, hogy az agrárágazatot a gaz­daságpolitikai reformfolya­matokhoz igazítsa. Gy. L. Záróra az őszi BNV-n Úgy látszik, mégis megérte Vasárnap este bezárta ka­puit az őszi Budapesti Nem­zetközi Vásár. Az utolsó na­pon — a hűvösre fordult idő ellenére — még sokan elláto­gattak a kőbányai vásárváros­ba. Az előzetes információkból kiderült, hogy a Pest megyei vállalatok közül néhányan tá­vol maradtak, mondván, a te­temes költségek miatt nem ki­fizetődő a részvétel. Akik a kiállítás mellett döntöttek — a röpke közvéleménykutatás szerinlj —, ném bánták meg, hogy bemutatták termékeiket. A pomázi frószerkészítő Ipa­ri Szövetkezet a B pavilonban már évek óta ugyanazon a he­lyen állít ki. Majoros Lászlóné belföldi értékesítési csoportve­zető elmondta, hogy az önszí­nező bélyegző és a manapság már hiánycikknek számító bo­ríték iránt óriási volt az érdek­lődés. A III-as kapunál lévő elárusítópavilonukban a gye­rekek szívesen vásárolták a Ax utolsó kapaszkodó Ki szereti kiteregetni q szennyest? Az előttem ülő barna asz- szony nehezen formálja a sza­vakat. Nem kenyere a beszéd. Fiatal korától fizikai munkát végez, már több mint húsz éve a zakatoló fonógépek mel­lett áll, ahol igazán nincs mód a társalgásra. Meg aztán, Irj- széréti kiteregetni mások előtt a „szennyest”? A legtöbb eset­ben nincs, akinek el lehetne mondani, ami a szívét nyom­ja. Krízishelyzetben A munkatársaik aligha sej­tették, három éve milyen kilá­tástalan helyzetbe került. Sok vihar és veszekedés után a férje elköltözött, s az asszony három kicsi gyerekével magá­ra maradt. A nagyobbak az is­kolapadot koptatták, a pici még csak karonülő volt. CSEPEU DUNA TSZ Szedik a répát és a karfiolt Aligha kell bizonygatni, hogy mekkora szerepet tölt be a főváros zöldségellátásában a Csepeli Duna Tsz. Standjait nemhogy felkeresik a vásár­lók, hanem keresik. Hiszen nemcsak a minőség, az áru frissessége miatt kelendő mindaz, amit kínálnak, hanem az alacsony árfekvésnek is szá­mottevő szerepe van a stan­dok előtt húzódó hosszú sorok­nak. A gazdaságban most szedik és válogatják a sárgarépát, s a karfiolt, melynek úgy a mir nősége, mint a mennyisége biztató ígérete a jó ellátásnak. S amire a vevő számít: árle­szorító szerepüket nem adják fel ezekből a termékekből sem. Tartásdíjra „természetesen” nem számíthatott, hiszen az apa a gyár helyett inkább a kocsmákat látogatta szorgal­masan. Az anya — aki ra­gaszkodott gyermekeihez — kétségbeejtő helyzetbe került. •Nenv'tudta; • mitévő legyen. Szerencsére akadt egy szom­széd, aki jó tanáccsal látta el, s így került a Vác városi csa­ládsegítő szolgálathoz. Azóta úgy érzi, sínre került az éle­te. Megtudta, hogy havonta 2700 forint nevelési segélyt kaphat a tanácstól, s iskola- kezdéskor is rendszeres állami segítségre számíthat. Amíg a férje nem fizet tartásdíjat, a bíróságtól kap havi 1800 fo­rintot. Egy kicsit könnyebbe­déit az élete, de nem szakított a családsegítő szolgálattal, jogi, pszichológiai problémái­val is felkeresi őket, még a fia korrepetálásában is segít­séget kapott. Az intézmény szociális munkása úgy fogal­mazott, ezt a családot sikerült megmenteni a teljes összeom­lástól. Ahogy növekednek gazdasá­gi gondjaink, egyre többen szorulnak a társadalom pere­mére, megoldatlan anyagi vagy lelki problémájuk miatt. A csa­ládsegítő munkatársak évente több ezer családot meglátogat­nak, s felajánlják a segítségü­ket. Vannak olyanok, akik elő­ször — talán rosszul értelme­zett büszkeségből — nem kér­nek támogatást, aztán később, ha egyet-kettőt már aludtak a dologra, maguk keresik fel a szolgálatot. A krízishelyzetben sokszor az is nagy segítség, ha tudják, problémájukkal hová fordulhatnak. Az emberek nemcsak a kötelességeiket, a jogaikat sem ismerik. Egy cipőben A nagycsaládosok mellett leginkább a kisnyugdíjasok, a magukra maradt idős emberek sodródnak kilátsátalannak tű­nő helyzetbe. Akiknek semmi­lyen jövedelmük nincs, azok rendszeres szociális segélyben részesülhetnek. Pest megyé­ben az idén több mint három­ezren kaptak ilyen támogatást. A hetven éven aluliaknak 3440, a hetven éven felüliek­nek 3800 forintot kézbesítenek havonta. Aki átmenetileg megszorul, az kérhet rendkívüli segélyt — ha indokolt, egy évben akár hatszor is. A megyében az idén huszonkétezren éltek ezzel a lehetőséggel. Ezenkívül az el­esett idős emberek napi egy meleg étkezést, házi gondozást is kérhetnek. Aki nem maga­tehetetlen, az eljárhat a nyug­díjasok klubjába, ahol nem­csak meleg ételt, hanem baráti jó szót is kaphat. A vidéki na­gyobb távolságok miatt ezeket a klubokat már úgy rendez­ték be, hogy az idejárók akár ott is aludhatnak. Ez' ahhoz vezetett, hogy az idősek sok­kal későbben vonulnak szo­ciális otthonba, mint régebben^ ■ s ezek az intézmények ma már inkább betegápoló ottho­nokká váltak. Ez számos új problémát is felszínre hozott — például nincs elegendő ápo­lónő. aki a magatehetetlen be­tegeket ellássa. Ka a számok mögé tekin­tünk, még elkeserítőbb a kép. Mint azt Kulcsár Sándorné megyej gondozónő elmondta, azok a hivatásos gondozók, akik eljárnak az idősekhez ta­karítani, ebédet visznek, gyógy­szert hoznak, s egyéb ügyes­bajos dolgot elintéznek, jó ha 5 ezer forintot keresnek ezzel a munkával. Azt is elmond­hatnánk. lassan ők is segélyre szorulnak, egy cipőben jár­nak ... A tiszteletdíjas aktí­vák illetménye mindössze két­ezer forint. Szalmaszál Pedig áldozatos munkát végeznek. télen, nyáron, sokszor hóban, esőben, oly­kor gyalogosan mennek ápo­lásra szoruló embertársuk­hoz. A megyében levő huszon­hat szociális otthon is megle­hetősen rossz állapotban van. A műszaki csoport most végzi az úgynevezett állagfelmérést, s tudnak olyan otthonról, amelynek tavaly kidőlt az egyik oldalfala. Igazságtalanok lennénk, ha nem szólnánk arról, hogy a pályakezdő fiatalok milyen problémákkal — álláskeresés, otthonteremtés — küszködnek. Nincsenek sokkal irigylésre- méltóbb helyzetben a negyve­nesek sem, talán ők azok, akik a legleterhettebbek. Aligha véletlen, hogy ennek a korosztálynak az általános egészségi állapota az orvosok szerint is aggasztó. A szociálpolitikával foglal­kozók véleménye szerint olyan fizetések és nyugdíjak kelle­nének, a melyek az inflációval lépést tartanak, s akkor nem fordulhat elő, hogy valaki 30-40 évet dolgozott, s öreg­korára mégis alamizsnára szo­rul. Természetesen akik a lét­minimum körül tengődnek, azoknak a jövőbeni változások nem oldják meg a napi gond­jaikat. Nekik úgy kell a se­gély, mint a fuldoklónak az a bizonyos utolsó szalmaszál. Hargitai Éva színes gemkapcsokat, a nyo­mós rotringceruzát. Egérvári Mária exportosztályvezető- helyettestől megtudtam, hogy a külföldiek is érdeklődtek a termékeik iránt. Ma még nem lehet tudni, hogy ebből milyen üzletkötések születnek. Egyelő­re az látszik biztosnak, hogyha jugoszlávokkal kötendő szerző­dést néhány napon belül alá­írják. 52 ezer dollár értékben szállítanak árut déli szomszé­dainknak. Ügy vélik, megérte, hogy az idén is kiállítottak. Jóval csendesebb volt a Pev- di pavilonja. Spák László mű­szaki csoportvezető még nem tudta eldönteni, hogy sikeres­nek ítéljék-e vásári szereplé­süket. Aki fölkereste a ráckevei Aranykalász Mgtsz standját, már az idén 10-20 százalékos árengedménnyel vehette meg a Stylfa gt. ajtó-, fal- és meny- nyezetburkolóit, és a VAS ne­mesvakolatot. Sokan keresték a mélyhűtött zöldséget, gyü­mölcsöt és a mirelit készétele­ket is. Ürge Gábor, a Keve- szolg főágazat műszaki vezető­je örömmel újságolta, hogy a teherautónak hazafelé nem kell sok árut szállítania. Az élelmiszer-pavilonban, a Silanus standjánál Orgoványi Katalin reklámpropagandista mosolyogva osztogatta a gye­rekeknek azokat a lila zászló­kat, amelyek a cég október vé­gén nyíló budapesti üzletét reklámozzák. A vásári szerep­lésről is elégedetten nyilatko­zott. Újdonságaikat — a tini krémeket, a fogzselét, a Ka- lendula krémet — már keres­ték a vevők. Bevált az a fogás, hogy a B pavilonban külön is bemutatták a Silanus-termé- keket, amelyeket a vásárban, a Fitotéka üzletében meg lehe­tett venni. Nem maradt el a hivatalos elismerés sem. Az Ipari Minisztérium gyárt­mányfejlesztési pályázatán a Hélia és a Fabulon mögött harmadik helyezést értek el. Ezek után nem csoda, ha a Fü- szért Vállalattól olyan sok megrendelést kaptak, amire nem is számítottak. A kiállítás utolsó napjára alaposan elfáradt Ilksi Hajós Gábor, az ÉVIG ceglédi leány- vállalatának propagandistája. A szakmai napokon sok ér­deklődőt fogadtak, s remény­kednek, hogy az aszinkron és egy-háromfázisú motorjaikból exportálni is tudnak. A Politoys Szövetkezet standját örömmel keresték fel a gyerekek. A legfiatalabb korosztály tagjai rögvest ki­próbálták a műanyag verseny­autókat, markolókat. A' szö­vetkezet elnöke újságolta, hogy a vásár alatt már számos üzletet kötöttek, s 3 millió ru­bel értékben szállítanak kül­földre játékokat, síléceket, gyerekkocsit. A szerződésköté­sen kívül is még számos céggel tárgyaltak, s várják a további megrendeléseket. A hazaiak 'közül a Skála és a Centrum is megkereste őket. Közeledik az év vége, a játékvásárlások ide­je. A szövetkezet nemcsak já­tékokat készít, a cipőtalptól az autóülésig mindent gyártanak — ha kifizetődő. Hetedik al­kalommal szerepeltek a BNV-n, de az elnök úgy véli, az idei- szereplésük volt a leg­sikeresebb. H. £. mm e-fo't __ m^ Jövőnk a múlt f A llítólag jó volt a Mo- narchiában. Állítólag jobban jártunk volna, ha úgy maradunk, szépen együtt, és nem ugrunk szét Nyugat-Európára meg Kö- zép-Kelet-Európára. Állí­tólag megúsztuk volna a KGST-t, meg az ideiglenes negyven évet, meg Cseh­szlovákia lerohanását, mag a gazdasági csődöt, meg 56-ot, meg 68-at, tán még 88-at is. Állítólag jobb lett volna, ha tartomány le­szünk azon az oldalon, nem pedig csatlós ezen a féltekén. Állítólag azok voltak az utolsó szép idők. A mo­narchiabeliek. Azóta csak megyünk lefelé, s ha meg nem állít minket valaki magányos ereszkedésünk­ben, ki tudja, milyen mély­ségekben találjuk magun­kat mihamar. S már van is valaki, akire bízvást szá­míthatunk a régi szép idők restaurálására: a jó öreg Habsburg-ház Ottó fiára. Aki nem zárkózik el attól, hogy a magyar nép óhaját figyelembe véve jelöltként induljon a köztársasági el­nök pozíciójáért. No és miért ne tenné? Ha vannak Hegyeshalom és Kisvárda között olyan romantikus lelkű magya­rok, akik a Kisgazdapárt fölhívásához csatlakozva összedobják a jelöléséhez szükséges aláírásokat, bolond lenne visszautasíta­ni egy ilyen megalapozott, szabadon kinyilvánított, közérdekű kérést. S úgy tűnik, mi megtehetjük. Hi­szen ki más mondhatja még el magáról rajtunk kí­vül, hogy olyan átjáróház­ban lakik, ahol mindig más nemzet tagja birtokol­ja a kulcsot? Ki más mondhatja el magáról, hogy profi az elnyomatás elviselésében? Ki másnak lehetne több joga ahhoz, hogy évszázados megszál­lások után szabadon dönt­sön a múltja mellett? Ki másnak lehet nagyobb mersze ahhoz, hogy meg­ijedjen a talpra állástól? Kicsit túllőni látszunk a célon. Van már lehanyat­lott állampártunk, van még meg nem méretett el­lenzékünk, lesz mindjárt választási hadjáratunk, vannak megüresedő lakta­nyáink, lesznek katonailag semleges határövezeteink, vannak hálás menekült­jeink, tőkeerős szimpati­zánsaink, vannak emberi jogaink — és nincsenek disszidenseink —, lesz sza­badon választott parla­mentünk és politikamentes munkahelyünk ... Egyszó­val van belpolitikánk, kül­politikánk, lesz gazdaság- és kultúrpolitikánk is — méghozzá önálló —, lesz­nek sarkalatos törvé­nyeink; állampolgárokká válunk végre. Olyanokká, akiknek lesznek jogaik, lesz hazájuk — méghozzá saját —, és néppé leszünk, amely ezentúl bármiről szavazhat. Ha akar. Én ha úgy tet­szik, még azt is megsza­vazhatja, hogy jobb volt a Monarchiában. Békésebb és szebb. Régen volt már, az igaz, nem is nagyon emlékszünk rá, de biztos, hogy jobb volt. Nem kel­lett folyton szavazgatni, nem kellett a pártok csa­tározásaira és a parlament­re figyelni. Igaz, nem is láttunk el odáig — bár Bécsbe már akkor sem kellett vízum. Csak ka­páltunk, kaszáltunk, aztán jöttek és vitték a termést. Visszafelé pedig megüzen­ték a jogainkat. Szép, bé­kés idők voltak azok. Mél­tóak arra, hogy jelképül válasszuk ehhez a meg­bolydult, békétlen és ka­paszkodó nélküli világunk­hoz. Mármint akkor, ha ele­günk van a bolygásból, a békétlenségből, ha hiá­nyoznak azok a bizonyos mankók. Csak akkor írjuk alá ezt a múltidézést, ha elegünk van a jövőnkből. Most már ezt is jogunk lrj~ van megszavazni. Jakubovits Anna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents